Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Hatalom Kártyái

Jössz a május 22-i HKK versenyre? (Csak a számokat akarjuk felmérni.)

1.) Igen, addigra valószínűleg lesz védettségi igazolványom is.
2.) Igen, igazolványom sajnos nem lesz.
3.) Nem tudom még, de lesz igazolványom.
4.) Nem tudom még, de nem lesz igazolványom.
5.) Nem jövök.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
További szavazások...
Fórum a témához...
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
A pillanat képe
Egy pár krakoch csizma
(Ősök Városa varázstárgy)
Küldd el képeslapként!
A krakoch csizma egy vibráló energiából készült lábbeli - nem valószínű, hogy sokan hordanak ilyet. Megszerzése gyakorlatilag lehetetlen, hiszen egy olyan teremtmény holttestén vezet át hozzá az út, amely immúnis mindenre, vagyis gyakorlatilag sebezhetetlen.
Nézz szét a galériában!
Végzet Verme 3. - zárás
HKK lapok foilos újra kiadása
Névpályázat
HKK versenyek újra
Ajándéksorsolás Május

A lista folytatása...
Termékismertető - HKK Negyedszázad
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Vadászat
Túlélők Földje - Közös Tudatok listája
A hit ereje (516. tudati képesség)

A lista folytatása...
HKK versenyek újra (42)
[HKK Piac] Gyakori / nem gyakori lapok (3191)
[HKK Piac] Eladó gyűjtemény (9452)
[HKK Piac] Eladó lapok (141581)
[HKK Piac] Régi lapok (1475)
[HKK Piac] Lapokat keresek (28357)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:







Utoljára ezt küldték:
A káosz kapuja
Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Csere fázis (Túlélők Földje novella)

Az elf óvatos lépésekkel hátrált a mardel elől. Tekintetét mereven a szörnyre szegezte, és várta a támadást. A kóstolgatás ideje lejárt, s bár a mardel busa feje mögött öt mérgezett vas dobónyíl tolla ingadozott, agyarai azért a kalandozó vérétől vöröslöttek. Kemény falatot jelentettek egymás számára.

Biztonságos távolban a küzdelemtől a tanyasiak álltak. Két-három férfi, néhány nő és vagy egy tucat gyerek bámészkodott a természetes sövényként nőtt tüskés zamót mögül. Amolyan szájtáti, tenyeres-talpas népség. Tudták jól, hogy a harc az ő bőrükre is megy, hiszen nem egy csecsemőt mart már el éjszakai látogatása alkalmával a szörny, közbeavatkozni mégsem mertek. Az ő dolguk kimerült a szántásban, vetésben és aratásban - Ghalla rémségeit meghagyták a kalandozóknak.

A mardel hirtelen támadott. Fülei hátralapultak és kutyapofáján felhúzódott az íny, mintha csak áldozata képébe kívánna röhögni. Hangtalanul vakkantott, és az elf csak az utolsó pillanatban döbbent rá a cselre, amikor mentális védelmére pörölyként zuhant a pszí csapás. Szemei könnybe lábadtak, és egy apró vérpatak jelent meg szája szélén.

Most ugrott csak a mardel. Kétméteres fekete teste megfeszült és kilőtt a kalandozóra. Nyitott pofájából a véres nyál tajték gyanánt fröccsent a bundájára, ahogy a levegőn keresztül átszelte az őt és ellenfelét elválasztó távolságot. Az elfet csak a jó szerencséje mentette meg attól, hogy feltépett torokkal végezze be a síkság közepén. Riadt hirtelenséggel emelte fel a mandibulakaszát, de arra már nem maradt ideje, hogy bevált taktikájához híven meg is forgassa maga előtt. A mázsányi súlyú mardel őrjöngő dühvel vetette rá magát, fogai a kalandozó combjába mélyedtek.

Az elf, nem törődve a fájdalommal, elkezdte magáról lehámozni a szörnyet. A mandibulakasza újra és újra lecsapott, miközben a mardelnek hol a jobb, hol a bal oldaláról tűnt el egy-egy végtagja. Förtelmes mészárlás volt, de a szörny állkapcsa még holtában is bele-belemart az elf combjába, és csak akkor csendesedett el végleg, mikor teste már miszlikbe szeletelve hevert a füvön.

A kalandozó hátradőlt, és - fajához eléggé méltatlan módon - torkaszakadtából üvölteni kezdett. Benne volt ebben a hangban az izgalom, a győzelem diadala, de legfőképp a fájdalom, ami csak most tört rá teljes erővel. Lassú mozdulattal markába zárta a nyakában hordott kicsiny napszimbólumot, és gyógyító varázslatért rebegett hálát istenének. A köré sereglett tanyasiak néma csodálattal látták, ahogy a szörny tépte sebek behegednek az elf testén. Percek teltek el, aztán a kalandozó felült, majd egy pásztor segítségével talpra állt. Kicsit sántított még, de joggal tűzhette övére az új trófeát, s fogadhatta büszkén a hálával telt szavakat.

Ekkor rontott ki a tüskés zamót közül a remete. Szakadt gúnyája beleakadt a tüskékbe és új hasadás keletkezett a megszámlálhatatlan régi mellé. Borzas szakálla dühödten meredt előre, és határozott léptekkel törtetett a kalandozó irányába. Hirtelen azonban megtorpant, amint pillantása a mészárlás nyomaira esett.

- Miért? Ó, miért tetted? Légy átkozott, nyomorult! Légy átkozott! - a remete hisztériába lovalta magát az elf, és a mélán bámuló tanyasiak előtt.

- De hiszen megöltem... - a kalandozó hangját értetlen bizonytalanság hatotta át. Megölt egy szörnyet, megkönnyítette ezeknek a szerencsétlenek a sorsát, és jutalmul egy háborodott remete megátkozza? - Ez egy mardel volt. A létező legkegyetlenebb szörny a Csatorna innenső partján. Hidd el, kevesen szállhattak volna szembe vele jó eséllyel. Te talán kedvelted?

- Ostoba - sziszegte a remete, villogó tekintettel. - Gyűlöltem tiszta szívemből, akárcsak te magad. Az egyik leggyűlöletesebb rémség volt, ami valaha is e földet tapodta. Ártatlanokat ölt élvezetből.

- Akkor hát miért? Miért érdemeltem ki haragod és megvetésed, jó remete?

- Kalandozó vagy, gyilkolás a mesterséged - az öreg karmos ujja vádlón mutatott az elfre. - Számoltad-e már, hány szörny vére szárad a kezeden?

- Ezrek. De mindegyikkel csak tisztábbá lett a vidék. Ami vér az én kezemhez tapad, attól élhettek ti békében.

- Bolond! - rikoltott fel a remete. - Nem látod az igazságot önnön nagyságodtól.

Az elf értetlen tekintetére válaszolva tovább folytatta.

- Valaha mesterember voltam Alanorban. Bölcs Borax királyunk rendeletére telepedtem át Shaddarba, hogy megtaláljam a szerencsémet, és részt vegyek a város felépítésében. Feleségem volt, gyermekeim. Ti, túlélő kalandozók akkor még a kiégett földeket jártátok, mit sem tudtok azokról az időkről. Gondolod, ismertünk akkoriban a mardelhez fogható iszonyatokat? Dehogy. A legrettenetesebb azokban az időkben a sünmedve volt, még ha a táborhelyünk felé is vetődött egyszer egy holdhónapban. Ha éheztünk, hát a fiatalok démontetűre, vagy vadásztatura mentek könnyedén.

Az öreg nagyot nyelt, és kivárt egy pillanatig.

- A bajok akkor kezdődtek, mikor ti kalandozók megérkeztetek. Átkozott lett általatok e föld. Kiirtottátok a démontetűket, hisz semmik voltak számotokra. Megjelentek erre a királygyíkok. Leöltétek az összes sünmedvét? Egy hét nem telt belé és mi városlakók már nem mertünk bemenni az erdőbe a rengeteg gorombillától és mutáns póktól. Az erdőbe, érted, elf? Ott, ahol ezek a lények még csak nem is léteztek ezelőtt. Persze nem kellett sok idő, hogy lemészároljátok ezeket is, meg az orkokat is a labirintusok mélyére szorítsátok vissza. Válaszul, ki tudja honnan, felbukkantak a varkaudarok, a ragyás burástyák és a griffek. Érted már, vagy folytassam még?

A kalandozó lesütött szemmel bámulta a földet, ezért a remete halkabban folytatta.

- Csak idő kérdése volt, és írmagjukat is kiirtottátok. Mi lett erre a válasz? Szutykos remákokon varkaudar behemótok és ongóliant törzsek fenyegetik most már a házainkat. Az utcáinkat részeg kalandozók és sötét főgnómok róják. S ha netán a füves pusztaságban keresünk menedéket, hát itt a mardel ellenünk. De most már kinőttétek ezeket is, és tudod, te elf, én nagyon félek a jövőtől. Vajon milyen iszonyat fogja felütni fejét ezen az átkozott földön legközelebb?

- Mond, mit tehetnénk, jó remete? - suttogta csendesen a kalandozó. - Nélkülünk ti sem élhetnétek biztonságban.

- Nem. Most már nem. Szükség van rátok, egyre nagyobb szükség. Nem tudom, honnan jönnek ezek a szörnyek, vagy ki küldi őket erre a világra. Talán az istenek, vagy egy még náluk is nagyobb hatalom, de az biztos, hogy ha egyet kiirtasz, egy még erősebb kezdi el a vérengzést valahol. Gyötör azonban egy homályos érzés, hogy közel az idő, mikor felbukkan az a lény, amely egy pillantásával is elpusztíthat minket, egyszerű embereket... És tudod elf, akkor miránk nem lesz szükség többé.

A csupasz és vak mardelkölykök napokig várták, hogy anyjuk visszatérjen, aztán panaszosan kurrogó hangjuk sorban elcsendesedett. Egyenként adták fel a reményt, vézna testük nem bírt felülkerekedni az éhség kínján.

Végül már csak egy utolsó maradt. Esetlenül nagy fejét hiábavalóan emelgette, orrocskájával csupán társai kihűlt tetemét szimatolhatta. Nem láthatta a madarakat, melyek mintha csak gyászos lakomára gyülekeznének, lomha mozdulatokkal ereszkedtek alá a fészek körül, s álltak meg pár lépésre tőle. Nem láthatta izzó tekintetük, fémes tollazatuk, sem csőrük kecses, mégis kegyetlen ívét. Keselyű volt mindahány. Drónkeselyű.

Régi korok madarai, a múlt egy-egy foszlányának hordozói. Nem létezhettek volna, életesszenciájuk elillant már, ahogy az ősi istenek emléke is letűnt. S most mégis, a feledés homályából hívta vissza, s küldte őket valaki, kinek magának is eonok óta ott lett volna a helye. Valaki, aki múltbéli nagyságát akarja újjáéleszteni. Valaki, aki magát a múltat akarta újjáéleszteni... Valaki...

A keselyűk táncba fogtak a fészek körül - amolyan suta madárbicegésbe. Szárnyuk meg-megrebbent, csőrük hol az égre mutatott, hol nyílegyenesen a halódó mardelkölyökre. Oldalt léptek, majd egyszerre megmerevedtek.

Ősi varázs volt mégis ebben a hangtalan ritmusú vonaglásban, mely nem késlekedett alakot ölteni a kis árvában. Csupasz, egykor rózsaszín bőrén piciny, obszidián pikkelyek ütöttek ki. Tompa pofácskája megnyúlt, kampós, csőralakú végbe hegyesedett. Ráncos szemhéjai először álmosan libbentek meg, majd hüllőszerű merevséggel nyíltak tágra a sárga ragadozószemek. S, hogy rémes valósággá váljon az, mivel századokon keresztül csak riogatták egymást az emberek, a kicsiny lény kitárta bőrredős fekete szárnyait és ősidők óta nem hallott sikolyt eresztett meg a holdtalan sötétségbe.

Sorsok fognak beteljesedni míg kifejlődik, évek múlnak el talán. De akkor, istenének hívó szavára, kegyetlen szívóssággal fogja emberéletekkel sarcolni a Yaurr birodalmat, az első éjsárkány.

Írta: Fortamin (#2977)
A novella az Alanori Krónika 3. számában jelent meg 1996 márciusában.

(A szavazáshoz be kell jelentkezned!)
(átlag: 60 szavazat alapján 8.4)

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Hatalom (Túlélők Földje novella).

Létrehozás: 2003. október 5. 09:34:22Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:09 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2021
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.