A szabadság ára (Túlélők Földje novella)Két harcos lépdelt ráérősen az erdő szíve felé. Fegyver ugyan egyiküknél
sem volt, ám az elmaradhatatlan páncéloktól, bőrvértektől még most - mikor
csak látogatás volt a céljuk - sem tudtak megszabadulni.
- Sosem hittem volna, hogy Gemina ekkora erőknek parancsol - jegyezte
meg a hátul haladó, egy hosszú, szőke hajú férfi, miközben átlépett egy
apró csermelyt. - Egyedül legyőzni egy Orkhan Thait... Gruangdag mit szólt,
mikor közölted vele a hírt, Niagren?
A nagybajuszú, izmos férfi elmosolyodott a kérdés hallatán. Ő, mint
a hadúr közvetlen tanácsadója, pontosan tudta, mennyire megveti az ongóliant
az erdők békét kedvelő népét. Eddig is csupán az ő közbenjárására kímélte
meg a területet, és látta be, hogy stratégiailag szinte teljesen védhetetlen.
- Tudod Aritma - fordult vissza a felderítők parancsnoka felé -, Gruangdag
lelkén viseli a törpék sorsát, és ezért mindenképp örült, hogy Ortevor
pusztulásával visszaállt a rend a Kristálybarlangban. Gemináról csak annyit
tud, hogy Diána nővére, őt pedig ki nem állhatja, már csak a bűbájos trükkjei
miatt sem.
Továbbá kémnek tartja, mint mindenkit, aki nem őt szolgálja - tette hozzá
magában Niagren. A hadúr gyanakvása és bizalmatlansága néha paranoiás méreteket
öltött, és ilyenkor vára mélyére húzódva, testőröktől körülvéve töltötte
napjait. A tanácsadó sosem értette ezeket a pillanatokat, hiszen Gruangdag
egyszerűen legyőzhetetlen volt.
- Diána a csábító, Gemina a gyógyító - jegyezte meg élcelődve Aritma.
- Melyiket választod a két nővér közül? Amióta Diána Zarknod ónixpiramisába
indult, egyre gyakrabban látlak a Zöldliget fái közt.
- Ugyan. Neked igazán tudnod kell, hogy az én szívem másért dobog.
A felderítők parancsnoka zavartan köszörülte meg a torkát. Hogyne
emlékezett volna arra a küldetésre, melyen együtt jártak. A karcsú toronyra
a tisztás közepén, s a csengő kacajú szépségre, aki örökre rabul ejtette
Niagren szívét. A lovag sose fogja Lady Olíviát feledni - döbbent rá Aritma
és, hogy ne bántsa meg barátja érzelmeit, másra terelte a szót.
- Mit tudsz Zarknodról és az ónixpiramisról? Azt mondják, száz óriás
építette.
- Egy éven keresztül hordták a követ - bólintott rá Niagren. - Ember-rabszolgákból
százezer is kevés lett volna. De a legnagyobb csoda nem is a felépítése
volt, hanem az, hogy egyetlen éjszaka alatt a magasba emelkedett, és a
napkelte már több mérfölddel odébb lelt rá. A lakója azonban maga a titokzatosság.
Mesélik, hogy a mágia teljesen kiforgatta eredeti alakjából.
- Tudod Aritma - tette hozzá némi hallgatás után -, én még nem hallottam
olyanról, aki Zarknoddal személyesen találkozott, és az ónixpiramisból
is visszatért volna.
Az ösvény, melyen eddig haladtak, most kissé kiszélesedett, ahogy
a fák több helyet hagytak egymás között. Távolabb egy napsütötte tisztás
látszott előtűnni a törzsek mögül, és Niagrennek tüsszentenie kellett,
ahogy a lombok között átsütő napsugár megcsiklandozta az orrát.
A tisztáson egy hatalmas sárkány aludt, és a két férfi tétován állt
meg a fák árnyékában.
- Ez Diána álomsárkánya. Gemina a tisztás túlsó oldalán lévő Sheran
szentélyben lakik - suttogta Niagren, majd intett Artimának, hogy csendesen
kövesse.
A sárkány láthatóan hosszú utat tett meg. Egykor pompásan csillogó
pikkelyei most tompán fénylettek, oldala beesett az éhezéstől. A két férfi
alig pár méterre kerülte meg nedvesen csillogó orrát, ám a lény mintha
meg sem érezte volna jelenlétüket, mélyen aludt tovább.
Gemina fejét lehajtva ült a Sheran szentély előtt, kedves állatai
körében. Mikor Niagren és Aritma odaért hozzá, tekintetét lassan felemelte,
és rájuk nézett. Szeméből patakzottak a könnyek.
- Bajban van - mondta, és a másik kettőnek nem kellett megkérdeznie
kiről beszél. - Zarknod nem ereszti, és Diána a sárkánnyal üzent. A segítségemet
kéri.
- Mi történhetett vele? - ereszkedett fél térdre Niagren. - Esetleg
Gruangdag fekete seregéből néhányat küldhetnék...
Gemina erőteljesen megrázta a fejét.
- Nem. Nekem kell mennem, egyedül. Az ónixpiramis kétheti járóföldre
van, és ha oda is érnének, azt nem lehet egyetlen rohammal bevenni.
- A sárkány holnapra kipiheni magát, és az ő hátán csupán három nap
az út - folytatta, miközben kitörölte szeméből a könnyeket. - Az egyetlen
amit tehettek, hogy imádkoztok értünk.
Három nappalon és éjjelen át repült az álomsárkány, hátán Geminával. Kezdetben
nyomukba szegődtek még a drasmólymok, gitongák, de ahogy a hatalmas szárnyas
lény mind jobban távolodott a Zöldliget őrfáitól, apránként lemaradtak,
nem győzték az iramot. Fönt a magasban is kaptak néha útitársakat - griffeket,
főnixeket -, de a sárkány szárnyalásával egy sem vehette fel a versenyt.
A negyedik nap hajnalán érték el az ónixpiramist, amely a Marimar-hegyek
hófödte magasában lebegett. Matt, fekete színe elnyelte a felkelő nap fényét,
és a lány számára olyannak tűnt, mint valami baljóslatú fekete lyuk az
égben. Szinte áradt belőle a fenyegetés. Az álomsárkánynak ismerős lehetett
a hely, mert nyílegyenesen repült a földdarab egy pontjára, ahol talán
a bejáratot sejtette. Gemina ott leugrott a lény hátáról, míg az a piramis
mellett lebegett méltóságteljes szárnycsapásokkal.
- Ha a szerencse mellénk áll - suttogta -, még találkozunk.
A piramison nem látszott bejárat. Közelről szemlélve fekete oldalát
ugyan behálózták valamiféle pókhálószerű fonál-mintázatok, de a lány számára
ezek semmitmondóak voltak. Óvatosan végighúzta mutatóujját az egyik ilyen
vonalon, hogy érezze a piramis anyagát, de a következő pillanatban a meglepődéstől
ijedten rántotta vissza kezét.
Azon a helyen ahol ujját végighúzta, a fekete fonál vöröses izzással
kifényesedett. Világított, és ahogy Gemina közelebb hajolt, rádöbbent,
hogy a fény az ónixpiramis belsejéből jön. Remegő kézzel érintette meg
újra a falat, és futtatta tovább ujját, követve a vonalak vezetését. Nemsokára,
ahol az előbb még fekete fal volt, egy cakkos szélű ajtóalakot rajzolt
a lány ujja. Amint a vonal körbeért, a fal azon darabja eltűnt, és Gemina
számára megnyílt az út a piramis belseje felé.
Talán ez volt Zarknod első próbája - gondolta, miközben óvatosan belépett
a vöröses ragyogásba.
Egy terem bontakozott ki előtte, amint szeme hozzászokott a fényhez.
Benne elszórva embernél hatalmasabb szobrok álltak, olyan lényeket formálva,
melyekről a lány még sosem hallott. Elsétált egy bikafejű, négykarú szörny
és egy póklábú vadállat között, majd iszonyodva torpant meg a következő
lénynél.
Ez egy óriás, kétembernyi alakot ábrázolt, fejétől gerincén át lefutó
csonttaréjjal, ám kétségtelen humanoid jellegekkel. Ami mégis felkavarta
a lány gyomrát, és tisztán kivehető volt a szoborról az, hogy a lénynek
nem volt bőre. Az izmokat és idegeket nem fedte semmi, olyannak tűnt, mintha
elevenen megnyúzták volna hajdanán. Amikor pedig Gemina a kidülledt szemgolyókba
tekintett, azok visszanéztek rá. Azok a szemek éltek!
Elszakította tekintetét a lényről, és megszaporázta lépteit. Nem tekintett
se jobbra, se balra, nem törődött vele őrök-e ezek a szobor-szörnyek, netán
Zarknod valamikori ellenfelei, s most trófeái. Egyszerűen a zsigereit borzongatták,
hogy a kőtestbe zárva élőholtakként léteznek, megcsúfolva így az élet szentségét.
A terem közepén egy áttetsző üvegbúra domborodott ki a padlóból, és
Gemina most ezt közelítette meg óvatosan. Ebből áradt a vöröses ragyogás,
ami oly baljós fénybe vonta a helyiséget is. A lány lélegzetét visszafojtva
hajolt az üvegbúra fölé, majd pislantott párat, ahogy tekintetét annak
belsejébe fúrta. Egy díszes kötésű könyv látszott odabent a vöröses gomolygásban.
Csak egy könyv. Gemina maga sem értette, miért mozdult keze, hogy
megérinthesse lapjait, miért érezte azt a késztetést, hogy belelapozzon.
Amint azonban ujjai hozzáértek az üvegbúrához, már megtörtént a baj. Ezernyi
csilingelő harangocska szólalt meg, és ő riadtan rezzent össze, lerázva
magáról a bódulatot. Az eddig vöröses fény narancsos, majd sárgás árnyalatot
öltött, és a terem egyszerre megtelt élettel, ahogy a kővé vált lények
mind Gemina felé fordították fejüket. Testükről leolvadt a kőálca, lábaikba,
karjaikba éltető vért pumpált dobogó szívük, és szemükben a harag lángja
lobbant, mikor pillantásuk a lányra esett. Karok, csápok mozdultak, hogy
elfogják a betolakodót, és Geminának nem hogy egy varázslatra nem futotta
az idejéből, de még örülhetett, hogy a feléje kapdosó végtagokat elkerülhette.
Oldalt vetődött, majd átsurrant egy góliát lába között. Még épp idejében
ugrott keresztül egy feléje csápoló pókszörnyet, mert előbbi helyére valami
áttetsző háló-lebernyeg borult.
Lehetett volna ez is egy a varázstáncai közül - ugrás, szökellés,
elhajlás, majd egy perdülés -, ám valójában csak veszett menekülés volt,
melyben az életre kelt szobrok egyetlen érintése is végzetes lehetett.
Érinthetetlennek kellett maradnia, és nem rajta múlt, hogy mégis vesztett.
Egy kéz volt, mely puhán ráborult fejére, leginkább oly atyaian mint szigorú
szülő fogja rosszcsont csemetéje buksiját. Nem szorította meg, csupán fogva
tartotta, és maga felé fordította, holott az ujjvégekről lelógó arasznyi
karmok sok egyébre is képesek lettek volna. A lány lassan és némán fordult
szembe a szörnnyel, karjait leeresztette, tekintetével a karmos kéz, majd
a kar folytatását lesve. Inak, szabadon futó izmok tűntek elő a lény testén,
majd a vonagló zsigerek láttán Geminának rá kellett döbbennie ki is fogvatartója.
Aztán ezernyi csillag robbant az elméjében, és magával ragadta a sötétség...
- A könnyű halál a gyávák osztályrésze. - A dallamos férfihangban nyoma
sem volt a fenyegetésnek, sokkal inkább valami fáradt bölcsesség rejtekezett
a mélyén. - Nyisd ki a szemed Gemina.
A lány összeszorított pillákkal állt, várva a végzetet, mely csak
nem akart eljönni érte. Elméje zúgott, gyomra kavargott, és minden érzékével
azt a halálos erőt várta, ami majd összemorzsolja és péppé zúzza ebben
a világban. Hiába - helyette ez a hang jött, ami hozzá szólt. Kinyitotta
a szemét.
A lény aki előtte tornyosult egy hatalmas aranyozott trónon, iszonytatónak
tetszett Gemina számára. Óriás teste rücskös és pikkelyes volt, akár a
sárkányoké, végtagjai karmosak, a feje pedig... Az elf lány önkéntelenül
is hátralépett egyet. Keze egy másik testet ért, de nyomban el is kapta
viszolyogva, és inkább bátortalanul vissza, előrelépett. Nem volt szükséges
megfordulnia ahhoz, hogy tudja, mögötte a bőr nélküli szörny áll.
- Kevesen menekülhetnek az őrdémonok tekintete elől - szólt az előbbi
hang, és Geminának rá kellett döbbennie, hogy a trónon ülő lény intézte
hozzá szavait. - Az volt a parancsa, hogy idehozzon téged, most azonban
visszatérhet őrhelyére, elbocsátom.
Az óriás, pikkelyes teremtmény hanyagul intett karmos kezével, és
a lány érezte, hogy mögötte friss levegő tolul a távozó szörny helyére.
Első döbbenete után most már összeszedte magát annyira, hogy beszélni tudjon.
- Te vagy Zarknod - ez leginkább csak bátortalan megállapítás volt,
ám a hatalmas lény aprót biccentett rá, és Geminának úgy tűnt, szórakoztatja
a helyzet. A lány összeráncolta szemöldökét, és határozottan a másik szemébe
nézett.
- Te vagy Zarknod, az ónixpiramis ura, az e világon túli mágiák ismerője.
Te vagy, aki fogva tartja a nővéremet, Diánát, és nem ereszti. Azért jöttem,
hogy megküzdjek veled, és elnyerjem az ő szabadságát.
A lény arca nem volt alkalmas a mosolyra, de a rövid göcögő hang amit
hallatott, talán a nevetést jelenthette nála. Előrehajolt a trónon, és
állát megtámasztotta öklével.
- Ugyan Gemina, hiszen ezer halált halhattál volna eddig is, ha nem
kívánt vendég lennél itt. Legyőzted Ortevort, és visszaűzted a Sötét Földre
a thargodan herceget. Mindezekért becsüllek, de ha küzdelemre szólítasz
fel, csak egy pillantásomba kerül, és otthonomban bármikor porrá zúzlak.
Zarknod szeme sárgán felizzott e szavakra, és az elf lány riadtan
hőkölt hátra.
- De ne félj! - folytatta a teremtmény. - Habókos nővéred valóban
fogva tartom, ám jó indokkal. Azt a könyvet, amit te csak megérinteni kívántál,
és ami nem más mint Rughar varázskönyve, ő magáénak akarta, de bűbájait
és varázsálcáit elmeférgeim egy szemvillanás alatt lehántották. El is pusztíthattam
volna, ám oly szertelen és bohó, mint tucatnyi xantusz-manó, így inkább
oda küldtem, ahová leginkább való. Az álmok birodalmába. Szeretnéd látni?
Gemina kiszáradt torokkal bólintott. Halálig tartó küzdelemre számított,
harcra, melynek már a kezdetekor bukásra van ítélve. Rá kellett azonban
döbbennie, hogy Zarknod - bár óriási hatalom birtokosa - nem egy elvakultan
tomboló szörnyeteg. Talán ismeri a régi namír mondást, amely azt mondja:
ne taposs el valakit csak azért, mert...
- ...mert megteheted. Ismerem - bólintott a lény a trónon, és Gemina
valahogy nem érzett meglepődést, hogy a drakolder olvas a gondolataiban.
- Fordulj csak meg, és nemsokára megláthatod nővéredet.
Az elf lány csak most pillantott először körbe a teremben, melynek
méreteit képtelen volt azonnal felmérni. A távolba futó falak mindkét irányban
a végtelenbe vesztek, a mennyezet pedig maga volt az égbolt. Ez lenne a
piramis belseje, vagy talán valami egészen más világba ragadta magával
az őrdémon? Gemina nem tudott rá választ adni. Elszórva, ismeretlen rendeltetésű
tárgyak álltak mindenhol. Némelyik üvegbúra alá volt zárva, mint Rughar
varázskönyve, némelyik oszlopemelvényen díszelgett, mint amott egy hatalmas
rubin, és olyan is akadt, amelyik csak szabadon lebegett, forgott a térben.
Előtte nem messze egyszerre remegni kezdett a levegő. Mint forró napokon
a mezők felett tűnő délibáb, úgy élesedett ki a kép, valahonnan a távolból.
Először rengeteg virág bontakozott ki a homályból, majd egy szendergő lány
alakja, amint pár ujjnyival a kelyhek felett lebeg. A kép remegett, hullámzott,
ám Gemina azonnal felismerte szeretett nővérkéjét, Diánát. Ott tartotta
hát fogva Zarknod, az Álomvilágban.
- Üzletet ajánlok - szólt a teremtmény a lány mögött. - Hőn szeretett
nővérkédet eleresztem, járja csak szabadon Ghalla világát, ahogy szertelen
lelke kívánja. Szabadságáért a fizetséget azonban tőled kérem, Gemina.
Természetesen nemet is mondhatsz ajánlatomra, ám ebben a játszmában csak
neked van vesztenivalód, ezt ne feledd.
Az elf lány lassan fordult el Diána képétől, majd nézett a drakolder
szemébe.
- Mondd a feltételeidet, ám azt ne reméld, hogy hitem vagy akárcsak
a Földanya ellen való terveid részese leszek.
- Nem, ezt nem is kérem tőled - jelentette ki Zarknod. - Csupán egy
apró ládikáról lenne szó, melyért jómagam nem mehetek el, te pedig bizonyosan
otthonosan mozognál abban a közegben, hová küldeni szándékozlak. Talán
hallottál már a víz síkjának elátkozott kincséről, amit krákendémonok vigyáznak...
Diána jólésőt nyújtózott az álomsárkány hátán. Az álomvirágoktól még csöppet
kótyagos volt, de Zarknod szavai azért tisztán visszhangzottak elméjében.
- Köszönd Geminának szabadulásodat, ha majd egyszer viszontlátod...
Vajon mit értett ez alatt a drakolder? Miféle alkut köthetett Geminával,
az ő szabadulásáért cserébe? Zarknod az ónixpiramis mérföldes körzetéből
örökre kiűzette, így a választ máshol kell keresnie - vagy mással kell
kerestetnie ott.
Nem volt szerencséje, pedig biztos volt benne, hogy Rughar könyvében
megtalálható az a varázslat, mellyel Gruangdagot megfékezhette volna. Dehogy
akarta a varázskönyvet ellopni, pusztán a formulára lett volna kíváncsi...
Most már azonban mindegy, az ongóliant hadúr feltartóztatására marad a
nehezebbik megoldás.
Megpaskolta az álomsárkány nyakát, és az őket összekötő, láthatatlan
mentális fonálon át közölte vele az újabb úti célt. A Namír királyságoknak
csak a határáig vihette a sárkány, mert az ezüstmágusok nem nézték jó szemmel
a birodalom területén az effajta teremtményeket (persze, hacsak nem sajátjaikról
volt szó). Onnan Torfalláig más módot kell találnia, hogy a lehető leggyorsabban
érjen céljához.
Tudta, hogy a kalandozó nem fogja visszautasítani kérését, hiszen
régi vágyálma teljesülne azzal, hogy megküzdhet Gruangdaggal. Mi sokkal
nagyobb feladatot fog jelenteni, az az lesz, miként csalja ki az ongóliantot
várából, a kihívás helyszínére. Diána sejtette, be kell majd vetnie minden
lehetséges bűbáját.
Először azonban Torfalla. Ha Ghalla világán valaki is legyőzhet egy
ongóliant hadurat, az csakis Torfalla hőse lehet - Tráki Vlagyimir. Diána
pedig titkon remélte, Zarknod ónixpiramisa iránt is felkeltheti majd a
kalandozó érdeklődését, és általa talán Gemináról is hírt kaphat valamiképp.
Tráki Vlagyimir képtelen lenne kihagyni egy ilyen kalandot.
(A szavazáshoz be kell jelentkezned!) (átlag: 20 szavazat alapján 7.8)Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A papi mágia hatalma (Túlélők Földje novella).
Létrehozás: 2003. október 7. 09:14:53 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 | Nyomtatási forma |
|