| Jakshjalang, az elf fejvadász kicsit távolabb heverészik a társaságtól a fűben, nem vesz részt a kártyapartiban. Persze lehet, hogy további programokból kiveszi részét, de a szerencsejátékhoz nem csatlakozott. ;) |
Enger kicsit elmélázik kitől és mit is kérhetne. Felmerül benne, hogy meddig férne be Orionba a furulyája aztán egy vállrándítással tovább pipázik.
- Nekem aztán édes mindegy, játszhatunk a borban is. Úgy egyszerűbb. - láthatóan nem volt sokkal több kedve a kártyához, mint a zenéhez vagy a tánchoz lett volna |
-Miért is ne -egyezik bele maga is Orion ötletébe. Ez valamivel jobban hangzik, és viccesebb is lesz. Illetve lehet, ha a nyertesek jól használják ki a kívánságokat. Feltűnik neki Dóin mosolya és ezzel együtt eszébe jut, hogy reméli tényleg nem fog csalni egyikük se. Nem feltételezné senkiről, de nem is ismeri elég rég a csapatot ahhoz, hogy ebben biztos lehessen. Pillantását elkapja a bárdról és végighordozza azokon, akik még nem nyilatkoztak és körükben ülnek: Engeren, Jakon, Karsin.
Közben a tétek emelésén gondolkodik. Eszébe jut, ahogy Jak emel azzal, hogy udvari bolond módjára zsonglőrködni kezd a dobótőrrel, Enger egy csíkot borotvál a hajába vagy a boszorkány felteszi egy csókját, ha veszít. Csupa csupa mókás dolog. Ám egyenlőre nem hozakodik elő a tétek emelésének lehetőségével, megfelel neki ez így, ahogy van. |
Választani valakit a vesztesek közül… akinek teljesítenie kell bármilyen parancsot… kérést… kívánságot… Dóin arcára kaján mosoly ül.
-Nekem felettébb szimpatikus Orion felvetése… -jegyzi meg csendesen, miközben aggódó pillantásokat vet a paklira. Drága játék volt és eszmeileg is sokat ért a lánynak. Aztán karba fonva kezeit húzza ki magát és vár a lapjaira, de még egyszer Engerre pillant. –És nem szokásom csalni. Egyszerűen csak mindig nyerek. –engedi meg magának kaján vigyor kíséretében az öntelt megjegyzést. |
| Vándor, olyan óvatosan keverte a paklit, ahogy csak tudta. Eddig még soha nem kérték fel arra, hogy osztó legyen. Mindíg csak az asztalhoz csapkodáshoz értett igazán, és az azutáni vitás ügyekből kifolyó verekedésekben jeleskedett. Ám a mindenki álltal felé mutatott bizalom jól esett neki. Hatalmas markába temette a paklit, és úgy tett mint egy vásári szemfényvesztő aki most készül egy madarat elereszteni. Hirtelen szétnyitotta a kezét, és Enger felé nyújtotta. -Emelj, ha már a bizalomról van szó. -Aztán eszébe jutott egy őtlet, és nem tudta magába folytani. -Aki nyer, az ihat. Naa! |
Mosolya vicsorba fagy, ahogy a közjátékot figyeli. Tuskóját még közelebb húzza a kártyázókhoz, körbetekint rajtuk, s így szól:
- Nagyobb városokban volt szerencsém a kártyajáték egy érdekesebb formájához. Ott, azok az emberek, akiknek a hagyományos tétek így vagy úgy jelentéktelenek voltak, akár azért, mert már túlnőttek rajtuk, vagy azért, mert nem volt semmijük, másban játszottak - emeli fel ujját, s apró hatásszünetet tart - Ők szívességekben játszottak. A kör nyertese választhatott a vesztesek közül valakit, akinek azt kellett tennie, amit parancsolt, vagy ott helyben az asztalnál, vagy később hajtotta be. Persze, az annál komolyabb volt, s rendszerint a vérükkel pecsételték meg ezeket a játékokat, no meg a szívességek is gyakran vért kívántak - mi meg csak szórakozni akarunk, nem de? - nevet fel, s most a viharmágus és Enger arcát fürkészi. |
Fabiot rosszallóan összehúzza szemöldökét, ám hangját nem színezi semmilyen hevesebb érzelem.
-Úgy vélem nem túl szép dolog csalással vádolni valakit, akit még nem is ismer. Igaz ami igaz, a bárdok nagy trükkmesterek, de úgy hiszem Dóinnak nem állt szándékában átverni minket. Hiszen még csak nem is tétben ajánlotta a mérkőzést.
Közben megfigyelte a Vándor markaiban majdnem teljesen elvesző pakli vicces látványát.
-Azonban úgy hiszem tétnek ez nevetséges. Mivel pénzt gondolom nem sokan hoztak magukkal egy küldetésre, valami mást kéne találni. Mondjuk cselekedni valamit. Ilyen igazság-vagy merészség játékhoz hasonlót. Persze, csak ha még most is úgy érzi, hogy ön mellett áll a szerencse.
Illatos pipadohányt fúj ki orrán, nevető szemekkel fürkészi Enger arcát. |
Dóin elégedetten mosolyogva veszi tudomásul, hogy kártyája nagy népszerűségnek örvend. Vékony ujjai, fürgén járatják a lapokat ahogy kevergetni kezdi pakliját, aminek aligha nem minden mesteri festésű lapját úgy ismeri, mint saját két tenyerét.
- Miben játszunk? - kérdi lelkes egészen kislányos hangján, aztán Enger elkapja a csuklóját mikor épp minden lap a jobbjában van
- Szeretném ha Vándor barátunk keverne, benne mindenki teljesen megbízik szerintem. - morogja és talán már csak megszokásból fújja a füstöt a fél-elfre aki erre kis köhécselés mellett elfordítja a fejét - A végén pedig a vesztesek állják a győztes csata utáni lakomát. - hangja magabiztos volt, mint ha már előre tudná, hogy győzni fognak. Közben elengedte a bárd kezét aki átnyújtotta a barbárnak a paklit.
- Legyen, ha fél, hogy maga ellen keverném a lapokat. - szavai kissé gúnyosan csengenek aminek egy újabb arconfújás lett a jutalma. A beképzelt elf mágus, látszólag egy hajszálnyit sem kedveli jobban ezt a gyönyörű teremtést mint többi kalandozótársát.
// Remélem megfelel az elvárásoknak, ha nem akkor ÍJ, megyek vissza tanulni. // |
Mosolyog, mosolyog - aztán hirtelen kissé összerezzen, mikor meghallja a többiek hangját. Ja, tényleg, a többiek... Nyilván már szövögetik a szálakat itt körülöttük. Elgondolkozva nézi őket, majd vet egy oldalpillantást Orionra: egy szövetségese már biztos van, bármi is szakadjon a nyakukba holnap. Őszintén örül ennek, még ha ezt a kifejezetten hasznos részét nem is nézi, hisz egy nő hiúságát legyezi, ha úgy érzi, kacérkodása nem hagyta hidegen a kiszemelt férfit - kiváltképp, ha történetesen boszorkány is.
Orion őszinte arcára néz, s saját mosolyába valami bűntudat nélküli kifejezés vegyül, mintha mindez így lenne természetes. Meghúzza a kulacsot, majd derűsen bólint a kérdésre.
- Köszönöm - fogadja el a felkínált segítő kezet, s miután felkelt, maga is szerez egy tuskót. Szeretett kártyázni, de sose volt a szíve csücske, így nem is igazán volt sikerélménye korábbi játszmái alkalmával. Érdeklődve járatja végig tekintetét a csapaton, s akaratlanul is megfordul a fejében, hogy ki kelne még a segítségére, ha bajba kerülne. |
Orion nagyot kortyol a borból. Őszinte mosolya még mindig arcán terpeszkedik, noha tekintetét egy pár pillanatra kiszabadítja Karsiéból. Szemével a visszaért társait követi ahogy közelednek, majd újra a lányra néz.
- Akkor ezt meg is tartjuk magunknak - emeli meg a kulacsot, s visszanyújtja.
Amikor Fabiot leül, nyakát kinyújtva szemléli, mire is készülnek a többiek.
- Kártya... - kap hangot a gondolat, csak úgy motyogva az orra és egy elrévedt tekintet alatt - Beállunk? - mosolyog újra a boszorkányra - Persze tét nélkül nem az igazi.
A választ meg sem várva húz közelebb egy tuskót, térdei hangosan ropognak, amint feláll, mintha koránál jóvolta öregebb volna. Kérdőn tekint Karsira, előrehajol, kezét teátrálisan odanyújtja, hogy segítsen neki felállni. |
Önös érdek? Egész biztosan. Janina kivégezné, ha kiderülne, hogy mutatós kis hölgyemények közt lebzsel. A gondolatra végigfut hátán a hideg, amitől riadtan felugrik; kedvese ugyanolyan árnyjáró, mint ő is. Némileg megnyugszik, mikor látja, nem akarja saját árnyéka megfojtani. Kicsit hátradől. Ügyesen észrevétlenné vált, bár a csinos nőszemélyek kétségtelenül megkönnyítették dolgát, elterelték a férfiak figyelmét. Lehunyja szemét. Bármennyire is tart a sötételf nőstényétől, mégis csak szereti. Vajh megszületett már gyerekük?
A férfi azon kapja magát, hogy mosolyog, ahogyan próbálja elképzelni leendő fia (mert ugyebár csak nem lesz lány) kinézetét.
Valószínűleg fekete haja lesz...úgy hallotta, a sötételf félvérek nem öröklik a fehér hajat sötétbőrű anyjuktól vagy apjuktól. A bőre egész biztosan sötétebb lesz az átlagosnál, de nem lesz Janináéhoz hasonló obszidiánfekete. Na, és az átok! Két árnyjáró szülő esetén egész biztosan átszáll rá is.
Gondtelve összeráncolja szemöldökét...vigyázni kell majd a kölyökre, nehogy szétcincálják az árnylidércek. Egy pillanatra sem szabad majd egyedül hagyni, amíg meg nem tanulja az árnyjárást. Ez sok-sok virrasztást jelent. A Bázis jelenleg kong az ürességtől. A sötételf a terhessége időszakában különösen szeszélyes volt, és pár fejvadász/bérgyilkos látványos halála után mindenki fejvesztve menekült a fordított csonkagúla alakú épületből, akinek volt némi esze.
Kegyetlen vigyorra húzódik szája, ahogyan belegondol a várható macerába...meg kell majd látogatnia a túlélőket, és emlékeztetni a kódex megszegéséért járó büntetésre. Egész biztosan kellemes időtöltés lesz...
Efféle gondolatok kergetőznek az elátkozott elf fejében, miközben félig lehunyt szemmel bámulja az eget az egyik sátor tövében, nem is olyan messze a társaság többi részétől. |
Dóin mosolyogva bólint, volt bőven lap a paklijában, hogy akár mindenki beszállhasson. A bor megosztása úgy érzi már annyira nem érinti őt, hiszen nem kíván többet inni, de valóban, mindenki ugyan úgy megérdemli. Követi Fabiotot és mellé telepedve kezébe veszi a lapokat és fürgén keverni kezdi. Látszik a mozdulatain, hogy nem először van kártya a kezében, mi több... talán egy vérbeli hamiskártyást rejt a bárd öltözék?
// Akkor majd lesznek :P// |
| //Valaki Karsi accountjával lépett be, aki én voltam. Elnézést kívánok ; x // |
-Áh, törpök.. -csóválja meg fejét az ekkor ideérő Fabiot- Ha ezeket a fickókat összeültetnénk inni egy egyszerű bányászcsapattal, az est végére akkor is számos sérültjük lenne. Betört orrok.. alkohol túladagolás.. De talán jobb lenne a tűz mellé ülni -int Orionék felé, akik csöppet sem elvonulva beszélgetnek ott- a félhomályban nem jó kártyázni, és a bor is jobban esik ha mindenki csatlakozik. És ott is van még pár szabad tuskó -tekint Dóinra.
-Talán még egy parti kártyába is beszállok -vágja ki a végső érvet.
Nevetve indul arrafelé, meg sem várva az ellenvetéseket, ha vannak is, és ül le Karsi mellé. Reméli, hogy valaki tárol a málhazsákjában pár ónkupát, mert nála jelenleg egy sincs.
//Karsi azt mondja nincsenek elvonulva. Csak ezért tolmácsoltam ; F // |
| - Pedig biztos érdekes lenne a katonáinak eltölteni egy napot a fogadóban. Elég hamar megváltozna a felfogásuk a mágiáról és az ivásról ha betévedne még néhány törp. - válaszolt kicsit jobb kedvel a barbárnak |
| -Ez a jövőböl jött kapitány adta, de igen szűkösen mérte. Hogy a sátra omoljon a fejére! -Válaszol Vándor Enger kérdésére. Majd folytatja. -Ha ennek az egésznek vége, a fogadóba be ne engedjétek. Még képes volna, és az egész pincét a jövőbe repítené azon a fura vasmadáron! No akkor játszunk! |
Igaz, ketten nem olyan élvezetes a játék... Dóin széles, kedves mosollyal fordul a viharmágus felé.
-Önnek is volna kedve velünk játszani, Fabiot? |
| - Csatlakozz, hárman nem annyira unalmas. - fordul Enger a barbárhoz - Remélem valami jó fajta ital van nálad. - láthatóan barátságosabban beszélt a barbárral mint a lánnyal |
-Szólított valaki? -Érdeklődik körültekingetve a barbár, és tekintetét elszakítja az épp kibontakozó szerelem láttán. Fájó emlékeket hesegetve el gondolataiból. Majd ahogy észreveszi Dóin-t, és huncut pillanását tudja ismét róla fecserésznek. Nem zavartatva magát csatlakozik a társasághoz, és mindkét üveg bort maga elé teszi. Aztán hirtelen, mint akinek most jutott az eszébe valami elkiáltja magát.
-Itt a finom nedü! Kéretik nem szégyenlősködni! Tessék csak tessék! -Kacag egy hatalmasat, saját nevetséges mondatán. Majd ismét Dóin felé fordul.
-Mintha a kártya szót hallottam volna? |
A fél-elf lány elfordítja az arcát, ahogy a füst a szemébe mar. Nem tesz megjegyzést, csak magában kezdi egyre kevésbé kedvelni a mágust.
-Tuskó... Úgy értem, arrafelé láttam egy alkalmas tuskót. -mutat a háta mögé, miközben megigazítja vállán a lantot. Sóhajt, végül úgy dönt mégis megpróbálja megkedvelni a mágus, vagy megkedveltetni vele magát. Ki tudja mi lesz még holnap... ki tudja kinek a segítségére fog szorulni? |
Enger elvette a paklit, a lapok gyorsan átfutottak a kezén, megnézte nincsenek-e cinkelve.
- Egész mutatós lapok. -jegyezte meg halkan - Ha valahova leülhetünk hajlandó vagyok játszani. - hangja morgós volt, láthatóan nyugalmat kívánt volna inkább a pipája társaságában, közben ismét a lányra fújta a füstöt és visszadta neki a pakliját |
Dóin jókedvűen néz végig a kissé elcsendesedett társaságon. Maga elé rántva a lantot kezd Karsi után kutatni szemeivel, hívná újra énekelni, hiszen olyan jól elmulattak együtt. Aztán épp mielőtt elkiáltaná a boszorkány nevét veszi észre kissé félrevonultan Orionnal. Éppen lenyeli a hangot és mosolyogva más felé fordítja a tekintetét, mintha észre sem vette volna őket, bár magában kicsit irigykedik. Ezúttal Engerre néz. Leengedi a kezéből a lantot és a mágus felé indul.
-Üdvözlet. Megint itt vagyok, hogy bosszantsam önt. - nevet rá barátságosan és a zsebébe nyúlva előveszi kis dobozát, amit Enger felé nyújt.
-Volna kedve kártyázni? Bor is van már, csak le kell feszíteni róla Vándor erős ujjait. -kacag ismét és a barbár felé néz, hogy az vajon meghallotta e a kis megjegyzést. |
Kihagy egy ütemet a szíve, ahogy érzi, hogy megmozdulnak a férfi ujjai, s viszonozzák a gesztust.
Sokáig el bírná viselni ezt az állapotot. A nyugalom és a törődés sose tapasztalt keverékét szinte lehetetlennek találja, mint ahogy a helyzetet is: a pillanat intimitása zavarba hozza, s olyan erős pírt csal orcáira, amit nehezen tudna letagadni, ha nem ropogna mellettük a tábortűz.
Mélyen belélegzi a levegőt. Minden pillanatban várja, hogy Orion esetleg közeledjen felé - amire egyre kevesebb esélyt lát ugyan. Aztán kicsit megszeppent mosollyal néz fel a férfire, s a meglepettségtől elkerekedett szemmel érti meg az újabb trükköt. Gyerekes lelkesedéssel mosolyodik el, majd ez az arckifejezés némiképp megszelídül szavai hallatán, s árnyalatnyi szeméremmel vegyül, ahogy a lány kissé lesüti szemeit.
Felül úgy, hogy kicsit féloldalasan legyen a férfinak, egyik térdét felhúzza, míg a másikat kényelmesen kinyújtja. Nagyon nem akarja elereszteni a férfi kezét, de egy finom csuklómozdulattal mégis az idéző tudtára adja, hogy szüksége van kicsit a kezére. Gyorsan a táskája felé nyúl, cinkosan a szemeibe pillantva, mintha az elnézését kérné, majd felé nyújtja a kulacsot.
- A borunk... - mosolyog. - Amúgy is biztos vagyok benne, hogy ennél finomabbat nem kapunk. - Miután a férfi elvette a kulacsot, kezét a combjára ejti, s várakozva néz a barna szemekbe. |
Az idéző keze hideg, akár a föld, annak dacára, hogy a tűz lágyan ropogva árasztja magából a melegséget. Tücskök halkan ciripelnek, a sátrak közül neszezés szűrődik ki, több irányból. A férfi szótlanul mosolyog a lányra, majd felnéz az égre. Ujjai rácsukódnak Karsiéra, a hideg pedig gyorsan távozik - hogy ez is egy újabb trükk, avagy Orion szervezete csak, azt nem lehet megállapítani. Ebben a furcsa csöndben a környezet zaja mindent betölt, mintha közvetlenül az ember füle mögött létezne az egész világ, még a levegő gyenge rezdülései is hangosan susognak.
Törökülésbe helyezkedik, s egész testével Karsi felé fordul: furulyáját a földre rakja. Mutatóujját a lány szájára teszi, mintha csöndre akarná önteni, még mindig mosolyogva. Ahogy az ajkához ér, úgy szűnik meg minden hang: egyenként tűnnek el, mintha a természet zenekara tagonként távozna a színpadról.
- Minden rendben lesz - mondja halkan, egyedüli hangként a teljes csendben - vigyázok magára.
Kezét elveszi, a zajok pedig visszatérnek: fejét elfordítja, Gilithas sátrának vélt irányába.
- Viszont a borunkat lehet leshetjük. |
Hang nélkül hallgatja. Többször közbevágna, de jobbnak látja, ha csak figyel: kifejezetten örül, hogy beszélgethet Orionnal. Érzelemmentes tekintettel nézi a por megelevenedését, rá-rápillantva az idéző arcára, s csak akkor sóhajt fel sajnálkozva, amikor a jelenségnek vége.
Végül elmosolyodik, az oldalára fordul. Kezét a férfi felé nyújtja óvatosan, mintha egy árva mezei vadat akarna megsimogatni, s megfontoltsággal próbálkozna a bizalmába férkőzni. Ha Orion semmilyen módon se ellenkezik, ujjaival megérinti a kézfejét, cirógató mozdulattal végigsimít ujjain, arcán a barátságos és a pajkos mosoly keverékével tekint fel a barna szemekbe. Kevés dolgot nem adna meg azért, ha csak egy rövid percig hallhatná a gondolatait is.
- Megmentettek, igen, de amit én műveltem, a közelében se volt a viszonzásnak. Önök nélkül én már nem élnék: valószínűleg szétcincálva hevernék az egyik bokor gyökereinél, ki tudja, milyen szörnyűségek elszenvedése után... - lehalkítja a hangját, s bár arcán megkönnyebbült kifejezés látszik, keze megremeg a gondolattól is. Ha Orion alkalmat ad rá, gyengéden tenyerébe csúsztatja ujjait, s finoman megszorítja kezét, ám látszólag fogalma sincs arról, hogy épp mit művel. Oda tekint, ahol az előtt a férfi a porba rajzolt. - Hálás vagyok ezért: tudja, számomra minden bizonnyal a legborzalmasabb a kín lenne a halálban, és ettől kíméltek meg. - Sokáig hallgat. Arcáról a mosoly lekopott, ujjai gépies szenvedéllyel, lassan cirógatják a férfi tenyerén a bőrét.
- Köszönöm a féltését, Orion, igazán sokat jelent a számomra. Soha életemben nem tapasztaltam még ehhez hasonlót se... Barátok híján nehéz is lett volna - teszi hozzá, s elmosolyodik. |
Az idéző kezével elkéri Karsitól a bort, s nagyot húz belőle. Letérdel a boszorkány mellé, visszaadja a kulacsot, s kezével a porba rajzolgat.
- A haláltól mindenki fél. Egész életemben szellemek vettek körül, holt barátaim többen voltak, mint az élők bármikor: elmesélték, milyen a halál. Nem tudom, melyik a borzalmasabb benne: a fájdalom, avagy az, hogy nekünk alighanem tényleg a véget jelenti.
Ujja hegyével egyszerű vonalakat húz, ám ahogy beszél, közben a por, mintha ki nem mondott parancsokat teljesítene, tovább rendezi magát az egyszerű minta mentén. Pár vonás után már szép rajz kerekedik ki a földön, messzi hegyek sziluettjével és egy ködbe burkolt völggyel. Az árnyékok mélyek, mintha az odébb lobogó tábortűz lenne a kép fényforrása.
- Megmentettük magát, maga pedig minket. Nem kényszerítettük, hogy maradjon, s alighanem egyikünket sem látta volna többet, ha elmegy. Mégis velünk jött.
Elhallgat, lopva a boszorkányra néz, majd újra a rajzára. Nagy ívet húz el a porban, a kép fölött, s alig észrevehetően fúj egyet. A kosz szinte folyni kezd, elsötétül a táj, s apró, világosabb foltok gyúlnak ki a friss ív alatt. Végül mutatóujjával egy félholdat húz a lapos égre.
- Tőlük nem kérdezem meg, őket nem féltem. Mindannyian tudják miért vannak itt, leginkább valami önös érdekből. Ha ők ezért képesek meghalni - húzza el a száját - akkor nem kár értük. Talán a szürkeszemű az egyetlen, aki hozzám hasonlóan meggyőződésből van itt.
Felrántja a kezét a talajról, s egy egyenletes csík tör át az ív felől a rajzon: gyorsan tágul, beterítvén az egészet, olyan simává lapítva a felületet, mint amilyen azelőtt sem volt, hogy az idéző hozzányúlt volna.
- De ha maga holnap meg talál halni, akkor a síron túl is zaklatni fogom miatta - mondja mosolyogva, másik kezével furulyáját forgatva - az én haragom elől még a halál sem nyújt megnyugvást. |
Dóin távozása után csak dudorászik. A kulacsában őrzött bor édes és erős, s bár nem ivott belőle sokat, máris megérezte bódító hatását. Feltekint Orionra, aki továbbra is ácsorog, kérdő szemekkel nézve az arcát. Aztán felkel, odaviszi a táskáját, a feje alá gyűri és hanyatt fekszik, mintha a csillagok tanulmányozásába kívánna fogni.
Nem válaszol egyből a kérdésre. Elgondolkodva nézi a férfi arcát, s korábbi eszmefuttatásaitól eltérően most nem azon agyal, hogy miként módolhatna ki az idézővel pár órácskát kettesben.
- Félek. - Böki ki a kurta választ. Hosszú ideig hallgat, Orion azt gondolhatja, hogy ennyivel le is zárja mondandóját, de végül halkabban folytatja: - Szavaiból arra következtetek, hogy ön is fél, vagy - amire még ennél is sokkal kevesebb esélyt látok, bár mintha remélném -, engem félt? - Nem néz vissza az idézőre. Töprengve mered a csillagos égre, majd lehunyja szemeit. - A józan eszem azt mondja, hogy meneküljek el innen, mint egy hálátlan kutya. Mert, ugyebár, az lennék, ha így tennék? Nyílván bárki ezt az utat választaná a helyemben... Orion, ezt ajánlaná nekem?
Hirtelen felkönyököl, és kíváncsian tekint a férfira. És ha igen, miért? - teszi fel magában a következő kérdést, de ez érdekli most a legkevésbé.
- A többiektől is megkérdezi majd? - tudakolja egy újabb hosszú hallgatás után, hirtelen ötlettől vezérelten. - Mert ebben az esetben a megbízók rossz lóra tettek önnel: seperc alatt mindenkit az olajra lépésre terelne.
Arcán a hitetlenkedés és a buzgó érdeklődés kifejezése kezd felderengeni. Nem érti, miért kalandozott erre a beszélgetésük, de most, hogy ideértek, még véletlenül se engedné el Oriont válasz nélkül. Egyáltalán nem fontos a téma - csak Karsi oldalát furdalja a kíváncsiság, hogy mi járhat a másik fejében. |
Orion halkabbra fogja a muzsikát, ahogy társai motoszkálását fedezi fel a sátrak között. Felnéz, a csillagokat méri, majd hunyorít, mint aki valamit keres a távolban.
- Mondja - szól Karsihoz - nem fél? Holnap este tán egyikünk sem lesz már itt. Még elszökhet - mondja, s a boszorkányra néz, amolyan fél fejjel, de komoly arccal. |
| Gród csendben heverészett, és figyelte az a többieket, megpróbálta azonosítani a kellemetlen pillanatokat, és összepárosította a lehetséges riválisokat. Oly gyakran használta ezt a mindennapos életben, hogy most szinte tudat alatt végezte. Mindez így kényelmesen elfekve, kissé félálomban a napi rutint juttatta eszébe, egy átlagos napot, és egyből kényelmesebben érezte magát. Nem akart a bort szerző csoporttal menni, nem lett volna képes értékelhető agyi tevékenységre, cipelni meg úgyis tudják, hisz ott a barbár. Ő még egy hegyet is elhordozna, ha egy hordó sör lenne a közepén! Így hát csak hallgatta a körülötte maradottak neszezését. A háta mögötti léptek csikordulása rántotta vissza a mély álomból, felült és megpróbálta kinyújtani a jóleső fáradtságot a tagjaiból. |
Dóin megenged magának egy csendes nevetést. Hát biztosan nem az ő érdeme a megszerzett két üveg bor.
-Igen, szerencsére Vándor helyrehozta, amit én elszúrtam. -érinti meg óvatosan a termetes férfi könyökét és rá mosolyog. -De most már ideje volna visszatérni a többiekhez. -fordul vissza Fabiot felé, majd mélyet sóhajt maga elé. Itt most merre is kellene kanyarodni? |
Kérdések | Vélemények | Egyéb | Szavazások
A társalgás szabályai | A legaktívabb fórumok és fórumozók | Moderátori tevékenységek
|
