Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Hatalom Kártyái

Tetszik-e neked az az ötlet, hogy a HKK lapok alján legyen egy sorszám, amivel egyértelműen azonosítható, hogy az adott lap hányadik a kiegészítőben, pl. 015/160?

1.) Igen, jó ötlet! Segíti a gyűjtést.
2.) Szerintem felesleges.
3.) Nincs véleményem.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
További szavazások...
Fórum a témához...
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kátyái - Tükördimenzió november 23.
A pillanat képe
Ghalla szobrászművészete
(Túlélők Földje)
Küldd el képeslapként!
Ahel Mingelo, a történelem és egyben Borax leghíresebb udvari szobrásza mindig is szívvel-lélekkel alkotott. A leggazdagabb nemesek világrengető árakig licitáltak azért, hogy kastélyaik kertjeit és szobáit Mingelo-szobrok díszíthessék.
Nézz szét a galériában!
Kecskemét Kupa VIII.
Beszűkült látókör - 2020. február 22.
Kiszállítási díj változás a Beholder Webboltban - 2020. január 30-tól
Hagyomány jegyében – Versenybeszámoló
XXIX. Alanori Mini Olimpia

A lista folytatása...
Országjáró feladat 2019
Hatalom Kártyái verseny - 2020. január 26., Vác
Hatalom Kártyái verseny - 2020. január 26., Debrecen 7.
Hatalom Kártyái verseny - 2020. január 26., Debrecen 7.

A lista folytatása...
Új játék a Beholdertől (192)
[HKK Piac] Eladó lapok (141443)
Lapötletek (64325)
Kecskemét Kupa VIII. (1)
HKK kérdés? (45013)
BEHOLDER bácsinak kérdések !!! (6764)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:







Utoljára ezt küldték:
Az elfekről általában
Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Éjszaka a városban (Shadowrun novella)

Most is pontosan ugyanígy történt. Mr. Johnson beakasztott, nem készültünk fel alaposan, akármi is volt az ok - valaki, valahol, valamit nagyon elcseszett és mi kis híján a vérünkkel fizettünk érte.

De legalább Demon még mindig megvan. Beletelik egy időbe, amíg megjavíttatom, és megint olyan lesz, mint újkorában, de legalább még él és mozog. Demon igazi túlélő. Akárcsak én.

Az egész akkor kezdődött, amikor Mr. Johnsonnal találkoztunk - olcsó öltönyt viselt, és csak úgy bűzlött a bagótól. Azt mondta, magándetektív, aki egy céges öltönykének dolgozik, aki abban mesterkedik éppen, hogy felvásároljon valami nevenincs céget. Azt mondta, a "kritikus üzleti adatok" a kis cég központjának számítógépén vannak. A rendszert persze elszigetelték a Mátrixtól, így Mr. Johnson azt akarta, hogy törjünk be a telephelyre és a dekásunkat ültessük le a helyi főnök terminálja elé. Gondolom, meg kellett volna kérdeznünk, hogy akkor miért nem egyetlen dekást bérelt fel, akivel édeskettesben bemászhatnának az ablakon titokban, de már régóta nem kaptunk üzletet, és a pénzünk is fogyni kezdett. Egy egyszerű vadászat jó üzletnek tűnt, így aztán elvállaltuk. Az én részem tűnt az egészből a legkönnyebb melónak - átfuvarozni a többieket a városon, letenni őket a raktárnegyedben, figyelni a környéket, amíg odabent vannak, utána pedig gyorsan elhúzni velük a csíkot. Nem gond egy hozzám hasonló rigónak. Már tíz éve dolgozom az utcákon, és nekem van a leggyorsabb Leyland-Roverem az egész városban. Magam tuningoltam fel a motorját és mondhatom, igazán jó munkát végeztem. Ugyan mi baj történhetne?

Így aztán becsatlakoztam Villám Demonba és végigdübörögtem az I-5-ös autópályán a találkahelyig. Éjfélkor egyedül az úton... ezt szeretem a legjobban. Semmi sincs, ami annyira szabad élvezetet adna, mint egy dögös járgányba becsatlakozva száguldozni a sötétben egy üres autópályán. Csak én és a furgon, mintha repülnénk. Tudtam, hogy változik majd a helyzet, ha társaim is beszállnak, de per pillanat élveztem a szabadságot.

A néha-néha felbukkanó, út menti roncsoktól eltekintve az autópálya üresen állt - egyetlen hőforrást sem láttam kilométerekig. Ilyenkor éjfél környékén épeszű ember nem használja az autópályát. A motoros bandák ilyenkor vadásznak gyanútlan áldozatokra. Sokan engem sem tartanak épeszűnek. Az "épeszű" az én fogalmaim szerint egyenértékű a "dögunalmassal". Mellesleg tudtam, hogy aznap éjjel a bandások más zsákmány után fognak nézni. A Tüskés Kerekűek (akik az I-5 ezen oldalát mondják magukénak) most teljes gőzzel vadásznak az Ötszeműekre, megbosszulandó az előző éjszakai, ellenkező előjelű balhét. Nem valószínű, hogy éppen velem akarnának játszani egy kicsit.

Tehát szellemként suhantam az éjszakában. Demon vizuális érzékelői szivárványszíneket festettek a szemem elé: sárga lámpák villantak el, színes neonreklámokat hagytam ott egy pillanat alatt. Bal kéz felé az ipari negyed terült el, mely élénkvörösben izzott a hőérzékelőkön keresztül figyelve. Zöld villanások jelentek meg a furgon mikrohullámú radarján - napkitöréscsúcsok, az ilyeneket senki sem szereti. Engem per pillanat nem nagyon tudtak meghatni. Együtt suhantam Demonnal, és annak néztem elébe, hogy a vadászat után végre megvehetem Demonnak azokat az új kerekeket, amiket már hetek óta ígérgettem neki. Nem szép dolog nem betartani az ígéreteket, különösen egy olyan járgány irányában nem, amelyik az ember életét mentheti meg.

Tudhattam volna, hogy a dolog túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

Elérkeztem a megbeszélt pontra, és felvettem a többieket - két szamurájt, egy dekást és egy utcai sámánt. Én vezettem, Szikla és Vasököl volt a kiberver- és fegyverfelelős, Villámzár ez elektronokért felelt, Macskaszem pedig a mágikus támogató szerepét játszotta (az ember jobb, ha mindenre felkészül, ha valaha el is akarja költeni a fizetségét). Úgy ítéltük meg, mindenre készen állunk. És így is lett volna, ha Mr. Johnson tartja magát a forgatókönyvhöz.

Demon elszállított minket a raktárépületek negyedébe. A hely valaha egészen normális környék volt, de aztán a munkaalkalmak elapadtak, és a nagypénzű fiúk elfelejtették befizetni az adóikat. A negyed azóta évek alatt lassan lecsúszott a szociális ranglétrán: manapság csak kisebb cégek kirendeltségei telepszenek meg itt, olyanok, akik nagy ötletekkel, még nagyobb reményekkel és egészen kicsi forgalommal rendelkeznek. Az ingatlanbérlet olcsó errefelé; rosszak és gödrösek az utak is. Demon kerekein keresztül az út minden egyes repedését éreztem, mintha vékony talpú cipőben sétálnék a betonon. Gondoltam is magamban, most már tutira biztos, hogy megveszem azokat az új abroncsokat. Már mindjárt másnap. És teletöltöm a tankot is. Éhesebbnek éreztem magam a szokásosnál, innen tudtam, hogy Demon tankja kezd kiürülni. A műszerek szerencsére azt mutatták, hogy az esti vadászatra még elég lesz a nafta.

Befordultam a Milton és a Thrid sarkán, pontosan ott, ahol Mr. Johnson akarta, kikapcsoltam a fényeket, és végiggördültem a szemetek, törött üvegek és betonrepedések között egy fél háztömbnyit. Aztán megálltam és átkapcsoltam Demont lopakodó üzemmódba. A furgon oldalába épített, üzemen kívül villámkék színű ruténium szálak áttetszővé fakultak. Sok pénzt fizettem érte, hogy radarelnyelő alapozás kerüljön a dukkózás alá, és ezen a vadászaton akartam kipróbálni Demon új ruháját. A Lone Star járőrök mindenféle kellemetlen kérdéseket bírnak feltenni, ha megállítják az embert, ezért úgy döntöttem, jobb megelőzni a bajt, és már eleve elrejtőzni előlük.

A srácok kiszálltak. Vasököl ment elöl, Szikla volt a hátvéd. Szikla még szélesen rámvigyorgott, mielőtt a fejére csapta volna a fejkészülékét:

- Figyelni fogok, Rigóca. Ha látsz valamit, szólj át nekünk!

- Nyugi, haver! - feleltem.

Elnéztem őket, ahogyan távolodtak. Négy vöröses folt a hőérzékelőkön. Nem kívántam nekik jó szerencsét, hogy ne idegesítsem fel őket. Bárcsak kívántam volna. Akkor azonban még csöndes volt az éjszaka, és nagyon úgy festett, hogy csöndes is marad.

Átkapcsoltam magam várakozó üzemmódba. Természetesen nem csatlakoztam ki - Demon zoom-lencséi, nagyítórendszere és külső audioérzékelői sokkal jobbak, mint a saját szemem és fülem. Bekapcsoltam a zenét, de csak annyira, hogy ne nyomja el a külvilágból érkező hangokat. Volt egy felvételem, amit már régóta szerettem volna meghallgatni, és úgy ítéltem meg, kiváló az alkalom egy kis muzsikára. Mellesleg az zene abban is segített, hogy ne álmosodjak el az unalomtól. Közben persze eleredt az eső is. Az ASIST interfész néha baromira kellemetlen tud lenni: ami megérinti a kocsi kerekeit, mintha az ember lábát érintené meg. Ami megérinti a kocsi karosszériáját, mintha az ember bőrét taperolná. Szóval igyekeztem kiszűrni a becsapódó esőcseppek hideg tűszúrásait - az ember megtanulja az ilyen technikákat, ha egyszer-kétszer át kell az életében hajtania egy hóviharon - és csak a fontos érzetekre koncentráltam. Egy-egy elszálló galambon és a földön a szélben kavargó szemétdarabokon kívül nem láttam semmit. Valahol a távolban egy részeg a nőjével ordítozott, és az utcákról behallatszott a forgalom tompa moraja. A szokásos éjszaka a városban.

Aztán egy sziréna veszettül elkezdett vijjogni, és máris tudtam, hogy beütött a krach.

Az épület riasztórendszere kattant be, és úgy visított, mint egy csapat kiéhezett szellemtünde. Biztos voltam benne, hogy a Lone Star járőrök akár a világ másik felén is meghallják. Olajra kellett lépnünk, méghozzá gyorsan. Beindítottam Demon motorját és figyeltem: három vöröses folt rontott ki az épületből. Közülük az egyik nagy volt és alaktalan, ami azt jelentette, hogy valaki megsebesült, és a társa cipeli a vállán. A három foltot négy másik folt követte egy kicsit lemaradva, de sajnos még mindig kínosan közel. Átkapcsoltam hőlátásról éjszakai látásra, és máris láttam, hogy Vasököl hozza a vállán Villámzárat. Szikla és Macskaszem szorosan Vasököl nyomában futottak, de néha meg-megtorpantak egy-egy rövid sorozat vagy varázslat erejéig. A négy biztonsági őrön kívül még két biztonsági robotot is észrevettem: azt a fajtát, amelyikre videokamera van szerelve, és amelyik egészen hazáig követ, és mindent filmre vesz. A cégek imádják az ilyeneket: egyrészt egészen hazáig végigkövethetnek, másrészt a felvételt rögtön el lehet küldeni a bíróságnak, ha szükséges. Két legyet egy csapásra.

Amint Vasököl közel ért, kinyitottam neki az ajtót. A szamuráj futtában behajította Villámzárat a hátsó ülésre, aztán ő maga is beugrott utána. Szikla és Macskaszem a középső ülésekre csapódtak be. Lezártam az ajtókat és kilőttem. A biztonsági őrök egész golyózáport zúdítottak utánunk, de egyikük sem talált. Hallottam, hogy Vasököl FN-HAR-ja is beszáll a játékba, de nem néztem hátra. Aztán néhány idegen lövést hallottam és valami keményen megütötte a tarkómat.

Azt hittem, meghaltam. Egy rövid pillanatra tényleg azt képzeltem, hogy a biztonsági fiúknak sikerült egy golyót átküldeniük a koponyámon, de aztán leesett a tantusz, mert láttam, hogy továbbra is Demon pilótafülkéjében ülök és az úton száguldunk. Vagyis éltem. Gyilkos fejfájás kínzott és a tarkómban viszkető érzés tudatta, hogy valamelyik rossz fiúnak sikerült átlőnie Demon hátsó szélvédőjét. Azt is ki kell cserélnem, gondoltam, miközben az útra koncentráltam. Hallottam, hogy a környéken újabb szirénahangok is bekapcsolódtak az általános vijjogásba. A Lone Star járőrök ezek szerint megneszelték a bulit. Egy kicsivel több mentális energiát fordítottam az audioérzékelőkre, hiszen muszáj volt megtudni, merről jönnek a zsernyákok.

Ciki. A Star északról és keletről is egyenesen felénk tartott. A biztonsági fiúk dél felől nyomultak, ami azt jelentette, hogy egyedül nyugat felé mehettem: a Puget öböl irányába. Elég messzire el kellett jutnunk nyugat felé ahhoz, hogy lerázzuk a rendőröket és közben reménykedni kellett, hogy nem a vizet érjük el előbb. Utána majd jöhet egy éles kanyar dél felé és padlógázzal vissza a rejtekhelyünkre.

Mindig is szerettem a kihívásokat.

Először persze a Demon közelében zümmögő robotokról kellett gondoskodni. Kinyitottam a tetőablakot és kiemeltem a Vindicatort. Megmarkoltam a kormányt, hogy felkészüljek az ASIST által közvetített visszarúgásra, majd tüzet nyittam a legközelebbi robotra. Porrá lőttem a nyavalyást és még csak meg sem farolt tőle a kocsi. Az FN-HAR újra felugatott és a második robot is pörögve lezuhant. A becsapódást kis robbanás követte, jelezvén, hogy a második robot miatt sem kell többet aggódnunk. Vagyis csak a Star maradt - ők viszont egyre közelebb kerültek hozzánk.

Éles kanyar következett egy utcasarkon. Az új utca üresnek tűnt, ezért jó nagy gázt adtam, és lehívtam Seattle utcáinak térképét. A hálószerű vázlat máris megjelent Demon szélvédőjének tetejére kivetítve. Élénk, narancssárga pötty jelezte Demon helyzetét és máris kiderült, hogy alig négy háztömbnyire járunk az I-5-östől. Ha addig kihúzom, az autópályán már biztonságban hazaérünk.

Sajnos nem vettem számításba azt a három járőrkocsit, amelyek fél háztömbnyire előttünk hirtelen kibukkantak a keresztutcából. Sziréna nélkül jöhettek, ezért nem vettem őket észre. Okos fiúk ezek a Lone Staros zsernyákok. Sosem szabad lebecsülni őket. Szóval döntenem kellett, méghozzá gyorsan. Vagy megállok, és megadom magam, vagy megfordulok, és belerohanok a mögöttünk nyomuló járőrkocsiba, vagy gázt adok és forrón remélem, hogy sikerül áttörni a három kocsi alkotta blokádon anélkül, hogy Demon komoly sérülést szenvedne. Ezek voltak az alternatíváim.

A szerencse nem hagyott el most sem. Jobb kéz felől sötét sikátor tűnt fel. Irányba fordítottam Demon orrát, és padlóig nyomtam a gázt. Tudtam, hogy később még meglesz ennek a böjtje - a vádlim égetett, mint egy hosszútávfutóé, aki túl erősen kezd, és felégeti a tartalékait. De úgy döntöttem, nem törődöm vele: majd akkor foglalkozom ilyesmikkel, ha elmúlt a közvetlen veszély.

A sikátor mocskos volt, büdös és keskeny. Túl élesen kanyarodtunk: mintha tüzes vasat érintettek volna a karomhoz, amikor szegény Demon lehorzsolta az oldaláról a festéket az épület sarkán. Képzeletbeli listámra az abroncsok és a hátsó szélvédő mellé felírtam a dukkózást is. A hátam mögül kerékcsikorgás jelezte, hogy a járőrkocsik is megtalálták ugyanazt a sikátort. Egyetlen célom volt csak: hamarabb eljutni a sikátor végére, mint a Star kocsik.

Ami sikerült is volna, ha nincs az a rohadt lyuk az úton. Igazi tengelytörő - nagy, akár egy olajoshordó és olyan mély, hogy esküszöm, majdnem Kínáig leért. Nagyon fáj egy ilyenen áthajtani. Képzeld el a lehető legrondább bokaficamot, aztán az érzést szorozd meg tízzel. A szerencse mégsem hagyott el minket. A belső érzékelőimtől megtudtam, hogy Demon tengelyei még mindig bírják a strapát. Így aztán padlógázzal tovább repesztettünk.

És kis híján összeütköztünk egy járőrkocsival. Néhány tizedmásodpercen múlott csak a dolog, hogy most itt vagyok és elmesélhetem ezt a történetet. Demon jobb első fele közeli kapcsolatba került a Star autó bal első felével. A járőrkocsi vadul körbeperdült: ha egy Leyland-Rover összeszólalkozik egy Americarral, mindig a Rover nyer, még akkor is, ha egy Lone Star féle megerősített Americarról van szó. Az ütközés azonban így is nagy volt. Úgy éreztem, mintha fejjel rohantam volna neki egy téglafalnak. Az eddigi fájdalmaimhoz képest ettől a csapástól kis híján elájultam. Sikerült azonban túlélni a dolgot, sőt, még a helyes irányban is meg tudtam tartani Demont. Folytatódott tahát a menekülés.

A Starral a nyomunkban, természetesen. Egy darabig eljátszadoztunk Demonnal a járdákon, sikátorokon és vékonyabb kerítéseken, de végül sikerült lerázni az utolsó zsarumobilt is. Úgy éreztem, mintha laposra kalapálták volna a fejemet. A hideg talaj szinte hasított Demon kerekein keresztül, és minden egyes kanyarnál legszívesebben feladtam volna az egészet - de összeszorítottam a fogam, és kitartottam. Ebben az üzletben csak így lehet megmaradni. Elsőként elvittük Villámzárat egy utcai dokihoz. Aztán én is beálltam a sorba. A vad hajszák alaposan meg tudnak viselni egy rigót. A fejem tetején jókora púp jelezte, hogy a lyukba döccenéskor sikerült szoros fizikai kapcsolatot teremtenem Demon tetejével, és annyira fáradt voltam, hogy a kezem remegett a volánon. Kinyitottam az ajtót, hogy Vasököl kiemelhesse Villámzárat, aztán kicsatlakoztam és csak ültem ott egy darabig. Ültem és lihegtem, és közben arra gondoltam, mennyire jó, hogy ülhetek és liheghetek.

Egy idő múlva kiszálltam a furgonból. Kis híján elterültem, amikor megpróbáltam felállni: az agyam egy pillanatig nem tudta, keréken közlekedem-e vagy pedig lábon. Az érzés hasonló volt ahhoz, mint amikor az ember hosszú úszás után kisétál a partra. Amikor elkezdtem járni, a dolog csak még jobban elmérgesedett. Minden egyes izmom vadul tiltakozott a megerőltetés ellen, a vádlim pedig egyenesen sztrájkolni akart. Közöltem velük, hogy pofa be és tovább sétáltam. Egy dologra mégis jó volt a fájdalom: elterelte a figyelmemet, így nem volt időm Demon javítási költségeire gondolni. Nem mintha sajnálnám tőle a szervizt, Isten ments - de mint mondtam, kevés volt a pénzünk akkortájt. Sőt, miután a vadászat kudarcba fulladt, tudtam, hogy egyetlen árva nujennel sem fog vastagodni a számlánk. Hacsak magunk el nem vesszük a pénzt Mr. Johnsontól.

Amit meg is tettünk. Illetve Szikla és Vasököl tette meg. Szikla sosem szerette, ha átverik, mint kakit a palánkon, Vasököl pedig... nos, Vasököl néha szeret csak úgy megverni embereket. A "behajtott követelés" rám eső része épp elég volt rá, hogy úgy-ahogy kijavítsam Demon sérüléseit - a következő radarelnyelő alapozásra még azért várni kell egy kicsit. Az ilyesmi sokba kerül.

Ki tudja - lehet, hogy a számlát elküldöm majd a Lone Starnak.

Fordította: Sabc
A cikk az Alanori Krónika 28. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 18 szavazat alapján 7.4)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Álmok álmodója (Shadowrun novella).

Létrehozás: 2003. október 7. 08:56:01Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2020
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.