Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Zén Legendái: Labirintus december 11.
Hatalom Kártyái - Homokdűnék november 20.
HKK Negyedszázad október 23.
A pillanat képe
Valaki figyel téged
Küldd el képeslapként!
Sohasem lehetsz biztos abban, hogy valóban egyedül vagy. Lehetséges, hogy miközben egy nyüzsgő város piacterén próbálsz haszonra szert tenni, vagy titokzatos romvár gyilokjáróján lopódzol, valahonnan a távolból fürkésző szemek figyelik minden mozdulatodat - és bizony az sem mindegy, hogy baráti vagy ellenséges szemek... Döntsd el te, mivel szolgáltál rá eme megkülönböztetett figyelemre!
Nézz szét a galériában!
Termékismertető - Káosz Galaktika Kártyajáték - Alappakli
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Élőholt invázió
Termékismertető - HKK - Zén 2. expedíciója: Elfeledett barlangok
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Végzetúr alappakli

A lista folytatása...
Kaland-Játék-Kockázat (151)
Könyv adás - vétel (615)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)
Magyar fantasy könyvkiadás (35)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Janny Wurts: A vastmarki ütközet I. (részlet)

A Fény és Árnyék háborúját a Harmadkorban, Athera történelmének legzavarosabb és legforrongóbb időszakában vívták. Akkoriban öt évszázadon keresztül elkeseredett és véres küzdelem zajlott Arithon és Lysaer között. Amennyiben az ezen időszakban papírra vetett feljegyzések hitelesek, Lysaer, a Fény Ura isteni megtestesülés, az Árnyékmester viszont a gonosz szolgája és sötét erők irányítója volt. Eddig csupán a szelíd templomi hit feljegyzései képviselték az igazságot.

Sethvir azokban a ritka pillanataiban, amikor a rosszkedv teljesen úrrá lett rajta, forró fürdőt vett. Úgy csúszott bele a hatalmas dézsába, mint egy édesvízi ponty. Nedves haja felkunkorodott vékony, csontos válla felett, ahogy durcásan az öklére támasztotta az állát. A gőz keresztüláramlott sűrű szakállán, és apró vízcseppek formájában ült meg bozontos, ősz szemöldökén. A felszálló pára búskomor tekintetét is elhomályosította. Szeme elveszítette jellemző csillogását, ahogy a dézsa szélének támasztott bütykös lábujjait bámulta.

A nedvességtől felpuhult körmei meghajlottak; már régen le kellett volna vágnia.

De volt valami, ami ennél sokkal jobban aggasztotta. Arithon herceg remekül kivitelezett támadása a Minderl-öbölnél nem érte el a célját. Persze átmenetileg megmenekült a nyomába szegődött hadseregtől, de Lysaer szövetségesei alig veszítettek néhány katonát. A s’Ilessid eltévelyedett képzelgései megmaradtak, és nem ébredt rá a nyilvánvaló igazságra. A Werfokban állomásozó flotta elsősorban nem az Árnyékmester trükkjeinek esett áldozatul. Lysaer adománya végezte a legnagyobb pusztítást, amelyet Desh-thiere átka irányított.

Az egyetlen hajóskapitány, aki tisztában volt az igazsággal - mert saját szemével láthatta azt -, most holtan feküdt egy elhagyatott kikötői sikátorban. Az útonállókat, akik végeztek vele, nem más bérelte fel, mint Avenor főparancsnoka. Sethvir nagyon jól tudta, hogy Diegan nagyurat politikai szempontok vezérelték. A férfi volt Arithon egyetlen tanúja, aki saját szemével látta, mire képes a Ködszellem bűbája. A tengerésszel még azelőtt végeztek, hogy nyilvánosan kétségbe vonhatta volna Lysaer herceg ügyének igazát. Hajójának legénységét megkérdőjelezhetetlen hűségű matrózokra cserélték, és a brigg hamarosan megindul dél felé. Lysaer s’Ilessid és egyenként kiválogatott katonái Alestronba utaznak a dagállyal.

A szomorú következtetés hatalmas teherként nyomta a szívét.

Arithon nemrég tanúbizonyságát tette, hogy felfogta az akaratát gúzsba kötő átok erejét. Most találkozott másodjára féltestvérével, és a Minderl-öbölben történtek után rádöbbent a veszedelmes következményekre. Sajnos azonban Lysaer tapasztaltai és önvizsgálata egész más irányba vitték a herceget. A s’Ilessid vérvonal erénye, amely könyörtelenül az igazság keresése után hajtotta, a körülmények bábjává tette Tysan hercegét. Tudatának minden apró szegletében az bujkált, hogy a tisztesség elvei alapján cselekedjen. Egy pillanatra sem ingott meg abban a hite, hogy a gonosz evilági megtestesülését üldözi. Legfőbb célja féltestvére elfogása és kivégzése.

Sethvir a fürdővíz habos felszínét bámulta, majd pislogni kezdett. Egyetlen szempillantásnyi ideig mintha a csillagokat látta volna a térde körül csillogó buborékokon.

Csillagok; távolba révedő tekintete azonnal kiélesedett. Kékeszöld szeme összeszűkült, arcán az összpontosítás jelei látszottak. Háta libabőrös lett, ahogy kiugrott a dézsából. A hirtelen mozdulattól víz csapott ki a skarlát szőnyegre. Felkapta a köpenyét, és magára öltötte. Majd egy pillanatra megdermedt. A rémület hullámától a válla remegni kezdett.

Tudatának peremén valami megmagyarázhatatlan dolog kezdett testet ölteni. A kontinenst borító légréteg felett baljóslatú örvénylés támadt. A csillagok énekének harmóniája megszűnt, és vékony, éles sikoly hallatszott.

Sethvirnek csak a pillanat törtrészére volt szüksége, hogy megállapítsa: a zavar egy varázsló nevével áll kapcsolatban. Kharadmon végre visszatér közéjük a Délkapun túl fekvő világokból. De nem egyedül volt; nyomában ott loholt az újabb katasztrófa.

Althain Őrzője mezítláb rohanva hagyta el saját lakrészét. Nedves talpa nyomokat hagyott a lépcső kövén. Csúszkálva érte el a torony legfelső emeletén található könyvtárszobát. Alighogy ujjai megérintették a kilincset, és kitárták a vaskos tölgyajtót, máris veszélyt jelző kiáltás hagyta el torkát. Társaival próbált kapcsolatba lépni.

A hatalmas távolságot átszelő hang először a fontos küldetésben járó Luhaine-t érte el. A varázslónak egy nekromanta által megidézett szellemeket kellett visszaterelni a fátylon túlra, mert a férfi ezzel már nem bírt. A kísértetek szabadon kószáltak a Homokpuszta-sivatagot övező csipkés hegyek lejtőin.

Asandir a Halwyth-erdőben volt, hogy újra megszentelje a földenergia áramlását szabályozó paráv monolitokat. A varázsló félbehagyta a munkáját, és lóra pattanva vágtázni kezdett a Caith-al-Caenben található energiafókusz felé. De sajnos túl késő volt már ahhoz, hogy a hajnali napsugarak erejét felhasználva életre keltse a teleportot.

Traithe hollója magasan vitorlázott a Vastmark feletti légáramlatok hátán. Mestere a lejtők törésvonalait vizsgálgatta, hogy megakadályozza az esetleges kőomlásokat. Az itt lakó pásztorok a kontinens legszegényebbjei közé tartoztak. Sokak életébe kerülhetett volna, ha nem tudják a csordákat melegebb völgyekbe terelni télire, mert a földcsuszamlások elzárják a hágókat. De a madár és a varázsló kettőse túl messze volt Atainia-től, hogy bármiféle segítséget nyújtsanak. Sethvir nem számíthatott rá. A világot fenyegető veszély minden pillanatban egyre inkább tudatosult benne.

Meg kellett volna tudnia részletesen, hogy mi okozza társa rémületét, de Kharadmon túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy bármit is közöljön vele. Az Althain Torony könyvtárának ajtaja alig csapódott még be, de Sethvir már ki is tárta az ablaktáblákat. A csípős őszi szél belekapott ázott szakállába és nedves bőrébe. A levegőben rothadó saspáfrány szaga terjengett. A varázslót kirázta a hideg. Legszívesebben megivott volna egy bögre forró teát, mielőtt hozzákezd a védővarázslatok megalkotásához.

De ehhez már túl késő volt. Egy jeges áramlat süvített el mellette. Luhaine-t mindig is bosszantották az utolsó pillanatban leadott vészjelzések, és sosem mulasztotta el, hogy ezt a tudtára adja. Viharos érkezése kérdés is volt egyben.

- Kharadmon az. Visszatérőben van - magyarázta Sethvir. Tekintetét a csillagok fehér pontjaira szegezte, amelyek fénye áttörte a vékonyodó felhőtakarót. - Mielőtt megkérdeznéd, igen, valami más is közeledik vele együtt.

- Ilyennek született - csattant fel Luhaine. - Akár egy oda nem illő repedés a kristályban. Néhány dolog sosem változik.

Sethvir türelmesen csendben maradt, és nem válaszolt. A színlelt méltóságnak azonban egy pillanattal később már nyoma sem volt, ahogy összefogta lucskos szakállát, és úgy csavarta ki, mint egy felmosórongyot. Vékony patakok indultak meg a csuklóján, majd nem sokkal később eltűntek ruhájának ujjában. Miközben társa dühösen mászkált a könyvespolcok előtt, szemét egy pillanatra sem vette le az égboltról. Az elkövetkező hosszú percek alatt a csillagok fénye mintha lenyomatot hagyott volna pupilláján.

Aztán arcszínének utolsó halványrózsaszín árnyalata is eltűnt, és teljesen elfehéredett. Luhaine nyugtalanul megállt.

- Ath könyörülj, mi történt?

Sethvir lerázta az ujjain megülő vízcseppeket.

- Védővarázslatot! - kiáltott fel tömören. - Két rétegben, egymás felett. Egész Atherát védelem alá kell vonnunk, majd utána külön a tornyot is. Ez lesz a menedék és az irányjelző az ostrom alatt lévő elmének.

- Kharadmon! Ostrom alatt? - lepődött meg Luhaine.

Sethvir bólintott. Három szökkenéssel az asztal sarkánál termett. Egy kis szabad helyet csinált a szanaszét dobált pergamenek között. Két gyertyatartó dőlt le. Egy teásbögre emelkedett a levegőbe, és csak társa hirtelen közbelépésének köszönhette, hogy nem tört apró szilánkokra a kőpadlón. Luhaine ugyanis nehezen viselte a rendetlenséget.

A repkedő papírosok viharában Sethvir felállította a megfeketedett acél parázstartót, és a harmadik sáv áramlását felhasználva halványkék lángot gyújtott a serpenyőben. Luhaine túl elfoglalt volt ahhoz, hogy fizikai valójának kivetítésére pazarolja az időt. Elmerült a felgyorsuló energiaáramlásba, és keresztülszáguldott a régi ösvényeken, amelyeket korábban a parávok használtak. Ezek a földben húzódó csatornák szolgáltak a napforduló ünnepén megidézett energia továbbítására. Feladatát azonban megnehezítette, hogy a szertartásokat nem végezték az utóbbi néhány száz évben. Sok helyütt a jelzések alig látható csillogássá halványultak. A vonalak néhol megszakadtak, mert a vándorló állattenyésztők tudatlanságukban karámokat építettek az útba, vagy faóriásokat vágtak ki, ezáltal áthidalhatatlan szakadékokat hoztak létre. A hideg ekevas által felszántott mezők szétszabdalták az energia csatornáit. A Luhai-ne által útjára indított mágia minduntalan akadályokba ütközött. A sávok szikrázva tiltakoztak, és az irányítás kezdett kicsúszni a kezéből. Egyedül Jaelot és környéke volt kivétel, ahol Arithon korábbi ténykedésének köszönhetően a földenergia szabadon áramolhatott.

Kharadmon szorult helyzete azonban nem hagyott időt a varázslat finomítására. Luhaine nem szerette az elkapkodott munkát, főleg akkor, ha tudta, milyen sok függ tőle. Még alig készült el a varázslat nyers vázával, amikor Sethvir megszólalt:

- Most.

A varázsló egy ősi könyvekkel telerakott szék peremén szorongott. Állát tenyerébe támasztotta, majd porcelánszeme megvillant, és elveszítette csillogását. Mély transzba merült.

Luhaine érezte az Őrző tudatát, amint az rákapcsolódik a serpenyőben izzó energiára, majd az azon túl fekvő hálóra. Sethvir elméjével összekapcsolódva már ő is láthatta a veszedelmet. Világos narancssárga tűzgolyó szelte át az űrt Athera felé közeledve. Személyesen is megérezte a Délkapun túli világból közelítő veszedelmet. A jelenésből sugárzó gonoszság mértékére nem volt megfelelő szó a beszélt nyelvben. Valami félelmetes entitás közeledett Kharadmont üldözve; még a varázslót is megdöbbentette a lény erős akarata.

Luhaine azonban túl gyakorlatias volt ahhoz, hogy átadja magát a pillanatnyi érzelmeknek. Egyesítette tudatát Althain Őrzőjével, hogy felébresszék a föld hatalmas erejét, és védővarázslatot formáljanak belőle.

De a kövek rezgésével ellentétben a föld bonyolult energiahálójának lüktetése nem volt egységes. Az ásványok, a gazdag termőtalaj és az izzó magma sajátosan pulzált. A Teremtő bolygót alkotó anyaga nem ismerte fel a veszélyt. Lassan éledt fel, és még ennél is lassabban kezdett átalakulni. A föld mély álomban pihent. Csupán annyi jelentőséget tulajdonított az évek múlásának és az évszakok változásának, mint amennyit az állat tulajdonít egyes szívveréseinek. A tenger és szárazföld alig vett tudomást a varázslók kétségbeesett próbálkozásáról.

Sethvir és Luhaine újraszőtték a harmadik sáv világító szálait, hogy átjussanak a nyugalomnak ezen a végeérhetetlen falán. Az új rezgés egy nevet formált. Még a messze keleten lovagló Asandir is meghallotta a hívást. A földnek csapódó lópatkók ritmusa aggodalomról árulkodott. A felső talaj- és kőrétegen áthatoló rezgés végigszáguldott a negyedik sáv vonalain.

Órák teltek el, mire a föld törődni kezdett velük. Újabb percek kellettek ahhoz, hogy a mélyben szunnyadó energiák a felszínre törjenek. Az Althain Toronyban tartózkodó varázslók rákapcsolódtak a felgyorsuló áramlatokra, és lassan a világ kéttucatnyi mágikus sávja hangosan zengett.

Nem foglalkoztak azzal, hogy elrejtsék az erőlködést. A kívülállók, akik számára nem volt idegen a mágia, azonnal meghallották a lármát, ahogy az elsődleges energia szikrázva életre kelt. Korian varázslónők nyúltak a fókuszkristályukhoz, hogy megfejtsék a változás okát. Tengerészek pattantak fel álmukból, amikor meghallották a kötélzet között süvítő szél természetellenes kacaját. A fedélzeten tartózkodó matrózok rémülten ragadták meg a nyakukban függő amuletteket, mert villámcsapáshoz hasonló fények villantak az óceán legmélyén.

A Halwyth-erdőben izzásba borultak az Asandir által nemrég újraszentelt monolitok; a szürke, zuzmóval borított kövek felett lila derengés támadt. Az ősi országutak mellett és a dombtetőkön megelevenedtek a paráv szertartások; csillagfényű unikorniszok kísértetei táncoltak a magas fűben. Az elhagyatott romok kövei újra megszólaltak. Egy földből kifordított monolit hangosan jajgatni kezdett Avenor égetett agyagtéglából készült falai alatt, noha teljes szélcsend uralkodott a vidéken.

Az Althain Toronyban az utolsó szálak is a helyükre kerültek. Sethvir feltápászkodott, és egy darab krétát kezdett keresni a köny-vek között. A serpenyő mágikus izzása felett rúnákat rajzolt. Párhuzamos vonalak, körök, háromszögek és összekapcsolódó négyzetek formájában kezdtek sorakozni az ősi jelek. Amikor végzett, az egészet védővarázslattal vette körbe. Hozzáadta az életenergia finom erezetét, amely évről-évre, évszázadról-évszázadra és korról-korra megújult. Az új szálak felerősítették a ragyogást a vihar, a betegség és a csapások mintáját hordozva magukban.

A kezdet és a vég jele alkotta meg az örökkévaló körforgás ívét. Hozzáadta a szikla türelmét és a levegő kitartását, amely minden változás ellenére mozgásban maradt. Ezután következett a fák kegyelme, amely az időjárás és a fagyok ellenére töretlenül hajtotta a növényeket a fény után.

Az Őrző rúnáinak világos, foszforszerű izzása jól látható volt az obszidián asztallapon. Ujjaiból szikrák pattantak ki, mintha kovakövet húzott volna végig az acélon; a mágikus energia apró töltései így hidalták át az apró hézagokat. Percek teltek el, és a csillagok megfordultak. Az éjszaka ezüstös harmattal borította be a vidék fűtakaróját. Sethvir figyelmét semmi sem kerülte el, és néhány pillanatig őszinte csodálattal adózott a természet szépségének. De folytatnia kellett a munkát. Hamarosan ózon szúrós szaga töltötte meg a helyiséget. Nedves haja megszáradt, és az elektromosság összeborzolta a szálakat. A torony teteje hangosan zengett; az ablaktáblák képezték az ellenpontokat.

- Siess! - sürgette meg Luhaine.

Erős szél söpört keresztül a szobán, megrengetve a nyitott ablaktáblákat. A két varázsló között feszülő áramlatok robbanással fenyegettek. Ahhoz, hogy biztonságos falak közé tudják szorítani a mágiát, többre lett volna szükség kettejük egyesített erejénél. Luhaine nem mert enyhíteni a szorításon. A legkisebb megingás is elszabadíthatja az elemeket. A tomboló energia mindent romba dönt a felszínen, ami csak az útjába akad. Ha a természet rendje felborul, kitör a káosz. Viharok pusztítanak majd mindenütt, és hosszú partvonalak kerülnének víz alá. Erős rengések ráznák meg a szárazföldet és az óceánok mélyét. Az Északi-szoros mentén sorakozó, alvó sárkányokhoz hasonlóan füstölögő vulkánok újra kitörnének. A föld felszakadó törésvonalai elérnék Tiriac-hegység felhőkbe burkolózó csúcsait. Gőz és kövek törnének a levegőbe, és izzó láva öntené el a vidéket.

Sethvir letörölte az orra hegyén megülő izzadságot, majd felvéste az utolsó jelet.

- Most - suttogta, de a rezgő levegő sokszorosára erősítette a hangját.

Luhaine az irányítása alatt álló energiát óvatosan a Sethvir által felrajzolt pecsétekbe vezette, ahogy a kovács önti a folyékony fémet az olvasztótégelyből a megfelelő formába. Az ősi asztallap ropogni kezdett. A kréta fehér vonalai halványzölden izzottak fel. Hamarosan olyan erős ragyogás töltötte be a helyiséget, amely képes lett volna elvenni a mágiában járatlan ember szeme világát.

Sethvir felkiáltott. Testének körvonalát elhomályosította a zabolátlan energia, amely egyre hevesebb rohamokat indított. A varázsló kétségbeesetten igyekezett ellenállni a körülötte támadó hőségnek. Minden erejével azért küzdött, hogy elfordítsa magától az áramlatot, és az előre felvésett rúnák segítségével az égbolt felé irányítsa.

A torony felett narancssárga villanás támadt. Hamarosan a fénycsóva elérte a csillagokat, és az asztalra felrajzolt tükörkép alapján bejárta a kijelölt távolságot. Mennydörgés visszhangzott az Althain Tornyot körülvevő pusztaságban.

A varázslat fénye néhány pillanat múlva fakulni kezdett. A krétával felrajzolt vonalak elhalványultak, majd véglegesen kialudtak. Az éjszaka csendje telepedett a tájra. Úgy tűnt, a kontinens zavartalanul pihen a csillagok ragyogó fényében, de valójában ez nem így volt. Aki konyított valamit a mágiához, az láthatta, hogy az égboltot védőmágia kéken izzó szálai szövik át.

Sethvir mezítláb álldogált átázott köpenyében az Althain Torony padlóján. A nemrég befejezett hálót vizsgálta, és közben hangtalanul fohászkodott Ath-hez, hogy a védelem elegendőnek bizonyuljon. Luhaine túl fáradt volt ahhoz, hogy kritizálni kezdje a sebtében elvégzett varázslatot. Tudata már visszavonult a földenergiát továbbító csatornákból, és azon tűnődött, vajon hogyan segíthetnének leginkább a szorult helyzetben lévő Kharadmonon.

Alig maradt néhány percük, mielőtt nyakukba szakadnának az újabb gondok. Luhaine-nek több információra volt szüksége.

- Feltételezem, hogy a társunkat valamiféle gonosz lények üldözik. Hasonlóak lehetnek azokhoz, amelyek a Ködszellem testét alkották.

Sethvir helyeslően mordult fel, és görcsös ujjaival a szakállába túrt. Szemét ismét tágra nyitotta, de nem a közvetlen környezetével volt elfoglalva. A messzeséget vizsgálta, Kharadmon után kutatva. Eltelt egy perc, mire bejelentette a lehető legrosszabb hírt.

- Elszabadult kísértetek üldözik, amelyek testét nem zárja körbe ködfátyol.

Ez azt jelentette, hogy legalább olyan erős mágiára van szükség a foglyul ejtésükhöz, mint amely lezárja a Sziklakürtőben tárolt jás-pisedényt is. Luhaine engedélyt kért a torony köveitől, majd hozzálátott a külső védőmágia módosításához. Rosszallóan szólalt meg:

- Kharadmon óriási kockázatot vállalt azzal, hogy Atherára hozta ezeket a lényeket.

- Nem volt más választása - válaszolta Sethvir, aki olyan törékenynek látszott, mint egy porcelánfigura. Felemelte az előbb letett krétát, és újabb rúnákat rajzolt az ablakpárkányra. - A jelzőfény az oka az egésznek, amelyet Asandirrel együtt küldtünk a csillagok közé. Egyszerűen nem tehetett mást.

Althain Őrzője elismerte, hogy tévedtek. A sors fintora volt, hogy épp a jó szándék idézte fejükre a bajt. A jelen tükrében megvilágosodott minden. Kharadmon hallott minden hívást, minden gondolatot és minden könyörgést, amelyet az Althain Toronyból indítottak utána, hogy megsürgessék visszatérését. De nem tudott válaszolni, mert lefoglalta az idegen entitásokkal való küzdelem. A lények azóta próbálták elpusztítani, hogy világossá vált: Athera küldöttjével állnak szemben, aki a Hetek Szövetségének a varázslója. A Délkapun túli világokban rekedt kísértetek meg akarták szerezni a fejében rejlő mágikus tudást, hogy azt saját javukra fordíthassák. Kharadmon türelmesen és csendesen viaskodott velük, hogy túljárjon az eszükön. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy milyen fontos a küldetése. Muszáj megtudnia a Sziklakürtőbe zárt Ködszellem nevét, hogy a megkínzott kísértetek természetét megismerjék, és a két herceget felszabadítsák az átok alól.

- A jelzőfény magában hordozta Athera lenyomatát - fejezte be Sethvir suttogva. - A fákat használtuk fel a varázslat kötéseihez.

Luhaine-t villámcsapásként érték a rossz hírek. Évszázadokkal ezelőtt, amikor a Ködszellem megjelent Atherán, Traithe lezárta a Délkaput. Ezzel megakadályozta a lény teljes hódítását, de hatalmas árat fizetett a győzelemért. A Kharadmon visszahívására idézett mágia újabb lehetőséget teremtett a hátramaradt kísérteteknek, hogy Athera világára érkezhessenek. Amíg az irányjelző varázslatba belefoglalt fák és bokrok ideje ki nem telik a földön, addig azok rezgése szabadon kószál a csillagok között, útmutatásul az elzárt világok lényeinek. Ez pedig óriási veszélyt rejthet magában. A megcsonkított Desh-thiere lényegét alkotó kísértetek meglelhetik a módját, hogy csatlakozzanak a Sziklakürtőben bebörtönzött társaikhoz.

- Dharkaron bosszúja! - tört ki az indulat Luhaine-ből.

A test nélküli varázslóra ez egyáltalán nem volt jellemző; társai szitkozódását mindig modortalanságnak és a képzelőerő hiányának minősítette. A felcsattanás mögött rejtőző félelmének azonban nem adott hangot. A Hetek és a parávok közötti egyezmény veszélybe kerülhet.

- Olyasmi - válaszolta Sethvir szomorúan.

Amennyiben a Ködszellem újra megjelenik a kontinensen, akkor a Hetek Szövetségének a két megátkozott herceg egyesített adományára lenne szüksége a küzdelemhez. Csak a fény és az árnyék segítségével győzhetnének. Erre jobb volt nem is gondolni. Amíg a féltestvérek elméjét gúzsba köti a bűbáj, addig úgysem lenne értelme ezzel próbálkozni. Már épp elég tragédia történt eddig is, pedig a viszály korántsem ért véget. Az átok pedig egyre nagyobb befolyást nyer a hercegek felett. Althain Őrzője homlokát ráncolva nézett végig az előtte sorakozó rúnákon és pecséteken.

- Reménykedjünk, hogy Kharadmon azért sikerrel járt. Ha válaszokkal szolgál a korábbi kérdésekre, talán megfékezhetjük a fenyegető veszedelmet.

Heves légáramlat támadt, ahogy Luhaine visszatért valahonnan az ablakon kívülről.

- Túl korai ebben bizakodni - közölte a mindig pesszimista varázsló, majd életre keltett egy pecsétet. Hangos csattanás hasított a levegőbe, és kék energiaháló kezdett derengeni a torony körül. - Először meg kell mentenünk ezt a szeleburdi idiótát a fenyegető balsors karmai közül.

A felhők között hirtelen repedés támadt, és ózonszagú légáramlat száguldott feléjük. Az Althain Torony védelme lilán felizzott, és a szálak fehér szikrákat hánytak. Sethvir letette kezéből a krétát, és megrökönyödve figyelte, ahogy az ablakpárkány felett megszelídül az örvénylés. Könyökétől nem messze jégkristályok csillogtak.

- Felesleges ilyen erkölcsösen viselkedned, Luhaine - feddte meg társát a Hetek visszatért varázslója. Szavaiból nemtörődömség sugárzott. - Emlékszem azokra az időkre, amikor nem csináltál semmi egyebet, csak tömted magadba a fánkot, és zsírfoltokkal csúfítottad el az ősi fóliánsok lapjait. Látva a mostani képmutatásod, semmi mást nem tehetek, mint hogy kifejezzem a sajnálatomat. Ez a meggondolatlan szóhasználat csekély kárpótlást nyújthat a nagy evészetekért cserébe, amelyekre szellemként már semmi esélyed.

Luhaine zavartan hallgatott. Sethvir megfordult a székben, és arrafelé nézett, ahol társa állt. Szája alig látható mosolyra húzódott, amikor megszólalt:

- Üdvözöllek az Althain Toronyban, Kharadmon. Örülök, hogy hazatértél.

Horkantásszerű választ kapott cserébe.

- Azt hiszem, nem leszel ilyen boldog, ha meglátod, milyen hívatlan vendégeket hoztam magammal - közölte a frissiben érkezett varázsló, majd az esélyek latolgatásába fogott. - Utálok ünneprontó lenni, de ne lepődjetek meg, ha a felállított védővarázslatok szétesnek az erőteljes támadástól.

Arra azonban már nem volt idő, hogy megmagyarázza feltevését. A varázsló keze nyomán ismeretlen rúnák izzottak fel. Kharadmon stabilizálta a pecséteket, majd hozzákapcsolta a korábban felállított védelmekhez. Most már minden készen állt a gyűlölet vezérelte entitások fogadására, amelyeket korábban sem legyőzni nem tudott, sem elmenekülni előlük.

- Még egy tanáccsal szolgálhatok: a kísértetek nem kedvelik a kén szagát - fejezte be kapkodva.

Luhaine sosem viselte könnyen társa bosszantását, és ez most sem volt másképp. Elégedetlenül állította vissza egy korábbi védővarázslat egyensúlyát, amelyet Kharadmon beavatkozása bizonytalanná tett.

- Azt javaslom, ne engedjünk a lényeknek akkora szabadságot, hogy ilyen kétségbeesett módszerekhez kelljen folyamodnunk.

- Ez aztán remek észrevétel, Luhaine - jött a válasz.

Kharadmon gyorsan megperdült, hogy elrejtse bizonytalanságát. Nem voltak túl jók a kilátások. Ha a kísértetek, amelyek végigüldözték az űr sötétjén, elmenekülnek az Althain Toronyban összegyűlt varázslók elől, akkor szabadon kószálhatnak Atherán. Olyan pusztítást vihetnek végbe, amely minden képzeletet felülmúl.

Hiszen nem másról volt szó, mint kósza kísértetekről, amelyek korábban a Ködszellem testét alkották. Desh-thiere pedig a Főegyensúly Törvényének megcsúfolása volt. Amikor megjelent a kontinensen, a parávok bánatukban elmenekültek; amikor legyőzték, a lény megátkozta a két féltestvért, szörnyű viszályt keltve.

Luhaine elgondolkodott a hallottakon, de csak nehezen tudta megemészteni Kharadmon ízetlen tréfálkozását. Közben az elsötétült égboltot borító energiaháló felizzott. Sethvir egy varázsige kántálásába kezdett, majd az aggodalom kezdett eluralkodni rajta, ahogy Kharadmon sejtése valóra vált. Meteorzáporhoz hasonló robbanások szakítottak vöröslő lyukakat a védővarázslatok szálai közt; a Luhaine által életre keltett földenergia semmilyen akadályt nem jelentett.

- Ath végtelen kegyelmére! - kiáltott fel Althain Őrzője, miközben ujjaival mélyen a szakállába túrt.

- Nem - szakította félbe Kharadmon. Hangjának élét elvette a kimerültség és a pusztítás látványa. - A kísértetek nem a védtelen vidéki embereket fogják célpontnak tekinteni. Még nem. Először ellenünk indítanak támadást. Az ösztönök hozzánk terelik őket. El akarják lopni a Hetek Szövetségének tudását. Hamarosan ránk támadnak. Ha valamelyikőnk áldozatul esik a lényeknek, akkor Athera világa elveszett.

Figyelmeztetése gyorsan átadta helyét a rémület csendjének, mert egyedül csak ő tudta felbecsülni az Althain Tornyot fenyegető veszedelmet.

- Ne engedjétek őket közel magatokhoz! Ne viaskodjatok! - hadarta gyorsan a végső intelmeket. - Legfőbb fegyverük a tudat megszállása. Az idősíkok között utazva kikerülhetik a kelepcéket. Az egyetlen esélyünk, ha távol tartjuk őket. A torony elsődleges védelmét kell felhasználnunk, majd védőgyűrűkkel kell csapdába csalnunk őket.

Az ellenséges lények foglyul ejtésére szolgáló tükörvarázslatok alapjában véve nem voltak túlságosan bonyolultak. Feltéve persze, ha a mágus ismerte az entitás aurájának lenyomatát, amelyet el kívánt fogni. Luhaine ezért felvont szemöldökkel fordult Kharadmon felé, de az érdeklődő tekintetre csak viszolygó arckifejezést kapott válaszul.

- Aligha kellett volna elmenekülnöm a kísértetek elől, ha tisztában lennék a nevükkel.

Egy szívdobbanásnyi idővel később a lények minden gyűlöletüket rájuk zúdították. Berepültek az ablakon, hogy kioltsák a parázstartó védtelen izzását. Sethvir szanaszét hagyott fóliánsai becsapódtak, és hatalmas állkapcsokként gyűrött oldalakat és törött tollakat nyeltek magukba.

A Desh-thiere ellen vívott legutóbbi csatában egyedül a paráv védővarázslatok tudtak ellenállni a kísértetek elfajult természetének. Luhaine most hasonlóan cselekedett, mint Asandir kilenc évvel ezelőtt egy másik ostrom alatt álló toronyban. Az előkészített varázslat szálai felizzottak a hirtelen megjelenő energia hatására. Kérésére olyan ősi energia válaszolt, amely már jóval az ő megjelenésük előtt létezett. Mély, torokból feltörő üvöltéshez hasonló zengés rázta meg az Althain Torony falait, és a varázslat összezárult.

A Hetek Szövetsége ellen támadó kísértetek falkája Sethvir könyvtárában rekedt.

Kharadmon éveken keresztül volt kénytelen ellenállni a lények folytonos támadásainak, ezért nem tudta kivenni a részét az előttük álló küzdelemből. Túlságosan kimerült volt. Abban reménykedett, hogy a torony falait átszövő paráv rúnák önmagukban is elegendőnek bizonyulnak a behatolók ellen, hiszen a mágiát korábban Desh-thiere ellen is használták.

Most azonban a támadó entitások testét nem ölelte körbe a ködfátyol. A szabadon kószáló kísértetek semmi módon nem kötődtek az élethez, és nem engedelmeskedtek a létezés semmiféle törvényének. Az érzékszerveket megtévesztő illúziók hasztalanok lennének ellenük; hiába is próbálnák őket másfelé csalogatni. A ködfelhő hiányában a fény és az árnyék adománya sem szoríthatná sarokba őket. A varázslók mindezzel tisztában voltak. Nem létezik olyan hatalom a kontinensen, amely szembeszegülhetne a lényekkel, ha azok kitörnek az Althain Torony védelméből. Közben pedig úgy kell cselekedniük, hogy elkerüljék a lények halálos közelségét. Meg kell fékezniük, és börtönbe kell ejteniük a kísérteteket, de az elméjük nem eshet áldozatul.

Mindannyian tudták, hogy ez mivel jár. Ha elbuknak, és nem győzik le a fenyegetést, akkor a Hetek Szövetségének minden tudása és hatalma az idegen lények birtokába kerül. Azon varázslók hatalma fogja elpusztítani a kontinenst, akik életük árán is felesküdtek a védelmére.

Felszínesen körbenézve nem volt semmiféle látható ellenség, akit le kellett volna győzni. A torony falain húzódó védővarázslatok izzó hálója visszaverődött a könyvek fémkapcsáról, szétszórva a fényt a teremben. A parázstartóban a harmadik sáv szikrája visszanyerte kék derengését. Az asztallapon krétával felrajzolt rúnák és pecsétek csillogtak, a körülötte álló székek azonban összevissza sorakoztak. Sethvir külseje ugyanolyan rendezetlen volt, mint a polcon sorakozó áporodott szagú tekercseké. Várakozón állt, haja és szakálla csomókba tapadt a szélben, kezét köpenyének ujjába dugta. Tekintete ide-oda vándorolt a sötétségben, hogy meglelje az idegen lények nyomát, amelyek a fal repedéseiben és a könyvespolcok között kutakodtak.

Társaival ellentétben az ő érzékelését még gúzsba kötötték a fizikai test korlátai. A földenergiára kapcsolódva sem remélhetett segítséget; ezzel ugyan nyomon tudta követni a világ eseményeit, de a közvetlen találkozáshoz kevés volt. Lelassította volna a reflexeit. Test nélküli társaival ellentétben nem látott maga mögé, hogy védekezzen a hátulról jövő támadások ellen. Mágikus érzékeit felélesztve a kísértetek mocsárban megjelenő lidércfényhez hasonló jelenségek voltak. Ha mozogtak, vagy megpróbálták kiterjeszteni a befolyásukat egy élőlényre, akkor élesebben világítottak. Amennyiben a látómezején kívül tevékenykedtek, csak a hallására hagyatkozhatott. De az emberi érzékszervek nem voltak tökéletesek. A szemnek pislognia kell, a hallás pedig hamar áldozatául eshet pillanatnyi zavaroknak.

A rájuk leselkedő veszedelmet azonban nem befolyásolja az idő múlása.

- Vigyázzatok - figyelmeztette őket Luhaine. - Kilenc ellenséges örvénylést számoltam.

Sethvir fejlett érzékei birtokában is csak hatalmas erőfeszítések árán ismerte fel a lényeket. Az alig látható áramlások a toronyban lévő könyvek között cikáztak, akár a tájékozódásukat vesztett molylepkék, azzal a különbséggel, hogy ezeknek fénylő szikrák támadtak a nyomukban. Hiába tűntek törékenynek és mulandónak, mint a forró teásbögréből felszálló pára, Sethvir nem volt ostoba. Nem kerülhette el a figyelmét a folytonos, nyugtalan vibrálás, amelyet a gyűlölet táplált. A lények kitágult szemű és tátott szájú arcként jelentek meg; mellettük áttetsző szellemujjak formálódtak, amelyek fáradhatatlanul kutattak a védelmén támadó legapróbb repedések után.

- Sethvir, ne engedd, hogy oldalba támadjanak - figyelmeztette Luhaine.

Az ajtóban őrt álló varázslóra kezdett átszállni a kísértetekből sugárzó nyugtalanság. Kharadmon vele szemben várta az újabb fejleményeket. Néhány perc eltelt már a lények érkezése óta, ám azok még nem indítottak támadást. De erre sem kellett sokáig várni; Althain Őrzője lett a célpont.

A varázslók közül egyedül Sethvir volt képes arra, hogy több részre bontsa a tudatát. Őrző volt, a földenergia áramlásának sokat próbált ismerője. Rajta folytak keresztül azok az események, amelyek befolyásolták Athera jövőjét. Ha a lények uralmuk alá hajtják a tudatát, képesek lesznek pillanatok alatt hozzájutni bármilyen információhoz. Tudomást szereznének a Sziklakürtőben fogva tartott Ködszellemről, és arról is, hogyan szabadíthatnák ki onnan.

Sethvir visszahajtotta kopott, vörösesbarna köpenyének ujját. Felkapta az asztal szélére lerakott krétadarabot, majd szaggatottan, de éles hangon kiejtett egy szót, amely életre keltette az elemek vad energiáját. A tiszta levegő rideggé és sűrűvé vált, mintha egy jégfal emelkedett volna előtte. Erre a mágikus felületre újabb rúnákat kezdett felvésni. Minden egyes vonás tüzesen izzott. A kísértetek fogukat csattogtatva és öklüket lóbálva vonultak vissza. Vicsorgásuk azonban nem zavarta Althain Őrzőjét, aki folytatta a varázslatot.

Éles reccsenés hallatszott, majd a mágiától rezgő levegő lassan visszanyerte korábbi formáját. A kréta vonalaiból felépülő alakzat azonban nem tűnt el; úgy lebegett a levegőben, ahogy a vízen égő olaj a hullámokon. A kísérteteknek ezen kellett volna áttörniük, ha el akarják érni Sethvirt. A másik lehetőség pedig a paráv védőmágiával átszőtt fal volt a háta mögött.

Néhány pillanatra a lények dühödt forgásba kezdtek, majd eltűntek.

Sethvir felüvöltött, és még jobban összehúzta magát. Az asztallap sarokba szorította, így arra nem mehetett. A lények a mágikus védőfal mögött jelentek meg, és támadást indítottak.

- Az idősíkok között törték át a védelmét! - kiáltott fel Luhaine.

De Kharadmon számított erre. Korábban előkészített varázslata már körbe is vette Sethvir testét. A lények ismét kénytelenek voltak visszavonulni. Az őrült örvénylés felett egy rúna tűnt fel. Az egyszerű vonalak iszonyú bűzt kezdtek el sugározni, mintha megzápult tojások sorakoztak volna a falakon.

- Kénkő - közölte Kharadmon. - Ezzel nyertünk néhány értékes másodpercet.

- Én ennyire nem lennék büszke magamra - fújtatott Luhaine. - Az ilyen kényszerszünetekkel semmire sem megyünk, csak elpazarlod a maradék erődet is.

Önelégülten varázslatba fogott, hogy elkészítsen egy ahhoz hasonló edényt, amelybe a Ködszellemet is zárták.

- Mi értelme edényt készíteni? - vágott vissza Kharadmon. - Aligha tudjuk elfogni a lényeket, ha még visszaszorítani sem tudjuk őket.

A feltámadó bizonytalanság messzire mutató következtetéseket ébresztett bennük. A név nélküli szabad kísérteteket nem tudják bebörtönözni. Ezek a lények dacolnak a Kerék forgásával, és ellenállnak a természetes halálnak. A csupasz lélek elpusztítása Ath rendjébe való beavatkozással járt. A mágiát közvetlenül az elsődleges energia áramlása ellen fordítanák, amely ellentétben állt a Hetek elveivel és dogmáival. A varázslók nem árthattak az élőlényeknek, és nem szabhattak gátat az öntudat apró szikráinak, még akkor sem, ha az életük múlott rajta.

Miközben a lények újabb támadásra készültek, Luhaine tudatát egyesítette az asztallapra felrajzolt rúnák hálójával. Egy pillanattal később a kő beleegyezését kérte. Ennek eredményeképpen szikrák indultak meg a serpenyőből, egy vízeséshez hasonlóan. A harmadik sáv energiáját felhasználva a test nélküli varázsló megolvasztotta az obszidiánt, és az aranyszínben izzó kőzetből egy dobozt formált.

Csípős, száraz légáramlatok támadtak a könyvtár falai közt. Pergamenek emelkedtek a levegőbe, és őrült örvénylésbe fogtak. A padló felett repülve aztán beleakadtak a székek lábába és az asztal khadrimokat formázó talapzatába. A kísértetek tollpihékhez hasonlóan sodródtak az áramlással, majd ismét Althain Őrzőjének támadtak. A felőlük sugárzó gyűlölet szinte fizikai fájdalmat okozott. A Kharadmon ellen folytatott többéves küzdelem alaposan felkészítette a lényeket a varázslók elleni harcra. Megértették a zsákmányuk korlátait, tudták meddig mehetnek el. Tisztában voltak vele, hogy a Hetek mágusai sosem használnának olyan módszereket ellenük, amelyeket ők használnak az élet kioltására. A varázslók mindennél többre becsülik a Főegyensúly Törvényét és Ath bizalmát; ezért sosem semmisítenék meg őket varázslatokkal.

A Hetek Szövetsége Athera őre volt. Ezt a kényszerítő erőt pedig fegyverként lehet használni ellenük. Ezzel meg lehet törni végtelennek tűnő önuralmukat; az erkölcs a gyengéjük.

A kísértetek ismét elérhető közelségbe kerültek Sethvirhez. Társai nem tudták, mennyire kínozza a varázslót a kísértés, hogy hatalmával elpusztítsa a tudatát fenyegető lényeket. Résnyire húzott, fénytelen szemmel figyelte haladásukat. Vékony válla meghajlott, mintha a köpeny súlya húzta volna le. A ruhán lévő tintafoltok egyre erősebben fénylettek, ujjai pedig vércse karmaként görbültek be. A krétadarabot letette, és két folyami kavicsot tartott a kezében, amelyeket sietve halászott ki az ablakpárkány melletti rendetlenségből.

- Ne próbáld erőtérrel sarokba szorítani őket! - suttogta Kharadmon. Minden erejét saját védelmére fordította, ezért hangja szokatlanul erőtlen volt. - Ez a fajta energia csak táplálja őket.

- Láttam - válaszolta Sethvir.

Szabad kezével megmarkolta az asztallapot. A kísértetek körülötte örvénylettek, de alig látszott több belőlük kósza füstfoszlányoknál. A fenyegetésük mellett Sethvir csak egy aszott testű nagyapónak tűnt, akin már annyira úrrá lett a szenilitás, hogy kavicsokkal próbál gátat szabni az árvíznek.

- Van más módja is, hogy egy helyre csalogassuk őket - sugallta Sethvir. - Mindennél jobban vágynak rá, hogy megszerezzék a tudásomat.

Luhaine rémülten kezdett tiltakozni.

- Ne próbáld meg! Ugye nem gondolod komolyan, hogy feldühíted őket?

De Althain Őrzője már bele is kezdett egy dallamos paráv mondatba. A kavicsok meleg sugárzást bocsátottak ki a tenyeréből, majd lágyan felcsendültek. A varázslat összehangolta a rezgésüket.

Abban a pillanatban, hogy a kísértetek támadásba lendültek, Sethvir az egyik kavicsot az obszidiánhengerbe dobta, amelyet Luhaine formált az asztallapból. A másikat a padlóra ejtette. Nem rejtőzött különösebb erő a dobásban, a folyómeder aljáról szerzett kavics mégis ezer apró darabra tört. Ezek a szilánkok valami láthatatlan erő hatására szétszóródtak a könyvtár legrejtettebb zugaiba.

Sethvir térde azonnal felmondta a szolgálatot. Az asztalra zuhant, majd eszméletét veszítve csupán egy ócska ruhakupacnak látszott. Beesett arca gyapjas szakállán és haján nyugodott.

- Ath, micsoda idióta! - kiáltott fel Luhaine megdöbbenésében. - Szétválasztotta a tudatát, és a darabokat a kavics szilánkjaiba ültette!

De úgy tűnt, az elgondolás mégis helyesnek bizonyult. A kísértetek szétváltak, és hozzáláttak a terem minél alaposabb átfésüléséhez, hogy megkaparintsák az apró darabokat. Minden egyes szilánk Sethvir tudatának egy részét tartalmazta, akár egy kirakójáték kockái. A lények most minden nehézség nélkül elfoglalhatták volna a varázsló testét. De nem erre volt szükségük, hanem a varázslónak a földdel való kapcsolatára. A test csupán haszontalan tároló volt Althain Őrzőjének tudata és lelke nélkül. A lények előre megjósolható éhséggel vetették magukat a kődarabok után, és kapzsi módon nyelték magukba a varázsló esszenciájának szilánkjait.

- Most siránkozol, vagy segítesz? - förmedt rá a társára Kharadmon.

A kísérteteknek kitörölhetetlenül a birtokába jut a tudás, amelyet most összeszednek. Sethvir számára egyetlen remény maradt: két társának készen kell állnia, hogy időben működésbe hozza a rögtönzött csapdát.

Kilenc ellenséges lény és ezer kőszilánk; a kísértetek őrült tempóban száguldoztak a padlólapok felett. Füstfoszlányhoz hasonló áramlatok szakították le a régi bútorokon és a sarkokban képződött pókhálókat. Az erősödő áramlatok lassan az egész szobát átjárták. Sethvir ruhája hullámzani kezdett, ahogy a molyrágta lyukak keresztülengedték a levegőt.

A szem és érzékek nélküli lények előtt csak egyetlen cél lebegett: minél többet begyűjteni a zsákmány lelkének darabjaiból. A kísérteteknek nemcsak a tudat zengő hangja mutatott utat, hanem a folyami kavicsnak a teremben található többi anyagtól eltérő lenyomata. Úgy kutatták végig a padlót, mint az elgurult igazgyöngyök után kutató kapzsi kereskedő, és legalább akkora elégedettséget éreztek, amikor egy-egy darabot megleltek.

Túl későn ismerték csak fel a csapdát, amely Althain Őrzőjének utolsó, kétségbeesett próbálkozása volt. A törött kavics szoros összeköttetésben állt a másikkal; ez pedig Luhaine hengerének az alján pihent. Amikor Sethvir működésbe léptette ezt a kötést, és tudatának szétszóródott szilánkjai ismét összeálltak, a kísértetek sem tudtak ellenállni a vonzásnak. Mind a kilenc birtokában volt tudása egy részének, de attól még távol álltak, hogy képességei felett átvegyék az irányítást. Így aztán nem tudtak ellenállni, és együtt sodródtak áldozatuk egyesülő tudatával. A mágikus béklyót, amely a másik kavicshoz kötötte a testét elhagyó varázsló elméjét, nem győzhették le az elvakult lények, és a szürke henger szája felé közelítettek.

Rémülten vonyított mind; a levegő remegni kezdett, és a könyvespolcokon sorakozó fóliánsok is megmozdultak a szörnyű hangtól.

- Most! - olvadt össze Kharadmon kiáltása Luhaine válaszával.

Varázslatok fénye vonta hófehér derengésbe a hengert, amelynek körvonala kiélesedett. Akármilyen fáradt volt, mégis Kharadmon alkotta meg az első pecsétet, amely lezárta a lények börtönét.

- Majd én - korholta Luhaine. - Vagy néma szellemként akarod tovább tengetni az életed?

Mivel Kharadmon sosem volt az a fajta, akit érdekelt a józan ész, ezért egyensúlyba hozta energiáit, és továbbra is segített a társának. Az éjszakai köd úgy verte vissza a három lábon szikrázó mágikus energiát, mint a legsűrűbb olaj. A Hetek varázslata ragyogó fénykört font a henger fölé. A levegő remegett az elektromosságtól; a padló lapjai visszaverték a szabályos hálóba rendezett energia tiltakozó pulzálását.

Aztán a fény kialudt, és csupán a halványkéken izzó serpenyő szolgált némi világossággal. Bársonyos sötétség töltötte be a termet. Az ablakon beáramló huzat kén szúrós szagát sodorta maga előtt, amelybe ózon és hamu kipárolgása vegyült. A kísértetek börtöne az asztal gödrös tetején feküdt; egy obszidiánhenger, amely kezdett kihűlni, és barátságosan pattogott.

Sethvir teste mozdulatlanul feküdt a padlón. A sötétvörös ruha teljesen maga alá temette a lélektől megfosztott testet. Szempillái meg sem rezzentek. Légzése gyenge és valószínűtlenül ritka volt; persze a mágusok már láttak ilyet, és tudták, hogy ez önmagában még nem jelent veszélyt.

Szomorú csend szállt a szobára. Akár békésnek is tűnhetett volna a külső szemlélő számára a helyzet, de a két, test nélküli varázslóból áradó feszültség egész másról árulkodott. Várakoztak, de egyikük sem szólalt meg. Aggódtak, és ez érthető is volt. Ugyan a kísérteteket sikerült a hengerbe zárni, de társuk lelke is csapdába esett.

Az edényben Sethvir egyedül harcolt kilenc másik lény ellen. Az élete forgott kockán.

- Nem hagyhatjuk magára - szólalt meg végül Luhaine, aki óvatosan beszélt, hogy elfedje a fájdalmát.

Kharadmon elhagyta korábbi helyét az ablaknál, és közelebb húzódott társának alacsony árnyékához, amelynek körvonala tisztán látszott a csillagok fényében.

- Valóban nem. A kísértetek elpusztítják az egyéniségét - sóhajtott fel. Körözni kezdett a teremben. A mögötte támadó hideg áramlatok párája lecsapódott a könyvek gerincén. - Ez lett a sorsa azoknak az embereknek, akik a Délkapun túli világokban éltek. És ugyanez a tragédia ismétlődött volna meg itt is, ha Traithe nincs észnél, és nem zárja le a térkaput Desh-thiere áttörésekor.

Ha Luhaine rendelkezett volna fizikai valóval, akkor most nagyot nyelt volna, hogy megtisztítsa torkát a félelem epés ízétől.

- Azt állítod, hogy a kegyetlen ködnek szándékában állt leigázni az egész kontinenst?

- És még most is megtehetik - jelentette ki Kharadmon ridegen. - Ha a két rész újra egyesül, el sem képzelhetjük, mekkora hatalma lesz a lénynek. Athera sivár pusztasággá válhat rövid időn belül.

Nem emlékeztette társát a jelzőfényre, amelyet a napfordulón indítottak útnak, és amely kialvásáig utat mutathat a szabadon kószáló kísérteteknek. Amikor megérezte ennek veszélyét, mindent megtett, hogy megszüntesse a varázslatot. Tudta, hogy ha felfedi a kilétét, újabb támadásoknak lesz kitéve. Viszont a Hetek Szövetségének erős mágiáját nem lehet mindenféle nyom nélkül megszüntetni.

A varázslat kiindulási helyére utaló szálak még évszázadokig fennmaradhatnak. A rémálom egyre kilátástalanabbá tette a helyzetüket. A Sziklakürtőben fogva tartott kísértetek óriási veszélyt jelentenek.

De ráérnek még aggódni a jövő miatt; most a jelennel kell foglalkozniuk. A lepecsételt hengerben még mindig dúlt a küzdelem. A mágikus érzékek képesek voltak áthatolni a védővarázslatok falán. Láttak, ahogy Sethvir őrülten cikázik, mint a kopók által üldözött nyúl. A nyomában azonban szorosan ott loholtak a kísértetek, amelyek egy pillanatra sem adták fel korábbi törekvésüket, hogy uralmuk alá vonják az elméjét.

Két szabadon maradt társának roppant bonyolult varázslatokra lesz szüksége, ha segíteni akarnak neki.

Erősen összpontosítva ölelték körbe a fekete henger kerületét, és igyekeztek lazítani az anyag belső szerkezetén. A bezárt kísértetek jajgatása megzavarta a varázslók figyelmét, és a fájdalmas hangok mélyen belemartak az aurájukba. De nem hátráltak meg. A szükség még arra is rávette őket, hogy ne tulajdonítsanak különösebb jelentőséget Sethvir kétségbeesett menekülésének sem. Gondosan, végtelen türelemmel dúdolták el a litániát. Az volt a céljuk, hogy a folyami kavics szerkezetét megolvasszák, és egyesítsék a henger anyagával.

Akár a pocsolyába eső könnycsepp, úgy oldódott fel az apró gránitdarab az obszidián tömörebb kőzetanyagában. Kharadmon és Luhaine csendben várakozott; a korábbi ellentéteknek most nyoma sem volt. Ha a szerencse melléjük áll, és Sethvirnek még maradt elég ereje, akkor meg tudja újítani a kőhöz való kapcsolódását, és képes nyomon követni annak átváltozását. Megnyílt előtte a menekülés útja. Most megpróbálhatja az ostrom alatt álló tudatát a védővarázslatok biztonságos rejtekébe menekíteni, amelyeket Luhaine az Althain Torony paráv rúnáinak mintájára kapcsolt a hengerhez. A varázslat tulajdonképpen az ősi mágia és saját, óvatosan elkészített védelmének összefonása volt. Luhaine úgy gondolta, hogy az Őrző felismeri a szálak közé szőtt nevét, amelyet könnyedén elkülöníthetett az ilitharisek rúnáitól. Maguk a hatalmas kentaurok bízták rá Sethvirre a föld csatornáinak ismeretét abban az órában, amikor fajuk utolsó tagjai is elhagyták az Althain Tornyot.

De a félelem és a találgatások egyre kisebb eséllyel kecsegtettek, ahogy telt az idő. Kharadmon és Luhaine türelmesen várta, hogy társuk mikor használja ki a kínálkozó lehetőséget.

Sethvir számára egyetlen nyugodt pillanat sem adódott, hogy átgondolja a helyzetét. Ha rosszul dönt, az visszafordíthatatlan következményekkel járhat.

Az első lépést támogatás nélkül, egyedül tette meg, mert két társa nem siethetett a segítségére. A spirálszerűen elhelyezkedő pecsétek közé érve az Őrző csak reménykedni tudott, hogy a paraziták képtelenek lesznek követni. Csak akkor nyerheti vissza az öntudatát teljes mértékben.

Ha nem a lehetőségeknek megfelelően cselekszik, akkor saját védővarázslatainak az ellencsapása is végezhet vele. Vagy ő is a torony mágiájának fogságába esik; egy kavics szolgál börtönéül a varázslatokkal lezárt obszidiánhengerben. Ami talán még rosszabb, de szintén lehetséges, hogy a kísértetek valahogy beszennyezik a paráv mágiát, és elszabadulnak. Ebben az esetben a felébredő varázsló már nem az lesz, aki öntudatlanul összeesett. Atherának egy végtelenül gonosz lénnyel kell majd szembenéznie. Kharadmon átérezte a másik dilemmáját.

- Sethvir elég bölcs és ravasz ahhoz, hogy magát Daeliont is kijátssza. A szörnyű kilátások sosem fogják eltéríteni a céljától. Hamarabb pusztítaná el saját magát, mint hogy vállalja a kockázatát egy ilyen entitás létrejöttének.

Luhaine nem talált szavakat. Annyira aggódott, hogy inkább csendbe burkolózva figyelt. Társának szüntelen mozgását látva azonban már nem sok tartotta vissza attól, hogy ne kezdjen idegesen járkálni.

Órák teltek el biztató jelek nélkül. A sivatag felől hűvös levegőt hoztak a szelek; eljött a késő őszi fagyok ideje. A nyitva hagyott ablaktáblák szabadon lengtek, és szabályos ütemet vertek a fal kikoptatott mélyedéseiben. A padlón egy folyami kavics apró szilánkjai látszottak, amelyek furcsán csillogtak a holdfényben.

Eljött az új hajnal, és az égbolt ólomszürkévé vált. A hideg padlón fekvő mozdulatlan férfi arcán megjelentek az első rózsaszín foltok. Az orrcimpák megrezdültek, és az egyik, kék vénákkal tarkított kéz ujjai begörbültek.

- Tea - sóhajtotta Sethvir alig hallhatóan. - Kharadmon nem gyújtanád meg a tüzet a kandallóban? Ha az emlékezetem nem csal, akkor már korábban odakészítettem egy üstöt.

Althain Őrzője önmaga volt; két társa visszahúzódott, amikor végeztek az aurájának vizsgálatával. Időközben feljött a nap, és az első sugarak betörtek a keleti ablaktáblák között. Vékony fénysugár vetődött a zuzmóval borított ablakpárkányra.

Luhaine megrovón nézett rá. Nem szólt semmit, de látszott rajta, hogy tombol a dühtől. Sethvir felkönyökölt, kisöpörte a szemébe lógó haját, majd válaszolt társa fel nem tett kérdésére.

- Mi mást tehettünk volna? - vonta le a következtetést. - Nem engedhettük, hogy ezek a szabadon kószáló kísértetek egyesüljenek a Sziklakürtőben fogva tartott Desh-thiere-vel.

Ha valami szörnyűség történik, és a valaha egy testet alkotó szörnyeteg újra egyesül, annak beláthatatlan következményei lennének. A sokat szenvedett világ végleg elpusztulhatna.

- Rendben vagyok - nézett fel pislogva, majd letörölte az orrára ragadt krétaport. El nem hullatott könnyek nedvesítették meg a szemét. - Legalább amíg részlegesen a lények birtokába került a tudatom, képes voltam megszerezni ennek a kilencnek a nevét. Nem túl nagy eredmény, elismerem. De most legalább lehetőséget kapunk rá, hogy megszabadítsuk őket a gyűlölettől. Vessünk véget a szenvedésüknek, és mutassuk meg nekik Ath ösvényét, amelyről oly rég tértek le.

Sethvir délre már viszonylag rendbe jött a rövid szundikálásnak és a forró teának köszönhetően. Egy huzatos ablakfülkében üldögélt, és próbálta kisimítani összegyűrődött ruháját. Megunva a hiábavaló szépítkezést, az asztallapot kezdte bámulni. A napfény megtört a középső bemélyedésen, amelynek anyagából Luhaine megformálta a kísértetek börtönéül szolgáló hengert.

Maga az edény üresen állt egy porcelánbögre mellett, amelynek külső zománcrétegét hajszálrepedések borították.

Hatalmas erőfeszítések árán sikerült a kilenc fogságba ejtett lelket megszabadítani az őket gyűlölködésbe taszító erőtől. A köny-

veket letakarították, a tintatartók visszakerültek a helyükre, de Sethvir a söprögetéssel már nem bajlódott. A könyvtár padlóját folyami homok, leszakadt pókhálók és apró papírfecnik borították, amelyeket egyébként könyvjelzőként használt.

Luhaine illúzióteste a kandalló mellett állt, és makulátlan öltözékét a kéményből áramló huzat sem borzolhatta össze. Kharadmon sápadt alakja egy párnázott széken foglalt helyet. Jól öltözött és jóképű férfi benyomását keltette, határozott arcvonásokkal. Ásóforma szakálla, tarkán foltos haja és keskeny orra ugyanolyan ravasz benyomást keltett, mint bármikor máskor. De a narancssárga bélésű zöld köpeny gyakran eltűnt a válláról, és láthatatlanná vált. Az éles körvonal ellenére látszott rajta, hogy nincs ereje teljében.

Megfontoltan, elnyújtott szavakkal beszélt. A test nélküli varázsló megosztotta velük, hogy mi történt a hosszúra nyúlt küldetés folyamán, amely annyi évre elválasztotta Atherától.

- A másik oldalon Desh-thiere esszenciája sokkal erősebb, mint azt valaha is gondoltuk - mondta. - Teljesen lenyűgözött az a hatalom, amellyel Traithe szembeszállt, amikor lezárta a Délkaput. Csoda, hogy egyáltalán életben maradt. Biztonsággal kijelenthetem, hogy megmentette Atherát az azonnali pusztulástól.

Kharadmon mesélt Marak világáról, ahová a Hetek Szövetsége embereket száműzött Atheráról. Ezeket az embereket a kíváncsiság olyan tudás felé hajtotta, amelyet az parávokkal kötött egyezmény nem tett lehetővé. Kharadmon végigkutatta a fénytelen világot, amelyet fojtogató köd ural. Sötétség és jeges pusztaság maradt csak a Délkapun túl fekvő területből, ahol már nem lélegzik, és nem mozog egyetlen élőlény sem.

- Aztán a figyelmemet a könyvtárak foghíjas polcaira összpontosítottam - folytatta Kharadmon. - Itt szörnyű feljegyezéseket találtam arról, hogy mi is történt valójában.

Illúzióteste összedörgölte a kezét, mintha elveszett fizikai valója megpróbálna némi melegséget előcsalogatni.

- Ahogy azt korábban sejtettük, Desh-thiere-t valójában megrémült elmék teremtették, mint tömegpusztító fegyvert. Egy nagyobb csoport Maraken a természettan törvényeivel kezdett foglalkozni, majd olyan elméleteket állított fel, amellyel felborítható az élet-

energia egyensúlya. Azt tervezték, hogy egyesítik a lelket a géppel. Ezek a tudósok meg akarták teremteni a legtökéletesebb összhangot az emberi elme és a gép szerkezete között, hogy levetkőzhessék a hús korlátait. Valami azonban rosszul sült el. Az elektromos töltéssel létrehozott ködfelhő, amelyben a foglyul ejtett lelkeket tárolták egy idő múlva instabillá vált. A kísérlet az alkotók ellen fordult. Csak annyit tudtam megállapítani, hogy azok a természet körforgásából kiszakított szerencsétlen entitások elveszítették az eszüket, betegessé és rosszindulatúvá váltak.

Ennek eredményeként két teljes világ fehér pusztasággá vált. Azok a százak és ezrek, akik a tomboló lény áldozatává lettek, haláluk után annak fogságába kerültek, és lassan maguk is átalakultak.

- A küldetés nem járt sikerrel - ismerte el szomorúan Kharadmon. - Nem bukkantam a nevére azoknak a kísérteteknek, amelyek Desh-thiere kezdeti esszenciáját alkották. Mostanra minden egyes áldozat csatlakozott azokhoz a kezdeti lényekhez. Úgy viselkednek, mintha egyetlen test lennének, amelynek célja minden élő elpusztítása. Az erejük minden képzeletet felülmúl, és túl veszélyesek ahhoz, hogy a Hetek Szövetsége szembeszállhasson velük. Segítségre van szükségünk.

Sethvir behajlított hüvelykujjával a fogát kocogtatta.

- Szükségünk van a parávokra - kockáztatta meg. - Talán az elsődleges energiához fűződő kapcsolatuk elég erős ahhoz, hogy megszabadítsa azokat a lényeket a béklyóból, hogy visszanyerhessék elveszített emberségüket.

- A mesterbárd adománya is elegendő lehet ehhez. Persze csak akkor, ha el tudjuk különíteni az egyes entitásokat a közös tudat vonzásától - szólalt meg Luhaine.

Althain Őrzője elhallgatott. Zöldeskék szempárja összekapcsolódott Kharadmon tekintetével. Felismert egy nyilvánvaló dolgot, amelyről eddig még nem esett szó.

- A ködfelhő vákuum hatására elbomlik - mondta bizonytalanul.

- Pontosan - pattant fel Kharadmon, és hangtalan köröket kezdett róni a teremben. - Így jönnek létre a szabad kísértetek, ahogy azt láthattuk. Ha Maraken a köd fogságában raboskodó lények meglelik a jelzőfény útmutatását, akkor olyan helyzetben találjuk magunkat, amelyből nincs kiút.

Ismét elhallgattak, és a gondolataikba merültek. A Ködszellem fenyegetése egyre súlyosabbnak tűnt. Közel sem értek véget a megpróbáltatások a lény Sziklakürtőbe zárásával. Athera addig sosem lesz biztonságos, amíg a Délkapun túli világokban rekedt összes kísértetet nem szabadítják meg a kínzó gyűlölettől, ahogyan azt ma délelőtt tették a kilenc hívatlan látogatóval.

Ismét szükség lehet az egymással harcoló királyi féltestvérekre, hogy helyreállítsák az egyensúlyt. A Minderl-öbölben nemrég lezajlott események azonban azt mutatják, hogy Lysaer képtelen irányítása alatt tartani Desh-thiere átkát.

Ismét csak Arithonra számíthatnak, akinek hatalmas felelősség nyugszik a vállán.

Sethvir felsóhajtott, és fejét nekidöntötte a mögötte lévő ablakmélyedésnek. Amikor megszólalt, hangsúlya magán viselte az elmúlt órák súlyos megpróbáltatásait.

- Asandir eléri a Caith-al-Caenben fekvő energiafókuszt, mielőtt ma lemegy a nap. Onnan Athir romjaihoz mehet, és a keleti parton felszállhat a Talliarthe-re. Találkozik az Árnyékmesterrel, és megkéri rá, hogy az egész világ érdekében maradjon életben. Rathain hercegének mindenáron túl kell élnie a rá váró megpróbáltatásokat, amíg a Délkapun túli fenyegetés el nem múlik.

Az asztal mellett álló Kharadmon sápadt arcát Sethvir felé fordított. Úgy pislogott, akár egy macska.

- Ez nem elég - jelentette ki nyersen. - Asandirnek vérszerződéssel kell a koronaherceget köteleznie.

Luhaine dühösen megdermedt, de Sethvir is döbbenten nézett vissza rá.

- Arithon a s’Ffalennek sarja, és a vérvonala könyörületre kötelezi - tiltakoztak egyszerre, majd Althain Őrzője egyedül fejezte be: - Torbrand óta egyetlen rathaini uralkodótól sem volt szükség többre a királyi becsületszónál!

Kharadmon teste megvillant néhányszor, majd teljesen eltűnt. Hideg áramlat söpört végig a termen.

- Te nem tapasztaltad, hogy milyen veszély leselkedik ránk a Délkapun túlról. Figyelmeztetlek. Egyikőnk sem tudja, hogy milyen hosszú ideig tarthat, amíg sikerül véglegesen elhárítani a katasztrófát.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: David Eddings: A zafír rózsa (részlet).

Létrehozás: 2004. január 27. 15:00:43Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2021
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.