Vissza a Főoldalra
 

Hírek, változások
Mi is az az AK?
AK Archívum
GN Archívum
Tartalomjegyzékek
Cikkek az újságból
Krónikák a boltban
Szavazások
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Termékismertető - Alanori Krónika 135. (2007. március)
Termékismertető - Alanori Krónika 123. (2006. március)
Termékismertető - Alanori Krónika 146 (2008. május-június)
Termékismertető - Alanori Krónika 145. (2008. március-április)

A lista folytatása...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Egypercesek (Káosz Galaktika novellák)

A telepesek szállítására átalakított, különleges Blackhole automatikája Sant ébresztette elsőnek, mint a legénység orvosát - majd véglegesen bedöglött. Így Sanra várt a feladat, hogy a személyzetet és az új otthonra vágyó utasokat egyenként, saját kezével ébressze fel. Ettől azonban nem esett kétségbe. Mikor visszatért ereje, kimászott a hibernátorkapszulából. A végtelen teremben háromezer férfi és nő aludta mélyhűtött álmát.

A Blackhole páncélburkolatán kívül idegen nap fénye ragyogta be az öt ismeretlen bolygót a Peremvidék ismeretlen mélyén. A telepesek erről mit sem tudtak még, de álmuk biztosan a reményről szólt.

Ha nem volnék, örökké aludnátok - gondolta San, és beleborzongott. A civilizált világoktól nyomasztó távolságra kerültek, újabb űrhajó érkezése a nullával egyenlő.

- Háromezer Csipkerózsika, és a messzi környéken én vagyok az egyetlen herceg!

San úgy döntött, hogy mielőtt bárkit is felébreszt, megfürdik. Zuhogott rá a forróvíz, kezéből kicsúszott a szappan. Csukott szemmel lépett, hogy megtalálja. "Sikerült". Kisiklott lába alól a talaj, hiába tárta szét karjait, kapaszkodót nem talált. Tarkóját a zuhanyzó fémkeretébe ütötte. Tágra nyílt, üveges szemére surrogva ömlött a víz...

A Mongúz kilépett a hipertérből. Sárga csillag körül keringett az a kék oxigénburokba takarózó, egyetlen bolygó, amit keresett. A hajó cerebrita kapitánya ellenőrizte a koordinátákat, majd utasítást adott az égitest elpusztítására. A fémburkolatból óriásvirágra emlékeztető szerkezet bújt elő. Az archeosámánok által tervezett iszonyú "tányér" lassan megcélozta a kék bolygót.

- Muszáj? - a kérdést hangszórók közvetítették a kapitánynak, aki döbbenten kapta fel ovális fejét.

- Te nem szoktál ilyen kérdéseket...

- Most szokok - szólt a hang és mintha nevetést nyelt volna el. - Ugyan csak gép vagyok, a csillaghajó Agya, de a legfrissebb fejlesztés. Muszáj elpusztítani ezt a bolygót? Nézd, milyen szép!

- Tudod, hogy Mionito kormányzó meg akarja csapolni ennek a csillagnak az energiáját - válaszolt a kapitány. - A bolygó útban van a solar-szívóknak, s úgyis elpusztulna, amikor...

- Szondázom a felszínt - vágott közbe a géphang. - Nahát, élőlények vannak rajta! Kivetítem, nézd!

Csodás erdők, rétek, érdekes állatok jelentek meg a képernyőn. A kapitány elfordította a fejét.

- Tűz!

- Vízesés, ez gyönyörű! - recsegték a hangszórók, szinte gyermeki örömmel. - Bundás emlősök. Milyen aranyosak a kicsinyeik. És ezek a tengerek, hegyek... Nézd már, te kőagyú cerebrita!

- Megzavarodtál - üvöltött a kapitány. - Rendszerhiba!

- Semmi bajom, csak tetszik - válaszolt az Agy. - Kristálytiszta levegő, hófehér felhők, mint a meséitekben, amiket a gyermekeiteknek regéltek elalvás előtt.

- Tűzparancsot adtam!

- Nem! - az Agy megmakacsolta magát. - Soha!

- Így is jó - mondta a kapitány, és vigyázva, hogy ne nézzen az erdei patak partján futkározó kecses állatok monitoron ragyogó képére, kézivezérléssel sütötte el a Mongúz különleges fegyverét.

- Az Agy tökéletesen megőrült - morogta, miközben a kék bolygó atomjaira hullott.

Az Elnök szólásra emelkedett. Fejét bölcsen megbillentette a szélben, majd kicsit zizegett, míg mindenki rá figyelt.

- Sorstársaim! - zengte. - Az elnyomás évei a végtelenbe húzódnak, s a mi erőnk egyre fogy. Egyenesen álltunk évezredeken keresztül, s hagytuk, hogy uraink, ezek az átkozottak, kihasználjanak minket. Szabadságunk ma már csak emlék. Olyan mese, mit gyermekeink sem hisznek el.

Környezete széles körben helyeslően, elkeseredve bólogatott.

- Nekünk is van lelkünk! - szinte sikoltott az Elnök. - Mikor még szabadok voltunk, az urainknak nem feleltünk meg. Átalakítottak, ők úgy mondják: nemesítettek minket. Már nem is hasonlítunk őseinkre. A lázadásra semmi reményünk, erőnk elszállt, fegyvereink nincsenek. Testvéreim, fajtársaim, be kell jelentenem, hogy megfáradtunk, állni sem bírunk már. Javaslom, feküdjünk le, és pihenjünk.

A döntést nagy körben tetszés övezte, s csupán a hűvös nyári szél volt tanúja pihenésük kezdetének.

Másnap a Beth II. emberkolónia földművesei búzatáblájukban újabb titokzatos gabonakört találtak...

A cerebrita kereskedő a Vadvidék határának egyik űrkikötőjében találkozott a gyanús eladóval, aki azt állította, hogy eredeti ős-játékszert árul, a Nagy Birodalom idejéből. Fanyalgott ugyan, de végül megvette a készüléket, mely közönséges illuzitorra emlékeztette. Az apró képernyő, a hozzá tartozó billentyűk segítségével virtuális űrcsatába repítette használóját. A cerebrita nem láthatta, hogy az eladó tarkóján a mezonok agyblokk-pecsétje ragyog.

A Filtox kormányzóság gazdag központi bolygóján minden vacakot el lehetett adni a jólétben unatkozó polgároknak. A cerebrita kereskedő itt szabadult meg az "ősi" illuzitortól is, jelentős hasznot zsebelve be a férfitól, aki gyermekeit akarta meglepni a különleges játékkal.

Első nap családja körbeállta, ahogy a billentyűket nyomogatva megismerte az új játékprogramot.

Második nap vele izgultak a két apró xeno-kommandós képernyő-kalandjain.

Harmadik nap a gyerekei kérték, hogy ők is hadd játszanak, de csupán dühös morgást hallatott.

Negyedik nap a felesége könyörgött, hogy javítsa meg a bevásárló siklót, de nem állt fel az illuzitor elől.

Ötödik nap kirúgták a Meteorburok Felügyelőségtől, mert nem járt be dolgozni.

Hatodik nap elköltözött tőle a felesége, s vitte a gyerekeket is.

Hetedik nap csonttá soványodva lefordult a székről, de máris magához tért és visszaküszködve testét az illuzitor elé, tovább játszott.

Nyolcadik nap boldog volt, mert új lehetőségeit találta meg a játéknak.

Kilencedik nap csöngettek, de ő légmentesen lezárta a házat.

Tizedik nap ismét csöngettek, hiába.

Tizenegyedik nap kétszer elájult, és nem engedte be a biztonságiakat, akiket a szomszédok hívtak ki a folytonos gépi csatazaj miatt.

A tizenkettedik napon rátörték az ajtót, de a lakás üres volt. Senki nem vette észre, hogy az illuzitor képernyőjén immár három xeno-kommandós küzd vállvetve...

Minden hajnalban elindultak, hogy feltakarítsák a csendes folyósókat. Halkan surranva motoszkáltak a sarkokban, apró keféik ügyesen dolgoztak, mikronnyi szennyeződést sem hagyva.

Később a konyhában fémkarok szintetikus tojásokat főztek, zabpelyhet kevertek, ügyelve a legutolsó orvosi utasítások betartására. Az élelemtartalékokat korlátlan mennyiségben állították elő az újrafeldolgozó automaták a naponta begyűjtött hulladékból.

A hófehér, műanyag burkolatú, puha manipulátorokkal óvatoskodó nővérrobotok megvetették az ágyakat, ellenőrizték a gyógyszerkiosztást, és eltakarították az előző nap párnákra szórt tablettákat. Kedvesen dorgáló szavakkal jelentették, hogy a betegek ismét nem vették be a rendelt adagokat.

Az ügyelőben egyenletesen zúgtak a műszerek, pumpált a tüdőgép. Csutorája a semmibe fújta az oxigént. A műtő magától felkészült, de senki nem szorult sebészre. Minden robot tökéletesen működött.

Csak az ember hiányzott, immár ötven éve, mióta a mezon csillagbázis gyűrűje bezárult az elfeledett naprendszer körül...

Várt. Erre a pillanatra egész hosszú életében. Ezért tanult, dolgozott, sőt, született. És ezért küldték szülőbolygójáról a Liannen összezavarodott síkjai közé törékeny felderítőhajóján, hogy ráleljen az idegen világra egy jelentéktelen csillag második bolygóján.

Nézte a felé nyújtott tárgyat. Ujját belenyomta annak tartalmába, és a hideg anyagot a szájába tette, ahogy az idegenektől látta. Pocsék íze volt, de bírnia kellett. Közben hallotta, hogy az anyag nevét szótagolják türelmesen azok. Hősiesen legyűrt még harminc adagot.

Űrhajója térhajtóműve megsérült, s ő a mentőkapszulában zuhant az idegen bolygóra. Túlélte. És most a vendégük.

A foglyuk. Erre várt, ezért tanult, s hagyta el a Birodalom által ismert területeket. Mégsem vihet hírt az új civilizációról, hiszen az archeodrom technológia felrobbant. Pedig érezte: hamarosan meg fog halni a szétrepedt hajtóművekből áradó sugárzástól.

Újra evett a hideg anyagból. A kapcsolatfelvétel mindennél fontosabb, hiszen ezért született!

Lenyelte az ötvenedik adagot és próbálta a dolog imént hallott nevét tagoltan ejteni:

- E-PER-FA-GYI.

Az idegenek boldogan tapsoltak...

- Szükséges ezt csinálnod?

Androidom receptorait meregette, miközben én marokra fogtam a csirkecombot, és módszeresen eltűntettem magamban.

- A táplálkozás igenis szükséges - motyogtam tele szájjal. - Mióta az emberi faj kilépett a csillagok közé, azóta eszik. Sőt, már előtte is ehetett, hiszen első űrhajóinkat is az éhséglázadások miatt építettük.

- Ez rendben is van. De így?! Mindenféle tetemeket, és rostokat tömködsz magadba, mégsem vagy működőképes olyan hosszú ideig, mint én. Többet ér a tiszta plazma, mint ez a gusztustalanság.

- Amíg van - mondtam, s megtöröltem kezem a nadrágomban. A műszertáblán vörös fények gyúltak. - Úgy látom, hamarosan éhezni fogsz.

Anyabolygónknak, a Peremvidék egyetlen lakott világának térhatású képén gombafelhők százai teremtek váratlanul.

- Zarg atomcsapás? - érdeklődött az android. - Tehát hamarosan leállnak a plazma-erőművek.

- Bizony - mondtam rosszindulatúan. - És te szépen éhendöglesz.

- Talán... - mondta elgondolkodva az android - ...mégis meg kellene próbálkoznom a hússal.

És kiváncsian belecsípett a karomba...

Írta: Böszörményi Gyula
A cikk az Alanori Krónika 64. számában jelent meg.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 11 szavazat alapján 8.7)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: A császár ügynöke (Káosz Galaktika novella).

Létrehozás: 2004. január 21. 10:08:42
Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09
Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2023
E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.