Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka július 20.
Hatalom Kártyái - Élőholt invázió június 22.
A pillanat képe
Christina Hunter
Küldd el képeslapként!
Christina vérfarkas, de meglepő módon nem is olyan vérszomjas, és egyáltalán nem ellenszenves, hanem egy néha kissé könnyelmű, de ugyanakkor kedves lány. Ettől persze még lőnek rá, beleölik a fő keresztapa medencéjébe, szakadékba zuhan, de őt mindez nem akadályozza meg benne, hogy időben odaérjen a megbeszélt, és számára igen fontos randijára.
Nézz szét a galériában!
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Végzetúr alappakli
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Szólások
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Élőholt invázió

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (614)
Kaland-Játék-Kockázat (149)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)
Magyar fantasy könyvkiadás (35)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Janny Wurts: Merior hajói II. (részlet)

A terem, amelyet a s'Brydion család a bizalmas ügyek lebonyolítására használt, mélyen a belső fellegvár vastag falai közt feküdt. Ezek a vitás kérdések általában az összes családtag jelenlétét megkívánták. Nem volt ez másképp most sem, amikor Parrien kérésére idefáradtak a testvérek. A menyasszony ajándékának szánt ritka smaragdokat készültek megvizsgálni.

A négyemeletnyi szűk csigalépcső megmászása alaposan megizzasztotta a Részeges Prófétát. Zihálva kapkodta a levegőt, miközben pufók arca egyre inkább kipirosodott. Még egy-két emelet, és színét nem lehet megkülönböztetni a vörös, szalagokkal díszített mellénytől. Amikor végre a szolga kinyitotta előtte a vastag ajtót, szinte beesett a terembe. Úgy tátogott, mint a partra vetett hal. Kényelmetlenül érezte magát. Az Árnyékmester kényszerítette ide. A puha narmsi szőnyeg olyan süppedős és mély volt, akár a mocsár. Az előtte fekvő masszív tölgyasztal durva felszíne sem tűnt sokkal barátságosabbnak. Dakar igyekezett megőrizni maradék méltóságát. Kétségbeesetten pillantott körbe. A s'Brydion testvérek tekintete hol élénk figyelmet, hol pedig méla undort tükrözött. De ami a legrosszabb volt, egyetlen üres széket sem hagytak neki.

Így aztán nem tétovázott sokáig, és az asztalra csapta a fadobozt. Felnyitotta a fedelet, és fogát kivillantva elmosolyodott. Ujjaival végigsimított a felbecsülhetetlen értékű drágaköveken.

Hiába a takaros székek, a pergamenek tárolására használt szekrények, illetve könyvespolcok a falak mellett, a szoba légköre korántsem volt kellemes. Barátságos pedig egyáltalán nem. A tinta és papírosok illatát elnyomta valami nyugtalanító fémes szag. Szinte azonnal egyértelművé vált, hogy itt jóval gyakrabban javítanak berozsdállt fegyvereket, mint ahányszor friss feljegyzéseket készítenek.

A széles asztal másik oldalán terpeszkedő homokszín hajú nemes elismerően felszisszent.

- Sithaerre, ezeket nézzétek meg!

Oldalt fordította az aprócska dobozt. A lőréseken bevilágító napfényben Rathain koronaékszerei szinte életre keltek, és melegséget sugároztak. A korábban közömbös fejek szinte azonnal odafordultak. Az ámulattól azonban egyikük sem tudott megszólalni.

Dakar arcszíne lassan a smaragdok zöldjébe fordult. Izzadt tenyerét a ruhájába törölve végül megtörte a csendet.

- Igazán sajnálom.

- Sajnálod? - egyenesedett fel Bransian s'Brydion nagyúr, Alestron hercege.

Egy fejjel magasabb volt bármelyik jelenlevőnél. Haját a barbár felderítőkhöz hasonlóan rövidre vágatta, hogy a láncing anyagából készült fejfedő ne okozzon túl sok kényelmetlenséget. Fésületlen szakálla még zordabbá tette külsejét. Széles vállán megfeszült a köpeny, amelyből egy kisebb sátorra való is kitellett volna. A rangját jelző ősi és nehéz lánctól eltekintve teljesen úgy nézett ki, mint egy sokat próbált zsoldos. Két szemöldöke összeért, ahogy a homlokát ráncolta. Szeme megvillant, akár a hideg acél.

- Nincs mit sajnálnod, kereskedő. Szavaid igaznak bizonyultak. Sosem láttam még ilyen kiváló minőségű smaragdokat. Még a shandi drágakőcsiszolók sem képesek hasonló mesterműveket alkotni.

Dakar megköszörülte a torkát, és végigpillantott a másik három férfin. Azok még mindig meredten bámulták az ékszeres dobozt. Ketten ütött-kopott bőrruhát viseltek, és egyforma barna hajukat befonták, mint ahogy az ősi törzsek indultak harcba. A legifjabb férfi a bátyjához hasonló frizurát viselt, eltekintve attól a hosszú tincstől, amely egészen a vékony válláig leért. Az ifjú Mearn elsőre kevésbé tűnt fenyegetőnek, mint hatalmas testvérei. De fürgén megvillanó tekintete szintén nem sok jót tartogatott az ellenségeknek.

Parrien és Keldmar úgy hasonlítottak egymáshoz, mint két tojás. Érdeklődésüket vesztve taszigálták egymás között a felbecsülhetetlen értékű drágaköveket, mintha azok egyszerű csontkockák lennének. Azon vitatkoztak, hogy melyikük törje be a legutóbb vásárolt remek csikót. Egymás lovaglótudását taglalták, de nem a pozitívumokat emelték ki. Cinkos tekintettel pillantgattak Mearnre, aki azonban nem vállalta fel a döntőbíró szerepét. Mosolyra húzódó arcuk ugyanolyan egyforma volt, akár egy asztalos kalapácsai. Az ujjaikat mintha ugyanazzal az öntőformával készítették volna.

Dakar erőlködve próbálta összeszedni maradék bátorságát. Lecsapta a dobozka tetejét, és a kígyófészekbe látogató pocok rettegésével szólalt meg:

- Sajnálom, de ezek a smaragdok nem eladók.

A testvérek szinte egyszerre fordultak feléje. Parrien széles ujjai elfehéredve összeszorultak. Mearn felpattant, és hitetlenkedve engedett utat indulatainak.

- Mit habogsz itt össze? Ugye ez csak valami vicc?

A borús hangulatban lévő Bransian az ajtóhoz lépett, és becsapta. Amíg a retesszel bíbelődött, Keldmar lett a szószóló.

- Teljesen hülyének nézel minket?

Már nem volt visszaút. Dakar eléjük tárta a vallomását.

- A drágakövek csak eszközként szolgáltak a személyes találkozáshoz. Figyelmeztetni akarlak benneteket. Egy kém érkezett a várba, aki már valószínűleg be is tört a titkos fegyverraktárba.

Rezzenéstelen tekintetek kapcsolódtak össze. Aztán a s'Brydion testvérek hangtalan egyezségre jutottak. Parrien magához húzta az ékszeres dobozt.

- Biztos, ami biztos - fordult a méltatlankodva felhördülő Dakarhez. - Egyszer már hazudtál. Addig megőrizzük a drágaköveket, amíg meg nem bizonyosodunk a te ártatlanságodról.

Keldmar mezítelennek érezte magát fegyverei nélkül. Idegesen hátradőlt, és a hajfonatát kezdte piszkálni. Hamar elhatározásra jutott. Kinyitott egy griffmadár domborművével díszített ládát. Kirántotta a csomagolóanyagként szolgáló vásznat, hogy hozzáférhessen az olajozott hosszúkardokhoz.

Mearn olyan gyorsan kerülte meg az asztalt, mint az ellibbenő gyertya lángja. Mielőtt Dakar a fal menedékébe húzódhatott volna, kellemetlen szúrást érzett a hátában. Egy rövid tőr pengéje feszült gerincének, átszúrva a díszes mellényt.

Parrien kioldotta szegecses övét. Magában átkozva testvérei felkészületlenségét, előrelendült. A bőrszíjjal összekötötte az egykori gyémántkereskedő húsos csuklóját.

- Ath - szisszent fel Dakar, ahogy a béklyó megszorult. - Hát így kell bánni a vendéggel, aki önként szolgál baráti tanáccsal?

Mearn tőre megrezzent, tovább hasítva a feszes mellényt.

- Egy kém a várban aligha lehet baráti.

A terem másik végében álló Bransian felnevetett. Rangjelzéseit már eltávolította, most épp a vörös-arany hercegi köpenyből igyekezett kibújni. A redők rejtekében kezdett beszélni:

- Egy kém? Melyik város küldte? - Végre sikerült megszabadulni az elegáns öltözéktől. A szék támlájára dobta az összegyűrt ruhát.

- Csak nem Tirans? Netán Kalesh? Vagy Durn átkozott városura?

Dakar attól tartott, hogy itt a helyszínen végeznek vele, ezért próbált kibújni a válasz alól.

- Számít ez?

- Nem igazán - emelkedett fel Keldmar, mindkét kezében egy-egy kardot szorongatva. Nevetése, akár a rianó jég. - Akárhonnan is jött, még azelőtt elárulja, hogy meghalna.

- Akkor én itt várnék addig - tett egy reménykedő oldallépést Dakar.

A hátának feszülő penge azonban megállította. A tőrhöz hamarosan két kard is csatlakozott a mellkasa előtt.

- Nem - hajolt közelebb Mearn. Hangja baljósan csengett. - Szerintem inkább gyere velünk.

Bransian kitárta a terem ajtaját. Parrien udvarias meghajlással engedte előre fivérét. Hasonmás testvére leeresztette fegyvereit, elhúzta a száját, és elsietett mellette. Parrien segítőkész arckifejezése egy pillanat alatt eltűnt, ahogy megragadta Dakart. A lépcső felé vonszolta a Részeges Prófétát.

Amaz hiába próbált ellenállni. Mint egy pórázon rángatott ölebet, úgy vonszolták ki a szobából. Nem látta, hogy mi lett a sorsa Rathain smaragdjainak. Könyörgésére senki sem válaszolt. A négy feldühödött testvér keresztüllökdöste a szűk csigalépcsőkön, és egy cseppet sem törődtek testi épségével. Az elegáns nadrágot átkozta, amely kezdett lecsúszni róla. Dakar egyre szaporábban mormolta magában a fohászokat. Ha megbotlik, Mearn tőre beleáll a hátába. Az ártatlan fogoly áldozattá válik, és úgy végzi, mint a nyársra húzott kolbász.

Keldmar csak még jobban növelte a kiszolgáltatottság érzését. A következő emeletre vezető lépcső felé tartva hirtelen mozdulatokkal azt méregette, melyik penge van jobban kiegyensúlyozva. A fém úgy villogott előtte, mint a lecsapni készülő vipera. Parrien megjegyzése sem tudta igazán felbátorítani.

- Ha előbb kaparintod kezed közé a kémet, ne várj rám.

A hajfonat úszni kezdett a levegőben, ahogy Keldmar egy klasszikus vágással és hárítással próbálkozott.

- Belezd csak ki, ha akarod. De ha én találom meg előbb a szerencsétlent, sokkal rosszabb vár rá.

- De addig nem, amíg ki nem szedtük belőle, amire kíváncsiak vagyunk - szólt közbe Bransian herceg. Szavai mély visszhangot vertek a falak közt. Dakarhez fordulva még hozzátette: - Te pedig jobban tennéd, ha elárulnád, honnan szereztél tudomást a kémről.

Elérték a torony lábát. Dakar csaknem felbukott, annyira szédült. Mearn tőre az utolsó pillanatban állította meg. A próféta igyekezett valami hihető magyarázatot kitalálni.

- Mesterember vagyok. Ezért az előkelőségek gyakran megfeledkeznek magukról a társaságomban.

- Az ostoba előkelőségek talán igen - hajolt le a láncinget viselő Bransian, hogy átférjen az ajtón. - De miért figyelmeztettél? Ilyen erővel meg is tarthattad volna a tudást magadnak.

- Pénzért - nyögte ki Dakar, miközben sűrűn kapkodta a levegőt. - A háborúk tönkreteszik a becsületes kereskedőket. A fegyverkovácsoknak rengeteg pénz kell, ezért az ékszerekre már senkinek sem marad.

Keldmar kivillantotta fogait. Ahogy kiért a napfényre, a kardpengékről visszaverődő fény megvilágította a lépcsőház sötétjét.

- Ne nagyon számíts békére ezek után - közölte derűsen. - Akárki is küldte a kémet, szép kis háborút kap érte cserébe.

Mearn egyre türelmetlenebbül tartotta a kést Dakar hátánál.

- Ath-re, inkább rohanjunk csevegés helyett. Még a végén kicsúszik a patkány a kezünkből.

A fogoly alig jutott levegőhöz. Képtelen volt tartani a s'Brydion testvérek tempóját. Úgy repült utánuk, mint a hálóba szorult lepényhal. Az egyik vödröket és lábasokat cipelő fejőnő rémülten ugrott félre az útjukból. Bransian átvágott egy csapat békésen csipegető tyúk között, amelyek kotkodácsolva menekültek. Tollak szálltak mindenfelé. Az átkozott vörös mellény kezdte megfojtani. Úgy érezte magát, mint aki hordóabroncsok fogságába került. Bárcsak Mearn megkönyörülne rajta, és az átkozott késsel felhasítaná az anyagot. Ezzel megkímélhetné a szenvedéstől.

De a s'Brydion testvérek egyáltalán nem foglalkoztak a külvilággal, amikor a titkos fegyverraktár biztonságáról volt szó.

A keresett torony hamarosan megjelent előttük. A csipkézett oromzat és a lőrésekkel tarkított falak az égig nyújtóztak. A végkimerülés határára jutott Dakar újabb hosszú kínszenvedésre számíthatott, mire feljutnak a csúcsra. Még Bransian hatalmas izmai is belesajdulnának, ha fel kellene cipelniük a lépcsőkön. Ugyanis hamarosan elájul. Akkor legalább megpihenhet. Kihasználta a pillanatot, amikor végre magára maradt, és hangos hörgés közepette térdre zuhant a földön.

Erős kezek nyúltak rögtön utána, és a vállánál fogva vonszolni kezdték. Úgy tűnik, Keldmar és Parrien képes volt félretenni az ellentéteiket, amikor nekik való kihívással szembesültek. A belső piacra igyekvő, söröshordókat szállító öszvérfogat alig tudott kitérni az útjukból. Mearn csengő kacaja hangzott fel valahonnan a háta mögül.

- Olyan furcsa érzésem támadt. Mintha a kedves kereskedő barátunk nem örülne, hogy velünk tarthat.

Nem kapott választ. A többiek összeszorított foggal nyargaltak. Átvágtak a hentesüzletektől eredő bűzölgő csatornákon, miközben lábszárukat gyakran odaverték a kilazult téglákhoz. Egy feldühödött kőműves válogatott szitkokat kiáltott utánuk, mert talicskájából kiborították a habarcsot. Dakar már előre örült, amikor az Arithon s'Ffalennre váró büntetésre gondolt.

Előttük Bransian herceg bömbölve kérdezte ki a felső ajtónál szolgálatot teljesítő strázsákat. Dakar már alig hallotta a határozott tiltakozásukat.

- Nem láttunk semmit, fenséges herceg. Senki sem ment be, amióta őrségben vagyunk.

Négy vádló tekintet fordult azonnal a Részeges Próféta felé. Úgy érezte, a puszta nézésükkel is képesek lennének megnyúzni. Gyorsan kellett válaszolnia, ha el akarta kerülni a szomorú véget.

- A kém egy varázsló - hörögte. - Képes láthatatlanul is elmenni bárki mellett.

- Hat őrön és tizenkét zárt ajtón keresztül is? - vonta fel hitetlenkedve a szemöldökét Bransian.

Fakó tekintete Keldmarre szegeződött. A másik bólintott, és a kevésbé megfelelő kardot az övébe tűzte. Bransian leemelte az oldalán függő karikát, és előkereste a megfelelő kulcsot. Majd testvére üres kezébe nyomta.

- Tharrick kapitány van szolgálatban. Tizenkét felfegyverzett emberrel menjen a toronyba az őrök szállásán keresztül, és készüljenek fel a látogató fogadására. Ha a többiekkel az alsó átjárónál várunk, akkor két tűz közé szoríthatjuk a kazamatákban.

- Azt gondolod, hogy Tharrick is otthon felejtette a kardját? - morogta Parrien. Megrántotta a Dakar csuklóját szorító övet. - Ha ez így van, akkor majd szabadidőmben megnyúzom a behatolót.

- Ahogy gondolod - válaszolta Keldmar. A bőrpáncél alsó nyúlványai hangosan felcsattantak, ahogy a férfi megperdült, és elindult a torony másik oldala felé. - Bár a finomkodó stílusoddal inkább a konyhalegényeknek kellene segítened borsót hámozni.

- Hát persze! - csattant fel Parrien. - Hamarosan úgyis kiderül, melyikünk jár eredménnyel.

Mivel nem maradt már, akin kitölthetné a dühét, ismét megrántotta Dakar béklyóját. Alestron hercege a kulcscsomóval a kezében átvágott az őrök gyűrűjén, és eltűnt. A Részeges Próféta szemébe csípős verejték folyt. Mire sikerült kipislognia, máris újabb rántást érzett. Egy keskeny ajtónyílást pillantott meg maga előtt.

Ebből egy lépcső vezetett lefelé. A lenti félhomályban Bransian állt. Tüskés, borostyánszín szakálla rejtekében szája gonosz mosolyra húzódott. Majd elfordította a kulcsot az olajozott zárban, és lenyomta a kilincset.

- Gyere már! Különben Tharrick kapitány és a kedves testvéred megfoszt bennünket minden mókától.

- Csak a testemen keresztül - fogadkozott Parrien.

Megtaszította Dakart, aki botladozni kezdett a sötétben, majd megindultak a szűk föld alatti folyosón.

Hamarosan újabb lépcsők vezettek lefelé és felfelé, látszólag teljesen véletlenszerűen. Időszakos források vize színezte el a falakat, néhol pedig rothadó gombák fénylettek a sarkokban. Az alagút penésztől és állott víztől bűzlött. A fém falikarokban izzó fáklyák bekormozták a követ. Bransian a hordókban tárolt tartalékokból fogott kettőt a kezébe, néhányat pedig az övébe dugott. Hamarosan úgy nézett ki, mint Sithaer börtönőre, aki szeges talpú csizmájában az elítéltekhez igyekszik. Két testvére engedelmes szolgákhoz hasonlóan szorosan a nyomában maradt. Testes foglyukat magukkal vonszolták, nem törődve azzal, hogy elegáns ruhája bepiszkolódik. Igyekeztek minél hamarabb elérni a céljukat. Mivel a kövér férfi már nem volt képes a saját lábán járni, ezért végighúzták a feketén csillogó padlón.

Időnként megálltak, hogy kikérdezzék az útjukba akadó őröket. Mindannyian tőrökkel, számszeríjjal és karddal voltak felfegyverezve, és szigorú előírások alapján járták be az útvonalakat. Hiába öli meg őket a kém, nem megy vele semmire. Egyedül a kapitánynak volt kulcsa az általuk őrzött ajtókhoz. Bransian sietve és minden finomkodás nélkül faggatta ki őket. Türelmetlen szavai visszhangot vertek a falak közt, elnyomva még a zárak és rácsok zörgését is. Az őrjáratok igyekeztek részletes választ adni. Kivétel nélkül mind határozott és érthető volt.

- Uram, semmi élő nincs ezekben a járatokban rajtunk kívül. Még egy csótányt vagy patkányt sem láttunk.

- Lehetséges - csattant fel a herceg az utolsóhoz érve. - De úgy tudjuk, hogy egy kém van a fegyverraktárban. Jól gondold meg, mit beszélsz!

Az őr bátran a szembe nézett.

- Egy kém? Dharkaron vigyen magával, uram, de én semmit sem láttam.

- Semmit, hát persze. Süketek és vakok vagytok tán?

Parrien előbbre lépett, maga után rángatva Dakart. Megragadta az őr köpenyét, és csavarni kezdte, amíg a láncing szorosan nem préselődött a torkához.

- Mondd csak, mennyivel vesztegettek meg? Ha bevallod, életben hagyunk.

- Nyugalom, testvér - hördült fel Bransian tiltakozva. - Hogy válaszolhatna, ha közben megfojtod?

Parrien lazított a szorításon, és hátralökte a férfit. Az végigterült az előző évi áradásból megmaradt iszapon.

- Nem vesztegettek meg, uram - zihálta. - Nincs itt semmilyen kém. Az életemre esküszöm!

- Ha hazudtál, akkor elbúcsúzhatsz az életedtől - dörmögte Mearn, aki elvette a kést Dakar hátától, hogy félrevonszolja az agonizáló őrt.

Bransian sietve kinyitotta a következő ajtót. Az acélvasalatú deszkák a huzatnak engedelmeskedve hangos dörrenéssel csapódtak ki. A fáklyák lángja csaknem kihunyt, őrülten táncoló vízköpők árnyékát vetítve a falra. Dakar reszketett a félelemtől. Elzsibbadt izmai önkéntelenül is megfeszültek Keldmar övének szorításában. Egy újabb zár, retesz és keresztfa engedett Bransian igyekezetének. Az ajtó nyikorogva tárult ki, ahogy a berozsdállt sarokpántok engedelmeskedtek. A Részeges Próféta azon idegeskedett, nehogy még rosszabb helyzetbe kerüljön.

Képtelenségnek tűnt, hogy valaki észrevétlenül át tudjon suhanni ezeken a védműveken.

Arithon elveszítette mágikus képességeit. Egyedül a mesterbárd adománya játszhatott a kezére, hogy kinyissa az ajtókat. Azonban a legkisebb rezgés is százszorosára erősödött volna ebben a pincerendszerben. Ám hiába verekedné át magát az első ajtókon, akkor is szembesülnie kellene az utolsó akadállyal, amelyhez minden s'Ffalenn ravaszság kevés lenne. Egy masszív, mechanikusan működtetett vasajtó zárta le a folyosót. Az ellensúlyokkal és csörlőkkel nyitható szerkezet még Bransian emberfeletti erejét is csaknem meghaladta. Izmai úgy feszültek meg, mint a legerősebb hajókötelek.

Ha az általa beharangozott kém mégsem jutott be, akkor Dakar szenvedi el azt a kínhalált, amely eredetileg Arithon s'Ffalennt illetné. A rozsdás láncok csörgése közepette Mearn szólalt meg:

- Megnéznéd közelebbről? Én nem látok lábnyomokat a mohában.

Metsző pillantást küldött Dakar felé. A kapu hangos csendüléssel állt meg. Bransian felemelt egy faéket, és a fogaskerekek közé nyomta. Idegességnek a legapróbb jele sem látszott rajta, ahogy visszafordult, és felemelte a fáklyákat.

- Miért bízzunk a véletlenben? A füvészboszorkány, aki a rejtőmágiát megalkotta, alig adott ki több hangot egy póknál. Valószínűleg a varázslók sem hagynak ilyen egyértelmű nyomokat.

A távolból lánccsörgés, majd fém sikolya hallatszott. Ezek szerint a felülről közelítő Keldmar is a tervek szerint halad. Parrien türelmetlenül közelebb oldalazott.

- Állj el az útból, Mearn! Engedd előre a kövér fickót, vagy különben én leszek kénytelen utat nyitni a késeddel.

- Valószínűleg amúgy is el kell vágnod a torkát - válaszolta csípősen Mearn. - Ha a fegyvertár biztonságban van, akkor minden jel arra mutat, hogy ő a mi kis kémünk.

- Elég legyen - helyezte magát kényelembe Bransian. - Hallani akarom, mi történik.

Egyetlen hang sem törte meg a csendet. Apró huzat lendítette meg a lángokat, majd minden újra a régi volt. A testvérei által körülvett Bransian a magukkal vonszolt Dakarrel megindult a kazamata sötétjébe.

Újabb hosszú szünet következett. Az olajos rongyok sziszegése és a visszafogott légzés hallatszott csak. Semmi más nem zavarta meg a nyugalmat. A legközelebbi fal mellett sorakozó szabályos polcok háborítatlan homályba burkolóztak, akár egy régóta fel nem nyitott kriptában. Azzal a különbséggel, hogy itt nem koporsók és urnák, hanem fémdarabok komor árnyai sorakoztak. Szegecselt, kovácsolt és edzett fémdarabok, amelyek a háborúkban használt fegyverek alakjainak százait öltötték fel.

- Nincs itt senki - recsegte Parrien csalódottan.

Bransian a mellkasára csapott, hogy elhallgattassa. A könyöke mellett lihegő fogolyhoz fordult.

- Nagyjából mikor juthatott be a kémed?

- Talán egy órája - jött Dakar válasza.

- Már ha létezik egyáltalán - villant meg Mearn tőre, ahogy kikapta Bransian kezéből az egyik fáklyát.

- Hát persze, hogy létezik - erősítette meg a Részeges Próféta egy kétségbeesett vigyor kíséretében. - De vigyázz, mert ravasz, mint egy démon.

Hirtelen egy tiszta, ismeretlen hang szólalt meg egy hordórakás mögül. A szavak őrjítőek és egyben megalázóak is voltak.

- Nézd csak, a csodálatos képzelőerővel megáldott Dakar!

A s'Brydion testvérek úgy perdültek feléje, mint akiket kígyó harapott meg. A hang láthatatlan tulajdonosa vidámnak tűnt.

- Mire cserélted el a smaragdjaimat, kedves barátom? Hajítógépekre? Lándzsákra? Akkor talán számoljuk meg őket!

Dakar mély levegőt vett a visszavágáshoz. De mielőtt a megfelelő szavak az eszébe jutottak volna, megcsavarták a csuklóját, és térdre hullott. Egy szívdobbanásnyi idővel később Bransian három füstölő fáklyát dugott zsibbadt ujjai közé, és utasításokat osztott testvéreinek.

Az üldözés nem lesz könnyű. Az alacsony polcok túl sűrűn álltak, hogy át lehessen lépni rajtuk. A behatoló pedig olyan fegyvert vehet magához, amilyet csak akar, hiszen amiből itt nem volt, az talán az egészen kontinensen nem létezett.

Miközben a testvérek elindultak, hogy bekerítsék, Arithon gúnyosan folytatta:

- Egy nagykirály koronaékszereit egy halom haszontalan fegyverért! Vagy várjunk csak, Dakar, nem az én életemet kínáltad fel cserébe?

Egy villanás az áthatolhatatlannak hitt sötétségben: Mearn a helyén van, és kész lecsapni. A behatoló elhallgatott. Az egyik felboruló hordó szilánkokra hasadva adta ki magából a tartalmát. Egy pillanat múlva fülsüketítő csörrenés támadt. Acélsisakok csapódtak a kövezetnek, kihullva a szénabélésből. Szinte végeláthatatlanul törtek elő, mint a pokolban senyvedők bűnei, és végigszánkáztak a padlón.

Parrien durva káromkodásba kezdett. Bransian nem jutott el a fal mellett álló lándzsákig, mert egy orrvédőn megcsúszott. Miközben a kém könnyű léptei eltávolodtak, Mearn a tőrét próbálta megakasztani a polcokban, hogy megőrizze egyensúlyát.

- Ott van - kiáltott fel Dakar, ahogy egy árnyék keresztezte látómezejét. - Jobbra szaladt.

- Micsoda? Hát hol a tolvajok becsülete? - kérdezte Arithon, majd fürgén, mint egy tengerész, felkapaszkodott a legközelebbi állványra. - Nézd csak, mi van itt?

Az állvány és a plafon közti résben először a válla, majd a lába tűnt el.

Egy lándzsa csapódott a fába, ahol egy pillanattal korábban kapaszkodott. Már a másik is hajításra készen állt, de Bransian meggondolta magát. Hátrébb lépett, megvetette a lábát, és alaposabban célzott. Egy zsák hasadt szét a feje felett. Elvétette az irányt, ahogy nyílvesszőkhöz használatos tollak borították el felfelé tartott arcát. Köpködni kezdett. Úgy festett, mint a róka, amely gazdag lakomáról tért vissza a baromfiudvarból; szakállába apró pihék tapadtak. Előtört belőle a káromkodás, de a lándzsa már eltért az eredeti célponttól. Szilánkokat hasított ki az egyik oszlopból, majd lepattant egy felakasztott páncélról.

A fémhegy felsikoltott, ahogy végigkaristolta az acél mellvértet. Parrien kénytelen volt oldalra vetni magát, ha el akarta kerülni az immár lefelé tartó lándzsát.

Távolodó ruhasuhogás hallatszott a polc másik oldaláról. Most Mearnen volt a sor. Miközben óvatosan megindult, a páncél halkuló zengése mellett testvérei váltott káromkodása kísérte. Ennek azonban vége szakadt, amikor éles sikoly hasított a levegőbe. Arithon megtalálta a jelzőnyilakat. Egy rövid visszacsapó íjat tartott a kezében, amelyet leginkább a lovasok használnak. Az első lövedék lassan elcsendesedett, miután bosszúszomjasan becsapódott, épp csak elkerülve Dakar hátsóját.

- Ezt kapod az árulásért - korholta társát. Az íjhúr megfeszült, készen az újabb lövésre. - Ezt pedig az előre megjósolható beteges viselkedésedért.

Ismét életre kelt a sötétség. A nyílvessző elvágott egy bőrszíjat, és a régi láncing lassan lecsúszott eredeti helyéről. A csilingelő fémdarab hálóként hullott a feléje igyekvő Mearnre. A férfi egyensúlyát vesztve leesett a polcról. Tompa puffanás, porfelhő és durva rikoltozás következett. Egyenesen nagyapja tábori sátrának összegöngyölt, penészes vásznára zuhant.

- Parittya, két tucat, apró lövedékekhez - olvasta boldogan a behatoló. Lejjebb csúszott, hogy lássa a következő címkét is. - Bőr alkarvédők rézszegecsekkel, tíz tucat.

Rövid szaglászás után folytatódott az előadás.

- Kiszáradtak, kár értük. Valaki elfelejtette bezsírozni.

Egy újabb láda indult meg felülről, széthasítva egy újabb hordónyi fémsisakot. A lavina leverte Parrient a lábáról. Megtántorodott, gyorsan körbepillantott, majd súlyát felhasználva egy homokzsákokkal megrakodott kézikocsira vetette magát.

A csörgés elnyomta a nem messze nyíló ajtó nyikorgását. Az ötvenlábnyi hosszú terem felső bejárata kinyílt. Fény öntötte el a termet, majd Keldmar vezetésével katonák özönlöttek be az ajtón. Tharrick kapitány egy fél lépéssel mögötte igyekezett. A kezében tartott fáklya fénye vörösen csillogott világos haján.

- Az ellenség a polcok tetején van - figyelmeztette őket Mearn.

A következő doboz is elindult végső útjára. Ez most a lefelé vezető lépcső felett csapódott a falnak. Fémtárgyak szabadultak el, és indultak meg lefelé a fokokon. A katonákat megzavarta a váratlan esemény; egyensúlyukat vesztve kapálóztak és rikoltoztak megcsúszva a lábuk alá keveredő fegyvereken. A kezükben tartott kardok őrült köröket leírva villogtak. A fegyverek és páncélok szikrát hányva csapódtak a falnak. A férfiakat továbbsodorta a lendület, és elestek.

A sértetlenül feltápászkodó Keldmar vad dühvel gyújtotta meg a fáklyákat. A sötétség lassan kezdett hátrébb szorulni a lángok fényétől. A hirtelen világosság elvakította a behatolót, aki nem tudott pontosan célozni a nyíllal. Így egyre jobb célpont lett belőle. Bransian útjára indította a következő dárdát.

A levegőt hasító fegyver zaja figyelmeztette Arithont. Ledobta az íjat, és hasra vetette magát. A fémhegy alig néhány hüvelyknyivel kerülte el, majd az egyik tetőgerendán irányt változtatva a másik oldalon hullt le.

Alestron hercege azonban hamarosan kénytelen volt visszahúzódni a jelzőnyilak feléje zúdított zápora felől. A testvéreinek kiáltott:

- Fejszéket! Szétverni a merevítőket, hogy az egész polcsor összedőljön! - A lépcsőkön feltápászkodó katonákhoz fordulva folytatta: - Hozzatok íjakat! Kereszttüzet akarok. A kémet a helyén kell tartani.

Parrien jelent meg az oldalfolyosón. Hajfonatáról vér csepegett, de ez most egy cseppet sem érdekelte. A kezében egy hatalmas kétélű harcifejszét tartott. Mearn valamivel ötletesebb volt. A készletek közül egy favágó baltát emelt ki. Együttesen láttak hozzá a feladathoz. A felváltva lecsapó fegyverek éles szilánkokat hasítottak ki a merevítésből, és megrezgették a polcok tartalmát. A lépcső mentén izzó fáklyák fényében Keldmar és Tharrick kisebb csoportokra osztották a katonákat, és íjakért szalasztották őket.

Ebben a pillanatban az összes fáklya kialudt.

A meglepett kiáltásokat Tharrick pattogó parancsai nyomták el. Aztán az emberek elcsendesedtek, csupán a fejszecsapások dübörgése visszhangzott. Majd egy szemtelen figyelmeztetés következett.

- Nézz a lábad elé!

Keldmar bokáját sziszegve fogta össze egy íjhúr. A hamarosan felhangzó csattanás megzavarta a katonákat. Fém és fa ütődött a padlónak.

- Számszeríj, tíz tucat. Óvatosan kezelendők! Nehogy a felhúzó kar elgörbüljön a szögekkel kivert csizmától.

A nevető hang jobbról jött, nem a polcok irányából. Mearn abbahagyta a fa aprítását, de már túl későn. A szerkezet tetejét merevítő kötél megfeszült. A kenderrostok figyelmeztetően pattogni kezdtek, és az egész alkotmány megingott. Aztán bekövetkezett az elkerülhetetlen. A polc ledőlt, és nekicsapódott a mellette állónak. Az itt tárolt harci eszközök a levegőbe emelkedtek. Ládák, bálák, dobozok, vászoncsomagok repültek szanaszét, és ha valami szilárdnak ütköztek, tartalmuk szinte kirobbant. A padlót fémdarabok és faszilánkok lepték be.

Az íjakért küldött katonák útja lezárult. Néhányukat maga alá temette a törmelék.

Keldmar gyors parancsokat osztott, hogy zárják le a felső ajtókat. Szinte ezzel egy időben Parrien átgázolt Dakaren, hogy elzárja a visszafelé vezető folyosót.

Dakar túl elcsigázott volt már, hogy az újabb zúzódások miatt méltatlankodjon. Az ujjai közt érzett forróság ráébresztette, hogy a fáklyák még mindig égnek. Tehát Arithon árnyai fogják el a fényüket, döbbent rá.

- Én figyelmeztettelek benneteket, hogy ez a kém egy varázsló. Akármi van a raktárban, amely az ellenség érdeklődésére számot tarthat, azt még mindenképp megvizsgálja, mielőtt elmenekülne.

- Az ágyú - dörmögte Parrien, majd szavai rekedt káromkodásba fulladtak.

Távolabbról kaparászás, egy elfojtott tüsszentés és elhalkuló léptek hallatszottak, megerősítve a feltételezés helyességét. A behatoló egy polcsorral odébb járt, és az ajtóval ellentétes irányba mozgott. Mearn kitört feléje, de a roham hamar kudarcba fulladt. A katonák megfékezésére szétdobált nyílpuskák közt bukdácsolva felsértette a bokáját.

- Akadályok, csapdák és balszerencse - közölte a kém töretlen jókedvvel.

Bransian nem volt finomkodó ember, de műveletlen sem. Tisztában volt vele, hogy az elhangzottak egy balladából származnak, amely egy házas férfi félresikerült találkájáról szól. Tekintetét a hang forrása felé fordította. Valami a feje felé süvített, majd vékony fémlánc csörgése hallatszott. A gyanakodva pislogó herceg hamarosan egy halom összekuszálódott lószerszámot kapott a nyakába. A hám fojtogatón tekeredett köréje, és az olajozott bőr nedvessége beszivárgott ruhája alá. Tombolva húzta elő tőrét, és hozzálátott felszeletelni a béklyót.

Mearn végre átverekedte magát a számszeríjak tengerén. Dermedten állt felemelt baltával, és a sötétséget kémlelte. A fegyverraktárban barátságtalan szavak visszhangoztak. Bransian szapora és gyilkos indulatokkal telített fújtatása könnyen felismerhető volt. Keldmar öve időnként megcsendült, ahogy hevesen gesztikulálva adott parancsokat Tharrick katonáinak. A büszke férfiak céltalanul kószáltak a sötétségben, de feljebbvalójuk szavára igyekeztek megfeledkezni sajgó lábukról, és felhúzták a megszerzett íjakat.

Alig érezhető légörvény simított végig Mearn bőrén. Árulkodó nyikordulásra figyelt fel. Szövet súrlódott a fémhez; a kém lemászott a polcról, körülbelül féllépésnyire tőle.

Mearn leeresztette a kezét, és egy erős csapást indított útjára. A fáklyák ismét teljes fényükkel izzottak. Egy ruganyos, inas test görnyedt egyik térde fölé, amely felé a fejsze tartott. A fekete hajú és zöld szemű férfi kezében tartott kardot érte az ütés. A két fegyver éles csendüléssel ütközött össze.

- Pech - morogta a kém, mert az ütés ereje hátratántorította.

Elengedte a fegyvert. Mearn hátralépett, hogy kiszabadítsa a fejszét. Igyekezete nem ütközött ellenállásba.

A kardpenge a levegőbe repült. A kiválóan kiegyensúlyozott acél újabb csapásra emelkedett, miközben a kard csilingelve a padlóra esett. A zöld szempár megvillant, és a kém szája határozottan megfeszült. Mearn felismerte, hogy menekülni akar. Fürgén közelebb ugrott, de a zsákmány még nála is gyorsabb volt. Összegörnyedve vetette be magát a polcok alá. Mearn utána hajított fegyvere nem sokkal vétette el a célpontot, de már csak a fából hasított ki apró szilánkokat.

Bransian még mindig nem tudott teljesen kiszabadulni a lószerszámok közül, de türelme már elfogyott. Rohamot indított. Sisakok zengtek, majd az erőteljes rúgásoktól a falnak csapódtak. Lassan átvágott a törmeléken, de az iszonyatos csörgés lehetetlenné tette a többiek számára, hogy a kém nyomára bukkanjanak.

- Dharkaron fekete lándzsájára! - rikoltott fel Parrien. - Nem lehetne egy kicsivel halkabban?

De ő is túl dühös volt, hogy ott maradjon őrködni az alagút bejáratánál. Lábujjhegyre állva nézett szét. Ebben a pillanatban a fegyverraktár másodjára is sötétbe borult.

Bransian megállt, hogy megszabaduljon a maga után vonszolt zajforrásoktól. Tharrick kapitány és Keldmar a rövid csendet a katonák csatasorba állítására használta. Az időként megszakadó fegyvercsörgés arról árulkodott, hogy a még járható folyosót próbálják bekeríteni.

Az óvatos léptek és a halk páncélcsörgés közepette egy nyugodt hang tovább folytatta monológját, mintha mi sem történt volna.

- Alabárd, négy húszas kupac, csodálatosan kifényezve. Tőrök kardkiegészítőnek, nyolc tucat, dobozolva. Hosszú kardok markolatgomb és keresztvas nélkül, két láda.

- Ath, hiszen ez leltárt készít - fakadt ki Keldmar hitetlenkedve.

- Kiváló észrevétel - dicsérte meg a kém. - Csak egy holdkóros jönne ide szép éles kardokat számolni, azt gondolva, hogy az jót tesz az egészségének.

Jellegzetes kereplés támadt a sötétség mélyéről. Mearn, aki mindig leggyorsabban ismerte fel a részleteket, most is elsőként kiáltott fel: - Az ostromgépet húzza fel éppen!

Keldmar parancsokat üvöltött, és Tharrick katonái megindultak arrafelé. Két irányból próbálták közrefogni az ellenséget. Rohanó lábak csapódtak a kövezetnek, amelyet egy fémes kattanás szakított félbe. Rétegesen kezelt fa nyikordult meg, ahogy a fémhuzal megfeszítette.

- Bors, rozmaring, kakukkfű és szerecsendió - szavalta a kém. - Vigyázz a gonosz gyomokkal.

Egy kattanás és a fegyver elsült.

A lövedék hangos szisszenéssel vágta át magát a sötétségen, majd nekicsapódott egy tucat szabályos sorba rendezett mellvértnek. A fémpáncélok fülsüketítő csörgéssel hullottak a földre. A három elöl álló katonát azonnal lekaszálták a lábukról, majd a többi fémlemez könyörtelenül maga alá temette őket. A többiek azonban késlekedés nélkül masíroztak tovább. Újabb lövés következett. Most kis kerek pajzsok szolgáltak célpontul. A bőrborítás alatt bronztüskék és szegecsek rejtőztek, amelyek még jobban hátráltatták az amúgy is szétzilált sorokat. Akik talpon maradtak, folytatták az előrenyomulást. Néhány lépéssel később azonban ők is a földre zuhantak. A kém számolás közben ugyanis a merevítőrudak közé szúrta az alabárdokat, így a nyelek kivétel nélkül elgáncsolták a katonákat. A belsejükben tomboló vihar és Keldmar parancsai következtében viszonylag gyorsan feltápászkodtak. Valamivel óvatosabban közelítettek az ellenfél felé, amikor megbotlottak a szanaszét szórt dohos jelzőzászlókban. Penészes porfelhő szállt fel. A támadók prüszkölve tántorogtak előre. Közben a kém sem tétlenkedett. Felmászott egy lándzsatartó állványra, ahonnan a legtávolabbi polcsor felé rugaszkodott.

A Bransiannel és Mearnnel megtámogatott üldözők farkasfalkaként váltak szét a két oldalfolyosón, hogy sarokba szorítsák a zsákmányt. Egyre jobban mardosta őket a büszkeségükön esett csorba. Tizenhat ember Kelet-Halla legjobb fegyvereinek birtokában képtelen elfogni egyetlen nyavalyás betörőt.

- Cailcallow levelek a köhögés csillapítására - kezdte újra az őrült kém. - Aggófű és fűzfavirág a lázra.

A katonák nyugtalanul oldalazva vették körbe a magaslati pontot. A gyógyitalok és főzetek receptjének felsorolása rövid kényszerszünetet szenvedett.

- A fenyegetés ellen rögtönözni kell.

Láthatatlan kezek emeltek fel valamit. Egy kosárnyi fémkapocs borult ki, amelyet két láda nyílpuskalövedék követett. Az alul állók szitkozódni kezdtek, és igyekeztek elkerülni az újabb felülről jövő áldást. A legszerencsétlenebbül a hadnagyuk járt, aki rátaposott egy nyílhegyre, és az belefúródott a talpába. Vonyítva esett térdre. Ezt a sebesülést aligha minősíthetik később véletlen balesetnek.

Egyedül Dakar gondolta másképp a teremben, miután egy kosárnyi szegecs is a padlóra hullt. Arithon azért szórt mindent a földre, hogy a feléje közeledők zajt keltsenek. Az árnyak mestere volt, ez kétségtelen. De elveszített mágikus képességei őt is hátráltatták. Ezt azzal pótolta, amije még mindig tökéletes volt: a hallásával. Így tökéletes térképet tudott rajzolni ellenfelei mozgásáról.

Dakar kicsinyes gyűlölete azonban nem engedte, hogy akár csak magában is elismerően nyilatkozzon róla. A megbocsáthatatlan árulás és a nyilvánvaló túlerő ellenére Rathain hercege még mindig jól tartotta magát. Egyre közelebb került hozzá, hogy maradéktalanul elvégezze a Hetek által rábízott feladatot.

- Lándzsák, buzogányok, cséphadarók...

Valami nehéz tárgy zuhant le, vörös szikrákat vetve a kövezeten. A polcon felfelé kapaszkodó katona felhördült, majd egy öklömnyi bemélyedéssel a sisakján lebucskázott. Estében magával sodorta két társát. A sötétség ismét visszahúzódott. A másik oldalon Keldmar csaknem felért, és ahogy meglátta a kémet, azonnal döfött.

A férfi hangos csörrenéssel hárította a szúrást. A következő csapás már csak egy tábori függőágyat ért. De nem adta fel. Aztán célba talált. Nem lehetett mély seb, de érezte a csepegő vért. A lendület azonban csaknem lesodorta, ezért másik kezével is meg kellett kapaszkodni. Egy láda kovakőbe nyúlt nagy igyekezetében.

- Átkozott! A kiejtésed alapján nem városlakó vagy. Ki küldött?

Zsenge fűzfavesszők suhanása válaszolt a félhomályból.

- Az új hosszúíjak alapanyagai között mászkál - kiáltott fel Keldmar. - Nyugatról közelítsetek! A lépcsőhöz szorítjuk.

Egy kéz nehezedett a vállára, amelytől összerezzent. Fiatalabb testvére sietett segítségére az állványok közt.

- Inkább öld meg, mint hogy kérdezgetsz tőle - javasolta Mearn. - Még egy baklövés, és Parriennél elszakad a cérna. Ott fogja hagyni az őrhelyet a bejáratnál.

Keldmar felhördült. A polc remegni kezdett keze alatt. Tharrick kapitány még több embert küldött utána.

Valaki leugrott az alsó részre, és elinalt, mielőtt a többiek megláthatták volna. Aztán visszakanyarodott feléjük.

- Alattunk van - suttogta Mearn.

Keldmar felnézett a perem felé, miután tőrével párszor a levegőbe szúrt. Rothadó bőr bűze ütötte meg az orrát, amely valami még kellemetlenebbel keveredett. Fojtogató ammónia.

- Patkányok vertek tanyát a titkos raktárban - közölte a behatoló.

Keldmar beharapta a száját, és lebukott. A tőre valami puhába döfött; bőr vagy talán emberi hús? Nem volt biztos benne, ezért kihajolt, hogy ellenőrizze. Egy hálót dobtak a derekára, és elkezdték lefelé húzni. Mint egy fűzőbe öltöztetett szajha, úgy kapkodott levegőért. Hiába próbált a kenderrostok szorításán enyhíteni, a nyomás egyre erősödött.

- Ő velünk van, te ostoba! - üvöltött fel Mearn, aki kezdte átlátni a helyzetet.

A másik oldalról rohamozók a testvérét ejtették foglyul. Nem sokat teketóriázott. Az első kezébe akadó tárggyal fejbe vágta a szerencsétlent. Egy buzogány villant ujjai közt. Keldmar visszacsúszott melléje. Kicsit megszédült, ezért nem kapkodta el a következő lépést. Lehorzsolt vállát dörgölve szólalt meg:

- Ez kicsit erős volt, testvér.

- Ne engem okolj, amiért kellemetlenül érzed magad - rázta meg testvére csuklóját sürgetően. - Ha átjut Tharrick kordonján, akkor rábukkan az ágyúra.

- Azt javaslod, vágjunk elébe északon?

Keldmar nagy termetű volt, aki utált gyorsan mozogni. Ezért az ellenfelei gyakran megfeledkeztek róla, hogy egyáltalán képes erre. Gyakran nyert fogadást azoknak, akik rá tettek a birkózóversenyeken. Mearn azonban utált egy helyben ülni, és testvérét is noszogatni kezdte.

Futva értek földet. Két lépéssel később Keldmar belerúgott valamibe, ami fémes csengéssel csapódott a falnak.

- Átkozott sisakok - ismételte Mearn testvére káromkodását.

A mellette megjelenő Tharrick csaknem összekeverte őt a kémmel, és parancsot adott a támadásra. Ekkor az árnyak minden különösebb előjel nélkül szétoszlottak.

A fáklyafény újra bevilágította a polcokat és a falakat. A jelzőzászlók megcsillantak a fényben, a szanaszét szórt fémeszközök pedig elvakították a katonákat. Az állványzaton csüngő férfiak vaksin pislogtak. Bransian felemelt egy fáklyát, és az egyik távoli bemélyedés felé intett. A lépcsőtől ez elég messze feküdt, így szinte alig lehetett észrevenni.

- Arra szaladt.

Mearn Keldmarrel egyszerre perdült meg. A menekülő kém egyenesen beléjük rohant.

- Démon! - lépett oldalt Keldmar.

Felkapott egy bunkósbotot, és lengetni kezdte, elvágva ezzel minden menekülési útvonalat. Mearn kihúzta az övébe tűzött tőrt, és elhajította.

A kém lebukott, majd hanyatt-homlok menekülni kezdett. Tigrisbukfencet vetve érte el a padlót. Csupán a körvonala látszott, olyan fürgén mozgott. A kés jóval felette repült el, és beleállt az egyik ballistába. Keldmar felkapott egy másik botot, majd támadásba lendült. Arcára olyan vad kifejezés rajzolódott, mintha egy háziasszony tűzkaparóval vetette volna magát a repedésbe menekült csótány után. Az egyik fémhegyű bot a kövezetnek csapódott, és néhány fekete hajszálat is odaszegezett. Kiáltások és léptek zaja hallatszott. Tharrick legelszántabb katonái felsorakoztak, és nyilazni kezdtek az idegen felé. A zárótűz főleg a falat érte, de Bransian egyik lövése apró vászondarabot szakított le a menekülő ingéből.

Arithon, hogy elkerülje a bot újabb ütését, felemelte mindkét kezét, és megragadta a végét.

A két szemben álló felet csupán a rövid fadarab választotta el. Keldmar elcsípte a zöld szemű férfi pillantását, amely vidáman és gúnyosan csillant. Aztán a fáklyák ismét kialudtak. Ahogy sötét lett, a férfi eleresztette a botokat. Keldmar épp egy erőteljes rántás közepén volt, így már nem tudott talpon maradni. Keményen a padlóra huppant.

Mearn felüvöltött, átugrotta lehanyatló testvérét, és lecsapott. Ujjai azonban a ballista keresztmerevítőjének csapódtak, ettől a bőre lehorzsolódott. A betörő alatta próbált menekülni, de Mearn sem volt éppen lassú. Ráadásul majdnem ugyanolyan vékony volt. Pókháló erdején kúszott át. Keldmar furkósbotja olyan erővel csapódott a sarkának, hogy felüvöltött. Aztán egy másik következett, amely a talapzatot érte. A megsüketülő Mearn ráordított:

- Rossz koponyát készülsz betörni, te ostoba barom!

Keldmar a hörgésbe fulladó választ Tharrick óvatosan lépdelő katonáinak zörgése miatt megismételte:

- Ath! Akkor miért állsz az utamban?

Mearn mély levegőt vett, és megcsóválta a fejét. Most nem volt kedve nevetni. A polcok közötti folyosó másik oldalán mászott elő. Úgy lihegett, hogy alig hallott valamit. Egy lószerszámmal megrakott oszlop dőlt feléje. Mearn halk kaparászást hallott, majd ódon bőr penészes szagát érezte. Ösztönösen fordította meg a fejét. Szinte ugyanebben a pillanatban egy tucat szegecsekkel megerősített nyereg csapódott az arcába. Félig eszméletlenül zuhant hátra. Mintha egy halk bocsánatkérést hallott volna a sötétből.

Tombolni kezdett a dühtől. Felpattant, és szétszórta a hevedereket. Egy lándzsa vágta gyomorszájon, szerencsére a tompa végével. Visszaült. Nem kapott levegőt, és mozdulni sem bírt. Csak tátogott, mint a partra vetett hal. A fegyver nem sokkal mellette hullott a padlóra. Hamarosan még több lándzsa dőlt a nyakába, majd gyapjútakarók és lószőr következett.

- Szép álmokat - kívánta egy halk, derűs hang.

Mearn azonban nem adta fel. Ledobált magáról mindent, és köhögni kezdett a poros gyapjútól. Felüvöltött, amikor egy szemből rohamozó katona csaknem átgázolt rajta. Dulakodni kezdtek, de hamar vége szakadt a küzdelemnek. Tharrick embere fájdalmasan nyöszörgött. A lándzsa belefúródott a combjába. A s'Brydion igazságérzet azt mondatta Mearnnel, hogy meg is érdemelte esztelensége miatt.

A vért és epét köpködő legifjabb testvér körbepislogott. A fáklyák most égtek, legalábbis egy. A kém a harci szekerek lecsupaszított vázán túl álldogált. Mocskos, sebhelyes kezében magasra tartotta a sárgásan izzó fényforrást. Alestron legféltettebb titka felett görnyedt: a Magyre hiányos jegyzeteiből fáradságos munkával megalkotott csodafegyver csillogott előtte.

Az ágyúcső önmagában nem volt túl feltűnő látvány. Egy faállványra állított bronzhenger, amelyet kötelekkel lehetett mozgatni. Az egyik oldalon a lövedékek voltak halomba rakva. A gömb alakú kőtömbök egyenként nagyjából harminc fontot nyomtak. A másik oldalon álló hordóban az elsütéshez szükséges eszközök pihentek. Furcsa kampók és pálcák, amelyek rendeltetése már kevésbé tűnt egyértelműnek: tömőszerszámok, gyújtósok. Aztán következett fél tucat, nagyjából százfontos hordó, amelyek kénkő kesernyés illatát árasztották. Néhány vászonbála zárta a sort, amelyek mindegyike nagyjából kétökölnyi vastag volt.

A kém elég intelligensnek látszott, hogy rájöjjön: az eszköz rendeltetése nyilván a hadviseléssel van összefüggésben.

- Készülj, Sethvir, itt a keresett ostromfegyver - dörmögte az orra alatt.

Majd elképesztő tudatlanságról téve tanúbizonyságot, hátradobta a fáklyát a válla felett. Az volt a célja, hogy elvonja a mögötte álló őrök figyelmét. Megperdült, és a feltámadó tüzet kihasználva gyors menekülésbe kezdett.

A lángok hamarosan erőre kaptak. A fáklya egy felborult hordó előtt landolt, majd végiggurult a padlón. A tartalék sisakok tárolására használt szalma sziszegve gyulladt meg. Mearn felsikoltott. Kétségbeesett mozdulatokkal indult a lángok kioltására.

A kém kitért az útjából. Szemöldökét gyanakodva vonta össze a másik viselkedése láttán. Arra számított, hogy néhány üldözőjét leköti a tűz, de a többiek nem is törődnek majd vele. A kitörő pánik azonban legmerészebb várakozásán is túltett. Bransian tűnt fel egy másik oldalfolyosón. Alestron zászlaját tartotta kitárt karjai közt. A selyemlobogó úgy lengedezett térdénél, mint a háziasszonyok köténye. A herceget már nem érdekelte a kém. Csapkodni kezdte a lángra lobbanó nyeregtakarókat, ügyet sem vetve az időközben összeszedett zúzódásokra és égésekre.

Füstszag terjengett a levegőben, amely olajos fa és selyem szagától bűzlött. Tharrick sietve indította el katonáit, hogy elvágják a tűz útját a rejtett folyosótól. A kapkodva igyekvő katonák felborítottak egy hordó olajat. A kövezetre ömlő folyadék fekete-arany színben tündökölve kúszott az alacsonyabb részek felé. A zsákmányuk sértetlenül visszajutott az állványzatra. Az üldözők csúszkáltak, és a földre döntötték egymást. Miközben a katonák hangos csörömpölés közben a földre hullottak, a kém arcán derűs vonások jelentek meg. Valami háromszög alakú tárgy csillant meg a feje felett. Az eldőlt polcba vert szögön még mindig ott függött az apró visszacsapó íj. A lába alatt az olajban egy kisebb szalmakupac látszott. Az ostromlók ilyet tekernek a nyílvesszők végére, hogy tűznyilat készítsenek.

- Ne - hörögte Keldmar.

A füst fojtogatta. Felemelte megfeketedett kezét, és a bejárati folyosónál őrködő testvérének intett.

Parrien meglátta a jelzést. Azonnal leírhatatlan félelem öntötte el. Libabőrös lett, amikor rájött, mire készül a kém. Fogalma sem lehetett róla, hogy micsoda veszélyt rejtenek elterelő hadműveletei.

- Ath kegyelmére, ember! Nehogy szikrát csiholj idelenn!

- Az én fájdalmamért és a ti megpróbáltatásaitokért, egy ajándék - jelentette ki a betolakodó.

Hangsúlya már nem volt annyira derűs, mint korábban. A sarokba szorított emberek elkeseredettsége érződött belőle.

Felszisszent egy gyújtós. Az első nyílvessző sisteregve indult meg, fekete füstöt húzva maga után. Egy pillanattal később becsapódott, méghozzá a hordónyi kiborult furkósbot közé. A lángok féllépésnyi területen szóródtak szét. Vörös, arany és sárga fény villant fel.

A fegyverraktárban nem volt víz. Az oltásra használható anyagok kimerültek a végtelenségig kiszáradt sátorponyvákban és a molyok által lyukasra rágott nyeregtakarókban. Ezek képtelenek lettek volna elzárni a mohó lángokat a levegőtől. Legkevésbé maga a kém aggódott, aki előidézte a katasztrófát. A s'Brydion testvérek minden figyelmét lekötötte, hogy megakadályozzák a robbanást, amely földdel tenné egyenlővé a tornyot.

- A szekerekhez - kiabálta Bransian. - Azokkal talán ki tudjuk vinni a puskaporos hordókat.

Parrien robbant be közéjük. Kezében még mindig ott szorongatta a hatalmas harci baltát. Pillantása megelőzte szavait; a herceg terve nem volt igazán tökéletes.

- A kocsirudak nem tudnak elfordulni a polcok között.

- Akkor vágd le mind - kapta vissza megégett ujjai a tüzet oltó Mearn. A válla felett hátrakiáltott: - Tharrick! Az embereidnek is segíteniük kell.

De a katonák már mással voltak elfoglalva. Keldmar parancsainak engedelmeskedve sátorponyvákat, ülőkéket és lovassági zászlókat állítottak a titkos ostromfegyver felé csörgedező olaj útjába. Egy újabb égő nyílvessző hasított a levegőbe. Egy felfelé tartó légáramlat kioltotta, de szikrákat húzott maga után. Egy ládányi gondosan összehajtogatott gyapjúmellény közé csapódott. Az anyag azonnal lángra kapott, mintha egy hatalmas máglyát gyújtottak volna meg boszorkányégetéshez.

Az ártatlan képet vágó Arithon valóban nem tudta, mit csinál. Megragadta a kedvező alkalmat, és Dakar mellé huppant a polcok tetejéről.

- Azt hiszem, te sem akarod megvárni, amíg az izomfivéreknek újra lesz rád egy kevés ideje.

A Részeges Próféta megszabadult a kezében tartott fáklyáktól, és feltápászkodott. Ez nem is volt olyan egyszerű, mert hatalmas hasa és összekötözött csuklója is akadályozta. Mivel a sokadik próbálkozás után is kudarcot vallott, magatehetetlenül felszisszent:

- Segíts már!

- Talán volna valami okom rá? - méregette Arithon ugrásra készen. Arcát korom és rászáradt vér borította. - Mintha egész jól összebarátkoztál volna a herceggel nem is olyan régen.

Dakar szúrós tekintettel nézett vissza rá.

- A tüzed meg fog ölni mindannyiunkat. Rohannunk kell, amilyen gyorsan csak tudunk, mégpedig azonnal. Ha a falnál álló hordókat eléri a tűz, azok felrobbannak.

Arithon már nem volt birtokában mágikus képességeinek, de még mindig remekül olvasott az apró részletekből. Látta, hogy Dakar nem színészkedik, hanem tényleg retteg valamitől. Így eltekintett a további kérdésektől.

- Emeld fel a kezed!

Lehorzsolt ujjai közt egy kés villant.

Dakar megkönnyebbülve hunyta le a szemét. Fém csendült, a bőröv megfeszült, és keze máris kiszabadult. Várta a további segítséget, amely lábra állítja, de csalódnia kellett.

Az Árnyékmester sorsára hagyta. Ráadásul egy olyan fegyverraktárban, amelyben puskaport tárolnak, és amely lángokban áll.

Égő olaj keltette füst csapta meg az orrát. A polcok között apró tócsák maradtak, amelyek lángja furcsa árnyakat rajzolt a falakra. Hamarosan rohanó alakok körvonalai közeledtek feléje. Tharrick katonái vonszolták minél távolabbra a sebesülteket, anélkül, hogy bármiféle hordágyat ácsoltak volna nekik. Az összes többi, még viszonylag ép férfi a lépcsők felé rohant. Az s'Brydion testvérek kétségbeesett igyekezete is hamarosan kudarcba fulladt, és letettek a raktár megmentéséről. Az égő törmelék közül törtek elő, és az alagút felé vetették magukat.

Előttük özönlöttek a teremben tanyát vert patkányok.

Dakar botladozva állt fel. Arithon után indult, de hamarosan erős kezek szorítását érezte gallérján. Ennyit a menekülésről.

- Velünk jössz - közölte a kormos és őrjöngő Parrien.

Az ajtónyílás elsötétült, ahogy Bransian herceg átpréselte magát rajta. Keldmar és Mearn szorosan a nyomában voltak. Utóbbi kicsit bicegett. Egyikük kivette az éket a fogaskerekek közül. A láncok megindultak. Egy patkány futott át Dakar lábán, egy másik pedig a sarkának ütközött. Parrien erősen hátba taszította, átperdítve az ajtón. Aztán a Részeges Próféta semmivel sem törődött, és futott az életéért.

A fémajtó hatalmas dörrenéssel csapódott le. A s'Brydion testvérek lábukat a nyakukba szedve rohantak, a meglepően fürge Dakart maguk előtt terelve. Egy újabb ajtó zárult be mögöttük. Dakar lábujjai megakadtak egy repedésben. A lendület a falhoz vágta, majd visszapattanva botladozni kezdett. Előre dőlő testét gyorsabb léptekkel állította újra egyensúlyba. Egy kanyar következett a folyosón, majd szökellve kapaszkodott fel az elmosódó lépcsőkön.

Félelmetes morajlás rázta meg a padlót.

Törmelék és fémszilánkok csapódtak a fal kanyarulatának, majd erejüket veszítve indultak utánuk. Mintha tornádó támadt volna mögöttük.

Forró levegő ütötte meg őket hátulról. Dakar és a kísérete úgy dőlt el, mint a kuglibábuk.

A megsüketült, felhólyagosodott bőrű próféta köhögni kezdett a csípős füsttől és a levegőben szálló szénportól. Majd azon kezdett tűnődni, hogy a ráeső Bransiannel együtt vajon hány patkányt lapítottak szét. Józan esze kezdte cserbenhagyni. Feje iszonyatosan zúgott, mintha a fejére húzott vödröt folyamatosan ütnék egy kalapáccsal.

Túl fáradt volt, hogy bármiféle enyhítő varázslattal próbálkozzon. Inkább Ath-hez fohászkodott, hogy gyorsan és fájdalmak nélkül távozhasson a világból.

Az előtte álló lehetőségek ugyanis nem sok jóval kecsegtettek. A patkányharapások szörnyű betegségeket okozhatnak, de a s'Brydion testvérek valószínűleg hamarabb kibelezik. Ráadásul Arithonnak sikerült megszöknie.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Robert Jordan: A tőrök útja (részlet).

Létrehozás: 2003. december 22. 10:21:32Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.