Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Hatalom Kártyái

Tetszik-e neked az az ötlet, hogy a HKK lapok alján legyen egy sorszám, amivel egyértelműen azonosítható, hogy az adott lap hányadik a kiegészítőben, pl. 015/160?

1.) Igen, jó ötlet! Segíti a gyűjtést.
2.) Szerintem felesleges.
3.) Nincs véleményem.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
További szavazások...
Fórum a témához...
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kátyái - Tükördimenzió november 23.
A pillanat képe
Adeptus
(Shadowrun archetípus)
Küldd el képeslapként!
Az adeptusok mágikusan aktív személyek, akik mágikus potenciáljukat saját belső képességeik feltárására fordítják.
Nézz szét a galériában!
XXIX. Alanori Mini Olimpia
Páros verseny szabályok
Hagyományos verseny - 2020. január 18.
Befizetési jutalmak - határidő
Kiemelt vidéki versenyek - 2020

A lista folytatása...
Aukciós statisztika
Túlélők Földje - Nyomtérkép az utolsó 32 játékhét nyomaiból
Az utolsó Aukciós Napon történtek
Eseménynaptár

A lista folytatása...
HKK kérdés? (45010)
A HKK Online jövője (1084)
XXIX. Alanori Mini Olimpia (1)
52. Beholder Találkozó – 2019.11.23. - Beszámoló (3)
[HKK Piac] Eladó lapok (141441)
[HKK Piac] UR lapok (10532)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:







Utoljára ezt küldték:
Az elfekről általában
Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

A szomszéd kertje (Túlélők Földje novella)

Napok óta tombolt már az ismeretlen lény, valahol az Északi Határon. Ki látta - lett légyen harcos vagy remete - óriás szemekről és hatalmas szárnyakról mesélt, miközben keserű könnyet ejtett azokért, kik a szörny örökké üres gyomrában végezték be. Márpedig, szép számmal akadtak áldozatok. Olybá tűnt, mintha ez a kitudja-honnétjött-rémség pusztán reánk vadászna, szomorúságot és gyászt hintve el falvainkban, asszonyaink ajkára vidám ének helyett fájdalmas gyászdalt csalva.

A Király persze tudott róla, mint mindenről a Birodalomban és nem is késlekedett a válasszal. Ott lelkesedtem én is a tömeggel, mikor a büszke sereget búcsúztattuk a palota előtt. Válogatott katonák voltak: szemükben elszántság, kezükben fegyver. Fénylő pajzsukon szikrát vetett a napfény, s mi bizton hittük, a gonosznak pusztulnia kell nemsoká. Aztán ott szorongtam másodszor is, mikor visszatértek. Csüggedten, lehajtott fővel vonszolták maguk a polgárok sorfala előtt és borzasztó sebeiket látva senki sem merte megkérdezni: hol maradt el a többi kétszáz? Néma gyászba borult aznap a város, és este sok ablakban, kék lángú kis emléklidércek ropták szomorú táncukat.

- Jó mágusom - szólt hozzám azon az éjjelen a Király -, oly kevesen maradtatok, kik bírjátok a varázsszavak hatalmát. Hidd el, nem kérném hogy erőtöket méltatlanokra fecséreljétek, de a nép, s lehet a Birodalom sorsa az, mit rajtatok kívül nem tud más döntésre vinni most.

Mélyen meghajoltam, hisz a szavak mögött megbúvó, kimondatlan kérés a parancs erejével kötötte meg lelkem.

- Tied a választás joga, egyetlen magiszterem - folytatta az uralkodó -, tanítványaid közül kiket állítasz szembe végzetünkkel, hányan vannak kik felelősséggel vetnék oda életük, ha a sors úgy kívánja. Menj most, s a pirkadat már úton találja választottaid.

Ó, sokan magukra vállalták volna a feladatot akkor, de tudom minden csepp nektár mit később az emlékükre ürítenék, az én fejemre szállt volna vissza. Egyedül indultam hát, még aznap éjjel, az északi végek felé. Elsuhantam az alvó város fölött, tovább a Szirmok taván és a pirkadat első sugara már a Kelyhek erdejében ért. Rövid pihenőt töltöttem egy, a hatalmas lombok takarásában megbúvó kolostorban, amelynek lakói a Monoton Zümmögésnek szentelték rövidke életük. Az ő boldogságukra már komor árnyat vont a szörny riasztó közelsége.

Magasan függött a fénylő korong, mikor újból nekiindultam küldetésemnek, de szívembe jeges kézként markolt az iszonyat, ahogy a több száz éves tinayákra esett pillantásom. Oldalukat valami fehéres nyálka lepte, csodás leveleikről ragadós kulimász csöpögött alá. Alant pedig... ó elmondani is iszonyat, seregünk lemészárlásának borzasztó maradványai. Erre járt országunk megrontója, bizton tudhattam, s mintha csak engem igazolna, a távolból otromba szárnysuhogását is hallani véltem. Nem több, egy rövid röpte kellett csak, hogy reáleljek, mivel a zaj fülszaggatóan erős dübörgéssé erősbödött irányában.

Aztán megláttam. Ott trónolt az iromba jószág az általa letarolt tisztás fölött, hatalmas szárnyai méltóságteljes csapásokkal tartották a légben lárvaszerű alakját. Gigászi csápjairól ragadós cseppek hulltak alá, értelem nélküli, fekete szemei pedig a végtelen pusztítás kárhozatát ígérték. Mindezek mellé hazug csillogásban játszott teste, mely megbabonázta a pillantást, meredt mozdulatlanságra ítélve a szemlélőt.

- Gonosz - suttogtam -, mely dimenzió labirintusán át találtál földünkre? Ki volt az az átkozott, ki utat nyitott neked édes hazánkba?

Mert hogy nem a mi világunk teremtménye volt e szörny, ahhoz kétség sem férhetett. Okkal vagy oktalanul de valaki átszakította a tér szövétnekét, reánkszabadítva azt, miről csak a legősibb mondáink suttogtak. Igen, járt már itt effajta fertelem az idők hajnalán, és neve ott volt elásva emlékeim legmélyén. Nem kellett mást tennem, mint a felfeslett térkapura koncentrálnom, és kimondanom az űző-parancsvarázst.

- Takarodj oda, ahonnét jöttél! - mondtam, és elmémmel kitapogattam a világokat elválasztó finom hálót, hogy megleljem a repedést mi az utat rejtheti visszafelé. S bár ne tettem volna, ne láttam volna azt mi oly rettenettel tölt el még mind a mai napig.

Mint csúfosan gennyedző sebhely, úgy feketéllett a hasadás a térben. Tucatnyi világ korlátját szakította át, s ahogy visszanéztem belé folyamatosan tágult, akár egy egyre szélesedő tölcsér. Káprázott belé minden gondolatom, ahogy megleltem eredetét, s vele azt a helyet, ahol megbontották a kasztroplanetáris harmóniát.

Harc folyt azon az idegen földön. Valami hihetetlen hatalommal bíró teremtmény feszegette ott börtöne rácsait, hogy uralma alá vonja a távoli világ lakóit, kik elkeseredett küzdelmet vívnak szabadságukért. Oly idegen volt az az ország, kék egén egyetlen bíborszín holdjával, oly hatalmasok lakói, kik hét istenteremtményt imádtak. Erejük oly mérhetetlenül nagynak, lelkük mégis oly esendőnek tűnt, hogy csak remélni tudtam: győzedelmeskedni fognak egyszer. Láttam azt is, hogy országunk megrontója csak szánandó állatka azon a világon. Puszta véletlen, hogy átsiklott ide a csúf résen át, és legjobbjaink elvesztését okozhatta.

Kimondtam hát nevét, s a világét minek szülötte volt, bár gondolom, számból furcsán csenghettek az idegen szavak:

- Dözmöng, Ghalla a föld, mely magához köt. Hagyd el e szent helyet!

Eltűnt, köddé vált, ahogy a parancsvarázs hatalma visszatoloncolta hazájába. Elmém mentális tekintetével jó ideig követtem még, ahogy lassan pörögve aláhullt a világokat átlyukasztó sebhelyen keresztül. Végül ott materializálódott, azon a csonka földön, hova életfonala kötötte. Űzött vaddá vedlett vissza a vérszomjas gyilkos.

Aztán én is kibontottam csillámló lepkeszárnyamat, de hiába gondoltam az ünneplésre, ami majd otthon a fénylő kehely palotában vár reám. Egyre csak azon tűnődtem, hogy milyen törékenyek is vagyunk mi piciny, tündérlények. Életünk a Monoton Zümmögés és a dalolás, mivel egyetlen igaz istenünknek kedveskedhetünk. Egy másik világ legnyomorultabb szörnye is vesztünket okozhatja - hogyan is szállhatnánk szembe azzal a borzalommal, mi tucatnyi világon túl fenyeget másokat? Bizony, nem értünk mi máshoz, mint az édes virágnektár gyűjtögetéséhez, s csak reménykedhetünk, hogy azok a távoli értelmes lények sikerrel ellenállnak majd odaát.

Bufa óvja őket, és minket, fylrokat!

Írta: Fortamin (#2977)
A novella az Alanori Krónika 8. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 31 szavazat alapján 8.2)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Az utolsó küldetés (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2003. október 5. 11:03:29Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2020
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.