A nyílvessző végigsüvít a kalandozók mellett, majd a célterületen robban: a por felverődik, újabb kristályok terítődnek be vele, ezáltal ismét csökken a fény. A szörnyet a robbanás rendesen megtolja hátulról, így az épphogy meg tudja állni, hogy ne zuhogjon előre.
//
1. Lidércvipera (??hp)
2. Lidérckatona 1 19/60 hp
3. Orion (55hp) - 12 kör
4. Lidérckatona 2 49/60 hp
5. Leyonnias- 33/63 hp
6. Lidérckatona 3 33/60 hp
7. Vándor- 58/77 hp
8. Lidérckatona 4 12/60 hp
9. Arrb 35/50 hp
10. Melkor (60hp) - 40 mana te jössz
11. Avoral - (40hp)
12. Fabiot- -5/12 hp, 27 mana
13. ??? 22/?? hp
14. Mullen - sértetlen (40hp) 0 mana - passzív vagy amíg nem beszéljük meg a tárgyaid
15. Jak 24/60 hp - átkozott 5 kör
// |
| Arrb látva társa "halálát" az őt támadó csontvázra emelné fegyverét, de mmiután vele már a barbár foglalkozik, más célpontot keres. A lebegő különös koponya tűnik a legveszélyesebbnek, de nem olyan ellenfélnek tűnik, akiben egy közönséges nyílvessző kárt tehetne. Újabbat használ fel robbanó nyilai közül... csak remélheti, hogy ki fognak tartani készletei. A nyíl a különös lény mögött csapódik be, biztonságos távolságban, hogy csakis őt érje a tűz. |
/Tényleg. Olyan rég kezdtük a kalandot, erről megfeledkeztem :x Mindenesetre a te fázisodban múlnál ki, egyenlőre csak 'csüngsz', akkor kapcsol be a DEM, tehát légy türelemmel 
Fabiot közelében az első lidérckatona van, őt támadod ezért.//
Vándor csapásai nyomán a lidérc megtántorodik, alakja meggyengül: láthatóan nem sokáig fogja még bírni a támadásokat.
Az utolsó lidérckatona jön: elpörög társa mellett, majd Leyonnias mellett is, ki a kalandozók gyűréjéből, hogy megsegítse négykarú társát: Jakra zúditván dühét, négy erőteljes csapást mér a fejvadászra.
//
1. Lidércvipera (??hp)
2. Lidérckatona 1 19/60 hp
3. Orion (55hp) - 12 kör
4. Lidérckatona 2 49/60 hp
5. Leyonnias- 33/63 hp
6. Lidérckatona 3 33/60 hp
7. Vándor- 58/77 hp
8. Lidérckatona 4 12/60 hp
9. Arrb 35/50 hp te jössz
10. Melkor (60hp) - 40 mana
11. Avoral - (40hp)
12. Fabiot- -5/12 hp, 27 mana
13. ??? 34/?? hp
14. Mullen - sértetlen (40hp) 0 mana - passzív vagy amíg nem beszéljük meg a tárgyaid
15. Jak 24/60 hp - átkozott 5 kör
// |
//Eredetileg mindenki kapott DEMet a varázstárgyakon kívül, nem tudom én hogy maradtam ki e tárgy kiosztásából. Vagyis van 12 hp-m, plusz 50%ra állít vissza a DEM. A tárgy hatása permanens újraélesztés tudtommal. Szal a max hp-t rongáló hatások, átkok miegyebek megszűnnek a feltámadásom után. Így megspórolok 5 manát a Visszaállításból. Tehát aggódni nem kell és védeni sem. Inkább csapjátok szét a 34 hp-s ???-et :P
PS: a DEM hatása nem helyfüggő. Lehet akár egy mágikusan lezárt terem is ez, de a DEM működése h arrébb teleportál és életet tölt. Így használatát "akadályozni" nem lehet.// |
| A barbárnak minden erejére szüksége van, hogy ne roskadjon össze az őt ért támadások alatt. Néhány pillanatig kábán néz maga elé, de ezután magához tér! S amit lát cseppet sem szívderítő! Fabiot a porban fekszik, alig pár lépésrs tőle pedig az egyik lidérckatona pózól diadalmasan! -Piszok! Sziszegi fogai között, miközben eröteljesen csikorgatja azokat. Furcsa hangokat hallatva. Fabiothoz siet, és megtámadja a közelében lévő ellenséget! A megbűvölt fegyverével melkason vágja, miközben a másikkal a nyaka felé suhint. Folytatva a mozdulatot ismét szemben áll ellenfelével, felkészülve az esetleges támadások hárítására! És úgy helyeszkedve el, hogy a támadók csak rajta keresztül érhessék el társát! Mindeközben agya hevesen jár, hogyan is tudna segíteni a máguson. |
A következő lidérckatona jön: pörögve folytattja támadását, elszáguld a gnóm mellett, majd Fabiotra irányítja erejét: négy erőteljes csapást mér rá, mialatt tovább forog, ki a kalandozók gyűrüjéből..
..dermedt pillanatt áll be, amint a mágus teste erőtlenül a porba hull, a lidérckatona mozgása pedig lelassul, majd győzedelmesen hátranéz ellenfeleire, annak tudatában, hogy most súlyos veszteséget okozott nekik...
//
1. Lidércvipera (??hp)
2. Lidérckatona 1 43/60 hp
3. Orion (55hp) - 12 kör
4. Lidérckatona 2 49/60 hp
5. Leyonnias- 33/63 hp - kimaradtál
6. Lidérckatona 3 33/60 hp
7. Vándor- 58/77 hp te jössz
8. Lidérckatona 4 12/60 hp
9. Arrb- sértetlen 35/50 hp
10. Melkor (60hp) - 40 mana
11. Avoral - (40hp)
12. Fabiot- -5/12 hp, 27 mana *
13. ??? 34/?? hp
14. Mullen - sértetlen (40hp) 0 mana - passzív vagy amíg nem beszéljük meg a tárgyaid
15. Jak 46/60 hp - átkozott 5 kör
* -10% eredeti max hp alatt vagy menthetetlenül halott, tehát szerencséd volt.. mindenesetre amíg negatív tartományban van az életed, nem harcolhatsz. Javaslom, hogy védjétek meg, mert 12 hp elég gyarmatos
// |
//
1. Lidércvipera (??hp)
2. Lidérckatona 1 43/60 hp
3. Orion (55hp) - 12 kör
4. Lidérckatona 2 49/60 hp
5. Leyonnias- 33/63 hp te jössz
6. Lidérckatona 3 33/60 hp
7. Vándor- 58/77 hp
8. Lidérckatona 4 12/60 hp
9. Arrb- sértetlen 35/50 hp
10. Melkor (60hp) - 40 mana
11. Avoral - (40hp)
12. Fabiot- 18/39 hp, 54 mana
13. ??? 34/?? hp
14. Mullen - sértetlen (40hp) 0 mana - passzív vagy amíg nem beszéljük meg a tárgyaid
15. Jak 46/60 hp - átkozott 5 kör
Itt folytatjuk a kalandot hogy ne legyen káosz a fogadóban. S még mindig Haluhel jön :X
// |
-Nem a kalandhoz-
Napsütéses fennsík... így lehetne legegyszerűbben leírni, megfogalmazni azt, amit most, közel egy hónapnyi vándorlás után lát. A madarak csivitelése egyből jó kedvre deríti, éles hallószerveit hegyezve még pár egyszerűbb fajágat is meg tud kilönböztetni... verebeket, pintyek, rigók, és pár vörösbegy őrzi most ezt a helyet, meglepő féltékenységgel. Bár tünde mivoltára való tekintettel Lint nem bántják, már hallott róla, hogy az embereket, törpöket, sőt, néha még a fél- elfeket is elkergetik innét. Nagy madarak mind, itt találhatóak a legszebb példányok, persze csak az említett fajtákból. A fű már enyhén sárga, mivel a földből a legtöbb nedvet kiszívta a nap. Körül- belül mellig ér, vegyes felvágott összeállításban található itt egyszerű, nagylevelű fűszál, s inkább a búzakalászra hajazó egyed is. Pár egyszerűbb csipke, vagy galagonya bokor is található a tisztáson, amit egy bükkerdő vesz körül. A verőfény miatt tündénknek hunyorognia kell, pedig ha csak teheti a fák oltalmazó árnyékában hűsöl. A bükk vastag törzsű, dús lombú, de ami a legfőbb, vastag, kényelmes ágai vannak. Ideális lesz arra, hogy esténként ott hajtsa majd álomra a fejét...
Most, hogy így megismerkedett a hellyel, már csak élveznie kell annak csodáit... oly rég várt erre a pillanatra. Még nagyapái meséltek neki a Ram- völgy keleti oldalán húzódó Vereth- hegység síkjáról, aminek még nem adtak nevet.... ezt még Lin bepótolhatja. De egyenlőre csak egy név jut eszébe, ami a madarakhoz kötné ezt a helyet. Bár szereti az állatokat, szorosabb barátságot nemigen kötne velük, helyet pedig nem nevezne el róluk.
A fa alatt terpeszkedik el, élvezi a kellemes meleget, és a fa mellet található, kicsi, de sűrű füvet... sóhajt egy mélyet. Nem akarja, hogy vége legyen ennek a pillanatnak... de mégsem tudja megállítani az idő örvénylő folyamát...
Már erősen délutánba nyúlik az idő, sőt, lassan már az estefelé közeledik, ami ezen a helyen különösen csodás élmény. Bár még nem narancssárga az égbolt, a nap nem készül itthagyni a világot, mégis fényei búzasárgává változnak, sőt, a fák levelei rőtvörösre festik az alant húzódó területet, aminek közepén Lin fekszik, örömteli mosollyal ajkain.
Az élet néha vissza tudja fizetni azt a sok csalódást, fájdalmat, és elmúlást, ami keserűvé teheti egy örökéletű útját. Mint tünde, az ő ösvénye a végtelenbe nyúlik, senki se tudja mikor torkollik egy szakadék mélységes semmilyébe. Sokszor töprengett el azon, hogy mit is jelent a semmi fogalma... a semmit senki sem ismeri, mégis úton- útfélen emlegeti a legtöbb beszélni, és írni képes élőlény. De hogy mernek tévhiteket terjeszteni egy olyan dologról, amiről fogalmuk sincsen? Egyesek azt mondják, hogy a semmi nem létezik, mivel ha csönd van, az is valami. De ismerik- e a semmit, a valami teljes hiányát? Nem. Nem tudják, milyen lehet, nem tudják, mit is jelent igazán. Mégis... össze- vissza beszélnek.
A kis filozofálgatás után felül, körbenéz... ha itt mindig ilyen szép az idő, elhozza pár barátját is... ezt a hetet, amit itt fog tölteni, vakációnak nevezné... a természettel való eggyéválásnak. Na meg a lelkében is rendet tenne, ott ahová már rég tévedt le. Most talán megtalálta azt a közösséget, amivel élni szeretne... hiányzik neki Nealgad.
Eldegarral közel négy- öt éve ismerik egymást, ami neki nem nagy idő, mégis... abban a városban mintha emberi mértékkel telt volna. Mikor megérkezett, csak a nők után járkáló ficsúr volt, amit igazán élvezett. Magában már fontolgatta azt, hogy visszatér a heves vérmérsékletű életéhez, hogy megint pörögjön az idő, fénysebességgel száguldjon keresztül az évtizedeken... ilyenkor ötlöttek bele az akkori idő nehézségei, a folyamatos zaklatás a Di Mephrinek részéről... kis ideig megbarátkozott velük, de rájött; az ő élete soha nem fog a harcból állni. Nem fog életet elvenni senkitől, akinek még van egy csipetnyi jó a lelke mélyén... bár nem mondaná el magáról, hogy dísztünde lenne, gonosznak soha nem nevezné magát... esetleg olyannak, a képes véteni, talán azért, mert ő az egyetlen olyan könnyűléptű, aki huzamosabb ideig élt emberek között.
Gyomra korgása zavarja meg az idilli pillanatot, s ezt meghallva Lin visszacsapó íja felé pillant. Ezen a fegyveren is látszik, hogy fajtársai készítették, egyáltalán nem hasonlít a nomádok által használt fegyverhez. Ezen pár apró díszítés is látszik, a természetet felidézve abban, aki megpillantja. Fehér tollú nyílvesszei- melyeknek fele kilátszik- egy szintén csodás tegezben tömörülnek, aminek szája leginkább egymásra lapuló levelekre hasonlít. Az íjon található inda- és levélmintázat itt is megtalálható. Szerette ezeket a tárgyakat, még ha nem is használta őket valami gyakran.
Szablyája áll hozzá a legközelebb, pedig őt vele sem ölt még. Majd eljön annak is az ideje. Nem átlagos fegyver, különleges ívben hajlik, leírni nem lehet, látni kéne... A markolat be van vonva bőrrel, a kettős, enyhén hullámzó és kicsi keresztvas külön méltóságot kölcsönöz neki. Ennek a fegyvernek van még egy prája, de Lin nem hordja: úgy sem sokat használná. Egyébként elég halálos kombináció lenne az ikerkard... sokat gyakorolt velük, legtöbbször az örvénylő mozdulatokat.
Egy kis idő után észhez kap, kardját a hátára szíjazza, s a tegez is felkerül. Íját kezébe veszi, elindul vadászni...
Egyesek kétszínűnek tartják, olyannak, aki bort iszik, és vizet prédikál... pedig közel sem járnak az igazsághoz. Lin sohasem mondta, hogy nem vadászik állatokra, soha nem mondta, hogy csak magokon és gyümölcsökön él. Közel ezer éve mindig azt vallja, hogy az elfnek mindig önmaga legyen az első, éljen szimbiózisban a természettel, de maghalni ne haljon mag érte. Ha már itt tart, Lin egészen más dolgok miatt ontana- hullajtana vért. Egy magasabb célért, eszméért... ami a szabadság. Semmi másért nem harcolna olyan hévvel, legfeljebb barátaiért. ha Mil kerülne veszélybe, erőt venne magán, megacélozná izmait, s megpróbálna helyt állni. Az, hogy sikerül vagy nem, már más kérdés... az a lényeg, hogy megpróbálja. Erre még szoknyavadász korszakában jött rá, amikor nem mert odamenni egy nőhöz. Aztán pár órás vívódás után elé állt, és meghívta egy italra... szép élmények fűzik ahhoz a termetéshez, bár a nevére már nemigen emlékszik. Vére tunya lett, már a városba se mert igazán kimenni, félt... nem tudja mitől, nem tudja miért... talán nem tudta felvenni megint azt a tempót, amit ott kint diktált az újabb generáció. Félt az előítéletektől, hogy beskatulyázzák. Félt a kutató tekintetektől, a sértő szavaktól.... félt az emberektől.
Még nem foglalta el helyét, a vadászatot nem kezdte el... egy kis visszaemlékezés belefért. Könnyed, hangtalan léptekkel járja az erdőt, néha- néha pár akrobatikus mozdulattal kerüli ki az előforduló úttorlaszokat.
Végre felhallatszik egy nesz, amit az emberek nemigen vennének észre... de egy tünde kifinomult hallásának ez csörtetésként hatott. Elfünk gyorsan beférkőzik egy nagyobb bokor beljejébe, ami elég teret hagy, hogy ki tudja majd feszíteni íját, de ne vegye észre a- vélhetőleg- vaddisznó. Feszült várakozás kezdődik, az idő mintha lelassulna... szívverése megnő, az adrenalin már a fülében tombol. A levegő hirtelen fojtogatóan meleggé válik a vadász izzadni kezd... csak egy könnyű, fakófekete tunikát visel- aminek szárai derék alatt két részre vállnak, elöl- hátul kombinációban-, mégis elviselhetetlenné kezd válni ez a hőség. Nadrágja valamennyire hűs, akárcsak elf csizmája... de még mindig nő a hőmérséklet. A bogarak eygszerre csak zavaró tényezővé vállnak, most egyszerűen minden zavarja... nem mozdulhat meg, pedig egyszerre több helyen is viszketegség áldozatává válik.
Végre megjelenik a vad. Nem tévedett, egy jó húsban levő, szürkésszőrű, izmos vaddisznó tör elő a közeli susnyásból, fürgén szaglászva... Lin úgy helyezkedett el, hogy a disznó ne legyen a szélárnyékában, hanem épp fordítva történjen a dolog... aztán pár gyors mozdulat után már az idegen van a vessző, s az íj megfeszülve várja a tökéletes pillanatot. Nem remeg a keze, Lin már annyiszor lőtt vadat, hogy akár öt percig is tudja tartani fegyverét. Az állat előrébb kaptatt, mintha megérezte volna a veszélyt... de már nincs lehetősége a menekülésre, a nyíl hihetetlen sebességgel szeli a távot, végül pedig a vaddisznó fejébe áll bele, mintha csak egy láthatatlan kötélre lett volna erősítve... az állat a pontos lövés miatt fel se fogja, hogy halott... Tündénk azért annyira szereti az állatokat, hogy ne szenvedjenek. Egyből előlép rejtekhelyéről, kissé még vakarózva... aztán alább hagy a kellemetlen érzés. Most már csak az állattal foglalkozik... a disznó fejét egy könnyed csapással megszabadítja testétől, s eldobja, hadd kapjanak valami a madarak, a dögevők... aztán elkapja a vadállat lábát, s elhúzza, egészen a tisztásig... pár helyen kerülnie kellett, mivel nem jutott volna át, néhol pár fatörzs miatt, néhol a hirtelen bekövetkeződő szakadékok miatt.
Estére a tisztásra is ér, pontosan az alá a bükkfa alá, ahol pár órája üldögélt. Körbenéz, s látva, hogy elég sok ág hullott le a fákról ahhoz, hogy tüzet gyújthasson, összegyűjti mind, és gyorsan elkészül a tábortűz. Miután az első lángok felcsapnak- a kovakő megtette a dolgát-, a disznó kerül felvágásra. Nem eszi meg mind, csak két nagyobb húsdarabot vág le, a többit bevonszolja a közeli erdőbe, és a farkasokra hagyja... lehet, hogy ez oktalan pazarlásnak tűnik elsőre, de az a két húsdarab majdnem a disznó maga.
Nyársra húzza őket, s elkezdi megsütni mind a kettőt, még mielőtt megromlanak. Jó fél óra után már eszik is, az egyik húsdarab fele eltűnik Lin gyomrában, gyomorsavában... a nap befejezéseképp elindul könnyíteni magán. Pár perc múlva visszatér, már elégedetten... lefekszik a tábortűz mellé, s csakhamar álomra hajtja a fejét...
Szép nap volt a mai. |
//Eh gondolom olvastad a legendákat.OTT megjelenik Soth,szerintem a fele elverné Pirvant // |
| //de még vén nyomorékként is simán megveri Maquestát, Therost és Sothot együtt, ha Soth épp akkor tartja a délutáni pihenőjét^^// |
//Nekem is megvan mind.
A Pirvan az nem tetszik.A végén öreg nyomorékD// |
| //na...nekem a teljes sorozat megvan, beleértve az Önfejű Lovagok-at is, és sztem a Theros a legunalmasabb...bár lehet, hogya zért tetszenek jobban a Pirvanos könyvek, mert szeretem az alattomos, gyorsaságukra és ügyességükre támaszkodó harcosokat...ez azt hiszem a karaktereimen is meglátszik^^// |
| //Hát nekem egyáltalán nem tetszettek.Tök unalom volt az egész.A Theros volt a jó könyv a sorozatból meg a Soth.// |
| //annyit kérnék tőletek, hogy a beállni szándékozó karakterekről dobjatok nekem egy privátot // |
| //ne kötözködj...és a Pirvanos történetek igenis királyok!!!!// |
//Miket gyúrsz össze?Pirvan sé Vertumus sztme nem találkozott
Jaa Pirvanos történetek irtóra rosszul sikerültek...//
Kogához egy sötételf is eljutott.
-Elshya vgayok,szeretnék csatlakozni hozzád és a küldetésedhez. |
Egy inas érkezik a Testvériség szállásához...egy levelet nyújt át Kogának...a Lovagvár lordja, S'almeyna pecsétje hitelesíti...
,,Tisztelt Koga!
A Testvériségbe beszállni nem szándékozom, ám Sheran paplovagjaként kötelességemnek érzem, hogy segítsek...mostanság egy nagyon fontos küldetés miatt a lovagok nagy része távol van, és egy minimális létszámú helyőrséget mindig benn kell tartani...ám ügyes-bajos dolgaim várhatnak...jómagam Sir Pirvan és Sir Vertumnus állunk szolgálatodra!
Tisztelettel
S'almeyna, Sheran paplovagja, Lovagvár lordja"
A futár távozása után egy sas száll le a párkányra, karmaiban egy levelet tart...
,,Sajnálattal közlöm, hogy mint Elvandar magas tisztjét betöltő személy nem csatlakozhatok semmilyen szervezethez...mostanság sok dologgal kell törődnöm, valamint szerető feleségem, Arylin is terhes...nem kívánom magára hagyni. Ám, ha szükségesnek érzed, váltok Ayostionnal egy pár szót érdeketekben...tudod, az Aréna Őrzője, az egyik griff...de jobb lenne, ha nélkülözni tudnátok.
Xojertha" |
A város az utóbbi időben gondokkal küzd: a kereskedelem lassan újra lábra állna a vámpírok ostroma után, ám fosztogatók vertek tábort az erdő némely eldugott zugában, és gyakran rajtaütnek a karavánokon. A városi őrség vagy nem tud, vagy nem akar mit tenni: a karavánok mellé rendelt plusz néhány katona nem jelent elég védelmet.
A Testvériség ezért úgy határozott, saját kezükbe veszik az ügyet, és levadásszák az útonállókat, hogy a város ismét vonzó legyen a kereskedők számára.
Az akció éjjel indult: Koga és még néhány Testvériség tag felszerelkeztek, majd a kereskedők által használt úton mentek ki a városból. A hatfős csapat nyomkeresője, az egyik helyi erdész, a rajtaütésektől vezető nyomok alapján bevezette társait az erdő sűrüjébe. A fáklyák fénye a sötét erdő feketeségén alig-alig hatolt át, ám arra elég volt, hogy a nyomokat követni tudják. Egy nagyobb kidőlt fatörzshöz értek, ami alatt alapos vizsgálódás után, egy járatot találtak. Lépcsősor vezett a földalatti odúba, ahol a banditák épp az igazak álmát aludták. A Testvériség tagjai, így a töbszörös túlerőt meglepetés szerű támadásukkal könnyedén legyőzték: nem szedtek foglyokat, de gondoskodtak róla, hogy egyetlen egy rabló se lássa már meg a hajnal fényét.
Visszafele úton már az erdőn át mentek, ám ez késöbb fatális hibának bizonyult. Először csak egy árnyékot láttak suhogni a fák között, így utána eredtek, mert azt hitték egy megmenekült rabló az. Az árny gyorsan szaladt, ám a csapat elől nem menekülhetett: egy kisebb tisztáson, a szép csillagos ég alatt elkapták. Most fény derült a titokzatos árny kilétére: egy érett férfi volt az, ruhája több helyen szakadt és sáros volt, leginkább egy koldusra emlékeztetett. Dús, fekete hajában egy helyen több ősz csík húzódott, és egyetlen felszerelése egy fa faragott furulya volt.
- Mit akartok tőlem? - kérdezte az idegen az üldüzőitől.
- Ki vagy te, és mit keresel itt éjnek idején? - szólt Koga, aki elsőként ragadta magához a diplomata szerepét.
- A nevem nem tartozik rátok, mint ahogy az se, hogy miért vagyok itt. Hadjatok magamra.
- Mond meg ki vagy, és hogy miért vagy itt. Ha úgy ítéljük, akkor békénhagyunk.
Az idegen nem válaszolt, csak elsétált. Vagyis próbált: az egyik testvériségi tag, aki kovácstanonc volt, kardjával rárontott a férfira. Koga már hiába próbálta visszatartani társát, a fiú már csupán méterekre volt az idegentől.
Ekkor valami olyan történt, amire aligha számítottak: a férfi szájához kapta furulyáját, és játszani kezdett: a rátámadó kovácstanonc egy pillanattal később már égő ruhával és hajjal zuhant a tisztás füvére, jobbra-balra hemperegve, a fájdalomtól jajgatva. A többi tag nem habozott: ők is rávetették magukat a férfira, egyedül Koga nem támadott... ő érezte, hogy más is van itt, mint ez az ember. A többiek, az erdész, a két zsoldos, a szabólegény és a kapuőr vesztükre nem rendelkeztek Koga érzékelésével: már körülvették az idegent, kardjaikat csapásra emelték, mire a férfi szeme felizott. Már nem az az egyszerű halandó volt, hanem egy ősi erő manifesztálódott benne: fordulatból olyat rúgott a mögötte álló szabólegénybe, hogy az méterekkel zuhant vissza. A forgás lendületéből fölindulva, a mellette álló erdészen valósággal áthasított, miközben a férfi fejére olyan ütést mért, hogy az menten összecsuklott és meghalt. Az idegen ekkor megfordult, ökleit a hóna alá szorította, kezeiben izzani kezdett az erő. Koga felismerte a támadást: ez egy ősi KI teknika volt, a Kos Csapása.. a férfi ökleit előrelökte, azokból pedig elszabadult a pusztító energiagömb: a maradék három férfi közé berobbanó csapás csak egy krátert hagyott, meg néhány cafatot.
Koga látta, hogy a férfi valahogy ért a harcművészetekhez, méghozzá jobban mint ő maga: felkapta hát a szabólegényt, és szaladt vissza a városba...
... Orion az égre meredt. Tűnődött magában, a megidézett szellemmel beszélgetett. Vajon miért kell nap mint nap életeket kioltania?
Most már világos volt: a Testvériség bármennyire erős is, nem tudja felvenni a harcot a természetfelettivel. Koga ezért levelet juttatott néhány kalandozó bajtársának, hogy jöjjenek el ők is a Testvériségbe... |
Xojertha és Arylin szabadidejüket a földalatti kertben töltik...a földelementál nem tért vissza síkjára, hanem felajánlotta szolgálatait a fődruidának...így most ő őrzi a kertet...ami közben nagyon benépesedett...Xojertha hívó szavára tucatnyi állat jött, és annyira tetszett nekik, hogy maradtak...
S'almeyna visszatért a lovagvárba...az alatt a pár óra alatt, hogy elment, nem történt semmi...csak egy szegény lélek kért bebocsájtást a várba...amit természetesen meg is kapott... |
//most jön az elvegyülős rész, amikor picit szababb minden, hisz nincs rendes km-kedés, mivel a kaland véget ért. Javaslat: a kobudera reagjában elcsepegtetett információknak utána nézni  )// |
| //látom nagy előrehaladás nem volt, amióta elmentem... szóval, hogyan tovább?// |
A város csatornáinak átkutatása után sem akadnak különösebb érdekességekre, leszámítva azt, hogy megállapítják, a városlakók étkezése förtelmes. A csapat koszos, fáradt: olybá tűnik, expedíciójuk csak 3 szerencsétlen mágiafaló életét vette, másra nem volt jó.
//oszolj! // |
A földelementál ismét feltűnik...hiába, Elvandar ELSŐ druidájának nem tud ellenállni...az ő fajtájának még megtiszteltetést is jelent, hogy csak egy kisebb elementált idézett meg egy ilyen fontos posztot betöltő személy...ráadásul a földelementált zavarja a sok zöld...lévén síkján csak kopár, kietlen, FÖLDES föld van...^^
Az elementált előre küldve mennek tovább...egy pillanatra megállnak, mivel Xojertha élettársa, Arylin elfáradt...átalakult sárkánykígyó-formájába, és rátekerődött férje felkarjára...
S'almeyna megy a csapat végén, zölden lángoló pallosa távol tartja a szellemeket, és segíti látását... |
| Elshya nesztelen léptekkel elindul felfedezni a környezetét. |
//folytatás... véletlenül elküldtem a felét :/ //
Az edzett kompánia éles érzékeit nem kerülhette el a perzselt helytől vezető halvány ösvény: egyenesen a földalatti kert egyik falához vezetett, a falon pedig kúszónövények takartak egy emberméretű járatot. A földelementál itt már tökéletesen érezte magát, az anyatermészet lágy ölén, így lerázta magáról a druida béklyóit, és eltünt a földben. Xojertha még bizonyára megpróbálta volna visszanyerni az irányítást, de úgy döntöttek, inkább folytatják útjukat. A szűk nyílás szűk barlangra nyílt: ismét végeláthatatlan bolyongás, még az előzőnél is hosszabb. A kicsiny csapatnak evvel a túrával egy időre elege lett a barlangokból, főleg miután az orrukat erős csatornaszag csapta meg. Nem is csoda, hisz rövidesen az alagút véget ért, és érzékelésük alapján a város csatornáiba futottak. Valaki bizonyára abból a kertből ide jött.. ki hitte volna? |
//Sonic, elegem van. 12+ játékost egy topik, a fogadó nem bír el egyedül, a kalandok városát pedig sikerült evvel a 'kaland'al hatástalanítanod. Hogy újra játszhassunk rendesen, helyretolom a várost.//
A csapat a földelementál mögött haladva, a szentjánosbogarak és a druida fényében halad át a barlangon. Érzik, hogy egyre mélyebre kerülnek, de a kacskaringós vájat miatt feltehető, hogy valójában nem kerültek messze a barlang bejáratától. Több kilómétert megtesznek, már a második fél óra menetelés végén járnak, amikor az eddigi sötét alagút egy nagyobb csarnokba nyílik: a kalandozók szája tátva marad, hisz a föld mélyén, dús növényet várja őket: tölgyfák, diófák, különféle bogyós cserjék illetve bokrok, valamint bokáig érő zöldellő fű. A csarnok teteje szinte a semmibe vész, de valahonnan fentről, a napfényhez hasonló világítás sugárzik: ettől él feltehetőleg idelenn ez a flóra.
Kincsek reményében, a csodálatos helyet a kalandorok átvizsgálják, de semmi rendkívülit nem találnak idelenn, eme helyet az elmúlt tíz-húsz évben nem háborgatták a nyomok alapján. Illetve.. a fű egy bizonyos helyen megperzselődött, a körülötte lévő fákon hasonló nyomokat véltek felfedezni hőseink. |
| //bocsbocs.forditva akartam irni.Télleg hogy orion a tijéd Raptoré Fabiot.Igy akartam.Abból kitaláltam ohgy ki mit varázsolt,milyen jellemü// |
| //Fordítva, Orion, az idéző az én karim, Fabiot pedig a villámmágus, Raptor karija. Most esett be a fogadóba;)// |
//Akkor ez egy msn-en folytatott párviadal volt?
És Codyé Fabiot Orion meg Raptoré.Jól sikerült!// |
hirtelen még erősebb fényre gyúlt: Fabiot csak fehérséget látott, mintha folyamatosan a napba nézne, pedig a teste megmaradt hő érzékelése alapján a szellem már nem nézett a szemébe... szenze azonban cseppet sem homályosult, így tisztán látott mindent. Most már azonban elege volt, néhány másodpercig megfigyelte a lényt hatodik érzékével hogy több meglepetés ne érje őt...
Megfigyelése alapján tisztább képet kapott. Ez a szellem a fény szelleme volt, Dez'ox. Fény alapú támadásai teszik halálossá. Egyebet nem érzékel róla.
~Hát meg kell tanulnia látni a sötétben..~ -gondolja magában, néhány másodperc múlva már Orion is vak szemeit tapogatja a szemtelen varázslónak köszönhetően...
A hatalmas szellemnek nincs szüksége látásra ahhoz, hogy tudja a saját pozícióját: egy régi mágiát alkalmaz, ami miatt már annyiszor hívták őt a léleksámánok erre a síkra. A Mágiatörés újra visszaadja Dez'oxnak a látását, haragos figyelmét a pimasz mágus felé fordítja...
A fiú úgy dönt hogy ideje igénybe vennie eddig nem igazán kihasznált repülését, és a kedvéért fölötte összegyűlt fellegeket. Azonban előbb jól odasóz Energiakorbácsával a szellemnek. Meglepően ügyesen használja, valószínűleg ezt a közelharci fegyverét használta és erősítette egész élete során. Másodperceken belül eltűnt a zord, villámló égi tájban, várva, hogy ellenfele utánaeredjen.
Dez'ox, utána is indult, ám rövid időn belül szem elöl tévesztette ellenfelét. Egyenesen feltört.. méreteihez képest rendkívül gyorsan mozgott, felvette a viharmágussal a sebességet. Amint szemét ismét ráhelyezte céljára, energiasugárral támadott, hogy végleg leradírozza az égről a varázslót.
A felhők a sugár hatására szétoszlottak egy időre, így Dez'ox láthatta, hogy nem talált el semmit. Bár a sebességet átvette, de a légi akrobatikára még gyúrnia kell, ha egy beavatott levegőmesterrel akarja felvenni a küzdelmet. A felhők ismét összezárultak, a szellem közelében pedig igen erős villámok mennydörögtek. Eközben lent, a még mindig vak varázsló csak szelleme szemével látott, aki épp a sötét felhőkben próbálta megtalálni a viharmágust. Egyszerre csak baljós susogást hall, majd elektromos zörejt. Fabiot zuhanórepülésben épp mágiáját formázza. Futni kezd Orion, ám a legelső kőben felbukik. Valószínűtlen, hogy kitérne a becsapódó gömbvillám elől. A varázslat mennydörgően csapódik be, lepusztítva a környező területet is. A viharmágus kecsesen leszáll mellé, hogy éreztesse domináns szerepét a vak mellett. Közben az égboltot bámulja, kíváncsi, hogy a szellem be mer-e avatkozni gazdája életét kockáztatva.
A felperzselt Orion igazán szánni való látványt nyújtott, amint kezével megérintette Fabiot lábát... viszont a következő pillanatban szintén Fabiotba csapódó Energiaspirál már nem volt szánalmas: sőt, inkább megmutatta a mágusnak, mennyire is szoros a szellem és az idéző kapcsolata.. nemcsak ugyanazt látják, de ugyanazt érzik, az Energiaspirál pontosságából ítélve, pedig térben is igen pontosan tudnak így tájékozódni.
A viharmágus kritikus állapotba került, több centi mélyen húsába égetett a sugár. Elrugaszkodik a földtől, inkább csak azért repül, mert már nem bírna járni. Közben mágiát mormol. Teste körül elhomályosodik a táj, a felhők közé érve, az ez alkalommal éberen őrködő szem elől is eltűnve... a Mélyebb Sötétségen sem halandó, sem halott nem lát keresztül. És egy sötét felhőben remek rejtekhelynek is szolgál.
Dez'ox visszasietett Orionhoz, akinek már sikerült felkuporodnia. Ismét dallamba kezdett, bár ezt a mágus nem hallhatta, nem tudhatott arról, mire készül az idéző: pedig a férfi testét már több seb tarkította, a vére is hozzájárult ahhoz, amit most játszott. Dez'ox teste lassan eltűnt, amint Orion tovább zengte az idéző dalt..
A komor ég tovább dörgött, nem történt semmi, így Orion folytathatta a szellem idézését. Dez'ox visszakerült a saját létsíkjára, Orion pedig felélte tartalékait: több szellem idézésére nem lesz képes egy ideig. Ennek tudatában hívta az új szellemet, de ennek ára volt: hajában ősz csíkok futottak végig, teste megroppant. Mintegy két perc alatt tíz évet öregedett... de az ég zaja megnyugtatta, tudta, hogy most már lassan vége... az égen, a felhők fölött nyílt a kapu, a túlvilágról.. egy átlátszó, összekuporodott gigászi test jött ki rajta.. a lény akkora volt, mint egy kisebb városrész. Ezt a gigászt már a viharmágus is megérezte: elméjében egyenlőre csak a 'Veszély' szó ütötte a harangokat. Közben Fabiot magára varázsolt egy Kisebb Sérthetetlenség gömbjét mely mágiapajzsként működött és egy Csillámok Oltalmát, mely egy egyszer használatos mágiatükröt hozott létre. Közben érezte, hogy a sárkány megtalálta valahogyan tekintetével. Száját kitátva hatalmas agyarai közt energia kezd összpontosulni, hatalmas, lilás gömb hízik egyre nagyobbra. Fabiot tudja, hogy most vagy soha! Kirugaszkodva a felhőkből zuhanórepül az idéző felé. A sárkány csak erre várt, pusztító csóváját utána küldve akarta elpusztítani a viharmágust. Az tudja, hogy -védelmei ellenére- nem sokáig képes kitartani. A viharmágus manőverezni kezd, így a csóva csak néha-néha csapódik mágikus védelmébe. Direkt úgy manőverez, hogy a célt tévesztő csóvarészek veszélyeztessék az idéző testi épségét. A védőmezők a következő becsapódáskor összecsuklottak, ám a sárkány épp jókor hagyta abba, szerencséjére idézője jobban féltette saját épségét. Bár a pusztító energiák egy része átcsúszott a védelem összeomlása után, de még mindig jobban járt volna, mintha telibe kapja és elhamvad. Lenéz, látja hogy balja élettelenül csüng szétégetve. A sárkány közelít, hogy más szögből vehesse célba a viharmágust, közben ő leszáll Orion mellé:
-Bocsáss meg, de most mennem kell! Nem ajánlom hogy kövess, legközelebb rosszabbul jársz! -sziszegi, de valahol mélyen tudja, hogy nem sok híja volt, hogy maga is otthagyja a fogát. Orion nevetni akart, tudván hogy a viharmágus úgysem menekülhet sárkánya elől, de a fájdalomtól inkább nem próbálkozott. Fabiot eltávolodott az idézőtől, a sárkány ismét energiát gyűjtött a végső csapáshoz. A viharmágus karjai a magasba emelve, mintha csak a csóvát várná. Ám alig hallhatóan beszélt. Ez már nem mennydörgéshez hasonló hang volt, sokkal inkább emlékeztetett a viharos szél zúgására. A csóva kérlelhetetlenül elindult, közeledésének hangja túlharsogta a mennydörgő égboltot. Ám a csóvát megelőzve egy villám sújtott le... egyenesen a viharmágusba! Helyén csak egy kráter maradt, amit tovább mélyített a becsapódó csóva. Ördögi kacaj söpör át a tájon, a levegőben lebegve egy elektromos entitás figyeli a megdöbbent arcokat, majd pattogva, dobálózva elindul a nyugati égtáj felé. Egy erdő terül el arra, valami Vörös erdő a neve. Amögött pedig egy kisebb város terül el... lehetséges hogy oda igyekezne az elemi alakban levő mágus?
// A kivonatot és a végkifejletet Raptor készítette, magát a csatát vasárnap hajnalban vívtuk, csak a madarak csicsergése vetett véget a harcnak igazán // |
Kérdések | Vélemények | Egyéb | Szavazások
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
