Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Hírek, változások
Mi is az a KGK?
Ismertető a játékról
Gyorstalpaló - Szabályok
Teljes szabálykönyv
Alternatív szabályok
Beszélgetés a tervezővel
KGK-t forgalmazó boltok
Chat, üzenõfal
Fórumok
Szavazások
Írások, novellák
Gyakori kérdések
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Termékismertető - Káosz Galaktika Kártyajáték - Alappakli

A lista folytatása...
KGK-ról általában (2078)
KGK csere-bere (119)
Melyik lapokat szereted legjobban a Káosz Galaktika Kártyajátékban? (112)
Szeretnél-e új Káosz Galaktika Kártyajáték kiegészítőt? (41)
Kombók és paklileírások (91)
Ami a szabályokból nem derül ki. (62)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Magányos szörnyeteg (Káosz Galaktika novella)

Peremvidék, valahol a mélyűrben

Dascoleo vezértengernagy utálkozó pillantást vetett az előtte toporgó hadnagyra.

- Mit tart fel ilyen hülyeségekkel, ember? Mutasson már egy kis önállóságot, intézze el a dolgot!

- De uram, én csak azt gondoltam...

- Maga ne gondolkozzon, hadnagy, mert hamar egy napfigyelő bázison találja magát. Nem látja, hogy vacsorázni akarok, még a hiperugrás előtt?

- A mélységi radarok nagyon halvány civilizációs jeleket fedeztek fel a pacifikált térség peremén. Lehet, hogy a lázadók egy bázisa...

A kapitányi híd ablakán kitekintve látta, ahogy a birodalmi cirkáló körül lassan ugrási alakzatba rendeződnek a csillogó hadihajók. Ez a félelmetes flotta végre a háta mögött hagyhatja a Peremvidéket, hogy a jövőben a belső rendszerek civilizáltabb világain érvényesítse a császári udvar akaratát. Vadászgépek rajai húztak el a vezérhajó mellett.

- Baromság. Valami barbár világ lehet itt a semmi közepén. Küldjön rá egy félkiborg bombázót.

- Értem, nagyuram. A bombázó a célok megsemmisítése után majd egy-két év alatt eljut valamelyik szektorbeli helyőrségbe.

- Mi meg rendet hagyunk magunk után. Na megyek enni. Az ugrástól mindig felfordul a gyomrom.

Húsz perccel később egy CB Barracuda hagyta el az egyik romboló hátsó vetőkapuját. A xeno lázadást vérbe fojtó birodalmi flotta készletfelelőse törölte a hajót a Shoga rendszer felé vonuló egységek listájáról.

A művelet elvégzése után unottan elfordult a képernyőtől. Nem figyelt a felbukkanó feliratra, mely szerint a birodalmi egységek ereje 0,0000000000001 százalékkal csökkent.

Peremvidék, Nova Tierra, Arkonium-palota

Valaki megrázta Rogros arkon vállát. A Nép Atyja felnyögött és értetlen arccal nézett szét a teremben. Az egykori Planetáris Gyűlés párás levegőjű nagytermében részeg katonatisztek fetrengtek a hányással és alkoholtócsákkal borított padlón a kábítószerektől nyáladzó félig meztelen prostituáltak között.

- Mi a fene van? - förmedt Rogros az ünneplést megzavaró szolgára. Az Unió három hónapja számolta fel a Konfederáció utolsó ellenállási fészkeit. Rogos harckocsioszlopai diadalmasan bevonultak a fővárosba, és azóta ő volt az egész világ ura. Az egész bolygó első embere. Neki sikerült az, ami addig egyetlen hadúrnak sem. Egy hónapig még tartott a tisztogatás, Novapolis éjszakáit megvilágították a petróleum máglyára vetett foglyok haláltusája, de azóta az arkon unatkozott. Már nem volt kit legyőznie.

- Dom Roshill az, uram. Azonnal beszélni akar méltóságoddal.

Dolgozószobájába érve Rogos egy csettintéssel bekapcsolta a falat borító hatalmas képernyőt. A fekete-fehér monitoron Prof. Dr. Dr. Roshill, az Unió legfőbb ideológusa jelent meg. Az Agy.

- Itt a bizonyíték, Rogos, itt a kezemben! Igenis van értelem a csillagok között! Igenis az űrbeli istenek leszármazottai vagyunk! - lengette diadalmasan a távirat lyukszalagját.

- Mi a fenét akarsz? Történt valami?

- Hajó az űrből, Rogos! A naprendszer peremén bukkant fel és egyre közeledik. Amit mindig is mondtam. Itt a bizonyíték. Visszatértek az istenek!

Rogos egy pillanat alatt kijózanodott. Ugyan a legkevésbé sem érdekelte Roshill vesszőparipája, de a teljes hatalomért vívott hosszú évek alatt ezerszer is hallhatta, hogy a tudós szerint a gherri nép, az Unió vezetőit adó törzs a űrhajós istenek leszármazottja. Szemben Nova Tierra összes többi, alacsonyabb rendű szolganépével. Azt ugyan ő is tudta, hogy egyetlen régészeti lelet sem idősebb kétezer évnél, de a legkisebb mértékben sem érdekelte a rendszer egyetlen lakott világának múltja. Az Unió haduraként a küzdelemnek, a jelennek élt.

Most pedig egy újabb ellenfél bukkant fel! Pont a legjobbkor.

B 417 űrbázis, Helene bányahold

Jonniby tálcájával a kezében megállt egy pillanatra, de egyetlen asztalnál sem akartak helyet szorítani neki. A mögötte álló megkapta adagját, elindult és vállával megtaszította a fiút. Jonniby savanyú arccal megfordult, és ahogy mindig, most is a sötét étkező falára szerelt polchoz lépett, hogy magányosan egye meg a híg és büdös szóját. Egy csinos, rövid hajú konyhás lány szedte össze a tálcákat. Úgy ment el Jonniby mellett, mintha a fiú ott sem lett volna.

A teremben nyomott hangulat uralkodott. B 411, B 412 és B 413 elpusztult, a szörnyeteg pedig állítólag már elhagyta Poszeidon holdjait és arra készült, hogy megsemmisítse az Artemisz körüli kisebb bázisokat is. Nem lehetett neki ellenállni. Egy nap alatt akkora távolságot tett meg, amire még a Konfederációtól átvett, legkorszerűbb űrsiklóknak is hónapok kellettek volna. Olyan fegyvereket használt, amilyenekről Nova Tierra tudósai még csak álmodni sem mertek, pedig a negyven éves világháború óriási lökést adott a haditechnika fejlődésének. Igazuk lehet azoknak, akik azt hirdették, hogy a civilizációk találkozása kizárja az együttműködést. A gyengébb, a fejletlenebb pusztulni fog.

Dom Romer bázisparancsnok összefont karral állt a terem közepén. Szúrós szemét semmi sem kerülhette el.

Jonniby a legképtelenebb rémhíreket hallotta, pedig vizsgájára készülve szinte ki sem mozdult könyvekkel telezsúfolt, koporsónyi méretű kabinjából. Nem mintha persze bármikor is kimozdult volna. A szaktudása miatt eddig még nem kivégzett konfederációs személyzet az istenek bosszújáról suttogott. Az uniós gázbányászok viszont a legyőzött ellenség titkos fegyverének tartották a váratlanul felbukkant borzalmat. Abban persze senki sem kételkedett, hogy Rogos arkon előbb-utóbb szembe száll vele.

A viharvert CB Barracuda kiemelkedett a barlang szájából. Kitárta gyűjtőhálóit, hogy feltöltse az előző cél megsemmisítése során kimerült plazmakamrákat. A félig kiborgizált legénységgel működő bombázót nem ilyen bevetésekre tervezték, de itt is remekül megállta a helyét. A színtelen folyadékban lebegő hámló, hólyagos bőrű katonák rég nem érezték ilyen jól magukat. Annyi megaláztatás és vereség után megérezték a győzelem édes ízét. Civilizáltabb vidékeken nem sok esélyük lett volna a mezonok vagy a zargok ellen. Az elavult Barracudákra otthon előbb-utóbb a leszerelés és a beolvasztás, a legénységre meg a felszíni munkanélküliség várt volna. Itt viszont istennek érezhették magukat.

A pusztítás isteneinek.

Nem volt éppen rossz érzés.

- Már megint peched volt? - kérdezte Yom fegyvermester.

- Nem, csak éppen nem akadt semmi dolgom. Gondoltam, lejövök, segítek egy kicsit - felelte Jonniby.

- Szóval nem büntetésből küldtek le? Na ilyen sem volt még! Miért nem inkább a lányoknak csapod a szelet vagy a haverokkal mulatsz?

- Azon az idegen űrhajón töröm a fejem. Micsoda szupercivilizáció lehet az, ha egyetlen hajót küldenek egy naprendszer leigázására. Egyébként meg nincsenek barátaim. A lányok..., nem nagyon állnak szóba velem.

- Bolond vagy, fiú. Addig kell élni, amíg fiatal az ember - a mogorva, emberkerülő fegyvermester folytatta a szöszmötölést az egyik rakétavetővel. - Nemsokára ideér a szörnyeteg. Azt akarom, hogy addigra működjön ez a kis drágaság. Nem egy csodafegyver, de nincs más.

- Tudok valamit segíteni?

- Persze, ha nem félsz attól, hogy mocskos leszel.

- Nagyuram? - Romer bázisparancsnok feszes vigyázban állt a parányi fekete-fehér képernyő előtt.

- Rövid leszek - Rogos arkon komor tekintettel mérlegelte alárendeltjét. Tolvaj vagy sikkasztó, netán megbízhatatlan származású. Különben nem dugták volna el abban a kőbevájt patkánylyukban, a nagy semmi közepén - gondolta a hadúr.

- Nem tudunk segítséget felküldeni. Mind a nyolc űrsiklónk elpusztult. Még hónapokig eltart, amíg sikerül beindítani az uniós Brutal hordozórakéták gyártását. Úgyhogy a saját erődből kell megoldani a helyzetet. Mégpedig gyorsan.

- Engedélyezi nagyuram a tervem végrehajtását?

- Nincs más választásunk, hajtsátok végre. A csillagok közül jött hajónak el kell pusztulnia.

- Meg fogjuk semmisíteni, uram.

- Csak egy dolog, Romer. Kit akarsz a bányába küldeni?

- Roskhal hadnagy a legjobb emberem. Igazi tökös gyerek. Száz százalékig gherri vér.

- Akkor meg miért dobták ki az űrbe?

- Megerőszakolt néhány alacsonyabb fajhoz tartozó apácát.

- Ki nem? Csak ennyit csinált?

- A Világtévé kamerái előtt, uram. Két nappal a főérsek temetése után.

- Ki kellett volna végezni!

- Nem lehetett, uram. Dom Robald tábornok a keresztapja.

- Értem - Nova Tierra diktátora elgondolkozva dobolt az ujjaival. - Nem, Romer, mást kell küldeni. Ez öngyilkos küldetés és én nem akarom, hogy valamelyik nemesi család szerezzen magának egy vértanút. Keress valakit, aki leviszi a torpedót. Olyan legyen, akiért senki sem hullat könnyeket. Valami magányos patkányt. Ne legyenek barátai, szeretői, befolyásos rokonai. Egy ilyent küldj a szörnyeteg ellen.

- Van is egy ilyen itt, uram. Igazi világtalan pöcs. Nem iszik, nem nőzik. Könyvkukac. Megváltás lesz neki a halál.

- B 415 pusztulása után a felderítők megtalálták a szörny búvóhelyét. Ide, ebbe a bányába húzódik vissza. Ezen a ponton elkaphatjuk.

- A robbanóanyagot ezen a tárnán bejuttathatjuk. De hogyan célzunk? Félmérföldnyi vastag sziklán keresztül nem működik a távirányítás - nézett Yom fegyvermester a parancsnokra.

- Nem kell távirányítás. Élő bombát küldünk.

- Ki viszi be a töltetet? Valamelyik rohamosztagos?

- Dehogy. Az a srác, aki néha le szokott jönni ide. Úgy sincs sok veszteni valója - Romer megvetően köpött egyet.

Jonniby térdét átölelve, remegve kuporgott a padlón. Mint annyiszor, most is iszonyúan félt. Romer érte küldött, megmondta, mit kell csinálnia és otthagyta. Egy pillanatig sem volt kíváncsi arra, hogy mit szól a dologhoz. Nem mintha Jonniby nemet mert volna mondani. Sohasem tudott semmire sem nemet mondani. A bányatelep tábori lelkésze futólag megáldotta és azt mondta, hogy mindenki megtudja, mekkora hős lett belőle. Egész éjjel álmatlanul forgolódott és ezerszer is elképzelte, milyen rettenetes módon fog meghalni. A rettegés két hulláma között megpróbált valami vidámabbra gondolni, de semmi sem jutott az eszébe. Mintha csak egyforma szűk szobákból állt volna az élete. Az árvaház, a kollégium, a laktanya, a könyvtár, az egyetem hálókamrái. Szűk, hideg, üres helységek. Sehol egy ember. Magányos volt mindig, mintha csak leprás lett volna. Vagy egy szörnyeteg.

Kopogtak az ajtón. Összeszedte magát és kimászott. Meglepetésére nem egy rohamosztagos jött érte, hanem Yom fegyvermester.

- Na menjünk - nézett rá merev arccal az öreg.

- Nem bírok, remeg a lábam - felelte nyöszörögve.

- Igyál ebből! - a fegyvermester egy fém kulacsot tartott elé. - Ez átsegít a nehezén.

Az ital majd kimarta a torkát, de elöntötte a meleg és el tudott indulni.

- Húzd ki magad! - szólt rá Yom. - Mindenki téged fog nézni. Mutasd meg a lányoknak, milyen egy magányos hős!

Tényleg mindenki tudott a bevetésről. A zsúfolt folyosón ott tolongott az egész bázis. A lányok is. Jonniby döbbenten állapította meg, hogy a nők egyértelműen észrevették, hogy létezik. Ilyen még nem történt vele azelőtt. Elpirult, de kihúzta magát és egyenes gerinccel ment a külső zsilip felé. A tömeg felmorajlott. Jonniby meg mert volna esküdni, hogy senki sem nevetett rajta. Furcsa érzés volt.

Már hat órája haladtak a lánctalpassal a hold levegőtlen, sziklás felszínén. Fölöttük ezernyi csillag ragyogott. Tisztán látszott a galaktika izzó spirálja. Milliónyi csillag, milliónyi bolygó. És a végtelen űrön keresztül éppen egy gyilkos szörnyeteg jött el hozzájuk.

- Voltál már itt kint? - kérdezte Yom.

- A felszínen? Soha.

- Pedig érdemes feljönni. Ha felnézel az égre, kénytelen leszel szembe nézni magaddal. Átgondolni az életedet. Mit csináltál jól, mit rosszul. A csillagok megtisztítják a lelked.

Jonniby értetlenül nézett az öregre. Azelőtt sohasem beszélt ennyit.

- Félek - mondta. - Egy elavult tapadóaknát akarunk egy szupercivilizáció legyőzhetetlen harci gépére tapasztani. Semmi esélyem. Iszonyúan fejlett hajónak kell lennie, az idegenek legmodernebb fegyverének, ha csak egyet küldtek belőle egy egész naprendszer, nyolcmilliárd ember leigázására.

- Nem ilyesmire számítottál, igaz-e? A könyveid mind mérföldnyi hosszú űrhajók méltóságteljes flottáiról szóltak. Hegynyi acélkorongokról a világ nagyvárosai felett. Hatalmas, fenyegető armadákról. Izzó halálsugarakról, rettenetes, csápos gépekről!

- Igen. Hatalmas ellenségről. Hősi ellenállásról. Nem egyetlen parányi hajóról, ami még egy űrsiklónál is kisebb.

- Egyedül jött, mégis elpusztíthat minket. Egy magányos szörnyeteg. A hegyekben gyerekkoromban baltával vadásztak a szürke medvére. Az ám az igazi rémség. Nem volt szabad puskát tartani. A vadászoknak csak akkor volt esélyük az életben maradásra, ha álmában lepték meg a medvét. Tudjuk, hol alszik a rém. Ott kapjuk el.

- Tudni fogja, ha jövök. Szuper érzékelői meg radarjai lehetnek. Annyival fejlettebbek nálunk.

- Csak a technológiát érzékeli. A sugárzást, a működő gépeket. Mi innen vonszolni fogjuk a torpedót. A bányába vezet egy régi, ferde tárna. Amikor jelt adok, te elindulsz lefelé. A torpedón ülve csúszol. A szörny ott lesz alattad. Ráesel, megtapadsz, aztán három másodperc és bumm!

- Tudom. Dom Romer is elmondta.

- És azt nem kérdezted meg, hogyan fogsz kijönni a robbanás előtt? - az öregnek csak a szeme látszott az ormótlan sugárvédő szkafanderben.

- Eszembe sem jutott.

Yom megállította a lánctalpast, kiszállt és egy hátizsákra emlékeztető fémdobozt emelt le a torpedó mellől.

- Ő túl nagy ember ahhoz, hogy ilyen apróságokkal foglakozzon. Ezt akkor raktam össze, amíg te a torpedót tisztogattad.

- Mi ez?

- A belépőd egy szebb világba.

A CB Barracuda kikapcsolta hajtóműveit és csupán az antiG emelőin siklott a rejtekhelyül szolgáló elhagyott bánya bejárata felé. Mögötte, messze a portenger túloldalán még mindig izzott a kráter, ott, ahol nemrég még ötezer ember élt a B 417 bázison. A félig kiborg katonák még két célpontról tudtak a holdon. Ha végeztek ezekkel, indulhattak a rendszer egyetlen lakott bolygója felé.

A navigátor előtti műszer hirtelen rádiósugárzást érzékelt a barlang bejárata mellett. Az üzenet rövid volt, talán csak egyetlen szó, de műszerek így is jelezték. A tüzér aktiválta a fedélzeti turbólézert, a képernyőn azonnal megjelent a sziklához tapadó parányi alak.

- Egy barbár felderítő?

- Megsemmisíteni.

Jonniby hallotta a vezényszót, majd rögtön utána meglátta a sziklahát peremén felvillanó fényt.

- Yom! - üvöltötte a mikrofonba, megfeledkezve a biztonsági előírásokról. - Mi van veled?

Nem kapott választ.

Megragadta a kioldókábelt és megrántotta. A szántalpakra szerelt torpedó siklani kezdett lefelé. A fiú erősen megmarkolta a kormányt és összeszorított foggal bámult előre. Fél tonna robbanóanyaggal a feneke alatt száguldott a sötétben.

A torpedó sebessége egyre nőtt. Még néhány pillanat és eléri a torkolatot, a helyet, ahol a szörny áthalad útban búvóhelye felé. A sötétből hirtelen egy ősrégi betongerenda csonkja bukkant elő. Jonniby elrántotta fejét, de a csonka még így is súrolta. Aztán véget ért a siklás és a torpedó a semmiben lebegett.

Mintha megállt volna az idő.

Jonniby mozdulatlanul nézte, ahogy alatta lassan, nagyon lassan felbukkan a szörnyeteg. Cseppet sem tűnt félelmetesnek vagy egy távoli civilizáció legkorszerűbb harcigépének. Inkább kopott, megviselt és viharvert volt.

A torpedó célba ért. Keményen megrázkódott, amint nekivágódott a hajó hátának és oldaláról elő pattantak a bányagépekből kiszerelt, gyémántfejű fogókampók. Az ütközés kirepítette a fiút az ülésből. Többször megpördülve nekizuhant az űrhajó hátából kiálló valaminek. Nem veszítette el az eszméletét, de moccanni sem tudott az ütés okozta sokktól.

Egy keskeny, vastagnak tűnő ablakon mintha belátott volna az űrhajóba, ahol üveghengerekben lebegő emberek bámultak döbbenten rá. Bár arcuk egy részét fém borította és orrukból lüktető csövek vezettek ki, a meglepődésüket nem lehetett nem észrevenni.

Jonniby elszakította pillantását a félig gép lényekről és feltápászkodott. Mögötte a hajóhoz tapadó torpedó robbanószerkezetén látszott, hogy már csak néhány pillanat van a robbanásig.

A hajó lassan lebegett tovább a hatalmas csarnokban. Jonniby a magasba nézett. A szkafander lámpája fényében meglátta azt a szűk, függőleges tárnát, amiről Yom beszélt. Összeszorította a fogát, kihúzta magát és hátán cipelt pokolian nehéz hátizsák gombjára ütött.

A rakéták azonnal beindultak és úgy rántották a magasba, mint az ünnepi tűzijáték petárdáit. Csakhogy a tűzijáték fénye ezúttal nem a magasban, hanem mélyen alatta ragyogott fel.

- Gratulálok, ifjú hős! - Dom Rogos, a Nép Atyja joviálisan mosolygott a kamerák kereszttüzében. - Te még sokra viszed. Csak így tovább, fiam.

Jonniby zavartan nézett a világ urára. Pontosabban a bolygó urára. Egyetlen emberlakta bolygó diktátorára. Mert azon a hajón emberek voltak. Nagyjából olyanok, mint ők. Előbb-utóbb újabb hajók jönnek. Kiderül, hogy Nova Tierra nem a világ, hanem csak egy sziget.

És a sziget bennszülötteinek főnöke csak egy, a többé-kevésbé fontos személyek között. Nem az egész világ mindenható ura. Nem az az istennek tűnő valaki, akinek eddig tartotta. Ettől a gondolattól valami megpendült benne. Mintha egy nagy kő zuhant volna le a hátáról. Kihúzta magát, meghajolt és elvegyült a kivilágított csarnokban nyüzsgő ünneplők között.

Persze a világ megváltoztatása még egy kicsit várhat.

Amikor az egyik csinos, meseszép lány az ifjú hős mellé lépett, és teljesen természetes mozdulattal belekarolt, hogy táncolni hívja, Jonniby úgy érezte, hogy megnyílik a föld alatta. De aztán eszébe jutottak Yom szavai. Kihúzta magát és kezét a lány kezére tette.

Tánc közben összesen egyszer lépett a lábára.

Az új élet tényleg megkezdődött.

Írta: Varga A. Csaba
A cikk az Alanori Krónika 50. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 25 szavazat alapján 6.3)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Örökség (KGK novella).

Létrehozás: 2004. március 16. 13:03:29Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:10 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2021
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.