Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka július 20.
Hatalom Kártyái - Élőholt invázió június 22.
A pillanat képe
Hajtóvadászat
Küldd el képeslapként!
Egy mozgalmas tengeri jelenet a Hajtóvadászat című könyvből.
Nézz szét a galériában!
Termékismertető - Kártyaalbum lap (10 darab)
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Látomások
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Ünnepek

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (614)
Kaland-Játék-Kockázat (149)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)
Magyar fantasy könyvkiadás (35)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Lisa Smedman: Pszichotrop (részlet)

09:45:05 (Nyugati parti zónaidő szerint)

Seattle, Kanado-Amerikai Egyesült Államok

Az éjszaka közepén jöttek el Pipért. Belopakodtak a nyomorúságos lakás ajtaján, áthatoltak a zárakon és reteszeken, elsurrantak az előszobában alvó kopottas szőrű, öreg kutya mellett, amelyik Pip és Deni kivételével bárkinek a karját örömmel leharapta volna. Észrevétlenül jutottak át a mágikus védőburkokon, melyeket Deni pont a kishúga védelmében állított fel, valamint a riasztókészülék érzékelőin, melyek a fiú munkájának köszönhetően egy elhagyott autóból kiszerelt energiacellából kapták az áramot. Közös matracukról, Deni karjaiból rabolták el Pipet.

Semmi értelme nem volt az emberrablásnak. Deni és Pip egyszerű kis senkik voltak - egy tinédzser kölyök a nyolcéves húgával, akik megpróbáltak a felszínen maradni a Puyallup Pusztulat legdurvább kerületében. Mindent megtettek, hogy tiszták maradjanak. Többnyire. Deni áruba bocsátotta sámáni képességeit, és asztrális felderítést végzett a roncsgyűjtők számára, akik rendszeresen fosztogatták a közeli Fekete Szeméttelepeket. Pip ilyenkor a lakás biztonságában maradt, és a MatrixPal tanuló számítógéppel játszott, melyet Deni azért szerzett neki, hogy megpróbálja rászoktatni a beszédre - hogy áttörje az apjuk halála óta a kislányra telepedett néma csendet.

Pip és Deni nem bántottak senkit, és őket sem bántotta senki.

Egészen mostanáig.

Deni azonnal Pip után iramodott, minden manáját összegyűjtve eredt a nyomába. Hús-vér teste továbbra is a lakásban maradt, összegömbölyödve, orrát a térdéhez szorítva. Asztrális kivetülése azonban ügetett, ahogy Kutyától tanulta. Orrát a földhöz nyomva követte Pip asztrális szaglenyomatát.

Az emberrablók áthurcolták Pipet a Pokol Konyháján, ezen a hamudombokból és megdermedt lávahalmokból álló pusztaságon, amely a Mount Rainier kitörésének nyomait viselte. A forró iszappal teli gödrök, melyek egy szempillantás alatt képesek lettek volna lemarni a húst az ember csontjairól, gennyes fekélyként bugyborékoltak, és kénes, sárgás gőzsugarak lövelltek belőlük a magasba. Mindez azonban csak elmosódó villanásként suhant tova Deni alatt, ahogy a fiú a mágnesvasutak sebességével száguldott át a vidéken.

Elsuhant egy asztrális formájában félelmetes szörnyetegnek tűnő, örvénylő hamufelhőből álló természeti szellem mellett. A lény ránézett lávavörös szemével, de Deni már maga mögött is hagyta, még mielőtt támadásba lendülhetett volna. Szemkápráztató sebességgel mozgott, eszeveszett tempóban égette el testének esszenciáját. Önpusztító dolgot művelt, de nem volt más választása. Pip élete forgott kockán.

Már látta, hová hurcolták a húgát. A lány szagnyomai egy elhagyatott erőműhöz vezették. Lelassított, és behatolt a szürke betonfalak, földben eltűnő masszív, fekete csövek és csontvázszerű tornyok zsúfolt komplexumába. A nagyfeszültségű vezetékek ernyedt kígyókként tekeregtek a lávamezőkön. Egy farkcsóválásnyi idő alatt megkerülte és körbeszimatolta az épületegyüttest. Elégedetten állapította meg, hogy semmiféle rondaság nem őrzi a komplexumot, majd - ezúttal már sokkal óvatosabban, lassabb tempóban - átsiklott a graffitikkel telemázolt falon, nem messze attól a ponttól, ahol Pipet is átvitték.

Szürke, hideg falakra, elrozsdásodott turbinákra, sötét lépcsőházakra, és szeméttel borított folyosókra számított.

Ehelyett egy játékraktárt talált.

A helyiségek nappali világosságban úsztak, a padló fénylett a tisztaságtól. A falakat műérzet sztárok holoképei borították, a földön pedig szinte térdig lehetett gázolni a vadonatúj, drága játékokban. A fal mentén megfogható-ölelhető, hangulatgerjesztő "érző hab" játékbabák sorakoztak, a szobákat összekötő mini sínpárokon apró mágnesvasutak száguldoztak. Az egyik elsötétített iroda közepén űrállomás-modell lebegett kecsesen, egy másikat pedig teljes egészében babaházzá alakítottak át. Kicsit távolabb térdmagasságú asztal állt, rajta játéktányérok, rávetítve egy lakoma háromdimenziós képei. Az asztal alatt, a padlón két Csatarobot gurult előre-hátra, fémökleik halk csengéssel csapódtak a másik testéhez.

Deni mindezt egy szempillantás alatt felmérte, miközben asztrális teste átvillant az elhagyatott geotermikus erőművön, olyan egyenesen közeledve Pip felé a falakon keresztül, mint a lézersugár. Összezavarodott. Eddig úgy gondolta, hogy a nehézfiúk, akik elrabolták a húgát, stricik vagy szervkereskedők lehetnek. Ha így is volt, feltűnően kényelmes körülményeket biztosítottak áldozataik számára.

Már egészen közel járt. Pip asztrális szaga egyre erősödött. Deni átsuhant egy nehéz, fémlemezekkel megerősített ajtón, és a túloldalon megtorpant a szeme elé táruló látványtól.

Pip egy hatalmas kanapén üldögélt, de ez a szoba nem játékokkal, hanem számítógépekkel volt megtöltve. És nem olyasfajta komolytalan dekkekkel mint amilyent Deni szerzett a húgának, hanem nujenszázezrekbe kerülő modellekkel olyan csillogó, vadonatúj tokokban, amelyekből még mindig áradt a műanyag jellegzetes szaga. Pip az egyik dekken játszott, mozdulatai szinte összefolytak, olyan gyorsan rángatta az irányítókarokat. Kedvenc kék ruháját és csillogó, sárga üvegszálakkal átszőtt fekete selyemharisnyáját viselte. Göndör, szőke haja - mint általában - szabadon lengett, sápadt bőrén nem látszott nyoma semmiféle sérülésnek. Deni elégedetten állapította meg, hogy akárki is rabolta el, nem próbálta bántalmazni. Aurája tisztán, ragyogóan fénylett.

Mintha megérezte volna bátyja jelenlétét, Pip zavart arckifejezéssel pontosan oda nézett, ahol Deni lebegett az asztráltérben, lógó nyelvvel, zihálva a hosszú futástól a sziklás pusztaságon keresztül. Azután visszafordult a kiberdekk képernyője felé, és felnevetett. Hangosan kacagott. Majd - miközben szemével továbbra is a képernyőre tapadt - megszólalt:

- Szeretek itt lenni - mondta. - Olyan mókás.

Mi a...? Pip boldog itt? Pip megszólalt?

Nem, a fenébe is! Biztosan valamilyen hangulatbefolyásoló drog hatása alatt áll. Az lazíthatta fel ilyen mértékben azt az érzelmi béklyót, amely ennyi éven át némaságra kárhoztatta a kislányt.

Pipet kétségkívül idecsalogatták. És nem kellett technikai lángelmének lennie, hogy kitalálja a mikéntet. Valószínűleg a Mátrixon keresztül randevúzott új "barátaival". Rábeszélték, hogy hagyja el a lakást, és cserébe mindent megígértek, amit Deni képtelen lett volna megadni neki: új, csillogó játékokat, a legfrissebb számítógépes programokat, egy egész játszóházat, ahol szabadon kószálhat. Óvatosan kimászott az ágyból, lábujjhegyen elosont az alvó kutya mellett, és saját maga nyitotta ki a lepusztult hajlék ajtaját. Valahogy átjutott a Pokol Konyháján - Deni nem is akart belegondolni, milyen veszélyes út lehetett - és idejött.

És megkapta a jutalmát. Ám Deni a zsigereiben érezte, hogy ebből az egészből a végén valami borzalmas dolog fog kisülni.

A fiú felmordult. A szemétládák, akik idecsalogatták Pipet, szemlátomást nem valami csóró bandához tartoztak. De miért nem látott eddig senkit közülük? Pip azt mondta, "barátok". Ez pedig azt jelenti, egynél többen vannak...

Pip felnézett a játékból, amikor egy fiú lépett be a szobába, és köszöntötte őt. Bennszülött volt, széles pofacsonttal és napbarnított bőrrel. Körülbelül tizenöt éves lehetett - nagyjából Denivel egyidős, de közel sem olyan beteges kinézetű. Egészségesnek, jól tápláltnak látszott. És tisztának. Ruhái újnak és divatosnak tűntek, kivéve a nyaka köré tekert vörös-fehér, kötött sálat. Ám a szemében annak az embernek a ravaszsága tükröződött, aki a Pusztulatban nőtt fel - éhes volt és ugrásra kész.

Amikor a kölyök megfordult, a halántékánál egy pillanatra adatjack krómja villant. Deni asztrális látása megmutatta a jacket ezüstös vénákként tápláló drótokat, melyek vékony hálóként fonták be a fiú agyát. Elkomorodott. Egy adatjack iszonyú drága ketyere. Hol szerezhetett rá pénzt egy ilyen fiatal srác?

Deni ismét felmordult, amikor a kölyök helyet foglalt Pip mellett a kanapén. Ám a fiú egy mozdulatot sem tett húga felé, és Pip sem szentelt neki további figyelmet. De egyébként is, mit tehetett volna Deni? Ez a felderítés csupán néhány másodpercet vett igénybe, de mire visszatérne fizikai testébe, és átvágna a Pokol Konyhájának kietlen pusztaságán - feltéve, hogy nem sül meg élve az egyik iszapgödörben -, biztosan eltelne egy-két óra. Jobban teszi, ha egyelőre rajta tartja a szemét Pipen, és megvárja a fejleményeket.

A kölyök beszélt.

- Imádnál otaku lenni - mondta Pipnek. - Sokkal mókásabb a Mátrixban játszani, mint itt, ezekkel a játékokkal.

Pip egy pillanatig csak nézett rá, majd komolyan bólintott.

- Tudom.

- Van ott egy nagyon különleges hely. Egy olyan hely, ahol biztosan jól éreznéd magad. Ha megkapod az adatjacked, olyan sűrűn látogathatsz el oda, amilyen sűrűn csak akarsz.

Deni szőre felborzolódott. Mibe akarja ez a szarházi belerángatni a húgát? Azt szeretné, hogy JMÉ függő legyen? De hiszen azok chipek! Chipjackre van szükség a használatukhoz, nem adatjackre. Az adatjack a számítógépekhez kell...

- Ma egy csomó embert viszünk arra a különleges helyre - folytatta a kölyök, és rápillantott a karórájára. - Néhány perc múlva. Te is szeretnél jönni?

Pip bólintott. Apró arcán mosoly derengett.

A kölyök átnyújtott neki egy elektródahálót, és mosolyogva figyelte, ahogy a kislány a fejére szíjazza az érzékelőkkel telezsúfolt szerkezetet, majd az üvegszálas kábelt beledugja a térdére fektetett dekk aljzatába.

Ne! Deni őrjöngött. Ne bízz benne, Pip! Előrelendült, de asztrális teste visszapattant, amikor találkozott Pip aurájával. Eszeveszetten pörgött és csapkodott a mancsával, megpróbálta kitépni azt a valamit a lány fejéből. De semmi sem használt. Asztrális testének végtagjai mintha ködből lettek volna.

Pip lehunyta a szemét, teste hirtelen elernyedt.

Deni tehetetlenül bámulta a Pip mellett ülő fiút. Legszívesebben megfojtotta volna saját ócska sáljával.

A kölyök felállt, és odalépett egy telekomegységhez. Kihúzott belőle egy üvegszálas csatlakozókábelt, ami alapján Deni úgy gondolta, a srác össze akar kapcsolódni egy kiberdekkel. A fiú azonban közvetlenül a halántékából kiálló adatjackbe csatlakoztatta a vezetéket, majd óvatosan engedve maga után a kábelt, visszaült a kanapéra, Pip mellé. Azután csukott szemmel ő is kényelmesen hátradőlt.

Különös dolog történt. A kölyök aurája változni kezdett.

A különös jelenség a fejénél kezdődött. Aurája lassanként csillogó ezüst színezetet öltött az adatjack körül, majd ebből a pontból hirtelen energiasugarak terjedtek szét minden irányban. Apró fénypászmák - talán olyan hosszúak, mint egy monoszálas korbács - csaptak ki belőle egyenes vonalban, tétova keresőlámpákként, majd a sugarak egyre vastagabbá és vastagabbá váltak a kölyök fejétől távolodva, egészen addig, amíg el nem enyésztek. Valahogy forrónak tűntek, akár az elektromosság.

- A Mátrixban vagyok - mondta a srác Pipnek. - Látsz engem?

- Igen - suttogta Pip. - Ez csodálatos!

- Csak várj, lesz még jobb is.

Deni még elvakult haragján keresztül is tudta, hogy átverésről van szó. A kölyök nem lehetett a Mátrixban. Deni eleget tudott a technikáról ahhoz, hogy felismerje: a Mátrix virtuális világához csak kiberdekken keresztül lehet csatlakozni. Nem dughatsz be csak úgy egy kábelt a telekomból az adatjackedbe. Ha nincs dekk, nincs dekázás.

De ott volt az a különös aura...

Deni a kölyök órájára pillantott, de csak egy üres mezőt látott - aztán rájött, hogy absztrakt adatok, mint például a számok, nem látszódnak az asztrális térben. De körülbelül délelőtt tíz óra lehetett. Megpróbálta kitalálni, hol lehet a napnak ebben a szakában cimborája, Alfie. Ha rá tudná venni, hogy a motorjával kihozza őt ide, talán még időben érkezne, hogy megmentse...

Pip halk sóhajt hallatott. Aztán a teste hirtelen elernyedt, és keskeny mellkasa megszűnt mozogni. Lélegzik még? Ó, bassza meg. Él vajon?

Pip melle megemelkedett... majd lassan visszasüllyedt. Úgy nézett ki, mint egy kómás beteg. Kivéve, hogy a lába mereven rángatózott.

A francba. Deninek tennie kellett valamit. Mégpedig gyorsan.

Fizikai teste felé vette az irányt, és amilyen gyorsan csak kutyalábai repíteni tudták, átszáguldott a Pokol Konyháján.

09:46:12 (Nyugati parti időzóna szerint)

18:46:12 (Nyugat-európai időzóna szerint)

Csatlakozási pont: Amszterdam, Hollandia

Vörös Lidérc gyorsan fedezék után nézett, miközben a dübörgő tank egyre közelebb ért hozzá. Egy közeli I/O port tökéletes rókalyuknak ígérkezett: egy háromszög alakú "lyuk" a katonai zöldre festett, hullámos fémpadló közepén. A páncélos csörömpölve közeledett. A monstrum mellett még Vörös Lidérc is eltörpült; úgy magasodott fölé, akár egy mozgó háztömb. Mattfekete lánctalpaiból krómozott tüskék álltak ki, törzséből minden oldalon hatalmas szegecsek türemkedtek elő. A fémszörnyeteg oldalain elhelyezett érzékelőkből minden irányban vörös lézersugarak pásztázták a környéket, a jármű tornya és ágyúcsöve jobbra-balra ingott, célpontot keresett. Másodperceken belül rá fog találni arra a pontra, ahol Vörös Lidérc eltűnt a föld alatt, és véres masszává lapítja lánctalpaival, vagy darabokra szaggatja ágyújával.

A tank csupán egy Mátrix konstrukció volt - egy számítógépes program metaforája. Ugyanúgy, ahogy Vörös Lidérc perszona ikonja szellemszerű testével, amely vöröses ködben végződött ott, ahol a lábaknak kezdődniük kellett volna, csak a Daniel Bogdanovich nevű dekás virtuális megfelelőjeként funkcionált. De Vörös Lidérc felhasználta azt az adrenalinlöketet, amelyet a harckocsi képe keltett benne, hogy öntudatát és érzékeit a végletekig kiélesítse. Annyira messzire eljött ezekért a személyi adatokért...

Nem szándékozott harc nélkül feladni, még ha ez a dekkjébe is kerül. Nem, amikor már ilyen közel került céljához.

A kiberdekkjén futó álcázó program segítségével csillámló, tündöklő, ezüstös konfettifelhővé változtatta on-line perszonájának képét. Ha van egy kis szerencséje, a nyomába eredő, tank formájú jelenlétgátló program összetéveszti őt egy adatcsomaggal azok közül, amelyekből vagy tucatnyi hasonló lebegett fel és alá a nyolcszögletű terület által jelképezett SPU-ban. Az álcázó program hamis adatcsomagja össze fogja zavarni a Vörös Lidérc "rókalyukába" beáramló valódi adatot - azaz a fizikai világban egy nyomtató pillanatnyi működési rendellenesség következtében csak néhány oldalnyi értelmezhetetlen grafikát fog kidobni magából, de az UCAS Seattle Parancsnokság adminisztrátorai valószínűleg a hardver hibájának tudják majd be a jelenséget.

Miközben a páncélos egyre közelebb gördült, Vörös Lidérc még kisebbre húzta össze magát a rókalyukban. A JG elpusztítása sajnos szóba sem jöhetett. Egy ilyen csapás túl sok rendszerriadót indítana el, és onnantól fogva már képzett UCAS dekásokkal kellene kergetőznie. Valamilyen ravasz csellel kellett ártalmatlanná tennie a programot.

A tank már a rókalyuk fölé tornyosult, és Vörös Lidérc érezte az I/O port padlójának és falainak remegését. Azután a páncélos lánctalpa betakarta a lyukat, teljes sötétségbe borítva a dekást. Vörös Lidércet elborította a forró kipufogófüst és az olaj nehéz szaga. Agyának egy apró szeglete elismeréssel adózott a programozás finomságának és annak, ahogy az aprólékos részletességgel offenzív módon megpróbálják túlterhelni a célpont érzékszerveit. Egy másik része azzal a félelemmel reagált, amelyet a tervezők szándéka szerint a tanknak kellett keltenie áldozatában. De Vörös Lidérc énjének logikus, módszeres fele - az a része, amely a bérgyilkosságok végrehajtásakor biztos kezet és hideg fejet biztosított számára - szilárdan az irányítása alatt tartotta tudatát. Szinte ösztönösen söpörte félre félelmét, és aktiválta elemző segédprogramját.

A program az általa kidolgozott ikonográfiának megfelelő formában jelent meg mellette. Úgy nézett ki, mint egy kórházakban használatos, vezetékekkel behálózott elektrokardiográf monitor. Vörös Lidérc menet közben módosította a program külalakját; krómosan csillogó fémtüskévé alakította, pontosan olyanná, mint a tank lánctalpán lévők. Azután felemelte a kezét, és a megfelelő helyre illesztette a tüskét. A készülék szélesebbik végén lévő elektródás érzékelő mintát vett a JG grafikus elemeiből, majd szilárdan beépült a jelenlétgátlóba, mintha ő maga is része lenne a tank programozásának.

Néhány vörös, pulzáló felirat jelent meg Vörös Lidérc előtt a sötétben, ahogy a segédprogram megkezdte az analízist. Gyorsan végigfutott rajtuk, miközben a harckocsi átrobogott az I/O port felett; a JG felfigyelt a felszín alatti szinuszhullám ingadozásra és frekvenciaváltozásokra. A megszerzett információk nem csak azt tudatták a dekással, hogy mivel került szembe - romboló jég, azaz olyan támadó program, amelyik sikeres találat esetén képes leolvasztani a dekk PIMP chipjét -, hanem azt is, mennyire nehéz feltörni a programot.

Diagnózis: nehéz. De nem mega. És Vörös Lidérc ettől egy kicsit összezavarodott. Betört egy szigorúan titkos személyi adatfájlokat tartalmazó katonai számítógéprendszerbe; a jegeknek itt olyan magas szintűeknek kellett volna lenniük, hogy lelógnak a skáláról. Igaz, az adatok kizárólag olyan személyekre vonatkoztak, akik már rég "visszavonultak" az aktív szolgálattól. Nem nagyon tartalmazhattak semmi olyasmit, ami nemzetbiztonsági szempontból komoly veszélyt jelentett volna az UCAS-ra nézve. Csupa cím, orvosi jelentés, legközelebbi hozzátartozók felsorolása, ilyesmik. De azért őrizhették volna sokkal jobban is, csak a biztonság kedvéért.

Hmm...

A perspektíva hirtelen változása meglepetésként érte Vörös Lidércet. Egyik pillanatról a másikra máris a rendszer szerkezetének "padlóján" feküdt, és egy göröngyös fémlemez mögül figyelte annak az adattárnak a csillogó, négyszögletes tömbjét, amelyet pont a tank megjelenése előtt próbált feltörni. Az eddig a rejtekhelyéül szolgáló I/O portot sehol sem látta.

Amint feldolgozta a virtuális környezet változását, rögtön rájött, hogy mi történt. Az I/O port off-line módba került, és amint az ikonja semmivé foszlott, kilökte őt az SPU-t jelképező nyolcszögletű dobozba. Az UCAS SEACOM rendszeroperátorai észrevehették a nyomtató hibáját, és kikapcsolták a perifériát. Ő pedig teljesen láthatóvá vált...

Fényözön robbant Vörös Lidérc körül, ahogy a JG támadása célba talált. Az őt körülvevő nagy felbontású kép felfénylett és elmosódott. Amikor egy pillanattal később magához tért, a színek sokkal tompábbak voltak, a felbontás pedig durvább. És a helyzet egyre rosszabbodott. Az SPU falai és padlója kezdték elveszíteni szilárdságukat, a redőzött lemezek túloldalán meglátta a tátongó, üres semmit...

A fenébe! A rendszert zavaró jég védi! A jelenlétgátló a dekk érzékelő programjait zavarta össze, megakadályozva a Mátrix ikonográfiájának felismerését. Félig-meddig máris megfosztotta attól a képességétől, hogy meghatározza a tank vizuális komponenseit. De a tüskés lánctalpak hátborzongató csattogását még mindig hallotta, és érezte a motorok szubszonikus moraját is, bár azt már képtelen lett volna meghatározni, hogy a jelek pontosan milyen irányból érkeznek.

Ugyanolyan vakon keresgélte a kínos helyzetet előidéző zavaró jeget is. A tapintása azonban még mindig működött. Körbetapogatózott maga körül, tenyerét óvatosan húzta végig a hullámos talajon. Megvan! Egy kerek valami, gombbal a tetején: egy taposóakna. A JG trükkös programozású kis szerkezet volt. Első, érzékelhetetlen támadása, amely láthatatlanná tette magát a zavarót, akkor következett be, amikor Vörös Lidérc belépett a rendszerbe. Most már tudta, hogy mit kell keresnie. Viszont ha teljesen vakon elkezd végigaraszolni a talajon, egymás után kapja majd a támadásokat, amíg a jég mind az öt virtuális érzékét ki nem üti.

És a tank már szinte teljesen rajta volt. A talaj vadul vibrált a talpa alatt.

Csak egyetlen dolgot tehetett - meghúzza magát és imádkozik, hogy a segédprogramjai megvédjék.

Aktiválta dekkje pajzs programját, mire egy fekete műanyagzsákban találta magát. A villámzár felhúzódott, és Vörös Lidérc egy másodpercre a sötétségen kívül semmi mást nem látott. Elindított egy orvos programot, amely működésbe hozta a dekk PIMP-jének tartalék chipjeit. Azután várt, hogy a segédprogram tegye a dolgát. Dübörgést hallott, és érezte, ahogy egy nagy tömeg keresztülvonul felette, de a tank lánctalpainak tüskéi nem sértették fel a lárvaszerű zsákot védő vastag gumiréteget.

Kivárta, hogy az orvos program végezzen a dolgával, azután kinyitotta a villámzárat. Rögtön látta, hogy a grafika-felismerő kapacitás helyreállt. Teljesen megszabadult a zsáktól, kilépett az SPU ikonográfiájába, és végignézett a csatatéren. Most már észlelte a zavaró JG előzőleg láthatatlan aknáit. Ezúttal már el tudta kerülni őket.

A tank is újra láthatóvá vált, és egyre távolabb került tőle. De csak egy pillanatnyi időbe telt, hogy újra felfedezze áldozatát. A hátuljára szerelt célkijelölő lézerek egyike megvilágította Vörös Lidércet, akinek a mellkasán egy rubinvörös célkereszt jelent meg. A torony olyan sebességgel fordult száznyolcvan fokot, hogy az ágyú teljesen elmosódott, és Vörös Lidérc máris a fegyver hideg, sötét csövébe bámult.

Éppen úgy, ahogy akarta.

Vörös Lidérc felnyúlt áttetsző kezeivel, letépte a fejét a nyakáról, és beledobta a tátongó feketeségbe. A sötétség körülölelte. Csúszva, pattogva haladt előre az ágyú huzagolt csövében...

Aztán a fej hirtelen felrobbant. Számok, karakterek, szimbólumok örvénylő halmazává vált - programsorokká, melyek utat fúrtak maguknak a tank fémtestébe, áthatoltak az algoritmikus páncélzaton, és megkeresték a főprogramot. Az egyik adatláncolat megtalálta azt a szubrutint, melynek segítségével a JG begyűjtötte a célzáskoordinációhoz és kárfelméréshez szükséges érzékelési információkat. Az adatlánc sebesen pörögni kezdett a szubrutin körül, apró hurkokat hozva létre, melyek elkezdtek összekapcsolódni egymással. Vörös Lidérc ekkor nézetet váltott, visszatért új fejébe, amely időközben materializálódott a perszonáján.

Az ágyú füstöt és lángot okádva tüzet nyitott. A csőből előbukkanó, bonyolult kódsorozatokból álló lövedék fénycsíkot húzva maga után Vörös Lidérc felé száguldott - és ártalmatlanul áthatolt az anyagtalan testen. Azután élesen felhúzott, visszafordult, és látványos robbanással becsapódott a harckocsiba.

A tank újból tüzelt. Majd újból.

Vörös Lidérc meg sem rezdült. A tankot egymás után hat detonáció rázta meg, aztán az ágyú elcsendesedett, abbahagyta a tüzelést. A cső előbb balra fordult, majd jobbra, és a lézer célzófények hirtelen kihunytak.

A tank elindult egyenesen előre az egyenetlen fémpadlón, Vörös Lidérc pedig elegáns mozdulattal ellépett előle. A páncélos folytatta az útját, amíg neki nem ütközött az SPU egyik adattárát jelképező, téglalap alakú tömbnek. Hátratolatott, egy kicsit irányt változtatott, aztán újra belerohant ugyanabba a tömbbe. Csak jónéhány hasonló ütközés után sikerült kikerülnie, hogy aztán egy másik adattár állítsa meg.

Vörös Lidérc elégedetten bólintott. Maga gyártotta támadó rutinja megtette a dolgát. A két alprogram között létrehozott kapcsolat azt eredményezte, hogy a Vörös Lidérc pozícióját meghatározó adatok jelentősen megváltoztak. Az SPU-n belül a tank koordinátáival helyettesítette sajátjait. Mivel képtelen volt bemérni célpontját, a tank támadása áthatolt Vörös Lidérc perszonáján, és érintetlenül hagyta a dekás PIMPjét. Helyette a romboló JG programozását vette támadás alá, teljesen vakká téve a programot az őt körülvevő ikonok iránt.

Bár a romboló JG már ártalmatlan volt, továbbra is mozgott és működött. Ha egy rendszeroperátor diagnosztikai tesztet végez az SPU-n, azt fogja látni, hogy minden rendben.

Egy dolog azonban még mindig zavarta Vörös Lidércet. Amikor lefuttatta az analizáló programját, szürke JG-ként azonosította a tankot, azaz olyan programként, amely a dekás helyett annak dekkjét támadja meg. De mi van akkor, ha ez csak álcázás? A katonai számítógéprendszereket rendszerint fekete JG-k védték. "Gyilkos" jegek, ahogy a dekások nevezték őket, mivel az általuk létrehozott biovisszacsatolás könnyen halált okozhatott.

És Vörös Lidérc mindenki másnál jobban tudta, hogy az álcán keresztül nem lehet felismerni a leggyilkosabb jeget sem.

Nem tapasztalta a halálos biovisszacsatolással rendszerint együtt járó figyelmeztető jelzéseket. A hét évvel ezelőtt csaknem az életét követelő agybomba kiterjedt károkat okozott a középagy szürkeállományában, aminek következtében többé nem volt képes érzékelni a fizikai fájdalmat.

A bomba ezenkívül károsította a gerincvelőt a második nyaki csigolyánál. A huszadik században egy ilyen sérülés után magatehetetlen, nyaktól lefelé béna roncs lett volna belőle, akinek az élete egy lélegeztetőkészüléktől függ, és aki csak az életjeleit figyelő számítógéppel felszerelt tolószékkel, és orvosi kísérettel közlekedhet mindenhová. De a modern orvostudomány lehetővé tette a doktorok számára, hogy helyreállítsák az egészségét, pedig amikor a trauma csapat rátalált, már a klinikai halál állapotában volt.

Vörös Lidérc elindított egy módosított orvosi diagnosztikai segédprogramot, amely gyors ellenőrzést végzett a dekás fizikai testén. Egy sornyi állapotjelző jelent meg előtte. Szívritmus, vérnyomás, véroxigén szint, légzőszervek - minden rendben. Kiberszeme és -füle gond nélkül funkcionált, akárcsak vér- és levegőszűrője, méregkibocsátója és adrenalinpumpája.

Ezekre a kiberverekre - a jobb mutatóujjába ültetett méregkapszulával és tűvel, valamint a jobb tenyerének bőre alatti indukciós adatjackkel együtt - az UCAS hadseregének jóvoltából sikerült szert tennie. Főnökei tökéletes gyilkológéppé változtatták, és az Euroháborúkat követő politikai zavargások idején a kulcspolitikusok meggyilkolására használták fel, majd amikor a szolgálataira már nem volt szükségük, a koponyaalapjába rejtett agybombával eltették láb alól.

Vagyis csak megpróbálták.

A bomba selejtes lehetett. A halál meredélyének szélére sodorta Vörös Lidércet, aki több, mint egy percig tartózkodott a klinikai halál állapotában. Azonban a robbanás bekövetkeztekor szerencsére Amszterdamban időzött. És még nagyobb szerencse, hogy titokban platina osztályú szerződést kötött a Hoogovens Groep Clinic-kel. A Daf TraumaVaggon még időben ért vele a kórházba.

Az orvosok nem tudták, ki a páciensük - a Daniel Bogdanovich nevű humán férfi minden feljegyzését már régen törölték a nyilvános adatbázisokból, és a kiberszemek miatt a retinaletapogatás sem vezetett volna eredményre. Viszont a beteg hitelkártyája jó volt nekik, így mindent megtettek azért, hogy megmentsék az életét.

Daniel ezután Amszterdamban telepedett le. Otthonnak ugyanúgy megfelelt, mint bármely más város, és a csatornán úszó lakóhajók olcsó szállást nyújtottak, ahol bármikor egyedül maradhatott. Nem sűrűn mozdult ki; a nyilvánosság előtti görcsös erőlködést nem tartotta az időtöltés leghasznosabb módjának. Idejének nagy részét ehelyett a Mátrix virtuális világában ütötte el, egy olyan világban, ahol a "testeként" funkcionáló ikon sosem hagyta cserben. A virtuáltérben a sérült agyszövetet pótló mesterséges implant jelentős előnyt biztosított számára.

A Vörös Lidérc nevet választotta on-line hívójeléül, perszonájának képét pedig egy hasonló formájú szellemszerű lényről mintázta meg. A babona szerint a lény felvette áldozatának alakját, ez pedig meglehetős pontossággal összefoglalta Vörös Lidérc előző karrierjét.

Kiberbérgyilkosi szerepének legfontosabb eleme az a tulajdonsága volt, amellyel képes volt behatolni célpontja otthonába, főhadiszállására vagy munkahelyére. Ezt főként úgy oldotta meg, hogy némi technikai trükk és álcázás segítségével "átváltozott" az áldozattá. A feladatra való felkészülés során minden bérgyilkos igyekszik a lehető legtöbb információt megszerezni a célpontról, de Daniel ezt a feladatot véresen komolyan vette. A koponyájába ültetett tudásbázis csatolóba nem csak a leendő áldozat személyi anyagait tartalmazó chipekről töltötte fel az információkat, de olyan chipeket is felhasznált, melyek rendeltetésükben sokkal közelebb álltak a tevékenységbázis programokhoz. Ezek a beégetett programok felülbírálták Daniel saját érzelmi reakcióit és motorikus funkcióit, ezáltal lehetővé téve számára, hogy pontosan lemásolja célpontja viselkedési jellemzőit, beszédstílusát és reakcióit. Akár az ikonjának nevet adó szellem, Daniel a célpont tükörképévé vált - alakváltó kísértetté, melynek megjelenése előrevetíti prédája halálát.

A képességprogramok adatait felhasználó feji memóriarendszer egyik jellemzője az volt, hogy elnyomta Daniel saját hosszú távú memóriáját, ezért ha elfogták volna, és mágikus kihallgatásnak vetik alá, semmiféle információt nem tud elmondani a múltjáról. Emlékezett az éppen aktuális feladatára - kit, mikor és hol kell meggyilkolnia -, ám a küldetés előtti részletek törlődtek az agyából. Abból az időszakból, mielőtt a UCAS bérgyilkosává vált volna, csak villanások és töredékek maradtak meg számára. Annyit tudott, hogy a UCAS SEACOM volt a bázisa, és hogy egykor Seattle-ben élt. Ami a személyiségét illeti... nos, mindössze az az egy chip maradt meg neki, amelyiket az utolsó munkájánál dugott be a fejébe. Saját, eredeti személyisége is olyan volt, akár egy kitörölt chip, melyet üresre radírozott a fejébe ültetett tudásbázis csatoló.

De a memóriatöredékek időről időre a felszínre bukkantak, és e szilánkok egyike - egy nő emléke - volt az, ami végül elegendő akaraterőt adott Danielnek ahhoz, hogy az agybomba robbanása után visszajöjjön a halál kapujából.

Amikor a Daf TraumaVaggon csapat rátalált Danielre, a bérgyilkos egy holoképet szorongatott a kezében, az agya pedig ugyanolyan szorosan tartotta a kiberverében megragadt néhány memóriatöredéket. Emlékeket a lány arcáról: magasan ülő pofacsont és csillogó, zöld szempár, gesztenyebarna hajjal keretezve. A nevéről: Lydia. A kapcsolatukról: szerető, barát, feleség.

De az összes többi hiányzott. Danielnek elképzelése sem volt arról, hol élhettek ők ketten, sem arról, hol lehet jelenleg Lydia. Kétségbeesetten szerette volna még egyszer megérinteni arcának bársonyos simaságú bőrét, vagy belenézni a szempárba, amely egykor oly intenzíven csillogott a szerelemtől.

Ám az egyedüli mód ennek elérésére az volt, ha sikerül hozzáférnie régi személyi anyagaihoz, és annak alapján kiderítenie, hol élhet a lány az ő "halála" óta. Hét év telt el, de ennek ellenére jó esély volt rá, hogy Lydia még életben van, és a RASZ-a alapján a lakcímét is kiderítheti. Az sem számított volna, ha azóta összeállt valaki mással, ha teljesen elfelejtette őt. Vörös Lidérc csak még egy utolsó alkalommal látni szerette volna.

Hét hosszú esztendeig tervezgette ezt a vadászatot, miközben folyamatosan fejlesztette dekázási tudományát. Mostanra a szakma egyik legjobbjává vált. És elért a céljához. Vagyis majdnem...

Vörös Lidérc az adattár felé fordította figyelmét. A célpont úgy nézett ki, mint egy fém lőszeres doboz, az oldalán hatalmas lakattal. Körülötte nyomtatott nagybetűkből kivágott felirat keringett a levegőben: CSAK ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ SZEMÉLYEK RÉSZÉRE. Az adattárra előzőleg ráküldött elemző program váltotta ki a romboló JG támadását, de ugyanakkor arra is figyelmeztette a dekást, hogy még egy fehér JG-vel is el kell bánnia.

Előre kiszámított mozdulattal összezárta az ujjait, és egy szike jelent meg a kezében. Egy ideig elmélyülten tanulmányozta a lőszeresládát lezáró lakatot, majd a sebészkés vérfoltos pengéjét óvatosan alácsúsztatta, és lassan elfordítva vágni kezdte a fémet. Érezte a lakat ellenállását. Tevékenysége automatikusan beindította kiberdekkje hatástalanító programját, ami azonnal semlegesítette az ikonhoz kapcsolt adatbombát. A lakat csillogó, lassan halványuló pixelekké esett szét, és a láda kitárult.

A dobozból alfanumerikus karakterek örvénylő ciklonja emelkedett ki. Vörös Lidérc rászabadította keresőprogramját, megpróbálta kiválasztani a nevével jelzett fájlokat. Nevek pörögtek a szeme előtt, de túl gyorsan ahhoz, hogy el tudja őket olvasni. A, majd B betűsek...

A ciklon megtorpant, mozdulatlanná dermedt. Találat! Bogdanovich, Daniel. Vörös Lidérc megragadta a nevet; érezte a nyers adatok áramlását a testén keresztül, miközben a személyi fájl letöltődött a kiberdekkjébe. Aztán továbbengedte a ciklont. Az egyre lejjebb húzódott, lassanként visszaszorította saját magát a lőszeres dobozba. A dekás lecsukta a tetőt, és a lakat újra megjelent a ládán.

Rápillantott az apró, vörös számjegyekre, melyek a vadászatra fordított idő múlását jelezték: negyvenhét perc; a helyi idő 09:46:59. Elérkezett az ideje, hogy kicsatlakozzon, végignézze a nehéz és fájdalmas munkával megszerzett adatokat, és hozzálásson elmúlt élete talányainak megoldásához.

09:46:15 (Nyugati parti időzóna szerint)

02:46:15 (Japán időzóna szerint)

Csatlakozási pont: Oszaka, Japán

Halál Úrnő mosolyogva végezte el az utolsó simításokat virtuális képmásán. Az előtte lebegő ikon tökéletes mása volt saját Mátrix perszonájának: hosszú, fekete, a tarkóján kontyba fogott haj, hibátlan, halottsápadt bőr - mintha minden vér kifutott volna belőle -, vörössel kiemelt arccsont és ajkak. Kecsesen hullámzó fehér - a gyász színe - kimonót viselt, melyet csillogó, vörös sárkányalakok díszítettek.

A képet a kabukiból vette - a végtelenségig szertartásos, tradicionális stílusú japán színházból -, ahol a feudális drámákat a műérzet tökéletességével adták elő. Halál Úrnő ikonja egy olyan asszonyt ábrázolt, aki shinjut - a szeretőjével együtt kettős öngyilkosságot - követett el. Ami egyszerre volt a helyzethez illő és ironikus.

A nagy felbontású másolattal elégedetten Halál Úrnő a Mátrixba engedte az ikont. Míg az kötelességtudóan becsatlakozik a Tokió egyik előkészítő iskolájának otthont adó AS/NIPO-TOK-5673-as telekommunikációs hálózatba, ő teljesen máshol fog tartózkodni. Az ikon tulajdonképpen egy egyszerű tükör program része volt, ami arra szolgált, hogy átverje az őröket és meggyőzze őket arról, hogy a lány becsatlakozott a jukuba. Még arra is talált elfogadható magyarázatot, miért kelt fel tanulni ilyen szokatlan, korai időpontban, hajnali három óra előtt. Ez volt az egyetemi felvételi vizsgák hete, és az Oszaka telekommunikációs hálózat reggel öt órától teljesen bedugult. Ő mindössze csak korán szerette volna kezdeni a tanulást.

Az ikon eltűnt egy rendszer elérési csomópontban. Ugyanebben a pillanatban a kiberdekk álcázó programja aktiválódott, és létrehozott egy csillogó ködfátyolt, amely szinte teljesen átlátszóvá varázsolta valódi perszonáját.

Nem messze tőle egy origami papírból hajtogatott miniatűr tigris materializálódott. Remegve támaszkodott meg karmos mancsain, és beleszagolt a levegőbe. Fejét enyhén a mellette lebegő Halál Úrnő irányába fordította; villogó, sárga szeme ide-oda járt, pupillája helyén apró, vörös számjegyek gördültek lefelé. Azután az orra elfordult, mintha erősebb szagot fogott volna. Belevetette magát a RECS-be, és hangos papírzörgés kíséretében eltűnt.

- Desu - suttogta a lány. - A nyomkövető átverve. Ideje indulni.

Továbbra is fenntartva álcaprogramját, félrehúzta az előtte lógó, festett szövetzászlót, és egyetlen mozdulattal kilépett a családi magán HTH-ból, egyenesen bele a Shiawase rendszerébe.

A rendszer képét egy kare-sansui kert alapján mintázták meg, de a high-tech alakzatok sok helyen eltakarták a tradicionális elemeket. Ahelyett, hogy nyugatias stílusú, derékszögű mintát követtek volna, az áramló adatok az elgereblyézett homokra emlékeztető szinuszgörbék mentén mozogtak. A hullámok beleolvadtak a rendszer adattárait jelképező miniatűr bonsai fák üvegszálas gyökereibe, vagy simán átfolytak az SPU-kat jelző tiszta üvegsziklákon.

Ebben a korai órában csupán egy maroknyi dekás kóborolt a rendszerben. Ikonjaik egymástól távol, szétszórtan tevékenykedtek a Halál Úrnő mindkét oldalán a távolba nyúló virtuális vidéken - apró, emberi alakot formázó figurák, melyek ebihalakként úszkáltak a lenti adatáramokban.

Halál Úrnő lefelé, a gereblyézett homokfelület irányába indult. Egy szempillantás alatt belemerült az egyik adatfolyamba, és máris borsó nagyságú, sebesen mozgó homokszemcsék között találta magát, melyek az egyes adatcsomagokat jelenítették meg. Hamarosan RECS-et váltott; az új csomópontot úgy alakították ki, hogy egy sötét, nehéz fából készült templomkapura hasonlítson gazdag, csigavonalban haladó, sárgaréz díszítésekkel. Kinyitotta a kaput, alaposan szemügyre vette a túloldalon elterülő sokkal hagyományosabb, derékszögben záródó vonalakból álló hálózatot, és belépett a célpontjaként kijelölt HTH címébe. Az ajtón átlebegve behatolt a Seattle RTH rideg, nyugati stílusú hálózatába.

A keresett adatbázis a manga zene híveinek fenntartott rajongói oldal volt. Akárcsak a névadójául szolgáló, előző századbeli animácós rajzfilmek, a manga zene is túl volt már a fénypontján - odaadóan ragaszkodott a cselekményhez, a színekhez és a látványossághoz. A zenekarok élén álló énekesek rajzfilmszerű elemeket szőttek zenéjükbe, illúziómágia és nagy felbontású grafikák segítségével lenyűgöző látványvilágot teremtettek közönségük számára.

Az oldal ingyenes letöltési lehetőséget is biztosított - így lehetett hozzájutni a rajongók koncerteken készített amatőr felvételeihez. Ez tette lehetővé a világ másik felén élő hívek számára, hogy megtapasztalják azt a bizsergető érzést, amikor kedvenc bandájuk élő koncerten mutatja be tudományát. A műérzet felvételek némelyike durva átalakításokon ment keresztül, vagy erősen romlott a minősége azoknak a rajongóknak köszönhetően, akik a felvétel készítésekor amfetaminokat vagy hallucinogén drogokat fogyasztottak. Ám Halál Úrnő ezúttal nem kedvenc énekesét szerette volna látni. Shinanait kereste. Talán valamelyik rajongó ott volt az egyik föld alatti, engedély nélkül megrendezett koncerten azok közül, melyeket a szóbeszéd szerint Shinanai rendszeresen, teljes titoktartás mellett adott szerte a UCAS-ban.

Shinanai - a Black Magic Orchestra legendás vezető énekese. Shinanai - a nő, akinek a neve "halhatatlant" jelent. Képmása mélyen beleégett Halál Úrnő memóriájába: magas, karcsú nő, szinte áttetszően fehér bőrrel és magasan a hegyes tünde fül fölé nyírt, ám hátul hosszan lelógó, ezüstös-szőke hajjal. A foszforeszkáló, kék arcfestés finom vonalai kihangsúlyozták magasan ülő arccsontját és metsző tekintetű tengerkék szemét. Fekete bőrnadrág, bokától térdig csatokkal és szíjakkal szorosra húzva. Laza szövésű vörös ing, felette pedig levágott ujjú, fekete bőrdzseki. Az ujjhegyei végén vigyorgó koponya tetoválások. És mindehhez egy hang, amely olyan fülsértően tud üvölteni, mint egy árnyékkopó, vagy olyan tisztán és édesen dalolni, akár egy szintetizált fuvola.

Shinanai csak egy volt a számos aidoru közül - olyan énekes, akit bálványként tiszteltek a japán gimnáziumok tanulói. De Halál Úrnő számára Shinanai valami mást jelentett - és ő volt az egyetlen aidoru, akire egyáltalán érdemes volt odafigyelni. Volt valami kisugárzása, egyszerűen elbűvölte, egyetlen parázsló, borzongató pillantásával képes volt elrabolni a szívét. Ezért Halál Úrnő - vagy Hitomi, ahogy a valódi világban nevezték - meglépett őrzői elől, és titokban útra kelt, hogy személyesen találkozzon vele. Az énekes mágiájától elbűvölten elszökött otthonról, a családjától, iskolájából, hogy Shinanai szeretője legyen.

Pontosabban engedte Shinanainak, hogy szeresse. Meglehetősen egyszerű volt engedélyezni Shinaninak, hogy átölelje, simogassa a bőrét, megcsókolja az ajkát olyan szenvedéllyel, ami Hitomi számára eddig ismeretlen volt. Shinanai sosem kért, de nem is fogadott el viszonzásul semmiféle fizikai stimulációt. A sztár inkább Hitomi lelkéből kortyolgatott.

Talán egy kicsit túl mélyen is. Amikor az apja által felbérelt árnyvadászok a nyomára bukkantak, egy szöuli hotelszoba véráztatta ágyán találták meg őt, és mindössze néhány pillanattal késték le Shinanai távozását. Hitomi már holtan feküdt, miután Shinanai hosszan ivott a lány combi artériájából, hagyva, hogy a szenvedély pumpálta vér addig folyjon, amíg Hitomi el nem ájult. Mert Shinanai vámpír volt.

A vadászok sámánja és orvosa visszahozta az életbe Hitomit, a halál torkából mentették ki a lányt. Azt mondta, nagyon erős a kije, annak ellenére, hogy a vámpír az életerején élősködött. De Hitomi tisztában volt azzal, hogy élni akarása nem fizikai vagy szellemi erejéből fakad. Mindössze arról volt szó, hogy nem tudta volna elviselni a halált, mert akkor nem láthatja újra imádott aidoruját. Saját elhatározásából tért vissza a halálból.

Ezután több hónapig elszigetelték a külvilágtól a család egyik magánklinikáján. Őrei szemmel tartották és rettegve várták, hogy Hitomi is vámpírrá változzon. Immunrendszere azonban valahogy úrrá lett a HMHVV víruson.

Hitomi tudta, hogy Shinanai vámpírrá szerette volna tenni őt, ezért megölte, hogy csatlakozhasson hozzá az öröklétben. Csakhogy az árnyvadászok menekülésre késztették Shinanait. Hitomi a szívében érezte, hogy a vámpír örömmel látná őt újból, és abban reménykedik, hogy a lánynak sikerül őt megtalálnia. Józanabbik énje azonban továbbra sem értette, miért menekült el az árnyvadászok elől ahelyett, hogy harcba szállt volna velük. A vámpírok állítólag legendás erővel rendelkeznek...

A helyzet iróniája, hogy Hitomi - Halál Úrnőként - egyszer már írt szakvéleményt a vámpírokról, és a gyakran látogatott Shadowland topicokban több alkalommal is véleményt mondott kegyetlen, szadista természetükről. De az ő információi is csak a tridadásokból és a hírhálózatokról származtak. Miután szemtől szemben találkozott egy vámpírral, és miután Shinanai szeretőjévé vált, Hitomi már tudta, mekkorát tévedett. Mindössze annyit szeretett volna elérni, hogy őreit is meggyőzze az igazáról.

Azóta a bizonyos szöuli éjszaka óta két alkalommal törtek Shinanai életére, és ezzel rejtőzködésre kényszerítették a vámpírt. Shinanai többé nem adott élő koncertet - legalábbis nem a nagyközönség számára. Hitominak nem voltak kétségei afelől, hogy az apja által felbérelt árnyvadászok voltak a támadók, és hogy addig fogják üldözni a nőt, amíg el nem végzik a feladatukat.

Hitomi megölésével Shinanai aláírta saját halálos ítéletét is. Kettős szerelmi öngyilkosság.

Ami Hitomit illeti, a "halála" óta eltelt tizennégy hosszú hónapban egyszer sem hagyhatta el a Shiawase archológia területét. Őrei folyamatosan ügyeltek rá, nehogy elkóboroljon valamerre, nehogy elhatalmasodjon rajta a Shinanai utáni sóvárgás. Ez azonban nem gátolhatta meg, hogy elméje szabadon szárnyaljon, vagy hogy Halál Úrnőként ne találjon más módszereket Shinanai elérésére.

A manga zene rajongói oldalt trükkös dolog volt megtalálni. Az átlagos dekások közül csak kevesen ismerték a helyét - kizárólag a hardcore manga rajongók látogatták. Az oldal a Seattle RTH-ban helyezkedett el, viszont láthatatlan volt, mivel csak egy "eltűnő" RECS-en - olyan elérési csomóponton, amely a napnak csak egy bizonyos szakában engedélyezte a belépést - keresztül lehetett elérni. A RECS ráadásul szabályos időközönként "teleportált" is, azaz a Seattle RTH-n belül egy titkos algoritmusnak megfelelően váltogatta a hálózati elérési pontjait. Ahhoz, hogy a dekás tudja, hol és mikor lehet belépni a RECS-be, ismernie kell valakit, aki ismer valakit, aki ismeri az algoritmust író rendszeroperátort... és így tovább. Olyan volt az egész, mint egy JMÉ chip beszerzése - vagy legalábbis úgy gondolta, mivel még soha nem találkozott illegális műérzettel. Nagy titkosságú folyamat volt ez, amely szóbeszéden és bizalmon alapult.

Halál Úrnő követett egy adatáramot a Syberspace néven ismert éjszakai klub ikonjáig, egy pulzáló dobbőrig. A fakó, fekete nyolcszög állandó ritmusát Halál Úrnő még a fizikai testében is "érezte"; a csontrezegtető basszus ütemes szívverést utánzott. A Syberspace, a dekások kedvenc éjszakai klubja fizikailag Seattle belvárosában állt, de a virtuális szórakozóhely a világ összes dekása számára nyitva állt. És néhány másodperc múlva az egyik csomópontja kapcsolatba kerül a manga zene rajongóinak bázisával.

Halál Úrnő átlebegett a dobbőrön, egyenesen bele a Syberspace szerkezetébe. Úgy nézett ki, mint egy valódi éjszakai klub, csillogó üvegekkel telerakott tükrös polcokkal a bár hátuljában, és hatalmas táncparkettel. A dekások ikonjai ide-oda sodródtak a teremben, néha megérintettek egy üveget, hogy hozzáférjenek a testüket stimuláló vagy (kívánság szerint) megnyugtató biovisszacsatolás programokhoz, máskor a tenyerüket fektették a bárszékek valamelyikére, melyek ülőfelülete leginkább egy elektródahálóhoz hasonlított.

Bár a nightclub konstrukcióját maximálisan valósághűre tervezték, a dekások ikonjai valahogy szürrealisztikus hangulatot kölcsönöztek a helynek. Az egyik asztalnál egy frakkos-cilinderes, mogorvának tűnő férfi ült egy fehér kesztyűs, elálló fülű, jókedvűen vigyorgó, fehér rajzfilmnyúl mellett. Egy mohawkfrizurás, lötyögő rövidnadrágot viselő, félmeztelen tinédzserlány húzott el sugárhajtású szörfdeszkájával egy bohóc, egy gigantikus vörös csótány, és egy divatos öltönyben feszítő ázsiai nő mellett. A bár közepén egy szaszkacs szvingelt; vaskos, szőrös keze bonyolult mintákat írt a levegőbe, akárcsak az egyik Bali szigeti templomtáncosé, míg egy másik sarokban három perszona, akiknek az arcát és a testét sima fémoválisok alkották, csendesen álldogált - egy olyan programmal kapcsolódtak össze, amelyik a valódi klubban futó műérzetfilmre hangolta, és annak megfelelően stimulálta az agyukat.

Halál Úrnő biccentett a klub rendszeroperátorának - egy bacchusi tógát és arany szőlőlevelekből álló koszorút viselő, pocakos férfinak - és rendelt egy italt: Mágikus Titokzatos Utazást. A csapos elmosolyodott, apró mozdulatot tett zömök ujjával, mire egy sárga üveg lebegett oda Halál Úrnőhöz. A palack egy pillanatra más formát vett fel: továbbra is hosszú és hengeres maradt, de az oldalán egy periszkóp, valamint néhány hajóablak jelent meg. Gyorsan, mielőtt még az eltűnő csomópont újból inaktívvá vált volna, és a tengeralattjáró visszaalakul üveggé, Halál Úrnő megérintette...

És máris a manga zene adatbázisában találta magát.

A Syberspace rendszerének nagy felbontású virtuális valósága után beletelt néhány pillanatba, hogy megszokja a rajongói oldal szintén zsúfolt, ám sokkal egyszerűbb kivitelű rendszerét. Mindent fekete vonalakkal emeltek ki és szándékosan pixelesen hagytak, így minden ikonon belül könnyedén meg lehetett különböztetni egymástól az egyes pontokat. Kicsit odébb, egy robbanásoktól remegő területen rajzfilmszerű manga énekesek és zenészek szökdécseltek és üvöltöztek, míg a magasban, senki által sem figyelve, rakétameghajtású csatarobotok cirkáltak a főként serdülőkor előtti, irreálisan nagy szemű fiatalokból álló közönség feje felett, akik éhes tekintettel követték a zenészek minden mozdulatát. Bár az előadók megszállott lelkesedéssel játszottak, a koncertből egy hangot sem lehetett hallani. A koncert "hangjait" a zenészek feje felett megjelenő rajzolt beszédbuborékok, valamint az azokat méhekként körbezsongó hangjegyek szolgáltatták.

Az ideküldött műérzet felvételek eléréséhez a dekásnak meg kellett érintenie valamelyik szövegmezőt. A képaláírások néha kódoltak, néha lényegre törők voltak, és mindig teleszórták őket írásjelekkel: "A Meta Madness Orkvárosban játszik!!!", "Chillwizz SIKOLTÓ koncertje! Kiadtam az ebédem!!!!", vagy "Találd ki a színt?!?"

Halál Úrnő olyasmit keresett, ami egy Black Magic Orchestra koncert feltöltésre utal. Három Shinanai rajzfilmikon materializálódott előtte, mire vágyakozva felsóhajtott. Ám a fejek feletti feliratok már ismerősek voltak számára: ezek a műérzet felvételek egy előző UCAS turnén készültek, még abból az időből, amikor Shinanainak nem kellett rejtőzködnie. Halál Úrnő ennek ellenére fontolóra vette, hogy megnézi őket, ám aztán vonakodva bár, de el kellett ismernie, hogy ha letöltené a felvételeket a kiberdekkjébe, megnövekedne annak esélye, hogy őrei felfedezik a manga zenei oldalra tett kirándulását. Egy intéssel eltüntette a képeket, és keresőprogramját ráállította néhány kulcsszóra. De a Black Magic Orchestrára nem kapott semmi értékelhető találatot, mint ahogy a zenészek valódi és színpadi neveire sem.

Halál Úrnő csalódottan és zavartan hagyta abba a keresést. Semmi új feltöltés. Donzoko. Lábával tehetetlenül toppantott. Hogyan fog így valaha is rátalálni Shinanaira?

Aztán visszaemlékezett annak a dalnak a szövegére, amelyet az aidoru a hotelben együtt töltött idejük alatt írt. Halál Úrnő legjobb tudomása szerint az a szám még sosem hangzott el nyilvános koncerten. A tankán, a tradicionális harmincegy szótagos versformán alapuló szövegben a sztár a nőt egy forráshoz hasonlította, melyből minden tavasszal friss víz tör elő, és amelyből szeretője újra és újra olthatja a szomját. Halál Úrnő rájött, hogy a rejtett célzás Shinanai vámpirizmusára utal. Akkor még azt hitte, csupán egy metafora a szerelemre.

Az újabb kereséshez a dal címét adta meg kulcsszóként: Shunga. Betű szerinti fordításban ez Tavaszi Képeket jelentett, ami az erotikus műérzetre használt kifejezés volt. Egy-két nanoszekundum múltán újabb képregényalak jelent meg előtte: ezúttal egy hermafrodita énekes csábító ajakbiggyesztéssel. Öltözéke mindössze egy szorosan a teste köré csavart, fekete selyemlepelből állt. Halványrózsaszín cseresznyevirágok hullottak hópelyhekként a földre, miközben az énekes halkan beledudorászott a feje felett lebegő szövegmezőbe. Az ikon inkább humánnak tűnt, mint tündének, és semmiben sem hasonlított Shinanaira. De a megjelenő szöveg tökéletesen illett a dal szerkezetéhez: "Minden jót kívánok. Bárcsak itt lennél. Biztos vagyok benne, hogy LESZEL!!!"

Halál Úrnő megérintette a szöveget, és megkezdte a műérzet felvétel letöltését a kiberdekkjébe, arra az optikai tárolóchipre, amelyik szándéka szerint nem szerepelt a dekk egyik listájában sem. Miközben az adat áramlott, feljegyezte a felvétel küldésének idejét és dátumát, valamint a feltöltő dekás csatlakozási pontját. Csak az előző nap küldték Kobéból, az Oszaka agglomerátum egyik külkerületéből. Ha ez valóban egy titkos Black Magic Orchestra koncert felvétele, amit az egyik jelenlévő rajongó rögzített, majd rögtön fel is töltött az oldalra, akkor az annyit jelentett, hogy a fizikai világban Shinanai alig ötpercnyi mágnesvasút útra tartózkodott Halál Úrnőtől.

Oly sok hónapnyi tompaság után Halál Úrnőt megrohanták az érzelmek. Az óvatossággal vegyes félelmet jókedv és vidámság váltotta fel. Alig tudta türtőztetni magát arra a néhány töredékmásodpercre, amíg a felvétel letöltődött a dekkjébe; rögtön ki szeretett volna csatlakozni a Mátrixból, hogy megnézze. Talán Shinanai elrejtett egy titkos üzenetet a dalban, egy hívást az iskolás Hitomi számára, hogy újra csatlakozzon elveszett szerelméhez.

Halál Úrnő ellenőrizte dekkje időkijelzőjét. 09:46:59 volt a való világban - Oszakában hajnali 02:46:59. Mindössze negyvennégy másodperce tartózkodott a Mátrixban. Az őrök remélhetően még nem figyeltek fel a kis kirándulására a tiltott területre, a manga zene rajongói oldalra. Ha mégis, akkor volt rá esély, hogy a Shiawase dekásai már törölték is a becsempészett műérzet felvételt, amint az áthaladt a család magán HTH-ján a dekkjébe. Ám ha minden rendben ment, és Halál Úrnő tükör és álcázó programja elvégezte a feladatát, akkor egy-két másodpercen belül, amint kicsatlakozik, megtudhatja imádott Shinanaija tartózkodási helyét.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Mel Odom: A múlt csapdájában (részlet).

Létrehozás: 2003. december 22. 10:19:29Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.