Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka július 20.
Hatalom Kártyái - Élőholt invázió június 22.
A pillanat képe
Szithani látkép
Küldd el képeslapként!
A mesés Szithan birodalom fővárosának (ahol az emberélet olcsó, de az elefántcsont drága) látképe egy nemesi palota erkélyéről.
Nézz szét a galériában!
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Végzetúr alappakli
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Szólások
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Élőholt invázió

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (614)
Kaland-Játék-Kockázat (149)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)
Magyar fantasy könyvkiadás (35)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

David Eddings: A varázsló játszmája (részlet)

Ce'Nedra birodalmi hercegnő, a Borune-ház ékköve és a Tolnedrai Birodalom legszebb virága keresztbe tett lábbal üldögélt a Greldik kapitány hajójának orrában lévő tölgyfagerendás kabinban, egy nehéz matrózládán, és elgondolkodva rágcsálta rézvörös hajának végét, miközben Polgara úrnőt figyelte, aki megpróbálta ellátni Belgarath törött karját. A hercegnő rövid, halványzöld driád tunikát viselt, az arca egyik felén elmaszatolt hamufolt éktelenkedett. A fedélzetről lehallatszott a monoton dobolás, amely Greldik matrózainak jelezte az evezőhúzások ütemét. Felfelé tartottak a folyón, egyre távolodva Sthiss Tor hamu lepte városától.

A lány elképesztő kalandokba csöppent. Ami kezdetben csak egy újabb lépésnek tűnt az apjával - Tolnedra császárával - már kisgyermek kora óta játszott uralkodásról, illetve az az elleni lázadásról szóló játékban, az hirtelen nagyon is halálos és komoly eseményekbe torkollott. Soha nem gondolta volna, hogy ez fog kisülni belőle, amikor néhány héttel ezelőtt, egy csendes éjszakán Jeebers mester kíséretében kilopakodott a Tol Honeth-i császári palotából. Jeebers nemsokára megszökött tőle - nem is nagy baj, hiszen csak rövid ideig volt rá szüksége -, ő pedig csatlakozott ezeknek a komor arcú északi embereknek a különös csoportjához, akik valamilyen ismeretlen, ám nagyon fontos küldetésben jártak. Polgara úrnő, akinek már a nevétől is borsózni kezdett a háta, a Driádok Erdejében meglehetősen durván közölte vele, hogy a játéknak vége, és semmiféle könyörgés, siránkozás vagy hízelgés nem akadályozhatja meg, hogy ő, Ce'Nedra hercegnő a tizenhatodik születésnapján ott álljon a Rivai Király Csarnokában. Ha kell, akár láncra verve viszi oda. A hercegnő valamiért egészen biztosan tudta, hogy Polgara úrnő ezt teljesen komolyan gondolta, és egy pillanatra látta maga előtt, ahogy láncokban, megalázva és megszégyenítve áll abban a komor teremben, miközben több száz szakállas alorn nevet rajta. Ezt mindenképpen el kellett kerülnie. Így történt, hogy ha nem is önszántából, de végül csatlakozott hozzájuk, és tartózkodott bármiféle nyílt lázadástól. Polgara úrnő kemény, acélos pillantása mindig a bilincsek és a láncok ígéretét hordozta, és ezek a kilátások olyan fokú engedelmességre késztették a hercegnőt, amilyenre apja minden császári hatalmával sem lett volna képes.

Ce'Nedrának csak nagyon halvány elképzelése volt arról, hogy mi a céljuk ezeknek az embereknek. A jelek szerint követtek valakit vagy valamit, és a nyomok idevezették őket, Nyissa kígyóktól hemzsegő mocsaraiba. Valamilyen módon a murgosiak is érintettek voltak, mert minduntalan akadályokat gördítettek az útjukba, és még Salmissra királynőnek is lehetett valami köze az ügyhöz, ha odáig merészkedett, hogy elrabolja az ifjú Gariont.

Ce'Nedra félbeszakította tűnődését, hogy ránézzen a kabin túlsó felében ülő fiúra. Miért akarta őt magának Nyissa királynője? Hiszen annyira átlagos kölyök. Egy földműves, egy mosogatófiú... egy senki. Kétségtelen, hogy jóképű fiú volt homlokába lógó egyenes szálú, vörösesszőke hajával, melynek láttán a hercegnő ujjai viszketni kezdtek, és legszívesebben hátrasöpörte volna az elszabadult fürtöket. A maga egyszerű módján megnyerő arcú fiatalemberrel Ce'Nedra szívesen ült le beszélgetni, amikor félt vagy magányosnak érezte magát, de amikor rosszkedve volt, gyakran veszekedett is a fiúval, mivel az nem sokkal volt idősebb nála. Viszont Garion kereken megtagadta, hogy a neki kijáró tisztelettel bánjon vele - valószínűleg nem is tudta, hogyan kellene viselkednie egy nemeskisasszonnyal. De akkor miért találja őt mégis annyira érdekesnek? Ezen morfondírozott, miközben Gariont nézte.

Már megint. Dühösen elszakította a tekintetét a fiú arcáról. Miért nézi őt állandóan? Minden alkalommal, amikor elkalandoztak a gondolatai, pillantása önkéntelenül is Garion arcára tévedt - pedig igazán nem volt abban az arcban semmi különleges. Néha még azon is rajtakapta magát, hogy különféle kifogásokkal úgy helyezkedik, hogy szemmel tarthassa a fiatalembert. Micsoda ostobaság!

Ce'Nedra a haját piszkálva elmélkedett, és nemsokára azt vette észre, hogy ismét Garion arcvonásait tanulmányozza.

- Rendbe jön? - kérdezte Barak, Trellheim grófja dús, vörös szakállát simogatva, miközben Polgara az utolsó simításokat végezte Belgarath parittyakötésén.

- Csak egy egyszerű törés - felelte a nő, és elkezdett összepakolni. - És a vén bolond gyorsan gyógyul.

Belgarath fájdalmas grimasszal mozdította meg frissen átkötött kezét.

- Egy kicsit finomabban is lehetett volna, Pol. - Régi, rozsdaszín köpenyén egy hosszú szakadás és sötét sárfoltok hirdették szomorú találkozását a fával.

- Helyre kellett tenni, apám. Ugye te sem akarod, hogy rosszul forrjon össze?

- Szerintem te élvezted - morogta vádlón az öreg.

- Akkor legközelebb majd te rakod helyre magadnak - felelte hűvösen Pol, és kisimította szürke ruháján a ráncokat.

- Szükségem volna egy italra - nézett rá a varázsló a fölé tornyosuló Barakra.

Trellheim grófja az ajtóhoz lépett.

- Hoznál egy korsó sört Belgarath-nak? - kérdezte az odakint álló matrózt.

- Hogy van? - érdeklődött a hajós.

- Rosszkedvű. És ez valószínűleg csak romlani fog, ha nem kapja meg nagyon gyorsan a sörét.

- Már megyek is.

- Bölcs döntés.

Ce'Nedra számára ez egy újabb rejtélyes és zavarba ejtő dolog volt. A csapatban utazó nemesek megkülönböztetett tisztelettel kezelték ezt az ápolatlan külsejű öregembert, pedig amennyire ő tudta, még csak nemesi címmel sem rendelkezett. A hercegnő igen nagy pontossággal meg tudta határozni a különbségeket egy báró és a birodalmi légiók tábornoka, egy tolnedrai nagyherceg és egy arend koronaherceg, egy rivai Őrző és a cherekek királya között; arról azonban fogalma sem volt, hová illeszthetné be a varázslókat. A tolnedrai gondolkodás egészen egyszerűen még a varázslók létezését is elutasította. Miközben az eléggé egyértelmű volt, hogy Polgara úrnő, aki a Nyugat királyságainak jó részében kiérdemelt valamilyen címet, a világ egyik legelismertebb személyiségének számított, Belgarath nem volt több közönséges vándorcsavargónál, akinek már a jelenléte is gyakran zavarta az emberek jó ízlését. És Garion az ő unokája, emlékeztette magát sietve.

- Azt hiszem, ideje volna elmesélned, hogy mi történt veled - mondta Polgara a betegének.

- Inkább nem beszélnék róla - morogta kurtán az öreg.

A nő az apró termetű, menyétképű drasniaihoz, Kheldar herceghez fordult, aki kifejezéstelen arccal kuporgott egy alacsony padon.

- Nos, Selyem?

- Biztos vagyok benne, hogy megérted a helyzetemet, öreg barátom - kezdett magyarázkodni a herceg Belgarath-nak túljátszott sajnálkozással. - Ha bármit is megpróbálok titokban tartani, erővel fogja kiszedni belőlem.

Belgarath rezzenéstelen pillantással nézett rá, aztán megvetően felhorkantott.

- De azért remélem tudod, hogy önszántamból semmit nem mondanék el!

Belgarath elfordult.

- Tudtam, hogy meg fogod érteni.

- A történetet, Selyem! - toppantott türelmetlenül Barak.

- Valójában nagyon egyszerű az egész.

- De te megbonyolítod, ugye?

- Csak mondd el, ami történt! - tanácsolta Polgara.

A drasniai kihúzta magát a padon.

- Nem valami érdekes történet - kezdte. - Körülbelül három héttel ezelőtt felfedeztük Zedar nyomát, és követtük őt Nyissába. Összefutottunk néhány nyissai határőrrel, de nem okoztak túl sok problémát. Azonban amint átértünk a határon, a Gömb nyomai kelet felé kanyarodtak. Ez meglepett minket. Zedar egészen addig olyan elszántan haladt Nyissa felé, hogy mindannyian azt feltételeztük, valamilyen egyezséget kötött Salmissrával. Talán úgy is akarta, hogy mindenki ezt gondolja róla. Ravasz elgondolás, Salmissra pedig egyébként is arról híres, hogy mindenbe beleüti az orrát, amihez semmi köze.

- Ezt a problémát már megoldottam - szólt közbe Pol komor elégtétellel.

- Mi történt? - kérdezte Belgarath.

- Majd később elmesélem. Folytasd, Selyem!

- Más nem nagyon történt. Követtük Zedar nyomát egészen egy romvárosig a marag határ közelében. Belgarath-nak ott látogatója érkezett, legalábbis ő azt mondta, én viszont nem láttam senkit. A lényeg, hogy azt mondta, változás állt be a tervben, ezért meg kell fordulnunk, és lecsorognunk a folyón, hogy Sthiss Torban csatlakozzunk hozzátok. De nem tudta folytatni, mert az erdő körülöttünk hirtelen életre kelt, és mindenhol murgosiak jelentek meg. Hogy Zedart vagy minket kerestek, azt sosem tudtuk meg. Onnantól a nyissaiak mellett már őket is kerülgetnünk kellett, állandóan rejtőzködtünk, és csak éjszaka utaztunk. Egyszer küldtünk nektek üzenetet is, megkaptátok?

- Tegnapelőtt - bólintott Pol. - De a futár belázasodott, és alig tudtuk kiszedni belőle az üzenetet.

- A lényeg, hogy a murgosiak között grolimok is voltak, akik a hatalmukkal próbáltak megtalálni minket, de Belgarath-nak sikerült megakadályoznia, hogy ránk bukkanjanak. Akárhogy is csinálta, nagymértékű koncentrációt igényelhetett, mert onnantól nem nagyon figyelt rá, hogy merre megyünk. Ma reggel egy kisebb mocsáron vezettük keresztül a lovakat, és Belgarath saját gondolataiba merülve botladozott, amikor rádőlt az a fa.

- Gondolhattam volna - sóhajtotta Pol. - Valaki kidöntötte?

- Nem hiszem - csóválta a fejét Selyem. - Lehetett akár egy régről ottmaradt csapda is, de én kétlem. Teljesen el volt korhadva a közepe. Én megpróbáltam figyelmeztetni öreg barátomat, de ő egyenesen alá sétált.

- Hát persze - morogta Belgarath.

- De én tényleg próbáltalak figyelmeztetni!

- Ne magyarázkodj, Selyem!

- Nem akarom, hogy azt higgyék, hagytam rád dőlni azt a fát! - védekezett a drasniai.

Polgara a fejét csóválta.

- Apám! - mondta mélységes csalódottsággal a hangjában.

- Persze, Polgara, csak védd a hazugságait! - sértődött meg Belgarath.

- Kiástam a fa alól, és amennyire tudtam, bekötöztem - folytatta Selyem. - Aztán elloptam ezt a csónakot, és leereszkedtünk a folyón. Egészen jól haladtunk, amíg ez a fehér por el nem kezdett esni.

- Mi lett a lovakkal? - kérdezte Hettar.

Ce'Nedra tartott ettől a halk szavú, magas algartól, aki egyetlen hosszú tincs kivételével teljesen kopaszra borotválta a fejét, és állandóan fekete bőrruhában járt. Sosem látta mosolyogni, és sólyomszerű arcára mindig sötét kifejezés telepedett, ahányszor csak meghallotta a "murgosi" szót. Az egyetlen dolog, ami valamennyire emberivé tette, a lovakkal való törődése volt.

- Jól vannak - nyugtatta meg Selyem. - Kikötöttem őket egy biztonságos helyen, ahol a nyissaiak nem találhatnak rájuk. Rövidesen felvehetjük őket, addig nem lesz semmi bajuk.

- Amikor a fedélzetre szálltatok, azt mondtad, hogy a Gömb már Ctuchiknál van - mondta Polgara Farkasnak. - Hogy történhetett ez meg?

Az öregember megvonta a vállát.

- Beltira nem avatott be a részletekbe, mindössze annyit mondott, hogy Ctuchik már várt Zedarra, amikor átkelt a határon Cthol Murgosba. Zedarnak sikerült elszöknie, de a Gömböt hátra kellett hagynia.

- Beszéltél Beltirával?

- Az elméjével - bólintott az öreg.

- Nem mondta, miért akarja a mester, hogy a Völgybe menjünk?

- Nem. valószínűleg eszébe sem jutott megkérdezni. Te is tudod, milyen Beltira.

- Ez hónapokig fog tartani, apám - csóválta a fejét Pol gondterhelt homlokráncolással. - A Völgy innen több, mint hétszázötven mérföld.

- Aldur azt akarja, hogy odamenjünk - mondta határozottan Belgarath. - Ennyi év után nem szeretnék vitatkozni vele.

- Közben Ctuchik elviszi a Gömböt Rak Ctholba.

- Semmire nem megy vele, Pol. Maga Torak sem tudta rávenni a Gömböt, hogy engedelmeskedjen neki, pedig több, mint kétezer évig próbálkozott vele. Tudom, hol van Rak Cthol; Ctuchik nem rejtőzhet el előlem. Ha úgy döntök, hogy felkeresem, ott lesz ő és a Gömb is. Tudom a módját, hogyan bánjak el azzal a boszorkánymesterrel. - A "boszorkánymester" szót mélységes megvetéssel ejtette ki.

- És Zedar mit fog tenni mindez idő alatt?

- Zedarnak megvan a maga baja. Beltira azt mondta, elvitte Torak testét az eddigi rejtekhelyéről. Azt hiszem, számíthatunk rá, hogy a lehető legtávolabb fogja tartani Torakot Rak Ctholtól. Igazából nem is alakulnak olyan rosszul a dolgok. Már kezdtem belefáradni Zedar kergetésébe.

Ce'Nedrát zavarba ejtették a hallottak. Miért érdekli annyira ezeket az embereket a két különös nevű varázsló tevékenysége, valamint ez a titokzatos drágakő, melyet a jelek szerint mindenki meg akar szerezni magának? Számára az egyik ékszer ugyanolyan volt, mint a másik. Gyermekkorától olyan pompa vette körül, hogy már nagyon régóta nem szentelt különösebb figyelmet az ilyesfajta dísztárgyaknak. Egyetlen ékszere egy pár makkot formázó fülbevaló volt, de ezt sem azért kedvelte, mert aranyból volt, hanem mert a benne elhelyezett apró kis harangnyelvek csilingelő hangot adtak, amikor megmozdította a fejét.

Az egész úgy hangzott, mint az az alorn legenda, melyet évekkel ezelőtt hallott apja udvarában egy történetmondótól. Emlékezett, abban is volt egy drágakő. Torak, a gonosz angarak isten ellopta, de később egy varázsló és valami alorn királyok visszaszerezték, majd beültették egy kard gombjába, melyet a rivai trónteremben tartottak. A mese szerint az ékkő megvédi a Nyugatot valami rettenetes katasztrófától, amely az eltűnése esetén mindenképpen bekövetkezne. És ami a legkülönösebb, hogy abban a legendában Belgarath-nak hívták a varázslót - ugyanúgy, mint ezt az öregembert.

Ám ez azt jelentené, hogy Belgarath már több ezer éves. Képtelenség! Biztosan csak az ősi mitikus hős után kapta a nevét, vagy csak azért vette fel, hogy ámulatba ejtse az embereket.

Tekintete újból Garion arcára tévedt. A fiú csendben, komor arckifejezéssel üldögélt a kabin sarkában. Arra gondolt, talán ez a komolyság az, ami annyira felkeltette a kíváncsiságát iránta, és ami folyton odavonzza a pillantását. Azok a fiatalemberek, akiket eddig ismert - nemesek, illetve nemesek gyermekei -, megpróbáltak elbűvölően és szellemesen viselkedni, de Garion sosem tréfálkozott és nem ravaszkodott, hogy lenyűgözze őt. A lány nem volt egészen biztos benne, hogyan kellene ezt értelmeznie. Vajon ennyire neveletlen volt, hogy nem tudta, miként viselkedjen? Vagy talán tudta, csak nem vette magának a fáradságot? Legalább megpróbálkozhatott volna vele - ha csak egy-egy alkalommal is. Hogyan viszonyuljon hozzá, ha még arra sem képes, hogy az ő kedvéért bolondot csináljon magából?

Durván emlékeztetnie kellett magát, hogy voltaképpen haragszik Garionra. Azt mondta, Salmissra királynő a legcsodálatosabb nő, akit valaha látott, és túl korai lett volna még megbocsátani neki ezért a felháborító kijelentésért. Ha rajta múlik, nagyon sokáig fog bűnhődni sértő megjegyzése miatt. Ujjával szórakozottan csavargatta arca mellett lelógó hajtincsét, és közben Gariont nézte.

Másnap reggelre a sűrű hamueső, amely Cthol Murgos egyik vulkánjának kitöréséből származott, nagymértékben mérséklődött, így a fedélzet ismét járhatóvá vált. A folyó két oldalán húzódó dzsungel részben még a sűrű hamuködbe veszett, de a levegő már elég tiszta volt ahhoz, hogy szabadon be lehessen lélegezni, és Ce'Nedra megkönnyebbülten hagyta ott fülledt kabinját.

Garion a védett zugban ült a hajó orrának közelében, megszokott helyén, és Belgarath-tal beszélgetett. Ce'Nedra tárgyilagosan állapította meg, hogy a fiú ma reggel elfelejtett fésülködni. Leküzdötte magában az ösztönös reakciót, hogy hozzon egy hajkefét, és megoldja a helyzetet. Ehelyett inkább az árbochoz vonult, ahonnan anélkül hallgatózhatott, hogy túlságosan feltűnő lett volna.

- ...mindig is ott volt - mondta éppen Garion a nagyapjának. - Általában csak beszélt hozzám, tudomásomra hozta, ha gyerekesen vagy bután viselkedem, meg ilyesmik. Mintha a fejem egyik szegletében lakna.

Belgarath bólintott, ép kezével szórakozottan vakargatta szakállát.

- Úgy tűnik, teljesen független tőled - állapította meg. - És ez a hang csinált is már valamit? Úgy értem, azon kívül, hogy beszélt hozzád.

Garion elgondolkodott.

- Nem hiszem. Rendszerint elmondja, mit kell tennem, de azt hiszem, mindig én vagyok az, aki cselekszik. Bár amikor Salmissra palotájában voltunk, kiragadott a testemből, és elmentünk megkeresni Pol nagynénit. - Összeráncolta a homlokát. - Nem is - helyesbített. - Ha jobban belegondolok, csak elmondta, hogyan csináljam, de voltaképpen én tettem mindent. És éreztem, hogy ott van mellettem. Ez volt az első alkalom, hogy különváltunk egymástól, de nem sikerült megpillantanom. Néhány percre át is vette az irányítást a testem fölött. Beszélgetett Salmissrával, nehogy a királynő gyanút fogjon, amíg Pol néni megérkezik.

- Mióta Selyemmel különváltunk, sok mindenen mentél keresztül, igaz?

Garion rosszkedvűen bólintott.

- Sok mindenen, és egyáltalán nem volt kellemes. Elégettem Asharakot, hallottad?

- A nagynénéd mesélte.

- Megütötte őt! Elindultam felé a késemmel, de a hang azt mondta, ne úgy csináljam. Megütöttem a kezemmel, és azt mondtam: "Égj!" Csak ennyit, és már lángra is kapott. El akartam oltani, amikor Pol néni tudatta velem, hogy ő ölte meg a szüleimet. Erre még feljebb szítottam a lángokat. Könyörgött, hogy kegyelmezzek, de én megöltem. - Garion megborzongott az emlék hatására.

- Én megpróbáltalak figyelmeztetni téged - emlékeztette Belgarath lágyan. - Mondtam neked, hogy ha egyszer vége lesz, akkor sem leszel elégedett.

- Hallgatnom kellett volna rád - sóhajtotta Garion. - Pol néni azt mondta, ha egyszer használom ezt a... - Elhallgatott, kereste a megfelelő szót.

- Hatalmat? - javasolta Belgarath.

- Igen, azt - bólintott a fiú. - Azt mondta, ha egyszer használom, sosem felejtem el, és újra meg fogom tenni. Most már azt kívánom, bárcsak inkább a késemet használtam volna. Akkor ez a dolog bennem sosem szabadult volna el.

- Te is tudod, hogy nincs igazad - mondta halkan a varázsló. - Már hónapok óta várható volt egy ilyen kitörés. Legalább fél tucat alkalomról tudok, amikor a tudtodon kívül használtad az erődet.

Garion hitetlenkedve nézett az öregre.

- Emlékszel arra az őrült szerzetesre, a tolnedrai határ után nem sokkal? Amikor megérintetted, akkora zajt csaptál, hogy egy pillanatra azt hittem, végeztél vele.

- Azt mondtad, Pol néni műve volt.

- Hazudtam - ismerte el az öreg kertelés nélkül. - Elég gyakran teszem. A lényeg azonban az, hogy mindig is rendelkeztél ezzel a képességgel. Előbb vagy utóbb elő kellett bukkannia. Igazából nem nagyon fájlalom, ami Chamdarral történt. Egy kicsit különös módon végezte - jómagam talán nem egészen ezt tettem volna -, de végül is a lényeg, hogy az igazságszolgáltatás megtörtént.

- Akkor hát sosem szabadulhatok meg tőle?

- Soha. Attól tartok, ez a dolgok rendje.

Ce'Nedra hercegnő elégedett volt magával. Belgarath megerősítette ugyanazt, amit ő is mondott Garionnak. Ha a fiú befejezi a makacskodást, akkor a nagynénje, a nagyapja és persze ő - mindhárman jobban tudják Garionnál, mi jó neki, és mit kell tennie - minden nehézség nélkül saját igényeiknek megfelelően formálhatják az életét.

- Térjünk vissza arra a belső hangra - javasolta Belgarath. - Szeretnék többet tudni róla. Nem akarom, hogy egy ellenséget hordozz magadban.

- Ő nem ellenség. A mi oldalunkon áll.

- Legalábbis úgy tűnik - bólintott a varázsló. - Ám nem minden az, aminek látszik. Sokkal jobban érezném magam, ha tudnám, mi ez pontosan. Nem szeretem a meglepetéseket.

Ce'Nedra hercegnő addigra azonban elmerült saját gondolataiban. Fondorlatos, ravasz elméjének valamelyik hátsó zugában egy elképzelés kezdett alakot ölteni - egy elképzelés, amely igen érdekes következményeket hordozhatott magában.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: J. Goldenlane: Pokoli balhé (részlet).

Létrehozás: 2004. augusztus 6. 12:04:40Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.