Zarknod visszatérése 2. - Novella 2.

A tanácsterem stratégiai asztalánál többen is álltak. Arkon, a behemót légió vezetője, a védelem katonai parancsnoka, Permedin, a Tleikan Főbíra, Noxon, a Drakolder Csatamágusok legnagyobbika, Aranyszakáll, az Alanori védőmágusok nagymestere, és Thom, Tharr harcos papja, a kalandozó kompánia Borax által megbízott vezetője. Bőszen tanácskoztak, stratégiákat, érveket hoztak fel, majd vetettek el. Nem voltak kétségbe esve, bíztak embereikben és abban, hogy Zarknod időben közbelép majd. De ettől függetlenül mindent megtettek, hogy a védelmet a lehető legtökéletesebbé hangolják.

- A Zan - tűzhöz hasonló varázslattal még sosem volt dolgunk. - mondta Aranyszakáll, és hangjából mintha enyhe panasz érződött volna ki. - Testvéreim folyamatosan erősítik a védelmet, egymást váltva, de az a nyomorult tűzförgeteg mintha egyre csak erősödne. Azt kell mondanom, hogy ha ez így folytatódik tovább, akkor talán egy hétig tudjuk még életben tartani az erőteret.

- Én magam is megpróbáltam kifürkészni a zan hatalmát, de meglepően rezisztensnek bizonyult mindennel szemben. - mondta Noxon, tucatnyi szemével a többieket méregetve. Szárnya idegesen megremegett. - Hiába próbáltam bármely varázslattal keresztülhatolni rajta, minden erőt elnyelt ez a valami.

- Kizártnak tartom, hogy egy ilyen erejű támadást a végtelenségig fenn lehessen tartani. - mondta Thom. -Egyszer Vlagyimir is ki kell, hogy merüljön.

- Már amennyiben ő csinálja ezt az egészet. - fűzte hozzá Permedin. -Én úgy gondolom, hogy a thargodanok segítik a támadás fenntartásában.

- Meglehet. Talán ők is valamiféle erőátadó varázslatot alkalmaznak, ahogyan mi is. - bólintott rá Aranyszakáll.

- Javaslom, hogy törjük meg a varázslatukat, ha tudjuk. - szólt közbe Arkon dörgedelmesen.

- Igen. Jó lenne. Épp csak a zan tűzön kell keresztüljutnunk hozzá, ami mindent felemészt. Aztán bejutni egy több ezer fős thargodan táborba, megkeresni a varázslat fenntartóit és végezni velük. És talán vissza is jutni, ha lehet. - Thom hangja vágott, mint a penge. - Sajnálom, Arkon, de ez nem járható út.

- Talán mégis. Van egy ötletem. Vagyis kettő. -Aranyszakáll szőke szakállába túrt, elgondolkodva. - Egyszer régen készítettem egy varázslatot, amivel ősi romokat akartam felkutatni. A neve Földbeolvadás. Talán némi módosítással segíthet kijutni egy különítménynek.

- És a tűzön túl? - kérdezte Permedin.

- Illúzió. - kapta fel a fejét Thom. - Illúzióálca. Éppen kalandozóknak való feladat.

Permedin hosszasan gondolkodott, majd Arkonra nézett.

- Kapitány, állíttass össze felszerelést egy csapatnak a legkiválóbb fegyvereinkből és varázstárgyainkból! Alanoriak, ti válasszátok ki a megfelelő személyeket a feladathoz. Noxon, te pedig készíts illúzióvarázst és tanulmányozd a földbeolvadást, hogy az emberek kijuthassanak!

A tanácskozás hamarosan véget ért, a vezetők pedig elindultak, hogy megszervezzék a küldetést.

Illisze, Trogg és Alveris kapva kapott a lehetőségen. Amikor Thom ismertette a tervet a kalandozók seregének, a többiek csendben átgondolták a lehetőségeket, ők azonban rögvest önként jelentkeztek. Egy óra múlva már felfegyverezve álltak a zan tűztől megvilágított táborban a piramis alatt. A két nagyhatalmú varázsló, Aranyszakáll és Noxon fejhangon kántáltak, amint rájuk olvasták a földbeolvadást és az illúzióálcákat. Közben egy védőmágus egy - egy gyűrűt adott a kezükbe.

- Ezekbe is plántáltunk egyet a földbeolvadásból. Ezzel megpróbálhattok visszajutni, ha nem sikerül kioltani a tüzet. Az illúzió, ami óv titeket, közel tökéletes, talán csak Vlagyimir és a Thargodan hadurak képesek átlátni rajta. Vagy még ők sem. Mindenesetre őket kerüljétek el. Koncentráljatok a varázstudóikra.

Illisze bólintott. Bízott benne, hogy mágikus érzéke majd elvezeti a fókuszpontba, ahol a legtöbb varázserő koncentrálódik. Ott kell lennie az erőforrásnak, ami élteti a zan - tüzet.

A mágusok befejezték a varázslatokat, a három kalandozó pedig belesüllyedt a földbe, mintha csak az Alanori csatornába csobbantak volna bele.

Szokatlan érzés volt. Trogg leginkább az úszáshoz hasonlította volna. Nem szerette ugyan a vizet, se külsőleg, sem belsőleg, de ehhez hamar hozzászokott. Hosszasan "úszott" mélyen a föld alatt, társai mellett, hogy biztos távolságba érjenek a piramistól és a tűztől. Illisze haladt elől, belső szemével a környék mágia - erővonalait fürkészve. Hirtelen két gócot is felfedezett. Találomra kiválasztott egyet és arra indult. A többiek követték. Majd egy óra telt el, mire úgy érezték, biztosan előbújhatnak a föld alól. Akár valami ősi vámpír, úgy emelkedtek ki a földből. Alveris, Illisze és Trogg is Dúvad alakot kapott az illúzióknak hála. Ezt a jószágot még saját népe is féli, remélhetőleg nem akar egyik thargodan sem egy baráti csetepatét kezdeni velük. Tűzperzselte domb tövében bukkantak fel. Szó nélkül, mutogatva kommunikáltak, hogy hangjuk ne árulja el őket. Tűzszemű vezetésével megindultak a cél felé. Előttük, ameddig csak a szem ellátott, thargodan tábor terült el. Mindent szemügyre vettek, hátha szükség lesz még rá. Megfigyelték, hogy a Sötét Föld lakói fajtánként elkülönülve táboroznak, zabálnak és viaskodnak időtöltés gyanánt. Hatalmas termetű csatarémek döngő léptekkel járőröztek a gigászi táborban, a levegőben Bazmaon őrszemek repkedtek ki tudja még miféle rémségek mellett. A távolban a tűzfelhő által beburkolt Piramis világított, akár egy gigászi fáklya. Feltűnés nélkül suhantak át a rémek sorain, egyre közelebb érve ahhoz a dombhoz, ahová Illisze érzékei vezették őket. A dombot, meglepő módon nem őrizte senki. Minek is tette volna a thargodan tábor kellős közepén? Számtalan gromak vontatta szekér állt a domb tövében és thargodan szolgák pakoltak le róla mindenféle szerszámokat, fegyvereket, tárgyakat. Az elf feje hasogatni kezdett. Hihetetlen mennyiségű varázserőt érzett koncentrálódni a szekereken. Varázserőt és valami mást is. Valamit, amit nem tudott mire vélni. Erő volt, de élő és lüktető. Egyenlőre figyelmen kívül hagyta és a célra koncentrált. Gyors kézjellel intette magához társait, majd a dombtetőn álló sötét kelméből szőtt sátorra mutatott. "Ott bent".

"Bemenni, lezúzni, kimenni" mutogatta Trogg.

Illisze a fejét rázta.

"Bemenni, szétnézni, aztán lezúzni és eltűnni."

A Dúvadnak álcázott troll kelletlenül bólintott, majd Alveris is. Elindultak fel a dombra. Közben nézték, ahogy a szolgák további tárgyakkal megrakott ládákat vonszolnak fel a sátor felé. Ahogy felértek, a sátor bejáratánál mindannyian megtorpantak. Bent ugyanis egy kemencét láttak, mellette pedig három sárga köpenyes törpét, akik hangosan kántálva valamiféle varázslatot végeztek. A kántálás bizonyos pontján a lábuknál elhelyezett ládákból egy - egy tárgyat vetettek a kohóba, ami nagyot villant és elemésztette a belé vetett értékeket. Ahogy az elf éles szeme kivette, a tárgyak ugyanúgy omlottak semmivé, mint amit a zan tűz emészt el: beleolvadtak a kohó lángjaiba. Ahogy még jobban meresztette a szemét, meglátta, hogy a kohó falait rúnavésetek borítják. Nemrég látott ilyen vésetet. Vlagyimir kezében, a rúnalapon, amivel a zan - tüzet idézte meg. Keze sebesen pörgött, ahogy a többieknek jelzett.

"Ennek köze van a tűzhöz. Intézzük el."

Trogg szó nélkül belépett a sátorba, felkapott egy törpét és a kohóba vetette. A másik két varázsló fel sem eszmélhetett, Alveris kardja máris véget vetett a varázslatnak és az életüknek is. A kardforgató undorodva kiköpött.

- Mocskos árulók... - mondta.

Illisze ezalatt elintézte a belépő szolgákat, majd a kohóra mutatott.

- Ha ezt felrobbantom, lehet, hogy nagyot fog szólni. Készüljetek, mert sietnünk kell. Van még itt valami, ami hasonlóan erős mágiát sugároz. Ha el lesznek foglalva ezzel, akkor talán lesz esélyünk oda is bejutni!

Mindhárman kihátráltak, Illisze pedig egy kinetikus detonáció igéit citálta, mellyel a kohót célozta meg. A robbanás meglepően erős volt, még a domb tövében is hanyatt lökött mindenkit,aki szerencsétlenségére arra járt. Nagy, vérszín gombafelhő nyúlt az ég felé éktelen robajjal. Thargodanok rohantak oda mindenfelől, hogy lássák, mi történt. Alveris és a többiek addigra már az ellenkező irányba loholtak. Hatalmas felbolydulás támadt a táborban, mindenfelé szaglászó, hörgő, vérben forgó szemű démonfajzatok bóklásztak, támadók után kutatva. A kalandozók lassítottak lépteiken, nehogy feltűnjön a sietség. Kisvártatva elérték a második fókuszpontot is. Azonban itt nem volt sátor. Sem kohó. Csak rengeteg szekér, hasonlóan a korábban látottakhoz. Némelyiken azonban nem tárgyak voltak, hanem mindenféle béklyóba vert teremtmények. Békések és kevésbé békések, kicsit és nagyok. Foglyok. Trogg vállat vonva nézett a varázslóra. "Most mi legyen?"

- Ezekért nem tehetünk semmit. Ha elengedjük őket, lemészárolják őket a thargodanok. Ha itt hagyjuk őket, talán nem esik bajuk. De a ládákból pár dolgot vissza kell vinnünk megvizsgálni. Akkor talán kiderül, mik ezek és miért fontosak Vlagyimirnek.

A troll rábólintott, az egyik szekérhez lépett és belemarkolt egy halom drágakőbe és egy öklömnyi ametisztet tett zsebre közülük. Másik kezében egy gazdagon díszített homokórát tartott, majd vigyorogva elővette a védőmágustól kapott gyűrűt. Alveris egy kelyhet kapott ki a kupacból, mire Illisze is felhúzta a gyűrűjét. Összenéztek, majd betájolták a Piramist és a távolságot is. A zan - tűz továbbra is ott lobogott a Piramis védelmező aurája körül, ám mintha a vérvörös szín fakult volna egy csöppnyit. A kalandozók ismét beleolvadtak a földbe és elkezdtek visszaúszni a piramis felé.

Vlagyimir tajtékzott a dühtől. A thargodanok félve kotródtak félre útjából, amint a Zan Kohó maradványaihoz tartott. Mögötte Ylgoroth lépdelt, brutális arcáról szintén sütött a düh. A máguskirály közel állt hozzá, hogy felmorduljon mérgében. De erőt vett magán, hiszen ezek a szörnyetegek nem láthatják, hogy még őt is ki lehet zökkenteni nyugalmából. Pedig ez a szabotázs talán az egész tervet veszélyeztetheti. Ylgoroth - hoz fordult.

- Mennyi idő, amíg új kohót építtetsz?

- Egy nap. Talán több.

- Túl sok. Nem érdekel, mibe kerül, de holnap pirkadatra legyen kész az új kohó és kezdjétek el táplálni a Zan - tüzet, különben hiába volt ez az egész! Megértetted?

Ylgoroth remegett a méregtől, de lassan bólintott. Közben azon gondolkodott, hogy miképpen fogja elpusztítani az öreget, ha már nem köti az alku varázsereje.

- És állíttass őröket! Úgy látom hibáztam, hogy ismét ezt a csürhét választottam seregemnek. -vetette oda Vlagyimir.

- Messzire mész emberfattyú! - sziszegte agyarai közül Ylgoroth.

- Ti pedig lassan több kárt okoztok, mint hasznot! Ne feledd, az alku titeket is köt! Tegyétek, amit mondtam. Sürgősen! - mondta Vlagyimir, majd egy halk pukkanás kíséretében elteleportált.

- Ezért még meglakolsz te vak patkány! - hörögte Ylgoroth, és mérgében kettészakított egy óvatlanul túl közel merészkedő szolgát. Aztán parancsokat vakkantott a környéken álló thargodanoknak, majd döngő léptekkel visszaindult a többi hadúrhoz, hogy tudassa velük a történteket.

Létrehozás: 2015. március 31. 11:35:10

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:21

Nyomtatási forma