Szerkesztőség: honlap@beholder.hu Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci) Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5) Ha hibát találsz a honlapon: Írj nekünk!
Zarknod visszatérése - Novella 5.
- Uram, - szaladt be az Ónixpiramis körtermébe egy ijedt alak - uram, most mit fogunk tenni? Mi lesz, ha a jóslat igaznak bizonyul?
- Nyugodj le - válaszolta neki egy hatalmas székben ülő. ősz hajú ember - A jóslat ellen lehet tenni. A terveim már megvannak, csak éppen pihennem kell a nagy utazás előtt.
- Uram, hová készül? - kérdezte félőn az alak.
- Oda megyek, ahová eddig nem sokan jutottak el, vagy legalábbis nem jöttek vissza. Az a hely még a pokolnál is borzasztóbb. Elmondások szerint rám is nehéz feladat vár, ha meg akarom keresni azt a bizonyos illetőt. - válaszolt nyugodtan az ősz, miközben a szemei helyén lévő szürke folttal a termet vizslatta.
- Kire gondol, Uram?
- Egy rég elfeledett mágusról, aki olyan hatalommal bír, hogy talán képes lehet Zarknod és az eljövendő Gonosz megállítására - közben ősz szakállát simogatta - De, elég legyen ebből az időpocsékolásból! - pattant fel a székből - Szólj a szolgáknak, hogy készítsék fel lovamat az utazásra.
- Mégis ki fog ránk vigyázni, amíg Ön távol lesz? - lábai is beleremegtek a tudatba, hogy védelmező nélkül maradnak - Zarknod tudja, hogy elkészültünk, bármikor ránk törhet.
- Biztosan tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Még nem fog megtörténni - mondta, miközben az ajtó felé lépkedett - A történtek után neki is pihenésre van szüksége. Remélem ez az idő elegendő lesz, hogy megtaláljam Angahaar mestert.
- Kicsodát? Még sosem hallottam ezt a nevet.
- Egyelőre nem mondhatok neked többet, fiam - lépett közelebb beszélgetőtársához, majd a vállára tette a kezét. - Hiszem, hogy te is fejlődtél már annyit Drannicus, hogy vezesd a piramist a távollétemben. A Zan szülöttje vagy, és az én fiam, szégyened az én szégyenem is lenne.
- Remélem, nem okozok neked csalódást, hatalmas Vlagyimir - ereszkedett fél térdre -, és távollétedben is biztonságban tudhatod a piramist.
Ezzel Vlagyimir levette fia vállárról a kezét, és szó nélkül kisétált az ajtón. Már nem látta, hogy Drannicus elégedett mosollyal foglalt helyet apja trónján.
- Remélem nem térsz vissza, és Zarknod megment minket a pusztulástól - mondta, majd hangosan felnevetett.
Két napos út után érte el Vlagyimir azt a határvonalat, mely után már nem ismerte a terepet. Tudta, hogy Angahaar mester a Birodalmát olyan védővarázzsal vette körbe, hogy átlépve annak határát, csak igen kevesen tudják mágikus erejüket használni, és tudta azt is, hogy mágikus kardja nélkül ez a feladat még számára is felettébb nehéz lesz. A határvonalat elhagyva mágikus látása is mintha cserbenhagyta volna őt, minden homályosabbá és életlenebbé vált. Az igen erős hideg teljesen váratlanul érte, nem gondolta, hogy már a határvidéken ilyen körülmények uralkodnak a Jég Birodalmában. Bízott benne, hogy egy ősrégi térkép segítségével tájékozódni tud a tájon, de amerre a szem ellátott, csak hódűnék homályos körvonalai rajzolódtak ki. Havazni kezdett. Nagy pelyhekben hullott a hó, és Vlagyimir teste is megszokta a hideget, így normális tempóban haladt a kietlen vidéken. Nem tudta merre is kell mennie, egyáltalán jó irányba halad-e, ha meg akarja találni régi barátját, a hatalmas Angahaart, a jégmágia mesterét, akit évszázadokkal ezelőtt kitagadtak a mágusok.
Akkor menekült ide Ghalla déli részére, és alapította meg mágikus úton a saját birodalmát. Varázslataival véget nem érő hóviharokat idézett elő, melyek először csak hóval borították a tájat, később viszont teljesen elpusztították. Csak a legerősebbek tudtak túlélni ezen a vidéken. Vlagyimir is csak hallomásokból, legendákból és dajka mesékből értesült az itt élő lényekről. Állítólag a mágus közvetlen szolgálói egykor elfek voltak, akiket mágikusan tett ellenállóvá a mérhetetlen faggyal szemben. Ám a testük is elváltozott, bőrük üvegszerű, kékesen fénylő, míg hajuk jégcsapszerűen lóg fejükről. Túlélők beszámoltak már hatalmas szőrős négylábú és kétlábú teremtményekről is, melyek friss hússal táplálkoznak és üvöltésük még a holtakat is kikelti a sírjaikból. Egyes legendák szerint Angahaarral menekült a legjobb barátja Sulifar is, aki a nekromanciában mélyedt el, így ketten együtt teljesen elkorcsosult mágiával tartják kordában a vidéket.
Vlagyimir elmélkedését a felerősödő hóvihar szakította félbe. Még próbált haladni, de rövid időn belül belátta, hogy jobban teszi, ha menedéket keres. Választása egy hódűne aljánál lévő köegyüttesre esett, amiből pillanatok alatt sikerült, viszonylag szélvédett menedéket emelnie.
Látása egyre homályosabbá vált, ahogyan a vihar erősödött. Belül érezte, hogy ez nem egy szokványos természeti jelenség, hátterében sokkal inkább mágia áll. Úgy döntött, hogy megpróbál aludni addig, amíg véget nem ér ez a borzalom. Mágikusan fűtve testét, nyugovóra tért.
Vlagyimirt álmából egy üvöltés verte fel, majd a következő pillanatban a felállított kőfal darabjaira szakadt. Homályosan egy hatalmas testű alakot pillantott meg a viharban, aki karját emelve éppen lecsapni készült rá. Próbált arrébb ugrani, de a csapás így is eltalálta. Mágikus vértje beleremegett a lény ütésébe, és Vlagyimir arrébb repült a hóban. Az alak ismét felé vette az irányt, vörösen izzó szemei tisztán látszódtak a havazás közepette is. Vlagyimir belenézett a szempárba, és ne látott mást, csak kegyetlen halált. Felpattant hát, előkapta kardját, majd felkészült a harcra. Ahogy közeledett ez alak annál jobban kivehetőek voltak méretei. Háromszor akkora volt, mint Vlagyimir. Az óriás ismét lecsapni készült, ám a harcos arrébbugrott, majd egy hihetetlen erejű kardcsapással megpróbálta elválasztani a szörny karját a testétől. Talán ő sem gondolt arra, ami ekkor következett. Kardja, hiába mondott rá erősítő varázst, és bár az a legerősebb titanit ötvözetből készült, a szörny karját nem sikerült megsebeznie. Látása kezdett kitisztulni, így már láthatta, hogy a kart védő, néhol megfagyott szőr fogta fel vágását. A lény újabb üvöltéssel csapott a harcos felé, aki erre nem számított, így újra hatalmasat repülve ért földet. Hirtelen nem tudta mihez kezdjen, érezte, hogy a védővarázs az ő mágiáját is meggyengítette, ereje pedig már nem a régi. Újabb varázsigét mormolt el, és a Kinetikus csapás ledöntötte lábáról a monstrumot. A vihar hirtelen elállt, és kirajzolódott Vlagyimir előtt támadója. Egy óriásyeti támadta őt meg. Valószínűleg élelemre vadászik. De több ideje nem nagyon volt gondolkodni, ugyanis a yeti újra felállt, és üvöltéséből olyan harag áradt, melyet a harcos még sosem hallott. Kardjára tűzvarázst mondott, és a szörny a tűzkardot meglátva ijedten állt tovább.
Érdekesnek találta a helyzetet, de legalább tudta, hogyan is védekezhet ezek ellen a szörnyek ellen. Elővette régi térképét, amin még a birodalom nincs jelölve, de egy város, mely évszázadokkal ezelőtt állt ott igen. Teleportvarázst alkalmazott, és megpróbált a városba jutni. A birodalmat körülhatároló mező miatt viszont nem volt benne biztos, hogy a kimondott ige a megfelelő helyre juttatja őt.
Egy hóval borított, de fás tisztásra érkezett. Viszonylag enyhe és tiszta volt az idő, a mágikus látása is tökéletesen működött. A távolban egy település rajzolódott ki. Működött a varázslat, még ha kissé messzebb is van a várostól, mint azt előzetesen tervezte. Elindult hát az irányába. Pár perc séta után rossz érzés fogta el. Hirtelen, egy lépése után beszakadt a talaj, ám gyorsaságának köszönhetően sikerült visszaugrania a stabiltalajra. Felállt és meglátta a hatalmas hócsapdát, melynek alján halálos acéltüskék álltak, pár emberi vagy állati maradvány kíséretében.
- Jobb lesz vigyáznom - gondolta magában.
Óvatosan haladt tovább, mikor a távolból különös hangot hallott meg, majd észrevett egy mamuton lovagló alakot. Bőre üvegszerű és kékesen izzó, haja hosszú és hófehér. Egyik kezében egy pórázt, másikban egy kürtöt tartott.
- Ki vagy te? - kérdezte - Hogy kerülsz ide?
- Toborzásgátló Vlagyimir vagyok, és egy régi barátomat keresem - válaszolta a harcos.
- Ősz vagy és öreg - mérte őt fel a lovas - Hogyan élhetted túl eddig ezen a vidéken?
- Hatalmasabb vagyok annál, minthogy egy ilyen vidék megállítson engem - mondta kellő magabiztossággal, és kellő nagyképűséggel.
- És ki lenne a te régi barátod?
- Sacredo Angahaar, a jég mágiájának mestere.
A név hallatán a kék lény cseppet visszahőkölt, majd belefújt a kürtjébe. A tisztáson hirtelen csapóajtók buktak fel, melyekből yetik másztak elő. Bár ezek nem hasonlítottak azokhoz, amikkel eddig Vlagyimir találkozott. Szőrük hófehér volt, szemeik kékként izzottak. kezükben érdekes jégbunkó volt.
- Mit jelentsen ez? - förmedt rá Vlagyimir a lovasra.
- A mester akarata - mondta - Ha tényleg az vagy, akinek mondod magad, akkor bizonyítsd is be! - ezzel újra belefújt a kürtjébe.
A yetik őrült üvöltéssel iramodtak meg Vlagyimir felé, akinek annyi ideje maradt, hogy előrántsa kardját. Éppen időben, ugyanis az egyik yeti hatalmas bunkójával, már csapott is volna rá, de ő egy elegáns mozdulattal, a kardkihúzást folytatva hárított, majd szabad kezét ökölbe szorítva egy hatalmasat csapott a yeti arcába. A lény teljes teste beleremegett az ütésbe, és egyensúlyát elvesztve, fájdalmasan nyögdécselve terült el a földön. A következő támadást is a karddal hárította, miközben tűzvarázst mondott a kardjára, de meglepetésre ezek a yetik nem ijedtek meg ettől.
- Őket a tűz nem ijeszti meg! - szólt közbe a kékbőrű - Megvesztek a mágikus kezelésben, nem éreznek félelmet.
Vlagyimir ekkor háttal a földre vetette magát, hogy a harmadik támadó szörnyet egy jól irányzott mellkas rúgással harcképtelenné tegye. Rúgásának köszönhetően hatalmas reccsenés rázta meg a tisztást, majd a yeti métereket repülve, teljesen összetört mellkassal, holtan terült el a hóban. Hirtelen mindegyik megtorpant, így időt hagyva a harcosnak, hogy felálljon és felkészüljön a további támadásokra.
Ám ekkor egy hang szólalt meg:
- Elég lesz ebből! Már látom, hogy ő az, akinek mondja magát!
Egy alak termett hirtelen a tisztáson. Fehér ruháját, üvegszerű jégköppeny takarta, kezében egy jégbotot tartott. Haja hasonlóan ősz, mint a harcosé, szemei kéken izzóak.
- Ő tényleg az én régi barátom. - mondta, miközben végigmérte az embert - Ő tényleg Toborzásgátló Vlagyimir személyesen. Üdvözöljétek hát!
Erre a mondatra a kékbőrű lovas ismét megfújta a kürtöt, amely ezúttal sokkal kellemesebb hangon szólalt meg. A yetik a földre térdepeltek, még a tisztás szélén megannyi különféle lény jelent meg, akik meghajlással tisztelegtek a nagy harcos előtt. Vlagyimir csak ekkor ismerte meg régi barátját, Angahaar mestert, aki megöregedett, és sokat változott, de úgy tűnik bajtársát nem felejtette el.
- Mi járatban erre, barátom? - kérdezte Angahaar.
- A segítségedre lenne szükségem. - válaszolta Vlagyimir.
- Nagy lehet a baj, ha a kitaszítotthoz jössz segítségért.
- Nem tudom hallottál-e arról, hogy Zarknod visszatért, és a pusztulással fenyegeti Ghallát!
- Mit számít nekem Ghalla és a népe? - vonta kérdőre a harcost a mágus - Amikor szükségem lett volna rájuk, ők cserbenhagytak. Most meg elvárják, hogy segítsek?
- Nem Ghalla népe várja el a segítséget - Vlagyimir büszkeségét feladva fél térdre ereszkedett, és kardját a földre tette - hanem én várom el, hogy nekem a segíts az elkövetkezendő háborúban.
- Milyen háborúról beszélsz? És ki az a Zarknod? - kérdezte őt Sacredo, miközben a tróntermébe teleportált.
Vlagyimir elmesélte régi barátjának Zarknod történetét, és hogy látogatást tett a quwargoknál. Elmondta mit jósolt az orákulum, és hogy ő már tudja, ki is az igazi ellenség, de Zarknodnak nem számít semmi, csak a teljes uralom.
Mesélt az Ónixpiramisokról, az éjfatty háborúról és mindenről, melyről barátja kérdezte, ugyanis az ő birodalmát ezen események egyike sem érintette. Angahaar meglepődve hallgatta végig Vlagyimir történeteit, és nem értette, hogyan lehet ilyen tudatlan a világ dolgaival kapcsolatban.
- Megleptél mindazzal, mit elmondtál. - vonta le a végső következtetést - Nem tudom, hogy mennyire akarunk belefolyni a Ghallát érintő ügyekbe. Nekünk mindaddig jó, míg létezésünkről csak legendák és mendemondák szólnak. Ha felfednénk valódi mivoltunkat azzal a birodalmam népét sodornám veszélybe. De ne félj barátom, ha ez a háború tényleg oly hatalmas lesz, mint te állítod, és a birodalmam fenyegeti, tudni fogom, mely oldalra állítsam fel erőimet. De ha megbocsátasz, most távoznom kell, és ezt kérem tőled is. - ezzel felállt a jégtrónról és kiment a teremből.
Vlagyimir elégedetten kezdte meg útját a határvidék felé. Érezte egykori barátja szavaiból, hogyha a helyzet megkívánja, akkor a Jég Birodalmának serege az ő seregét támogatva fog a harcba vonulni. Ezzel a tudattal gyalogolt a havazásban, mit sem sejtve arról, hogy otthonában a saját fia milyen tervet szőtt ellene...
