Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Hírek
Mi is az a Shadowrun?
Chat, üzenõfal
Fórumok
Shadowland
Szavazások
Ismertetők, írások
Kaladmodulok
Novellák
Cikkek a Krónikából
Shadowrun könyvek
Linkek
Letöltés
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
A pillanat képe
Zsoldos
Küldd el képeslapként!
A zsoldost legegyszerűbben két szóval lehet leírni: professzionális harcos.
Nézz szét a galériában!
Játékost keresek! (105)
Robert N. Charrette: Sose kezdj sárkánnyal (15)
Online Shadowrun project (69)
Shadowrun 4. kiadás (151)
Magyar Shadowland (2074)
Árnyvadászat (293)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Swords Comics
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

A kézifegyverek és történetük (Shadowrun)

Az ember azóta harcol, amióta lejött a fáról. Sőt, igazából már akkor is bunkót fogott, amikor idejének a felét a lombok között töltötte. Első fegyvere, mint már szó volt róla, egy egyszerű bot volt. Valószínűleg egy szárazság lehetett, ami elvezetett a kor (kb. egymillió évvel Krisztus előtt) csodafegyveréhez (a szárazság azért kellett, hogy az antilop magától meghaljon), ami nem volt más, mint egy antilop állkapcsa, majd agancsa. Rájött, hogy amíg a fogak benne vannak a fél állkapocsban, addig az kiválóan használható vágásra, fűrészelésre, az ellenfél hasának felmetszésére, a leopárd távoltartására (bár erre kevésbé).

Ezzel kezdődött tehát a fegyverkezés, ami mára oly mértéket öltött és olyan fejlettséget ért el, hogy aki nem járatos a témában, igazán el sem tudja képzelni, mi mindent lehet ma már fegyverként felhasználni (fegyver alatt itt mindent értek, ami árt a másik félnek).

Volt azért egy kis idő, ami a kőbunkót elválasztotta például a műholddal célra vezérelt F-117A lopakodó vadászgéptől, vagy a nyolcvanas évek Ronald Reagan elnök SDI (csillagháborús programjának) lézerfegyvereitől, ugyanis ezek is léteznek már! Ez a cikk kisebbik részében ezt az időt próbálja átfogni, nagyobbik részében a fegyverek csoportosítását, fajtáit, felhasználási területüket segít megérteni.

Eddig a bevezető, bár az alcím, nevezetesen a "hidegfegyverek" némi magyarázatot igényel. A kézifegyvereknek rengeteg csoportosítása létezik, ilyen például a lőfegyverek/szúró- és vágófegyverek (csak megjegyzem: eszerint például a buzogány hová tartozik?). Nekünk jelenleg a legmegfelelőbb csoportosítás a hidegfegyverek/tűzfegyverek. Ebben ugyanis minden kézifegyver elhelyezhető. Az előző példával élve: a buzogányok a hidegfegyverek/ütő-zúzófegyverek közé tartozik. Sokan gondolják, hogy a tűzfegyverek jelentik kizárólagosan a lőfegyvereket. Ez is egy téves felfogás, ugyanis a hidegfegyverek között ott van például a nyílpuska, íj stb. amelyek kétséget kizáróan lőfegyverek, ugyanakkor a tűzfegyverek között is vannak olyan fegyverek, amelyek semmilyen lövedéket nem lőnek ki. Csak egy példával megvilágítva: ilyen például a kézi lángszóró, a gázpisztoly és a többi.

Röviden tehát hidegfegyver minden olyan fegyver, amelyik nem használ magas hőmérséklettel járó kémiai reakciót működése közben, tűzfegyver pedig az, amelyik a működését ilyen folyamatoknak köszönheti. Ezen cikk első része a hidegfegyverekkel foglalkozik. Mint a cikk elején említettem, a hidegfegyverek megjelenése egyidős az ember (homo sapiens) megjelenésével. Az első hidegfegyvereket a természet adta eleink kezébe. Ezek a bunkó, a marokra fogható kő, az említett "szuperfegyver", az antilopállkapocs, majd annak agancsa. Innen már csak egy lépés volt, hogy egy elmés sapiens rájöjjön, hogy ha az agancsot, vagy egy hosszú, kiélezett követ kenderrostokkal rákötöz egy hosszú botra, máris távolabb tarthatja ellenségét. Így megszületett a lándzsa, ami ebben az időben egyértelműen még kizárólag csak szúrófegyverként volt használatos (a középkor elején aztán továbbfejlődött, de erről majd később).

A lándzsa, illetve dárda a szálfegyverek csoportjába tartozik, és fejlődésének kezdetei az ókorra nyúlnak vissza. Első változata egy hosszú fanyélre erősített pattintott kő, illetve csontpenge volt. Fejlődése egészen a középkor derekáig nem sokat haladt előre. Ekkor azonban rohamos továbbfejlődésnek indult, és számtalan változata alakult ki. Ezek már annyira eltértek a korai középkor lándzsáitól, hogy külön fegyvercsaládként tekinthetünk rájuk. A középkor végére megjelent az úgynevezett pika, amely egészen a XIX. századig, a tűzfegyverek megjelenéséig szolgálta az immár reguláris hadseregek és zsoldosok gyalogos katonáit. A szálfegyverek legnagyobb előnye, hogy az ellenfelet távol tudták tartani, így a közvetlen testre irányuló támadásokkal szemben nagyobb védelmet nyújtottak. A lovagi Európa másik jelentős szálfegyvere a kopja volt. Ez a pikával ellentétben nem sokkal élte túl a középkort. Megjelenését tekintve hosszú, közel 4-4,5 m hosszú, kézvédővel ellátott, fából készült döfőfegyver volt, és használata főleg a nemesek szórakoztatására rendezett lovagi viadalokra korlátozódott. Célja nem elsősorban a sebesítés volt, hanem az ellenfélnek a nyeregből való kiütése. A pika kivételével a lovagkor végére a szálfegyverek gyakorlatilag kihaltak a gyakorlatból.

Itt elég lassú volt a haladás egészen az Egyiptomi Birodalom, sőt még előtte a mezopotámiai kultúrák létrejöttéig (Kr. e. 3000 körül). (Először igyekszem az európai-mediterrán kultúrkör fegyvereit bemutatni, ugyanis a civilizáció más, elszigetelt bölcsőiben egészen más fegyverkultúra fejlődött ki, később, de még ebben az írásban ezt is igyekszem bemutatni.) Ekkoriban jelent meg a kés, illetve a tőr. A fémmegmunkálás korai szakaszában még nem készítettek kardokat, mivel a bronz még nem volt alkalmas erre. A tőr elsődlegesen szúrófegyverként és eszközként volt használatos.

Később, körülbelül az Asszír Birodalom idejére tehető a vaskor kezdete. Ekkoriban készülhettek el az első kardok. Ezek a kezdetekben kb. 70-80 cm hosszú, egykezes, mindkét oldalukon élezett széles pengéjű, egyenes kardok voltak, és formájuk nem sokat változott egészen a Római Birodalom bukása körüli időkig. Európa széttagozódása következtében aztán minden népnél megjelent a saját kultúrájára jellemző kardstílus. A kora középkor kezdetén jelentek meg a máig világhírű acélok és az ezekhez tartozó kard- és vívási stílusok. Az európai-mediterrán világ két leghíresebb acélmegmunkáló központja: Damaszkusz és Hispánia (a mai Spanyolország). A spanyol kardok jellemzői a jó minőségű acél, a kézvédő, illetve "hárító kosár" megjelenése. Formájuk hosszú, enyhén hajlított, keskeny penge, melyet csak külső görbületén éleztek. A Közel-keleten az iszlám megjelenése idején alakult ki az úgynevezett arab stílusú szablya. Ennek tulajdonságaira szintén a kiváló minőségű acél, de a spanyolnál sokkal szélesebb és íveltebb penge volt a jellemző.

A kereszténység elterjedésével, legfőképpen a keresztes háborúkkal és a lovagkor kezdetével egy egészen új kardtípus jelent meg: a nagy, nehéz, egyenes kétélű kétkezes kard. Ez alkotta a teljes vértezetbe öltözött lovag alapfegyverét. Ennek használati módja alapvetően különbözött a korábbi, könnyebb egykezes kardokétól; a fő cél ugyanis elsősorban nem a vágás vagy a szúrás volt. A teljes lemezvértbe öltözött lovagot inkább egy erőteljes csapással ki kellett billenteni az egyensúlyából. Egy teljes lemezpáncél súlya ugyanis körülbelül 60-70 kg volt, így ha a harcos elesett, kicsi volt a valószínűsége, hogy fel tudjon állni. A kard súlya is igen tekintélyes, körülbelül 20 kg volt, így komoly testi erőre volt szükség a forgatásához. A kétkezes lovagi kardnál rövidebb, de alakjában hasonló fegyvere volt a könnyű páncélzatú zsoldos katonáknak az egyenes, egykezes kard. Ez jóval nagyobb mozgásszabadságot nyújtott használójának.

Ugyanebben az időben a távolkeleti kultúra fegyverei gyökeresen eltérő módon fejlődtek, és gyökeresen eltérő harcmodort igényelt használatuk. A köznyelv által "szamurájkardként" ismert fegyver tulajdonképpen három fegyvert foglal magába. Közös jellemzőjük a könnyű, egyenes vagy enyhén ívelt penge, a hosszú vágóél, a szúróhegy szinte teljes hiánya és a rendkívül kifinomult kovácsolási technika. A fent említett három fegyver: a katana (ennek hossza négy "saku", azaz japán láb, ami körülbelül 30 centiméter), a wakizashi (ez 3 saku hosszú) és a tanto. A tanto kivételével mind kétkezes harcmodort igényel, markolatuk hosszú, kicsiny kézvédőjük szinte csak jelzés értékű, markolatuk általában nemes posztóval befont. A katanával és a wakizashival vívott harc jellemzői a hosszú, széles vágások és a hárítások. Rendkívül könnyű pengéjük ellenére, nagyon éles vágóélüknek és kétkezes fogásuknak köszönhetően nagyon mély vágott sebeket is okozhattak, sőt végtagcsonkolásra is remekül alkalmasak; szúrásra csak a legritkább esetben használták őket. Súlyukból adódóan akár egy, akár két kézzel fogva is rendkívüli mozgékonyságot biztosítanak a harcosnak, aki forgatja őket. A katana és a wakizashi támadásra és védekezésre egyaránt alkalmas, a tanto, amely csak két saku hosszú, főképp egykezes védekezőfegyver. Mindenképpen meg kell említeni, hogy ezeknek a fegyvereknek a forgatásához nagyon sok gyakorlás szükséges, és használatukban ötvöződik a harc és a távol-keleti mozgásművészet.

Japánban kiváltságnak számított ezen fegyverek viselésének joga, és általában csak a nemesek és a szamurájok (a lovagok megfelelői) hordhatták őket.

Visszatérve Európába, a középkor végére rendkívüli módon elterjedtek a kardtípusok, olyannyira, hogy felsorolásuk egy külön cikket igényelne. A kultúrák egymásra hatásának és keveredésének következtében azonban legtöbb jellemzőjük közös volt. Így például szinte kizárólag egykezes kardok, illetve szablyák voltak egy vágóéllel és általában díszített markolatvédővel, ívelt pengével.

A kardok kistestvérei körében, a hosszú tőrök világában sokkal nagyobb változatosság alakult ki. Volt egyenes és hajlított pengéjű, puritánul dísztelen és gazdag aranyberakással díszített. A kardok és szablyák általában a lovas-, illetve gyalogos katonák fegyverei voltak, míg a tőrökkel általában a tehetős magánemberek védték testi épségüket. Tudni kell azt is hogy a középkori Európában a köznép és a parasztság tagjai nem viselhettek fegyvert. Az egyetlen, máig fennmaradt, és mind a mai napig harcra is használt fegyverei ennek a kategóriának a modern küzdőkések. A mai leghatékonyabb küzdőkés megszületése egy bizonyos Rex Applegate-nek köszönhető. Ő az amerikai hadsereg ezredeseként nyugalomba vonult, harcedzett katona volt, aki a vietnami háború tapasztalatai alapján fejlesztette ki az US. Army Special Forces ma is rendszeresített harci küzdőkését, az Applegate-Freebairn Combat Knife-ot.

Az őskor legelső fegyverei is ütő- illetve zúzófegyverek voltak. Ezek a marokkő, a kőbalta és az antilop vagy más patás állatok combcsontja. Az ókorban aztán először főleg a barbár kelta és gót hordák fegyvere volt például a harci kalapács, majd a buzogány kezdetleges formái. A civilizált Európa aztán ezek közül gyakorlatilag csak a buzogányt vette át és fejlesztette tovább. Előbb csak egy merev nyélre erősített vasgolyó volt. Később továbbfejlődött, mégpedig oly módon, hogy a nyél és a vasgolyó közé egy rövid láncot kötöttek. Ez lett a láncos buzogány. Egy érdekes mellékutat jelentett egy különleges változata: a rövid nyélre 30-40 centiméteres láncokon három-négy kisebb vasgolyóból álló láncos buzogány.

A parasztságnak is megvolt a maga ütőfegyvere: ez pedig nem volt más, mint a hosszú botra erősített, esetenként szögekkel átvert cséphadaró, mely a történelem híres parasztfelkeléseinek egyik főszereplője volt. Ezen változatosság ellenére Európában nem volt hosszú története a zúzófegyvereknek a kardokkal és a tőrökkel szemben. A XVIII. századra használatuk gyakorlatilag kihalt.

Japán és Kína kultúrája mind a mai napig őrzi és ápolja a botvívás, azaz a kendo művészetét. Itt a fegyver egy egyenes, a távol-keleti fegyverekre jellemzően könnyű, kb. 180-200 centiméter hosszú sima bot. Ennek forgatása szintén nagy gyakorlatot igényel, már-már művészetnek számít, és ebben is ötvöződik a harc a filozófiával illetve mozgásművészettel. Jellemzően kétkezes harcmodort igényel, és általában nem ütnek vele, hanem a tompa végével döfnek. A másik, Európában is ismert japán ütőfegyver a nuncsaku. Ez két vagy három rövid (kb. egy saku) botból álló fegyver, melyet rövid lánc vagy kötéldarabok tartanak össze. Legfőképp ütésre használják, hatásosan forgatni csak magas gyakorlattal, művészien lehet. Ezt a fegyvert már a zsoldosok és az alsóbb néprétegek is használták.

A fent említett fegyvereket a harcban mind csak testközelből lehetett alkalmazni, ami néha sem eredményes, sem veszélytelen nem volt. Ezért már a kezdetektől az ember arra törekedett, hogy a zsákmányállatot vagy az ellenfelét távolról megölhesse vagy harcképtelenné tehesse. Ennek a törekvésnek az eredményeképpen az első elhajított kőtől a parittyán át megszülessen az első kézi lőfegyver, az íj.

Az íj keletkezésének az időpontja nem ismert, de az bizonyos, hogy már évezredekkel ezelőtt is veszélyes és hatásos fegyver volt, és egyes természeti népeknél ma is az. Erre több régészeti lelet is utal. Már Homérosz eposzai és a kalandozó magyarok tetteiről szóló legendák is említést tesznek az íjról. Honfoglaláskori temetők feltárásakor több olyan csontváz is napvilágra került, melynek mellkasában vas nyílhegy volt. Az íj és a húr rugalmas erejét kihasználó fegyver hatásosságához kétség sem férhetett. Az íjak kezdetben fából készültek, majd a századok során egyre tökéletesítették őket. Érdekes módon a finnugorok hozták be Európába az úgynevezett visszacsapó íjat, amely rétegelt fából és állati bélhúrból készült. Ennek erejét jól példázza, hagy akár kétszáz méterről is lehetett vele célzott lövést leadni.

Az íj fejlődésében a következő lépés a számszeríj megjelenése volt. Ezt a fegyvert nyílpuskának is nevezték, mivel tusa a puskáéhoz volt hasonló. Elöl felszerelték a tusára az íjat, a nyílvesszőt pedig a tusán kialakított vájatra lehetett helyezni. A megfeszített húrt az elsütő billentyűvel lehetett felszabadítani. Hatásosságára jellemző volt, hogy a XII. században pápai átok sújtotta azt a katonát, aki keresztény ember ellen számszeríjat használt. Ez azonban korántsem vetett gátat a számszeríj használatának, sőt továbbfejlesztésének sem. Az eleinte használt fa íjat a középkor derekán felváltotta a kovácsolt és hőkezelt acélból készült, rendkívül erős íj. Ennek felhúzásához külön szerszám, az úgynevezett felajzó motolla kellett, ugyanis kézi erővel ezt már nem lehetett felhúzni. Jól irányzott, nehéz acélhegyű nyila viszont még a kovácsolt lovagi páncélt is képes volt átütni.

A kézi lőfegyverek történetében nagy ugrást a lőpor feltalálása jelentette. Ezen fegyverek azonban már a tűzfegyverek körébe tartoznak, amelyről a cikk következő részében olvashatnak.

A sorozat első részében a hidegfegyverekkel foglalkoztam, azaz olyan fegyverekkel, amelyek működésük során nem használnak magas hőfelszabadulással járó kémiai reakciót. A mostani rész a tűzfegyverekkel foglalkozik, amelyek - mint nevük is mutatja - "tűzzel", azaz égéssel, magas hővel járó vegyi reakcióval működnek. Ebben a cikkben csak a lőfegyverekkel foglalkozom, bár a tűzfegyverek körébe sorolhatunk sok olyan fegyvert is, amelyek nem lőfegyverek. Ilyennek tekinthető például a kézi lángszóró, vagy a gázpisztoly.

Először röviden a kézi lőfegyverek történetéről. A lőfegyverek megjelenéséig a kézifegyverek kevés kivételtől eltekintve - mint a dárda vagy a dobótőr - csak közelharcra voltak alkalmasak. Ez veszélyes és bizonytalan kimenetelű harcokhoz vezetett. Hamar megjelent az igény arra, hogy az ellenséget távolról, sőt, akár fedezékből is támadhassák és sikeresen harcképtelenné tegyék. Ennek az igénynek a kielégítésére jöttek létre a lőfegyverek.

A XII.-XIII. századig a lőfegyverek is hidegfegyverek voltak, hiszen az íjak és számszeríjak mechanikai energiával működő fegyverek voltak.

A kézifegyverek történetében nagy ugrást jelentett a lőpor feltalálása. Az első lőpor a fekete vagy másnéven füstös lőpor volt. Ennek a feltalálásáról azonban semmi bizonyosat nem ismer a történelem. Sokan kínai eredetűnek vélik, de erről sincs semmi biztos adat a történészek kezében. Egy angol szerzetes, Roger Bacon (1219-1292) leír egy lőporreceptet amely robban ugyan, de lőporként nem használható. Azt tehát, hogy ki találta fel a lőport, még ma sem tudjuk, de az összetétele ismert: 15% faszén, 10% kén és 75% kálisalétrom azaz kálium-nitrát. A fekete lőpor a robbanóanyagok közé tartozik, tehát égéséhez nincs szükség a levegő oxigénjére, intenzív begyújtásra viszont annál inkább.

Az első tűzfegyverekről, melyeket a továbbiakban lőfegyverekként említek, semmi nem maradt fenn. Az ágyú első ábrázolása 1326-ból származik. Az első lőfegyverek közé tartozott a szakállas puska, ami ugyan még nem kézifegyver, de már nem is ágyú. Ez a fegyver egy erős vascső, melyen alul egy kampó (szakáll) volt kiképezve. Hátsó része, a csőfar zárt volt. A csőbe elölről lőport szórtak, ezt lefojtották, erre helyezték az ólomgolyót, amit szintén lefojtottak.

Később számos gyújtási módot dolgoztak ki annak érdekében, hogy ne kézzel kelljen a lőport begyújtani, de ezekre most nem térek ki részletesen. 1884-ben a francia Vieille-nek sikerült először gyér füstű, úgynevezett füst nélküli lőport előállítania nitrocellulózból. A fekete lőporral való tüzeléskor a csőtorkolat felől hatalmas füstfelhő jelent meg, míg a nitrocellulóz lőpornál nem keletkezett füst. Az új lőpor tehát már nem akadályozta a gyors tüzelést, de a gyors töltés még mindig problémát jelentett. A XVIII. századtól kezdve kísérletezni kezdtek a hátultöltős puskaszerkezetek megalkotásával, és ez a XIX. század végére óhatatlanul is kikényszerítette az egyesített, fémhüvelyes töltény megjelenését. Ekkoriban jelent meg a kézifegyvereknél az úgynevezett huzagolás is. Huzagolásnak a fegyvercső belső falán csavarmenetszerűen végigfutó barázdákat nevezzük, amelyek a kirepülő lövedéket megforgatták, ezáltal a lövés pontossága jelentősen megnövekedett.

Itt kell szólni a lőfegyverek fontos jellemzőjéről, az űrméretről, másnéven a kaliberről. Ez a cső átmérőjére vonatkozik. A korai elöltöltős puskák űrméretét úgy számolták, hogy hány darab, a cső átmérőjével azonos méretű ólomgolyót tudtak önteni egy angol font (453,6 g) súlyú ólomból. Vagyis minél nagyobb volt egy puska kalibere, annál kisebb volt a cső átmérője. Érdekes, hogy a sörétes puskáknál mind a mai napig megtartották ezt a rendszert. Eszerint egy 12-es kaliberű sörétes puskának nagyobb átmérőjű a csöve mint például egy 16-os vagy 20-as kaliberűnek. A többi fegyvertípusál többnyire milliméterben vagy tizedestört hüvelykben adják meg (egy hüvelyk 25,4 mm). Ha tehát azt halljuk vagy olvassuk, hogy egy pisztoly ".45-ös", ez azt jelenti, hogy a cső és így a kirepülő lövedék is 0,45 hüvelyk, azaz kb. 11,48 milliméter átmérőjű. Európában inkább a milliméterben történő számítás terjedt el, míg Amerikában és az angolszász országokban a hüvelyk. Így például egy 7,65 mm-es kaliberű pisztolyra Amerikában azt mondják, hogy .32-es kaliberű, és fordítva. Fontos azonban tudni, hogy az Amerikában kifejlesztett töltényeknél Európában is az amerikai jelölést használják, azaz például a .357-es Magnum lőszerre nem mondják, hogy "9 mm-es Magnum"!

A fentebb felsorolt fejlesztéseknek köszönhetően századunk elejére kialakultak a ma ismert fegyverkategóriák és ezek jellemző szerkezeti felépítése, amelyektől a különböző típusok csak ritkán térnek el jelentősen.

Minden lőfegyver alapvetően egy dugattyús erőgépnek fogható fel, ahol a henger szerepét a cső, a dugattyúét pedig a szabadon kirepülő lövedék játssza. Ezért a lőfegyverek legfontosabb szerkezeti eleme a cső. Ennek hátsó végét (ahová a töltény kerül) csőfarnak, míg az elülső végét, ahol a lövedék kirepül csőtorkolatnak nevezzük. A következő legfontosabb szerkezeti elem az úgynevezett zár vagy zárszerkezet, amely a csőfar lövés közbeni lezárását végzi, és megakadályozza a lőporgázok kiszökését hátrafelé. A csőfar hátsó részében van kialakítva a töltényűr, ami a revolvereket (forgópisztolyokat) kivéve a cső része. Az összes többi elem, amely a lőfegyvereken megtalálható, a lövésfolyamat szempontjából járulékos alkatrésznek tekinthető még akkor is, ha a fegyver működése szempontjából elengedhetetlen.

Ezután következzen a ma használatos fegyverek csoportosítása és ismertetése kategóriák alapján.

Az első többlövetű fegyverek a revolverek voltak. Megszületésük az amerikai Samuel Colt nevéhez fűződik. Korábban a többlövetűséget úgy érték el, hogy több csövet tettek egymás köré egy kötegben. Colt szabadalmának lényege, hogy egy csövet alkalmaz, és csak a töltényűröket kötegeli egybe egy úgynevezett forgódobban. Működése a következő: minden lövés előtti felhúzáskor egy újabb töltött töltényűr kerül a cső mögé. Ebben zajlik le a gázképződés, ami a csövön át kirepíti a lövedéket. Napjainkra a revolverek kezdenek háttérbe szorulni az öntöltő pisztolyokkal szemben. Ennek oka főként az, hogy a forgódob mérete gátat szab az újratöltés nélkül egymásután kilőhető töltények számának. Ez az Amerikában rendkívül kedvelt .38-as kaliber esetén általában hat, maximum nyolc lövést jelent. A világ legismertebb revolvergyártói a Colt-on kívül a Remington, a Smith&Wesson és a Ruger.

Ez talán a legismertebb kategória a kézifegyverek között. Mai formája a múlt század végén alakult ki. Ennek jellemzői: kis méret (a cső hossza általában 50 és 200 milliméter között van), egykezes fogás (egy markolat), a markolatban elhelyezkedő, kivehető tár (ebben helyezkednek el a töltények), a kis súly. Vannak ugyan tár nélküli, egylövetű pisztolyok, ezek azonban többnyire olyan versenyfegyverek, ahol a gyors tüzelés nem követelmény. Az öntöltő (félautomata) pisztolyok működése a következőképpen zajlik: az elsütőbillentyűt (a ravaszt) meghúzva a kakas előrecsap az ütőszegre, ami viszont a töltény csappantyújára mér ütést. A csappanytúban levő ütésérzékeny indító (iniciáló) robbanóanyag eldurran, ennek a lángja begyújtja a hüvelyben levő lőport. A keletkező nyomás kirepíti a lövedéket, ezzel egyidejűleg nyomást gyakorol a zárra és ezzel együtt a szánra (lásd az ábrát), ami hátrafelé mozdul el, kihúzva a töltényűrből az üres hüvelyt és felhúzva a kakast. Miután a szán elérte a hátsó helyzetét, a helyretoló rugó előretolja a szánt, amely betolja a tárban levő legfelső töltényt a csőbe. Innen az egész folyamat kezdődhet elölről.

Talán a világon a legismertebb pisztoly a John Moses Browning által tervezett, 1911-ben az amerikai hadseregben rendszerbe állított, és több mint ötven évig szolgáló .45-ös kaliberű Colt M1911A1. Ezt a fegyvert láthattuk az Oscar-díjas Titanic c. film egyik jelenetében Billy Zane kezében. Szintén világhírű az 1907-ben kifejlesztett Luger P08 "Parabellum" amely 1945-ig volt a német hadsereg fegyvere és a hozzá kifejlesztett töltény, a 9 mm-es Luger (Parabellum vagy röviden 9 mm-es Para) mind a mai napig a NATO szabványos hadipisztoly lőszere. Az amerikai filmekből ismerős, az USA hadseregében ma rendszerben levő Beretta M92F pisztoly, valamint az 1935-ben elkészült Browning GP (Browning Hi-Power) szintén ezt a töltényt tüzeli.

Érdekes, hogy az a pisztoly, amelyet a világ James Bond, őfelsége az angol királynő 007-es titkosügynöke kezében ismert meg sem nem angol, sem nem amerikai. A Walther cég PPK (Polizei Pistol Kriminal) nevű, 7,65 mm-es öntöltő pisztolya (van 9 mm-es változata is), német gyártmány.

1980-ban egy osztrák cég, a Glock Inc. áttörést hozott a pisztolyok világába, nevezetesen elkészítette a híres Glock M17 pisztolyt, amelynek tokja és tárja kopásálló műanyagból készült. Ezt a pisztolyt használja többek között az amerikai U.S. Customs Office (vámőrség). Azóta szinte minden nagy fegyvergyártó cég elkészítette a maga műanyagtokos pisztolyát. Szintén a Glock cég készített először olyan pisztolyt, amelynek műanyag tokjában beépített lézeres célzóberendezés van.

A puskák a legrégebben létező kézi tűzfegyverek. Már a múlt században rendszeresítették a porosz hadseregben az első egyesített lőszerrel működő, hátultöltő (tehát modernnek nevezhető) 11 mm-es kaliberű Wrendl puskát. Ennek a tölténye még fekete lőporral volt töltve, de minden más tekintetben magán viselte a mai puskák tulajdonságait. Ez ismétlő rendszerű puska volt, azaz volt ugyan tárja, de minden lövés előtt kézzel kellett felhúzni (ami az újratöltést is jelentette). A vadászok a mai napig előszeretettel használnak ilyen rendszerű, úgynevezett forgó-tolózáras puskákat, a hadseregek azonban ma már inkább automata rohampuskákat (gépkarabélyokat) használnak (lásd alább). Áttörést a puskák világában a második világháború alatt szinte egyidőben megjelent amerikai M1 Garand és a szovjet Tokarev öntöltő puskák voltak. Működésükben az újdonság az volt, hogy nem kellett őket minden lövés előtt felhúzni, hanem a lőporgázok erejét felhasználva újratöltötték magukat a kivehető tárjukból, így a lövések kiváltásához csak az elsütőbillentyűt kellett meghúzni újra meg újra. Mindkét puska űrmérete 7,62 mm (7,62 mm-es 1898M orosz, illetve .308 Winchester amerikai).

A puskák másik nagy csoportját a sörétes puskák alkotják. Ezek töltényében nem egy lövedék van, hanem sok 1,5-8 mm átmérőjű, golyó alakú ólomsörét. Legismertebbek az úgynevezett billenőcsövű sörétes puskák. Ezeknél általában két cső helyezkedik el egymás mellett vagy egymás alatt ("bock" elrendezés). Ezeket le lehet hajtani, így kivehetőek az ellőtt hüvelyek és behelyezhetők az új töltények. Ezeket leginkább vadászatra vagy koronglövészetre használják.

A filmekből inkább egy másik csoportját ismerhetjük meg a sörétes puskáknak: ezek az úgynevezett "pump-action" rendszerű puskák. Ezeknél egy csöve van a fegyvernek, és ez alatt helyezkedik el a szintén cső alakú tár. Működésük a következő: először alulról egyenként behelyezzük a töltényeket a csőtárba, majd a mellső markolatot hátrahúzva majd előre tolva csőre töltjük és felhúzzuk a fegyvert. Ekkor az elsütőbillentyű meghúzásakor megtörténik a lövés. Ugyanezzel a mozdulatsorral üríthetjük az ellőtt hüvelyt és tölthetjük a csőbe a következő töltényt (ha még van a tárban). Az ilyen rendszerű fegyvereket már nem csak vadászatra használják, hanem egyes rendőri szervek is. A Remington Model 700 Police sokak számára ismerős lehet az amerikai akciófilmekből. Ennek a tárjába 7 db töltény fér.

Az előzőekben már említett John M. Browningnak a sörétes fegyverek terén is sikerült újat alkotnia. Megtervezte és elkészítette a világ első félautomata, azaz öntöltő sörétes puskáját. A cső és a tár itt is egymás alatt helyezkedik el, viszont nem kell a fegyvert minden lövés után kézi erővel csőre tölteni, ezt ugyanis a fegyver a lőporgázok erejét felhasználva önműködően elvégzi. Amerikában a 80-as évek végén kifejlesztették a világ első automata, azaz SOROZATLÖVŐ(!) sörétes fegyverét "Jackhammer" fantázianéven. Tűzsebessége (240 lövés/perc) ugyan elmarad a géppuskák sorozattüzének sebességétől, de söréttel sorozatot lőve igen "látványos" hatást érhetünk el. (például erdőt irthatunk, falat bonthatunk, tömeget "oszlathatunk" stb.). Forgó tárjába csak 10 töltény fér, de kiürülés után a tár önmagától kiesik a fegyverből, így az utántöltés gyors.

A látványos akciók sztárjai kétségkívül a géppisztolyok. Nevüket onnan kapták, hogy pisztolytöltényt tüzelnek és méretük is a pisztolyokéhoz áll közel. Jellemzőjük a nagy tárkapacitás (20-40, sőt néha akár 50 töltény), és a rendkívül gyors sorozatlövés lehetősége. Az '20-as évek amerikai gengsztereinek "standard" fegyvere a Browning által tervezett csigatáras ("dobtáras"), .45-ös kaliberű Thompson géppisztoly. Mivel J. M. Browning neve ismét felmerült, meg kell jegyezni, hogy a már többször említett .45 Auto (.45ACP) lőszert is ő tervezte. A II. világháború legendás német géppisztolya a Schmeisser MP38/40 már a korszerű 9 mm-es Parabellum tölténnyel működik.

A világ kétségkívül legismertebb géppisztolya a jól ismert UZI. A második világháború után, 1948-ban tervezte az izraeli Uzier Galil őrnagy. Róla kapta a nevét is a fegyver. Három változata van, melyek főként méretükben térnek el egymástól. Ezek az UZI Standard, UZI Mini (a magyar rendőrség különleges alakulatánál ezt használják) és az UZI Micro, amely a világ egyik leggyorsabb sorozatlövő fegyvere: tűzgyorsasága közel 1250 lövés/perc(!). Mindhárom változat a NATO standard 9 mm-es Parabellum lőszerrel működik, de az amerikai piacra a Mini változatot elkészítették .45-ös űrméretben is, mivel ott ez a kaliber a legnépszerűbb. Az UZI-nak létezik egy félautomata (csak egyeslövésre képes) változata is, ez az UZI Pistol. Az UZI-k jellemzője a markolatba helyezhető egyenes tár, és a markáns megjelenésű szögletes tok. Az első UZI-k még rögzített tusával rendelkeztek, ma azonban már kihajtható fém válltámasszal készülnek.

A terroristák kedvelt fegyvere és emiatt a híradók rendszeres szereplője a cseh Skorpio géppisztoly. Ez a világ egyik legkisebb, ténylegesen pisztoly méretű géppisztolya. A hozzá való 7,65 mm-es (.32ACP) lőszert szintén Browning tervezte a század elején.

A szovjet háborús filmekből ismert a híres-hírhedt "davaj-gitár", a szovjet PPS géppisztoly. Nevét a jellegzetes alakjáról és dobtárjáról kapta.

Az osztrák Steyr-Mannlicher cég a géppisztolyok világába is behozta a műanyagok alkalmazását. A Steyr TMP (Tactical Machine Pistol) a Glockhoz hasonlóan műanyag tokkal, elsütőszerkezettel és tárral készült, 9 mm-es géppisztoly. Ezt a S.W.A.T. team-ek (különleges alakulatok) számára rendszeresítették az Egyesült Államokban

A karabély megjelölés olyan fegyvert jelent, amelynek mérete a pisztolynál nagyobb, de a puskánál kisebb és lőszere is a két méret között van. A világ hadseregeinek többségében gépkarabély van rendszeresítve (a rohampuska, "Sturmgewehr" a nyugati országok terminológiája szerinti megjelölés). A gépkarabélyok jellemzői: sorozatlövési lehetőség, nagy tárkapacitás (20-35 töltény), kétkezes fogás, a pisztolyokhoz és géppisztolyokhoz képest nagy lőtávolság (300-1000 m).

A világ legismertebb fegyvere a szovjet AK-47 (Avtomat) Kalasnyikov gépkarabély. Több mint 70(!) országban van rendszeresítve és sok ország gyártja is Afrikától Indiáig. Olyannyira ismert, hogy Mozambiknak a címerében, sőt a zászlaján is szerepel! Sok afrikai országban a Kalasnyikov a forradalom és a "végsőkig kitartás" jelképe. Ezt a rendkívül megbízható fegyvert Nyikolaj Tyimofjevics Kalasnyikov vezetésével tervezték, és 1947-ben állították rendszerbe. Űrmérete 7,62 mm, de tölténye rövidebb, mint a Tokarev puska 7,62-es tölténye. Lövedéke acélmagvas, ezért 100 méteres távolságról még áthatol a 2 cm-es(!) acéllemezen (ezt saját tapasztalatom is alátámasztja). A rohamsisak és a kevlarbetétes lövedékálló mellény sem jelent akadályt neki. Működése azon alapszik, hogy a lőporgázok egy részét a cső kétharmadánál levő furaton egy hengerbe vezetik, amelyben egy dugattyú van, ennek a mozgása működteti a fegyver szerkezetét. Még egy további érdekesség a Kalasnyikovval kapcsolatban, hogy első éles bevetése éppen hazánkban volt 1956 október 23-án, Budapesten.

Főleg a filmekből ismert az amerikai M-16A1-es rohampuska, amely először Vietnamban vizsgázott, ráadásul éppen a vietkongok Kalasnyikovjai ellen. Ez is ismert fegyver, de hírnévben meg sem közelíti az AK-47-est. Működése hasonló szovjet társáéhoz, de sokkal érzékenyebb a környezeti hatásokra. Szemléletesebben: egy homokviharban, ahol az M-16-os már rég felmondja az szolgálatot, a Kalasnyikov még vígan "kattog". Az M-16-os volt az első mikrokaliberű harci fegyver, űrmérete ugyanis 5,56 mm (.223 Remington NATO lőszer).

Az osztrákok - szokás szerint - itt is megjelentek a műanyagok alkalmazásával. A Steyr AUG (Armee Universal Gewehr) egy modulrendszerű fegyver, cserélhető csővel, amelynek a csövön és a zárszerkezeten kívül minden alkatrésze műanyagból van. A cső cseréjével átalakítható géppisztollyá, gépkarabéllyá, golyószóróvá és könnyű géppuskává. A Steyr AUG szintén az 5,56 mm-es NATO lőszert tüzeli, de átalakítható a cső, a zár és a tár cseréjével 9 mm-es Parabellum töltényt tüzelő géppisztollyá is.

Szintén érdekes az amerikai Calico gépkarabély, amely ugyan a 9 mm-es Parabellum töltényt tüzeli, de méreteiből adódóan a karabélyok közé sorolható. Érdekessége a tárjának a kialakításában rejlik. 50 és 100 (!) töltényes, henger alakú, úgynevezett "helikális adogatású" tárja van. Ebben a tárban a töltények csigavonalban helyezkednek el, így kis helyen elférnek.

Valójában a géppuskák nem is tartoznak a kézifegyverek közé, de mivel egy sor filmben látni önjelölt "rambókat", akik felkapják a letámasztott géppuskát és irtják vele az "ellent", idekívánkoznak.

A géppuskák az esetek többségében nem is egyszemélyes fegyverek, hanem egy lövész és egy úgynevezett irányzóhelyettes kezeli gépjárműről vagy kiépített géppuskafészekből. A géppuskák többségére jellemző, hogy két- vagy háromlábú állvánnyal rendelkeznek (bipod illetve tripod), nem tárból adogatnak, hanem hevederből. Ez egy szalagszerű tölténylánc amelyet egy dobozból, az úgynevezett rakaszból adogat a géppuska. Kétfajta hevederkonstrukció létezik: a széteső tagú és az egyben maradó. Az előbbit maguk a töltények tartják egyben, míg az utóbbi, amint azt a neve is mutatja, üresen is egyben marad.

A legtöbb NATO országban a 7,62 mm-es puskalőszerre tervezik a géppuskákat. A volt szocialista országok géppuskája szinte kizárólag a Kalasnyikov konstrukciójú PK, PKM, PKMSZ géppuskák. Ezt a szovjet 7,62 mm-es puskalőszerre tervezték és 100 vagy 200 lőszeres rakaszból tud tüzelni, de kizárólag sorozatlövésre képes.

Érdekes az amerikai hadsereg Minimi fantázianevű géppuskája, ez ugyanis az M-16-oséval megegyező, 5,56 mm-es tölténnyel működik. Egyébiránt a Glockhoz, az M92-es Berettához hasonlóan ez sem amerikai konstrukció, ugyanis a Minimit a belga FN (Fabrique Nationale) cég kezdte gyártani 1974-ben.

Ennyit röviden a ma fegyvereiről. A cikk harmadik részében a jövő fejlesztési irányairól lesz szó, és arról, hogy a jövőből mi valósult meg mára.

  • Teljesen elektromos vezérlés

  • Elképesztő tűzgyorsaság

  • Hihetetlen, 50 töltényes tár

    A világhírű Browning Max-Powert gyártó FN cég piacra dobta a géppisztolyok legújabb generációjának első darabját. A P990-es típusnak minden funkcióját elektronika vezérli a töltények adogatásától az elsütésig. Beépített fegyvercsatolót, lézeres irányzékot és infratartományban is működő látókészüléket is tartalmaz. Maximális tűzgyorsasága rövid sorozatoknál eléri a 2100 lövést percenként. Műanyagból készült tárja eddig elképzelhetetlen, 50 töltényes kapacitást nyújt, így Önnek nem kell kínos helyzetektől tartania munka közben.

    TípusElrejth.MódLőszerSebzésSúlyÁr
    FN P990 Gpi5FA/RS50 (t)7K3,5900

  • Egy kés, ami nem az, aminek látszik

  • Lepje meg ellenfelét!

    A nagy hagyományokkal rendelkező Fox cég új termékével igencsak komoly meglepetést szerezhet ellenfelének. Megterveztük és elkészítettük önnek az Imitator nevű kést, amely egy egylövetű könnyű pisztolyt rejt a nagyszilárdságú wolfram-molibdén-acél pengében. Ha alulmarad a késsel való küzdelemben, még mindig marad egy esélye!

    TípusElrejth.MódLőszerSebzésSúlyÁr
    KnyPi6EL16E0,75570

    Késként használva a sebzés (Erő+2)E.

  • Hosszabbítsa meg a karját legalább 10 méterrel!

  • Mindent tud, amit egy elektromos kábítóbot, de nem csak testközelből

  • Újrafelhasználható lövedékek

    A GE, okulva abból, hogy a hagyományos elektromos kábítóbotok igen korlátozott mozgásteret engednek a használónak, kifejlesztette a M 33-as Távsokkoló pisztolyt. Ennek tárjában 7 db, előre feltölthető miniatűr elektromos kábítólövedék van, amelyek az áldozat testéhez csapódva elektromos áramütést mérnek rá. A lövedékeket sűrített levegővel lövi ki max. 10 méteres távolságra. Biztosan elkábítják még a legnagyobb testű ellenfelet is!

    TípusElrejth.MódSebzésSúlyÁr
    GE Model 335FA7S kábulás1,75900
    Újratölthető lövedék0,15150

  • Egy igazán olcsó megoldás alkalmi munkákhoz

  • Teljesen polimer felépítés

  • Használat után újra feldolgozható, így környezetbarát

    A műanyagból készült fegyverek szakértője, a Glock Inc. végre megjelent a piacon a létező legolcsóbb, de mégis jó minőségű, 10 lövetű, egyszer használatos pisztolyával. Nem cserélhető beépített tárja tíz darab hüvely nélküli lőszert tárol. A fegyver egyáltalán nem tartalmaz fémet, így könnyen újrahasznosítható, sőt, ha használat után visszahozza hozzánk, 30%-ot beszámítunk egy új 270-esnek az árába!

    TípusElrejth.MódLőszerSebzésSúlyÁr
    KnyPi5FA106E0,75180

  • A kézigránátok legújabb generációja

  • Lenyűgöző hatás

    '54 nyarán a Tanayama Co. egy egzotikus fegyverrel lepte meg vásárlóit: az újonnan kifejlesztett SPG-150-es Szöggránáttal. Külsőre csak a tányérszerű talp különbözteti meg más kézigránátoktól, de mihelyt élesítjük és eldobjuk, megmutatkozik e fegyver nem mindennapi mivolta. Földet érés után keljfeljancsi szerűen a talpára áll, majd mély búgó hang kíséretében pörögni kezd a tengelye körül. Másfél másodperc alatt eléri a végső fordulatszámot, ekkor egy szabadalmaztatott szerkezet segítségével felpattan kb. 1,5 méter magasra és ott felrobban, sugárirányban 200 db, egyenként 1,8 grammos acélszöget szétrepítve.

    TípusElrejth.SebzésSúlyÁr
    Grasshopper SPG-1506spec.*0,6220

    * a gránát sebzése a szöglövedékek és a robbanás sebzésének az összege. A robbanási ponttól való távolság függvényében a sebzés 0-3m: 7S+robb. 3-6m: 6K+robb. 6-9m: 5E+robb.) A robbanás sebzésének szabálya a Shadowrun alapkönyben megtalálható.

  • Forradalmi újítás a mesterlövészpuskák piacán

  • Új értelmet ad a "nagy hatótávolság" kifejezésnek

    A Steyr elkészítette minden idők leghatékonyabb nagyhatótávolságú mesterlövészpuskáját. Nincs hagyományos értelemben vett lőszere, hanem egy acélbetétes polimer lövedéket gyorsít fel a beépített elektromágnesek erejével, több mint 3000 méteres másodpercenkénti sebességre. Az elektromos energiát az újratölthető nagykapacitású kondenzátorai szolgáltatják. Egy feltöltéssel 10 lövést tud leadni. Beépített fegyverkapcsolata és a fegyverre szerelt nagyfelbontású látókészüléke segítségével hihetetlen távolságokra lehet vele halálosan pontos lövéseket leadni. A fegyverbe nagyhatékonyságú hidraulikus visszalökés-csillapító rendszer van beépítve.

    TípusElrejth.MódLőszerSebzésSúlyÁr
    EMA-1000*-EL5 (t)15H158000

    *A játékban rohamágyúként játsszuk, és a hatótáv is ennek megfelelő.

  • Tűzfegyver a víz alatt

  • Sorozatlövési képesség

  • Hogy önt a víz alatt se érhesse meglepetés !

    A Custom Arms Co. leányvállalata, az egykor európai székhelyű Carl Walther Waffenfabrik áttörte a korlátokat, hogy ön a víz alatt is elemében lehessen. Ez a speciális karabély tökéletes védekező fegyver bármilyen víz alatti ragadozó ellen, ugyanakkor használható a szárazföldön, vagy akár teljes vákuumban. Áramvonalas teste könnyedén leküzdi a közegellenállást, hatótávolsága pedig megdönti bármely korábbi víz alatti fegyver rekordját.

    TípusElrejth.MódLőszerSebzésSúlyÁr
    Gpi*-FA/RS**20 (t)***7K****/8S6,55500

    * Hatótáv tekintetében víz alatt nehéz pisztolynak, szárazföldön könnyűgéppuskának felel meg.

    ** Egyszerre egy, vagy két lövedéket tud kilőni.

    *** Víz alatt nem cserélhető a tárja.

    **** Víz alatt (zárójelben a szárazföldi sebzése).

    Írta: Radványi Balázs
    A cikk az Alanori Krónikában jelent meg, 3 részletben.

    (A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
    (átlag: 14 szavazat alapján 7.1)

    Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Rovarszellemek (Shadowrun).

    Létrehozás: 2005. február 21. 15:03:58Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


  • Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

    © Beholder Kft., 2003 - 2018
    1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

    Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.