Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Hírek, újdonságok
Változások listája
A számlanyitás folyamata
Árak + Jelenlét bónusz
Befizetési módok
Demo forduló
Jelentkezési lap
Kedvezmények
Kipróbálás (10 ingyenes forduló)
Szabálykönyv
Új játékosoknak
Alanori Krónika kupon
Aukció
Beállítós UL
Bónuszok
Eseménynaptár
Hasznos Információk
Ismeretek hasonlítása
Karakternév-változtatás
Lemaradás vásárlása
Reinkarnáció
Megosztott fordulók
Nyilvános fordulók
Statisztikák
Szavazások
Tesztcsata
Titanitdukát aukció
Tudástár
UL küldés
Beholder Labirintus
Memóriajáték
Mini-szójáték
Puzzle
Chat, üzenõfal
Fórumok
Közös Tudatok
Közös Tudatok Listája
KT-képességfa
Levelezési lista, IRC
Olimpiák
TF találkozó
AK Archívum
GN Archívum
Írások, novellák
Linkek
TF könyvek
Letöltés
Gyakori kérdések
Felhasználási feltételek
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
A pillanat képe
Alattomos manó
Küldd el képeslapként!
Ennek a manónak a termete nem számottevő ugyan, de a lelkében lakozó gonoszság annál veszedelmesebb...
Nézz szét a galériában!
XXXVI. Alanori Mini Olimpia
Mini befizetési akció 2021.09.14. (kedd) - 2021.09.21.
Yaurri kézművesverseny
Yaurri bányászverseny – zárás
Yaurri bányászverseny - zárás

A lista folytatása...
Túlélők Földje - Nyomtérkép az utolsó 32 játékhét nyomaiból
Aukciós statisztika
Az utolsó Aukciós Napon történtek
Karkötőviselés (596. tudati képesség)

A lista folytatása...
Mini befizetési akció 2021.09.14. ( kedd ) - 2021.09.21. (6)
Yaurri kézművesvereny (5)
Yaurri bányászverseny – zárás (12)
Támadó varázslatok statisztikái (4)
Meghalt a király! (11)
Névpályázat zárás (4)

További témák...

2021-09-24 23:21:43 Az UL-ek letöltésre kerültek.

2021-09-24 23:22:46 A TF fordulók kiküldése megkezdődött!
2021-09-24 23:22:58 A TF fordulók kiküldése befejeződött!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
 

Kristályláz (Túlélők Földje novella)

A novella előzménye a "Roxat titka", amit itt olvashatsz el.
Roxatban senki nem ütközik meg azon, ha éjnek évadján egy félreeső sikátorba elvonulva, arcukat kámzsák vetette mély árnyék mögé rejtő alakok pusmognak egymás közt. Sőt! Ez itt szinte természetes. Persze egy efféle magán diskurzust errefelé egyáltalán nem illik megzavarni. Ezt nem csak a helyi, íratlan illemszabályok tiltják egyértelműen, de a józan ész is erősen ellenjavallja. Aki itt a más dolgába üti az orrát, az nem él túl sokáig.
Samael eleinte nem akart elmenni a találkozóra, mert bár nem gondolta, hogy bárki tőrbe csalná, valahogy rossz előérzete lett. Végül mégiscsak rászánta magát, mert kíváncsisága elnyomta a baljós, zsigeri tiltakozást. Az üzenet, amit egy utcakölyök nyomott a kezébe pirkadatkor, miközben elcsigázottan a Nómenklatúra felé tartva átvágtak a piactéren, nagyon szűkszavú volt: „Tőlem kapta. Segíteni akartam. Találkozzunk éjközépkor a mészárszék mögött! Egyedül gyere!” Társai persze hallani sem akartak róla, hogy védelem nélkül hagyják Libertan helytartóját, de Samael eltökélte magát. Nem bonyolódott vitába, egyszerűen megtiltotta, hogy társai kövessék vagy elkísérjék. Végül az egész napot tétlen henyéléssel, és pihenéssel töltötték. Mikor pedig eljött az idő, a herceg magára hagyta aggódó kíséretét.
- Nem akartam bajt... - sajnálkozott sokadjára is az aprócska gnóm, miután túlestek a kötelező óvatoskodáson. – Sajnálom, hogy végül ez okozta a vesztét. Míg a halálának híre körbe nem járta a Királyságot, azt hittem, használt a por, és segített rajta. Hittem ebben, mert el akartam hinni. Jómagam sosem éltem vele, de láttam, milyen csodákra és milyen gonosz dolgokra képes. És hidd el, óvva intettem a királyt, hogy mértékkel használja! Elmondtam, három-négy nap kell ahhoz, hogy a test és a lélek is megtisztuljon. De ha valaki nyakló nélkül fogyasztja...
Azt mondod, a kristálypor ölte meg? Hát, tényleg nem én tehetek erről, hercegem. Segíteni akartam.
Samael nem akarta ugyanazokat a köröket megint megfutni, ezért a férfi vállára tette a kezét.
- Jóakaratodat senki nem vitatja. Nem neheztelek, hidd el! Megsirattuk mind a királyt, mély gyásszal, őszinte szívvel, de tovább kell lépnünk. Tudnom kell, hogy mekkora a baj! Ha túl sokan, túl sokszor használják ezt az aljas matériát, rengeteg áldozattal kell számolnunk. Mondd el, honnan szerezted, és hogy van-e még ott belőle?

A gnóm önkéntelenül hátrébb lépett.
- Én egy becsületes kereskedő vagyok! Sosem adom ki a forrásaimat! Hogy képzeled? Mit gondolsz hány hajnalt érnék meg, ha feladnám a diszkréciót? ha tudnám, se mondanám meg, de egyébként is úgy tűnik, hiba volt ide hívnom téged... - mondta, és sértődötten indulni készült. - Hé, várj! Nem akarlak kifosztani, nekem nem kell a khadil. Van belőle elég... - dobta oda, mintegy mellékesen, és várta a hatást miközben, mintha csak a világ legtermészetesebb dolga lenne egy efféle csodatárgy birtoklása, lendületesen folytatta: - engem csak az emberek sorsa érdekel. Egyszerűen féltem a...
- Hogyhogy van belőle elég? - fordult meg a férfi elképedve. - Ez a matéria a jelenkor legértékesebb kincse! Biztos vagyok benne, hogy a barlang... - motyogta, aztán elharapta a szavait, mert rájött, hogy talán túl sokat mondott.
Samael nem vesztegette hiábavaló győzködésre az időt, csak megvillantotta a halványan derengő kristályt, és máris újra a ruhájába rejtette azt.
- Igen, tudok a kristálybarlangról annak a furcsa vulkánnak a gyomrában - blöffölt, miközben azon tűnődött, hogy mi lesz atyja holttestével, ha valaki netán neszét veszi, hogy egy ember méretű khadil-kristály rejtőzik a családi kriptában... - Csak azt nem tudom, hogy pontosan merre is van az a vulkán.
- Hú! A fél Királyságot megvehetnéd annak az árán, herceg! Trónostul, koronástul, Zaks-ostul, mindenestül. Felcsigáztál, Samael! Most már engem is érdekelne, hogy vajon te honnan szerezted azt?
- Rendben, tegyük fel, hogy hajlandó vagyok feldarabolni, és egy kisebb részétől megválni. Vajon egy diónyi khadil-darab megfelelő tárgyalási alap lenne némi információért cserébe?
A gnóm szélesen elvigyorodott. - Ebben egészen biztos vagyok. De az a barlang teljesen üres már. Rég kifosztották. A khadilnak minden egyes kis szilánkját széthordták, és sorsuk a feledés homályába veszett. Szabályos háborút vívtak azért a vulkánkatlanért a múlt nagy bandái és királyságai. Néha még manapság is felbukkan egy-egy kisebb darabka, és arcpirító áron cserél gazdát. De nekem természetesen van mit adnom a tiédért cserébe...

Samael reggelig olvasta a naplót, amit a gnómtól kapott. Majd’ kigúvadt a szeme a gyenge mécsfénynél, de egyszerűen képtelen volt letenni vagy félbehagyni azt. Szabályosan falta a kacskaringós betűket. Miután a végére ért, úgy érezte, hatalmas dologra bukkant. Olyan felfedezést tett, ami megforgathatja a történelem kerekét! Lassan értelmet nyernek hát Loronden titokzatos szavai, és minden a helyére billen.
A naplót egy varázsló, egy bizonyos Wender Hrou vetette papírra, és a történet leginkább egy Posh nevű árnymanó suhanc sorsával függ össze.
Archaikus szóhasználata, az erősen megsárgult lapok, és az ismeretlen eredetű tinta alapján a napló még jóval a Namír Birodalom aranykora előtt íródhatott. Ez a Posh egy nap botor módon a helyi csapszékben kezdte mutogatni fűnek-fának az általa talált hatalmas drágakövet. Ő legalábbis annak gondolta. Egyszerűen csak italra akarta váltani, de hamarosan azon kapta magát, hogy rabláncra fűzve csoszog egy nyugatra tartó rablókaraván zsákmányaként. A helyi bűnbanda vezetői hamar rájöttek ugyanis, hogy csakis Posh tudja, merre van a különös kristály eredeti lelőhelye, ezért erővel vették rá, hogy mutassa nekik az utat. Az expedíciót lopva számos másik követte. Némelyik csak látótávolságból, némelyik pedig az előőrs hátrahagyott, el-eltűnő nyomain haladva. Mindenkinek a kristály kellett. Wender egyike volt az első expedíciót vezető mágusoknak és hosszú, érdektelen oldalakat írt tele előrehaladásuk szürke hétköznapjairól.
Aztán, ahogy céljukhoz közelítettek, az események felgyorsultak. A kristályvulkán - úgy tűnt - már évezredekkel korábban kialudt. Nem is volt már igazi vulkán alakja, a kürtője több irányból is beomlott. Nem volt sokkal több, mint egy szokatlanul magas földhalom, amit szinte elnyelt a rendkívül és szokatlanul dús vegetáció. Posh útmutatása alapján pontosan ide tartottak.

Mikor Samael idáig ért az olvasásban, ráeszmélt, hogy végre kezdenek a helyére kattanni a dolgok. Az odalent látott víziók időrendben teljes összevisszaságban követték egymást, így mindeddig nem állt össze a teljes kép. De most azonban megvilágosodott az értelmük. Az ősi moák előbb kitermelték és elszállították a kristályt innen, pont ennek a vulkánnak a katlanjából, majd mikor minden rosszra fordult és rájöttek, hogy a rontást a khadil hozta rájuk, fura repülő szerkezeteikkel pontosan ugyanoda, a kristályhegy gyomrába hordták vissza a készleteiket. A kráter fölé szálltak gépmadaraikkal, és a magasból vetették alá a hatalmas rakományokat, bízva abban, hogy ezzel végleg megszabadulnak a kristály átkától.
A napló azonban még csak most kezdett izgalmassá válni. Az expedíció az egyik oldalsó járaton át közelítette meg a vulkán kráterbarlangját, és késedelem nélkül fogtak neki a feltérképezésének. A barlang belső oldalfalát furcsa, élő-lüktető, halvány fényt derengő kristály borította. Az egyik félreeső járat végében pedig egy nagyon különös bennszülött barlangfalu rejtőzött! A lakói egytől-egyig kővé változtak! Némelyik a tűzrakóhely mellett, összekuporodva lelte halálát, némelyik a szánalmas kis odújában szenvedett ki. Voltak itt kisebb és nagyobb termetű lények egyaránt, de mind ugyanazon, a mágus számára ismeretlen fajhoz tartoztak. A krónikás skicceket is készített róluk. A furcsa, apró termetű, szoborrá dermedt bennszülötteket szikla-millieneknek nevezte el. (Későbbi oldalakon már csak röviden „szil-mill”-ekként hivatkozott rájuk.) Meg volt győződve róla, hogy a szerencsétlen barlanglakókkal valamiféle ártó mágia végzett, és ebbéli hitében csak megerősítette, amit a barlangban végrehajtott bűbáj-fürkészés mutatott a számára. Hiszen rendkívüli erejű mágia hullámzott a barlangban, ami egyértelműen a kristályburjánzásból áradt.
Nem időzhettek azonban sokáig a fura szoborparkban, mert a rivális bandák már a nyomukban voltak. Gyorsan elbarikádozták a bejáratot, és úgy rendezkedtek be, hogy a kincs lelőhelyét bármi áron megvédhessék a rájuk törő támadóktól. Azután a mágus szemléletesen beszámolt arról a rövid, de annál véresebb csatáról, amelynek során végül sikerrel verték vissza az elsőként utánuk érkezőket. Aztán az írás kuszává és nehezen követhetővé változott.


Az érkezésük és kissé zajos belépőjük ugyanis megbolygatta egy óriási bestia, egy félelmetes kristálysárkány álmát! A szinte összefüggéstelen beszámoló mellett a mágusnak arra azért volt lélekjelenléte, hogy felskiccelje a szörnyeteg alakját is. Samael - bár sokféle szörnyeteggel megküzdött már a vadonban - egyáltalán nem volt meggyőződve arról, hogy szívese összefutna egy efféle, közel sebezhetetlen, félig élőlény, félig kősziklává dermedt akármivel. Az expedíció villámgyorsan semmivé foszlott. Kívülről a sárkány létezéséről mit sem sejtő támadók ostromolták a bejáratot, míg belülről a felhergelt bestia tizedelte a soraikat.
„Ezeket a szavakat mágikus energiám utolsó cseppjeinek elhasználása árán írom. A kifeszített burok egyre gyengébb. Vagy ma, vagy holnap, de végül engedni fog a bestia csapásainak, és akkor menthetetlenül végem. Szegény Posh legalább nem hiába adta az életét, a vérét és makulátlan bőrét... A tekercsre, amit a naplómhoz mellékelek, egy rituálé rúnáit jegyeztem fel. Egy rituáléét, amellyel ezeknek a kristályoknak az energiája sikerrel megcsapolható. Hat napja nem alszom. Mindez idő alatt csakis a kristályt tanulmányoztam. Úgy vélem, megfejtettem a titkát, és ha csak ennyit tudok örökül adni a civilizációmnak, talán már nem hiába hagyom itt a fogam.”

- Igen, ez egy nagyon régi rúnasor - jelentette ki Glopp, miután kigöngyölte, és egy ideig tanulmányozta a tekercset. - Ezek közül ma már nem egyet sem tanítanak ez Ezüstmágusok Tornyában. Talán még a magiszterek sem mennének vele sokra az Akadémián. Keresned kell egy olyan mágust, aki értelmezni tudja ezeket a rúnákat, különben használhatatlan a tekercs.
Samael, miután a naplóban olvasott lényeget megosztotta a többiekkel is, hosszasan járkált fel s alá a szobában. Jó ideig nem öntötte szavakba gondolatait, csak a padló nyikorgása törte meg a csendet.
- Tudom, hogy mi történt azokkal a nyomorult szilmillekkel! És sajnos atyám ismeretlen jótevője is csak ezt az egyetlen aspektusát ismerte fel a khadilnak. Ajzószerként használták, és nyilván borzasztóan keresett lesz, ha híre megy, mire is képes ebben a formájában. Meggyógyítja a sebeket, mérhetetlen erőt és kitartást, no meg érzéketlenséget ad. Valódi, legyőzhetetlen berzerkerré változik, aki használja. Emellett eltörpül az a veszély, hogy képes a hatalmába keríteni az élő szervezetet, és idővel egyszerűen kővé dermeszti azt. A bolondokat ez nem fogja elrettenteni...
Zording, kifújta a füstöt, és közbe oda kotyogta: - Vajon miért érzem azt, hogy most egy „de...” következik?
- ...de az óidők idegenjei, a moák kiaknázták a khadil egyéb képességeit is. Gépeket üzemeltettek vele. Gyilkos fegyvereket alkottak általa. Láttátok, hogy egyetlen kristálydarab még ezredévekkel a távoztuk után is életre tudta kelteni azt az izét odalent. Kimeríthetetlen energiát rejt!
- És nyilvánvalóan mágikus hatalmat - szúrta közbe az árnymanó varázslónő. - Ha ezek a rúnák működnek, talán fókuszként is használhatjuk. Egyetlen jól képzett mágus seregeket képes elpusztítani az így koncentrált energiával.
- Talán meg kellene keresnünk azt a vulkánt - tűnődött Hudion.
- Igen - vette át tőle a szót Samael. - Az a sárkány, ha még egyáltalán él, nyilván legyőzhető valahogy. Más akadályt pedig nem látok. Talán mégis maradt még ott ebből az anyagból, és akkor talán megszerezhetnénk. Ha rátennénk a kezünket erre az irgalmatlan erejű energiakészletre, többé nem kellene semmilyen inváziótól tartanunk, és a gyarmatokon sem állna utunkba senki. Ki tudja, még a ryuku szigetvilágot is térdre kényszeríthetnénk...
- Kezdesz úgy beszélni és gondolkodni, mint egy Zaks... - vetette oda Dreing megvetően. - Ez nem te vagy, hercegem! Nincs nekünk szükségünk arra az izére. Csak bajt hoz a fejünkre, elhiheted. Engedjük el ezt a problémát, mielőtt még ténylegesen kiteljesedne felettünk! Térjünk haza inkább, és foglalkozz a jelennel. Ez a tekercs és a napló, hidd el nekem, veszélyes átkot hordoz! Amúgy meg, ha ez az írás tényleg sok-sok éven át forgott itt kézen-közön, akkor fenntartás nélkül elhiszem, amit a gnóm mondott neked. Valószínűleg már rég kifosztották azt a barlangot, és nem találunk ott semmit.
- Ez a barlang valahol Erdauin nyugati végében lehet - vélte Zording, miközben a mágus igen jól sikerült térképvázlatait forgatta. De nem tűnik ismerősnek. Néhány száz év alatt a felszín nyilván sokat változott, és a Világégés sem segített túl sokat a kartográfusoknak. Ezek alapján tán meg se találnánk. Ha van is ott valami, akkor az ott is marad már az idők végezetéig.
- Más ötlet? - fordult körbe a herceg.
- Nos, nekem van egy tippem, hogy ki tudná elolvasni azt a tekercset - húzta el a száját, Glopp. De kissé kockázatos lesz.

- Szóval azt mondod, egykori mentorod ebben a toronyban lakik? - hüledezett Samael a világ vége tábla előtt két kanyarral megtalált romos kőépület roskadozó kapuja előtt. - Nem tűnik úgy, mintha itt bárki is élne.
- Igen, tudom, nem túl bizalomgerjesztő a látvány, de nem jöttünk hiába. Bízz bennem, hercegem! A magiszter valószínűleg nincs itthon, de nem is őt keressük.
Az ajtó nem volt zárva, ahogyan odabenn a belső átjárókon sem várta őket semmilyen akadály. Óvatosan besorjáztak, és lebotladoztak a torony legalsó szintjére. Egyiküknek sem voltak kellemes emlékeik a varázslótornyokba való hívatlan látogatásokról, szóval a bizalmatlanságuk teljesen érthető volt. Glopp ment elől, és mutatta az utat.
- Mikor kislányként először jártam itt, mesterem csak annyit mondott róla, hogy az a terem számomra „tabu”. Később elmagyarázta, hogy egy idegen lényt tart fogva odabent. Megidézte ugyanis, de aztán sem elűzni, sem elpusztítani nem tudta, szabadon engedni meg nem merte. Ezért aztán egy varázskör fogságában tartja immár úgy százhúz éve.
- Bájos kis történet - jegyezte meg Dreing. - És mégis miféle szörnyeteg?
Nem kapott választ, de hamarosan megtudta amúgy is. A feltáruló ajtó mögött egy jókora terem rejtőzött. Odabent nem voltak bútorok vagy egyéb használati tárgyak. Egyetlen berendezése egy kényelmesnek tűnő karosszék volt, közvetlenül a szoba közepén vibráló varázskörrel szemben elhelyezve. A pentagramma közepén pedig egy ősöreg triklem drakolder kuporgott, aki érkeztükre felemelte furcsa, ezerszemű, bikafejre emlékeztető üstökét. Nyakörvéhez egy varázspóráz kapcsolódott, amelynek másik végét a padlóba rögzítették. Rejtély, hogyan tudott érthető szavakat formálni a tűhegyes fogakkal teletűzdelt szájával, de ő mégis megtette.
- Nocsak... Látogatók! Jó régen nem járt már itt senki. Az a bolond vénember sem hozott ennem már egy teljes holdhónapja. Éhes vagyok és türelmetlen. Mit akartok tőlem? - harsogta, és mágiával telt hangja megremegtette a falakat.


Mind a négyen láttak már néhányat a drakolderek fajtájából, ez az aggastyán mégis más volt, mint amazok. Bölcsebbnek, türelmesebbnek és látszólag sokkal kevésbé vérszomjasnak tűnt. Samael úgy érezte, az ő feladata felvázolni a helyzetet.
- Van egy tekercsünk, amelyen mágikus rúnák sorakoznak. Az óidők varázsjelei, még a Birodalom előtti időből. Talán meg tudnád fejteni a jelentésüket... - közölte a szörnnyel. Amaz jót derült a kijelentésen, majd miután hirtelen abbahagyta a kacagást, a hercegre emelte valamennyi tekintetét.
- Nyilván meg tudnám fejteni. A nagy kérdés inkább az, vajon miért tennék ilyesmit? Már az idejét sem tudom, hogy mióta vagyok ide bezárva. Az az átkozott kókler nem tud visszaküldeni a saját síkomra, a saját koromba, de azt sem hagyja, hogy önerőből hazatérjek. Naphosszat csak ül itt, és magyaráz nekem az élet nagy kérdéseiről. Ezzel halálra untat! Engedj végre hazamennem, és én cserébe megfejtem neked azt a tekercset. A bosszúvágyam úgy ötven éve felszívódott az unalomban. Már nem vágyom semmi másra, csak hogy hazatérhessek végre. Engedj el, és nem foglak titeket bántani...
- Bah! A drakolderek, és az ő megbízhatóságuk... - legyintett Zording, de valójában mind valami efféle alkura számítottak. Samael rosszalló pillantására aztán a törp inkább visszanyelte a feltörekvő további szóáradatot.
- Azt mondod, hogy önerőből el tudod hagyni a síkunkat? Mesterem mégsem kötött alkut veled. Talán okkal nem bízott meg egy efféle kontraktusban és az adott szavadban - vélte az árnymanó orgyilkos.
- Pontosan ezt mondom, és kérdezd a vénembert a többiről! Nekem nincs mit veszítenem. Ha nem áll hatalmatokban a láncaimat elnyesni, amit kértek, én akkor is megadom. Részemről az alku teljes. Na, hadd lássam azt a tekercset!
A drakolderek nyers mágiából születtek. Megalkotójuk az élet csíráját és princípiumát gyúrták egybe a mana szálaival. Tudatosan építette egyik elemet a másikra, mígnem életre nem keltette a jelenkor leghatalmasabb lényeit. Mivel pedig a mágia a lételemük, zsigereik és keringésük motorja, mindent tudnak annak természetéről, szabályairól és veszélyeiről. Az aggastyán hosszan tanulmányozta a tekercset, látogatói pedig pisszenés nélkül vártak az eredményre. Végül a bestia felnézett, ás elhúzta a száját. A kalandorok ebből még nem tudták, hogy a drakolder épp vigyorog vagy vicsorog rájuk.
- Nagyon érdekesek ezek a rúnák. Sokkal erőteljesebb varázserő lakozik bennük, mint amit a mestered valaha is használni tudott - mutatott karmos ujjával Gloppra a szörnyeteg. - Régi hatalom van bennük, korszakokkal ezelőtt láttam ilyet utoljára. Látnom kell a kristályt is, herceg! Tudom, hogy rejtegetsz magadnál néhány kisebb szilánkot belőle.
Mind a négyen egyszerre tiltakoztak a mozdulat ellen, de elkéstek. Samael habozás nélkül pöccintette oda az egyik darabkát a szörnyetegnek. Társai talán valami drámai fordulatra számítottak, de nem történt semmi világrengető. A szörny elkapta, és forgatta kicsit a tenyerében a követ.

- Igen, ahogy sejtettem. Ez az Kristályfluxus egy darabkája. Eddig én is csak hallomásból tudtam a létezéséről, de most már látom, hogy tényleg valóságos. Az ősi regék szerint egész világokat döntött már romba, hogy aztán átkelve időn és téren, újabb planétákon is elhintse a magvait. Ez egy őrült, ősi istenség. Nincs célja és nincsenek vágyai. Csak vándorol az univerzumban, és időről-időre letelepszik valahol. Ahol pedig a lába a talajt éri, megfertőzi a világot. Később továbbáll, de a spórái hátramaradnak. A fertőzés penészként növekszik, és a növényzetet féktelen burjánzásra készteti. Rajtuk keresztül aztán bejut minden élő szervezetébe, és nem kíméli sem az értelmes, sem az együgyű teremtményeket. Erőteljes mágia lakik benne, kristályának minden egyes kis szilánkjában, de ez egy szörnyű ragály is egyben. Egy mérhetetlen, hatalmas veszedelem. Csakis a legerősebb lények képesek ellenállni a hatalmának. Mint például én... - mondta és azzal hirtelen kitátotta hatalmas pofáját, és egyszerűen elnyelte a kristályt. Azonmód felizzott a bőre, kidagadtak az erei, és izmai a többszörösükre duzzadtak! A következő pillanatban egy vakkantására szertefoszlott a varázskör, és porrá omlott a padlóhoz kapcsolt póráz is. Samael és társai támadásra számítottak, de semmi ilyesmi nem történt. A drakolder kinyújtóztatta a tagjait és kitárta hatalmas szárnyát. - A tekercs értéktelen - mondta. - Az a mágus, aki fókuszként akarja használni a kristályt, maga is elenyészik általa. Nem halandóknak való móka ez! Köszönöm az ajándékot, és üdvözlöm azt a sült bolondot! - mondta a rém, mintegy elköszönésképpen, aztán két kurta mozdulatot tett, és köddé vált. A tekercs meg tompán puffant a padlón.
Egy ideig álltak ott bambán, és nem nagyon értették, mi is történt valójában. Aztán némi tétova toporgás után szépen kisorjáztak a szabad ég alá.
- Ezzel most előrébb vagyunk? - értetlenkedett Zording. - Most már hazamehetünk végre?
Samael elgondolkodva ingatta a fejét. - Sajnos nem, barátom. A múlt lassan összeáll ugyan, de a jövő még bizonytalan. Egyszerűen muszáj beszélnem Lorondennel!

Mikor Samael a fogadóterembe lépett, és ráébredt, kik várnak rá, azonmód térdre omlott. Loronden a vezető prófétának kijáró karzaton ült. A herceg ugyanolyan törékenynek látta őt, mint évekkel ezelőtt, mikor legutóbb találkoztak. Csak a tekintete volt éltes korát meghazudtolóan éber és fiatal. Szüntelen, barátságos mosolygása pedig mindenféle aggodalmat eloszlatott. Körülötte álltak rendtársai, az isbai apátok és nővérek. Samael talán sosem látta őket ilyen létszámban együtt. De nem miattuk, és még csak nem is a legfőbb próféta miatt mutatta ki feltétlen hódolatát. Azok késztették erre, akik a karzat és közte sorakoztak, félkörívben. Öten voltak. Büszke tartású, tökéletesen metszett arcélű angyalok! Vezetőjük csak azután szólalt meg, mikor a herceg a tekintetét rájuk emelte.


- Légy üdvözölve, és emelkedj fel, Samael! Az én nevem Raquel, és pontosan azért vagyok itt, amiért te is. A jövő vészterhes, és rengeteg titkot rejt. Félő, hogy egész Ghalla sorsa függ attól, amit felfedeztél. Loronden hívott ide minket, mint legfőbb szövetségest, hogy kinyilatkoztatását megismerjük - mondta Raquel, és a próféta felé fordult, ahogyan mindenki más is így tett a teremben.
Samael sokszor eltöprengett már azon, hogy az isbai rendház legfőbb jósnője valójában hány éves lehet? Már gyermekként is ugyanilyennek látta, mint amilyennek most tűnt. Egy fáradt, törődött test, tökéletes szellemi kondícióban. A próféta ugyan halkan beszélt, mégis mindenki jól értette a szavait.
- A múltban számos alkalommal megfertőzte már világunkat mindenféle idegen. Inváziók választották célpontjául planétánkat, hódító lények hada tört ránk más dimenziókból, de támadásaikat rendre visszavertük. Volt, hogy az itteni léttel összeegyeztethetetlen életformák telepedtek meg nálunk, hogy aztán ugyanolyan hirtelen tovább álljanak, mint ahogyan érkeztek. De tudnotok kell, hogy ami most készülődik, az valami teljesen más. Az a világ, amit most ismertek, menthetetlenül megsemmisül.
A hallgatóság döbbenten próbálta értelmezni az elhangzottakat. Valahogy nem volt valódi, csak olybá tűnt, mint egy álom, amiből bármely percben fel lehet riadni. A próféta azonban nem várt válaszra, vagy reakcióra, megszakítás nélkül folytatta:
- A khadil átkot hozott a bolygónkra, és ez az átok itt van velünk. Csak idő kérdése, hogy mikor tör ismét felszínre. A távoli nyugat, hol most még csak kietlen pusztaságok húzódnak, és az élet még csupán szórványosan van jelen, kétszáz évvel múltán már virágzó gyarmattá lesz. Telepesek lepik el, és megkezdik felparcellázni. A szörnyeket kiirtják, a parlagot feltörik, az erdőket kivágják és felszántják. A hegyek mélyén szorgos bányászok vájnak ezernyi tárnát, és mindent kitermelnek majd, amit csak a világunk hasznosítani képes. Ekkor bukkannak majd ismét a khadilra, amit most még a feledés homálya borít. Őrült hajsza indul a mérhetetlen vagyon reményében. Tízezernyi kalandor, vájár, és telepes indul meg nyugatra, hogy részesüljön a nagy jutalomban! De a jutalmuk csak halál, és szenvedés lesz. Kristályláznak hívják majd azt az évtizedet, mikor másról sem szól a politika, csak a tárnák birtoklásáról. A történelem megismétli önmagát... Mindez egyszer már lezajlott, úgy háromszáz generációval ezelőtt.
- A moák öröksége... - rebegte a herceg.
- Úgy van, Samael. A moák pusztulását hozta a mágikus matéria, de átkos varázserőnél több is rejlik benne, ahogyan azt az óidők idegenjei is felismerték. Gépek és masinák mozgatására használatos, de a mágia is felerősíthető általa. Kimeríthetetlen energiaforrás. Mikor majd milliószám hordják keletre a khadil-rögöket, azokat tudósok, mágusok és druidák egyaránt vizsgálják majd, és ugyanúgy veszélyesnek minősítik. De a hatalomról senki sem akar lemondani.
Raquel eltűnődött.
- Ha megakadályozzuk a Kristálylázat, az a titokzatos veszedelem tán mégis elkerüli a világunkat...
Loronden lassan ingatta a fejét.
- A veszedelmet a khadil hozza majd ránk, de a végső csapás még csak ezután következik. Szörnyeket láttam. Ezrek sorakoztak fel az árnyhegység lábainál, és irtózatos erejüknek nem állhatott ellen sem kard, sem varázs. De akkor a khadil megmutatta valódi erejét. A gnóm ezermesterek alkotta szerkezeteket khadil hajtotta, és a mágusok varázsbotjában ugyancsak khadil rejlett. Ha nincs a khadil, a drakolder hordák felperzselik Ghallát, és egy szálig kiirtják a civilizációnkat.
- Ez tehát a vég. A győzelem és a bukás egyszerre - törődött bele Samel. - De akkor ezt a tudást nem oszthatjuk meg senkivel... Ha az emberek ismerik a jövőt, sosem történik meg úgy, ahogy annak meg kell történnie.
Loronden elmosolyodott.
- Atyád jól mondta nekem, mikor legutóbb itt járt. Ő mélyen hitt benned, Samael! Tudta, hogy te vagy a jövő, és a remény. Világunk sorsa most a te kezedben van.
- És mi segíteni fogunk téged mindenben - ígérte az angyalok vezetője, de a herceg úgy érezte, menten összeroskad a hirtelen rá nehezedő terhek súlya alatt.

Jancsár János

Létrehozás: 2021. július 28. 09:57:21Utolsó frissítés: 2021. július 28. 11:54:39 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2021
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.