Vissza a Főoldalra

Vohara örökében (Ősök Városa novella)

Az ifjú galetki csendben lapult a járat falához simulva. Minden csontjában érezte a közelgő alakokat, de nem tudta hogy kik azok, sem azt, hogy merről jönnek. Tudta, hogy ha ismét nem azok, akiket keres, akkor minden elveszett. Még egy csatát nem bír már megnyerni. Szakadt ruháján lógott még a Tisztogató klán jelvénye, ezt most gyorsan elrejtette. Az alakok ekkor már körülvették. Kezdeti félelmét most felváltotta valami furcsa, várakozással teli öröm. Hát itt vannak! Vége a keresésnek.

- Ki vagy és mit akarsz itt? - kérdezte a csapat vezetője, egy magas, hosszúkás fülű lény.

- A galetkik népéből származom, ó dicső ős. A vezetőtöknek hoztam üzenetet, mely nagy fontossággal bírhat néped számára.

Az elf még egy kicsit gondolkozott, majd megszólalt.

- Rendben. Kövess!

A barlangcsarnok építése a befejezéséhez közeledett. A törpe munkavezető idegesen szorongatta szakállát a nagy nyüzsgést látva. Saját népéből is sokan eljöttek, de voltak más, régen látott fajok képviselői is. Itt voltak az izgága gnómok, az apró, szurtos képű árnymanók, hatalmas termetű trollok, és még sokan azok közül, akikre népének csak pár legendája, pár kőbe vésett üzenete utalt.

- Szakállad érjen térdig, kövek fia. Hogy halad a munka?

A törpe morogva fordult hátra. Magas, a Tudósok szürke tunikáját viselő alak állt mögötte.

- Hogy haladna? Ez nem építkezés, csak kontármunka. Adnál csak több időt, olyan barlangrendszert építenénk nektek, hogy még a voharai munkáinkat is felülmúlnák...- a törpe szakállával egy könnycseppet dörgölt ki a szeméből.

- Vohara? Mesélj róla, kérlek!

Ekkor a vén törpe krákogva, el-elcsukló hangon mesélni kezdett...

A barlangcsarnok építése a befejezéséhez közeledett. A fiatal galetki vadász boldogan markolta fegyvereit a nagy nyüzsgést látva. Mindenki itt volt. Az elfek is hamarosan megérkeznek, ő is csak azért sietett előre, hogy előkészítse a fogadtatásukat. Közeledtére nagy nyüzsgés támadt, ezt meghallva a fiatal tudós felugrott a földről, és a törpét otthagyva izgatottan a Tisztogató elé rohant.

- Mi történt? Megtaláltad őket?

Az újonnan érkező bólintott, majd beszélni kezdett.

- Szövetségünk tagjai végrehajtották a legnagyobb tettet a galetki faj történetében. Megtették azt, ami az isteneknek is csak egyszer sikerült. Megszervezték az Ősi Fajok találkozóját.

A befejezett és feldíszített nagyterem vakító fényben égett. Milgandok százai ragyogtak a falakon, és színes kristályok szórták szét a fényt. A terem nagy részét elfoglaló asztal körül kilencen ültek. Az egyetlen galetki, aki az asztalnál ült, emelkedett szólásra.

- Barátaim. Nagy nap ez népünk történetében, hiszen először fordul elő, hogy őseink, igazi őseink, visszatértek közénk. Tehát szeretettel köszöntöm körünkben a megjelenteket. Lord Broxen az emberek képviselője, Lantos Kevin az elfek uralkodója, Bronztörő Rugdath a törpék királya, Álnok Jimmy az árnymanók törzsfőnöke, Bölcs Theofil, a trollok hadura, Kruppelhicth a gnómok főmágusa, Sólyom Regen az alakváltók paptanácsának tagja, és végül, de nem utolsósorban Tan Wi Ho, a kobuderák shogunátusából. Legyenek üdvözölve köztünk. Kérem önöket, hogy amíg itt vannak, tegyék félre kicsinyes nézeteltéréseiket, és működjenek együtt azért, hogy népeik, népünk visszatérhessen a felszíni világba. Tudjuk, a Hegy mélyében az első évek nehezen teltek, és csak a legerősebbek maradhattak életben. De ma már mindenki berendezkedett a felszín alatti életre, megteremtették saját városaikat, és saját kultúrájuk van. De kérek mindenkit, ma együtt, közösen emlékezzünk azokra, akik hősiesen, életüket feláldozva megadták nekünk azt, hogy ma itt lehessünk.

Egy percre néma csend borult a hatalmas barlangcsarnokra. Mikor az ülést vezető galetki halkan elköhintette magát, sokak szemében könny csillogott, talán csak a legnagyobb önfegyelmű kobudera harcművész ült továbbra is rezzenéstelen tekintettel.

- Tudom, nehéz egy ilyen pillanat után megszólalni, de pár dologban meg kell egyeznünk. A Hegy mélyében szükség van az összefogásra, ezért szövetségünk szeretné, ha minél gyakrabban megismétlődne ez a találkozó. Várom a javaslatokat.

- Az emberek nevében kijelenthetem, hogy nekünk nincs szükségünk erre a bohóckodásra. A teremben nem látok semmi olyat, ami az emberek célját szolgálná, ezért nem támogatok semmilyen újabb találkozót, ezekkel a ... - Lord Broxen a mondat befejezése helyett idegesen babrálta a nyakában lógó szimbólumot.

- Mondd ki, te nyavalyás féreg, és torkodra forrasztom a szót. Tudjuk ki vagy, és mit akarsz itt. Takarodj! - az alakváltó az utolsó szavakat már üvöltötte, és fegyveréhez, egy díszesen megmunkált, túlvilági fényben égő bothoz kapott. Az összejövetelt vezető galetki úgy érezte, hogy kezd kicsúszni a kezéből az irányítás. Lord Broxen, látva a fenyegető tekinteteket, a félig kivont kardokat, a csatabárdokat szorító törpekezeket, elbizonytalanodott. Lassan felállt, majd testőreit maga köré gyűjtve, kezdeti büszkeségét visszanyerve, kivonult a teremből. Az alakváltó ekkor az ülést vezető galetki felé fordult.

- Lord Broxen, és népének minden tagja a sötét urat imádja, azt, aki miatt mindannyian a föld alá kényszerültünk. De van az embereknek egy másik városa is. Ők nem a Káosz Urát imádják, inkább poros laboratóriumjaik mélyén dolgoznak, tanulnak, és mikor előbújnak, csodálatosabbnál csodálatosabb gépek segítik munkájukat. Azt mondják, hadigépezeteik még az Ellenséget is képesek lennének visszaverni. Városuk pontos helyét az én népemből is csak páran ismerik, de megmutatjuk az utat. A káoszfattyak ellen minden segítségre szükségünk lesz.

A teremben néma csend honolt. Sokan még csak most találkoztak újra régen látott felszíni testvéreikkel, és máris nagyobb veszéllyel kellett szembenézniük, mint a föld alatti életük során bármikor, leszámítva persze az Ellenséget. Végül a kobudera törte meg a csendet.

- Népünket nem jellemzi a harc feltétlen imádata, de ahol tudunk, harcolunk a gonosz ellen. Azt hiszem, a közös ügy érdekében, hogy legyőzzük azokat, akik miatt ide kényszerültünk, fel kell ajánlanom népem feltétlen támogatását. És kérem azokat, akik ma itt megjelentek, tegyék ugyanezt. Tan Wi Ho beszédét befejezve leült. Senki sem tapsolta meg, még néhány pillanatig mindenki gondolataiba merülve ült.

- Én, Bronztörő Rugath, az egyesült törpe és elf csapatok szövetségének főparancsnoka, Hegymélye városának főtárnoka, népem első számú uralkodója, ugyanezt teszem.

Ekkor már nem lehetett leállítani a lavinát. Mindenki egyszerre kezdett el beszélni, és ajánlotta fel segítségét, részvételét a szövetségben. Még az árnymanók vezére is, akik pedig nem jószívűségükről és áldozatkészségéről ismertek, felajánlott egy csapat "felderítőt", akik, mint mondta, "képesek behatolni az ellenség sorai közé, és ott zavart okozni". Már mindenki a háborúra készült, mikor ismét Tan Wi Ho emelkedett szólásra.

- Egyelőre nincs szükség rá, hogy harcot indítsunk ellenük. Ha megtennénk, mi sem lennénk jobbak, mint ők. Azt javaslom, várjunk, és fél év múlva, mikor újra találkozunk, döntsünk a további...

- Torzszülöttek! - a galetki őrszem szavai jeges nyílvesszőként csapódtak bele a jelenlevők szívébe. Mindenki felugrált, teljes lett a kavarodás. Többen elindultak a barlang szája felé, ahol már láthatóvá vált az az aprócska lény, mely szürcsölve nyelte magába a csarnok bejáratát láthatatlanná tevő védőmágia szálait. És láthatóvá váltak mögötte azok a szörnyek, melyek egy sötét elf varázsló vezetésével üvöltve indultak rohamra. A csata rövid volt, de véres. A sziklák közül, egy láthatatlan sarokból villám csapódott ki, azonnal szénné égetve a varázstudót, majd az Ősi Népek és galetkik egyesített csapata teljes, megsemmisítő csapást mért a torzszülöttekre. Veszteségeik nem voltak...

A megbeszélés ezután teljes nyugalomban folytatódott. A szövetség főmágusa, a gnómok jelentős segítségével újraszőtte a rejtőmágiát, majd, miután megígértette vele, hogy megtanít neki néhány trükköt, visszaült őrhelyére, a galetki őrszemek is ismét elfoglalták leshelyeiket.

Az Ősi Népek első Tanácsa jelentős eredményeket hozott. Megfogadták, hogy fél év múlva újra találkoznak, és akkor majd döntenek az emberek elleni lépésekről. A szövetség tagjai elhatározták, hogy miután ennek a barlangnak a helyét ismeri az ellenség, újat építenek. Az építkezéshez a törpék rögtön segítségüket és szaktudásukat ajánlottak fel. Miután a népek vezérei eltávoztak, a galetki vadászok még sokáig a nyomukban maradtak, míg el nem hagyták a szint csatornarendszerét, és ahol már biztonságban voltak. Majd mindannyian visszatértek a szövetségi barlangba, mely immár az övék volt. Ők voltak, azok, akik rengeteg munkával megalkották mindezt, ők voltak azok, akik megszervezték Őseik talalkozóját, talán ezer év óta az elsőt. Ők voltak Vohara Keresői.

A cikk az Alanori Krónika 59. számában jelent meg.

A cikk a Beholder Kft. oldaláról származik.
A cikk a weben a http://www.beholder.hu/?cikk=5401 címen elérhető.
Létrehozás: 2004. február 26. 12:53:49Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 Küldd el a cikket másoknak