Janny Wurts: Összeesküvés II. (részlet)

A Fény és Árnyék háborúját a Harmadkorban, Athera történelmének legzavarosabb és legforrongóbb időszakában vívták. Akkoriban öt évszázadon keresztül elkeseredett és véres küzdelem zajlott Arithon és Lysaer között. Amennyiben az ezen időszakban papírra vetett feljegyzések hitelesek, Lysaer, a Fény Ura isteni megtestesülés, az Árnyékmester viszont a gonosz szolgája és sötét erők irányítója volt. Eddig csupán a szelíd templomi hit feljegyzései képviselték az igazságot.

Az avenori királyi palotában a nyári napforduló fesztiválja szinte kizárólag a nők ünnepe lett. Ellaine hercegnő és Lysaer s'Ilessid tizenhárom éve házasodtak össze, a mulatságon viszont főleg az úrnő vendégei vettek részt. A kapitányok és a közkatonák Avenortól távol tejesítettek szolgálatot. Az összehangolt hadműveletek célja a főbb kereskedelmi utak védelme volt. A csapatok a barbárok táborai ellen intéztek egyre erőteljesebb támadásokat. Az Isteni Herceg sem tartózkodott otthon. A nyarat Etarrában töltötte Sulfin Evend és Holló Raiett társaságában. Személyesen akarta levezényelni a Fény Szövetsége tanácskozását, és a jelenlétével biztosítani azt, hogy minél több újoncot toborozzanak a seregbe.

A hosszú, kellemesen meleg napok lassan teltek. Az őzek kimerészkedtek a tölgyerdők mélyéről, és a mezők zsenge hajtásaiból legelésztek. Az árpa szárba szökkent Avenor gondosan művelt földjein. A herceg távollétében az udvarnagy látta el a régensi feladatokat; ő foglalkozott az alattvalók panaszaival és sérelmeik orvoslásával. Eilish nagyúr, a birodalom kincstárnoka töviről hegyire átvizsgáltatta a raktárakat, hogy elkészíthesse az évi leltárt. A birodalom lakóinak idejét kitöltötte a kereskedelem és a gazdálkodás, így Cerebeld, a Fény Főpapja nyugodtan visszahúzódhatott a tanácsterem fölé emelkedő toronyba, hogy tovább szövögesse terveit.

Innen kiváló kilátás nyílt az udvaron sürgölődő szolgákra, akik szalagokat és finom selymet vásároltak a piacon. A palota bejáratánál gipszkészítő mesterek, festők és segítőik jöttek-mentek, akik a pompás ünnepi díszletek elkészítésével és beállításával foglalkoztak. Cerebeld azonban nem lelte örömét a látványban. Nem igazán rajongott az olyan ünnepekért, amelyek a paráv hagyományokból táplálkoztak. A tánc az ősi fajokat utánozta, a maszkokat és cifra ruhákat pedig paráv rúnákkal és ábrákkal varrták ki. Ezek a szentségtelen jelképek túlságosan hasonlítottak azokhoz, amelyeket Ath Testvériségének beavatottjai viseltek aranyszálakkal ékesített fehér csuháikon. Azonban annyira nem volt ostoba, hogy megtiltsa a Fény követőinek ezeket az apró eltévelyedéseket. Még nem jött el ennek az ideje. A főpap eleget tett a kötelességének, és megnyitotta az ünnepséget, majd visszavonult, hogy az új tanítványainak szentelje az idejét.

Eilish nagyúr sápadt hivatalnokait igyekeztek távol tartani a fesztiváltól, mert néhány évvel ezelőtt roppant kínos incidens történt. Ellaine úrnő szolgálói leitatták a társaságukra áhítozó férfiakat, akik sok fontos dolgot kifecsegtek az udvari politikáról. A többi távollévő arra hivatkozott, hogy unalmasnak és egyhangúnak találja az összejövetelt, ezért évről évre kevesebben jelentek meg. A birodalmi politikában részt vállaló férfiak gyakorlatilag egyáltalán nem tűntek fel az ünnepségen, amely így a fiatalok táncmulatságává nőtte ki magát.

Tysan asszonyai pompás selyemruhát és fátylakat öltöttek. Őket csupán a megjelent vendégek érdekelték. Kezdetben mindössze a három szomszédos hercegség előkelőségeit hívták meg. Ahogy Avenor egyre nagyobb befolyásra tett szert a kontinensen, a távoli városok és királyságok méltóságainak jelenléte is kívánatossá vált. Az avenori udvar képviselőinek elmaradozása nem jelentett akadályt az egyre népesebb vendégsereg számára. A magas rangú és vagyonos asszonyok elhozták a pazar ruhába öltöztetett és csillogó ékszerekkel teleaggatott lányaikat, hogy lecsaphassanak a megfelelő házból származó ifjakra.

Ellaine hercegnő a férje számára készült emelvényen foglalt helyet. Tysan hivatalos színeiből összeállított együttest viselt. A kék és az arany azonban eltompította szépségét. A flitteres zafírkék brokátban a szeme mintha mélyebbre süllyedt volna a gödrében, és halvány arcszíne kimerültséget, betegességet tükrözött. Azon kevesek, akik jól ismerték a hercegnőt, tudták, hogy a púder és a szemfesték maszkja nem véletlenül kelt ilyen benyomást. Ellaine rejtett keserűségét nem a tánctól sajgó lába vagy a kimerültség okozta.

A mai estén ugyanis roppant fontos esemény várta az összegyűlteket. Lysaer örökösét, az ifjú herceget hamarosan bemutatják az udvarnak. Avenor úrnője azóta nem látta a fiát, hogy a kormányzótanács megvonta tőle a jogokat a gyermek tanítóinak kiválasztására. A rendelet súlyos csapást mért rá mind testileg, mind lelkileg. Amióta elválasztották a fiától, gyakorlatilag sosem lelt rá korábbi önmagára.

Mozgolódás támadt a táncolók között. A zárt ajtószárnyakhoz legközelebb állók megálltak, és félrehúzódtak. A zenészek hangszerei elhallgattak. Mielőtt azonban teljes csend lett volna, a díszegyenruhát viselő kürtösök harsonái megszólaltak. Selymes suhogás támadt, ahogy a párok félrelibbentek a tánctérről. A bronz zengése az ifjú herceg érkeztét jelentette be. Az idősebb asszonyok láthatatlan irányítása alatt két sorba rendeződött a sokaság. A hiú fiatalság azonban nem törődött bele, hogy hátrébb zavarták őket, és igyekeztek az első sorok közelébe furakodni. A legkíváncsiabbak a nyakukat nyújtogatták. Akik nem tudtak mit kezdeni a feszült csenddel, sugdolózni kezdtek. Néhányan már az eljövendő pompázatos esküvőn törték a fejüket. Valószínűtlennek tűnt ugyan, hogy ma bármit is nyélbe tudnának ütni; a puhatolózást azonban minél hamarabb meg kellett kezdeni. Mindenki a herceget akarta megszerezni a lányának. Avenor trónjának várományosa azonban még csak tizenkét éves volt. Amíg Lysaer s'Ilessid nem járul hozzá, hogy fogadja az ilyen irányú ajánlatokat, addig az ifjú herceg és családja nem foglalkozhat a jelöltekkel. A fiú továbbra is lovaglással, kardvívással és tanulással tölti majd ki az idejét.

A Fény Szövetségének hatalma egyre nőtt a kontinensen. A szövet újabb szálai már a messzi kelet városait is körbefonták, ezért Tysan méltóságai most nem engedhették meg maguknak, hogy kifogásokat keressenek. Veszélyes lett volna, ha nem adják meg a kellő tiszteletet a Lysaer s'Ilessid véréből való uralkodónak, aki a jövőben talán az ő sorsuk felett is határoz.

Ellaine hercegnő egyenes háttal és rezzenéstelen tekintettel várakozott az emelvényen. Megőrizte a türelmét. Csak a mellette állók vehették észre a gallérjára varrt gyémántok és az arany nyaklánc apró rezdüléseit. Amikor az egyenruhás inasok kitárták a nehéz ajtószárnyakat, a nő gyűrűs ujjai megfeszültek. Az ölében pihenő kezéből azonban hiányzott az erő. A napkör-címerrel díszített boltív alatt megjelent Tysan ifjú hercege.

Egyedül volt, a nevelőnő nem tartott vele. Az inasok gyermekei, akik az együtt töltött idő alatt a barátaivá váltak, most sehol nem látszottak. Már nem úgy volt felöltözve, mint egy kisfiú. Feszes vállal, felszegett fejjel lépdelt a nehéz köntös súlya alatt. A derekára kötött kard díszfegyver volt csupán; a térdéig érő csizmát most öltötte fel először, és a járásából ítélve még mindig törte a lábát.

Ennek ellenére sikerült méltóságteljesen, peckesen haladnia. Az összegyűltek csak akkor pillantották meg sápadt arcbőrét, amikor a szőnyeggel leterített lépcsőhöz ért. Az ifjú erősen összeszorította a száját, hogy elrejtse ajka remegését.

- Anyám - szólalt meg magas hangon.

Meghajolt, ahogy az udvari illemkódex előírta. Mézszínű haja vöröses árnyalatot kapott a gyertyák fényében. Galambszürke szemében is visszatükröződött a megilletődöttsége. A viselkedése alapján már felnőttként kellett kezelni, noha a lelkében még gyermek volt, aki anyai ölelésre vágyott. A tépelődését látva Ellaine-nek a lélegzete is elállt.

- Hölgyem, a fiad - jelentett be Gace kancellár, aki hang nélkül érkezett meg a nő háta mögé. A férfi menyétként sürgölődött körülötte, nehogy egyetlen mozdulatát is elmulassza.

A harag villanása visszaadta a hercegnő arcszínét, ahogy felállt.

- Kevor, ifjú hercegem - mosolyodott el a történtek ellenére. Azt akarta, hogy a fia érezze a szeretetét. - Szavak nem írhatják le, hogy mennyire büszke vagyok rád. A nagyanyád és a nénikéd is itt van a három unokatestvéreddel. Mindannyian ugyanúgy csodálnak a bátorságodért, ahogyan én.

Kevor álla megrezzent. Szeme felizzott.

Ellaine szíve majd megszakadt, amiért a büszke fiú nem hullathatta könnyeit. Nem talált szavakat. A gyermeke tudomására kell juttatnia, hogy nem önszántából hagyta magára. Mosolya visszatért, és küszöbön állónak érezte az újabb győzelmet.

Úgy hajolt meg a fiú előtt, mintha az már Tysan teljes jogú uralkodója lenne. A mozdulatát izgatott suttogás követte a tömeg részéről. Gace viszont egyáltalán nem találta helyénvalónak az asszony támadását. Az avenori méltóságok számára az üzenet egyértelmű volt; az ifjú herceg csaknem összeomlott a vállára nehezedő súly alatt. Tekintetében gyűlölet izzott, ahogy ránézett a kancellárra. Néhány pillanattal később megszólalt, és az anyja által neki tulajdonított tisztséghez illő hangon megkérte a hercegnőt, hogy emelkedjen fel, és nyugodtan foglaljon helyet a jelenlétében.

Hiába volt fiatal, örökölte az apja ösztöneit. Kevor tisztában volt vele, hogy nem tetszeleghet sokáig ebben a méltóságban, ezért igyekezett kihasználni a rendelkezésére álló időt. A nehezen kivívott győzelem legfeljebb néhány pillanatig tarthatott.

- Folytatódjék a napforduló ünnepe! - szólalt meg a vendégek felé fordulva.

Az anyjához lépett, és csókot lehelt a kezére. Ekkor már nem tudta visszatartani a könnyeit. A forró, sós folyadék végigszaladt a nő pompás ékszerein. Ellaine megfordította a csuklóját, és a tenyerébe fogta a fiú arcát. Hagyta, hogy a drága selyemszövet itassa fel a nedvességet. A gyermek hálás volt a menedékért, és néhány pillanat alatt összeszedte magát. Rámosolygott az anyjára; az arcáról sugárzó melegséggel akár a havat is képes lett volna megolvasztani. Aztán felemelte a fejét, és a csizma sarka megnyikordult, ahogy megperdült. A fanfárok hangja immáron a távozását jelezte. Egyedül csak a hercegnő mögött álló Gace látta, hogy milyen közel volt az ifjú ahhoz, hogy anyja lábához omoljon.

- Nem vagyok kíváncsi rád - sziszegte Ellaine összeszorított foggal a kancellár felé. Ahogy a zenészek ismét rákezdtek, és a párok visszaszivárogtak a táncparkettre, a nő folytatta: - Vagy különben olyan hatalmak segítségéért folyamodom, amelyek ősibbek az embernél. Azért fogok fohászkodni, hogy Dharkaron vigye Cerebeldet és az egész tanácsát Sithaer legmélyebb bugyraiba. Engedélyt adok a távozásra. Ma este már nem lesz rád szükségem.

Gace kancellár meglepett arcot vágott, de összehúzott szeme arról árulkodott, hogy az előtte álló lehetőségeken gondolkodik.

- Ahogy kívánod, hölgyem - válaszolta pimasz mosollyal, de nem mozdult.

A kancellár nem volt ostoba. Tudta, hogy a nő nem fog nekitámadni. Ellaine az utolsó pillanatban döbbent rá, hogy nem léphet fel erőszakosan a férfival szemben. Azzal ugyanis megkérdőjelezhetővé tenné a Kevor iránt tanúsított gyengédség valódiságát. Fájó szívvel és megfeszülő izmokkal, de türtőztette magát.

- Tipikus férfi! Akkor sem veszi észre magát, ha már rég nincs rá szükség.

A csípős megjegyzés egy idősebb asszony szájából hangzott fel. A legmeglepőbb mégis a törzsi akcentus volt, amelyre a felcsendülő zene ellenére mindenki felkapta a fejét. Két táncos kiszakadt a sorból, és néhány idősebb nő nevetgélni kezdett.

Az aprócska öregasszony azonban nem törődött sem a rá szegeződő tekintetekkel, sem pedig a királyi méltóságokkal. Töretlenül lépdelt az emelvény felé. Haját rövidre vágatta, és nem díszítette semmiféle ékszerrel. Hosszú fehér ruhát viselt, amely magas gallérban végződött. Nyakában vékony aranylánc, rajta egy rubinfüggő. Öltözékét egy vörös vállszalag egészítette ki; a s'Brydionok színe. Porcelánujjai között két kristálykelyhet tartott. A másik kezében egy fekete, vadrózsa tövéből faragott bot díszelgett. A masszív ezüstfogantyú akár egy bika rohamát is képes lett volna megtörni; az idős asszonyon látszott, hogy nem idegen tőle a háború és a fegyverforgatás művészete.

- Kotródj innen, ostoba hím! - förmedt rá Gace kancellárra. - Ha nem engedelmeskedsz, még a végén feldühítesz.

A bot megmozdult az asszony kezében, és sziszegve hasított a levegőbe. A csapás alig kerülte el a másik ágyékát. Gace azonnal hátrálni kezdett, majd engedelmeskedett; minden férfi így tett volna, ha Dawr nagyasszony haragjával szembesül.

- Bransian herceg nagyanyja, ha megbocsátasz - mutatkozott be az idős, robbanékony természetéről tanúbizonyságot tett nő. Gúnyos mosolya csak egy pillanatra villant fel, aztán hamarosan már nyoma sem látszott. Nem csupán kemény volt, hanem okos is. - Bemutatkoztunk az ünnepség kezdetén, de gondolom, ez nem jelent sokat. A hadsereg vezére sem emlékezhet minden egyes katonája arcára és rangjára.

Ellaine a gyászos hangulata ellenére legszívesebben felnevetett volna. Mégsem tette. Az idős asszony, akinek nagyon is jól ismerte a nevét, megvetette a királyi pompához kapcsolódó felesleges udvariaskodást. Magabiztosságát mintha a hegyektől örökölte volna; kérdés nélkül leült a hercegnő mellé a Lysaer számára fenntartott székbe.

- Nagyon nyúzottnak tűnsz. Kérsz egy kis bort?

Választ sem várva a másik kezébe nyomta a poharat. Ellaine-nek lehetősége sem maradt tiltakozni, de tulajdonképpen nem is akart. Amikor az ajkához emelte a poharat, rádöbbent, hogy mennyire ki van száradva. Hálásan kortyolt bele az italba.

- Mindjárt jobb, ugye, kedvesem? - emelte fel a saját poharát gúnyosan Dawr nagyasszony. Az ajkához érintette, beleszagolt a borba, de nem ivott. Ravasz, barna tekintetét végighordozta a termen. Tisztában volt vele, hogy az összes meghívott közül egyedül rá nem vonatkozik a protokoll, és így nőként beszélhet Avenor hercegnőjével. A törzsek törvénye ugyanis nem ismerte el a s'Ilessid trónbitorlót. A s'Brydionok katonailag ugyan a Fény Szövetsége mellé álltak, de Avenor hatalmasságai egyetlen küldöttre sem tudták rákényszeríteni a saját szokásaikat.

A legutóbbi követ, aki már több mint egy évtizede képviselte Alestront, nem Bransian egyenes ági leszármazottja volt; csupán a másod-unokatestvére. A kormányzótanács ezt nem vette jó néven. Ezt a sérelmet a mai napon orvosolták. A Tysan által küldött meghívóban azt fogalmazták meg, hogy az uralkodócsalád egyik női tagja jelenjen meg a napforduló fesztiválján.

Bransian s'Brydion nagyúr saját elképzelése szerint tett eleget a kérésnek. A legfiatalabb lányának szóló üdvözlő sorokat figyelmen kívül hagyta; semmi kedve nem volt városlakó piperkőcök közé házasítani a szeme fényét. Inkább a nagyanyját küldte. Ellaine eltöprengett azon, hogy az egész talán nem is Bransian ötlete volt. Valószínűleg Dawr asszony már régóta meg akarta látogatni Avenorban. Hiába azonban a ravasz terv, a hercegnő ugyanolyan hálás volt a másik kedvességéért. A bor csodát tett; néhány pillanat múlva visszatért a szín az arcába, és sokkal jobban érezte magát.

- Köszönöm - mondta teljesen őszintén. Az ölében pihenő keze már nem remegett.

- Nem maradhatok sokáig - mondta Dawr. - A patkányképű kancellárod roppant kíváncsiskodónak tűnik. Valaki fejbe csaphatná már az ajtóval, amiért örökké hallgatózik. Vagy legalább eltörhetnék a papucsos lábát. Ha megsántulna, akkor végre nem osonhatna hangtalanul mások szobájához. Vigyázz magadra, kedvesem! Az elődöd, Talith hercegnő szörnyű véget ért.

Ellaine felpillantott. Tekintete összekapcsolódott az idős asszony lángoló szempárjával. Eltelt egy szívdobbanásnyi idő. A hercegnő mély lélegzetet vett, és belement a játékba.

- Öngyilkos lett. Milyen szomorú.

Dawr végighordozta rajta a tekintetét, és szívből jövő hangon válaszolt.

- Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyire sajnálom, hölgyem. De kénytelen vagyok hinni az unokámnak, Mearnnek, aki meglehetősen indulatosan beszélt az esetről. - Ismét felemelte a kristálypoharat, és gúnyosan az ajkához érintette, aztán udvarias szavakkal folytatta: - A s'Ilessid férjurad egészségére, és az esküjére, amellyel rendíthetetlenül szolgálja az igazságot!

Ellaine-nek elállt a lélegzete. A s'Brydionok sosem tanúsítottak tiszteletet a királyság iránt az elmúlt években, amióta az avenori udvarba érkeztek. Dawr ujjait mintha elefántcsontból faragták volna; a nő határozott mozdulattal félretette a poharat a trónszék masszív karfájára.

- Kedvesem, minden jót kívánok neked! Alestron hercege üdvözletét küldi. Elég idődet elraboltam már; azt hiszem mindent megtettem, ami tőlem tellett.

Az idős asszony előrenyújtotta a kezét, és megragadta a botját. Felemelkedett a székből. Nem hajolt meg. Nem kért elnézést, és nem várta meg, hogy a másik elbocsássa. Léptein már meglátszott a kor, ahogy elhagyta az emelvényt, de egyszer sem ingott meg. Csak akkor intett a testőreinek, amikor leért a márványpadlójú tánctérre. Két skarlátszín egyenruhás s'Brydion fegyveres tűnt elő a semmiből, hogy az úrnő szolgálatára álljanak. Tisztelettel pillantottak az idős Dawrra, miközben elhagyták a termet. A duplaszárnyú ajtó becsukódott mögöttük.

Az emelvényen maradó hercegnő nem hagyta figyelmen kívül a másik üzenetét. Az idős asszony pohara érintetlenül állt a szék faragott karfáján. A törzsek szokása volt, hogy soha, semmilyen körülmények között nem ittak az ellenségeikre. Dawr asszony mások számára láthatatlan választ adott Ellaine fel nem tett kérdésére. A szavak túl nagy vakmerőségnek bizonyultak volna ebben a kényes ügyben.

Ellaine gyanúja beigazolódott. Keze ismét reszketni kezdett, és úgy érezte, mintha a szíve jégbe fagyott volna. A s'Brydionok szerint Talith hercegnő nem lett öngyilkos.

Hideg futkározott a hátán. A tizenhárom éve tartott esküvő óta Ellaine sokkal bölcsebb lett. Azonnal megértette a fenyegetést. Akármit is tesz, minden mozzanatára oda kell figyelnie. Rajta múlik ugyan, hogy tovább küzd-e a fiáért, vagy engedelmesen visszavonul a háttérbe, de ha túlfeszíti a húrt, akkor könnyen elődje sorsára juthat.

Dawr unokája, Mearn ezek szerint leásott a dolgok mélyére. A Fény dicsősége és Lysaer zászlaja mögött titokzatos erők irányítják Avenort. Még attól sem riadtak vissza, hogy gyilkoljanak. Az ismeretlen arcok akár most is figyelhették. A hercegnő nem merte elhagyni a báltermet, és nem merte kimutatni nagyfokú rémületét sem. Meg kellett őriznie annak látszatát, hogy Dawr szavai nem hordoztak semmi mélyebb jelentést, és az idős asszony csupán szorult helyzetét látva ült mellé.

A hercegnő ujjai rákulcsolódtak a másik által hátrahagyott kristálykehelyre, mielőtt Gace kancellár észrevehette volna az egyszerű gesztus mögött húzódó mélyebb tartalmat. Miközben a táncoló párok szüntelenül áramlottak ide-oda a márványpadlón, és az aranyból formált napszobrok fényesen csillogtak a fejük felett, a hercegnő az ajkához emelte a poharat. Egyetlen szuszra kiitta a tartalmát, és közben nem győzte csodálni Dawr s'Brydion bátorságát.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Raymond E. Feist: A Rókakirály (részlet).

Létrehozás: 2005. április 11. 16:01:28

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma