Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka július 20.
Hatalom Kártyái - Élőholt invázió június 22.
A pillanat képe
Csavar és a sárkány
Küldd el képeslapként!
Samuel Verner, árnyvadász nevén Csavar, a Kutya totem sámánja, totemének mágiájával védi meg magát a sárkány pusztító tűzleheletétől. A sárkánynak ezután szembe kell néznie Csavar társainak koncentrált tűzerejével.
Nézz szét a galériában!
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Végzetúr alappakli
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Szólások
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Élőholt invázió

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (614)
Kaland-Játék-Kockázat (149)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)
Magyar fantasy könyvkiadás (35)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Janet Evanovich: Hárman a pácban (részlet 1.)

Hajnali ötkor az edények csörömpölve a földre hullottak, mire én flanel hálóingemben kirohantam, hogy Rangert lássam mosolyogva az előszobában.

- Hello, szivi - üdvözölt Ranger. Óvatosan kikerülgettem az edényeket a földön, és megvizsgáltam az ajtót. A két Yale-zár teljesen rendben volt, a retesz bezárva. A lánc a helyén. Arra következtettem, hogy Ranger akkor lökte fel az edényeket, amikor átslisszolt az ajtó alatt.

- Gondolom, nem sokra megyek azzal, ha megkérdezem, hogyan jöttél be - mondtam.

- Majd egyszer, ha lelassultak a dolgok, tartok neked egy haladó betöréstanfolyamot.

- Hallottál már csengőről?

Ranger csak mosolygott.

OK, nem nyitnám ki az ajtót. Kilesnék a kémlelőnyíláson, meglátnám Rangert az ajtóban, és visszamennék lefeküdni.

- Nem fogok futni - jelentettem ki. - Tegnap már futottam. Kikészültem tőle. Nem fogok többet futni, soha. Ilyet már csináltam.

- A sportolás jót tesz a nemi életednek - mondta Ranger.

Nem akartam kínos titkokat megosztani Rangerrel, de a nemi életem minden idők legalacsonyabb szintjén volt. Nem tehetsz jót valamivel, ami nem létezik.

- Havazik? - kérdeztem.

- Nem.

- Esik az eső?

- Nem.

- Ugye nem várod el tőlem, hogy megigyak még egy olyan vitaminturmixot?

Ranger végigmért.

- Nem ártana. Ebben a hálóingben úgy nézel ki, mint Füles Mackó.

- Egyáltalán nem hasonlítok Füles Mackóra! OK, nem borotváltam le a lábamat néhány napja... de ettől még nem nézek ki úgy, mint Füles Mackó. És különösen nem vagyok olyan dagi, mint Füles Mackó.

Ranger még többet mosolygott.

Dobbantottam a lábammal, visszamentem a hálószobába, és becsaptam az ajtót. Kötött harisnyát húztam és melegítőt, bekötöttem a futócipőmet, kimeneteltem az előszobába, ahol Ranger állt, karját keresztbefonta a mellén.

- Arra ne számíts, hogy minden nap ezt fogom csinálni! - füstölögtem, fogamat vicsorítva. - Csak azért csinálom, hogy szórakoztassalak.

Egy órával később bevonszoltam magam a lakásomba, és lerogytam a kanapéra. Az éjjeliszekrényemen fekvő pisztolyomon járt az agyam, és azon gondolkodtam, hogy meg van-e töltve. Aztán azon gondolkodtam, hogy lelövöm vele Rangert. Aztán meg azon, hogy lelövöm vele magamat. Még egy hajnali futás, és úgyis halott lennék. Akkor már most túl lehetnék rajta.

- Készen állok az egészségügyi termékeket gyártó gyárra - mondtam Rexnek, aki a levesestáljában rejtőzködött. - Ahhoz nem kell formában lenned, hogy tamponokat dobozolj. Akár százötven kilóra is felfújódhatnék, és még mindig jó munkát végezhetnék az egészségügyi termékeket gyártó gyárban. - Lenyomkodtam a cipőmet, és lehámoztam az átázott zoknikat. - Miért készítem ki magamat ezen? Egy őrülttel álltam össze, és mindketten egy öreg, jégkrémárus fickóra haluztunk rá.

Rex kihátrált a levesestáljából, és remegő bajusszal rám nézett.

- Pontosan - helyeseltem. - Ez hülyeség. Hülyeség, hülyeség, hülyeség!

Felhorkantam és felálltam. Kicaplattam a konyhába, és elkezdtem kávét főzni. Ranger legalább nem jött vissza velem, hogy felügyelje a reggelit.

- Haza kellett mennie a baleset miatt - magyaráztam Rexnek. - Istenemre esküszöm, hogy nem akartam elgáncsolni. És semmi esetre sem akartam, hogy kiszakítsa a melegítőjét, amikor elesett. Természetesen rosszul érzem magam amiatt is, hogy megszorongattam a mogyoróit.

Rex úgy nézett rám, mintha azt mondaná: Ja, igazad van.

Amikor kislány voltam, mindig rénszarvas szerettem volna lenni - a repülő fajtából. Néhány évig zuzmó után kutatva ügettem körbe, és fiú rénszarvasokról ábrándoztam. Aztán egyik nap láttam a Peter Pant, és a rénszarvas korszakomnak vége szakadt. Nem értettem, hogy miért vonzó nem felnőni, mert a burg összes kislánya nem bírta kivárni, hogy felnőjön, mellei nőjenek, és hogy járjon egy fiúval. Azt megértettem, hogy egy repülő Peter Pan jobb, mint egy repülő rénszarvas. Mary Lou szintén látta a Peter Pant, de Mary Lou Wendy akart lenni, így Mary Lou és én jó párost alkottunk. A legtöbb napon együtt láthattak bennünket, ahogy kézen fogva szaladgáltunk a környéken, és azt énekeltük, hogy: "Repülök! Repülök!" Ha idősebbek lettünk volna ez valószínűleg szóbeszédet indít útjára.

A Peter Pan korszakom tulajdonképpen elég rövid életű volt, mert néhány hónap Peter Panozás után felfedeztem Csoda Csajszit. Csoda Csajszi nem tudott repülni, de nagy, terjedelmes, kiugró melleit érzéki Csodaruhájába gyömöszölte. Barbie baba a burg bebetonozott példaképe volt, de Csoda Csajszi jól megszorongatta. Csoda Csajszi nemcsak hihetetlenül nagy mellű volt, de komoly seggbe rugdosást is végzett. Ha meg kellene neveznem azt a személyt az életemből, aki a legnagyobb befolyást fejtette ki rám, akkor Csoda Csajszit kellene mondanom.

Egész tinédzserkoromban és korai húszas éveimben rocksztár akartam lenni. Az a tény, hogy nem tudok semmilyen hangszeren játszani, vagy hogy nem tudok lejátszani egy dallamot, nem csorbította a fantáziát. Realisztikusabb pillanatiamban egy rocksztár barátnője szerettem volna lenni.

Nagyon rövid ideig, amíg fehérnemű-beszerzőként dolgoztam E. E. Martinnak, Amerika üzleti világa iránt vágyódtam. Ábrándjaim egy elegáns hölgyről szóltak, aki parancsokat osztogatott talpnyaló férfiaknak, miközben a limuzinja lent várta az utcán. E. E. Martin valósága az volt, hogy Newarkban dolgoztam, és már jó napnak számított, ha a vasútállomáson senki nem pisilte le a cipőmet.

Mostanában bajom volt azzal, hogy valami jó ábrándot találjak magamnak. Visszatértem ahhoz, hogy Csoda Csajszi szeretnék lenni, de az élet kegyetlen tényei közé tartozott az, hogy csak nehezen tudtam volna kitölteni Csoda Csajszi Csodamelltartóját.

A kenyérpirítóba egy lefagyasztott ostyát dobtam, majd megettem süteményként, amikor elkészült. Ittam két bögre kávét, és fájó izmaimat bevonszoltam a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak.

Hosszú ideig álltam a gőzölgő vízsugár alatt, miközben végigmentem a fejemben az elvégzendő dolgok listáján. Telefonálnom kell a pickupom ügyében. Mosnom kell, és ki kell fizetnem néhány számlát. Vissza kell vinnem Mary Lou melegítő felsőjét. És utoljára, de nem utolsó sorban, meg kell találnom Mo bácsit.

Elsőként a pickup telefonját intéztem el.

- A porlasztó a ludas - tudatta velem a kék csapat vezetője. - Beszerelhetünk egy újat, vagy megpróbálhatjuk kijavítani a meglevőt. Sokkalta olcsóbb lenne, ha kijavítanánk a régit. De természetesen javított alkatrészhez nem jár garancia.

- Mi az, hogy a porlasztó a ludas? Most szereltettem be egy új alkatrészt!

- Ja - mondta. - Az is kellett bele.

- És most biztos abban, hogy porlasztó kell.

- Ja. Kilencvenöt százalékban biztos vagyok benne. Néha, amikor ilyen problémák jelentkeznek, hibás EGR értékeket kapunk. Néha meg hibás a PCV szelep légáteresztése vagy a szivató vákuum terelőlapja. Lehet, hogy az üzemanyag-szivattyú romlott el... de nem hiszem, hogy azzal van a baj. Szerintem egy új porlasztó kell bele.

- Remek. Nagyszerű. Csodálatos. Szereljen be egy porlasztót nekem. Mennyi ideig fog tartani?

- Nem sokáig. Fel fogjuk hívni.

A listámon a következő tétel szerint be kellett ugranom az irodába, hogy megnézzem nem derült-e ki valami új. És amíg ott vagyok, csak azért is lecheckoltatom a Montgomery Street-i Andrew Larkinnak pénzügyi helyzetét, akit Rangerrel együtt kérdeztünk ki.

Magamra kaptam egy rakás meleg holmit, lesiettem, leszedtem a legutolsó jégréteget a Buickomról, és lerobogtam az irodába.

Lula és Connie már szorgalmasan dolgoztak. Vinnie ajtaja zárva volt.

- Bent van? - kérdeztem.

- Nem láttam - felelte Connie.

- Ja - fűzte tovább Lula. - Lehet, hogy tegnap éjszaka valaki egy cövekkel átütötte a szívét, és akkor egyáltalán nem fog bejönni.

Csörgött a telefon, és Connie Lulának adta át a telefont.

- Valami Shirlene - tájékoztatott Connie.

Felhúztam a szemöldökömet, és rápillantottam Lulára. Shirlene, Leroy Watkins nője?

- Igen! - örvendezett Lula, miután letette a kagylót. - Nyomon vagyunk! Szereztünk egy újabb élőt. Shirlene azt mondja, hogy Leroy hazament előző este. Aztán nagyon összevesztek, Leroy megverte Shirlene-t, aztán kirúgta a lakásból. Úgyhogy Shirlene azt mondja, elkaphatjuk a rohadékot.

Kulcsaim a kezemben voltak, és a kabátomon is felhúztam már a cipzárt.

- Menjünk.

- Könnyű dolgunk lesz - jegyezte meg Lula, amikor a Stark Streetre értünk.

- Meglepjük az öreg Leroyt. Talán azt fogja hinni, hogy Shirlene van az ajtóban. Csak azt remélem, hogy nem jön túl vidáman az ajtóhoz, érted, mire gondolok?

Pontosan tudtam, hogy mire gondol, és nem akartam rágondolni se. Leroy háza előtt parkoltam le, és mind a ketten csöndben ültünk ott.

- Nos - mondta Lula. - Valószínűleg nem akarja másodszorra is tönkretenni az ajtaját. Lehet, hogy megkapta a magáét a főbérlőtől. Ajtók nem teremnek fákon, tudod.

Meggondoltam.

- Lehet, hogy nincs is itt - tettem hozzá. - Shirlene mikor látta utoljára?

- Tegnap éjszaka.

Még ücsörögtünk egy kicsit.

- Itt kint is várhatnánk rá - javasolta Lula. - Megfigyelést végezhetnénk.

- Vagy felhívhatnánk.

Lula felnézett a második emeleti ablakba. - Telefonálni, az jó ötlet.

Még eltelt néhány perc.

Sóhajtottam egy nagyot.

- OK, hajrá.

- Pontosan - helyeselt Lula. Megálltunk az előtérben, és számba vettük az épületet. Valahol üvöltött a tévé. Babasírás. Lassan mentünk fel az első lépcsőfordulóig, hallgatózva, miközben lépésről lépésre feljebb kúsztunk. Az első emeleti folyosón szünetet tartottunk, és mélyeket lélegeztünk.

- Nem fogsz fújtatni, ugye? - kérdezte Lula. - Utálnám, ha rám esnél, mert nem bírod, meg fújtatnod kell.

- Velem minden okés - válaszoltam.

- Ja - mondta. - Velem is.

Amikor a második emeletre értünk, egyikünk se kapott már levegőt.

Ott álltunk az ajtót bámulva, amelyet kartonnal és két furnérléccel foltoztak meg. Intettem Lulának, hogy álljon el az ajtótól. Vigyázzba vágta magát, és a falhoz lapult. Ugyanezt tettem én is az ajtó másik oldalán.

Megkopogtattam az ajtót.

- Pizzafutár - kiáltottam.

Nem érkezett válasz.

Jobban megkopogtattam az ajtót, mire az kinyílt. Lula és én még mindig nem lélegeztünk, és éreztem, hogy a vér a szemgolyóm mögött lüktet. Se Lula, se én nem mozdultunk meg egy teljes percig. Csak lapultunk a falhoz, és egy hangot se adtunk ki magunkból.

Szóltam még egyszer.

- Leroy? Mi vagyunk azok, Lula és Stephanie. Itthon vagy Leroy?

Egy kis idő elteltével Lula megszólalt.

- Nem hiszem, hogy itthon van.

- Ne mozdulj! - parancsoltam rá. - Bemegyek.

- Tessék csak. - mondta Lula. - Én is bemennék elsőnek, de nem akarom zavarni a kutatást.

Bearaszoltam a lakásba és körbenéztem. Minden úgy nézett ki, ahogy emlékeztem rá. Arra nem utalt semmi, hogy van itt valaki. Belestem a hálószobába. Senki se volt bent.

- Nos? - kérdezte Lula a folyosóról.

- Üresnek tűnik.

Lula belesett az ajtófélfa mögül.

- Kár. Már örültem, hogy elkapjuk. Készen álltam arra, hogy szétrúgjam a seggét.

A becsukott ajtajú fürdőszoba felé indultam a gázspraymmel a kezemben. Kinyitottam az ajtót, és hátraugrottam. Az ajtó nekicsapódott a falnak, mire Lula lebukott a kanapé mögé.

Benéztem az üres fürdőszobába, aztán ránéztem Lulára.

Lula felállt.

- Csak a reflexeimet ellenőrzöm - magyarázkodott Lula. - Új technikákat próbálok ki.

- Aha.

- Nem mintha megijedtem volna - jelentette ki. - A pokolba, egy olyan férfinál, mint Leroy, több kell ahhoz, hogy egy olyan nő, mint én, megijedjen.

- Megijedtél - állapítottam meg.

- Nem.

- De igen.

- Eh-heh, nem. Majd megmutatom, hogy ki fél - morogta. - És az nem én leszek. Azt hiszem, és is ki tudok nyitni ajtókat.

Lula áttrappolt a szekrényajtóhoz, és kirántotta az ajtaját. Az ajtó szélesen kitárult, Lula meg az összetömörített kabátokra és más ruhákra bámult.

A ruhák szétváltak, Leroy Watkins pedig anyaszült meztelenül és egy lyukkal a homloka közepén kiesett a szekrényből, egyenesen rá Lulára.

Lula elvesztette lába alól a talajt, így mind a kettő a padlóra zuhant; Leroy kitárt karokkal, mereven, mint egy léc, Frankensteinhez hasonlóan Lulára esett.

- Szent szar! - kiáltottam. - Jézus, Mária és József!

- Júúúúúúj - sikoltotta Lula a hátán feküdve kézzel-lábbal kapálózva Leroy holttömegével a mellkasán.

Összevissza ugráltam ordítozva.

- Kelj fel! Kelj fel!

Lula meg összevissza gurult ordítozva.

- Szedd le rólam! Szedd le rólam!

Megfogtam egyik karját, és elkezdtem rángatni, Lula meg talpra ugrott, miközben úgy rázta magát, mint kutya a zivatarban.

- Ííííí. Azta. Júj.

Lehunyorogtunk Leroyra.

- Meghalt - mondtam. - Tutira halott.

- Jobb, ha elhiszed. És nem is légpisztollyal lőtték le. Akkora lyuk van a fejében, mint Rhode Island.

- Büdös is.

- Gondolom, pukizott a szekrényben - jegyezte meg Lula.

Mindketten émelyegtünk, ezért odafutottunk az ablakhoz, és kidugtuk a fejünket levegőért. Amikor a fülemben abbamaradt a csöngés, odamentem a telefonhoz, és felhívtam Morellit.

- Van egy ügyfelem a számodra - közöltem vele.

- Még egy?

Hangja hitetlen volt, és nem hibáztathattam ezért. Ez már a harmadik hulla egy héten belül.

- Leroy Watkins kiesett a szekrényből, rá Lulára - tájékoztattam. - A király összes lova és inasa nem tudná többet összerakni Leroyt.

Megadtam neki a címet, leraktam a telefont, és kimentem a folyosóra, hogy megvárjam.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Raymond E. Feist & Janny Wurts: A birodalom szolgálója (részlet).

Létrehozás: 2004. február 13. 11:02:05Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.