Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Karakterválasztás
Új karakter
Statisztikák
Fórum
Chat, üzenõfal
1. Játékos oldal
2. Játékos oldal
Rövid leírás
Gyakori kérdések
Tippek és trükkök
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
A pillanat képe
A negatív létsíkon
(Túlélők Földje)
Küldd el képeslapként!
Miután az első kalandozók bejárták a negatív létsík kies tájait, beszámolóik szájról szájra járnak: "A negatív létsíkon döbbenetes, a ghallai életképhez semmiben nem fogható látvány fogad. Az égbolt sötét, mint a csillagtalan éjszaka. Hol sűrűbb, hol ritkább, baljóslatú mágikus köd borítja a tájat. A mágia természete teljesen más, óvatosan kell itt hát bánni a varázslással is."
Nézz szét a galériában!
Milyen fejlesztést szeretnél látni a Sárkányölőn? (931)
106.szint (20)
Ghalla Története (1)
Vén Golod meséi... (37)
VAlami BUG lehet (565)
A kalandozás is lehet kemény... (472)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:







Utoljára ezt küldték:
A káosz kapuja
Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 
 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Nézet:
Elátkozva...

Erőm támad:
Szél és bánat.
Szívet-vágyat
Áthat, áthat.

Lelkem felkel,
Bűvös fegyver.
Átok megver,
Lépésemmel.

Lábam mozdul,
Láncrém bolydul.
Felém fordul,
Gyomra kordul.

Előlépek.
Remegve félek.
Hiába remélek.
Romlott élet...


Az_Kriptáit_Ásni
 
A kín, s öröm mezsgyéjén tánc éled
-Vékony ingaláncon függ az élet-

Sirató zeng síri mélyen, tombol
-Az idő ma zárt kapukat rombol-

Víg dallam száll veretes ódaszó
-Sajgó gondokra fátyolos vigaszt adó-

A távolban dob lüktet, monoton
-A lélek ma a testnek robotol-

Ritmust ver mellé egy szívszólam
-A fény a holnapból hol van?-

Óvatos figurát jár a leláncolt láb
-Lépteken múlik, hogy eddig vagy tovább-

Néha mindkét dal egyszerre hallható
-A határ keskeny, kínzó a muzsikaszó-

Hajnalra talán az egyik hang elhallgat
-Egyszer vége minden fájó dalnak-

A kín, s öröm mezsgyéjén párostánc éled
-A vak reménység lététől függ az élet-


Egy ismerősöm, Damien verse volt ez.
 
oké, köszi
 
Persze, 18 múltam.
 
Nagyon jók a verseit, megmondod, hány éves vagy?
 
Többé nem bízom...

Haragjaim napja vagyon,
Elmém rágják, én meg hagyom.
Lelkem keserűsége el eped,
Remény nincsen, így megreped.

A nyílás a szájam vagyon,
Gúny ömlik ki, maró nagyon.
Ellenségemmé lettél Világ,
Kerüljék sírodra hervadt virág!

Csak hogy kínozz megmutattad,
S mikor kértem, Te másnak adtad!
Átkozlak hát én már Téged,
Egész addig míg nincs véged
S majd hervadt virágot viszek Néked.

A hűség a naívság legigazibb képe,
Ezer zokogó szívnek hullott tőle vére.
Elbukott a vizsgán az igaz szerelem,
Bármit érezz halandó, csak múló hiedelem!

Bármit érezz, csak játszik a Világ,
Színpadján mulattatod a bábmester fiát.
Bármit kérdezz, maradj csendben s figyelj,
Kacagásuk bántó, mennydörgő égi jel.

Lelkemben a fekély hízik,
Tanult sokat, ismét nem bízik.
Elkövetett már néhány hibát:
"Kétszer ugyanazt nem!" -kiált.

Mind látják a lelkem baját,
De nem gyógyítja sebem a barát,
Sem a család...
Sem a magány...

Krematórium most érzelmem tajtéka,
Elemészti testem fájdalmam játéka.
Felperzseli a hozzám közel állókat,
Meneküljetek! Nem akarom bántani a jókat.

Egy maradt nekem, az Éjszaka védelme,
Ide temettem érzelmem, mi életem értelme.
Az Anyasötét kebelére visszatérni vágyok,
Árnyékom mi örökké hű s nem a csalfa lányok.


Az_Kriptáit_Ásni
 
Egy újabb telerótt lap...
(avagy egy kis kritika az asztalfióknak)

Teljes harangszóval kezdődött az ünnep,
Alkoholmámoros, parázna bűntett.
Trubadúr és bandája mulatós zenébe kezd,
Táncra perdül az aljanép, minek semmi se szent.

Egy vagyok ott, jómagam, táncra kélek énis,
Egy bárd tisztasága sérthetetlen mégis.
De ki mondta hogy költő vagyok?
Mit bizonyítanak az éjszakákon telerótt lapok?

Nem gondolva másra ott ropom a táncot,
A zene szeretete nekem eleven átok.
Örömteli átok melyet elhoztam magammal,
Mozdulok is tovább együtt a hanggal.

Arctalan tömeg zsong rózsaszínű mázban,
Mosolyuk szikrázó, de ez csak a látszat.
Belül üres mind, lelkük helyén setét,
De elrejti mind jól e nyílvánvaló sebét.

Egymás elől bizonyára, de beléjük látok,
Mint a zeneszeretet, ez is szintén átok.
Nem kell egy szót szolnom, meglátom a hibát,
De bárdot játszom a színdarabban, nem pedig bírát.

Egy vagyok ott, jómagam, táncra kélek énis,
Egy bárd tisztasága sérthetetlen mégis.
De ki mondta hogy költő vagyok?
Mit bizonyítanak az éjszakákon telerótt lapok?

Ők annál inkább megítélnek engem elsőre,
Hisz okosak, mint a borjútakony belsője.
Mit tudhatnak rólam a balga majom-fattyak?
Nem rút csibének látszanak az ifjú hattyak?

Rajtam nevetnek: "Nézd, milyen gyenge!"
Ám a szavak fegyverével nállam a penge.
De nem döfök!
Inkább megtűröm őket a zajos zenében,
S keserűen mosolygok a sok silány egyénen.

Táncolom tovább a színjáték táncát,
Hallgatom az érzelmek zenéjét,
S nyögöm az élet rabláncát.
...

Késő van már, rég elütötte az éjfélt az óra,
Holnap talán új remény válik valóra?
Mostmár nyugovóra térek, leteszem a tollat,
Lesz alkalmam teleírni néhány lapot holnap.


Az_Kriptáit_Ásni
 
tetszett.
 
Utolsó reggel...

Eljött újra a hajnal, fényes kikelet,
Várva-várta hogy megtörje a telet.
Mint egy álom, semmiből válik valóra,
Madármuzsikára virrad az óra.

Szerelem, szivárvány, szépség: idilli a táj,
Egy sem tudja közüle, hogy ez múló álom-dagály.
A Napkorong lassan délbe fordul,
S óvatlanul megcsúszva lefelé lódul.

Az elhulló Nap nem tud tenni másként,
Bukása szükségszerű, nem pedig szándék.
Mi végre volt az a sok szépség,
Ha eltakarja mindet az eleven sötétség?

Hamar horizontot ér tehetetlen teste,
Vére még világít, a láthatárt vörösre festve.
Majd alábbhagy az is, lelke pokolra kerül,
Összetört alakjára rongyos éjlepel terül.

Száz árnyék bújik elő áldozatot szedni.
De hányat!?
Rút bűneiből növeszt szentségtelen hájat.
Lepergett az utolsó szem Élet-homok:
Megszólalnak egyszerre az Ítéletnapi dobok.

Szenvedés, szétesés, szellemek: uralja e tájat,
S néma szavak kürtölik szét a halálvágyat.
A Holdkorong hirtelen éjfélbe fordul,
Ezer rémséges Bezekira gyomra kordul.

Az Éj Népe tesz róla, hogy ne maradjon
Több madár, mindőjük pusztulásba haladjon.
Muzsikájuk ugyanis mindent vágó fegyver,
De ha nincsen madárszó, nincsen több reggel.

Fekete máglyára veti a sok tollas mártírt,
A történelem is zokog, mit ma éjjel átírt.
Érzi már az Éj, hogy minden rendben,
S csak áll elégedetten a letarolt csendben.

Talán van még remény a fényt hozó szóra?
A sötét bukása -mint annyiszor- ismét válik valóra?
Hisz precíz a gyilkos, de tökéletes munka nincs,
S a pontatlanság ez esetben valódi kincs!

Talán dacol még egy kis madár valamerre,
Hősies bárdként várva a reggelre.
Damoklész kardjaként lebeg az Éj feje felett:
Várja a dalnok, hogy megtörje az éjszakai telet...


Az_Kriptáit_Ásni
 
ez az előző szvsz nagyon gyenge de kösz
 
Te ehhez nagyon értesz ;)
 
Paranoid

Éj takar tüzesen
Rohanok sebesen.
Ha utolérnek végem.
Igen, tudom!

Lábom ragad a földön
Adrenalin: kín s öröm.
Üldözésem egyetlen s örök.
Igen, tudom!

Halál rám fagyosan
Néz, testem hűl hamarosan.
Hátranézek, nemlátom, de ott van.
Igen, tudom!

Szaladok szélsebesen
Árnyékom velem: ez kell nekem.
Félelmem örök, paranoid a lelkem.
Igen, tudom!


Az_Kriptáit_Ásni
 
oké, majd írok én is
 
igen, saját szerzemény.
majd bemásolok 1-2 nem én általam írottat is, de feltüntetem melléjük a szerző (fantázia)nevét külön.
régebben mondtad, hogy lassan elkezdesz ide írni. szívesen olvasnék tőled saját művet is, úgyhogy hajrá!

PS: Az_Kriptáit_Ásni az én írói "álnevem"
 
Ezt a verset te írtad?
 
Éj van...

Éj van s kitekintek az ablakon,
Kint száz ház, ezer mécs: mind vakon.
Egy sem meri nézni, a téren egy halom.
Én mégis meglátom, átlátok az ablakon.

Tér közepén halom, s fájdalmat kiált,
Kopott kőtábla a halmon, látom rajta mi állt.
Jött a lovaskocsi, a gyerek óvatlanul ki állt.
Az anya helyben temethette a szörnyet halt fiát.

Eljött az éj, hogy csillapítson vágyat,
De késett, az anya már megvetette a halál-ágyat.
Csak karcolt a pengével, mégis elég mély a vágat.
Vérkoszorút szőtt sebtében magának.

Éj van s kitekintek az ablakon,
Az iker-sírunkon ezer mécs: egy halom.
Mellettem anyám, s egy gyászoló búvik a padon.
Én mégis meglátom, átlátok az ablakon.


Az_Kriptáit_Ásni

PS: verseket is nyugodtan lehet írni ide
 
Csak másoltam, de nekem tetszik, azért raktam be )
 
jaj bocs amugy faxa,gratula..
 
az rpg.hu ról másoltad ide,vagy oda is te irtad?
 
Itt a folytatás, csak nem fért be teljesen.

...át, lassítás nélkül, s csupán akkor tettek kisebb kerülőt, ha éppen egy nagyobbfajta szikla került az útjukba.
A csillagász hamar kifulladt, de nem adta fel: élemedett korához képest meglepő fürgeséggel kapkodta szikár lábait. Futás közben még odalihegte:
- Véghül is… meghnézhetem… azt az átkhozott Nyilast… otthon a theraszomról is… széph… khényelmeshen… nem ighaz?
 
Amint a nap lebukott a hófödte csúcsok mögött, a sötét egyszerre zuhant a tájra, mintha fekete leplet hajítottak volna rá. Csupán egy keskeny csík izzott vörösen az ég alján. S ebből az idősebbek jól tudták: holnap viharosra fordul az idő. Amúgy is érezték már a csontjaikban, s ez a tünemény csak tovább erősítette a hitüket.
De most még nyoma se látszott a fellegeknek. A derült égen egymás után szikráztak fel a csillagok. S mintha csupán erre a jelre várt volna, felhangzott az éjszakai állatok kórusa.
Az erdő életre kelt. Denevérek suhantak az égen, valahol a sűrűben felhuhogott egy bagoly, s az avarból előbújtak a sündisznók. Hegyes kis orrukkal szimatoltak élelem után, apró lábaik finoman neszeztek a tavalyi száraz leveleken.
Ám váratlanul megdermedtek, s úgy tettek, mint máskor, ha veszély fenyegetett. Egyetlen pillanat alatt gömbölyödtek össze eleven tüskés labdává. S ösztönük ezúttal sem tévedett.
Hamarosan egy sötétruhás alak bukkant fel a vadcsapáson. Görnyedt tartása messziről elárulta, hogy rosszban sántikál. Igyekezett minél kisebb zajt csapva haladni az ösvényen.
Az emberi fül talán nem is hallotta volna meg a halk lépteket, de az erdő lakói riadtan húzódtak vissza rejtekhelyükre.

Az idegen, mint a végzet suhant a fák között. Mindene fekete volt: a ruhája, a vállán átvetett íj, a tegez benne a nyilakkal, sőt még a vesszők tolla is.
A kanyar után megritkultak a fák, s a vadász kúszva folytatta az utat. Az utolsó bokor mögött meglapult, félrehajtotta az ágakat és kilesett a tisztásra. Azonnal észrevette a célpontot.
Különleges zsákmány és kiváltképp értékes. Száz aranyat ér a feje, ha majd egy zsákban a megbízója elé viszi.
Könnyű munkának ígérkezett a mai. És ő a fekete ruháinál csak a könnyű munkát szerette jobban. Tán még az arany csengésénél is.
Persze a városban ugyanúgy leszedhette volna az áldozatát, de így tanúk nélkül tisztább az ügy. Nem beszélve arról, a titokzatos megrendelő külön felhívta a figyelmét, hogy lehetőleg kerülje a feltűnést.
Na, abban nem lesz hiba! - gondolta. - Hisz' én vagyok a céhben a legügyesebb. Nálam jobban senki sem ért a mesterséghez. Ha nem lennék olyan szerény, egyenesen úgy hívatnám magam: a gyilkolás művésze.

Öntelt mosollyal ereszkedett fél térdre, nyilat helyezett a húrra, majd gyakorlott mozdulattal felajzotta. Balszemét lehunyva megcélozta a hajlott hátú vénembert. Ám az ekkor oldalra nézett és megszólalt:
- Láttad a nyilast?
A merénylő összerezzent és gyorsan lelapult a fűbe.
Ez nem lehet igaz! Hogy vett észre? - bosszankodott. - És egyáltalán, kihez beszél?
- Nem én - érkezett a bizonytalan felelet jobbról.
- Ahol te állsz, takarják a fák, de innen jól kivehető.
Az orgyilkos még jobban megzavarodott. Úgy látszik, lőttek a meglepetésnek. Gondolatai ide-oda cikáztak, nem szeretett rögtönözni, azonban néha rákényszerült.
- Kit izgat az a vacak nyilas?! - nyafogta az előbbi hang, aztán feltűnt a gazdája is. Egy amolyan tizenhat év körüli suhanc lépett az öreg mellé. Fehér inge szinte világolt a holdfényben. - Engem nem az érdekel, hanem a…
- Szűz! - fejezte be a mondatot vigyorogva a meglett korú férfi. - Mikor annyi idős voltam, mint most te, nekem is folyton azon járt az eszem - bökte oldalba a másikat, s huncut kacsintással erősítette meg szavait. De a fiú nem akarta megérteni a tréfát. Idegesnek látszott; a hangja megremegett, amint szóra nyitotta ajkát.
- Mester, könyörgöm, menjünk innen! Veszélyes ilyenkor az erdőben kóborolni.
- Ne rémüldözz már! Mitől félsz?
- Tudja azt jól…

Az öreg nem felelt, csak a fejét csóválta elégedetlenül.
A leselkedő vadász eközben egy másik bokor mögé osont, ahonnan némileg jobb rálátás nyílt a tisztásra. Óvatosan felemelkedett és megint célzáshoz készült. Megfeszítette a húrt, ám ekkor újra megszólalt a vénember kioktató hangon.
- Itt a vadonban olyasminek lehetsz tanúja, amit a városban nem lehet kellő áhítattal szemlélni.
- Csak nem a skorpióra gondol?
A fekete ruhás férfi mozdulatlanná merevedett.
Micsoda?! Skorpiók, itt az erdőben?!
Rémülten kapkodta a fejét ide-oda. Ha létezett valami, amitől viszolygott, hát azok a pókok és bogarak voltak, meg egyáltalán bármi, aminek több lába van, mint négy. Különös tekintettel a skorpiókra! S most egyszeriben megszállta a rettegés; minden egyes lehulló gallyacska és levél zörejét apró lábak motozásának vélte.
Mit keresek itt én, a városi bérgyilkos? - kérdezte magától. Máris megbánta, hogy idáig követte az aggastyán nyomát. Inkább otthon kellett volna meglepni álmában, mint a legtöbb áldozatát.
Halk neszezés kelt a háta mögött. Tágra nyílt szemmel fürkészte a talajt. Minden szellőtől fútt fűcsomóban rá leselkedő veszedelmet sejtve. Bár mintha most kissé távolabbról hallaná…
- Skorpió? - kacagott fel a vénség. - Ugyan már! Inkább odanézz! Figyeld, milyen fényesen világít a szeme!
- Valóban lenyűgöző, de… nem lenne jobb inkább otthon, a teraszról…?
- Miket beszélsz?! Hogy lehetne a városi nyüzsgésben adózni a természet nagyszerűségének.
- De ott legalább kényelmes… és biztonságos.
- Butaság! Nincs itt semmi, amitől félned kellene!
Az ifjú nem ellenkezett tovább, csak remegve nyújtogatta a nyakát, s egyre az erdő szélét vizslatta.
- Mondhatom, ezért kár volt téged magammal hozni - zsörtölődött az öreg. - Na, jó! Tudod, mit? Mutatok valami érdekesebbet. Kitalálod, mi az ott?
- Oroszlán. Hát aztán? - vont vállat a fiú, majd kezét összetéve könyörgésre fogta: - Mester, kérem szépen, menjünk haza!

A merénylő elsápadt.
Oroszlááán?! Itt északon? Bár miért ne lehetne…
A múlt esztendőben egy krokodil szökött meg a királyi állatkertből. Aztán eszébe jutott, amit délután hallott fél füllel a tavernában. A szomszéd asztalnál mesélte a két palotaőr egymás szavába vágva, hogy megint elszabadult valami bestia. Bezzeg ő, akkor még nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget, s most már bánhatja.
Te jó ég! Lehet, hogy oroszlán bujkál az erdőben? Rémes!
S valóban, az előbbi zaj egyre közelebbről érkezett.
Ez nem lehet skorpió, az már biztos. Sokkal nagyobb! Na, jó! Gyorsan kinyuvasztom a vén gazembert, aztán uzsgyi vissza, a biztonságos alvilágba!
Harmadszor is felemelte az ébenszín fegyvert, és gondosan kiszámította a röppályát.
- Türelem! - csattant fel az öreg. - Előbb vetek még egy pillantást a nyilasra. Aztán, ha végeztem vele, nem bánom, indulhatunk.
Jól hallom?! Végezni akar velem? Tudja, hogy lesek rá, ennek ellenére egy cseppnyi aggodalom sem látszik meg rajta. Hm, vajon, mit rejteget a tarsolyában a vén tudákos? - Megpróbálta kitalálni, mitől olyan magabiztos az öreg viselkedése, de nem jutott messzebb a puszta gyanúnál. - Vigyáznom kell! Ez a bárgyú tudós álca úgy látszik, csak megtévesztés. Még az is előfordulhat, hogy valami álruhás bérgyilkos. Igen, ebben lehet némi igazság, hiszen a fiú is Mesternek szólította.
Teljesen elbizonytalanodott ettől a lehetőségtől. Csapdát sejtett. Tudta, ha felfedi magát, az könnyen az életébe kerülhet. Ám, ha nem végzi el a feladatot, úgyszintén. Rövid tépelődés után úgy döntött, későbbre halasztja a kivégzést. Eltette fegyverét, és lassú, megfontolt mozdulatokkal hátrálni kezdett, szemét folyton a riválisain tartva. Ezért kerülhette el figyelmét a vaddisznófészek, mely a háta mögött lapult pár lépésnyire a tisztástól. Szerencsére üresen állt, azonban a vastag avarréteg hangosan megzizzent.

A fiú riadtan kapta fel a fejét.
- Hallotta ezt, Mester? Az istenekre kérem, igyekezzen! - rimánkodott sírós hangon. - Én még fiatal vagyok. Élni szeretnék. Mi lesz, ha erre téved egy vadállat?
- Rémeket látsz, fiam - intette le az öreg. - Még hogy vadállat?! Nevetnem kell! Itt legfeljebb a Nagy Medve kerülhet a szemed elé.
Nagy Medve?!
Az orgyilkos a homlokára csapott.
Oh, én marha! Hát persze! Nyilas, Szűz, Skorpió, Oroszlán… Ezek a csillagképeket bámulják. Én meg majd' összecsináltam magam!
Megkönnyebbülten felsóhajtott, aztán visszakúszott a leshelyére. Nem törődött többé az éjszaka "félelmetes" neszeivel. Szégyenérzetét felváltotta a bosszúvágy. És saját ostobaságát immár az áldozatokon akarta megtorolni.
Eredetileg csupán az aggastyánra szólt a megbízás, de most eldöntötte, a fiúnak se kegyelmez. Arra meg külön ügyelni fog, nehogy a vén bolond túl könnyen sétáljon át a másvilágra. Egy pontos gyomorlövésnél órákig birkózhat a halállal, méghozzá rettentő kínok közepette.
Itt aztán ordibálhat! Nem fogja meghallani a kutya se!
Alattomos vigyor terült el képén. Eltervezte, hogy miután leterítette az áldozatot, majd szép komótosan odasétál, és addig gyönyörködik a haláltusában, míg a vén lókötő ki nem szenved. Még azt is kifundálta hirtelen, mit fog mondani, mikor a kínoktól fetrengő tudós felett megáll: Ezt a Nagymedvéért kaptad!
Hah, milyen frappáns végszó! - gondolta. - Ilyet is csak én tudok kiötleni! Az embernek legyen stílusa.

Immár sokadszorra célozta meg nyilával a csillagászt, aki nagyszerű célpontot nyújtott a derengő holdfényben. És valóban, ott állt mellette a távcső, ami szégyenszemre elkerülte eddig a figyelmét.
Hehehe! Még hogy Nagy Medve?!
Ekkor valami rettenetes bűz ütötte meg az orrát és ugyanakkor fenyegető morgást hallott hátulról. Olyan gyorsan pördült meg, amennyire csak tudott, készen arra, hogy késedelem nélkül rálőjön új ellenfelére. Ám az egy gondolattal gyorsabban mozdult. Az utolsó, amit életében láthatott egy hatalmas mancs volt, amint a nyaka felé suhint szörnyű karmaival.
Mélyen fúródott bele a vessző a medve combjába, s a sebzett állat felbődült a heves fájdalomtól.
A bérgyilkos feje még tucatnyit pörögött, mire megállapodott végül egy bokor alatt.
Összevillant a két csillagleső döbbent tekintete, amikor meghallották a fák közül a fenevad rémítő üvöltését.
- Most már hisz nekem? - vinnyogta a legény.
- Kapd fel a messzelátót, fiam, aztán iszkiri! - hadarta a mester. - Ha szerencsénk van, előbb érünk a városkapuhoz, mint ő.
Nem nézve az ösvényt, a legrövidebb úton rohantak a város felé, végig le a lankás domboldalon. Szúrós cserjéken gázoltak
 
Nekem tetszik a topic )
Lassan én is elkezdek ide irogatni.
 
szurkoljunk..........topicnak!
 
!!!!!!!!!!hajrá topic
 
mentsük a topicot☺
 
meg kellett mentenem!
 
Nem biztos hogy menthetetle sőt egész jó lenne!!
 
Sajnos ez a topic menthetetlen((( De az ötlet szerintem nem rossz.
 
a topicért
 
"Egy más világban, még az idők kezdetén hatalmas szellemlények vigyázták az emberi békét. Gondoskodásuk gyümölcse egy eleven varázs. Egy emberi szellem, aki vezetésre termedt. Ő lett volna a szellemek világi keze. De a tudás és hatalom, mely kísértésbe vinne bármely halandó lelket, számára nem sokat jelentett.
Találkozott Vele, ki a Szerelmet a szívébe lopta, és lelkét boldogsággal sújtotta. De elérte Őket az „Istenek” haragja és a varázs az örökkévalóság helyett a lányt választotta. Örömük mégis felhőtlen maradt és ez lett a végzet kezdete, mert az egyik Szellem pusztító erejét az immár férfiemberre eresztette.
De a lány is szerette nagyon és egy végzetes pillanatban az életét áldozta, a testével fogta fel a csapást. A fiú bánatával, fájdalmával egyedül maradt, hisz büntetése immáron az volt, hogy életét a „Hatalmasok” megkímélték. Fájdalmán kívül csak értelme maradt, gondolata a lány körül ragadt. Mivel az életet rettentően becsülte, így önmagát megölni gondolatban sem merte. Tudása, hatalma, a lány újraélesztését kívánta, de szíve parancsára a lány lelkét a fény országából kiszakítani szintén nem merészelte.
A feledés az egyetlen mi számára, mint lehetőség maradt és a tanulásba menekült, hogy létrehozhassa a feledést, mint varázst. A munka meghozta gyümölcsét, de az átok maradt, a mágia egy kristályba zárt minden halandó lelket, hogy az idők végezetéig gyötörje Őket. Egyedül maradt, és a szülői halhatatlanságát vissza adták, hogy őt még jobban megalázzák.
Hatalmas vihar támadt és a viharban egy kislány az életéért „fáradt”. Lelke nemes volta a lányhoz vonzotta. Egy éjszaka telt el, míg a lány testével védte, reggelre szivárvány került az égre. A lány szellemanyává vált és jutalmul szívébe Reményt plántált.
Azóta járja, már régóta nagyon a világok útját, hogy megtalálja élete párját. De rajta van a félelem terhe, ha nem segít, akin kell, még jobban szenved a lelke.
Ha megtalálja párját, a kristály szabadságot áld, a benne élőknek, hogy a varázs foglalja el helyét, mert ez lészen jutalma, hogy tettét semmisé tegye. De gyötrelmeinek kezdete is vagyon, mert a kristály a lány hiányát erősíti nagyon. Ezért az egyetlen Reménye, ha a megtalált lány a szerelmét szerelmével ajándékozza."

Galadrielnek Celeborntól (2002.05.01.)
 
 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Nézet:
Kérdések | Vélemények | Egyéb | Szavazások

A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2021
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.
A fórumban történő hozzászólások valóságtartalmáért, minőségéért semmilyen felelősséget nem vállalunk.