| A lánynak a kérdése nyomán most van alkalma megszemlélni testközelből, milyen is az, amikor valaki kis híjján keresztbe lenyel egy fúvós hangszert. Az idéző lehunyja a szemét, s lassan csóválja a fejét, de a játékába nem csúszik hiba, még az előző vad arcrándulások dacára sem. |
Szemtelen mosoly villan az arcán, ahogy észreveszi a férfi megdöbbenését a saját hibáján. Jószerével szívesen belevigyorogna az ezüst szempárba, de egy ilyen békésnek induló estén mi értelme lenne?
Kissé vonakodóan nyújtja jobbját, hogy a jómodor jelének bemutatásának végén talán túl gyorsan visszahúzza.
- Huh... hát, most igazándiból neveletlennek érzem magam, ugyanis egyikről se hallottam még. - Pimasz és röstellkedő hangon válaszol. Zavarában ellhallgat, majd mentőövként Orionba kapaszkodik - szinte szó szerint, ugyanis kellő mennyiségű lépésnyi hátraaraszolás után inkább mögé, mint mellé lép, bal kezével még meg is érintve a karján a szövetet.
- Nyilvánvalónak tartom, hogy önt itt régi barátként üdvözlik - mondja, összes jómodorát csokorba kötve mellé. Lopva Orion arcára tekint, hogy leolvasson pár gondolatot róla. - Vagy esetleg tévedek? |
Most a viharúron a megdöbbenés sora, valóban elfelejtett bemutatkozni. Egy lélegzetvétellel összeszedi zilált önmagát, a kézcsókért nyújtott kezét elegánsan mellkasához tartva meghajol:
-Fabiot a nevem, Viharföldön tanultam, a pegazus pecsétjének hordozója vagyok. |
Karsi visszapillant Orionra, amikor a férfi a furulyán kezd játszani, és szívből elmosolyodik, mégha csak egy rövid pillanatra is - aztán újra a másik férfire néz, azokba az ezüst szembogarakba. Igyekszik kiállni pillantásukat, de egy hosszú másodpercig csak le kell hunynia szemeit. Nem bírja.
A hangjából arra következtetne a lány, hogy csak gúnyolódik rajta, aztán összevonja kicsit a szemöldökét a halkabb szavak hallatán.
- A neve pedig... - elhallgat, remélve, hogy a mondat nem lóg majd a levegőben befejezetlenül. Szemöldökei továbbra se állnak vissza normális állapotukba. Viharmágus? Az miféle? És mit tud?
Jobb lesz vigyázni vele. |
-Boszorkány? -kérdi félig meglepetten, félig gyanakvóan- Mezei boszorkány.. -ízlelgeti a szavakat. Mostmár nem a lányt nézi. Azaz nem csak őt, együtt látja mostmár egymás mellett a táncolni készülő Oriont és Karsit. Kicsit lebiggyeszti ajkát, ám szemében új szikra gyúl, mintha csak mégegyszer neki akarna rugaszkodni valaminek.
-Magam egy viharmágus vagyok...
Hangját halkabbra fogja, mintha most egy nagy titkot árult volna el, de azért még minden erdeklődő fültanúja lehet az eseményeknek. |
Orion kissé nehezen szabadul fel, s félszeg mosollyal követi a boszorkányt. Kezdetben szerencsétlenkedik, de hamar rákap a ritmusra, így az ő arcáról is lefagy a mosoly, amikor a viharmágus érkezésére elhallgat a lant. A köszöntés az üdvözléshez méltóan fagyos, s némán figyeli, amint a férfi igyekszik megismerkedni a sokfősre bővült kompánia újabb tagjaival.
Mikor Karsi elfordul tőle, s érzi, a hangulat talán kezd egy kicsit mélyebbre szántani a tervezettnél, furulyáján kezdi adni a dallamot a daloló Vándor alá. |
Már kezdi úgy érezni, hogy bele fogja vinni Oriont a jóba, amikor elhallgat a lant. Megtorpan, hátranéz, és felvonja a szemöldökét - komikus látványt nyújthat, ahogy rámered a mögötte álló viharmágusra, aki épp jólnevelten üdvözli az újoncokat.
- Olyasféle, aki szereti tudni, kicsoda a másik - csusszan ki a száján, aztán észbekap, és szemöldöke is visszaereszkedik eredeti helyzetébe. Fél lépést hátrál és finoman megdönti a testét előre - meghajlás gyanánt. Zöld szemei fürkészően nézik a férfi ezüst szembogarait, melyeket csak nehezen tűr el: hamarosan kényszeredetten a távolba pillant, még ha csak fél másodpercekre is.
- Karsi vagyok, örvendek. Foglalkozásomat tekintve boszorkány, azok közül is a mezeiek egyike - válaszol készségesen, kissé túlságosan is könnyedre véve a stílust. A viharmágus talán falusi csitrinek nézi, vagy csak egy nagyszájú, kistudású vagánynak - de azt egész biztosan érzi, hogy futkározik a hátán a szőr, ha csak szóba elegyedik vele... |
Ekkor egy ismerős alak tűnik fel az ünneplők között. Akik csak nemrég csatlakoztak a kalandozókhoz, még nem ismerhetik. Ember fajú, középmagas, nagyjából a huszas évei derekán járhat. Bőre sápadt, mint a fogyó Hold, teste acélos és rugalmas, mint a karikába hajlítható Jidori penge. Haja hátközépig érő, halványszőke, s minden lépésénél úgy lebben, akárha csak szélfuvallat kapna bele. Legszokatlanabb talán az ezüst színű szembogara, mely átható, mint a mélységes mély szakadék s nyugtalanító, mint a vihar előtti csend. Szinte szikrázik belőle a tudás világossága. Mozgása légies, mintha sétája közben a talajt is csak ritkán érintené a lábával. Egy táncosnő kecsessége csupán rút ork battyogásnak néz ki mellette. Ruhája egyszerű, durva posztó, melyet nehézvértek alá szoktak venni. Bal kezére finom kesztyű van húzva, így a hosszúujjú ingnek köszönhetően nem maradt látható bőrfelület azon végtagján. Egy pecsétgyűrű ékíti balját a kesztyűn kívül, egy szátrnyaló pegazus szimbólumával ékítve. Akik már ismerik, és a törpöt is, sejthetik, hogy gyűrűjük közel hasonló, mások még klánbéli hovatartozásukról is tudhatnak (a törpé gyűrűjén egy sáska található).
Fabiot az! A viharmágus elégedetten néz körbe. Örül, hogy ismerősei nem vesztették el a jövőbe vetett reményt. Az utóbbi időben teleportkört alkotott, hogy a kalandozók eljuthassanak New Avalonba.
Körbehordozza a tekintetét a jelen lévőkön. Orion felé nem tekint, kereszttülnéz rajta. Amikor mégis arrafelé kell emelnie tekintetét -Karsi miatt- izmai alig észrevehetően megfeszülnek, tekintete megkeményedik. Az erre érzékenyebbeknek talán feltűnhet a feszültség a két férfi között. Minden új előtt szertartásosan hajol meg; mozdulataiban az etikett ösztönszerűleg beivódott elemei, ám csöppet sem ellenszenves hatást kelt, inkább a kellő tisztelet megadásának értelmezitek. Először Hagront üdvözli:
-Üdv idegen. Hozzád hasonló szerzetet még sohasem láttam élőben, csak olvastam és piktúrákat láttam rólatok. Szándékaim békések, tőlem sem kell jobban tartanod, mint bármelyik ismerősödtől.
Olvasta, hogy az erdei trollok intelligenciája messze meghaladja más fajú társaiét, de minden esetre jobbnak látta kihangsúlyozni, hogy nem akar neki ártani. A barbárok általában rosszul viszonyulnak a varázsláshoz ugyanis. Persze meg sem fordul a viharmágus fejében, hogy nem a természeti népek egy barbárjával áll szemben, hanem a mágia művészetét ismerő személlyel.
-Úgy látom egy bárd is közénk csöppent -fordul Dóin felé- kinek hangja versenyre kel szépségével. Légy üdvözölve!
Nem úgy tűnik, hogy feltűnt volna neki a csúf sebhely és a felettéb különös pótlás. Mivel a lány alig fél perce igazította helyére haját, valószínűleg ennek köszönhető a fejlemény. Kezet csókol, ha a hölgy néhány ütemre felhagy a pengetéssel, illetve egyáltalán fogadja a gesztust.
-Önről nem tudnám megmondani elsőre miféle kalandor -tekint Karsira- de bízom benne megajándékoz ezzel a tudással bemutatkozásában.
Küld megnyerő mosolyt a táncolni készülő, furcsa lány felé. Annak köpenye, melyre szemeket hímeztek, minden bizonnyal mestermunka, bár erős a gyanúja, hogy mágikus is lehet. Fegyverzete elenyésző, illetve nem a tolvajokra jellemző felszerelés és praktikus sokzsebes ruha van rajta, csak egy mutatós fekete, így arra tippel valamilyen mágiahasználó lehet, talán pap. Egyedül szent szimbólumot nem lát nála.
// Mégse folytatom, látom mindenki ráérzett erre az esti mulatásos dologra. Hát, ismerkedjünk, mindenki tegyen, ami tetszik ^^ // |
Sokáig nem akaródzott elmozdulnia a megbeszélés végeztével. Szemmel kísérte az első két távozót, aztán kérdő tekintettel egy pillanatra Vándorra nézett. De még ekkor se indult el. Elővette kis kulacsát, s beleivott a benne őrzött borba, miközben szemmel kíséri a másik fél-elf lányt.
Hamarosan meghallotta az éneket, majd a beszélgetést és a lantkíséretet, s akaratlanul elmosolyodott. A lelke legmélyén minden bizonnyal erre vágyott, de sose fogalmazódott meg benne: ha már ennyire biztosra veszi mindenki a cudar véget, hát ne apatikus csödnben nézzenek elébe! Táskáját ledobva, csuklyáját hátra lökve közelebb sétál, s hangos nevetéssel, tapsolással kíséri az aktuális eseményeket...
Ám éber tekintetét sehogy se tudja elkerülni Orion, a sátor falánál ücsörgő idéző. Gondolkodás nélkül odasiet hozzá, s meg se várva, hogy amaz majd mentegetőzik vagy kifogásokat sorol, megragadja két karját a csuklóinál, talpra rángatja és a többiekhez vezeti - ezt már kissé szelídebb mozdulatokkal.
- Gyere, Orion, ne mulass magadban rajtunk! Mulass velünk! Eszedbe ne jusson csak üldögélni ott. Gyere már! - nevet rá, a legaktuálisabb gondolatait fecsegve, s egy ismertebb, a dalhoz és a kísérethez igazítható táncba kezd, erősen remélve, hogy a férfi is ismeri - ha meg nem, akkor minden erejével azon lesz, hogy megtanítsa neki. |
| Orion sem vonul el, hanem hátát egy megerősített sátorfalnak támasztva leül, s mosolyogva hallgatja társait. Alighanem minden zaj és mulatság ellenére itt, helyben el fogja nyomni az álom, de nem bánta: ha holnap mind a halálukat lelik, akkor így akar emlékezni társaira, s a világon semmiért sem akar lemaradni arról, amint a fejvadász bolondot csinál magából. |
| Dóin jókedvvel folytatja a zenélést és örül a táncolónak... végre valaki, aki szereti a zenét! Mosolyát csak Enger ügyesen leplezett fenyegetése keseríti meg kissé, de megpróbál nem törődni a mogorva mágussal. Lassan a fülébe mászó dalocskát is énekelgetni kezdi vékonyka kislányhangján, és egy kettőre meg is felejtkezik a csendesen pipázó férfiről. |
| Vándornak jólesik a lantkíséret, ám hirtelen a fejvadász toppan elő a semmiből. Majdnem torkára akasztva a dallamot. Majd töle szokatlan, mégis Vándornak ismerős mozdulatokba kezd. Amitől ismét majdnem eláll a lélegzete. Egy barbár tánc?? Ha pár kilóval több izom volna a fejvadászon, még be is illene egy borgőzös hegyi dorbézolásba. Ám így valószínű, hogy eltaposnák az első adandó alkalommal. És Enger sem hazuttolja meg magát, azok a pompás füstalakzatok! |
| Enger egész jól szórakozik a három ripacson, mert most a a barbár sem tűnt neki különbnek a két elffélénél. A pipa füstjét kifújva az egy törött lantot formált az illatos pipadohány égésének csodájából. Egy akasztott embert is akart formálni, lantal vagy még inkább furulyával a kezében. De aztán eszébe jutott, hogy annak idején, nem is olyan rég még Vándor kislányát szórakoztatta ilyen füstfelhőkkel. És nem volt kedve, káros keserű emlékeket ébreszteni a barbárban, ha már így megjött az éneklési és persze harci kedve. Nyugodtan szívta tovább pipáját és remélte, hogy nem az utolsó lesz. |
Ő igazából nem vonult el, de szakmai ártalomból kifolyólag egyszerűen beleolvadt környezetébe. Nem volt nehéz, az éjszakai sötétben fekete ruhája és haja mellett sápadt arca is csak egy foltnak tűnt, mely felett elsiklik az emberek tekintete. Hőlátás nélkül szinte képtelenség megtalálni, hacsak nem ismerik tartózkodási helyét. Épp végzett utolsó dobótőrének kifenésével, így kecsesen feláll, és hangtalanul megközelíti az ünneplő tömeget.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve a mágus mögé lép, megkocogtatja bal vállát, aztán jobbról kerüli meg. Ócska, gyerekes csíny, de sosem tudta ezeket megvetni.
Kiegyenesedik Vándor előtt. Mókásan kicsinek tűnik a hatalmas termetű barbár előtt. Szótlanul mustrálja, aztán elvigyorodik, és fellendíti lábát...
Valami kivételes produkció lesz ebből. A harcművészeteket tanult fejvadász ugyanis nem rúgáshoz lendíti lábát...az félúton megakad, visszaesik, hogy kilendüljön oldalra. Két karját csípőre teszi, és másik lábával ismétli meg ugyanazt. Vándor talán felismeri, hogy egy elterjedt barbár törzsi táncot jár. Fene se tudja, hol tanulta, de egész biztosan nem az elfek közt. És jól csinálja. Hosszú, fekete haja lobog körülötte, ahogyan egyre vadabbul ropja, a megszokott széles vigyorral arcán.
Még egy kacsintást is megenged magának Dóin felé... |
| A fél-elf lány arca hirtelen vörösbe borul és zavart mosollyal hege és jádekő szeme elé egyengeti haját. Aztán gyorsan előveszi zsákjából a lantot és komisz tekintettel a mágusra néz. Néhányszor a húrok közé csap, a finom hangszer pedig fejfájdító hangon sikoltozni kezd a durva érintéstől. Reményei szerint ezzel viszonozhatja a mágus pimaszságát és bűzös dohányfüstjét. Végül abbahagyja hű barátja kínzását és Vándor után ered. Épp csak a nyelvét nem ölti ki Engerre. Kis ideig figyeli a barbár dalát, majd csendesen, hogy azért mások mégis csak pihenhessenek, kísérni kezdi a dalt. |
Vándor, meglepődik amikor a törékeny nő megszólítja, Már épp válaszolna, amikor Enger is hangot ad felháborodásának. Mágushoz méltó körítésben.
-Minden tiszteletem a tudásodé barátom, de a hölgy szépsége minden átkod ellen kárpótlást nyújt.
Azzal széles vigyoral a pofáján a lányra kacsint, és egy lantal is könnyen kísérhető dalt kezd el énekelni. Baritonja ismét az éjszakába száll. |
Enger már éppen készülne eltenni magát holnapra, és remélhetőleg még jó néhány nappal későbbre is, mikor Vándor hangja mint egy barbár bunkó bezúzza az alvás minden reményének albakát, amin eddig kitekintett. Aztán felfedezi, hogy semmi értelme nincs annak amire gondolt, úgyhogy inkább megkopogtatja két ujjával a jádeszemű nő, nő... inkább lány hátát.
- Csak módjával, van akinek holnap még koncentrállnia is kelleni fog. - a beképzelt elf mágus fejében, igazából nem is fordult meg hosz veszíthetnek. Első alkalommal is túlélték most pedig már sokkal tapasztaltabbak az ördögfajzatokkal szemben - Vándor, te meg valami győzelmi indulót keress inkább vagy olyasmit! Ha már nem hagysz pihenni, legalább ne depresszálj még jobban! Amíg elszívom a maradék dohányom, és neked sem ártana majd pihenni. - tette még hozzá, miután imádott pipáját elővette volna és egy halk csettintéssel meggyújtotta. Holnap végre vége lesz ennek a lidércnyomásnak és talán ezek a jövőfattyak is hazakotródnak. Emiatt már megéri feláldozni az utolsó szem dohányt. A lányra fújta az első szippantásnyi füstöt, aztán a barbárra emelte tekintetét, kíváncsi volt vajon ki jön e sodrából, vagy inkább dalt vált. |
Dóin szomorkásan figyeli a lassan távozókat. Maga is mélyet sóhajtva próbálja felfogni mibe is keveredett, miközben végigsimítja az oldalán lógó kardot.
-Hát ezt akartad, Ezel? -kérdi, de csak a csend felel. A fél-elf lány újra sóhajt és megingatja fejét, miközben elgondolkozik azon, hogy minek beszél egy kardhoz, ami csak egy darab kőből készült? Tényleg ilyen rég volna magányos? Végül lassan megindul kifelé, többé kevésbé a többiek után. Vajon tényleg meg fognak halni? Nem! A lány mérgesen csap egyet kicsinyke öklével a levegőben. Soha nem félt a haláltól, hitt a világ szépségében, bízott az Istenek kegyében, a Szerencsében. Ha ereje nem is volt olyan nagy, a hite és a reménye mindig kisegítette és most sem akart félni! Talán a többiek tévednek... Igen, ők tévednek! Elmélkedése közben el is feledte hová akart menni. Mikor felnéz csak Vándort látja, és hallja is, aminek most igazán megörül. Ének... milyen régen nem hallott már férfit énekelni. Bár kicsit szokatlan, sőt teljesen ismeretlen számára mind a dal, mind a dallam, mégis egyre inkább tetszik neki.
-Vándor. -szólítja meg a férfit és bátortalanul megközelíti. -Ne haragudjon... tetszetős ez a dal és a hangja is nagyon szép. Megengedné, hogy lanton kísérjem? Vagy csak idegesíteném? -emeli félve tarkójához kezét. -Azt nem szeretném. Ó.. és... ne haragudjon, hogy kinevettelek odabent. De jó volt látni, hogy legalább ön nem látja olyan pesszimistán a dolgokat. -Dóin elcsendesedve sóhajt, miközben magában összegzi, hogy mint mindig, megint sokat fecseg, ami talán zavarhatja a barbárt. De ezért már nem akart bocsánatot kérni, az magát ismerve csak újabb öt mondat lett volna. |
| Vándor, furcsálva figyeli barátait. Azt gondolta, hogy ezt az estét együtt töltik ivással és bezsélgetéssel. Ehelyett, mindenki magába mélyedve kuksol a fekhelyén, és a holnapra gondol. Pillanatokra, neki is eszébe jutott a holnap, de a lehetséges történéseken, majd ráér akkor gondolkodni. Soha nem tervezett előre, ösztönösen cselekedett élete minden percében. S ez nem lessz másként holnap sem! Nem veszi számba élete eddigi részleteit, hiszen sorsa, csak a halálban teljesedhet ki igazán. Hirtelen eszébe jut egy régi barbár dal, amit a biztos halálba menők daloltak csata közben. Így mély baritonja belehasít a csendes éjszakába, és vígan énekelni kezd. |
Hagron is elvonul a többiektől az alvóhelyére, de nem tér rögtön pihenni. Ehelyett lenül az ágya szélére (már amennyiben egyáltalán vannak valódi ágyak az alvóhelyeken) és elgondolkodva üldögél egy darabik, gondolatban számításba véve az elmúlt pár hét eseményeit és az előtte álló harcot. Ami azt illeti talán megfutamodhatna. El tudná hagyni a tábort észrevétlenül és ne mvalószínű, hogy bárki is a nyomába eredne...Elvégre alig ismeri azokat akikkel holnap csatába kellene indulnia és egy ilyen őrült vállalkozás több, mint amit elvárhatnak tőle.
De valahogy mégse veszi komolyan fontolóra a dezertálás lehetőségét. Nem igen van hová futnia, meghalni pedig végső soron pont olyan jó lesz a holnapi nap, mint bármelyik másik. És a kevés együtt töltött idő és távolságtartó természete ellenére a troll már-már baráti érzelmekkel viseltetett a különös csapat némely tagja iránt.
Miután mindezt végig gondolta, a troll két követ vesz egy, az övén lógó tasakból. A két kőben ránézésre nincs semmi különös, mindkettőnek sima és koromsötét a felülete, de semmi mágikus nincs bennük. Az egyik ovális, a másik majdnem teljesen gömb alakú. Hagron elmormol néhány szót, közben egy fényes izzás veszi körbe az egyik követ, majd amikor a troll végez a kántálással egy újabb villanás a másikat. A kövek felületén izzó jelek jelennek meg, de pár másodperc alatt elhalványulnak. Kívülről semmi változás nem látszik a köveken, de egy mágiához értő megfigyelő érezhetné, hogy most sokkal...varázslatosabbak, mint annak előtte, egy igazán érzékeny megfigyelő, pedig még a Gyorsítás //3 körig tartó változat// és a Gyógyítás //20 mana erejéig// varázslatok körvonalait is ki tudná venni.
Hagron gyorsan visszasüllyeszti a köveket a helyükre, azután pedig a lándzsáján is elvégez egy, az előzőhöz hasonló igézést. Ezutáttak a Bika ereje //szintén 3 körig// varázslatot lehet érezni a levegőben.
Miután mindezzel végzett, pihenni tér, hogy minél hamarabb regenerálja értékes varázserejét. Van egy olyan érzése, hogy szüksége lesz rá másnap. |
| Gród elbúcsúzott a többiektől, elment a fekhelyére, kényelmesen elhelyezkedett a hátán, és pihengetett. Nem memorizált igéket, nem rendezgetett komponenseket. Nincs az az isten, amiért élete talán utolsó napján dolgozzon. Legalább végre kipihenheti magát. |
-A védműveink készen állnak, noha az emberünk kevés lesz, hiszen kitámadunk. Természetesen, miután elláttuk a sebeiteket pihenjetek, ez a legfontosabb. Készüljetek föl a harcra belátásotok szerint!
//Hétvégén folytatás, addig mindenki kiírhatja magából a felkészülést, ha kívánja// |
//
manaital
kövek kenőcse
természet ereje
életerő
kéregbőr
Részemről ezek lettek, Raptor mondta hogy másoljam be.
// |
| A barbár anyira meglepődik, hogy pillanatnyi megdöbbenésében a hátbavágást már nem tudja viszonozni. Csak nemsokára szólal meg. -Köszönöm barátom! Nos, amondó vagyok, induljunk is el! Talán ez lessz az utolsó közös kalandunk! A tábor felkészítésében nem kell részt vennünk. Igaz? Néz kérdőn a többiekre. Ugyanis harcolni bármikor hajlandó, de hogy még sáncokat és árkokat is ásson az már sok! S hogy nyomatékot adjon szándékának, elindul a sátor kijárata felé. |
Az idéző szembogarai eltűnnek, s egész testében remegve görnyed össze. Furcsa, hörgésszerű zajokat ad, majd odaugrik a mit sem sejtő Vándorhoz!
- Boldog névnapot! - kiáltja s vágja hátba teli tenyérrel, majd visszaszökken a helyére, s mintha mi sem történt volna, Giliszthara tekint. |
A kapitány elmondja ismét a haditervet, hogy tudják, mire számítsanak //6008. hozzászólás//.
-Nagyjából ennyit tudunk előre. Ezután megkapják a drágaköveket, amiket ígértünk, méghozzá a helyszínen. Minden esetleg itt hagyott felszerelésüket szedjék össze. Ha sikerül bezárni a kaput, már nem térhetnek vissza New Avalonba. Az esetleges kívülálló behatolókat meg kell semmisítenünk a jövő védelme érdekében, és onnantól mindenki, aki ebbe az időbe tartozik, annak fog számítani. Hamarosan már ez is mindegy lesz, a bázis helyén csupán egy kráter marad. Velünk többé nem fognak találkozni. |
-Való igaz, az előttünk álló feladatra kellene összpontosítanunk. Bevallom, én félek. Mikor pihenni mentünk egy nyugodt, békés helyre, egy rakás goblinnal és orkkal kellett szembenéznünk. Namost, azt hiszem, félek megtudni mi történik akkor, ha veszélybe menetelünk... - jegyezte meg keserű mosollyal Gród, ujjait ropogtatva. - Visszafelé nem mehetünk, de nem is mennék. Hova menjek? Az őseim itt vannak. Úgy értem, a családom. Együtt védtük meg a fogadót, együtt harcoltunk a vámpírok ellen, és sorolhatnám tovább. Azt hiszem, el kellene végeznünk a ránk kiszabott feladatot, mert bár rusnyán hangzik, más lehetőségünk nemigen akad. Hacsak egymás torkának a kitépése nem találtatik elég szórakoztatónak.
A mágus elindul, és bár már jópáran bemutatkoztak előtte, és jópárszor hallotta az idegen nevét, megszólal:
- Üdvözöllek, Gród vagyok. Mágus, kalandor, miegyéb. Mondokája befejeztével kicsit megdönti a törzsét és biccent a fejével. |
| -Mintha csak a fogadóban lennénk! Barátok; feszültség; vita. Már csak egy kupa bor hiányzik, és indulhat a testedzés! -Szólal meg Vándor. -Elég legyen, inkább az érdekeljen mindenkit, hogy mivel is kell szembenéznünk! -fordul vendéglátójuk felé, és kérdőn tekint rá. |
- Együtt jöttünk, együtt megyünk - jelenti ki Orion a lány szavait hallva - meg abban sem vagyok biztos, hogy olyan könnyű lenne egyedül a hazaút. Elvégre egy repülő masinával jöttünk idáig, honnan tudnád az utat?
Hatásszünetet tart, s keresztbefont karral, halkan folytatja:
- S számomra a legfontosabb, hogy mindannyian élve hazajussunk. A dicső öngyilkosságokat meghagyom másoknak. |
A fejvadász szavai nem sértették, inkább a visszavonulás reménye csillant meg előtte,bár a férfit valahogy eddig sem kedvelte,és ez nem fog változni.
- Ha önt ennyire zavarja jelenlétem, felőlem akár vissza is mehetek a fogadóba,hogy ott megvárjam a túlélőket. Nem szeretnék zavarkodni semmilyen módon.-szól apró meghajlás kíséretében,hangjában árnyalatnyi gúnnyal. Persze az új íj hatékony fegyver, valószínűleg nem ússza meg ennyivel,és bizony kockáztatnia kell, pedig igazából még örülne is, ha hazaküldenék. A bemutatkozást egyelőre nem tartja fontosnak, sosem tudhatja, ki hallott már róla,és nem szívesen szerezne újabb ellenségeket a csata előtt. |
Kérdések | Vélemények | Egyéb | Szavazások
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
