Vissza a Főoldalra
 

Karakterválasztás
Új karakter
Statisztikák
Fórum
Chat, üzenőfal
1. Játékos oldal
2. Játékos oldal
Rövid leírás
Gyakori kérdések
Tippek és trükkök
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
A pillanat képe
Fűszerraktár
(Ősök Városa építmény)
Küldd el képeslapként!
"Átvert az az átok remete! Kincset ígért, de ebben a raktárban csak fűszer és fűszer van, ameddig csak ellátni." - gondolatok egy galetki szájából, a kaland folytatásához szükséges nagy ötlet megszületése előtt
Nézz szét a galériában!
VAlami BUG lehet (569)
Milyen fejlesztést szeretnél látni a Sárkányölőn? (931)
106.szint (20)
Ghalla Története (1)
Vén Golod meséi... (37)
A kalandozás is lehet kemény... (472)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:
A bajnokság döntősei
A dobogósok
A Nemzeti Bajnok
Az ezüstérmes
A Nemzeti Bajnok akció közben.
3. nap

Utoljára ezt küldték:
Szikrázó manahal
Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 
 | 1 | 2 |
Nézet:
AMAN KINCSE

ELSŐ RÉSZ/NEGYEDIK RÉSZLET



Egy pillanatig olyan érzésem támadt, mintha éppen gondolkodnék. De sehogy sem jutottam egyről a kettőre. Nem mozdult számomra semmi. Valaki nagyon hangosan kiálthatott, mert még éppen hallottam a hangját, mikor az utolsót pislogtam...

Apa!
Anya!
Ogodej!

Merre vagytok...


Egy réten játszottam éppen.... és egyszer csak eltűntek. A szüleim és a bátyám már nincs a közelben. Hova mehettek? Merre vagytok... ?

Könnycsepp csordult végig az arcomon. Elsírtam magamat. Nincsenek itt! földre estem négykéz-lábra, és ott bőgtem a fűben. lovak nyerítettek mögöttem. Hátranéztem hátha ők ülek rajtuk. De nem voltak ott se, csak a harcilovak nyerítettek, engem mérlegelve. Visszafordultam és csak mégjobban sírtam...

- Miért sírsz? - kérdezte a hang.
- Nincsenek itt! Itthagytak... elmentek... - a füvet téptem félelmemben.
- Ez nem ok arra hogy sírjál. - szólt megint a hang. És ránézett a kisfiúra. Engem vizsgált boztos, de nem mertem felnézni rá. Ezen a fű szigeten kívül minden csupa fehér tér volt. Semerre senki, csak megint az a hang...
- Félek... - bőgtem oda.

Kivárt míg mondok valamit, de ne szóltam többször. Csak némn meredt rám. Én felnéztem... Ott volt, pont olyannak láttam mint akkor régen. Már nem is tudom hogy mikor volt az, talán meg se történt, de én mégis úgy emlékeztem rá, akár megtörtént akár nem, mintha életem szerves részét alkotta volna. Létezik és nem... az a plüss nyuszi már megint ott lebeg fölöttem, türkiz csipkés fehér csillagszerű szoknyában. Szemei satírozottak voltak. Azthittem már soha nem kell szembenéznem vele az életemben...

Csak kiadtam egy fájdalmas könny-nyögést, és hangommal kínlódva szóltam- menj el...
- Az miben lenne jobb? Nem akarod hogy itt legyek veled?
Ráztam a fejemet. Megszólalni olyan érzés volt számomra, mint újra átélni derült égből villámcsapáskén, hogy elment a családom.
- Tudod, a velünk lányokkal szeretnek játszani a fiúk. Te nem szeretnél játszani velem?
- Vhele... vheled nyem... - a bőgéstől és a sok nyáltól a torkomban csak ilyen mondatokat tudtam produkálni...
- Ffhé... félekh tőled! - az utolsó szavakat már sikerült hangosan felé vágni...



Rémisztő ez a nyúl. Már órák óta csak engem néz miközben sírok. Nemhogy idehívná a családomat és hagyna engemet békében! Tudom, hogy ő a felelős azér' hogy elmentek. Ki nem állhatom... és most itt tart engem egy ilyen fehér nevenincs helyen... Bámul... folyton babázni akar...
- Hamarosan teaidő van, fiatalúr. Gyere velem teázni. Napóleon is vár már minket, Nobunaga tábornok is díszegyenruhába öltözött a tiszteletünkre... - a vláaszomat várta.
Nem érdekelt hogyan nevezi a hülye beszélő-mozgó babáit, de nekem semmi kedvem vele teázni. Hülyeség!

- Mit csináljak még neked? Itt vagyunk és senki sem zavar minket.... azt csináljuk amit csak akarunk, és addig amíg csak akarjuk. Nem ér véget soha a fény. Nincs éjszaka, nem fáradunk. Egész nap csak játszhatunk. Még rendet sem kell raknunk. úgy mondd, miért nem akarsz játszani velem?
Már megint beszél hozzám... olya halkan és nyugodtan... miért nem akarja felfogni hogy nem akarom ezt csinálni vele!




Még mindig nem szállt le rólam! Most ruhákat hozott nekemnek! Azt akarja hogy próbáljam föl őket, itt mutogatja nekem az orrom előtt azokat a vacakokat. Csak mégjobban összehúzódtam egymagamba. Nem vagyok kíváncsi rá... nem érdekel... nem akarom...

- Fiatalúr, mégis azt szeretnéd hogy eljöjjön az este...?

Igen, az jó is lenne. Bárhova is mennek, anyuék mindig visszajönnek estére, ls ha nem is, valaki csak eljön. Bólogattam, majdnem csak magamnak. Nem felelt...

Besötétedett lassanként. Talán ideje megmozdulni, még ő sem gondolhatja hogy meghaltam volna. Pedig egy pillanatig reménykedtem benne hogy kidob erről a helyről. Felemeltem a fejemet lassan.
Fényt látok valahol a sötétben. A csillagok fényét nem látom most. Az az igazság hogy soha nem láttam még, milyen is az éjszaka a dobozában. A fény felé pillantottam. Egy függöny rengeteg, talán egy badachinos ágy van ott. Nem! A szél elfújta egy kicsit odébb az egyik függöny szárnyat... ott van az asztala! Ott akart velem babázni... Valamiért most mégis oda akarok eljutni, de biztos vagyok benne hogy nem irányít, nagyon kíváncsi lettem... érdekel... meg akarom nézni...
Kigomboltam a gubancomat, és négykéz-lábra álltam. Semmi mást nem látok, csak a fekete teret, az elmosódott többnyire fekete de lilás eget, a baldachinos szobát, és az asztalát ahol van két szék is. Nyeltem egyet, ami egy nyögéssel sikerült csak. Kiszáradt a torkom...

Eliszkoltam a függönyig, ami úgy éreztem szándékosan megsimogat és beinvitál engemet abba a szobába. Anyu azt mondta hogy vigyázzak az idegen helyekkel. Anyu nincs itt...
Fél térdre emelkedtem, aztán felálltam. Kicsit elzsibbadtak a lábaim, de tudok még járni. Bemásztam a rózsaszín függönyök tengerén át abba a hasonló színezésű terembe. Oda csoszogtam az asztalhoz és belenéztem az egyetlen csészébe ami még ott volt. Tele van teával. Utálom...
Balra kellett néznem, éreztem hogy van ott valami. Mintha a semmiből jelent volna meg az a baldachinos ágy. Nagyon érdekes volt, a nyuszit veszélyesen hívogatta az emlékeim között. Egy másodpercig azt hittem ekkor toppan be az a plüss nyuszi, de csak a szél játszott a függönnyel- vagy az magával. Nagyon fura ez a hely. Álmos vagyok...
Befeküdtem az ágyba, és reméltem hogy soha többet nem látom azt a nyulat. Különben szeretem őket, de az az egy olyan nekem mintha minden gonoszság belőle áradna. Anyu azt mondta, a gyerekek megérzik a dolgokat... Szerintem erre hallgatnom kéne, mindig rosszil érzem maggamat a közelében, nincs is kedvem megszeretni. Múltkor- amire nem is emlékszem mikor történt- arról mesélt, hoy a szeretetnek többféle formája is létezik. A nyúl mondta ezt nekemnek. És azt is, hogy ő minden lehetséges módon szeret engem. Kit érdekel a szeretete, elvette a családom... folyton csak egyedül akar lenni velem, az élő babáival, amiket mérget vennék rá hogy valójában ő irányít. Gúnyolódnak sokat, kivéve velem. Mindig ha vendég jön, elkezdenek csúfolni minden érkezőt. Akkor meg miért engedi be őket a dobozába?
Lányok...

Álmodni kezdtem...

De felriadtam!

A vállamat simogatja.

- Tudtam, hogy valójában velem akarsz aludni! - a nyuszi olyan boldog hanggal mondta amit még az sem múlt felül mikor legelőször igent mondtam neki a teázásra.
Átfordultam és a szemébe néztem. Ott feküdt mellettem, de most az igazi alakjában.

Egy kisfiú és egy kislány feküdt egy rózsasztínes élőfüggöny keretezte szobában egy hasonló rózsaszínes-pirosas függönnyel elketrecelt ágyban. Magához ölelt. Három méteres haja befonva csak másfél méteres volt, gyöngy alakú kis direkt csomók voltak belefűzve. Őt akarnám én, ha nem ő lett volna az a bizonyos nyúl. Tudom, hogy nagyon jól eljátszanánk, de amit ő akar, azt én nem szeretem. Bezárva akar tartani egész élettemben hogy csak babázással ésatöbbi nyavalyályával töltsük az időt. Én élni akarok! Ellöktem magamtól a romantikusan ölelkező leányt, aki ott maradt a helyén a lökés után.
Csak méregetett engem megszeppenve az ő fekvőhelyéről, majdnem elsírta magát, úgy pislogott felém nagyon is gyakran.
 
AMAN KINCSE

ELSŐ RÉSZ/HARMADIK RÉSZLET


Szerencsémre éppen arra járt egy lovas, hallottam paripája víg nyerítését, ahogy kedvére való látvány tárult elé.[na pech, ő nem kedveli őket] Talán fanatikus csatalova van. Felismerem hangra ha egy lónak valami nagyon tetszik, és vágyakozva tekintget a struccok felé. A hátason kényelmesen helyezkedő lovas pedig, egy többszövésű feketeköpenybe burkolózó idegen volt. Furcsállottam is ezt a sötét tartózkodó megjelenést. Nem sokan élnek ilyen barátságtalan ábrázattal. Az az ember legalább tíz heget viselt a pofáján, szemeiből olyan villámló tekintet igyekezett félelemmel elvakítani engem, amilyet azelőtt egyszer sem láttam. Sanda gyanúm volt, hogy nem segíteni akar nekem. És megjelent mellette, felmászott hozzá kettő kardos csontváz valami rozsdás láncing féleségbe bugyolálva. Az idegen férfi elmosolyodott. Mellette megint megjelent egy követője, egy igencsak lenge öltözetű nő, akinek ugyancsak veszélyes tekintete egy mosoly kíséretében ígérte a halálom. [re-Pech!] Alatta is fekete ló tündökölt vérszomlyasan vad s mohó de gyönyörű pillantásával megtisztelve engemet.
A férfi csuklyályát hátrafútta a szél, s megláttam az ajándék ló fogait: élőholt a fickó, vagy csak leprás. De nekem egyiket sem volt kedvem elkapni. Szekercémet kezembe vettem és megforgattam egy bemelegítő csukló mozdulattal.


- Ez pusztuljon! - mondta halk vigyorgó hangon a zombi. Mire csontvázai megindultak felém, s a mellette várakozó hölgyemény is megindult, de ő egy másik irányban kikerült engem, vágtató szénfekete ménjén.
- Pedig kár érte. - a nőszemély bár ember, cinkos mosolyával megzavarta a halálraítélt izmos törpöt. Míg a zombi várt, hogy a nő csatába vezesse a dombok mögül elő áramló csontváz sereget a település ellen, engem két rosszcsont akart szétmarcangolni. Fenett pengém várja őket.
Nem vagyok egy fürge, cingár akrobata hogy /Neo/ módra kerülgessem a csapásaikat, de az elsőt durván elkerültem egy manófürge mozdulattal. Odacsaptam de hirtelen csak a kardjáról pendült le a vasam, míg a másik is bepróbálkozott. Alulról lendített kardja slégan indult felfelé metszeni engem. Vissza csaptam a fejszét amivel blokkoltam is a támadását, majd előredőlve lebuktam a másik vissza csapásától és ketté csaptam az első ellenfelemet, másikat egy földreterítő rugással ajándékozva. Ráugrottam és darabokra zúztam a szekercémmel- már mint szétzúztam azokat a csontjait, amik még épen maradtak azután hogy egy vasruhás törpe becsapódása helyszínéül használta őt. Kiköptem a koponyájára, s a zombit kerestem tekintetemmel. Elkaptam az övét. Farkasszemet néztünk egymással. Kiléptem a szálkák köréből és hátráltam. Megvilantott egy sunyi kis mosolyt. Egy olyan igazi gnómos kis idegesítő vigyort. Majd ellovagolt, ő is kikerült engem, én utána néztem. Megfordultam tehát hogy tekintetemmel követhessem, de mögöttem tíz másik csontos közeledett felém meggörnyedve, mintha osonni akarnának. Reflexből két kézre fogtam a fejszémet.
Kiegyenesedtek és felém vették a soványmalacvágtát. Körbenéztem minden felé, de ezeken kívül minden kis rohadék már a falu felé iszkol gollam rohammal. Nekirohantam az egyik közeledőnek.
Rohamból elrúgtam pár méterre és ott kiterült, de nem hiszem hogy [újra]meghalt volna, már csaptam is a következőt. ketté zúztam az egyik társát, és lehajolva megint kirúgtam valamerre. Egy-két borda roppant, valami földre borult, már jött is három másik. Teljesen körbevettek. Megpördültem egyet a tengelyem körül amivel hárítottam a felém záporozó csapások némelyikét. A többi pengét felfogta a láncingem- mármint a vágást, a csapás ereje azér' fájt, de törpösen tűrtem.
Csaptam még egyet a blokkolt támadástól hátrahőkölt csontvázak egyikére, majd ököllel elcsaptam egy állkapcsot a helyéről. Még egy körmozdulattal leszegtem egy fejet. Ekkor valaki hátbavágott, de a prém és láncing miatt nem sérültem meg komolyan. Az egyik kis rohadék most oldalba döfött, ami miatt kénytelen voltam félbeszakítva az ég felé módosítani az egyik vágásom. Ököllel csaptam hátra a piszkot. Hátrarúgtam egyet mint a megijedt védekező ló, majd jobbra vágtam a szekercémet. Az üres helyen kiosontam a halálszagú hullagyűrűből, és levágtam a szomszédomat útközben. Visszafordulva vágtam még egyet de senkit sem találtam el, viszont most újra szemtől-szembe frontvonal alakult ki. Azon a napon egyszer s mindenkorra megrühelltem a dögöket.
Ziháltam. Fájt az oldalam, talán nem volt ott éppen prém, lehet hogy átszakadt a láncing. Az biztos hogy nagyon fájt. Megforgattam egy menő rutinos mozdulattal a fejszét, és üvöltve vetettem magamat a csonterdőbe. Jobbra csaptam, balra fejelve zúztam szét egy öreg koponyát. A balról közeledőt kettérúgtam a medencénél szabad gerincet elroppantva, de még összecsuklott testtel is mozgott. Jobbról kaptam egy vízszintes csapást. Visszacsaptam, a csontváz blokkolt a felvillanó pengéjével. Hátra ugrottam, s egy mögém lopakodó csontvázat felborítva elmorzsoltam a földön. Balra három másik akart megkerülni, még kettő indult meg most jobbról. Nem is számoltam a csontosokat, talán jött még néhány visszafele, nem tudom potosan, de feldühítettek elég könnyen.
A balról érkezők felé futottam. Felökleltem az egyiket, lecsaptam a másikat, a harmadik engem csapott majdnem le. A fejemet célozta, ami elől elhajolva csak hátul csapott a sisak lemezére. Vissza dőlve leöklöztem, majd átpördülve csaptam a fejszével arra amelyiket az előbb fellöktem. Az kivédte a csapásomat, én meg az övét utána. Bokán rugtam amitől összebicsaklott és kivégeztem. Félig átfordultam affelé amelyikkel kialakult párbajunkat egy monoklival szüneteltettem. Felé dobtam magamat vállal dőlve, teljes testemmel ledöntöttem őt s összetörtem a nagyrészét. Felültem és egy lendülettel lesaptak egy kezet, ama csontváz megmaradt karjának száraz, hideg és megkövesedett karmaival csapott vissza a vállamra. Beleakadt a prémbe. Kihasználva a lehetőséget, úgy keltem fel hogy megragadtam a karját és a helyemre ültettem, míg én ezzel úgy keltem fel, mintha csak barátian kezet nyújtott volna nekem. A karmai kiszabadultak a köpenyemből.
- Kösz! - vágtam oda neki a szót, majd nemes egyszerűséggel a fejszémet. Most egy másik mocsokja vetődött rám, de egy szálka erejével becsapódva ott helyben le is pattant a zömök törp oszlopról.
A földön összehúzta magát, mire én szutyokká tapostam, röhögve. Az egyik ezután felém szúrt, de túl közel került hozzám ehhez és én még időben elkaptam a karját, majd elrúgtam tőle. A kezemben maradt lepattant végtagot egy másik támadónak az arcába dobtam. Kettéroppantva egy koponyát a fejszémmel, el is választottam a bordás felsőtestet egy szép függőleges mozdulattal. Körbefordultam végigszántva a levegőt. Távolodtak tőlem. Ráugrottam az egyik rám sivítóra. Amolyan lassan kinyitja a pofáját és három éve részegesen dögszagú lehelletet ereszt rám modorral.
A földön csak elroppant néhány bordája, elrugaszkodtam tőle de még így sem pusztult bele. A megmaradtakkal szemben állva- egy szemétláda mögém osont-megint. A rohadékja lábon is vágott. Még jó hogy nem döfött, de - bár a csizmám fémje miatt csak enyhe zúzódást kaptam- fél térdre rogytam le. Hátra csaptam a szekercét de nem találtam semmit. Megindultak felém a piszkok. Felálltam és átpördülve földreterítettem azt amelyik hátbatámadott.
Egy pillanatig kifogyott a nafta... fejbe kólintottak rendesen, nem hallottam a hangokat, elvesztettem a tér érzékelésemet, a sisakom elgurult mellettem egy szép kis vágással tarkítva.


Földre kerültem...





Folytatása következik...
 
AMAN KINCSE

ELSŐ RÉSZ/ MÁSODIK RÉSZLET




A láncingemnek semmi baja sincs, egyedül a szekercét kellett helyrepofozni egy kicsit. Azt hiszem néhány mérföldre innen északra egy falunak vagy valamilyen tanyának lennie kell. A kereskedő amelyik erről a vidékről beszélt, azt mondta hogy errefelé rovartermesztők élnek. Remélem egy egész faluval találkozom. Rég láttam már olyan lényt amivel beszélni lehet, és nem akar megölni... csak azt ne találják ki hogy övék volt a vacsorám!
Így utólag mégsem volt olyan jó ötlet rátámadni. Este kicsit fáradt voltam ahhoz hogy ezt átgondoljam. No, ha hiányzik a blöki, megfizetem nekik az árát, végül is, finom volt. Ösze szedtem minden holmimat ami még nem landolt a zsákomban. Hamar elkészültem mindennel ami még hátramaradt indulás előtt. Osztán szedtem a sátorfámat s odébb álltam.
Út az nem volt továbbra sem, csak bandukoltam a dombok közt mint egy zsivány, kalandorként láncingemen szarvasprémből készített bundaköpönyeggel, hátamon szekercémmel, csizmám fémmel verve csillogott némi vérrel feketítve. Sisakom vasból törp mintákkal s betűkkel ékesítve, mint fegyverem s lábbelim. Vállamra kanyarítottam készleteimet őrző zsákomat, és az erős napfényben sorra mérköztem meg a dombok felvezető lejtőjén uralkodó gravitációval... ismeretlen talán torz madarak rikácsoltak a fejem fölött, s imádkoztam hogy ne tévedjen erre egy sárkány is. A közelben dobogó állatcsorda vonulása talán gromakok csoportját zúdítja tovább a következő faluig. Távolba pillantva megláttam néhány mérföldre innen egy sűrű erdőt, amiből gitongák réztányér csörömpöléshez hasonló kurjongatásait innen is jól hallottam. Rovarevő virágok körött játszó gyönyörű dözmöng párok mellett haladtam el domb domb után. Azt mondják hogy ezek bevonzzák a pegazusokat. Talán én is látok egyet még ma...
A növénygazdag környezetemben megfordult még egy-két apró sáskadarázs is. Csak remélhetem hogy egy draklent is láthatok... Nyári napsütésben arra számítottam hogy melegem lesz, de épp ellenkezőleg, hűvösre váltott az időjárás emitt. A szél felerősödött hirtelenjében, s a színes dözmöngök sem vihorásznak már az utánuk kapkodó virágok körül, amiknek egyébként is túl nagy falat lennének. A gitongák felszálltak pár körre a horizonton, a viharos időt szeretik, ilyen szélben ők repülnek a legjobban. Ilyenkor vannak igazán elemükben mert nem létezik az a ragadozó amelyik képes lenne hurrikánban olyan egyenletesen és magabiztosan szállni mint ők. Régen megpróbáltam ilyenekre vadászni, pont viharban- amilyen most is készülődik- hogy megmutassam a szüleimnek milyen jó vadász vagyok. Töpszli voltam még csak. Siheder koromban sokféle őrültséget próbáltam meg. Kevés sikerrel de mindig felvidított, akár győztem akár nem. Nem próbáltam meg a lehetetlent, vagy megcsináltam vagy nem. [Yoda: Tedd vagy ne tedd, de sose próbáld! Lehet hogy egy másik térben és időben vagyok, de azért megfogadtam az öreg tanácsait, hisz a fajtánk legalább méreteiben rokonszerű...] Néha sikerült is. Gyerek szemmel azok a dolgok igenis lehetetlenek voltak! Persze így visszagondolvva mindjárt máshogy néz ki minden szituáció, de büszkén gondolok mindig a gyerekkoromra. Tisztában voltam a következményekkel, és nem haboztam. Soha nem léptem vissza. Csak akkor kezdtem el valamit ha tudtam mire vállalkozom, és később sem bántam meg egyetlen döntésemet sem. Mint most, hogy egy viharban sétálok ráérősen, gitongák kiváncsi tekintetétől kísérve. Talán tényleg gromakok vonulnak tőlem nyugatra, s nekem a hirtelen feléledt mágikus szélvihar csak mosolyt csal az arcomra. Egy izmos és magabiztos törp vagyok, olyan mint szikla a tengerben. El tudják koptatni, de ahhoz csak az idő lassú keze adhat segítséget.
Felfrissített ez a kis huzat, hallottam is ahogy a dübörgő csorda is felfigyel erre a hirtelen időjárás válozásra, hangosan nyilvánították ki az állatok rikácsoló véleményüket. Lehet hogy pontosan erre veszik az irányt. Van olyan állat amelyik mindig a vihar legerősebb pontját keresi, szórakozásból. Én ezt csak egészséges mértékben teszem...
Innen meg is pillantottam az egyik szélmalom tornyát. Egy dombgerincen állva jobban körülnéztem, és nem veszélyes tüskés bestiák szaladnak felém, hanem ["]egyszerű["] patás struccok. No minden rendbe' van komám. Itt a sör pár méterre, és még madár sült is kilátásban van! Nyehhehheee... a látványtól hirtelen támadt éhséggel kaptam elő egyoldalas fejszémet. Nem tudom mennyit tudok elkapni közülük, de remélem én főzhetem ma is a saját vacsorámat. Szerencsém hogy a gitongák nem ragadozók. Nem kell osztoznom a természettel!
Zsiványosan megindultam lefelé a domboldalon egyenesen a patás jószágok felé, éles vassal korgó gyomorral és fáradhatatlan bekebelező állkapoccsal felvértezve. Le a dombon fel a dombon [fránya gravitáció!], még az ijesztően erősödő szél is besegített egy-egy le/felútnál az apró de nehéz testemet rongybabaként dobálva, amit soha, senkinek sem fogok elregélni.


- A fene egye meg! - Léna és a gyerekek is nevettek. Elfelejtettem megvágni egy kicsit a sztorit. Akkoriban még élénken ott volt a mondat: ne mondd EL! Talán szenilis lettem? Áh, sosem fogják megtudni... !


Tehát, kedvtelve rohantam és minden földsánc hátáról lenéztem a röpkeptelen szárnyasokra, reménykedve benne hogy tényleg azok, és feltételezve hogy ők nem köpnek lávát vagy savat. Ma félretenném a tüzes étkezést... Már szabad a préda, és bőséges lakmározás lesz a vége. A struccok nem is törődtek velem ahogy eliszkoltak mellettem. Mintha észre se vették volna hogy kaszabolom őket. Főleg azokat amelyek 150 km/óra sebességgel közeledve akartak megölelni. Mondjuk, én mindenkit lecsapnék, ha így közeledik felém...
Minden stimmelt, és nem tudtak harcolni sem, de ilyen futási sebesség-rekorddal én sem szorulnék karmokra. Hamar elrohant mellettem az egész bagázs. Az utolsó madárig mind faképnél hagyott mintha nem is léteztem volna. Lihegtem egy keveset a szédítően gyors lefolyású volt vadászattól, majd a szárnyasok után fütyültem. Ezt eszik vajon a helyiek is? Remélem finom. Mekkora pech lenne ha nem!
Szétnéztem a vonulat nyomán: olyan tíz-húsz madarat öltem le. Ebből nagy lakoma lesz bizony. Lassan össze is kellene szedni. Megpakoltam őket egy nagy rakásba, és elnéztem a szerencsés rakományt. Talán életemben nem lesz még egy ilyen jó lehetőségem hogy harc- és röpképtelen állatok ekkora serege kínálja magát a bográcsomra. Túl gyors volt ahhoz hogy felfogjam a szerencsémet...
Egy bőséges halomba rakva egy kicsit soknak is tűnik nekem ez a sok hús. Túlzásba vittem volna? ... Képzelj el egy 120 centis törpét ahogy 20 struccot vonszol... ... ... ez mégsem volt olyan jó ötlet. Na jó, majd kihívom a helyieket, fújtam egyet, és legalább egy igazi falusi nagylakomát tartunk- már ha barátságosak. Van aki nem kedveli a kalandorokat, vagy a törpéket.
 
AMAN KINCSE

ELSŐ RÉSZ



A Téder dombság csendben alvó halmai közt cammogok a megszokott pihenő szerájom felé. Egy régi rozoga kis viskó a közelben. Egykori lakói évtizedekkel ezelőtt elhagyták, egyedül én használom néhanapján, mikor erre vetődöm kalandor útjaim során.

- Akarom mondani, gyerekek, ezt használtam régen. De ennek a történetnek a kezdetén még egyáltalán nem ismertem ezt a kis "édent".
- De nagyapó, azt mondta hogy a ház csak egy rozoga kis viskó volt.
- Fárasztó küzdelmes útjaim során még ennek is nagyon örültem. Hetekig tartó üdöztetés után egy barlang is meghitt pihenő lesz...

Léna, látva a kíváncsi elf kislány lelkesedését, ölébe vette s édes mézes süteményt adott a kezébe.

- No de ne kanyarodjunk el a történettől! - itt megköszörültem torkomat, de be nem vallottam volna hogy a hátam fájdult meg.
- Tehát ott tartottam hogy...


...egymagam gyalogoltam éppen a dombvidéken, levadászható állat után kutattam. Készleteim csak egy vacsorára voltak elegendőek. És tudtam, az is hamar elfogy. Az volt a kár, hogy már az út elején elfogyasztottam a törp pálinkámat! Az balga lépés volt a javából! De hát ez volt az első igazi nagy utam...
És akkor megpillantottam azt a házat. Volt ott minden ami kell egy jó kis alváshoz. Apró de használható kis téglakandalló, fedél a fejem fölött, és száraz alvóhely. Rögtön beszaladtam és már otthon is éreztem magamat odabent. Fáradtan lehuppantam a ház kellős közepére, már majdnem elaludtam, de a gyomrom nem hagyta késleltetni a vacsorámat. Neki estem hát a finom kosztnak, de nem tudtam végig enni gyerekek... az a nyavalyás megzavart!


Hallom ahogy valami zümmög és susog odakinn. Hirtelen a lélegzetem is elállt. Nem néztem körül, hogy van-e veszélyes bestia a közelben! Fenébe, most ott van kint valami. Letettem az óriás sülthalat amit már félig megettem- megjegyzem, egy falással-, és vas-szekercém után nyúltam. Lassan felálltam, és elindultam az ajtó felé. Az a teremtmény még most is az ajtó közelében motoszkál. Bár a hangokból ítélve repül az a valami. Nyeltem egyet, ez levitte a falat maradékát is. Jobb kezemben hátratartottam fegyveremet hogy mikor kinyitom az ajtót, meglendíthessem a szörny pofájába. És bal lábbal kirúgtam az ajtót a helyéről. Gyenge volt, korhadt is, nem nagyon ellenkezett a fa. De nem is találtam el a bestiát.
Egy repülő hártyásszárnyú furaság volt ott. Hüllőszerű volt. A torzszülöttek cseppet sem ijesztenek vagy lepnek meg... olyan sok a fajtalan egyedül élő szörnyeteg Ghallán hogy már mindennapos az ilyen csúfság. Rácsaptam a szekercével ami a pofája helyett csak a levegőt szabdalta. Felzizegett a magasba az a rovargyík. Olyan magasra repült hogy nem értem el, a ház egykor talán szalma teteje szintje fölött lebegett. Ő is legalább annyira megijedt mint én, mikor meghallottam a hangját. Egy ideig csak méregetett engem, én közelebb húzódtam hozzá itt a földön, vártam hogy ő lépjen előbb. Kevés békés természetű torzszülött létezik e vidéken, és kétlem, hogy ez is egy olyan volna. Valamivel lejjebb ereszkedett. Talán nem látott még törpöt??? Na jó, ha látott volna, most talán már nem élne. Azt hittem egy pillanatig elmenekül, de még csak meg sem mozdult azután hogy öt méteres magasságba ereszkedett. Na mi lesz? Eszembe jutott, hogy akár savat is köphet, nem ismerem a fajtáját- már ha lehet így nevezni. Egyszemélyes etnikum? Erre köllene egy másik szó...
Végül úgy döntöttem nem várom meg amíg egész esti táncra invitál. Felhajítottam a szekercémet, és az leszedte az égről. Ha szélesebb volna a pengéje, még ketté is vágta volna. De most csak halálra sebzetten zuhant be az egyik domb oldalába. Utána rohantam. Ott már holtan találtam rá, a vas fegyver még mindig a pikkelyes torából állt ki. Ennél nehezebb küzdelemre számítottam. Nagyon meglepett a bestia megjelenése, és pont amikor éppen ettem! Vacsora utánig igazán várhatott volna! Mos azt sem tudom eldönteni, hogy elundorít-e a látvány, vagy nem. Egy hatalmas pikkelyes gyíkbeütésű szitakötőszárnyú féligízeltlábú smaragdvilágítózöld döglött félrovar hevert előttem valami fura torzszülött vérrel lilára festve a domboldalt. Ez igazából még vicces is, ha így egymás után elhadarom az ismertető jegyeit. Megvillantottam egy mosolyt. Nem lesz ezzel baj, tudok még enni. Megragadtam a szekercém nyelét, majd egy erőteljes mozdulattal kirántottam a tetemből. Megtöröltem egy ronggyal, majd leguggoltam a dög mellé. Vajon ehető-e? Itt ghallán az ezerféle élőlény között sokat meg lehet enni. Még a legvisszataszítóbbak között is vannak olyanok amiknek a fogyasztása még javallott is. Hallottam egy törpéről, aki olyan szörnyet evett meg, aminek faji eredetű kelései voltak. És rendszeresen eszi azokat az undormányokat, mert- és ezt el tudom hinni- szerinte annak a valaminek a húsa megvéd minden betegségtől. Vannak ilyenek, ez egy végtelen világ ahol furcsa ha valami átlagos. Ettől függetlenül nekem annyira mégsem fűlik a fogam ennek a húsához. De én egyetlen másik élőlényt sem láttam már vagy hét napja, és nem tudom mikor találok még egyet. Elővettem erszényemből az egyik fiolámat, amiben egy mágikus folyadék van. Kihúztam a dugót és ráöntöttem egy keveset a tetem sebes részére. És a folyadék elpárolgott. Bármilyen behatással is van ez az életemre, most nem tudom hogy örüljek-e vagy balszerencsés vagyok. A varázs lötty szerint- no ezért nem bízom a mágiában- a szörny húsa ehető. Úgyhogy ma rovart zabálok!


Így ettem először kitines ragut. És még finom is volt, de azért ne csináljátok utánam...

Hamar elnyomott a bőséges dőzsölés utáni kellemes álom, és kipihenten ébredtem fel, mire eljött az új nap- És már MEGINT arra ébredtem, hogy már nem alszom...

Ez a gondolat akkortájt igencsak lekötött engem. Felébredtem, és rájöttem hogy már nem egy óriási mézescsupor van előttem, hanem egy lenyesett tar rovarkoponya. Csak pislogtam rá, és reméltem hogy ő nem tesz ugyanígy. Hamar rendbe is szedtem magamat. Megfőztem egy adagot abból a húsból, s a többit is elkezdtem megfüstölni és kiszárítani. Ehhez éppen ideális volt a szép napos nyári időjárás. A kitint is megvizsgáltam. Nem éppen vértnek való, de egy olyan kovács- akár egy galetki, aki ért az ilyen szörny-páncélokhoz, szép kis lemezvértet készíthetne belőle. Egye fene, összepakoltam a csillogó rovar lemezeket is a málhazsákomba. Valamennyit csak érhetnek.
Elköltöttem a frissen főzött félgyíkragut, eltettem a kitin darabokat, és szekercémet fenve vártam hogy a hús is elérje a kívánt állapotot. Kedvenc fegyverem igazi mestermunka: én magam készítettem, apám tanított meg a kovács mesterség fortélyaira. Bár én csak fémekből tudok alkotni, s van mit tanulnom. De hiába az a gyönyörű tradíció, én mégsem egy forrófémes műhelyben képzeltem el az életemet. Most is kalandorúton vagyok. Azért készítettem a családi címert hordozó sisakomat is, hogy használjam. Remélem egyszer arany-adamantitba véshetem ugyanazokat a jeleket. Az aztán jó lenne... apám is büszke lenne rám, ha egy napon úgy térnék vissza, hogy fényes vértezetben hozom vállamra vetve a legnagyobb hatalmú Ganüid fejét! Igen, annak bezony mindenki örülne a nagy törp klánban. De most még egy egyszerű ganüid kölyök is megizzasztana. Hiába, ezek erősebbek mint az óriások...
A nevem tehát Golod, egy igen nagyhírű törp klán egyik sarja. És már egy hónapja úton vagyok, az első utamon, dicső jövőm felé.
 
No igen :P
 
Ez igen Hamvaiból szeretnéd feléleszteni a játékot úgylátom... Alig van 1-2 vén róka aki még ma is nyomja, mint én.
 
Üdv mindenkinek!

Ezt a fórumot azért nyitottam meg, hogy a kedvenc és fő sárkányölős karakterem kalandjait leírjam. Részletekben fogom elmesélni, mi történt vele. Novellává építem össze az eddig történteket. Nem tudom hogy tudok-e rendszeresen írni, csak szeretném megörökíteni Golod útjait. Remélem azért tetszik majd valakinek, az biztos hogy hamarosan megírom- talán még ma- az első részt. Nos, ha valaki szeretne becsatlakozni egy karakterével azt szívesen harstárssá teszem ha be tudom illeszteni a sztoriba. Második karakterem is helyet kap majd eme elbeszélésben.

Akit érdekel, üljön a tűz köré, vegyen egy felnyársalt marha oldalast, és élvezze a magyaros-törpés elkészítésű hagymás sült ízét, az öreg Golod meséinek hallgatása közben...
 
 | 1 | 2 |
Nézet:
Kérdések | Vélemények | Egyéb | Szavazások

A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2024
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.
A fórumban történő hozzászólások valóságtartalmáért, minőségéért semmilyen felelősséget nem vállalunk.