Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka július 20.
Hatalom Kártyái - Élőholt invázió június 22.
A pillanat képe
Keresztutak
Küldd el képeslapként!
Karomnak, a Keresztutak című könyv főhősének rengeteg kaland és veszély közepette kell bebizonyítania rátermettségét.
Nézz szét a galériában!
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Szólások
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Élőholt invázió
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Végzetúr alappakli

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (614)
Kaland-Játék-Kockázat (149)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)
Magyar fantasy könyvkiadás (35)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Janny Wurts: A vastmarki ütközet II. (részlet)

A Fény és Árnyék háborúját a Harmadkorban, Athera történelmének legzavarosabb és legforrongóbb időszakában vívták. Akkoriban öt évszázadon keresztül elkeseredett és véres küzdelem zajlott Arithon és Lysaer között. Amennyiben az ezen időszakban papírra vetett feljegyzések hitelesek, Lysaer, a Fény Ura isteni megtestesülés, az Árnyékmester viszont a gonosz szolgája és sötét erők irányítója volt. Eddig csupán a szelíd templomi hit feljegyzései képviselték az igazságot.

Talith hercegnő nagyjából úgy érezte magát a Cascain-szigetek közötti hajóúton, mint egy ketrecbe zárt liba. Csendesen meghúzta magát a hátsó kabinban, de a szolgálója időnként nyafogni kezdett a szabadon engedésükért. Általában magabiztos követelőzéssel kezdte, majd általában szánalmas könyörgéssel fejezte be. Sirámai szerint a Khetiennek ki kellene kötnie Los Marban, mert az úrnő állapota egyre rosszabbodik.

- Tengeribeteg? - kérdezte Arithon kétkedve.

A farvitorlánál álló herceg inge szabadon lebegett a kellemes keleti szélben. Lába megfeszült, hogy kiegyensúlyozza magát, mert a hajó lágy fordulóba kezdett. Kezében egy papírdarabot tartott a szolgáló kézírásával. A zöld szempár értetlenkedve meredt az irományra.

Talith szenvedései hosszú sorokat töltöttek meg. Miközben a nő könnyes szemmel várakozott, Arithon hangosat füttyentett. A fedélzet életre kelt. Felvonták az orr- és a tarcsvitorlát. A megfeszülő vászon hangos csattanását követően a Khetienn gyorsulni kezdett. A hajó oldalának csapódó hullámok szivárványszín vízpermetet szórtak a korlátnál álló nőre.

Talith szolgálója panaszosan felvisított. Arithon válaszul nevetni kezdett, majd a szurkos kötelekbe kapaszkodva a dolgára indult.

- Biztosítsd a beteg úrnődet együttérzésemről. Közöld vele, hogy igyekszünk minél hamarabb kikötni.

Dakar mohón kísérte figyelemmel a rövid társalgást az egyik vitorla mögül. Úgy kapaszkodott az árbocba, mint egy elázott sündisznó. Arcszíne leginkább a zöldhöz közelített, de elhatározta, hogy távol marad a korláttól, és nem adja a halaknak a reggelijét.

- Egy nyomorult, kőszívű fattyú vagy - jegyezte meg.

Arithon arckifejezése nem változott meg.

- Valóban. Egyedül a szakács gondolja másként.

Ezután a szolgáló Dakarnek öntötte ki a szívét, kihasználva a másik együttérző hallgatását. A férfi váratlanul roppant segítőkész lett. Megsimogatta a másik nedves arcát, csitítgatni kezdte, és biztosította, hogy szólni fog néhány szót Talith úrnő érdekében. Becsületére legyen mondva, azt sosem állította, hogy hatással tudna lenni az Árnyékmesterre.

Miközben a szipogó asszony visszavonult a kabinba, hogy a hercegnő mellett legyen, Dakar visszatért a konyhába. Ott csendbe burkolózva segített az aprócska sivatagi embernek hagymát tisztítani, aki dupla bért kért a kabinszemélyzet és a szakács szerepért. A fickónak olyan kifürkészhetetlenül ráncos arca volt, mint egy dióhéj. Öt hiányzó elülső foga miatt selypített, ezért általában keveset beszélt. Ez a tulajdonsága különösen szimpatikus volt Arithon számára. Persze nem volt mellékes az sem, hogy a férfi ügyesen mozgott a konyhában. Dakar a férfi bizalmába akart férkőzni, ezért kedves és mosolygós arcot vágott.

A szakács beharapta a száját, és folytatta a besózott marhahús szeletelését. Veszélyes kinézetű görbe kést használt, amelyet egy halárustól nyert kockán. Korábban az ilyen hosszú utazások ritkák voltak, mert Desh-thiere ködtakarója lehetetlenné tette a nyílt vízi navigációt. De a Sanpashir sötét homokján felnőtt nomádok remek érzékkel használták a különböző fűszereket, mindig kellemes ízt adva a megszáradt élelemnek. Amikor Dakar duzzogva próbálta kifaggatni a másikat, általában arra eszmélt, hogy a kérdezősködés helyett citromot és fokhagymát szeletel.

A szakács nem mondta ki nyíltan a véleményét az Árnyékmesterről. Dakar már belefáradt a sikertelen próbálkozásokba, ahhoz pedig nem volt elég bátor, hogy nyíltan kérdezzen. A hercegnőt nem látogathatta meg. Korábbi hirtelenkedését bölcs várakozás váltotta fel, mert Dakar nagyon jól tudta, hogy jobb, ha nem avatkozik nyíltan Arithon dolgaiba.

Talith úrnő a kabinjában maradt. Kedvetlen volt, és közömbös maradt a priccse mellett sürgölődő szolga beszámolói iránt is. Az ablak függönyei éjjel-nappal be voltak húzva. Ennek aztán a legénység panaszkodása véget vetett, mert a matrózok szóvá tették a lámpaolaj gyors fogyását.

Arithon intézkedett, de a szószólókat kemény munkával és gyakorlatozással jutalmazta.

A feje feletti lábdobogást és a dárdavetők láncainak csörgését figyelő Talith-nek szemernyi kétsége sem maradt afelől, hogy a Khetienn bármikor készen áll a harcra. Arithon egyszer sem zaklatta, de azzal sem bajlódott, hogy az egészségi állapota felől érdeklődjön. A négy hete tartó utazás során a legénység hatékony egységgé kovácsolódott, és tisztelni kezdte a férfi tudását és temperamentumát. Az időjárás enyhülésén kívül semmi jelentős változás nem történt. A tavasz elejére jellemző pajkos szelek és szitáló esők megszűntek. A tenger kéken csillogott, és délutánonként gyakran remegett a levegő a horizonton a beköszöntő nyár melegéről árulkodva.

A keleti látóhatár arany és rózsaszín árnyalatokban csillogott, akár egy díszes kagylóhéj. Reggel volt, és a Khetienn horgonyzóhelyet keresett a lágyan hullámzó, sötét vizeken. A keskeny csatornát övező sziklák fehér ködbe burkolóztak, amely hasonló volt a hajó farvize felett képződő permethez. Senki sem bajlódott azzal, hogy a hercegnőt értesítse a partraszállásról. Az egyetlen jel, ami figyelmeztette, az a sziklákra tapadó tengeri növényzet szaga volt. Talith felemelkedett, és a szolgáló után kiáltott, hogy segítsen az öltözködésben. Etarrai volt a javából. Gyűlölete emésztő lángon égett, ezért úgy döntött, hogy a legdíszesebb ruháját ölti magára. Aki csak látja, az nem tévesztheti össze senkivel; viselkedjenek a rangjának kijáró tisztelettel! Ékszeres ládikója legkiválóbb darabjait is felveszi, így férje féltestvére rongyos koldusnak fog csak tűnni mellette.

A megjelenését akkorra időzítette, amikor a horgony nagy csobbanással a vízbe csapódott. A főfedélzet felé igyekezett, mert biztos volt benne, hogy ott találja utálatának tárgyát. Valószínűleg piszkos körmű kezével osztogatja az utasításokat a vitorlákra küldött matrózoknak.

Meglepetésére azonban a másik a kabinlejárónál várakozott, hogy elkísérje. Hibátlan zöld selyemmellényt és simára vasalt inget viselt. A tengeri levegőtől összetapadt haja frissen volt vágva, csakúgy, mint a körmei. Arca gúnyos mosolyra húzódott.

A hirtelen változás azonban semmilyen hatással nem volt Talith rossz hangulatára. Megállt az árnyékban, és visszanyelte a szavait, amelyek leginkább egy rakparti tolvajhoz illettek volna. Sokkal jobb módszerei is voltak egy férfi büszkeségének eltiprására. Még nem volt olyan ember, aki magáénak tudhatta volna az utolsó szót vele szemben. De érezte, hogy most mind a tíz körmére szüksége lesz.

- Orgonavíz - ismerte fel az illatot Arithon, aki egész megdöbbent a másik hallgatásán. - A fedélzetmester ezen idegeskedett hajnal óta. Azt mondta, hogy a második kedvenc szeretője is ezt kedveli. Három matróz veszítette el kockán az egész havi bérét, hogy első lehessen azok közül, akik megpillanthatnak a kabinablakon át.

Talith elfogadta az Árnyékmester feléje nyújtott karját, annak ellenére, hogy egy kígyót többre becsült nála. Túl udvarias volt a durva visszautasításhoz. Arithon persze tudta, hogy egyetlen matróz sem leskelődött utána, de nem akarta felvilágosítani a hercegnőt. Különben a szolgáló vászon alsóneműi hiába penészedtek volna a rácsos ablaknyílásban.

Amint kiléptek a napfényre, fogva tartója aprólékosan végigtanulmányozta a ruháját és az ékszereit. Cinikus vigyor jelent meg az arcán.

- Kedvesem, milyen szerencsés vagy, hogy ilyen fegyelmezett tudsz maradni ezekben a nehéz időkben. Elég csak rád pillantani, és az ember rögtön rájön: túl sok ruha van rajtad ahhoz, hogy erőszakkal próbáljon meg a magáévá tenni. De vigyázz, mert mi egy igen elszánt tolvajbanda vagyunk. Ha olyan rendet tartanék az embereim között, mint a Nyílvessző kapitánya, sokkal rosszabb lenne a helyzet. Legalább tucatnyi tengerészt kellett volna a raktérbe zárnom, mert puszta kézzel próbálták volna letépni az ékszereidet.

Talith úrnő felvette a kesztyűt, és szemében fényes szikra villant. Még feljebb emelte az állát. Mézszínű haja alatt a vékony szempilla szinte természetellenes feketeséggel izzott.

- Én nem keverném össze a fegyelmet a durva fenyítésekkel - szólalt meg. - Nem baj, ha nem érzem magam lenyűgözve?

- Hasznosabb lenne, ha valamivel szelídebbnek éreznéd magad - válaszolt Arithon komolyra fordítva a szót. - De hát hogy is várhatnánk el ilyet egy hercegnőtől?

Kritikus pillantását újra végighordozta a nőn. A fényesen csillogó arany ékszerek és az igazgyöngyből fűzött nyakláncok elvakították azt, aki közvetlenül rájuk nézett.

- Valóban olyan dühös vagy, mint amilyennek látszol? Legalább a köpenyedet vedd le. Az indigó eltompítja az amúgy is sápadt arcszíned.

Talith fenséges tekintete meg sem rebbent.

- Talán a sápadtságom nem ennek az átkozott hajónak a hibája? Ha már Tysan kincseire akarsz cserélni, jobban odafigyelhetnél a kényelmemre.

Arithon fellépett utána a fedélzetre.

- Nem foglak azért sajnálni, mert úgy öltözöl fel, mint egy kotlóstyúk. A szakács tájékoztatott róla, hogy az étvágyaddal semmi baj sem volt. Ha megbetegszel, arról tudomást szereztem volna. Ráadásul azokon az éjszakákon, amikor sétálni indultál, igen kellemes idő volt a sakkozáshoz. Talith úrnő, a szépséged páratlan, azt elismerem. De ha azt szeretnéd, hogy az eszedért is tiszteljelek, ahhoz jobban kellene hazudnod.

- Nincs szükségem egy bűnöző tiszteletére - közölte Talith elégedetten. - És nem azért vagyok itt, hogy a hozzád hasonlókat szórakoztassam.

Elérték a főfedélzetet. Sokan megbámulták a gyönyörű asszonyt. Talith úgy sietett el mellettük, mintha rovarok volnának. Arca azonban elpirult, amikor meglátta, hogy nem lakott vidéken kötöttek ki. Az égbolt elveszett a sötét sziklák felett, amelyek lábánál fehéren fodrozódott a kék víz. Nem várta őket híd vagy hajópalló. Ráadásul a korláton sem volt rés, hogy a szoknyát viselő utasok is kényelmesen leszállhassanak.

De a legdühítőbb a mellette álló Árnyékmester elégedett vigyora volt. Arithon nem is bírta sokáig szótlanul.

- Drága sógornőm, enyém a megtiszteltetés.

Kezével megragadta az asszony derekát, és a vállára kapta. A réteges alsószoknya néhány pillanatra elhomályosította a látását, majd Talith rádöbbent, hogy fejjel lefelé lóg a herceg vállán. Gyűrűkkel ékesített ujjait ökölbe szorította, és ütlegelni kezdte Arithon hátát. Abban reménykedett, hogy legalább a ruháját elszakíthatja. De még így is érezte, hogy a másik csak nevet rajta. Az Árnyékmester ujjai biztos fogás után tapogatóztak, ami csak még jobban feltüzelte a dühét.

- Légy átkozott - sziszegte Talith nagyjából a dereka magasságából.

Pillanatnyi szünet következett, ahogy átemelték a korláton. Lehunyta a szemét, majd ismét csapkodni kezdett.

- Csúszós, mint egy angolna - jegyezte meg az evezőnél ülő férfi. - Csíp is?

- Inkább karmol - tért vissza Arithon jókedve.

Érezte, amint a nő az övére kötött kard felé kap, ezért dobott rajta egyet. Talith rekeszizma a vállának ütközött. Levegő után kapkodott. Amikor Arithon megcsavarta a térdét, könnyek szöktek a szemébe.

- Ugye nem akarsz úszni ebben a ruhában, kedvesem? Az ékszerek súlyától úgy süllyednél el, mint egy katapultból kilőtt kő. Át kellene kutatnunk az egész tengerfeneket, ha aranyat akarnánk találni.

Lábát a csónak himbálózó oldalára támasztotta, és belépett. A jármű kissé megsüllyedt kettejük súlyától. A hercegnővel ismét megfordult a világ; de végre a feje került felülre. Úgy csücsörített a szájával, mint egy duzzogó kislány. Feltűzött haja összeborzolódott. Talith azonban nem törődött a nyakát verdeső tincsekkel és a csaknem kieső gyémántvégű tűkkel. Erősen belekapaszkodott a csónak oldalába, és megvárta, amíg a másik négy tengerész is beszáll. Csak akkor eresztette el a deszkákat, amikor mindenki elfoglalta a helyét az evezőknél.

A csónak meglepő gyorsasággal szelte a habokat. Talith ettől azonban nem derült jobb kedvre. Miközben egyesével megmentette a kilazult hajtűit, elgondolkodott. Igyekszik megkeseríteni az itteniek életét. A sirályok rikoltozása közepette elhatározásra jutott. Etarrai volt, akinek a cselszövés a vérében van. Meg fogja találni a módját, hogy meghiúsítsa az Árnyékmester tervét, aki általa kíván aranyhoz jutni. A büszkeségén esett csorba miatt az átkozott kalóz a vérével fog fizetni; szégyenben marad a Hetek Szövetsége és Eldir király előtt. Hiába lakatlan a fogságra kijelölt partszakasz, ez nem lehet akadály. Amikor a nyár közepén nyélbe akarja ütni az üzletet, a fattyú csak üres tábort fog találni.

Talith megragadta az utolsó hajtűt is, és kisimította a halántékára tapadó tincseit. A vállára nehezedő selyemruha a nehéz, párás levegőben olyanná vált, akár az ólom. Érezte, hogy egy izzadságcsepp folyik le a tarkóján. De nem mozgolódott, és türelmesen várta, amíg a napbarnította tengerészek evezői átrepítik őket a kisebb zátonyok között. Minden egyes csapás visszhangot keltett, ahogy beértek egy csatornába. Mindkét oldalon éles sziklák álltak, amelyeket az évszázados viharok faragtak ilyenné. A víz feletti köd lassan kezdett eloszlani, és feltűnt előttük a part, amelyen emberi településnek nyoma sem volt. A partszakasz fekete és fehér tollazatú madarak és furcsa formájú felhők uralma alatt állt. Talith ellenállt a kísértésnek, hogy megkérdezze, hol vannak.

Arithon azonban örömmel tájékoztatta.

- Ezek a Cascain-szigetek Vastmark partjainál, nem messze a Déli-szorostól. Az ittléted nem lesz hosszú, és már a megfelelő készleteket is beszereztük. A szolgálód hamarosan partra száll a ládáiddal. Már megnyugtattuk, hogy nem a szabad ég alatt leszel elszállásolva.

A hercegnő nem válaszolt; az egyetlen emberi hang a hátuk mögül hallatszott. A kalózhajó haragos természetű szakácsa sorolta fel az élelmiszereket, amelyeket a második csónakba rakodtak. Nehézkes, sivatagiakra jellemző kiejtését Dakar fenyegetései tarkították, aki még a másiknál is súlyosabb büntetést helyezett kilátásba, ha őt itt felejtik.

A vitatkozás lassan elhalt a távolban, ahogy a Talith-et szállító csónak megkerült egy kiszögellést. Aztán a tengeri madarak rikoltozása közé kalapácsok zengése vegyült. De a legtisztábban két gyermek derűs sikolyai törtek feléjük a sziklák között egyensúlyozó halászcsónakból.

- Az Árnyékmester visszatért!

- Légy üdvözölve a romlottság fertőjében - közölte Arithon gúnyosan.

A kalapácsütések felerősödtek, majd abbamaradtak. Izgatott beszélgetés foszlányai váltották fel a zörejeket. Az egyik férfi kiáltását nevetés követte.

- Ath-re, csak sikerült megcsípnie! - visszhangzottak a délvárai kikötőre jellemző kiejtésű szavak.

Talith lehunyta a szemét. Kezét rászorította a megmentett hajtűkre, de hamarosan azon kapta magát, hogy a gyémánt fejek gödröket vágnak a tenyerébe. Türelmesen megvárta, amíg a csónak rásiklik a kavicsos tengerpartra. A díszes selyemruhába öltözött nő tisztában volt vele, hogy nem menekülhet meg Arithon újabb megaláztatásától. A férfi úgy hordozza majd, mint egy trófeát. Amikor a herceg talpra állította, durva külsejű mesteremberek gyűrűjében találta magát.

A tábor nem volt nagy. Csupán néhány sebtében felállított sátorból állt, amelyek egy bútorasztalos műhelyéhez hasonló térséget öleltek körül. Kis székek, padok és kutyafogatnak kinéző aprócska kocsik hevertek mindenütt, a munka különböző fázisaiban. A földet sárga fenyőforgács borította. A halszagú és sós levegőbe gyanta émelyítő szaga keveredett. A forgács bele fog ragadni a szoknyájába, gondolta keserűen Talith.

Ellenszenvét kifejezésre juttatva csendben maradt. Feje még mindig zúgott a hajó fedélzetén eltöltött hetek után. Megpróbált lépni egyet. A lábán viselt keskeny cipellőt szőnyegekre és kikövezett sétányokra tervezték. A durva talajon erősen csúszkált. A szoknya ráncai elfedték a lábát. Hacsak nem akar olyan peckesen sétálni, mint egy gazdasszony, akkor kénytelen Arithonra támaszkodni. Talith összeszorított foggal türelemre intette magát. A másik udvariasságát felhasználva úgy kezelheti, mint egy szolgát. Életében először arra vágyott, hogy ugyanúgy megtörölhesse az arcát, mint a többi izzadó, félmeztelen munkás, akik vágyakozó tekintettel méregették. Közülük néhányan lesöpörték a mellkasukra és az alkarjukra tapadó forgácsot, mint a megszidott gyermekek.

Valaki elégedetten füttyentett. Egy másik fickó durva megjegyzést tett. Arithon azonnal reagált, és éles hangon nyomta el a többiek kikívánkozó szavait.

- Hadd mutassam be Avenor úrnőjét. Egy hercegnő, amint azt nyilván látjátok. A jelenlétében minden férfinak meg kell hajolnia a rangjából fakadóan. Különben az arcátlanságáért felelni fog. Ha valakit azon kapok, hogy bámulja, mindenki csökkentett bért fog kapni.

A csodálók utat nyitottak előttük, majd halkan nevetgélve tértek vissza a munkához. Azért maguk között megvitatták a történteket.

- Ha ilyen sziklára térdelsz, lehorzsolod a térdkalácsod. Én inkább a fűrészgödörben szedem össze a sebeimet.

Egy széles mellkasú ács kiköpött, majd felnevetett.

- Cimbora, ne próbálj becsapni minket! Az asszonyod a nyelvével hasítana szíjat a hátadból, ha tudomására jutna, hogy egy hercegnőt bámultál, és ezért vesztetted el a béred.

- Sithaerre, mégis ki merné elmondani neki? - rázta meg az öklét a sértett. - Ha valaki megpróbálja, holnap megkóstolhatja az ujjaimat reggelire. Aztán a fogai következnek, oszt lesz mit emésztenie hátralevő életében.

- Felemelő dráma, alacsony szintű komédia - foglalta össze Arithon. - Nem mondhatnám, hogy finom emberek vagyunk, de amint láthattad, mókában nincs hiány.

- Ez most épp melyik volt a kettő közül? - vágott vissza Talith.

Ahogy elindultak felfelé a kaptatón, csak egy férfi nem mozdult meg a parancsokat követően. Közelebb érve láthatták, hogy ez nem egy izzadt ács. Bőrből készült ujjast és nadrágot viselt. Több fegyvere is volt: egy íj, számos csontmarkolatú dobótőr és egy hosszúkard. Ruházatnak egyetlen dísze a hajába fűzött rókafarok volt. Szeme vészjóslóan villogott, és teste ugrásra készen feszült meg, akár egy űzött vadé.

- Felség - üdvözölte Arithont tisztán kiejtett szavakkal, amelyből azonnal kiderült, hogy a törzsek egyik fiával állnak szemben. - Erlien nagyúr, Alland őrgrófja és Shand caithdeinje üdvözletét küldi.

Arithon biccentett üdvözlésképpen. Egy szimbólum cserélt gazdát. Talith észrevette a királyi címert, mielőtt a korong visszakerülhetett volna eredeti tulajdonosához.

- Örömömre szolgál, hogy vendégül láthatlak - feszültek meg a s'Ffalenn arcvonások, ahogy a herceg a levegőbe szimatolt. - Miért ez a formális üdvözlés? Mást is hoztál, mint lovakat és marhákat?

- Démonokra! - villantotta ki fehér fogait a felderítő. - Igyekeztem a vidék minden tőzeglápján átkelni, hogy eltüntessem magamról ezeket a szagokat.

A barbár lassan lenyelte a döbbenetét, és visszatért az eredeti kérdéshez.

- A csordák gondja mostantól a te válladat nyomja. De ezzel együtt más nehézségek is adódtak. Jieret gróf kapitánya csak az egyik ezek közül. Olyan a természete, mint egy menyétnek. De ezzel állítólag tisztában vagy, mert magad kéretted ide.

- A barátságos szavak aligha teremtenének fegyelmet a zsoldosaim között.

Arithon érezte a tűző napsugarakat, és el tudta képzelni, milyen hatással van ez a sötét ruhába öltözött nőre. Megindult Talith-del, és Erlien küldöttje csatlakozott hozzájuk.

- Van még más is?

A felderítő habozott, és a hajfonatába rögzített rókafarkat kezdte babrálni. A városlakókéhoz hasonló öltözéket viselő hercegre sandított. Szemöldökét kétkedve vonta fel. Nehezen tudta elhinni, hogy ez lenne az az éles nyelvű kardforgató, aki kardpárbajban legyőzte az urát.

- Két másik utas is érkezett velem. Erlien nagyúr küldte őket - fejezte be a küldött. - Egy özvegy Meriorból, és egy őrkapitány, aki korábban Alestron szolgálatában állt.

Talith felé biccentett, és bizonytalanul szünetet tartott. Arithontól azonban megerősítést kapott.

- Nyugodtan beszélhetsz előtte. Jinesse és Tharrick a barátaim. Erlien rosszat sejtett?

A felderítő megvonta a vállát. Léptei akkor is hangtalanok maradtak, amikor a szél által idefújt forgácson keltek át.

- Ezt neked kell eldöntened. Az uram arra kért, hogy figyelmeztesselek. Lysaer s'Ilessid befolyása miatt kételkedni kezdtek benned. A férfi továbbra is melletted áll. De az asszony rideg, mint egy kiszáradt faág. Csakis a gyermekei miatt van itt.

- Felemelő dráma - szólalt meg gúnyosan Arithon. A felderítő nyugtalan tekintetét látva felnevetett, és magyarázatba fogott: - Az özvegy tombol, nem hallgat a józan eszére, és azt hiszi, apránként lett megrontva? Már itt van? Akkor ne várassuk tovább! Merre találom?

Talith csupán egyetlen olyan helyet látott a táborban, amely egy nőnek is megfelelő szállás lenne. Tekintete megállapodott a sziklák lábánál álló rozzant faházon. A friss deszkák világos csillogása teljesen elütött a sötét kőfaltól, amelyből apró források fakadtak.

Arithon elbocsátotta a felderítőt, majd az egyik közeli munkást elküldte az ikrekért. Aztán kedvesen Talith felé fordult.

- Gyere velem, felség. Talán még élvezni is fogod.

Mivel az alkarjára fonódó ujjaktól úgysem tudott volna megszabadulni, a hercegnő engedte magát az ajtó felé vonszolni.

A zsanérok nyikorogva nyíltak ki. Az eléjük táruló szobában csak egy asztal és néhány szék állt. Egy szőke, szakállas férfi dőlt neki az üveg nélküli ablaknyílásnak. Széles válla remekül illett egy katonához. Egy nő kezét fogta, aki jellegtelen, barna ruhát viselt. Tekintete idegesen villogott, lenszőke haja pedig halántékára tapadt. A hirtelen mozgásra félénken összerezzent. Felpattant, majd dermedten bámult az újonnan érkezőre. Pillantása végigsöpört a hercegen, és megdöbbenve vette észre az uralkodói rangot jelképező ruházatot.

Talith megsajnálta az asszonyt, de leginkább magát, amiért végig kell néznie ezt az egészet. Látta a másik arcára kiütköző nyugtalanságot, ahogy Arithon közelebb lépett hozzá.

- Itt vagyok újra, feketén, mint Sithaer legmélyebb bugyrai, és úgy ontom magamból a rontást, mint a fák a leveleket ősszel. Legalábbis Erlien felderítői szerint ezekben a pletykákban hisztek.

Megállt. Hiába mosolygott, a tartásából bosszúság sütött.

- Ha gonosz vagyok, akkor kényszerítsetek bűnbánatra.

Az ablaknál álldogáló férfi védekezőn pattant fel.

- Könyörületesebben, ember! Halálra izgulta magát a gyermekeiért.

- Akik nem a te porontyaid, Tharrick - utasította rendre a férfit Arithon. Még egy lépést közelített, és ujjait az asztallapra tette. Amikor folytatta, szavai már korántsem voltak olyan magabiztosak. - Ath nevére, hiszen ismersz. Mégis, mit árthattam volna nekik?

A sápadt asszony nagyot nyelt.

- Nem érdekelnek a dolgaid. Azért jöttem, hogy elvigyem innen a gyermekeimet.

- Hogy magaddal vidd őket! - csattant fel Arithon dühösen. - Az ikreid nem karon ülő csecsemők. Add a fiút a s'Ilessid szolgálatába, és az elkövetkező éveket a katonák csizmájának pucolásával tölti, miközben ételmaradékon él. Kitanulja a háború művészetét. Az engedelmesség lesz az egyedüli erénye. Ha gyors, és elég sokat ölt már, akkor tiszt lesz belőle. Ha nem, akkor egy váltás ing, egy kard és a korai halál lesz a jutalma. Büszke leszel rá, amikor a sírjánál zokogsz?

Sikerült feltüzelnie az asszonyt. Jinesse felegyenesedett; tulajdonképpen sosem számított arra, hogy a dolgok simán mennek majd.

- Fiark takácsinasnak fog állni Shaddornban. Ez legalább becsületes munka. A fiam megszabadul a mágiád rontása alól, és nem fogja vakon követni a gonosz parancsaidat.

Arithon oldalt lépett, hogy az ajtóban álló Talith is láthatóvá váljon a szobában tartózkodók előtt.

- Ó, ez remek. Szövőszékek és gyapjú Fiarknek, akinek sok mindenhez van tehetsége, és aki mindent kővel dobál, ami nem nyeri el a tetszését. Akkor nézzük Feylindet. Neki nem túl jó a kézügyessége. Ha esetleg nem vetted észre, akkor elárulom, hogy távollátó. A testvére varrja meg a ruháját, amikor kell. Ha úgy érzi szükségét, késsel támad az emberre, és úgy gondolja, hogy ha szoknyát kell viselnie, az megfojtja. Viszont remek érzéke van a hajózáshoz. A tenger az ő világa. Ha erőszakkal a szárazföldön tartod, középszerűségre kényszeríted.

- Még mindig jobb, mintha Dharkaron vinné magával Sithaerbe - közölte Jinesse határozottan, amely azonnal elnyerte Talith tetszését.

Ebben a pillanatban nyílni kezdett az ajtó. Arithon egy pillanatra megfogta a deszkákat, és megszólalt:

- A fiad, hölgyem.

Az ajtó kicsapódott. Fiark állt a küszöbön, és bizonytalanul pislogott a homályban. Egy pillanatra sokkal öregebbnek tűnt a koránál. Nyakigláb fiú volt hosszúra nyúlt kézzel és kisebesedett térddel. Lenszőke haja akadálytalanul hullott sötét szemöldökére. Erőteljesebb és magasabb volt, mint amikor elhagyta Meriort. Kék szeméből önbizalom sugárzott.

- Anya? - kérdezte bátortalanul.

Csodálkozva meredt a kunyhóban összegyűltekre. Amikor belépett, az eddigi egyedüllét örömének és fájdalmának keveréke ült ki az arcára. Örült, hogy viszontlátja Jinesse-t, de összerezzent, amikor az anyja lehajolt és átölelte. Három hónap visszafogott könnyei patakzottak a nő arcán. Tiltakozása elhalt a barna muszlinruha redőiben. A mozdulat, ahogy szabadulni próbált, egyáltalán nem volt a helyzethez illő.

- Tizenegy éves vagyok! - jelentette ki olyan dacosan, mint amilyen a szabadulási kísérlet is volt. - Muszáj úgy kezelned, mint egy csecsemőt?

- Ő az anyád - korholta Tharrick. - Azt csinálod, amit mond neked.

Fiark derűs tekintete megfagyott. Hirtelen felismerte a látogatás célját, amely kihatással lehet egész hátralevő életére.

- Azért jöttél, hogy magaddal vigyél. Mégiscsak annak a shaddorni takácsnak akarsz adni - vádolta meg az anyját. Az önfeledt hang csípőssé változott. - Ha apa élne, ő sosem engedné.

A kegyetlen szavakat hallva Jinesse csaknem felsikoltott. A fiú kibontakozott az ölelésből, és a szemébe nézett. Nem fordult Arithonhoz segítségért, mint azt Jinesse remélte. Egyenesen állt, és várta a választ. Anyja torka elszorult a gyásztól, amikor az ajtó felé fordult.

- Nem fogok elmenni - fenyegetőzött egy felnőtt férfi komolyságával.

Kiszaladt az ajtón, de azért búcsúzóul még bevágta maga mögött.

- Nem akarod meghallani az igazat? - kérdezte Arithon lágyan, a fiúért könyörögve. - Nem az enyémet. Nem is Lysaerét, hanem Fiarkét. Kereskedelemmel akar foglalkozni. Ismerek egy becsületes családot Innishben, akik örömmel vállalnák magukra a nevelését és a tanítását. Nincs gyermekük, akire rábízhatnák az üzletet.

- Nincs benned könyörület, és mindenre van válaszod - tört ki Jinesse. - A fiam mindig is nehezen kezelhető volt, Feylind viszont engedelmes. Ha megváltozott, az azt jelenti, hogy a saját érdekednek megfelelően alakítottad a lelkét. Mindig kihasználod az ifjakat, ahogy azt beszélik. Most tanúja lehettem annak, hogy a fiam ellenem fordult. Tudom, hogy a legfőbb vágyad a véres háború. Fogom az ikreket, és elmegyünk innen. Többé a nevedet sem fogják hallani.

Arithon megfejthetetlen tekintettel nézte, ellentétben nyugat hercegével. A férfi, aki korábban a kunyhójába jött, nyíltan viselkedett vele, és vigasz nyújtott neki. Rathain fekete hajú ura rövid szünet után válaszolt:

- Okolj, amiért csak akarsz, ha ez megnyugtat. De ha a szívedbe mersz nézni, aligha hiszem, hogy olyannak látsz, mint amilyennek mondtak. Ha ennyire megvetsz, azzal remek indokot adsz magadnak, hogy a szoknyád köré gyűjtsd a gyermekeidet.

Még a kívülállóként jelenlévő Talith is tudta, hogy igaza van. Az ablaknál álló férfi arca megfeszült, és kezét ökölbe szorította. Hangosan megszólalt:

- Fiark biztonságban lesz Innishben. De mit akarsz tenni Feylinddel? Maradjon veled, és szenvedje végig a közeljövő vérontásait?

Arithon kifújta a levegőt. Először is két fontos tényt közölt.

- Egyedül én tudom kitanítani a nyílt tengeri navigáció fortélyaira. Már ismeri a csillagképeket, és hamarosan a térképekből is olvasni tud. A közelgő hadsereg ellen még nekem sincsenek elgondolásaim. De ha itt hagyjátok, valamiről nem szabad megfeledkeznetek. A pecsétgyűrűm és az ígéretem még mindig köt.

Amikor erre emlékeztették, Jinesse-ből újra előtörtek a szavak.

- Tudod, egyedül az ikrek akadályoztak meg abban, hogy utánad küldjem Lysaer gályáit.

Arithon megvonta a vállát.

-Egy testvér ugyanúgy tud szeretni, ahogy gyűlölni is. Lysaer is minden eszközt felhasznál, ami a kezébe kerül.

Az özvegy rémült tekintetét látva megcsóválta a fejét.

- Nem tudtad? Ő a féltestvérem; egy anyától származunk. Lysaer ezt csak egy bosszantó apróságnak tartja, de én nem látom az okát, hogy ezt miért kellene titokban tartani. Nyugat hercegének is megvan a maga szennyese, de én biztos nem fogok egy egész város előtt parádézni, hogy hadsereget gyűjtsek - közölte, majd gúnyosan fejezte be: - Ahogy már Dakar azt nyilván elmondta neked, én inkább gyerekeket csalok tőrbe.

- Ennyi elég! - lökte el magát Tharrick az ablaktól, és átölelte az özvegyet. - Azért jöttünk, hogy elvigyük az ikreit. Miért nem lehet később dönteni a jövőjükről? Jinesse több száz mérföldet utazott egy marhacsorda porában. Miért kell a szívét is összetörnöd?

- Mert biztos abban, hogyha ő nem ad elég teret a gyermekeim jövőjéhez, én sosem fogok - bontakozott ki az ölelésből Jinesse. - Hagyjatok magamra! Gondolkodnom kell.

- Feylind kinn van a vízen egy csónakkal - mondta Arithon lágy hangsúllyal. - Kiküldtem egy halászt, hogy hívja be. Mostanra már biztos partot értek.

Kinyitotta az ajtót a távozni készülő asszony előtt. Jinesse törékeny arcát könnyek áztatták, de a büszke hallgatás fala mögött megőrizte lélekjelenlétét. Tharrick elkísérte a küszöbig. Ott megállt egy pillanatra, biccentett a hercegnő felé, majd becsukta az ajtót.

- Elfogadom a gyermekek jövőjéről alkotott véleményed - közölte Talith gúnyosan. - Hiszen mi mást tehetnének az áldozataid, mint csodálják az ördögi természetedet? Benned nincs kegyelem. A férjem az igazságot szolgálja azzal, hogy meg akar ölni.

- Lysaer véleményéhez neked nem sok közöd van - vágott vissza Arithon, majd pimaszul felnevetett. - Számodra csak győzelem és vereség létezik? Akkor őszintén sajnállak. Akár elismered, akár nem, ennek az egész háborúnak semmi értelme. De megkérnélek valamire. Tanulj abból, amit látsz, és számolj be róla, amikor kiszabadulsz!

Hiába teltek az órák, a reggeli feszültségek nem oldódtak. Talith ládáit a partra szállították, és a rendelkezésére bocsátották a kunyhó egyik szobáját. Arithon sem saját, sem társai jelenlétével nem kínált célpontot a hercegnő éles nyelvének. Egész délután a hajó fedélzetén maradt, és tanácskozást folytatott az ősz hajú barbárral, akit Rathain törzsei küldtek a segítségére. Shand caithdeinjének felderítője megkapta az utasításokat, és elhagyta a tábort. A hajóácsok mesterét a többi munkással a Khetienn rakterébe vezényelték azzal a feladattal, hogy istállót tervezzenek harminc lónak. Az aprócska szakács kirohanásai mind gyakoribbá váltak, mert véleménye szerint rég ideje lett volna feltölteni az élelmiszerkészletet.

A hercegnő számára lassan vánszorgott az idő, mert egyedül maradt a szolgálójával. Jinesse nagyjából egy órát töltött lánya társaságában. A beszélgetés heves vitával végződött. Az ifjú Feylind válaszai olyan közönségesek voltak, akár egy tengerészé, és egyáltalán nem érdekelte, hogy bárki meghallhatja. Tharrick elfojtott kuncogása megerősítette a sejtését. Arithon szigorúan megbüntetné a gyermeket, ha meghallja, hogy ilyen hangon beszél az anyjával.

Jinesse-nek nem maradt más lehetősége, mint megadnia magát. Az ikrek már elég nagyok voltak ahhoz, hogy saját akaratuk legyen. Minden erejükkel a kézműves szakma ellen harcoltak.

- Túl unalmas - jelentette ki Feylind. - Utálok egy helyben üldögélni.

- Azok élvezik csak az egészet, akik eladják a ruhát - tette hozzá Fiark. - Inkább számolom a bálákba csomagolt vásznat, mint a szálakat.

Az özvegynek nem maradt egyetlen érve sem. Összeborzolta a két gyermek szőke haját. Feylind elhúzta a fejét a mozdulat elől, és Fiark is csak sértődött tekintettel tűrte.

Jinesse szintén magányosnak érezte magát a munkásokkal teli partszakaszon. Amióta az Árnyékmester befurakodott a családjába, gyakran eltűnődött a múlt eseményein; a hercegnő számára nem volt semmi mondanivalója. Tharrickre nézett vigasztalást keresve, és közben a részleteket várta az Innishben élő kereskedőcsaládról, akik Fiarket a szárnyuk alá akarják venni. Amikor a lánya bejelentette, hogy a Khetienn hajósinasa akar lenni, tiltakozva rázta meg a fejét.

Az idő azonban elcsitította a bosszankodását.

Napnyugta után a kalapácsok zaja elhalt, és a sirályok rikoltozása vette át a helyét. A tenger felől fújó szél fenyőgyanta illatát terítette szét a parton. Az emberek főtt rákot ettek egy üstből, amely alatt a Khetienn rakteréből hozott, füst nélkül égő szénből raktak tüzet. Az apró táborban a szokásos napirend szerint zajlott minden. Az emberek lassan aludni tértek, kivéve azokat, akik a sziklák között teljesítettek őrszolgálatot.

A hajó fedélzetén véget ért a tanácskozás. A hullámok moraját Dakar panaszkodása nyomta el, aki szörnyű éhségét tette szóvá. Aztán Caolle dörmögése következett, aki még több biztonsági intézkedést akart életbe léptetni.

- Most akkor ki akar megtéveszteni kicsodát? - szólt mindenkihez, aki hallótávolságon belül volt. - Rathain hercege űzött vad négy királyságban. Az elfogott nőcske pedig értékes túsz; a nyomába szegődött hadseregek városokat rombolnának le, hogy visszaszerezzék.

Feylind kiment az utolsó csónak elé, amelyben Arithon utazott. Minden finomságról megfeledkezett, ahogy a Dhirken kapitányról másolt peckes léptekkel végighaladt a kavicsos parton, és megfogta a férfi kezét.

- Azt mondtad, hogy a Talliarthe hamarosan befut a legfrissebb hírekkel. Hadd hajózzak ki vele, miután megérkezett - billentette oldalra a fejét. A nyakát verdeső copf úgy kanyargott, mint egy lecsapni készülő kígyó, amelynek a pikkelyein megcsillant a fáklyák fénye. - Meg kell mutatnom anyának, hogy értek a hajózáshoz. Ha látja, mire vagyok képes, meg fog érteni.

Az Árnyékmester elgondolkodva állt meg, lelassítva a kunyhó felé igyekvő gyermeket.

- Ahhoz még nem vagy elég erős, hogy egyedül irányítsd a szlúpot - kezdte, majd ujját a kislány szájára tette, amikor látta, hogy abból hamarosan kitör a tiltakozás. - De ezen könnyen segíthetünk. Hallgasd meg az ajánlatomat! Te lehetsz a kapitány. Fiark és Tharrick is veled mennek, valamint a Khetienn egyik matróza arra az esetre, ha erősebb szélbe ütköznétek. Te adod a parancsokat. Ha az édesanyád beleegyezik, akkor elhajózhatsz a szorosig és vissza. Tizenöt nap. Ennyit tehetek érted. Utána már Jinesse döntésén múlik minden.

- El fog engedni - jelentette ki Feylind határozottan.

Arithon komoran megrázta a fejét.

- Azt fogja tenni, ami a legjobb.

Kihúzta kezét a gyermek ujjai közül, de a szája szomorúan legörbült. Fény villant a sötétségben. Egy tökéletesre csiszolt zafír, ismerte fel Arithon. Talith úrnő véletlenül tanúja volt a beszélgetésnek. A hercegnő semmiképpen sem akarta tudomásul venni, hogy az Árnyékmester is csak egy közönséges, sebezhető halandó. Az ellensége volt, Lysaer törvénytelen rokona; egy varázsló, aki arra született, hogy gonosz terveket szőjön. A férje azt mondta, hogy gyermekeket használ fel az aljas trükkjeihez. Ha az apróságok iránt érzett sajnálata mégis őszinte, akkor Talith jobban teszi, ha távol tartja magát tőle. Még a végén Arithon aláaknázza gyűlöletének bástyáit.

A hercegnő kihasználta a rangjából fakadó előnyöket, és az ételt mindig a szobájába kérette. Nem volt jelen, amikor az özvegy beleegyezett Feylind utazásába, eleget téve a kislány kérésének. Korán ágyba bújt, magára húzta a dohos takarót, de nem tudott aludni. Hallotta, amint a két törzsi vér, Tharrick és Caolle az ostromtaktikák apróságairól vitatkoznak. Rekedt morgásuk és nevetgélésük közepette gyakran csendült fel Arithon tiszta hangja. Az Árnyékmester az ikreket tanította a síp használatára, amelyet a törzsek használnak vészjelzésekre.

Amikor végre lecsukódott a szeme, furcsa álmai voltak. Szenvedő férjét látta; az ellensége olyan ponton támadta meg, amely a legsérülékenyebb volt. Lysaer bízott az asszony józan eszében, hogy ez nem történhet meg.

A következő reggelen Talith arra ébredt, hogy az Árnyékmester elutazott. A műhely a szeszélyes ácsmester irányítása alá került. Megdöbbenve vette tudomásul, hogy magára hagyták. Kezdte kellemetlenül érezni magát a tegnapi ékszerbemutató után, ezért egy gólya óvatosságával szelte át a forgácsokkal borított területet. Dölyfösen kérdezgetni kezdte a férfit.

A mester az ácsfejsze csapásai között színtelen hangon válaszolt:

- Kérdezd Ivelt, ha valamire szükséged van! Én nem érek rá.

A szerszámmal egy hordó felé mutatott, ahol az öreg kötélverő kucorgott. Éppen a füstölt halból álló reggelijét rágcsálta. Talith elfintorodott, ahogy megérezte a feléje szálló testszagot. De mivel tisztában akart lenni a dolgokkal, ezért legyőzte az undorát. Az idős vak ember imádta a pletykákat, és szívesen beszélt bármiről, ha kérdezték.

- A mester a fennsíkokra ment. A törzsek kapitánya is vele van. Tudod, aki a zsoldosok kiképzésére jött ide - köpött ki Ivel egy szálkát, és zsíros ujjait beletörölte a nadrágjába. - Amint Caolle megismeri az újoncokat, Arithon elmegy a völgybe, ahova Shand caithdeinje küldte a lovakat. Kiválogatják az állatokat, és harmincat hajóval visznek a piacra. A vitorlás addig horgonyzik itt, amíg a szlúp meg nem érkezik az üzenetekkel. A dagállyal aztán délre mennek, és ott veszik fel a lovakat.

- Már nem is jön vissza? - kérdezte Talith, aki alig tudta elrejteni a meglepetését.

Ivel vigyorogva nyalta meg a fogát.

- Hát ez olyan dolog, amire nem mernék megesküdni. Olyan ember ez, mint a szél. Jön és megy, amikor csak akar. Egyetlen dolog biztos, mégpedig az, hogy Ostermere-ben fogja átvenni az érted járó váltságdíjat.

- Az csak nyárközép tájékán esedékes - dobbantott Talith a lábával. -Addig itt kell raboskodnom?

- Raboskodni? Nem tudok semmiféle falról vagy láncról - nyalogatta le az ujjairól a hal maradékát Ivel, majd vihorászni kezdett.

- Vak vagyok ugyan - ismerte el, és tejfehér szemgolyói a hercegnő felé fordultak -, de javíts ki, ha tévednék. Az ifjú mester nem hagyott egyetlen őrt sem.

Valóban nem hagyott. Ez a tény egyre jobban megingatta Talith kezdeti önbizalmát, ahogy telt az idő. Nyilvánvaló volt, hogy az Árnyékmester távozása már jó előre meg volt tervezve, mert sietségnek semmi nyoma sem látszott. Egy dereglye himbálózott a partnál. Az emberek az istállóhoz való fát rakodták be, és közben valami durva tréfán nevetgéltek. Kopácsolás hallatszott az öböl bejáratát elfedő sziklákon túlról, a Khetienn fedélzetéről. Talith észrevette Arithon Jinesse-nek készített csomagját. Rajta volt a herceg pecsétje. Odakészítettek mindent, ami szükséges volt Fiark Innishbe küldéséhez. Tharrick azt mondta, hogy hajnalban látta az Árnyékmestert távozni. A Khetienn flegma másodtisztje parancsot kapott, hogy várakozzon. Megfürdött, és tiszta inget vett. Abban a megtiszteltetésben lesz része, hogy Feylind parancsnoksága alatt irányíthatja a szlúpot a szigetek között.

A délelőtti, erősen tűző napfényben Talith a szokásosnál is alaposabban megfigyelte a munkásokat. A félmeztelenül dolgozó izmos férfiak mesterük távollétében sem lazsáltak, és a tempóból sem vettek vissza. Úgy tartották, hogy egyetlen pillanat sem telhet el anélkül, hogy Arithon tekintete ne lenne rajtuk.

- Ő nem ember - suttogta a szolgáló félénken. Szerzett egy vödröt, és abban mosta ki az alsóneműket vöröslő ujjaival. Fejével a fűrészgödörben dolgozók felé intett, akik újabb deszkákat hoztak feldolgozásra. - Az embereit varázslatokkal bűvölte meg. Különben miért dolgoznának úgy, mint a rabszolgák, amikor a hajcsár nincs a közelükben?

- Fegyelem - mondta Talith.

Elég bosszús volt ahhoz, hogy foglyul ejtője védelmére keljen. Órákat töltött már nézelődéssel, de még nem fedezte fel mágiának semmi jelét. Arithon legutóbb a hajó elleni támadásnál folyamodott adományához.

Háta mögül a kötélverő kuncogását hallotta. Semmi kétség afelől, hogy a szolgáló véleményét hamarosan a műhely minden munkása ismerni fogja. Az öregnek remek érzéke volt a mókához. Könyörtelen megjegyzéseivel szórakoztatta az embereket, akik megkönnyebbülten nevettek egymás gondjain. A sértettek persze legszívesebben szíjat hasítottak volna a hátából.

Talith utasította a szolgálót, hogy vonuljon vissza, és egyedül folytatta Arithon munkásainak vizsgálatát. A hallottakból kezdett rádöbbeni a valóságra. Az embereket az elkötelezettség hajtotta. Panasz nélkül teljesítették a rájuk kirótt feladatokat. A korábbi őrkapitány, Tharrick nem volt ostoba. Jinesse bizalmasan közölte vele, hogy egy élet szolgálatát cserélte fel az Arithon iránti hűségre.

Avenor hercegnője felkapta a szoknyáját, hogy kikerüljön egy pocsolyát, és az útjából félrelépő férfi felé biccentett. A látszattal ellentétben ezek az emberek becsületesek és öntudatosan voltak. De mint minden csoportban, nyilván itt is vannak különböző gondolkodásúak. Etarrai volt, a cselszövések mestere. Nem fog nehezére esni, hogy megtalálja a gyenge pontokat.

Két nap telt el. Talith látszólag szelíden viselte magát, amíg az üzeneteket hozó Talliarthe ki nem kötött az öböl bejáratánál. A kapitány, aki korábban a Khetienn irányítását látta el, most visszatért eredeti posztjára. Avenor hercegnője visszavonult a szállására, miközben a szlúpot előkészítették. Jinesse, Tharrick, az ikrek és az Arithon által kijelölt másodtiszt készült kihajózni. Utóbbit nyers ereje miatt vették fel a fedélzetre, ha esetleg viharba keverednének. A hajó Feylind kiáltásait követően útnak indult, és eltűnt a fehéren fodrozódó hullámok és a sötét sziklák között. A nagyobb vitorlás is ugyanakkor szedte fel a horgonyt; három asztalos még mindig a fedélzetén dolgozott, tovább finomítva a raktérben készülő karámokat.

Talith úrnő egyedül maradt néhány tucat közönséges kétkezi munkással. Nem hagyta, hogy bármi is eltérítse korábbi céljától, ezért gondosan megigazította a haját és a ruháját. Megkeményítette a szívét, és elhatározta, hogy próbára teszi az Árnyékmester követőinek hűségét és vérmérsékletét. A feladat nehéznek ígérkezett, de a jutalom is nagy volt. Ha megnyeri a bizalmukat, a segítségükkel kiszabadulhat.

A korábbinál jóval egyszerűbb ruhát öltött, de arra ügyelt, hogy az anyag szabása kihangsúlyozza formás csípőjét. Ékszereit levetette, és úgy tett, mint aki levegőzni indul. Az eget bámulta, majd a dolgozó munkásokat és az általuk készített eszközöket. Közben igyekezett minél unottabb arckifejezést vágni.

Meglepetten tapasztalta, hogy senki sem vizslatja vágyakozva.

A rá irányuló pillantások még csak nem is voltak kíváncsiskodók. Nem mindenkit hagyott azonban hidegen a jelenléte. Az a néhány, aki nyugtalan lett a nő tekintetétől, zavartan tért vissza dolgozni, és igyekezett lekötni magát. Egyik nyíltan megfutamodott előle, és az árnyékszékre menekült. De ez is határozottan lépdelve tért vissza; többé pedig feléje sem nézett. Vonzereje valamiért elérhetetlenné tette, de azért mindent megtett, hogy másképp gondolják. Néha túl sokáig időzött el valakin a pillantása, néha fellibbentette a szoknyáját, hogy a bokáját megmasszírozza. A gyengébb akaratú férfiak ilyenkor mindig odajöttek hozzá, hogy felkínálják a segítségüket. Most semmi hasonló nem történt.

Az üdvözlését csak egy bólintással nyugtázták. Ha valakivel szóba akart elegyedni, akkor válaszul fejcsóválást és valami átlátszó kifogást kapott. Útban van, nem állna egy kicsit odébb; a jelenléte egyértelműen kényelmetlen volt. Senki nem nézett a szemébe.

Délben a nap kegyetlenül perzselt mindenütt, kivéve a sziklafal árnyékában. Az itt üldögélő kötélverőre zúdította a panaszát. A vak férfi felhördült, de végül csak válaszolt, miután kényelmesen elhelyezkedett a felfordított hordón az ellenőrzésre váró kötelek között.

- Ezek aztán tudják, mit ér az életük.

Keze olyan volt, akár a medve mancsa, ujjai pedig rövidek. Ennek ellenére a férfi szakmája mestere volt. Talith ámulva figyelte a szürke fonatok között felvillanó körmöket, és a végeredményt, a négy szálból összefont kötelet.

- A mestered azt parancsolta az embereknek, hogy ne vegyenek rólam tudomást?

Ivel felszegte a fejét, és forgatni kezdte a szemgolyóját. Ez a gesztus általában az érzékeny gyomrúak jutalma volt.

- Arithon azt parancsolta, hogy a nadrágjukban ágaskodó férfiasságukról ne vegyenek tudomást - válaszolt anélkül, hogy ujjai akár csak egy pillanatra is megálltak volna. - Azt mondják, olyan látványt nyújtasz, ami elveszi a férfiember eszét.

Talith bársonyos hangon felnevetett.

- Ezért félnek hozzám szólni? Vagy meg lett tiltva nekik?

- Ez rendben - billentette oldalra a fejét Ivel.

Megnyalta a mutatóujját, és elővett egy másik kötelet.

- Arithon azt mondta, nem érhetnek hozzád. De férfiak a javából, mint azt magad is láthatod. Maguk között megtanácskozták a dolgot - válaszolta. A kötélbontó vassal körbemutatott a magas sziklákon, amelyek az égbolt nagy részét elfedték előlük. - Itt érthető okokból nincsenek szajhák. Még csak egy kocsma sincs, ahol sörrel tompíthatnák a természetükből fakadó viszketést. Az emberek úgy döntöttek, hogy minél távolabb maradnak tőled, annál könnyebb lesz megbirkózniuk a kísértéssel.

Talith döbbenten pislogott.

- Emberek ezek egyáltalán, vagy állatok, amiért ennyire félnek, hogy elveszítik az önuralmukat? Vagy a rettegés annyira gúzsba köti őket, hogy elveszítették a saját akaratukat is? Miért teszik félre a büszkeségüket? Egy másik parancsa miatt megfosztják magukat az alapvető szükséglettől, hogy szóba álljanak velem?

- Bölcselkedés, mi? - csavart egyet Ivel a kötélvégeken, olyan sebességgel, amelyre még egy tökéletes látású mester is büszke lehetett volna. - Mi nem vagyunk finomkodó fajta. Mi lenne a hasznunk belőle? Az ilyen szónoklatok csak a ráérő gazdagokra és a tudományok iránt érdeklődő fiatalokra hatnak. Ezek az emberek azért dolgoznak itt, mert jó fizetséget kapnak érte. Néhányuknak nincs családja. Néhányan épp a szeretteiknek akarnak jobb körülményeket teremteni. Arithon nem könyörül a lazsálókon. Magas elvárásai vannak, de tisztességesen bánik velük.

Talith gúnyosan felnevetett.

- Ez tehát a mennyország, ahol mindenki elégedett? Le vagyok nyűgözve. Az összes itt dolgozó megalázkodik, és alig várja, hogy Arithon talpát nyalhassa? - Tigristekintete Ivelre szegeződött, és előrukkolt az ajánlatával. - Minden ékszerem odaadnám annak, aki kimenekítene ebből a látszólagos boldogságból.

A vak kötélfonó volt az egyedüli ember, aki szóba állt vele. Talith tudta, hogy a férfi elég pletykás ahhoz, hogy megossza társaival is a fontos dolgokat. Úgy érezte, elvetette a lázadás magvát. Elégedetten perdült meg, és elsétált onnan. Most már csak ki kell várni, amíg valaki ráharap a csalira. Addig is ki kell találnia egy másik tervet arra az esetre, ha az első valamilyen okból kudarcba fulladna.

Három éjszakával később is csak nehezen tudott elaludni. Kavargó gondolatai fogságában feküdt az ágyban, amikor kaparászást hallott az ablak felől. A szolgáló horkolása meggyőzte arról, hogy a nő mélyen alszik. Halk suttogást hallott.

- Felség?

Felkönyökölt. Kibontott haja csupasz válla felett hullámzott, ahogy kikelt az ágyból, és elindult a zsaluk felé. A padlódeszkák mintha ezerszeres erővel recsegtek volna a talpa alatt. Megdermedt. A szolgáló felhorkantott, mocorgott egy keveset, majd újra mély álomba merült. Néhány pillanattal később ismét csend ereszkedett a szobára.

Talith alsó ajkát beharapva indult meg újra. Nem hallott semmit a partnak csapódó hullámok zaján kívül. Talán csak képzelődött, amikor a kötélverő hangját vélte hallani. Talán csak a vágyakozás kétségbeesett visszhangja volt.

Ennek ellenére kioldotta az ablakot rögzítő bőrszíjat. Fogyó hold tündökölt az égbolton, kísérteties fénybe vonva a vidéket. Vastmark magas sziklái a legtöbb csillagképet elfedték a szeme elől, csakúgy, mint az elmúlt évezredek során mindig. Talán valahol a déli parton Lysaer s'Ilessid ugyanazokat a csillagokat nézi, amelyeket ő, és a szívét is ugyanolyan fájdalom tölti meg.

- Talith úrnő - jött az újabb suttogás a párkány alól.

A hercegnő reménykedve nézett le. Egy összegörnyedt alakot látott. Ősz haj villant, majd Ivel háromszögletű arca tűnt fel. A szürkésfehér szemgolyók megvillantak a szemöldök alatt.

- Hölgyem, négy férfi tervezi elhagyni a Cascain-szigeteket. Úgy gondolták, hogy téged is magukkal visznek. Van egy kisebb halászbárkájuk az egyik sziget mögötti barlangban. Titokban készítették, és hamarosan tengerre szállhat. Amikor eljön a megfelelő idő, kifutnak. A sántító ács fog érted jönni. Készítsd elő az ékszereidet. Ha a szolgálódat nem tudod megakadályozni abban, hogy sikoltozni kezdjen, akkor kénytelenek leszünk megkötözni, és betömni a száját. Meg kell értened, hiszen mindannyian az életünkkel játszunk. Ha Arithon rájön, hogy megszöktettünk, őrült dolgokat fog művelni.

Talith még mindig nem felejtette el a Nyílvessző fedélzetén történt rajtaütést és az átlőtt torkú testőrkapitányt.

Azt a néhány idegőrlő napot, amíg a halászbárka el nem készült, a terv tökéletesítésére használta fel. Minden eszközt bevetett. Azt találta ki, hogy a szolgáló itt marad, és azt mondja, hogy az úrnője megbetegedett. Ez lesz az indok, amiért nem mutatkozik az emberek előtt.

- Levágom a hajam, és rávarrom egy párnára - állt meg a hercegnő Ivelnél a szokásossá vált reggeli séták egyikén. - Ez is néhány napi előnyhöz juttathat. Megértettem, hogy mi forog kockán. A szolgálóm is kiveszi a részét a szöktetésből.

A tilalmas szavakat aztán hamarosan tett követte, jóval korábban, mint arra a hercegnő számított. Az Árnyékmester által kikényszerített munkatempó most a herceg ellen fordult. A kunyhóban lévő apró szoba egyre inkább kalitkává vált. Talith és a szolgáló az egyik étkezés után elcsentek egy kést, és ezzel fogtak hozzá a ruhákra varrott ékszerek eltávolításához. Ezután Talith-nek már nem volt egyéb dolga, mint türelmesen várni, amíg el nem jön a holdfény nélküli éjszaka.

Ébren várakozott, amikor Ivel ismét megjelent az ablaknál. Megmutatta neki a fizetséget, amelyet egy alsószoknyából készített batyuba rejtettek. Egész szép kis summa gyűlt össze. Talith azt mondta, hogy amint elindulnak, fizet. Megállapodtak az utolsó apró részletekben is, és kezet ráztak. Aztán hozzálátott levágni a fülére és a nyakára lógó tincseit. Felvett egy sötét köpenyt, és beszállt a partnál várakozó csónakba. A ravasz képű, copfos evezős a vízbe merítette a lapátokat, és gyakorlott mozdulatokkal lökte el a járművet. Az apró csónak gyorsan szelte a habokat, de a sietség ellenére is csendesen haladtak. A bronz evezővillákat selyemdarabokkal burkolták be. A finom anyag sehogy sem illett ehhez az alantas célhoz, de hirtelen nem találtak jobbat.

- A mester drága inge - vigyorodott el az evezős, kivillantva sárgás fogait. - A vén tetves Ivel szerint ezzel ő is kellő mértékben hozzájárult az utazáshoz.

Talith visszafojtotta a feltörő nevetést. Lassan az éjszakai part elmaradozott mögöttük. A farakások körvonalai elmosódtak, és beleolvadtak a sötétségbe. A hercegnő szíve majd kiugrott a helyéről örömében. A meneküléssel a sors igazságot szolgáltat. Nemcsak Ari-thon büszkeségét tapossa porba Eldir király és a kérkedő Hetek Szövetsége előtt. Az Árnyékmester búcsút mondhat a váltságdíjnak, és képtelen lesz kifizetni a zsoldosait. Lysaer hadjárata vérontás nélkül, fényes győzelemmel fog véget érni. A legutóbbi kis tréfa pedig feltette a koronát az egészre. A s'Ffalenn fattyú saját emberei ellopták a legjobb ingét.

- Megérdemelte - válaszolta Talith halkan.

A halászbárka feltűnt előttük. A megviselt korlát és evezők szürkén világítottak a felettük tornyosuló sziklák rejtekében. A csónak elhaladt a kormánylapát mellett. Talith egy durván kifaragott táblát vett észre, amelyre elnagyolt betűket véstek. A bűntársai a Királyi Szabadság nevet adták a kis hajónak.

- Ti ostobák! - szisszent fel Talith barátságtalanul, ahogy a fedélzetről feléje nyúló kezek megragadták. - Ez bizonyosan lebuktat minket.

De a négy férfi, akik az Árnyékmester ellen fordultak, nem hajlottak rá, hogy megváltoztassák.

- Hiszen remekül illik rá - közölték mosolyogva a hercegnővel.

Egy aprócska kabinba vezették az asszonyt, amelyben átható halszag uralkodott. A letakart lámpás fényénél a szökevények vezetője leültette egy hordóra, és feltárta a terv utolsó részeit.

- A Szabadság Eldir király kikötőjébe megy, és Havish területén kérünk majd menedéket - közölte a durva ujjast viselő férfi. A bőrén izzadság csillant, ahogy ujját végighúzta a térkép felett. - Nem kockáztathatjuk meg a Déli-szorost Vörösföld felé, habár az közelebb lenne. A Khetienn valahol arra hajózik. Ha üldözni kezdene minket, akkor meg lennének számlálva a perceink. Amennyiben a szökésünk híre idő előtt jut Arithon fülébe, partra vetne mindannyiunkat, és élve nyúzna meg. Az egész szoros egy csapda. Tele van kiszögellésekkel, ahol bármikor sarokba szoríthatna.

Ezt Talith is látta, de türelemre intette magát. Úgy döntött, hogy megvárja, amíg a férfi befejezi az előadást.

- Úgy gondoltuk, legjobb lenne Nyugat Shand felé hajóznunk, majd a félszigetet megkerülve északra fordulunk. Los Mar lenne a végállomás - foglalta össze a férfi. - Amint láthatja, Mornos túl közel esik a határhoz. Túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy ellenálljunk, ha az ellenség a nyomunkra bukkan.

Talith végignézett a térképen. Az út roppant hosszúnak tűnt, de túl izgatott volt ahhoz, hogy máris csüggedni kezdjen.

- Nem sok kényelmet biztosíthatunk, felség - közölte bocsánatkérően a tengerész. - Mindent megteszünk, ami tőlünk telik. Van egy nagy fürdődézsánk egy régi halászhajóról. A saját szállásunk lenn van a raktérben, ahol valaha a halat tárolták. A szagot azonban lehetetlen kiszellőztetni. Ha felséged nem bánja, hogy néha közönséges tengerészruhát viseljen, akkor időnként feljöhet a fedélzetre is.

Talith beletúrt megrövidített hajába. Szeme megcsillant a lámpás tompa fényében. Mély levegőt vett. Forró olaj és avas hal szaga ütötte meg az orrát. Ennek ellenére a legkedvesebb mosolyát villantotta ki.

- Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. Hogy bosszút álljak Arithonon, és a férjem becsületét helyreállítsam, mindent képes vagyok elviselni. Ennél sokkal rosszabbra számítottam.

A tengerész elvigyorodott, előtárva hiányos fogsorát.

- Akkor ennyi lenne - kacsintott a nő felé. Áthajolt a térkép felett, és suttogva szólt a fedélzeten várakozó bűntársainak. - Fel a vitorlákkal fiúk! A királyi méltóság is jónak tartja a tervet.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Ian Watson: Az Úr Világa (részlet).

Létrehozás: 2004. március 5. 10:35:02Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.