Vissza a Főoldalra
 

Hírek
Mi is az a Shadowrun?
Chat, üzenõfal
Fórumok
Shadowland
Szavazások
Ismertetők, írások
Kaladmodulok
Novellák
Cikkek a Krónikából
Shadowrun könyvek
Linkek
Letöltés
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
A pillanat képe
A Csíkos Vadász akció közben
Küldd el képeslapként!
A Csíkos Vadász nevű, egyébként csinos, kedves nő, ezúttal akció közben, mikor megmutatja a "foga fehérjét" és igazi alakját.
Nézz szét a galériában!
Könyvismertető - Nigel D. Findley: A nap háza
Könyvismertető - Mel Odom: Hajtóvadászat
Könyvismertető - Robert N. Charrette: Jogos kárpótlás
Könyvismertető - Stephen Kenson: Keresztutak

A lista folytatása...
A gyűrű - Shadowrun novella (2)
Játékost keresek! (105)
Robert N. Charrette: Sose kezdj sárkánnyal (15)
Online Shadowrun project (69)
Shadowrun 4. kiadás (151)
Magyar Shadowland (2074)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Stephen Kenson: Mérgek könyve (részlet)

Juan Espinosa nem volt különösebben bátor ember, és ez most komoly gondot jelentett. Miközben az Aztechnology Piramis bevásárlóközpontjának felső szintje felé tartott, meglazította nyakkendőjét, hogy enyhítse a szorítást, amelyet a nyakán érzett. A tökéletesen szabályozott hőmérséklet ellenére a homlokán kövér izzadságcseppek gyöngyöztek.

A hatalmas ablakokon keresztül megpillantotta a tiszta esti égboltot. Kellemes felüdülés volt ez a négy napja tartó eső után. A kinti barátságos idő óriási tömeget csábított, hogy idebent töltsék az idejüket. Az áruház megtelt vásárlókkal. Espinosához hasonlóan a legújabb céges divat szerint öltözött férfiak és nők farmer, szintibőr vagy épp városi indián ruhákat viseltek. Néhány metahumán is feltűnt itt-ott, de a vevők nagy része humán volt. A legtöbb metahumán nem engedhette meg magának, hogy az Aztechnology áruházban vásároljon, a tulajdonosok legnagyobb megelégedésére.

Espinosa leküzdötte a késztetést, hogy rövid időn belül már vagy ötödször forduljon hátra. Ehelyett inkább a Lordstrung kirakatüvegének tükrében figyelte, követik-e. Képtelen volt megállapítani, hogy figyeli-e valaki. Ám ahogy a mondás is tartja, azért, mert üldözési mániád van, még nem biztos, hogy nem követnek. A közeli éttermek asztalai mögött észrevett egy sor videotelefon-fülkét, mire önkéntelenül meggyorsította lépteit. Amint odaért, elfoglalta az egyik üres fülkét, és becsukta maga mögött a hangszigetelő üvegajtót. A zsebéből egy hitelkártyát szedett elő, melyet becsúsztatott az előtte álló készülékbe. A szürke képernyő nyomban feléledt, mire Espinosa a billentyűzet segítségével tárcsázta a korábban kapott számot. Remélte, pontosan emlékszik, mert nem merte megkockáztatni, hogy a kiberver memóriájába lementse.

Az a néhány másodperc, amíg a kapcsolásra várt, egy örökkévalóságnak tűnt. Nem bírta megállni, hogy ne nézzen ki a körötte hömpölygő tömegre. Még mindig semmi nyomát nem látta annak, hogy figyelnék, de a rengeteg ember közül bárki lehetett az az egy, aki szemmel tartja őt.

– Kissé izgatottak vagyunk, Mr. Espinosa? – érkezett egy hang a telekomból, mire az Aztechnology-alkalmazott ijedten fordult a képernyő felé. Egy rajzfilmfigura mosolygott rá lágyan: csinos fiatal lány, szív formájú arccal, hihetetlen nagy szemekkel. Hullámos, csillogó fekete hajában egy ezüstszimbólumokkal ékített fejpánt díszlett.

– Nincs mi miatt aggódnia – folytatta dallamos hangon az idegen. – Mindent az irányításunk alatt tartunk, és eddig pontosan a terv szerint haladunk.

– Hát… hát persze – hebegte Espinosa, majd nagyot nyelt, és izzadságtól nedves kezét a nadrágszárába törölte.

– Készen állunk az indulásra. Menjen ki a fülkéből, és induljon a Soya-King felé! A többiről majd mi gondoskodunk.

– De mi van, ha… – kezdte a férfi aggódva, ám a képernyő elsötétült. A kapcsolat megszakadt, és Espinosa biztosan érezte, hogy a szám másodszor már nem működne. Csak annyit tehetett, hogy követi a kapott utasítást. Kihúzta a gépből a hitelkártyáját, kinyitotta az ajtót, és elindult a Soya-King irányába. Beletelt egy kis időbe, míg átverekedte magát az étkezőrész asztalai között.

Épp mielőtt elérte volna a célját, egy bőrdzsekit viselő tündébe ütközött. Espinosa sajnálkozó mosollyal fordult az idegen felé.

– Hé! Figyelj már a francos lábad elé! – morogta a tünde.

– Sajnálom, én…

– Igen? Hát még sokkal jobban fogod – hergelte magát egyre jobban a tünde, és megragadta Espinosa gallérját. Magához rántotta a gyönge céges öltönykét, hogy az arcuk szinte összeért, bár a tünde jó tíz centivel magasodott a másik fölé. Kékes szikra vonta magára Espinosa figyelmét. Ahogy lenézett, még épp megpillantotta a tünde kezében a sokkolót, mielőtt az a testéhez ért.

A tünde nekinyomta a kis fegyvert a másik gyomrának. Espinosa egész testében összerándult, ahogy az elektromos kisülés végigcikázott rajta. A lába felmondta a szolgálatot. Még hallotta, ahogy körülötte az emberek sikoltozni és kiabálni kezdenek, amikor észrevették, mi történik. Ekkor a tünde a földre dobta őt. Mielőtt elveszítette teljesen az eszméletét, csak egyetlen kérdés fogalmazódott meg benne: „Hol rontottam el?”

Kellan Colt az egyik büfékocsi mellől figyelte, mi játszódik le Espinosa és a tünde támadó között. A tünde hagyta a padlóra zuhanni az elkábult férfit, majd elhátrált, és fürgén eltűnt a forgatagban. Kisebb tömeg gyűlt össze: mindannyian látni akarták, mi történt. Kellan egy pillanat alatt Espinosa mellett termett. Leguggolt mellé. A férfi nyögdécselve hevert előtte, de látszott, fogalma sincs, hol van, és mi történt vele.

– Ó, Istenem! – aggodalmaskodott Kellan elég hangosan, hogy a körbenállók is hallják. – Valaki hívjon segítséget! Nyomjanak meg egy Pánik gombot!

Többen is a zsebükbe nyúltak a telefonjukért, hogy a készülékekbe épített segélyhívó billentyűvel nyomban értesítsék a hatóságokat a veszélyhelyzetről. Kellan benyúlt Espinosa zakójába, és „elővette” az apró jeladót, amelyet eddig a markában rejtegetett.

– A DocWagon már úton van – magyarázta, miközben felmutatta a kis szerkezetet, hogy mindenki lássa. – Mindenki lépjen hátra! Hagyjunk egy kis helyet a fickónak, hogy levegőt kapjon, míg a mentők ideérnek!

Az összegyűlt tömeg (hálásan, hogy valaki megmondta, mit tegyenek) lassan hátrébb húzódott, közben izgatottan sutyorogtak egymás közt, találgatva, mi történhetett. Hirtelen különös zaj vonta magára a körbenállók figyelmét, amely az áruház folyosója felől érkezett.

Kellan amint felpillantott, meglátta, hogy az egyik közeli sarok mögül kifordulva az Aztechnology biztonsági csapata közeledik. Pattogó parancsokkal zavarták el az útjukból a bámészkodókat. Az emberek nyomban szétrebbentek, amikor az érkező csoport kezében megpillantották a puskákat. Hamarosan lézercélzók sugarai pettyezték a padlót és a falakat. A biztonságiak matt fekete páncélt viseltek. A sisakok rostélyán keresztül egyikük arca sem látszott. A hozzáértők nyomban tudták, hogy a golyóálló műanyag lemez mögött taktikai információkat szolgáltató kijelző segíti a fegyveresek ténykedését.

– Mindenki vissza! – dübörögte a csapat vezetője, és hogy nyomatékot adjon a szavának, intett a fegyverével. A tömeg szó nélkül engedelmeskedett, és még hátrébb lépett, egyedül hagyva a kialakult kör közepén az őröket, Espinosát és a mellette térdeplő Kellant. A lány lassan felállt, és néhány lépést hátrált, a kezeit maga mellett tartva, hogy az őrök jól lássák. Elképzelhető, hogy a gondosan karbantartott csúcstechnológiás puskákba gumi- vagy kábítólövedékeket töltöttek, de Kellan gyanította, most nem ez a helyzet. Bajban volt.

Az őrök egy szempillantás alatt körbevették Espinosát, a vezetőjük pedig Kellanra szegezte a fegyverét. A lánynak nem kellett lenéznie, hogy tudja, fehér felsőjén most egy vészjósló vörös pötty éktelenkedik. A páncélos óvatosan feléje lépett.

– Rendben van, hölgyem – kezdte. – Kérem, tegye a kezét hátra…

Váratlanul hangos döndülésre kapták fel a fejüket, amely az ebédlőrész távoli sarkából érkezett. Az őrök célzásra emelt puskákkal megpördültek, és a zaj forrását kutatták. Egyikük idegességében rövid sorozatot eresztett meg. A lövedékek ujjnyi lyukakat szaggattak a szemközti falba, majd ahogy eltalálták az egyik neon reklámtáblát, az szikraesőt szórva darabokra robbant. Egyértelműen nem kábító lövedéket használtak.

Kellan egy gyors pillantást vetett a meggyilkolt cégérre, majd ismét az őrök felé fordult. Mire az Aztechnology-őrök ismét feléje fordultak, ő egyik kezét felemelve gyors, pergő nyelven kimondott néhány szót. A hangját elnyelte a környező zűrzavar, de úgysem értették volna, még akkor sem, ha az egész áruházban néma csönd honol. A biztonságiak vezetője épp akkor fordult a lány felé, amikor az egy ökölnyi fényes gömböt hajított a lábához. Annyi ideje sem maradt, hogy figyelmeztesse a társait.

A ragyogó gömb hangtalanul felrobbant, beborítva az őröket és Espinosát egyaránt. Kellan igyekezett a varázslat hatósugarát a fegyveresekre és Espinosára szorítani, de még így is a körön belül szorult néhány bámészkodó is. A lány nem tudott ezzel mit kezdeni, ő minden tőle telhetőt megtett, hogy a legkevesebb embert találja el. Ahová az aranyló fény elért, az emberek összeestek, akár a zsinórjukat vesztett marionettbábuk. Az Aztechnology-őrök és még vagy féltucatnyian a földre zuhantak. Nem hallatszott egyéb, csak a testek tompa puffanása és a fegyverek hangos csörömpölése.

Kellan benyúlt a zsebébe, és elővett egy apró headsetet, amelyet nyomban a jobb fülére helyezett. Eközben egy tünde és egy ork rohant feléje. A sokkot kapott tömeg némán figyelte az eseményeket. Némelyek a padlón hasaltak, mások az asztalok vagy éppen egy árva szék mögött kerestek fedezéket.

– Jackie, bajban vagyunk – szólt Kellan a mikrofonba. – A biztonságiak ránk másztak. Indulunk a leszálló felé. Szólj Maxnek, hogy siessen!

– Vettem – érkezett egy női hang. – Fedezlek, amennyire csak lehetséges.

– Mi történt? – kérdezte a tünde, aki ártalmatlanná tette Espinosát. Eközben a másik férfi, egy termetes ork, a céges fickó mellé térdelt.

– Nem tudom – vont vállat Kellan. – Bizonyára kaptak egy fülest. Állig felfegyverkezve várakoztak a közelben. Nem úgy tűnt, mintha a szokásos biztonsági szolgálat emberei lennének.

– Ki van ütve – dörmögte az ork, miután ellenőrizte Espinosa pulzusát, hogy megbizonyosodjon, életben van-e még.

– És még egy jó ideig úgy is marad – bólintott Kellan. – Kapd fel! El kell tűnnünk innen, amilyen gyorsan csak lehet.

Minden további szó nélkül az ork könnyedén felemelte az eszméletlen férfit a vállára, mintha annak nem is lenne súlya. Kellan közben megnyomta az adóvevő beszélőgombját.

– Jackie, nálunk van a csomag, de szükségünk van a legrövidebb kivezető útra.

– Van egy vészkijárat tőletek balra – érkezett a dekás válasza egy másodperccel később. – Úgy négy méterre lehet a folyosón. Tizennyolc emeletnyire vagytok a leszállótól.

Kellan bólintott, majd szólt a többieknek, hogy induljanak, azzal futva elindult a jelzett irányba.

– Megállni! – érkezett a parancs mögülük, épp amikor elérték a vészkijárat ajtaját. Kellan ahogy hátrafordult, egy újabb osztag biztonsági őrt vett észre. Az elöl haladók célzásra emelték a fegyverüket.

– Menjetek! – kiáltotta Kellan, mire a tünde kilökte az ajtót, és rohant tovább. Riasztócsengő éles hangja töltötte be az áruházat, ahogy az ajtó kivágódott. A tünde nyomában az ork sietett öles léptekkel, vállán a még mindig eszméletlen Espinosával. A sort Kellan zárta. A lánynak épp sikerült átnyomakodnia a lassan becsukódó ajtón, amikor lövések dördültek. A töltények visszhangozva téptek tenyérnyi lyukakat a falba, és fülsértő csendüléssel pattantak le a vasajtóról. Kellan próbálta a testével belökni a kínosan lassan záródó ajtót, de hamar feladta a próbálkozást, és hagyta, hogy a hidraulika végezze el a feladatot, míg ők hárman nekivágtak a lépcsőnek.

– Jackie, kellene egy kis…

– Felülírom a rendszert, hogy az összes vészkijárat zárva maradjon – szakította félbe a dekás –, és leállítom a felvonókat. Ez lelassítja, de megállítani biztosan nem fogja őket.

Ekkor Kellan meghallotta, hogy az üldözőik valami súlyos tárggyal igyekeznek áttörni az ajtót.

– Vettem – felelte a lány futtában.

– Átkozott dagadt öltönyke! – mérgelődött az ork, miközben a negyedik lépcsőfordulóhoz értek. – Igazán leszokhatna a nachoszabálásról.

– Ez rád is vonatkozik G-Dogg – gúnyolódott vigyorogva a tünde, miközben hosszú ugrásokkal kettesével, hármasával szedte a lépcsőket.

– Akkor talán, Orion, neked kéne vinni a hájas belét – vágott vissza G-Dogg.

Az alattuk lévő szinten hirtelen kivágódott egy ajtó, és nyomban utána lövések dördültek. A töltények szikrázva pattantak le a vaslépcsőről és a korlátról.

– Álljanak meg, ahol vannak! – kiáltotta az egyik őr.

– Menjetek tovább! – utasította Kellan a társait. A tünde habozott egy pillanatig, de G-Dogg szó nélkül elrohant mellette, így Orion is megfordult, és követte az orkot. Kellan a magasba emelte a karját, és ugyanazokat a szavakat kántálta, amelyeket az étkezőteraszon használt nemrég. Újabb ragyogó gömb szállt a levegőben, miközben három biztonsági őr rohant felfelé a lépcsőn. A hangtalan robbanás nyomán három eszméletlen páncél hevert a padlón.

Kellan futni kezdett a többiek után, de a lába egyszer csak megbicsaklott, ő pedig a korlátba kapaszkodva kapkodott levegő után. A két kábító varázslat ilyen rövid időn belül most behajtotta rajta a tartozást. Nem volt biztos benne, hogy képes lenne ismét használni egyet, de remélte, nem is lesz rá szükségük. Kényszerítette magát, hogy továbbmenjen. Lassan beérte a többieket.

A leszállóhelyre nyíló vészkijárat ajtaja kivágódott, ahogy G-Dogg nekirohant a vállával, a három árnyvadász pedig, akár a silóból kirobbanó rakéta, kitört a szabad levegőre. Az Aztechnology Piramis legalsó leszállópályájára értek. Az épület az ősi azték mintára épült, csak lényegesen nagyobb kivitelben. Minden „lépcsőfokon” egy-egy kifutó kapott helyet, ahol rotoros és helyből felszálló gépek tudtak landolni. Ahogy a pálya felé közeledtek, egyszer csak feltűnt előttük egy kisméretű Federated-Boeing gép. Úgy nézett ki, mint egy furgon, amelyre rövid szárnyakat szereltek. Ezek most lassan elfordultak, hogy a hajtóműveivel így egy helyben tudjon lebegni. A gép oldalán vörös színnel a DocWagon logója virított.

– A biztonságiak felétek közelednek! – figyelmeztette őket Jackie.

– Vettem – felelte Kellan. – Tűnjünk végre el innen!

– A fene! Épp mikor kezdene érdekes lenni a dolog – vigyorgott G-Dogg, miközben Espinosát betuszkolta egy módosított tűzoltókosárba.

Ahogy a gép futóműve a kifutóra ért, az ajtaja félrecsúszott, és egy hatalmas troll alakja tűnt fel mögötte. Busa feje és görbe szarvai még úgy is a gép mennyezetéhez értek, hogy a férfi guggolt odabent. A hajtómű kavarta szélben hosszú haja csapdosva vágott az arcába. Hosszú, páncéllemezekkel bélelt vastag kabátot viselt, amelyre tucatnyi misztikus szimbólum és jel volt hímezve. Egyik kezében egy görbe faragott botot szorongatott a végén egy kristállyal. A másik kezével a csapat felé intett.

G-Dogg-gal az élen a gép felé robogtak. A troll kiugrott a gépből, és félreállt, hogy az ork be tudja fektetni az eszméletlen humánt a gép gyomrába.

– Lothan! Nyomunkban a baj! – kiáltotta Kellan torkaszakadtából, hogy a troll a hajtóművek zaján keresztül meghallja őt. Válaszul a mágus szélesen elvigyorodott, mire az agyarai elővillantak az ajka mögül.

– Azt hiszem, meg tudjuk oldani a problémát – felelte mély basszus hangján a troll. Botjával az épület falára mutatott, majd négy szót dörmögött, amelyeket Kellan nem ismert fel. A bot végén a kristály felragyogott, majd éles fényű kékesfehér sugarat lövellt. Lothan a fénynyalábot lassan végigvezette a falon és az összes ajtón. Ahol a fény megérintette az épület oldalát, vastag jégpáncél jelent meg recsegve. Az áttetsző fal legalább tíz centiméter vastag volt. A troll elégedetten morgott, miközben a munkáját mustrálta.

– Csinos – méltatta Kellan. – Ezt feltétlenül meg kell tanítanod!

Lothan elmosolyodott.

– Mindent a maga idejében. Most pedig induljunk! Úgy hiszem, lassan visszaélünk a vendégszeretettel.

Kellan és Lothan bemászott a gépbe Orion után, majd G-Dogg behúzta a tolóajtót. A hajtóművek felpörögtek, miközben lágyan elemelkedtek a kifutópályáról, majd elfordultak az Aztechnology Piramistól, és a Seattle metroplexum belvárosa felé vették az irányt.

– Kapaszkodjatok! – érkezett egy új hang a mikrofonba, ezúttal egy mély és rekedtes. – Elhúzunk innen.

A gép megremegett, ahogy a szárnyak irányba fordították a hajtóműveket, és hirtelen gyorsulva száguldani kezdtek. Kellan megragadta az egyik széket és a biztonsági övet, miközben kinézett az ablakon. A levegő odakint természetellenesen összesűrűsödött és elsötétült.

– O-ó! – ismerte fel a lány az újabb veszélyt. – Lothan, társaságot kaptunk.

Egy erős széllökés hatására a gép megbillent. A motorok felpörögtek, és küszködve igyekeztek a levegőben tartani a repülőt, miközben vészesen veszítettek a magasságukból. Kellan a gyomrát a torkában érezte. Kapaszkodó után nyúlt, hogy hanyatt ne essen.

– Átkozott őrző elementálok! – morgolódott Lothan, miután a feje keményen a kabin falának csapódott. – Max, tartsd egyenesben a gépet! – kiáltotta.

– Mit gondolsz, mi a franccal küzdök egyfolytában? – érkezett a dühös válasz a hangszórókon keresztül. – Lothan, szabadulj meg ettől, mielőtt a betonba passzíroz mindannyiunkat!

– Most nagyon figyelj! – vetette hátra Lothan a válla fölött Kellannak, majd amennyire csak tudta, megvetette a lábát a remegő kabinban. Függőlegesen tartva két kézre fogta maga előtt a botját, behunyta a szemét, és koncentrált. Varázserejű szavakat mormolt, miközben a kristály ismét felragyogott. Lothan minden erejével a kint tomboló lényre koncentrált, hogy elűzze a szellemet, mielőtt az őrült tombolása közben darabokra szaggatja az apró repülőgépet.

Kellan kilesett az ablakon, és áthangolta érzékeit a fizikai világról az asztrálsíkra. Kizárta a város felől érkező ingereket és fényeket, valamint a piramis faragott élei felől érkező kristályos csillogást. Igyekezett nem venni tudomást a kabin rázkódásáról és a mindent betöltő fémes csikorgásról, hogy a fizikai világon túlra pillantva meglássa, mi van ott valójában.

Az elementál egy vékony alak volt. A testét rongyok fedték, amelyek hosszú hajával együtt lobogtak az őrült szélviharban. Úgy nézett ki, akár egy hárpia: hegyes orr és áll, a szeme helyén fekete üreg, amelynek mélyén elektromos kékes fény derengett. Kitátotta a száját, és együtt sikoltott a széllel. Csontszerű karját maga elé tartva küzdött a géppel és Lothan űző varázslatával egyszerre.

Kellan egyik kezét az ablakhoz nyomva összeszedte minden megmaradt erejét. A másik kezével rajzolni kezdett a levegőbe. Az ujjai nyomán mágikus szimbólumok jelentek meg előtte lebegve. Végezetül kimondta a varázslat szavait, majd a légelementálra mutatott. Fényes lándzsa szökkent az ujjából a lény felé. Egyenesen és megállíthatatlanul szelte át a köztük lévő távolságot, majd hangtalanul átütötte a szellem testét. Az elementál felsikoltott, ezúttal fájdalmában, majd köddé robbant, és szétfoszlott a lassan elhaló szélviharban.

Max egy pillanat alatt visszanyerte uralmát a gép felett, és ismét megindult a metroplexum irányába. Lothan kinyitotta a szemét, majd Kellan mellé sétált, és leült az üres székbe.

– Kezemben tartottam az irányítást – mondta a troll nyugodt hangon, mire Kellan vállat vont.

– Arra gondoltam, hogy muszáj megszabadulnunk ettől a dögtől, mielőtt újabb őrelementálok érkeznek, ráadásul te épp lekötötted a figyelmét.

– Logikusan hangzik – bólintott Lothan. – Mindenesetre legközelebb légy óvatos, mielőtt félbeszakítasz egy űző rituálét! Egy efféle varázslat nem mindig ilyen sikeres.

Pfú, szívesen – gondolta a lány, de megtartotta magának a csípős megjegyzést.

– Észben fogom tartani.

Pillanatnyilag elégedetten a válasszal, Lothan elővette az adóvevőjét.

– Mi a helyzet Jackie?

– Leárnyékoltalak titeket a légi irányítás rendszerében, így az Aztechnology nem fog tudni követni – felelte a dekás. – Mire találnak valami használható nyomot, már messze jártok.

– Kiváló – mondta Lothan, majd a fedélzeti rádióba szólt. – Max, hazafelé, hogy lezárjuk végre ezt az ügyet.

– Vettem – felelte a pilóta. – Úgy tűnik, tiszta utunk lesz. Semmi perc alatt ott leszünk a találkozó helyszínén.

– Akkor talán – fordult a troll a többiekhez – átgondolhatnánk, hol is került homokszem a gépezetbe.

Lothan ugyanarra a logikus következtetésre jutott, mint Kellan és valószínűleg mindenki más is. Rosszul sült el a dolog, amely csak egyet jelenthetett: kiszivárgott az információ, vagyis valaki eladta őket. Ha pedig ez így van, a tettes fizetni fog ezért.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Stephen Kenson: Született vadász (részlet).

Létrehozás: 2007. január 18. 11:42:02
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2024
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.