Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Hatalom Kártyái

Tetszik-e neked az az ötlet, hogy a HKK lapok alján legyen egy sorszám, amivel egyértelműen azonosítható, hogy az adott lap hányadik a kiegészítőben, pl. 015/160?

1.) Igen, jó ötlet! Segíti a gyűjtést.
2.) Szerintem felesleges.
3.) Nincs véleményem.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
További szavazások...
Fórum a témához...
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kátyái - Tükördimenzió november 23.
A pillanat képe
Tinuva és Bovai csatája
(Könyv esemény)
Küldd el képeslapként!
Tinuva az elf, aki a mordel Morvaiként született, és testvére Bovai, aki még mindig mordel, küzdenek életre-halálra.
Nézz szét a galériában!
Kecskemét Kupa VIII.
Beszűkült látókör - 2020. február 22.
Kiszállítási díj változás a Beholder Webboltban - 2020. január 30-tól
Hagyomány jegyében – Versenybeszámoló
XXIX. Alanori Mini Olimpia

A lista folytatása...
Országjáró feladat 2019
Hatalom Kártyái verseny - 2020. január 26., Vác
Hatalom Kártyái verseny - 2020. január 26., Debrecen 7.
Hatalom Kártyái verseny - 2020. január 26., Debrecen 7.

A lista folytatása...
Új játék a Beholdertől (192)
[HKK Piac] Eladó lapok (141443)
Lapötletek (64325)
Kecskemét Kupa VIII. (1)
HKK kérdés? (45013)
BEHOLDER bácsinak kérdések !!! (6764)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:







Utoljára ezt küldték:
Az elfekről általában
Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Minden kezdet nehéz (Shadowrun novella)

Az alábbi novella egy valóságban lejátszott Shadowrun játékot mesél el, az első játékaink egyikét, amikor is, hmmm, a játéktapasztalatunk még hagyott némi kívánnivalót maga után. A nevek persze javarészt kitaláltak.

Általában szeretem az olyan Mr. Johnsonokat, akik rövid találkozót akarnak. Ilyenkor kevesebb a rizsa, a mellébeszélés, rögtön a lényegről esik szó. Az is igaz persze, hogy az embernek kevesebb ideje marad a dolgok átgondolására, de hát nézzünk szembe az igazsággal: egyetlen találkozó sem elég hosszú ahhoz, hogy az egyszeri, mezei árnyvadász úgy mondhasson igent vagy nemet a melóra, hogy a döntését alapos kutatással támasztja alá. A rizikófaktor mindig megvan. Az ember legfeljebb annyit tehet, hogy igyekszik jó közvetítővel dolgozni, no meg bízik a saját képességeiben, hogy amikor becsap a ménkű, ép bőrrel ússza meg a dolgot. (Hé, cimbora! Aki nem bírja a gyűrődést, az menjen el bérrobotolni egy kellemes kis cégnek, és ne álljon be a RASSZ-talanok közé!)

Apropó, szakértelem! Az igaz, hogy a mi csapatunk nem sokat dolgozott együtt - csak nemrég ismertük meg egymást -, de mindannyian edzett, tökös árnyvadász csávók vagyunk. Ha nem is a legjobbak még, de minden esélyünk megvan rá, hogy néhány év múlva élő legenda váljon belőlünk.

Ott van mindjárt, ugye, Mazsola, a rigó. Ö nem az a fajta ember, aki amúgy kimondottan sokat beszél, de szolgált egy évet valami félig katonai félig biztonsági szervezetnél, és nála jobban senki nem ért a járművezetéshez. Van egy jópofa kis furgonja. Külsőre egy teljesen átlagosan lerobbant Saeder-Krupp-Csepel CS423-asnak tűnik, de csak mi tudjuk, mi rejtőzik a megtévesztő külső alatt: 6 mm-es, kétrétegű plasztimetál páncélzat, világbajnok járműirányító-rendszer, rejtett gázvetőcsövek (ez friss szerzemény: Mazsola úgy találta, a kábítógáz vagy a könnygáz igen hatásos tud lenni olyankor, amikor néhány lökött bandakölkönc egy szűkebb sikátorban akarja megrohamozni a járgányt), két(!) távirányítású robot, egy felderítő és egy fegyveres, és a végére hagytam a verda fő ékességét: egy 12 mm-es, hatcsövű, Ares Firehand automata gépágyú. Ez a kis bébi igen hatékonyan elemeire szed akármit, amivel összetalálkozik: akár még egy Ares Citymastert is, ha jó szögben tüzel az ember. Mazsola azt állítja, egyszer már volt alkalma megküzdeni egy Citymasterrel, de én nem hiszem el neki. A gyorsköpő azért ettől függetlenül tiszteletet parancsolóan fest, ha kiemelkedik a kocsi tetejéből, és lassan körbefordul.

Aztán ott van Suttyó, a sámánunk. Na, ő egy érdekes pofa. Külsőre leginkább úgy fest, mintha egy háromhetes szemétkupacot valaki keresztezett volna a Notre Dame-i toronyőrrel, de én mondom, aranyból van a lelke. Néhányszor már kihúzott minket a pácból. Patkány sámán létére teljesen megbízhatónak tűnik (feltéve persze, hogy nem neki kell elöl mennie, ha rázós az út), és eléggé talpraesett is. Egyetlen kis hibája van: szinte megszállottan rajong a csatornákért, és mivel okos fickó, általában még meg is indokolja, hogy miért jobb, ha egy akció helyszínét az utcaszint alatt közelítjük meg. A kiterjedt, kusza és feltérképezetlen budapesti csatornarendszert figyelembe véve sajnos ebben néha igaza is van.

A csapatunk vezére érdekes módon egy nő, aki még ráadásul tünde is: nemes egyszerűséggel Szép Helénának hívja magát. És joggal. Papuskám, ami engem illet, én nem vagyok oda túlzottan a tünde nőkért - olyan vékonykának tűnnek -, de ezzel a Helénával azért szívesen elmennék egy-két körre. És nem csak szép a nő, hanem okos is. Remek kapcsolatai vannak, szükség esetén csak megmozgatja egy kicsit a hálózatát, és máris mindent el tud intézni. Árnyvadászilag amúgy fizikai adeptus a lelkem, és még nem láttam senkit nála gyorsabban mozogni a harcban (még kibervezérelt izomfiúkat sem). Néha megfordul a fejemben, vajon adeptusi képességei hogyan érvényesülnek az ágyban - csak harc közben tud olyan figurákat, hogy az ember kapkodja tőlük a fejét? -, de azt kell mondjam, hogy nulla esélyem van a dolog kipróbálására, mert Heléna egyszerűen átnéz rajtam. Azt mondja, nem vagyok az esete. Pech.

Bár, ha jobban meggondoljuk azért érthető a dolog, mert elég furán mutatnék mellette a magam két méter, hatvanhárom centijével és háromszázhúsz kilójával. Merthogy ugye troll vagyok. Szerintem a trollok között eléggé jóképű is, ami ugyebár, valljuk be, nem jelent sokat. Viszont rettentő erős vagyok, és jól bírom a gyűrődést: egyszer szemtől szembe belém lőttek egy hosszú sorozatot egy géppisztolyból és megúsztam csak zúzódásokkal. Igaz, rajtam volt a páncélkabátom, de egy humán vagy tünde akkor is kinyúlt volna. A fentiekből talán kiderült, hogy amolyan izomfiú vagyok, de én ezt nem szégyellem, hiszen már én is csomószor kimentettem a többiek fehér humán seggét a bajból. A nevem amúgy Galamb. Ezt én választottam, és büszke vagyok rá, mert nagyon megtévesztő: ki gondolná, hogy így hívnak egy böszme nagy trollt, nem?

Na, de térjünk vissza a találkozóhoz. A mostani Mr. Johnson kivételesen nem csak nyugatimádatból nevezi magát Johnsonnak - ténylegesen az UCAS-ból érkezett. Jól öltözött, gazdag amerikainak tűnik. A meló is egyszerű, nélkülöz minden komplikációt: a terv szerint kapunk egy aktatáskát, amiben van egy időzített, koncentrált hatóerejű, kísérleti plasztikbomba, elvisszük valahová Csepelre, lerakjuk egy Renraku trafóállomás vezérlő épületének tövébe, bekapcsoljuk, elfutunk, és... BANG! No problemo.

Én már előre tudom, hogy sámán barátomnak messziről bűzleni fog a dolog - neki minden megbízás messziről bűzlik, az is, ha a szomszédja megkéri, hogy hozzon két szójaszendvicset a sarki boltból -, és kötekedni akar. Most is így történik. Suttyó feltesz néhány indiszkrét kérdést, amire a megbízó rezzenéstelen arccal válaszol. A fickó rendkívül udvariasan és választékosan fogalmaz - biztosan nyelvchipet használ, egy amerikai ne beszéljen már ilyen jól magyarul -, és a válaszaiból nagyjából az alábbit lehet kihámozni: Figyelj, öreg, én fizetek, te csinálod a melót, nekem ez megfelelő munkamegosztásnak tűnik, így aztán pofa be, és láss hozzá!

Amint arra számítani lehetett.

Beleegyezünk a melóba. Mr. Johnson meglepő módon azonnal átadja a robbanó szerkezetet tartalmazó táskát, no meg használati utasítást hozzá szóban: ha piszkálni akarjuk a bombát, felrobban. Én ezt elhiszem neki, de látom Mazsola szemén, hogy ő azért még elviszi az egyik haverjához megnézetni. Az ő baja.

A megbízó ráadásul sürgős melót akar, ami nekünk teljesen mindegy, mert per pillanat már hetek óta egyetlen munkánk sem volt - ezt persze senkinek sem kell tudnia -, így aztán akkor is hamar megcsinálnánk a vadászatot, ha nem kapnánk érte sürgősségi felárat. Mondom: még nincs nagy nevünk a piacon, ezért gyors, határozott és minőségi munkával kell felépítenünk az előmenetelünket.

A tapasztalt árnyvadászok munkájának egyik fontos velejárója a kapott holmik leellenőrzése. Szép dolog, hogy Mr. Johnson kezünkbe nyom egy állítólagosan robbanóanyagot tartalmazó táskát, de mi van, ha mégsem az van benne, amit mondott? A mai világban minden eshetőségre fel kell készülni.

A minden eshetőségre való felkészülés jelen esetben - mint az eddigi összes esetben - Heléna dolga, aki szemmel láthatóan fél Budapestet ismeri. Azt mondja, meg kellene nézetni a tatyót egy műszerésszel, aki esetleg ellátna minket plusz információkkal a tartalmát illetően. Ezt mindenki jó ötletnek tartja - még Suttyó is -, így aztán Heléna elkalauzol minket a pesterzsébeti pusztulat egyik különösen elhagyott részébe.

- Cimborkáim, ez az, ami az ami szerint ami - mondja Berhelős és mosolyog hozzá, mint egy félnótás csatornapatkány. Berhelős szabadúszó műszerész, aki nagyon ügyes fickó, csak hát a stílusát néha nehéz kiismerni. Elég régen láttam utoljára, de szemmel láthatóan nem sokat változott azóta. Most sem mondhatnám, hogy elsőre felfogom, mit akar mondani. Látván a Heléna arcára kiülő meghökkenést, úgy érzem, nem vagyok ezzel egyedül.

- Már megbocsáss, de micsoda? - kérdez vissza Heléna.

Berhelős mosolya annyira kiszélesedik, hogy ha egy milliméterrel is tovább nyúlna, kettéhasadna a feje.

- Szóvicc, aranyanyám, szóvicc. Azt akartam mondani, hogy ez a cucc pontosan az, aminek az amerikai megbízótok állítja.

- Vagyis?

- Vagyis? Jó nagy adag plasztik és egy még nagyobb adag elektronika mellette, amely nyilvánvalóan nem örülne neki, ha valaki belepiszkálna.

- De te azért belepiszkáltál, ugye, Berhelős? - szólok közbe, hogy én se maradjak ki.

Berhelős úgy néz vissza rám, mint egy fejlődésben visszamaradt csecsemőre.

- Hülyének nézel? Még élni akarok, apuskám! Csak beraktam néhány berendezés alá. Mágnesesanomália-detektor, infrakamera, röntgen, ilyesmi. Csak a szokásos, óvatos cucc.

Ez a Berhelős mindig megdöbbent. Egy kicseszett röntgengép! Hát honnan a fenéből szerzett ő röntgengépet? A legjobb tudásom szerint ezek még mindig vagy fél szobányi méretűek. Na mindegy, nem is akarom tudni... Hiába no, az itteni árnyvilágban nem árt, ha az ember felkészül a meglepetésekre.

- Vagyis? - Ezúttal Suttyó játssza az értetlenségi játékot.

- Mit vagyis?

- Vagyis, mit kezdjünk vele?

- Szerintem hinni lehet a fickónak. Vigyétek el a cuccot, ahová kell és durrantsatok egyet. Azért én arra vigyáznék a helyetekben, hogy harminc-negyven méternél közelebb ne menjek hozzá. Biztos, ami ziher.

- És az időzítő?

- Benne van, és úgy fest, működni is fog. De azért nem árt az óvatosság.

- Köszi, Berhelős - mondja Heléna, és hanyag mozdulattal odalök neki egy hitelkártyát. Berhelős még vigyorog, miközben mi kivonulunk a műhelyből.

Az utunk viszonylag sima. Zavartalanul végigdüböröghetünk Budapest éjszakai utcáin. Heléna szokás szerint a motorján csücsül, mi hárman pedig Mazsola furgonjában. Mazsola rendes gyerek, a múltkor majdnem egy rongyot kifizetett csak azért, hogy szerezzen egy olyan ülést, amiben én is kényelmesen elférek. Ezt még meg kell hálálnom neki, csak el ne felejtsem közben.

Suttyó kivételesen alig szól valamit egész úton, inkább jól elvan a fétiseivel. Nem sok sámánt láttam eddig életemben, az igaz, de szerintem ezek a fickók annyira bírnak hasonlítani a totemjükre, hogy még a fétiseik is passzolnak hozzá. Suttyó fétisei például szürkék, picik és ocsmányak. Szerintem még szaguk is van, de ezt persze nem lehet érezni, mert a Suttyóból áradó penetráns bűz minden mást elnyom.

Egyszer megkérdeztem Mazsolát, hogy miért engedi be ezt a fickót a furgonjába, hát az ő orrát nem bántja a dolog? Erre ő csak hamiskásan vigyorgott, és megkocogtatta a halántékát. Azt mondta, ha vezeti a járgányt, csak azt érzi, amit a szerkó a fejébe nyomat. Hátborzongató lehet, de per pillanat cserélnék vele.

Éppen javasolni akarom Suttyónak, hogy legközelebb legalább minden második vadászat után mosakodjon meg, de hirtelen nagyot fékez a furgon, és Mazsola hátraszól a vezetőfülkéből.

- Megérkeztünk.

Kinézek az ablakon, és nem látom Helénát sehol. A motorja ott áll a fal mellett, még szépen vöröslik a melegtől - egyszer megmagyarázták nekem, hogy az csak az én szememben vörös, a humán emberek nem látják a hőt. Erősen meresztem a szemem: na, ott van végre. Éppen az utcasarkon áll, és előrekémlel. Fekete terepruhájában nagyon nehéz észrevenni.

- Balhé van, fiúk - szólal meg a fülembe épített rádióból a tünde nő hangja. - A furgonban megbeszélést tartunk.

- Mi van? - kérdezem kicsit ingerülten, miután Heléna bezárta maga mögött a furgon ajtaját és helyet foglalt.

Heléna válaszolni akar, de Mazsola közbevág. Pedig látszólag nem is figyelt.

- Az van, hogy az egész trafóház úgy ki van világítva, mintha fényes nappal lenne.

- És az miért baj? - kérdezem értetlenül, mert tényleg nem értem a dolgot. - Attól még be lehet rohanni és letenni a táskát.

- Fizikailag igen - feleli Heléna, és felvonja a szemöldökét. Nála ez az erős gondolkodás jele. - De szerintem ez jelent valamit. Szerintem Johnson nem játszik tisztességesen.

- Miért kellene megvilágítani egy trafóállomást? - kérdezi Suttyó.

- Biztonsági okokból?

- Nem hiszem. De még ha így is van, akkor sem világítanák meg ennyire. Az egész olyan, mintha... - Heléna arca hirtelen felderül. Valami az eszébe jutott. - Figyelj csak, Suttyó! Körül kellene nézni asztrálisan a környező épületek között.

- És mit keressek? Ezek ugyanis lakóépületek.

- De már nem laknak bennük. Ellenőriztettem Csuszával - Csusza a legmegbízhatóbb dekás ismerősünk neve. Olyan fickó, aki érti a szakmáját, és akinek ismert a neve. Egészen annyira, hogy hallatára még Suttyó is abbahagyja az okoskodást.

- Na jó - dörmögi majd félrebicsaklik a feje az ülésben. Ha átmegy asztrálba, mindig így csinál. Fura.

Tudom, hogy most várni kell egy kicsit, amíg Suttyó láthatatlanul vagy hogyan körberohangál a környéken. Nem mondhatnám, hogy megbízok ebben a rongyos gyerekben. Néha ernyedten le szokott rogyni valahová, aztán egy perc múlva felébred, és közli, hogy itt erre meg arra és hogy ennyi meg annyi, és ezek után elvárja, hogy mindenki elhiggye azt, amit szerintem sokszor az ujjából szopott ki. Szólni persze nem lehet neki, mert sértődékeny a lelkem. Arról már nem is beszélve, hogy a munkája tökéletesen ellenőrizhetetlen. Mert hát ugye, ha egy szamuráj kimegy, azt lelő valakit, akkor a pasi le van lőve, és az naná, hogy jól látszik, letagadni sem lehet. De ez az asztrális izé... Hát nem tudom.

- Utánanéztél Mr. Johnsonnak? - kérdezi Mazsola Helénától. Elismeréssel nézek rá. Nem ez az első eset, hogy rigó létére értelmeset kérdez. Bárcsak néha nekem is eszembe jutna valami ilyen.

- Szóltam Csuszának, de nagyon rövid volt az idő. Ilyen gyorsan nem lehet mélyre ásni. Csak annyit derített ki, hogy a faszi tényleg amerikai - valami céges mókus lehet -, és már csak néhány napja van hátra a magyarországi útjából, ezért annyira sürgős neki a dolog.

- És miért jó egy amerikainak, hogy idejön hozzánk, és gyorsan fel akar robbantani egy Renraku trafóállomást? - szólok közbe, és úgy érzem, ezúttal nem kérdeztem hülyeséget.

Heléna végignéz rajtam és elmosolyodik.

- Ez a kérdés, nem igaz? - mondja.

Sajnos nem értem, mit akar ezzel mondani, de nincs már időm megkérdezni, mert Suttyó feje megmoccan és az élő szemétkupac felül.

- Van ám itten egy nagy érdekesség - mondja, mire mindenki feléje fordul. - A környező épületekben vannak emberek. Akármit is mondott Csusza.

- Mit értesz az alatt, hogy vannak emberek? Mit csinálnak azok az emberek? - kérdezem.

- Aztat értem alatta, hogy ottan vannak az épületekbe benne, te tökfej - csattan fel Suttyó kicsit ingerülten. Heléna lesújtó pillantást vet rám. Valami rosszat mondtam volna?

- Ezek szerint mégiscsak laknak a házakban - mondja Mazsola.

- Nem hinném, hogy ezek lakók - feleli Suttyó mély meggyőződéssel. Egyrészt csak a trafóállomás felőli néhány szobában vannak emberek, másrészt pedig ezek a fickók nem alszanak, hanem nagyon is ébren vannak. Ami elég furcsa, tekintettel arra, hogy hajnali fél három az idő. Úgy tűnik, jó néhányan az ablakoknál guggolnak és valami állványra szerelt gépi izé van mindegyik előtt.

- Miféle gép? - kérdezi Mazsola, pedig hát lehet sejteni a választ. Megvilágított célpont, a környező épületekben az ablakoknál guggoló emberek, előttük pedig állványon valami. Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy összeálljon a kép: csapda. De miért akarna kinyírni minket Mr. Johnson? Hiszen nem is ismer.

- Azt nem tudom - feleli Suttyó némileg vonakodva. - Az ilyesmi nem látszik túl jól az asztrálból.

- Mesterlövészpuskák, mi mások lennének - mondom boldogan, hogy végre én is leszólhatok valakit.

- Szerintem fel kéne szívódnunk a fenébe - Úgy fest, Suttyót érzékenyen érinthette a feltevésem, mert rögtön inába szállt a bátorsága.

- Nem lehet, már csak két óránk van a melóra - mondja Mazsola.

- Ki nem szarja le a melót? - vág vissza Suttyó. - Személy szerint az életem fontosabb, mint rongyos pár ezer nujen.

- És az előmenetelünk? - kérdezi Mazsola, készen a szópárbajra.

- Halálod után majd átnyújtom a Magyar Köztársaság Hőse kitüntetést, bunkókám - így Suttyó.

- Elég legyen! - szól közbe Heléna. Érdekes módon mindenki elhallgat. - Ha már itt vagyunk, azon kellene gondolkodni, hogyan csináljuk meg a melót úgy, hogy túl is éljük.

- Menjünk be kocsival, azon nem tudnak átlőni.

- És ha az egyik puska nem puska, hanem rakétavető? - kérdezi Mazsola, aggodalommal a hangjában. Ami érthető, mert elég sok pénzt kifizetett a furgonért. A helyében én is félteném a verdámat.

- Ha ott rakétavető is van, akkor rég kilőtték volna a trafóállomást saját maguk - mondom. - Szerintem be kéne rongyolni kocsival.

- A kerítésen nem tudunk átmenni - feleli Heléna.

- Mért, gyalog talán át tudunk menni?

- Igen. Sima betonfal, a tetején árammentes szögesdróttal.

- Várjunk csak! Akasszuk rá a táskát az egyik robotra és vigyük be úgy.

- És hogyan aktiválod a bombát? - Heléna nyilván a táska füle alatt rejtőző számbillentyűzetre gondolt, amin be kellett pötyögni egy hétjegyű kódot ahhoz, hogy beinduljon az időzítő szerkezet.

- Az igaz.

Hosszú csönd következett. Aztán hirtelen eszembe jutott egy briliáns ötlet. Hiába, ez az én napom.

- Figyuzzatok csak! Kimegyek oda a sarokig - Mazsola robotja még mindig a levegőben lebegett és az általa szolgáltatott madártávlati kép jól látszott a monitoron -, bepötyögöm a kódot a táskába és behajítom az egészet át a kerítésen. Nem is kell kilépni a fényre, nem is kell kerítést mászni. Tuti balhé.

Heléna szeme felcsillant.

- Meg tudod csinálni? Odáig bedobni?

- Mire való egy troll ereje, szép hölgy? - válaszolom és kacsintok hozzá egyet. Szerintem marha jó ötletet találtam ki.

Mindenki belement a tervbe. Óvatosan kikémlelek az épület sarka mögül. Elvileg a fegyvereseknek látniuk kellene engem, de nem lő senki. Talán biztosra akarnak menni. Helyes. Lenyúlok a táskához és beütöm a kódot, közben a digitális kijelzőt lesem, amin megjelenik majd a robbanásig hátralévő idő. Lehet, hogy várnom is kell egy kicsit, hogy éppen a robbanás pillanata előtt hajítsam be a táskát. Úgy biztosabb.

Na nézzük csak... 8, 0, 0, 1, 6, 5 és 3. A kis szerkezet csipog egyet és a kijelzőn felvillan a felirat: "0:00:01". BASSZAMEG! Még arra van időm, hogy reflexből, tiszta erőből elhajítsam a táskát - mindegy merre, akármerre -, aztán már csak egy villanást látok, és úgy hátravág valami erő, mintha átment volna rajtam egy csővasút. Aztán lezuhan a sötétség.

Egy székben ülök leszíjazva, és egy kibaszott kamera néz velem farkasszemet. Az operatőr valamit kapcsolgat a gépén. A tekintetem a mellette ülő, elegáns, öltönyös férfira esik. Dögöljek meg, ha nem Mr. Johnson az.

- Mi... mi történt? - dadogom, teljesen értetlenül.

- Semmi különös. Önök végrehajtották az akciót, amivel megbíztuk magukat, és a fizetséget áthelyeztük a hitelkártyájukra. Mindazonáltal arra kérném most önt (és később majd a társait is), hogy a kamerám előtt válaszoljanak az akcióval kapcsolatos kérdéseimre.

- De a bomba...

- A bomba egyszerű kábító töltet volt, igaz, nem kicsi. Egyiküknek sem esett komoly baja, és akinek mégis, azt a mágusaink meggyógyították. Az épület persze megsemmisült... - Mr. Johnson hátborzongatóan kuncog egyet. - Ne haragudjon a bizalmatlanságunkért, de már jó előre aláaknáztuk, hogy biztosra menjünk.

- Nem értem - mondom és tényleg nem értem. Mi a francot akar ez az ipse?

- Majd később megérti - Mr. Johnson odafordul az operatőrhöz. - Akkor mehet?

A fickó bólint.

- Helyes. Kérem, uram, árulja el nekünk a nevét. Az utcai neve is megteszi.

Megpróbálok farkasszemet nézni a fickóval, de aztán meggondolom magam. Hiszen úgyis tudja a nevemet.

- Galamb - felelem mogorván.

- Tehát Mr. Galamb, elismeri, hogy akciójuk során önök ártatlan Renraku dolgozók életét akarták a bombájukkal kioltani, és mindezt azért, hogy pénzt kapjanak érte?

- Micsoda? Miről beszél maga?

- Leállunk - mondja Mr. Johnson az operatőrnek. A kamerán világító kis piros lámpa elalszik. - Nézze, Mr. Galamb, a legjobb lesz, ha gyorsan túlesünk ezen az egészen, és akkor mindenki mehet a dolgára.

Leesik a tantusz. Ahogy elnézem a szakíthatatlan plasztimetál szalagokat, látom, hogy nincs más választásom. Hogy ott rohadna meg az öltönyével együtt, ahol van!

Túlesünk az interjún, nagy nehezen. Amikor elpakolják a kamerát, megkérdezem Mr. Johnsontól.

- És mire volt jó ez az egész, Mr. Johnson?

Mr. Johnson elmosolyodik.

- Szólítson Mr. Carternek, egészen nyugodtan. Nézze, én riporter vagyok, és abból élek, hogy életszagú műsorokat készítek. A főnökségnek az volt az ötlete, hogy jöjjünk ide Magyarországra forgatni, mert állítólag itt nagyon megy az árnyvadász szakma. Idejöttünk, filmeztünk, nem találtunk semmi érdekeset. Így aztán még mielőtt haza kellett volna utaznunk, magunk szerveztünk meg egy kis akciót. De azért remélem, nem haragszik? Ígérem magának, hogy a felvétel Magyarországon nem kerül adásba...

Mr. Johnson elindítja a trideólejátszót. A képernyőn díszes feliratok jelennek meg.

"Kedves nézőink, Önök most a CBS világhíradóját látják. Mai exkluzív riportunk Európából származik, egy Magyarország nevű kis országból, amely sokak szerint a Kelet-Közép-Eruópai térség árnyvadászainak fellegvára és valóságos paradicsoma. Hogy milyenek is arrafelé az árnyvadászok, azt hűen bemutatja Daniel Carter helyszíni beszámolója. Danielnek és stábjának alig néhány napi magyarországi látogatása során sikerült élőben megörökíteni egy terrorista akciót, amely során mindenre elszánt, vérszomjas árnyvadászok megpróbálták megsemmisíteni a Renraku egyik helyi lakónegyedét. És mindezt miért? Pénzért, kedves nézőink, pénzért, néhány ezer rongyos nujenért, hiszen Magyarországon ez már nagy összegnek számít. Lássuk tehát az akcióról készült, bravúros felvételt, és már most elárulom Önöknek, hogy a megrázó hitelességű felvétel után beszélgetést láthatnak a Renraku biztonsági szolgálata által szemkápráztató gyorsasággal elfogott, elvetemült terroristákkal is. Vajon bánják a bűnüket? Elmondják, miért tették? Megláthatják a riportban. Ám most következzék a felvétel..."

Rövid zene következik, majd a képernyőn feltűnik Mazsola furgonja, egy emeleti ablakból filmezve. A többit pedig már ismerik...

Írta: Sabc
A cikk az Alanori Krónika 25. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 18 szavazat alapján 7.6)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Éjszaka a városban (Shadowrun novella).

Létrehozás: 2003. október 7. 08:56:31Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2020
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.