Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Karakterválasztás
Új karakter
Statisztikák
Fórum
Chat, üzenõfal
1. Játékos oldal
2. Játékos oldal
Rövid leírás
Gyakori kérdések
Tippek és trükkök
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
A pillanat képe
T. Vlagyimir
(Túlélők Földje kalandozó)
Küldd el képeslapként!
Toborzásgátló Vlagyimir a Túlélők Földjének leghíresebb kalandozója, ki elsőként járta be az Esthar Császárság elhagyatott vidékeit, más létsíkokat, és neve legenda mára már. Ki tudja, most éppen milyen eddig más kalandozó által nem látott tájakon jár?!
Nézz szét a galériában!
Milyen fejlesztést szeretnél látni a Sárkányölőn? (931)
106.szint (20)
Ghalla Története (1)
Vén Golod meséi... (37)
VAlami BUG lehet (565)
A kalandozás is lehet kemény... (472)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:







Utoljára ezt küldték:
A káosz kapuja
Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 
 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Nézet:
Kortárs

Elszáradt a babérkoszorú?
Dögkútba hullott vértanú
a holt pap már nem tanul
s vígaszt nem adhat
a zsibbadt ajkak
némán mormolt
hiába-imája,
s bár emeltél tornyot
téphetnél húrt ott -
nem lelsz harmóniára.

Aláhull fekete hamu
ugye magányos az adu?
Nézd, ahogy a bolond óra
elszabadult mutatója
-a kattanás: ámokfutás-
tébolyult időt ver,
a jövőtől nem fél
s téged tétova tetten ér.

Mert a test is felhevül
kéjben a képzet elmerül,
hisz nincs már jobb e korban,
már rég összetört az ég,
s szilánk szabta űr-torka
majd elnyeli a fényt.
 
Álmodozó szabadverse

Oly szépen szállnak az angyalok
te megölelnél egy csillagot,
mint délceg bércek kik az éghez érnek
s imákkal érted kérnek a megtértek
mert mikor lelkedből holdfényt vérzel
s együtt érzel ezer éjji fénnyel
eltűnődik rajtad a végtelen,
a kozmosz, mit nem köt az értelem.

A sötétben nem érted,
hogy miért? Miért nem ért meg?

De útvesztőd a vágy,
melynek fala délibáb,
s léted célja, hogy neved
a fellegekbe írja neked
oly ábránd csupán
mint az árva gyertyaláng,
homályba rejtett igazság,
s sejted hogy ez lesz a gyehennád.
 
Emlék

Mint kitépett véres hajcsomó
mit rabul ejt a lefolyó
úgy tódul benn az emlék
[ennyi holt, s mennyi jő még]
mondd hát, miért nevetnél?
tested a víz hiába mossa
kiömlik rád az élet mocska:
e sebeket magadnak szerezted,
légy szent s tűrd hát a hegeket!
magadat ne áltasd könnyű léttel
beleid forgassa fel az étel
mert szerelmet a naptól loptál
így éjjel is tolvaj maradjál
kinek soha nem lesz nyugodt álma
mert a sátán kéjelegve várja,
másnap vihetik a bitófára
érted izzik pokol ezer lángja.

Holtaid hát hiába temetted,
az emlékek velük nevetnek
kiáltó szavad folyosó ekhózza
marva tépjél saját hajadba!
 
Fagyott tűz


Megfagyott tűz.
Szíved szilaj vadat űz.
Egyetlen szem
végzet. Végzett

a három
elfeledett, soha
meg nem értett,
eltaszított lélek.

Kínzó fogság
tüzes korbács.
Felkorbácsolt
vágyak, lángok.

sötét romok
zúgnak mindenfelé,
hogy állatok
módjára váljanak emberré.

Vérré
vált tested, s lelked,
mellyel táncod lejted
az élettel.
Életeddel játszol
minden lépéssel.

Tudva vagy tudatlan,
akár csak akaratlan
az égre nézel föl, s
keresed az égboltot kémlelő
másik lelked, részed,
egy darabot belőled.

S lelked végre felkiált.
Nincs már más, mint
ezernyi csillogás
gigantikus kavalkád.
Vakító villanás.
Egy utolsó pillantás.
 
Hat kettőpont nulla.

Tőlem őkig

Én, mint
utolsó madár a föld egén
-sejj, álmába szökött legény-
ki alá szabadságot fog a szárny,
kisértő kisérő a magány,
vígaszul nekem egy marad:
,,Hol egy van, ott kettő is akad!''

Te szép új világ
[hol forró bronzból
öntött amorf torzó
mélyén gépszív-kohó
zakatol szüntelen
s ember emelte
fémtested végtelen tengerére
fenekén a föld
utolsó lehelete
tajtékot köp]
Otthont adsz, de közénk állsz.

Ő is van,
létezik valahol,
nyomában élete lohol,
kiveti magából a pokol:
űzze hát a vágy,
vagy vezesse délibáb,
ő is szabad madár,
ki égi társra vár.

Mi itt vagyunk lenn,
végtelen diverz elem
ezeregy álmot kerget,
egyénenként más csodát teremt:
majd ugyanúgy elmúlunk
mint előttünk a múltunk
marad majd a holtnak pora
mely elfelejtve kiált a holdra.

S ti,
az égbolt millió istenei,
gyönyörű bálványok
kik a történelmet láttátok
[míg a kozmosz sötétjén
nem terjed sírás, sem kacaj,
elhall rajt az ember-lét
hitvány zsivaj]
csak csendben figyeltek
mindent tudók, de értetlenek.

Egyesek szavalnak.
De már mi értelme a szavaknak?
Még ha a nyelvek ki is szakadnak,
vagy a folyók vérrel telve kiszaladnak,
utolsó kenetet ad majd a bűntudat,
s nem lesz ki gondozza a sírokat.
 
Hat

Én, mint
utolsó madár a föld egén
-sejj, álmába szökött legény-
ki alá szabadságot fog a szárny,
kisértő kisérő a magány,
vígaszul nekem egy marad:
,,Hol egy van, ott kettő is akad!''

Te szép új világ
[hol forró bronzból
öntött amorf torzó
mélyén gépszív-kohó
zakatol szüntelen
s ember emelte
fémtested végtelen tengerére
fenekén a föld
utolsó lehelete
tajtékot köp]
Otthont adsz, de közénk állsz.

Ő is van,
létezik valahol,
nyomában élete lohol,
kiveti magából a pokol:
űzze hát a vágy,
vagy vezesse délibáb,
ő is szabad madár,
ki égi társra vár.

Mi itt vagyunk lenn,
rázzuk létharc láncunk,
lobogó hamis zászlók fenn,
az ukász szól,
áss és lapátolj,
holnap sírod lesz ez az árok.

S ti,
az égbolt millió istenei,
gyönyörű bálványok
kik a történelmet láttátok
[míg a kozmosz sötétjén
nem terjed sírás, sem kacaj,
elhall rajt az ember-lét
hitvány zsivaj]
csak csendben figyeltek
mindent tudók, de értetlenek.

Egyesek szavalnak.
De már mi értelme a szavaknak?
Még ha a nyelvek ki is szakadnak,
vagy a folyók vérrel telve kiszaladnak,
utolsó kenetet ad majd a bűntudat,
ember, ezt megtetted magadnak.
 
Csend csata után

statikus zaj-zúgás
sercegő harmóniát ás
s a fáradt szürkeállomány
sáncai közt füstöl a kátrány

agyonlőtt álmok leesett csillagok
hevernek csendes csatatéren
a Múzsát hiába hívom kérem
szögesdrótok közt egyedül vagyok

kár már a lőszerért
nem hal meg a holt
nem hull több test-vér
nem hall meg a holt

maradt csak a búbánat
bűzös poshadt pára köde
s az egész világ megfullad
egyetlenegy cseppébe.
 
harr.

Öntörvényű remegést öledben,
Karjaidon karmolást - éreztem.
Szemed zsarátnokával eggyéválsz,
Ritmusunk elragad, tréfálsz -
Látom, ennyire kívánsz.. ^^


jómagam
 
Magadban magad


Alakod átlagos. Olyan vagy, mint a többi:
Képed olyan, mint a többi tömeg közti.
Rég születtél, s korodon elmélkedni kár.
Oh, kedves, mennyi titkot őriztél már!

Századmagaddal is egy vagy, briliáns lélek,
Tebenned és véridben élnek örökké az emlékek.
Itt őrzöd a barátodtól kapott szavakat:
Kény és kedv szerint megőrzöd magadban magadat...

Oh, kedves, mennyi titkot őriztél már!
Noha fedetlen volt mind, csak ölelte szóár...



Elfi
 
... téged.


Szederág hajlik fölénk, hajunkba gally akad,
Enyhe szél hűvös porral hinti arcunkat.
Rőt árnyékot a tépett lombok eresztnek:
E fényben s szélben fájdalmunk sarjad.

Testünket örök méregfüst itatja át,
Lapockánkon tavi varjú szavalja dalát.
Eleven szívünkből ezüstkarók merednek.
Keserű vérünk vénánkból borrá csorgatja magát.

Kietlen s gyásznéma körülöttünk minden:
Elkopott, vén madarinkat csöndre intem.
Driádok lakta fákat halk viharok temetnek.
Vigasztalan lelkünk örökké elvágyódik innen.

Egyetlenek vagyunk e földön, mi, ketten,
Sors tekintett reánk, mikor kedvesed lettem.
El ne eressz magadtól, s én se eresztlek:
Máig se ismerek mást, kit így szerettem.


Elfi
 
Stupid Cupid'


Szerelem.
Mily hitvány is ez.
Sebezhetővé s gyöngévé tesz minket.
Mindent
felejtesz, s csak rohansz Utána.
utána
gondolkozol, jól tetted-e?


Felejtesz minden mást:
barátot, családot, hivatást.
Elvakít, majd újra látsz
immár gondolkodva jársz.
Mit tegyél? Mit tennél
Mit tenne ő,
csak lenne már tiéd,
csak lennél már az Övé.


Álomképeket kergetsz,
minden mást elfelejtesz.
Nem is tudod, mit érez,
mit gondol. Érzed,
úgy gondolod,
sikerülni fog:
hiszen rádnézett, rádmosolygott
ma is. Komolyan gondolod?


Aztán megint hazudsz magadnak
Hogy nem kell ő neked,
meg vagy te egyedül, nélküle.
Hitvány féregként
hitegeted magad. Egymagad
vagy immár. vársz. Várod,
hátha kezd, jelez...


Jelezz!Dehát Vak vagy! Miért nem látod?
Szánt szándékkal saját magad vakítod.
Végül eljön majd, mikor
rájössz: Ő az, más
már nem is kell. Pár
boldog pár, miközben egyedül
mész haza, s a szívedbe markol


A tudat: elszalasztottad.
Feldühödsz,
mert rájössz,
saját magadnak köszönheted.
Nem láttad, elfelejtett,
Már késő.
Mást szeret, mást akar Ő.


Ma még sírsz
Holnap még zokogsz
Aztán írsz
Majd hozzászoksz.
Belenyugszol.
Úgyis lesz következő.
Te is tudod.


Szofi
 
Szentencia

Írj újra dalokat, írj sokat!
Öntsd szavakba bánatodat!
Írj magányos verset, keserveset,
Vagy rózsaszín illatú szerelmeset!
Írj olyat, mint kedved hozza,
Írj, ha minden csillag lelked átkozza.
Írj hörgést! Vért és káoszt!
Írj becsületet és pátoszt!
Azt a kis gótikus ablakot
Mit egy lélegzetnyi sötét rád hagyott,
Hagyd nyitva, lelked had szellőzzék:
a fájdalom is részed, hiába mellőznéd.
De légy boldog, ha úgy hozza sorsod
Temesd mélyre fájdalom-koporsód!
Írj a világnak, írj magadnak,
Hisz lelked darabjai tintához tapadnak.
Írd meg életedet rímekbe szedve,
Nem is vágyhatsz soha ennél szebbre,
Mint mikor apró összecsengések között
Összerakhatod azt, mi már rég eltörött.
Ám bármit is vessél papírra
Ne feledd: magad vagy a bíra!
Noha a világ képmutató, állnok,
-hja, erről is írhatnál pár sort-
De legalább versben ne hazudj magadnak,
hisz ezen hibáid örökké megmaradnak.


Az_Kriptáit_Ásni
 
Őszi sírató

Hol a holdam?!
Ismét őt akarom!
Ahogy előbújt
Miután a nap elvonult
Egy vörös aljú alkonyon -
Ó milyen gyönyörű volt.

Hol vannak a csillagok
Kikhez mindig sírhatok?
Mert mindegy az éj hol ért
Ezer ki fönn feszül, s megért
Kérdem most magamtól,
hogy miért.

Miért volt vége a nyárnak?
Nyoma sincs a dús lombú fáknak,
Akik alatt búghattam egy árnynak;
Szeretlek Élet,
de
rettegek, hogy elvesztelek.
 
Angyalkönny


Egyszer régen, kiskorunkban
Milyen szép is volt, boldogan,
Gondtalan
Tengettük-múlattuk napjainkat.

Akár az angyalok,
Mondták az okos
Felnőttek.
Azóta hogy megnőttek...

Udvar, hinta, mászóka.
Szobádban a hintás faló
A kis tortafaló,
Suttogták egymás között,

S te csak ültél, és
Mosolyogva figyelted, a mindenttudó
Felnőtteket
Akár egy angyal.

Apró titkok, kósza pletykák,
A kisgyermek játszik,
Járkál, nevet
Sír.

Most mogorva fiatalok
Járják a várost
A huligánok,
Mondják a felnőttek, tudatlanok.

Hogy megnőtt,
Felcseperedett.
Eltűntek a szőke fürtök,
A gyermek már elveszett.

Nincs már az a kisgyermeki báj,
Az az ártatlanság
Hová tűnt?
A gondtalan, boldog múlt
Fiatalság.

Lázongó, forrófejű fiatalok
A gyermek már nem gyermek.
Gyermeteg játékokat űz, hová tűnt
A tűz?

Az angyalok sírnak, ahogy látnak
Téged. Szüleid ellen fordulsz
Nekik hazudsz?
Magadnak.


Ha fáj, csak nézel. Sírsz
Legbelül, zokogsz,
Egy életen át. Egész
Életeden át

Játszol. Játszod a szereped,
Boldognak, gondtalannak mutatod magad
Akár egy kisgyermek.
De mondd, kinek hazudsz?

A kisgyermek eltűnt,
Elveszett. Maradnál hű
A lelkedhez?
Lelkendezz. Sikerült

Az álarc, a hazugság.
Az angyalod pedig néz.
Szívébe markol, és fejét
Lehajtva emlékszik vissza Rád

Milyen volt, mikor még a felnőtt
Mindent tudott, ártatlan kisgyermek
Hová tűnt már?
Sír. Nézd, mit tettél.
Sír az angyalod.
 
Új vagyok, úgyhogy először is Üdv mindenkinek ^^' A következő pedig életem első verse lesz, szóval úgy olvassátok .P

Vihar


Állok a hegytetőn, egymagam.
Ázom és
Fázom ebben a viharban.
Nézem a tájat, egyedül
A tó tükre, oly gyönyörű
Így, a viharban.

A nap még utóljára felfénylik,
A víz szikrázik.
Szúrja, böki a szemed, a sok
Csillám, villám
Mindenütt, mikor vihar jön.

És neked mégis ez tetszik.
A villám, a sötétség,
Ez a fekete kékség,
S nem a ragyogó csillogás?

Látlak. Nézem, ahogy
A sziklán állsz, és
Vársz valamit. Egy jelet?
Az eget kémleled,
s figyeled
Ahogy minden változik.

A sötétség oly távoli.
Minden, amit látsz, csak
Illúzió-hegyek,
Felhők, sötétek
Feketék, sehol egy bárány
Felhő? ugyan
Üres ég-mező.

De te erre vágytál, nemde bár?
Erre vágytál, ezt szereted,
Ha a víz lázong, döglött
Halakat kerget
A szél felkap, ledob
Mint egy elsárgult falevél,
Tehetetlen.

Lehetetlen, hogy ezt szeresd...
Hívlak inkább, menjünk,
Ébredj már!
Ne bizonygass, hisz ismersz,
Ismerlek. Halgass!


Rimánkodok neked,
Térden állva könyörgök, már
Félek, fázok, megrémít
Ez a vihar
A szemedben.
Eltökéltség, erő, nyugalom, és én
Mégis félek, sírok, de te
Nem engedsz, csak állsz
És vársz. Mondd, mire?

Még rimánkodok, még sírok neked,
De te csak állsz,
Vársz.
Nézed a távolt, az eget,
Eltemeted
Magadban az összes jót s szépet
Észre se veszed, elfelejtesz,
Hogy én már nem rimánkodok,
Már nem sírok neked.

Nem vagyok ott, már
Rég nem félek, fázom,
Lélegzem.
Lenézel a sziklaperemről
S szemedből rég kihalt a láng,
Érzéketlen.
Csak nézed, ahogy odalent fekszem
Groteszk
Az egész testem, a sziklák között hánykolódva
A víz már elmosta.
Mit suttogsz?
Fáj? Félsz?
Késő. Már élettelen.
 
Himnusz idomárainkhoz

Zsuzsi! Mindig előttünk van borostyán lélektükröd,
Az ivásban senki meg nem leli trükköd.
A jó bor a kedvenced, s a rosszat is eltűröd,
A sört és a pálinkát is csakhamar legyűröd.

Misi! A rettenetes alkoholista állat!
Parázsló szemekkel gurítja le a vodkákat!
Szeszből van a vére, szinte már nem is ember,
Mája olyan mérgező, mint egy biofegyver!

Köszönjük nektek, hogy itt lehettünk,
Cserébe veletek vedeltünk, pluszpontot szereztünk.


Az_Kriptáit_Ásni


külön köszönet: Iminek
2007.08.30; gólyatábor.
 
Rímálom

Izzadva ébredsz,
a sötétnek üvöltessz,
Hálátlan, örök űrnek
Sikolyod csak néma vétek.

Elméd pörgő,
Húsban zörgő,
Két őrlő,
rettentő
örjöngő
malomkő.

Dübörög a véred,
árnyat mozogni véled,
Rémkép miatt elmédet téped -
Önmagad remegve véded.

A horror leül,
Eszmélet merül,
De ott zúg a gondolat,
csak álmodtad mindezt,
ám mi lesz,
ha mégis tévedsz?
 
Bohóctánc

Bohóc lábán lánc
Szeme alatt ránc,
Kezdődik a tánc.

Nehéz súly moccan
Ólomsúly koccan
a kövön, morcan.

Keringője merész,
Hisz jó a zenész:
Moha és penész.

Táncol egy árnnyal,
Puha talánnyal.
Nevenincs lánnyal.

Némán térdepelnek,
Reményt énekelnek,
Setét végtelennek.

Tömlöc fenekén
Fakó feketén
Ülünk te, meg én.


Az_Kriptáit_Ásni
 
Csak egy dologra vagy jó

Márványból épület, hideg jégfalak,
Őszen -mint egy vén- a halott ég alatt.
Rabságban odabent milliárd lélek,
Törvény betűivel etetik a népet.

Nem gondolkodhatsz, csak úgy, mint várják:
Ahogy a szolgák, az inasok, a páriák.
Ha beszélsz elégetnek média-máglyán.
Minek tudás lángja? Van fény a fáklyán...

Furcsa egy intézmény falai közt élünk,
Más dönt sorsunkról, s remélni is félünk.
Előtted a tanár, kezében pálca.
Könnyes arccal lehajolsz: nálad a bárca.


Az_Kriptáit_Ásni
 
//hopp^^'//

A címe pedig az lészen, hogy:

"Krónikásunknak"
 
Nagy mesterem, ki arcod nem mutattad még senkinek,
Krónikás, te igaz tanára magamnak, Elfinek!
Gib könyvébe róttad születésem, halálom,
Döntéseim, panaszom, minden kis kívánságom;
Lapokra írtad egész valóm, kezed könyvbe kötött,
Ítéletet hoztál fölöttem, mint mindenki fölött.
Tollad szeszélyes hegyeként tekereg életem,
S tartogat - bízom - egy eljövő lap szépet-jót énnekem.

S bár minden percben szemem előtt találom,
A sorok közt eltévedek, a lényeget nem látom,
A Könyv szava más nyelv, s a szemem vak.
Eremben túl ifjú a vér, hogy értelmet adjanak.
Újabb fejezetre, lám, most érett a mesém,
Melyben vágyat és epét plántáltál belém:
Hogy ne szeressem, amit tegnap szerettem,
S bánjam minden vágyam, melynek valaha engedtem.

Büszke vagy rá, hisz befejezted már ez életet:
Ábrándos mosollyal tartalmas regémet szemléled.
Nem voltál ám fukar: fordulat annyi, mint a tenger,
S ami biztos volt tegnap, arra ma már nem fogad az ember.
Ám bölcs vagy, és tudod, hogy nem értelek:
Első vétkekért marón nem mindenkit bűntetsz meg.
Nem! Ennél elegánsabb karcsú tollad vonala:
A Könyvben két élet így fűződik fonatba.

Földi angyalt vetettél kusza életembe,
Aki erős támasz mindig minden kétségembe'
Lelkem nyugtatója könnyszárító szava,
Kedves a nap, melynek van egy vele töltött pillanata,
A hallgatásom se jele, hogy fülem szavát nem akarja.
Tanítani nem fog; minek tanítana?
Általa lassan megértem ez idegen nyelvet,
Regém szavaiban egyszer talán meglelem az életet.

S Krónikás, egyszer kezembe adod könyvemet... Addig hát, ég veled!


Elfi
 
Acsargás

Tested tükör,
Igába vont ökör,
S a húsban tükörképen
Délibáb táncol a fénnyel.
Bőröd már csak kátrány,
Ezer bűn, ezer ármány.
Mikor az Akaratban
ember roppan,
csont kirobban,
roppan-robban
Az élet-gépben,
hol tested a szén,
Mi fűt, mi hajt,
Az égő szén,
Szemedbe kén,
Kénben a kéj,
Kéjben a vég;
Mert ki a kéjjel játszik,
Kéjnek szolga:
Ő az úr,
S te rabszolga!
 
Az asszony portréja

Morajlott az égbolt, morajlott a tenger,
Morajlott a part és morajlott az ember.
Bősz vihar gyűlt az égen, a tenger fölött.
Ősz ember a parton, szíve rég eltörött.

A szél hullámot vet, hullám a partot mossa.
Az idő a homokot apróra tapossa.
Néha talán morog az ősz homok, az agg.
Ahogy a szél is, mikor szíve megszakad.

Széndarab táncol a reszkető kézben:
Álmot ír valóságba teljes egészben.
A szél süvít féltékenyen körös-körül,
A papír elszakad, a vihar nem könyörül.

Az álom megszabadul, s lelép a lapról.
Idős női alak kel fel a sík padról
és mosolyog. Az agg már sírva térdepel!
Vihar felszakad: a nő napfényt énekel.

A part fekete-fehér skiccé halványul,
Egy eltépett lapot hagyva talányul.
A vonal valóság lett kezei között,
Valóság volt ez egyetlen vonal mögött...


Az_Kriptáit_Ásni
 
Én, a vesztes

Merengve nézem
mint feszül néma égen
Csillag-árnyék sötéten.
Egyedül állok,
Én, a vesztes,
s Hozzád kiáltok!

Legyen a múzsám
ördög vagy Sátán
Elméd lesz a vásznom,
mire világ képét hányom.
Én, a vesztes,
Hozzád kiáltok!

Miként vész el
Minden ember
Hústenger tajtékán,
Az élet vérhabján.
Én, a vesztes,
Hozzád kiáltok!

Ki küzd, mind undok,
E lét partján nincs homok:
csak álom-szilánkok -
Elég! Fáradt vagyok.
Én, a vesztes,
Hozzád kiáltok!

Vontam nyomort,
mint igát a barmok,
Ám győztél Élet -
S előtted meghajlok:
Én, a vesztes,
Hozzád kiáltok!
 
Látom

Látom a nagy világot,
Rothadó mocsár-lápot.
Dróton húzott
Hús-vér bábok,
sivár sorsok,
járnak táncot.

Látom a nagy világot,
A félresiklott álmot.
Izzó tűzben
Vadként űzve:
Nő és gyermek
Egyként égnek.

Látom a nagy világot,
Undorító, átkozott.
Szabad elme
szeggel verve,
S néppel iga
száll a sírba.

De látom a kiútat,
Az arcot, ki fényt mutat.
Ki ott fenn, a Golgotán
Értünk halt a keresztfán.
Remegett akkor
mind menny és pokol,
S majd ha eljő a kor,
megremeg majd újból!
 
-Válasz a Fogadós lányának a dalára-



Vidámvilág

Légiriadó szólamára ébredek,
Fene vigye már az egyhangú telet!
Tudom, ha nem indulok, el fogok késni
És a sírkövemre nem tudnék mit vésni.

Felkeltem végül ugyanúgy, mint máskor,
Odakint elosont egy golyózápor.
Rögtön észrevettem, hogy ma valami más,
Hisz borotvám a csap mellett sírokat ás.

Megmosdom gyorsan, nem is halok bele.
Tükröm szemben pajkos semmivel van tele.
Rohanok is tovább, ma reggel sem eszek,
Talán lassan így a semmibe veszek.

Mire leértem a táj tavaszba fordult
A lánctalpas busz motorja merészet mordult.
Felugrottam gyorsan az emberek közé
S váltam a monstrumban hideg eszközzé.

Megérkezvén kiszálltam a társadalomból,
Elégedetten láttam, hogy az öröm tombol.
Az a néni is örült, szemüvegén pára,
Mosolyát a villamoskerék gyűrte arcára.

Munkahelyem előtt vigyorogva állok,
Vigyorogni munka előtt? Ez nagyon álnok!
Húsz emeletes kártyavár: itt dolgozok.
Ólommentes benzint egyenként ólmozok.

Nyár lesz hirtelen és elsöpör a divat,
Haspóló és piercing. Azt sem tudod mi vagy.
Hogy férfi-e vagy nő már nem is számít,
Nyitott a világ, nyitott és világít.

Fogyasztani is kell, hisz madárnak néznek,
Azt hiszik értelmet találtak a pénznek.
Élő húsomból tollak fakadnak elő,
MADÁR VAGYOK! -capslock szövegkiemelő.

Szél támad, erős, elvisz mindent gyorsan,
A treff dáma fejbe vág, hogy csak úgy koppan.
Őszi vihar, de akkoris minden vidám
Az emberek kacagnak minden egyes hibán.

Én is örülök, hisz nem örülni vétek,
Csak ne gyötörnének a gonosz kis képek
Arról, hogy valami groteszk a háttérben.
Pedig boldog vagyok, csak biztos másképpen.


Az_Kriptáit_Ásni
 
Előre is elnézést kívánok.

Jóslat

Ezer ördög
pata dörög,
Ezer ördög
érted hörög.
Korbács verve
rideg csendbe,
Vörös sikoly
hallod: téboly.

Jövőt látod
véres mámor,
nincs erős,
Halott a hős.
Csont porondon
zsarnok trónon,
ember láncon
Húsból vászon.

Bolygónk bölcső
Benn csecsemő:
Emberállat,
Vár kárhozat!
Menten pirkad
halál ringat:
Rajtunk áll
hogy valóra váll?
 
Már azért az egy könnycseppért megérte
/féltem, hogy megdobáltok paradicsommal az arcátlanságomért ^^/

És köszönöm, igazán megtisztelő! Bár nem biztos, hogy mindig tudom majd tartani magam eme címhez...
^^'
 
:')

Ennyi idő után, végre! Most, hogy helyre raktál minket, üdvözöllek az asztrál 'búval bélelt' társaságában, mint a 'nem búval bélelt' elem.
 
A fogadós lányának dala


Jóurak! Dalnokok! Mi ez a mélabú?
Már nem csak a világ, a vers is szomorú?
Vér, halál, röhögő gyötrelem...
Ne legyen mindez életértelem!

Jóuram! Dalnokom! Kedves szerelmem!
Hát már hozzád se szól az édes szerelem?
Tedd le a pennát! Te le gyorsan, rögvest!
Nem ér annyit, hogy a kínt ma papírra vesd!

Jóurak! Dalnokok! Felejtsétek el!
Nektek csak egy: a múzsa csókja kell.
Tánc, zene, bolondos kedvesetek csókja...
Mind, mind többet ér, mint a halál óda!

Jóuram! Dalnokom! Bort, sört izibe!
A bút, bánatot pedig bízd csak ide...
Azokat majd én intézem el:
Odaadom annak, ki ilyet érdemel.

Jóurak, Dalnokok... minden bárd társam.
Nem járhat a víg zene a Halállal pártában.
Selyemkoporsóba, nyirkos verembe le
Nem kerülhet egy érző szív síró gyermeke...


Elfi
 
 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Nézet:
Kérdések | Vélemények | Egyéb | Szavazások

A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2021
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.
A fórumban történő hozzászólások valóságtartalmáért, minőségéért semmilyen felelősséget nem vállalunk.