Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kártyái - Homokdűnék november 20.
HKK Negyedszázad október 23.
A pillanat képe
Egwene az Amyrlin Trónon
Küldd el képeslapként!
Ezen a képen Egwene-t láthatjuk, az ifjú amyrlint, aki épp Tar Valon alatt gyülekezik a köréje gyűlt aes sedaiokkal és az oldalukon álló hadsereggel. Az elhúzódó tárgyalások ellenére a fiatal, érett lány még mindig reménykedik a vértelen győzelemben.
Nézz szét a galériában!
BLACK FRIDAY

A lista folytatása...
Termékismertető - Kártyavédő fólia
Termékismertető - Óriás dobókocka (10 oldalú)
Termékismertető - Hatalom Kártyái - 11. kiadás
Termékismertető - Alfa pakli – Vérfarkasok

A lista folytatása...
Kaland-Játék-Kockázat (150)
Könyv adás - vétel (615)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)
Magyar fantasy könyvkiadás (35)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Robert Jordan: A kardok koronája (részlet)

Elaida messzire ellátott a Fehér Torony teteje alatt, a közel nyolcvan hossz magasan nyíló boltíves ablakból, túl Tar Valon falain is. A széles Erinin folyó észak-nyugatról, erdők tarkította síkságról érkezett, s kettényílt a hatalmas szigetváros fehér falai előtt. Lenn hosszú árnyak pettyezték a várost, de ebből a magasságból minden tisztán és élesen látszott. Még Cairhien híres befejezetlen tornyai sem versenyezhettek a Fehér Toronnyal. Tar Valon többi tornya sem ért a nyomába, bármit beszéltek is ívelt hídjaikról az emberek.

Ilyen magasan könnyű szellő enyhítette a világra boruló természetellenes hőséget. Az év ezen szakában, a Fények Ünnepe után, már méteres hónak kellett volna fednie a vidéket, ám mégis a legforróbb nyarat idéző meleg volt. Újabb jele annak, hogy közeleg az Utolsó Csata, a Sötét Úr újabb kézjegye, ha bárkinek kétsége lett volna efelől. Elaida persze nem hagyta, hogy a hőség megérintse, még akkor sem, mikor lefelé indult a Torony fülledtebb alsó termeibe. Egyáltalán nem a szellő miatt költözött fel ilyen magasra, ezekbe a szerény szobákba, vállalva a számtalan lépcső okozta kényelmetlenséget.

A sima, vörösesbarna padló és az alig pár faliszőnyeg által díszített fehér márványfal nyomába sem ért a lejjebb fekvő Amyrlin lakosztály pompájának. Sok időt töltött ott is, hiszen az Amyrlin Trón hatalmához az amyrlin pazar szobáit kötötték az emberek. De idefenn lakott, és munkája zömét is itt végezte. A kilátás miatt. Bár nem a város, a folyó vagy az erdő érdekelte. Hanem ami a Torony területén kezdődött éppen.

Az őrség régi gyakorlóterén frissen ásott gödrök és alapok húzódtak, magas fadaruk, márvány és gránit lapok tornyosultak. Kőművesek és munkások sürögtek-forogtak szorgos hangyaként, szekerek hordtak még több követ a Torony elé végtelen sorokban. Az egyik oldalon állt a kőművesek makettje. Akkora volt, hogy a munkások bekúszva láthassanak benne minden részletet, megnézhessék minden kő helyét. A legtöbben nem tudtak olvasni, és a mesterek tervrajzain sem igazodtak volna el. A makett nagyobb volt, mint jó pár udvarház a környéken.

Ha a királyoknak és királynőknek palotáik vannak, az Amyrlin Trón miért lakna a többi nővérénél alig jobb szobákban? Palotája fényesebb lesz a Fehér Toronynál, tornya tíz hosszal magasabbra tör majd. A kőművesek mestere elsápadt, mikor ezt meghallotta. A Tornyot ogierek építették, nővérek segítették őket a Hatalommal. De elég volt Elaida arcára néznie, hogy Lerman mester a földig hajolva, dadogva ígérje meg, úgy lesz, ahogy kérte. Mintha ez kérdéses lett volna.

Dühösen húzta el a száját. Ogier kőműveseket akart, de az ogierek nem mozdultak el a steddingekből. A legközelebbi steddingbe, a feketedomboki Stedding Jentoine-re küldött üzenetét visszautasították. Udvariasan, de visszautasították, és még az Amyrlin Trónt sem tisztelték meg magyarázattal. Az ogierek legjobb esetben is visszahúzódóak voltak. Leginkább teljesen kivonták magukat a világ viharaiból, nem folytak bele az emberek ügyeibe.

Elaida nem törődött velük többet. Büszke volt arra, hogy el tudja választani a lehetségest a lehetetlentől. Az ogiereket lehetetlen volt rábírni, hogy segítsenek, innentől kezdve lényegtelenek voltak. Nem volt közük a világhoz. Legfeljebb ahhoz a pár városhoz, amelyet egykor régen ők építettek, és ahová már csak akkor látogattak el, ha régi munkájukon kellett javítani valamit.

Az odalenn bogárként mászó emberek láttára összevonta szemöldökét. Túl lassan haladt az építkezés. Az ogierek ugyan kiestek, de az Egyetlen Hatalmat talán most is használni lehetne. Bár csak kevés nővér volt képes a Föld erejével bánni, nem lehetett olyan nehéz megerősíteni vagy egymáshoz bájolni a köveket. Igen. Már készen látta a palotát: bástyái, aranyozott kupolái ragyogtak, és egyetlen tornya a mennyekig ért... A kristálytiszta égre tekintett. Odáig ér majd a csúcsa. Sóhajtott egy nagyot. Igen. Még ma kiadja a parancsot.

A magas óra a háta mögött hármat ütött. A városban is megszólaltak a gongok és a harangok, ám hangjuk alig szivárgott fel a torony magasába. Elaida mosolyogva lépett el az ablaktól. Lesimította vörös sávokkal hímes tejfehér selyemruháját, és megigazította a vállán az Amyrlin Trón széles, csíkos stóláját.

A díszes órán arany, ezüst, tűzzománc figurák mozogtak a csilingelés ütemére. Az egyik oldalán szarvas, csúf pofájú trallokok menekültek egy csuklyás aes sedai elől, a másikon egy hamis Sárkány próbálta elhárítani egy nővér ezüstös villámait. A feje fölé tornyosuló óralap fölött pedig egy király és királynője térdeltek egy zománc-stólás Amyrlin Trón előtt. Tar Valon Lángja, egyetlen hatalmas holdkőből kifaragva, egy arany ív tetején ragyogott a feje fölött.

Nem nevetett gyakran, most mégsem tudott elfojtani egy elégedett kis mosolyt. Az órát a Szürkék közül felemelt Cemaile Sorenthaine készíttette, arról ábrándozva, hogy egy nap majd visszatérnek a Trallok Háborúk előtti idők, mikor senki nem uralkodhatott a Torony jóváhagyása nélkül. Cemaile terveiből semmi sem vált valóra, és vagy háromszáz éven át az óra egy eldugott raktárban porosodott. Senki sem merte felvállalni az üzenetét, csak Elaida. Az Idő Kereke fordult. Újra lehetséges az, ami régen volt. Mert minden kezdődik elölről.

Az óra mögött ajtó lapult, ami a fogadószobát kötötte össze hálófülkéjével és öltözőszobájával. A faliszőnyegek Tear, Kandos és Arad Doman mestereinek legszebb munkái voltak. Ezüst és arany szálak tették még csillogóbbá mintájukat, ahogy egymással szemben, szép rendben lógtak a falakon. Elaida mindig is rendszerető volt. A padlót takaró zöld, vörös és arany szőnyeg Tarabonból érkezett; a selyemszőnyegek kivételesen drágák voltak. A szoba sarkaiban, márvány talapzaton egyegy porcelán váza állt, a Tengeri Nép remeke, és mindegyik vázában két tucat vörös rózsa. Ebben a hőségben ugyan csak a Hatalom tarthatta életben a kényes virágokat, de Elaida úgy érezte, méltóbb ügyet nem is szolgálhatna. Aranyozott faragások fonták be az egyetlen széket a szobában - senki sem ülhetett a jelenlétében - és a Cairhien szigorát árasztó íróasztalt. Szerény szoba, a mennyezet is csak két hossz magas... De megteszi, amíg nincs kész a palota. A kilátással épp megteszi.

A karosszék magas támláján Tar Valon lángja ragyogott holdkőből kirakva, ami remekül illett sötét hajához. Az asztal gondos fényezését csak három altarai lakkdobozka törte meg. Elaida felemelte a fehér felhők és arany sólymok díszítette doboz tetejét, és leemelt egy vékony papírcsíkot a benne rejlő jelentések és levelek halmáról.

Legalább századszorra olvasta el a Cairhienből galambbal érkezett üzenetet. A Toronyban kevesen tudtak az üzenet érkeztéről, a tartalmát pedig senki sem ismerte rajta kívül. De ha olvasták volna, sem értik, mit jelent. Kis híján felkacagott örömében.

A gyűrű már a bika orrában van. Kellemes utunk lesz a piacra.

Nem volt rajta aláírás, de így is tudta, ki írta. Csak Galina Casban küldhette ezt a csodás üzenetet. Galina volt az egyetlen, akiben Elaida majdnem annyira megbízott, mint saját magában. Teljesen persze senkiben sem bízott, de a Piros ajah fejében a leginkább. Őt is a pirosak közül emelték ki, és a mai napig sok szempontból a pirosak közé sorolta magát.

A gyűrű már a bika orrában van.

Rand al'Thor - az Újjászületett Sárkány, aki úgy tűnt, meghódítja az egész világot, és aki már így is túl sokat bekebelezett belőle - ártalmatlan, ráadásul Galina hatalmában van. És egyetlen követője sem sejti. Ha akár a legkisebb esély lenne erre, Galina máshogy fogalmaz. Régebbi üzenetekből úgy tűnt, Rand al'Thor újra felfedezte, hogyan kell Utazni, pedig ezt a képességet az aes sedai-ok elveszítették a Világtöréskor. De még ez sem menthette meg. Sőt, ez csak segítette Galinát. Úgy tűnik, minden előzetes figyelmeztetés nélkül járt-kelt, ki gondolhatta volna, hogy ezúttal nem saját akaratából távozik? Nevetés csiklandozta.

Egy héten belül, de a legrosszabb esetben két hét múlva, al'Thor itt lesz a Toronyban. Ők vigyázzák és irányítják majd, míg csak a Tarmon Gai'don, al'Thor világpusztítása be nem fejeződik. Bolondság lenne akár csak egyetlen, fókuszálni képes férfit is futni hagyni. Azt pedig kész őrültség lenne elengedni, aki a jóslatok szerint a Sötét Úr ellenfele lesz az Utolsó Csatában - a Fény adjon addig még hosszú éveket, bármit mutat is a hőség. Hosszú évek kellenek ahhoz, hogy a világ felkészüljön, először pedig al'Thor művét kell megsemmisíteni.

Persze okozhatott volna nagyobb kárt is, ha teljesen szabadjára engedik. Arról nem is beszélve, hogy még a végén idő előtt megöletné magát, ha nem vigyáznak. De most az ifjú bajkeverő jó kezekben van, úgy óvják majd, mint pólyás babát az édesanyja, egészen addig, míg el nem jön a Shayol Ghul ideje. Ha pedig azt túlélné...

Elaida elhúzta a száját. A Sárkány Jóslata szerint nem éli túl, és mindenkinek ez volna a legjobb.

- Anya?

Elaida összerezzent Alviarin hangjára. Kopogtatás nélkül mert bejönni!

- Híreket kaptam az ajahoktól, Anya.

A karcsú asszony higgadtan viselte a Krónikaőrök stóláját. A stóla fehér volt, akár Alviarin ruhája, mutatta, kik közül emelték erre a rangra. Hiába szólította Anyának Elaidát, hangsúlya inkább az egyenrangú köszöntésé, semmint a mély tiszteleté volt.

Alviarin megjelenése egy csapásra elrontotta Elaida kedvét. Hogy a Krónikaőr Fehér volt, nem pedig Piros, mindig arra emlékeztette, milyen gyenge volt megválasztásakor. Sokat erősödött azóta, de még nem eleget. Még nem. Már belefáradt a sajnálkozásba, hogy Andoron kívül csak kevés ügynöke van, és hogy elődje és Alviarin elődje megszökött - megszöktették őket, maguktól nem szabadulhattak volna! - még mielőtt kicsikarhatták volna belőlük az amyrlin hálózatának titkait.

Kellett neki a hálózat, joga lett volna hozzá. Az ajahok hagyományosan a Krónikaőrnek küldték tovább mindazt, amit ügynökeik hírei közül az amyrlin érdeklődésére érdemesnek tartottak, de Elaida meg volt róla győződve, hogy Alviarin nem adja neki tovább az összes hírt. Mégsem kérhetett közvetlen tájékoztatást. Épp elég baj, hogy gyenge, nem kell azt az egész világnak tudnia. Mármint az egész Toronynak, hisz a világból úgyis csak az számít.

Elaida ugyanolyan higgadt volt, mint Alviarin, épp csak odabiccentett neki. Úgy tett, mint aki leveleiben merült el, egyesével átnézegette mindet, majd visszatette a kis lakkdobozba. Egyetlen szóra sem emlékezett belőlük. Megalázó volt megváratnia Alviarint, mert kicsinyes volt, és zavarta, hogy csak kicsinyes dolgokkal üthet oda annak az asszonynak, akinek engedelmesen kéne őt szolgálnia.

Az amyrlin bármit törvénybe adhatott, a szava szent volt és megfellebbezhetetlen. Valójában a Torony Csarnokának támogatása nélkül a törvények annyit értek csak, mint a papír, amelyre ráfirkálták őket, vagy még annyit sem. Hiába, hogy nyíltan egyetlen nővér sem szegülne szembe az amyrlin akaratával, a törvények többségéhez kell még vagy száz dolog, hogy megvalósulhasson. A legjobb esetben is lassú volt a dolog, néha olyan lassú, hogy soha nem valósult meg. És manapság ritkán fordult elő a legjobb eset.

Alviarin nyugodt volt, mint egy fagyos téli este. Elaida lecsukta a lakkdobozkát, csak a legutolsó üzenetet tartotta magánál, azt, amelyik biztosította a végső győzelemről. Öntudatlanul játszott vele, mintha valami talizmán volna.

- Teslyn és Joline kegyeskedtek végre többet üzenni, mint hogy rendben megérkeztek?

Alviarinnak éreznie kellett, hogy senki sincs biztonságban Elaida előtt. Elaidát nem érdekelte, mi történik Ebou Darban. Felőle Altara fővárosa akár a tengerbe is veszhetne, ő nem venné észre, csak pár kereskedő. Még az országnak sem hiányozna. De Teslyn tizenöt évig ült a Csarnokban, mielőtt Elaida felszólította, hogy vonuljon vissza. Ha megtehette egy Ülnökkel - egy Piros Ülnökkel, aki hatalomra segítette -, hogy minden látható ok nélkül elküldi egy isten háta mögötti országocskába követnek, akkor bármi megtörténhet. Joline már más ügy volt. Alig pár hétig képviselte a Zöldet a Csarnokban, és mindenki tudta, hogy társai csak azért választották, hogy megmutassák az új amyrlinnek, nem félnek tőle, és felemelik azt a nővért, akit olyan szigorúan megbüntetett. Ezt az arcátlanságot nem lehetett eltűrni, és Elaida nem is tűrte, amit mindenki eszébe vésett.

Alviarinnak éreznie kellett volna, hogy ő is védtelen, de csak hűvösen elmosolyodott. Amíg a Csarnok az volt, ami, hozzá senki nem nyúlhatott. Végigfutotta a kezében tartott papírokat, és kihúzott egyet.

- Teslyn és Joline nem jelentkezett még, Anyám, bár a hírek, amelyeket a messzi trónokról kaptál... - Mosolya szélesebb volt a megengedhetőnél. - Mind szeretnék kipróbálni magukat, és hogy valóban olyan erős vagy-e, mint... az elődöd volt.

Még neki is volt elég esze, hogy ne ejtse ki a Sanche némber nevét Elaida előtt. De sajnos igaza volt. Mintha minden király és királynő, de még az alacsonyabb rangú nemesek is, az ő türelmét akarnák próbára tenni. Itt az ideje megmutatni, mi vár az engedetlenekre.

Alviarin belepillantott a papírjaiba, és folytatta.

- Ebou Darból mégis jöttek hírek. A Szürke küldte. - Vajon azért hangsúlyozta ki, hogy mélyebbre fúródjon Elaidába a tüske? - Úgy tűnik, Elayne Trakand és Nynaeve al'Meara ott vannak. Teljes jogú nővéreknek adják ki magukat, és a lázadók... követeként... járultak Tylin királynő elé. Még ketten vannak velük, akik alighanem ugyanezt teszik. Még mindig nem teljes a lista, hogy ki állt a lázadók oldalára. Lehet, hogy a másik két nő csak a kísérőjük. A Szürkék nem tudták biztosan.

- A Fényre, mit keresnének Ebou Darban? - Elaida rálegyintett a hírre. Teslyn biztos írt volna, ha ott vannak. - A Szürkék alighanem csak pletykákat hallottak. Tarna szerint Salidarban vannak a lázadókkal.

Tarna Feir Siuan Sanche-t is ott látta. És Logain Ablart, aki továbbra is terjeszti azokat a gyalázatos pletykákat, amelyeket egy Piros nővér már csak azért sem tagad, mert ilyen szennyet meg sem hall. A Sanche némbernek ebben a disznóságban is benne volt a keze, vagy holnap nyugaton kel a nap. Miért nem vonszolta ki magát a világból és döglött meg feltűnés nélkül, mint a többi elcsendesített nő?

Legszívesebben felsóhajtott volna. Logaint csendben felakasztják, ha a lázadókkal leszámoltak; a legtöbben már úgyis rég halottnak hiszik. Az az undok pletyka, hogy a Piros ajah kiáltotta ki hamis Sárkánnyá, majd meghal vele. Ha a lázadókkal leszámoltak, a Sanche némberből is kiszedi majd az amyrlin ügynökeinek névsorát. És az árulókét is, akik megszöktették. Hiú remény, hogy Alviarin is köztük lesz...

- Nem hiszem, hogy a kis al'Meara egész Ebou Darig futna, hogy ott aes sedai-t játsszon, Elayne-ről pedig még annyira sem feltételezem.

- Azt kívántad, kutassuk fel Elayne-t, Anya. Azt mondtad, legalább olyan fontos, mint hogy megzabolázzuk Rand al'Thort. Mikor száz másik lázadóval voltak Salidarban, nem tehettünk semmit, de a Tarasin palotában könnyen hozzáférhetünk.

- Nincs időm híresztelésekre és pletykákra. - Elaida szinte köpte a szavakat. Mit tudhat Alviarin, hogy Rand al'Thor megzabolázását emlegeti? - Talán először olvasd el Tarna levelét, aztán gondold végig, hogy a lázadók vajon megengednék-e két beavatottnak, hogy a nővérek vállkendőjét viseljék?

Alviarin türelmesen megvárta, hogy befejezze, aztán kikeresett két lapot a kezében tartott levelek közül.

- A Szürke ügynök rajzokat is küldött - mondta higgadtan, és Elaida felé nyújtotta a papírokat - Nem rajzol túl jól, de Elayne és Nynaeve így is felismerhető.

Várt egy darabig, de Elaida nem vette el a rajzokat, így visszacsúsztatta a többi közé.

Elaida érezte, hogy elvörösödik zavart haragjában. Alviarin tudatosan csinálta ezt, hagyta, hogy kiálljon a véleménye mellett, és csak azután mutatta meg a rajzokat. Nem törődött vele - bármit tenne, az ennél is kínosabb lenne -, de a hangja egyre fagyosabb volt.

- Fogjátok el őket, és hozzátok elém!

Alviarin arcán nem látszott kíváncsiság. Elaida ismét elgondolkozott azon, hogy vajon a Krónikaőr mit tud, amit nem kellene. A kis al'Meara még akár Rand al'Thor ellen is jól jöhet, hiszen egy faluból származnak. Ezt mindenki tudta, mint ahogy azt is, hogy Elayne Andor trónjának leányörököse, és hogy az anyja halott. Rebesgették ugyan, hogy Morgase a fehérköpenyekkel van, de ez őrültség, Morgase sosem fordulna a Fény Gyermekeihez segítségért. Halott volt, bár még a testét nem találták meg. És Elayne a királynő. Már ha visszaszerzik a lázadóktól, mielőtt még az andori Házak Dyelint emelik helyette az Oroszlános Trónra. Kevesen tudták, miért fontosabb Elayne, mint a királyi házhoz közel álló többi andori nemes. Már persze attól eltekintve, hogy egy nap aes sedai nővér lesz.

Bár kevesen tudták róla, Elaidában megvolt a Jövendőmondás képessége. Rég meglátta már, hogy Andor királyi háza kulcsfontosságú lesz az Utolsó Csatában. Huszonöt éve, vagy még régebben, mikor már tisztán látszott, hogy Morgase Trakand lesz a következő királynő, Elaida rögvest csatlakozott a fiatal lányhoz. Hogy Elayne szerepe mi lesz, vagy hogyan segíti majd a Fény oldalán harcolókat, még Elaida sem értette, de a Jövendőmondás sosem hazudott. Néha szinte gyűlölte ezt a Képességét, ahogy gyűlölt minden mást is, amit nem tudott irányítani.

- Mind a négyen kellenek, Alviarin. - A másik két nő ugyan egyértelműen nem volt fontos, de azért jobb, ha nem kockáztat. - Azonnal küldj parancsot Teslynnek! Mondd meg neki és Joline-nek is, hogy ha mostantól nem küldenek rendszeres jelentéseket, hamar azt kívánják, bárcsak meg se születtek volna! Írd meg nekik azt is, amit attól a Macura némbertől tudunk!

Az utolsó névtől egész eltorzult az arca. Alviarin is viszolyogva húzta össze magát. Nem csoda, hisz Ronde Macura kesernyés kis főzete bármelyik nővért megijesztette volna. A vágottgyökér nem volt halálos - még ha valaki annyit ivott is belőle, hogy elaludjon tőle, előbb-utóbb akkor is felébredt -, de egy olyan gyógytea, ami kiöli a fókuszálás képességét bárkiből, túlságosan is veszélyes fegyver az aes sedai-ok ellen. Milyen kár, hogy csak azután szereztek róla tudomást, hogy Galina már elment. Ma a vágottgyökér főzete a férfiakon is olyan jól működik, mint a nőkön, talán könnyebb dolga lett volna Rand al'Thorral.

Alviarin zavara csak egy pillanatig tartott. Egy szemvillanás, és már össze is szedte magát újra; hideg volt és kemény, mint egy fehéren csillogó jégfal.

- Ahogy kívánod, Anya. Biztos vagyok benne, hogy maradéktalanul teljesítik a kérésedet, hiszen ez a dolguk.

Elaidán úgy villant végig az ingerültség, mint bozóttűz a száraz pusztán. Az ő kezében van a világ sorsa, de a figyelmét egyre csak a lába alatt ingadozó kövek kötik le. Nem elég, hogy lázadókkal és engedetlen uralkodókkal kell megküzdenie, a Torony Ülnökei is egyfolytában elégedetlenkednek. Az ő elégedetlenségükből meg bárki hasznot húzhat, de leginkább Alviarin. Csak hat Csarnokbéli asszonyt tudott biztosan a maga oldalán, és sejtette, hogy a Krónikaőrre is legalább ennyien hallgatnak. Semmit sem tudott keresztülverekedni, amiben Alviarin nem támogatta. Ezt persze senki nem ismerte volna el nyíltan, hiszen hogyan is lehetne, hogy a Krónikaőr túllépje a számára kiszabott szerepet, de ha Alviarinnak nem tetszett valami... Arra szerencsére még nem vetemedtek, hogy visszadobjanak bármit is, amit Elaida felvetett. De kínos lassúsággal tették a dolgukat, és gyakran épp a legsürgősebb ügyeket hagyták hónapokig heverni. Szánalmas, hogy ilyen kicsinyes dolgok éltetik őket. De ő is tudta, hogy voltak amyrlinek, akiket bábként használt a Csarnok, miután ráérzett a hatalom ízére.

Ökölbe szorult a keze, a vékony papírlap megroppant az ujjai között.

A gyűrű már a bika orrában van.

Alviarin egy márványszobor nyugalmával állt, de Elaidát már nem érdekelte. A juhász úton van hozzá. A lázadókat eltapossa, a Csarnokot betöri, Alviarin a térdén fog csúszni, és minden lázongó uralkodó megalázkodik előtte, a saldaeai Tenobiától kezdve, aki egyre csak bujkál a követei elől, egész Mattin Stepaneosig, aki egyszerre mindenkit kiszolgálna, a fehérköpenyeket éppúgy, mint őt vagy al'Thort. Elayne trónra lép Caemlynben, a bátyja ezúttal nem lesz láb alatt, és a lány tudni fogja, ki emelte ilyen magasra. Nem kell hosszú időt eltöltenie a Toronyban, hogy Elaida úgy formálja, mint a nedves agyagot.

- Azt akarom, hogy pusztítsák el azokat a férfiakat, Alviarin.

Nem volt rá szükség, hogy ennél pontosan megmondja, kikre gondol. A Torony fele így sem tudott másról beszélni, mint a Fekete Toronyban gyülekező férfiakról - a Torony másik fele pedig annyira félt, hogy csak suttogva merte említeni őket.

- A hírek nem túl megnyugtatóak, Anya.

Alviarin újra a papírjaiba mélyedt, de Elaida biztos volt benne, hogy ezúttal csak az időt húzza. Nem vett elő újabb leveleket; de ha valóban nem érdekelték a hírek, mint ahogyan mutatta is, ez a szentségtelen trágyadomb Caemlyn mellett akkor is kellett, hogy zavarja.

- Újabb pletykák? Komolyan elhiszed, hogy ezrek tódulnának Caemlynbe ennek a szégyenletes amnesztiának a hírére?

Al'Thor cselekedetei közül nem ez volt a legjelentéktelenebb, de így sem kellett aggódnia miatta. Csak egy újabb halom szemét, amelyet gondosan fel kell takarítani, mielőtt Elayne trónra lép.

- Természetesen nem, Anya, de...

- Toveine vezeti a csapatot, mivel ez a feladat mindenképp a Pirosok hatáskörébe tartozik.

Toveine Gazal tizenöt éve volt távol a Toronytól, mikor Elaida visszahívta. A másik két Piros Ülnök, akik ugyanakkor mondtak le és vonultak "önkéntes" száműzetésbe, mint ő, mára csupán ijedt tekintetű öregasszonyok voltak, de Lirene-nel és Tsutamával ellentétben Toveine csak tovább erősödött a számkivetettség magányos évei alatt.

- Ötven nővér megy vele.

Elaida biztos volt benne, hogy a Fekete Toronyban legfeljebb két-három olyan férfi lehet, aki valóban tud fókuszálni. Ötven nővér könnyen elbánik velük. Persze nem csak ez a pár fickó jelent rájuk veszélyt. Vannak követőik, katonáik is, akiket teljesen megbolondítottak ezek a hiábavaló, őrült vágyak.

- És vigyenek száz, nem, inkább kétszáz katonát.

- Biztos benne, hogy ez bölcs döntés? Túlzás ugyan, hogy ezrek lennének ott, de egy caemlyni Zöld ügynök jelentése szerint legalább négyszázan vannak a Fekete Toronyban. Okos fickó az ügynök, és azt hiszem, az élelmiszert szállító szekerekből számolta ki, hányan lehetnek. És ha minden igaz, Mazrim Taim is ott van velük.

Elaida csak nehezen tudta megőrizni az önuralmát, de azért sikerült neki. Megtiltotta, hogy bárki is kiejtse Taim nevét, és most fuldoklott a dühtől, hogy Alviarint mégsem meri - nem meri! - megbüntetni ezért. Alviarin mélyen a szemébe nézett; Elaida figyelmét nem kerülte el, hogy a kötelező megszólítás, az Anya, hiányzott Alviarin szavai közül. És micsoda arcátlanság, hogy megkérdőjelezi a döntései helyességét! Ő az Amyrlin Trón! Nem első az egyenlők között, hanem az Amyrlin Trón maga!

Kinyitotta az asztalán lévő lakkdobozkák legnagyobbikát, amiben elefántcsont miniatúrák lapultak szürke bársonyon. Legtöbbször már az is megnyugtatta, ha gyűjteményét nézegethette, és emellett - akárcsak a kötésnek, amit nagyon szeretett - megvolt az az előnye is, hogy mindenki rögtön tudta, hol a helye, ha azt látta, még a kis szobrocskák is jobban érdeklik, mint amit ő éppen összezagyvál. Először egy karcsú, íves macskafigurán siklottak végig ujjai, aztán egy díszesen öltözött nő szobrocskáját simogatta meg. A szobor vállán torz kis manó ücsörgött, olyan volt, mint egy sűrű bundás férfi. Elaida végül egy elefántcsont halat vett a kezébe. Olyan szépen volt megfaragva az utolsó pikkelyig, hogy szinte valódinak tűnt.

- Négyszáz csavargó, Alviarin. - Máris nyugodtabb volt, látta, hogy Alviarin összepréseli ajkait. Épp csak árnyalatnyit, de Elaida minden apró résnek örült, amit a másik asszony védelmén üthetett. - Már ha tényleg vannak annyian. És bolondság volna azt hinni, hogy kettőnél több tud fókuszálni közülük. Legfeljebb annyi! Az elmúlt tíz évben csak hatot találtunk, aki tudott volna. Az elmúlt húszban összesen huszonnégyet. És tudod, hogy milyen alaposan kerestük. Ami pedig Taimot illeti...

A név valósággal égette. Taim volt az egyetlen hamis Sárkány, akit nem tudtak megszelídíteni az aes sedai-ok. Nem örült, hogy ez épp az ő uralkodása alatt történt, nem örült, hogy így kerül be a Krónikákba - különösen, amíg nem tudja, hogy kéne ezt szépen megfogalmaznia. Egyelőre nem írtak a Taim elfogása után történtekről.

Megsimogatta a halszobor apró pikkelyeit.

- Taim halott, Alviarin. Ha nem az volna, már hallottunk volna felőle. És nem szolgálná al'Thort. Komolyan azt hiszed, hogy valaki, aki az Újjászületett Sárkánynak mondta magát, most odaadóan szolgálná az Újjászületett Sárkányt? És hogy Caemlynben nyugta lenne a vérére szomjazó Davram Bashere-től?

Szinte már dörzsölgette a halat, ahogy eszébe jutott, hogy Saldaea seregeinek fővezére Caemlynben van, és al'Thor parancsait teljesíti. Mit akarhat Tenobia elérni ezzel? De megtartotta magának a kétségeit, az arca olyan nyugodt volt, mint a kis faragványok bármelyikéé.

- Huszonnégyről veszélyes beszélni, éppolyan veszélyes, mint kétezerről. - Alviarin hangja gyanúsan halk volt. - A Krónikákban csak tizenhatról van szó. Nincs szükségünk arra, hogy azok az idők visszatérjenek. És arra sincs szükség, hogy azok a nővérek, akik csak azt tudják, amit mi mondunk nekik, ezúttal az igazsággal szembesüljenek. Még azok is tartják a szájukat, akiket visszarendeltél a Toronyba.

Elaida tekintete megkeményedett. Amennyire ő tudta, Alviarin is csak most ismerte meg az igazságot azokról az időkről, hogy Krónikaőrré emelték - az ő emlékei viszont messzebbre nyúltak vissza, és sokkal személyesebbek voltak. Nem mintha Alviarin tudhatna erről. Legalábbis semmi biztosat.

- Lányom, bármi történik, én nem félek. Ki büntetne meg, és vajon milyen alapon?

Ügyesen megkerülte a kérdést, de láthatóan nem győzte meg a másik nőt.

- A Krónikákban esik szó olyan amyrlinekről, akikről nem tudni, miért is szabtak ki magukra büntetést, és mindig is úgy gondoltam, ilyenkor arról van szó, hogy az amyrlin utólag így íratta meg, ha olyan helyzetbe került, hogy nem lévén más választása...

Elaida az asztalra csapott.

- Elég, leányom! Én vagyok a Torony törvénye! Amit elrejtettünk, rejtve marad, és az ok sem változott az elmúlt húsz évben. A Fehér Torony érdeke, hogy így legyen.

Csak most érezte, hogy felsértette a kezét. Lassan felemelte a tenyerét a kettétörött halszoborról. Milyen régi lehetett? Ötszáz éves? Vagy ezer? Szinte remegett haragjában, egészen elcsuklott a hangja.

- Toveine ötven nővérrel és a Torony Gárdájának kétszáz emberével még ma Caemlynbe indul, beveszik a Fekete Tornyot, megszelídítenek minden fókuszálni képes férfit és felakasztják őket a követőikkel együtt, már akit sikerül élve elfogniuk.

Alviarinnak arcizma sem rezdült a Torony törvényeinek ilyen nyilvánvaló semmibevételétől. Elaida nyíltan beszélt, elmondta mit akar, és még ha törvényszegő volt is, amit parancsolt, az ő szava a törvény.

- Ami azt illeti, a halottakat is akasszák csak fel. Hadd tanulja meg minden férfi, aki az Igazi Forrást érintené, mi lesz a büntetése. Kerítsd elő Toveine-t! Látni akarom a haditervét.

- Minden úgy lesz, ahogy parancsolod, Anya. - Alviarin válasza éppoly nyugodt volt, mint arcvonásai. - Bár ha hallgatsz rám, nem küldesz el ennyi nővért a Toronyból. Úgy tűnik, a lázadók nem érik be azzal, amit ajánlottál nekik. Elhagyták Salidart, és felénk menetelnek éppen. Altarából jelentették, hogy jönnek, de azóta már Murandyban kell, hogy járjanak. És választottak maguknak amyrlint is.

Átfutotta a legfelső jelentést, mintha csak most keresné meg a nevet.

- Úgy tűnik, Egwene al'Vere az, Anya.

Elaidának fel kellett volna robbannia a dühtől, hogy Alviarin a legvégére hagyta a legfontosabb hírt, de ő hátravetett fejjel, hangosan nevetett. Ha nem figyel oda magára, rúgkapál nagy nevettében, mint egy kisgyerek. Az Alviarin arcára ráfagyó döbbenet csak még inkább nevetésre ingerelte, míg már a könnye csurgott a vidámságtól. Megtörölte a szemét.

- Tényleg nem látod, mi a helyzet - mondta, mikor már lecsillapodott annyira, hogy két kuncogás között beszélni is tudott. - Még szerencse, hogy a Krónikaőr vagy, és nem Ülnök. Még egy hónapja sem lennél a Csarnok tagja, és a többiek már csak akkor szednének elő a szekrényből, ha szükségük van a szavazatodra.

- Épp eleget látok, Anya. - Alviarin hangja nem izzott a dühtől, fagyos volt inkább. Ha kicsit fagyosabb, dér csipkézi a falakat. - Háromszáz lázadó aes sedai tart Tar Valon felé, velük egy hadsereg, amelyet Gareth Bryne vezet, róla pedig mind tudjuk, hogy kiváló hadvezér. Ha a pletykák túlzásait elvetjük is, a sereg legalább kétezer fős, és egy olyan nagy nevű vezérhez, mint Bryne, minden faluban újabb és újabb emberek csatlakoznak. Nem mondom, hogy ez elég ahhoz, hogy bevegyék a várost, de annál komolyabb, semhogy nevetni kéne rajta. Chubain főkapitánynak utasításba kéne adni, hogy toborozzon embereket a Torony védelmére.

Elaida elkedvetlenedve nézett a törött halfigurára, aztán felállt és a legközelebbi ablakhoz lépett. Hátat fordított Alviarinnak. Az épülő palota láttán visszatért előbbi jókedve. Az épülő palota láttán, és hogy még mindig a kezében tartotta Galina rövid üzenetét. Rámosolygott a leendő torony alapjaira.

- Háromszáz lázadó, de olvasd csak át Tarna beszámolóját megint. Legalább száz már most is bizonytalan.

Tarnában megbízott, a Piros ajah tagja elég gyakorlatias volt ahhoz, hogy tudja, mit beszél. Azt írta, a lázadók minden árnyékban ellenséget látnak. Elkeseredett bárányok, akik most új juhászt keresnek. Vadabbat, de azért értelmeset. Tarna hamarosan visszatér, és akkor bővebben beszámol arról, amit látott. Bár Elaidának nem volt szüksége rá, hogy kivárja: a tervei már így is kezdték megbontani a lázadókat. De ez csak az ő titka volt.

- Tarna mindig biztos volt abban, hogy ő olyasmire is rábírja az embereket, amit azok egyértelműen nem tettek volna meg.

Még ha Alviarin hangjában volt is némi célzatosság, Elaida nem vette fel. Annyi minden volt, amit nem vett föl Alviarintól. De eljön még a nap, mikor mindenért megbünteti.

- Ami pedig a hadseregüket illeti, Tarna szerint két-háromezer embernél nem lehet nagyobb. Ha többen lennének, megmutatták volna neki, hogy megijesszenek minket.

Elaida szerint az ügynökök mindig túlzásokba estek, hogy fontosabbnak tűnjenek a híreik. Csak a nővérekben bízott meg valamennyire. A Piros nővérekben, leginkább. Néhányukban.

- Az sem érdekelne, ha húszezren lennének. Vagy ha ötvenezren, vagy százezren is akár... Még mindig nem érted, miért? - Megfordult végre, de Alviarin arca most is kifejezéstelen volt, tudatlanságát is jól fedő, tökéletes álarc. - A Torony összes törvényét ismerned kell. Mi a lázadók büntetése?

- A vezetőknek - mondta Alviarin lassan - elcsendesítés.

Összevonta a szemöldökét, a szoknyája halkan surrant, ahogy zavartan topogott. Jó. De ezt még a beavatottak is tudják. Nem értette, Elaida miért kérdezi. Nagyon jó. Azért hozzátette:

- És a lázadók többségét is elcsendesítik.

- Talán.

A vezetők többsége megúszhatja a dolgot, ha együttműködik. A legkisebb kiszabható büntetés a megvesszőzés volt, a Nagy Csarnokban, az összes nővér előtt, és egy év nyilvános vezeklés. Azt senki sem mondta, hogy ezt az egy évet egyszerre kell levezekelnie; egy hónapot itt, egyet ott, és a lázadó még tíz év múlva is bűnhődik azért, amit elkövetett. Soha nem felejti el, mit jelent szembeszállni vele. Néhányukat el kell csendesíteni - Sheriamot, többek között, és jó néhányat az önjelölt Ülnökök közül -, de nem csak annyit, hogy megfélemlítse a maradékot. A Tornyot nem érdemes meggyengíteni. A Fehér Toronynak egységesnek kell lennie, erősnek. Erősnek, az ő uralma alatt.

- Csak egyetlenegy olyan dolgot követtek el, amiért elcsendesítés járna.

Alviarin eltátotta a száját. Voltak régen is lázadások, de a legtöbben elfeledték már mindet; a Krónikák nem említették egyiket sem. Az elcsendesített és kivégzett nővérek névsorát csak az amyrlin, a Krónikaőr és az Ülnökök láthatták, meg az a pár könyvtáros, aki a titkos iratokat felügyelte. Elaida nem hagyta szóhoz jutni Alviarint.

- Azt a lázadót, aki Amyrlin Trónnak kiáltja ki magát, el kell csendesíteni. Ha azt hinnék, sikerrel járhatnak, Sheriamot választották volna, vagy Lelaine-t, Carlinyát, az idősebbek közül valakit - Tarna szerint Romanda Cassin is visszatért elvonultságából, márpedig Romanda két kézzel kapott volna az amyrlin stólája után, ha lát arra esélyt, hogy meg is tarthatja, - de ehelyett egy beavatottat választottak.

Elaida értetlen jókedvvel csóválta a fejét. Ha álmából felébresztik, akkor is hibátlanul fel tudja mondani az amyrlin választásának törvényét - nem hiába fordította a saját hasznára olyan ügyesen -, ami meglepő módon nem kötötte ki, hogy az amyrlin teljes jogú nővér legyen. Annyira egyértelmű, hogy a törvény készítői le sem írták. Ezt a kis hézagot használták ki a lázadók.

- Tudják, hogy semmi esélyük sincs, Alviarin. Idevonulnak nagy peckesen, megpróbálnak többnek látszani, mint amik, hátha ez enyhítheti a büntetésüket, és a végén feláldozzák a lányt, hogy visszafogadjam őket.

Kár volt érte, nagy kár. Egwene al'Vere is jól jött volna al'Thor ellen. És ha elérte volna ereje teljét az Egyetlen Hatalomban, hát erősebb lett volna, mint az elmúlt ezer évben bárki. Kár érte.

- Gareth Bryne és egy több ezer fős hadsereg azért ennél jóval veszélyesebbnek tűnik. De van még legalább öt hónapunk, amíg ideérnek. Chubain főkapitánynak növelnie kéne a gárda létszámát...

- A hadseregük! - sziszegte Elaida. Alviarin kétségbeejtően ostoba volt, és bármilyen higgadtnak látszott is, egy gyáva nyúl. Legközelebb majd a Sanche némber rémlátomásaival jön, hogy a Kitaszítottak szabadok. Persze nem tudhatja a titkot, de olyan mindegy... - Pár vasvillás paraszt és hentes, az övén konyhakéssel, és néhány lóháton kucorgó eltévedt szabó. Minden lépésnél a Ragyogó Falak járnak az eszükben, a falak, amelyek még Sasszárny Artúrt is meghátrálásra kényszerítették!

Nem, nem is nyúl, inkább ijedős, sunyi menyét. Előbb-utóbb prémszegély lesz belőle Elaida köpenyén. A Fény adja, hogy mielőbb így legyen!

- Minden lépésnél elveszítenek egy embert, ha nem tízet. Nem lepne meg, ha a mi kis lázadóinkat csak az őrzőik mernék idáig elkísérni.

Túl sokan tudtak a Torony megosztottságáról. Ha a lázadást leverte, persze majd úgy magyarázza, hogy mindez csak elterelő hadművelet volt, talán épp az ifjú al'Thor elfogásához tervezte így. Évekig tart majd, amíg kimagyarázza. És nemzedékekig, amíg a valós emlékek elfakulnak, és csak a krónika marad. Minden lázadó keservesen megbűnhődik ezért. Elaida keze ökölbe szorult, mintha csak a lázadók torkára feszülnének az ujjai. Vagy Alviarin torkára.

- Megtöröm őket, leányom. Úgy hasadnak ketté, mint egy túlérett dinnye.

Biztos volt magában, még ha Alviarin nem is tudhatta, mitől az, még ha Alviarin nem is ismerhette a titkát. Édes mindegy, hány cserzővargát és ácsot szed össze útközben Gareth Bryne. Hirtelen úrrá lett rajta a Jövendőmondás, olyan biztos volt abban, amit most mondani készült, mintha már meg is történt volna. Tudta, hogy így lesz, hogy igaza lesz.

- A Fehér Torony egységes lesz újra, csak a pártütőket veti ki magából, de azokat keményen megbünteti. A Torony egységes lesz újra, és erősebb, mint valaha. Rand al'Thor az Amyrlin Trón előtt fog felelni bűneiért. A Fekete Torony vérben és tűzben bukik el, nővérek járnak majd falai között. Ezt Jövendölöm.

A Jövendőmondás most is elgyengítette, mint mindig: remegve, levegő után kapkodva állt. Nem kapaszkodott meg mégsem, és hamarosan már ismét rendesen lélegzett: nem akarta, hogy bárki gyengének lássa. De Alviarin... A szeme olyan kerekre nyílt, hogy majd kiesett, a szája tátva maradt, mintha elfelejtette volna, mit akart mondani. A kezéből kicsúszott egy papír, majdnem a földön volt már, mire elkapta. Ez az ügyetlenség aztán magához térítette. Egy szempillantás alatt visszanyerte az önuralmát, és ismét az aes sedai-ok nyugodt álarcát viselte, de láthatóan megrázta a jelenet. Jó, nagyon is jó, gondolta Elaida. Hadd rágódjon csak amyrlinje biztos győzelmén. Rágódjon rajta, és törjön bele az összes foga.

Elaida mély levegőt vett, és leült az asztal mellé. A törött elefántcsont halat arrébb tette, hogy ne kelljen látnia. Itt volt az ideje, hogy kihasználja ezt a váratlan győzelmet.

- Dolgoznunk is kell ma még, leányom. Az első üzenet Caraline Damodred úrnőnek megy...

Elaida tovább szövögette terveit. Néhol új megvilágításba helyezte Alviarin információit, máshol olyasmit mutatott neki, amiről a Krónikaőr eddig nem tudott. Bármennyire utálta is Alviarint, erre szükség volt: az amyrlinnek együtt kellett dolgoznia a Krónikaőrrel. Volt valami gyönyörteljes abban, mikor Alviarin egy-egy pillantása elárulta, hogy meglepődött; és tudta, hogy a nő még sokat fog azon gondolkozni, vajon mennyi mindent nem mondott el neki. És miközben diktált és utasított, megosztotta és egyesítette az Aryth Óceán és a Világ Gerince között elterülő földeket. Valahol a szíve legmélyén egyre csiklandozta az ifjú al'Thor képe, amint az orrába vetett karikával húzzák felé, mint egy engedelmes, jó medvét, akit most új táncra idomítanak.

A krónikák aligha szólhatnak az Utolsó Csatáról az Újjászületett Sárkány említése nélkül, de Elaida tudta, nem Rand al'Thor neve fog a többi felé emelkedni. Elaida do Ayvriny a'Roihané lesz az, Észak-Murandy egy jelentéktelen nemesi házának legkisebb lányáé, akit az utókor majd a történelem legnagyobb, legerősebb Amyrlin Trónjaként emleget. A világ legerősebb asszonyaként. Az asszonyként, aki egymaga mentette meg az emberiséget.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Dörnyei Kálmán: Yabbagabb, a kalandorok szégyene (részlet).

Létrehozás: 2004. február 2. 10:19:54Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2020
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.