Robert Jordan: Az alkony keresztútján (részlet)

Az utcákon mindenütt bútorok hevertek, hatalmas, felfordított asztalok, díszes ládák, székek, és néhol egy-egy összegyűrt faliszőnyeg vagy egy összetört edény. Ruhák voltak szanaszét szórva, nadrágok, kabátok, szoknyák: a többségük apró csíkokra vagdosva. A shaidók mindent magukkal vittek, ami aranyból vagy ezüstből készült, mindent, amin drágakövek voltak, ami hasznosnak vagy ehetőnek tűnt, de a bútorokat alighanem csak a vad rablási lázban hordozták ki, és aztán ott dobálták szét, mikor úgy döntöttek, hogy ilyen kevéske aranyozás, vagy ennyire egyszerű faragványok miatt nem érdemes magukkal cipelni az egészet. Az aielek különben sem használtak székeket - ez a kiváltság csak a főnököket illette meg - és a kocsikon és szekereken nem lett volna hely ezeknek a hatalmas asztaloknak. Néhány shaidó még mindig a városban bolyongott, a házakat, fogadókat és boltokat kutatták át ezredszerre, hátha van még ott valami, amit eddig nem vettek észre, de a legtöbb ember, akivel Faile találkozott, vödröket egyensúlyozó gai'shain volt. Az aieleket nem érdekelték a városok, csak kifosztani való raktáraknak tartották őket. Egy pár Hajadon ment el mellette, a lándzsájuk nyelével bökdöstek egy meztelen, riadt tekintetű, összekötözött kezű férfit a városkapu felé. Szerencsétlen pára alighanem azt hitte, hogy elbújhat egy pincében, és kivárhatja, amíg a shaidók elvonulnak. A Hajadonok pedig alighanem még egy ládika aranyra, vagy egy szép tálra számítottak. Mikor egy hatalmas darab fickó, az algai'd'siswaiok cadin'sorjában kilépett Faile elé, a nő először arrébb lépett, hogy minél alázatosabban ki tudja kerülni. A jó gai'shain mindig utat engedett a shaidóknak.

- Nagyon csinos vagy! - mondta a fickó, és elállta Faile útját. A legnagyobb férfi volt, akit Faile valaha látott, talán hét láb magas lehetett, és arányosan vaskos volt. Nem volt kövér, Faile még sosem látott kövér aielt, de attól még igencsak szélesnek tűnt. Böfögött egyet, és bűzlött a bortól a lehelete. Faile gyakorta látott részeg aieleket, mióta megtalálták Malden borkészleteit. De ennek ellenére nem félt még most sem. A gai'shainokat sok mindenért megbüntették, néha olyasmikért is, amit egyetlen vízföldi sem érthetett, de a fehér ruha némi védelmet is biztosított, és mindamellett neki még egy védelmezője is volt.

- Sevanna Tudós Asszony gai'shainja vagyok - mondta olyan alázatosan, amilyen alázatosan csak tudta. Undorodott tőle, hogy milyen jól ment már neki ez az alázatos hangnem. - Sevanna nem örülne neki, ha elhanyagolnám a kötelességemet, mert másokkal beszélgetek!

Megpróbált még egyszer ellépni az óriás mellett, de a férfi megragadta a karját. Akkora volt a keze, hogy kétszer körbe tudta volna fogni vele a nő felkarját, és még mindig hüvelyknyi részen szabad maradt volna az ujja.

- Sevannának több száz gai'shainja van! Pár óráig csak nem fog neki épp ez az egy hiányozni! - A kosár leesett a földre, ahogy a férfi olyan könnyedén felkapta Faile-t, mintha egy párnát emelne fel. Mielőtt a nő felfogta volna, hogy mi történik vele, a férfi fél kézzel az oldalához nyomta, és a törzséhez szorította mindkét karját. Faile kinyitotta a száját, hogy segítségért kiabáljon, de a fickó a szabad kezével már a mellkasához is szorította az arcát. Átizzadt gyapjú bűze töltötte be Faile orrát. Csak barnás-szürke gyapjút látott. Hol volt most az a két Hajadon? A Lándzsa Hajadonjai biztos, hogy nem hagynák, hogy ezt tegyék vele! Bármelyik aiel közbeavatkozna! A többi gai'shaintól nem számíthatott segítségre. Ha szerencsés, egyik vagy másik elszalad segítségért, de a legeslegelső lecke, amit a gai'shainok megtanultak, az az volt, hogy az erőszaknak már a legkisebb jelére is bokánál fogva felakasztották őket, és addig verték, amíg csak nem ordítottak. A vízföldieknek legalábbis ez volt az első lecke - az aielek már mind tudták. Egy gai'shain semmilyen körülmények között nem folyamodhatott erőszakhoz. Semmilyen körülmények között sem. Ami persze nem jelentette azt, hogy Faile nem rúgkapált, de ennyi erővel akár egy kőfalat is rugdalhatott volna, annak sem lett volna több haszna. A fickó megindult, vitte valahova. Olyan erősen beleharapott a férfiba, amilyen erősen csak tudott, és az erőfeszítésért cserébe egy jó falatnyi koszos, durva gyapjúval lett tele a szája. A fogai lesiklottak a férfi kőkemény izomzatáról. Mintha kőből lett volna! Faile sikítani kezdett, de még ő is alig hallotta a tulajdon hangját.

A fickó, Faile-lel a hóna alatt, hirtelen megállt.

- Ezt itt én tettem gai'shainná, Nadric! - mondta egy másik férfi mély hangon.

Faile már azelőtt megérezte az óriás mellkasából feltörő nevetés remegő robaját, hogy meghallotta volna. Nem hagyta abba a rugdalódzást, továbbra is tekergett, és megpróbált sikoltani, de fogva tartója mintha észre sem vette volna, mivel próbálkozik.

- Most már Sevannához tartozik, te Árva! - mondta a hatalmas férfi, ez a Nadric, megvetően. - Sevanna elveszi, amit akar, és én is elveszem, amit akarok! Ez az új szokás!

- Sevanna elvette - válaszolta a másik férfi nyugodtan -, de én sosem adtam Sevannának! Nem ajánlottam fel cserére Sevannának! Eldobod magadtól a becsületedet, csak mert Sevanna eldobta a magáét?

Hosszú ideig csend volt, amit csak Faile fojtott nyöszörgése tört meg. Nem hagyta abba a küszködést, nem tudta abbahagyni, de ennyi erővel akár egy pólyás gyermek is lehetett volna, aki megpróbál kiszabadulni egy felnőtt öleléséből.

- Nem elég csinos ahhoz, hogy harcoljak érte - mondta végül Nadric. A hangjában nem volt sem félelem, sem bánkódás.

Elengedte a nőt, és Faile fogsora, ami eddig szorosan a kabátjára harapott, megrándult, mikor az asszony hirtelen a földre zuhant. Egy pillanatig attól tartott, hogy egyik-másik akár ki is törhetett, de aztán hanyatt az utca kövére zuhant, és kiszaladt belőle a szusz, és egy pillanatra elveszítette a józan eszét is. Mire összeszedte magát annyira, hogy felkönyököljön, az óriás már a sikátor kijáratánál járt, és kis híján visszaért az utcára. Egy sikátorban voltak, két hatalmas kőépület között. Senki sem látta volna, hogy itt mit tesz vele! Faile reszketett - nem remegett, csak fázott! - és nagyot köpött, hogy megszabaduljon a Nadric pállott izzadtsága és a mosatlan gyapjú ízétől, és mérgesen nézett a férfi után. Ha nála lett volna az a kés, amit elrejtett, egészen biztosan leszúrta volna! Nem elég csinos ahhoz, hogy harcoljon érte? Valahol a lelke mélyén tudta, hogy ez az egész nevetséges, de magához ölelte a haragot, hátha az felmelegíti egy kicsit. Hátha dühében majd abbahagyja a reszketést. Addig döfködte volna bele a kést, amíg már fel sem tudja emelni a kezét, olyan fáradt! Nagy nehezen felkecmergett, de remegett a lába, és alig tartotta meg. A nyelvével végigsimított a fogsorán. Minden rendben volt, nem tört le egy foga sem, és nem is esett ki. Az arcát felhorzsolta Nadric durva kabátja, az ajka fel volt dagadva egy kicsit, de amúgy sértetlen volt. Még egyszer emlékeztette magát erre. Sértetlen volt, és szabadon kisétálhatott a sikátorból. Mármint olyan szabadon, amilyen szabadon csak egy gai'shain mozoghatott. Ha a shaidók között sokan vannak, akik Nadrichoz hasonlóan már nem tisztelik a fehér ruhák adta védelmet sem, akkor a rend kezd felbomlani az aielek között. A tábor sokkal veszélyesebb lesz, mint amúgy volna, de a zűrzavar a szökésnek is kedvez. Így kellett néznie ezt az esetet! Most ismét megtudott valamit, ami a segítségére lehet! Csak a reszketés kiállna már belőle...

Végül nagy vonakodva ránézett a megmentőjére is. Felismerte a hangját. A férfi arrébb állt, nyugodtan nézte, meg sem mozdult, hogy segítsen neki. Faile úgy érezte, hogy sikítani kezdene, ha hozzáérne. Újabb nevetséges gondolat, hiszen a férfi megmentette, de akkor is sikított volna. Rolan talán egy tenyérnyivel lehetett alacsonyabb Nadricnál, és majdnem olyan széles volt, mint a másik férfi, de Faile-nek jó oka volt rá, hogy őt is le akarja szúrni. Rolan nem shaidó volt, hanem Árva, a Mera'dinek egyike:, azok közé tartozott, akik elhagyták a törzsüket, mert nem akarták Rand al'Thort követni. És valóban ő "tette gai'shainná" az asszonyt. Igaz, hogy az elfogatásukat követő éjszaka megóvta a fagyhaláltól, és a tulajdon kabátjába takarta be, de Faile-nek aligha lett volna ilyesféle ruhára szüksége, ha Rolan előtte nem vágta volna le róla az utolsó cérnaszálat is. A gai'shainná válás első része mindig az volt, hogy lemeztelenítették az embert, de ettől még nem kellett megbocsátania Rolannak, hogy ezt tette.

- Köszönöm szépen - mondta savanyúan.

- Nem kell hálásnak lenned - válaszolta a férfi kedvesen. - De ne nézz rám úgy, mint aki belém akar harapni, csak azért, mert nem haraphatta meg Nadricet!

Faile nagy nehezen megállta, hogy ne hördüljön fel - nehezére esett, de akkor sem tudott volna most alázatosan ránézni bárkire, ha az élete múlik rajta -, aztán elfordult, kihúzta magát, és büszkén kivonult az utcára. Legalábbis megpróbált büszkén kivonulni. A lába még mindig annyira remegett, hogy inkább csak vonszolta magát. Az utcán siető gai'shainok alig néztek rá, ahogy elhaladtak mellette a vizesvödrökkel. A foglyok nem akartak más gondjaiba avatkozni. Volt épp elég bajuk anélkül is.

Faile lehajolt a szennyes kosárhoz, és nagyot sóhajtott. A kosár felborult, a fehér selyemblúzok, és a sötét, selyem lovaglószoknyák kiborultak a hamu lepte utcakőre. De legalább úgy tűnt, hogy nem lépett rájuk senki sem. Bárki, aki egész reggel vizet hordott, és alighanem ez várt rá a nap hátralevő részében is, könnyedén rátaposhatott volna, és még csak nem is lehetett volna rá haragudni, hiszen az utcán úgyis mindenütt ruhák hevertek, amit Malden lakóiról vágtak le, mikor gai'shainná tették őket. Faile legalábbis megpróbált volna nem haragudni rájuk. Felállította a kosarat, és nekiállt összeszedni a ruhákat. Lerázta róluk a kosz és a hamu nagyját, és óvatosan hajtogatta össze őket, nehogy beledörzsölje a kényes anyagba a maradék szennyet. Somerynnel ellentétben Sevanna rászokott a selyemruhákra. Semmi mást nem vett fel. Legalább olyan büszke volt a selymeire, mint az ékszereire, és mindkettőt féltékenyen számon tartotta. Aligha örülne neki, ha valamelyik ruhadarabját nem kapná vissza patyolat tisztán.

Amint Faile visszatette a helyére az utolsó blúzt is, Rolan átnyúlt fölötte, és fél kézzel felkapta kosarat. A nő kis híján rákiáltott - köszöni szépen, de egy szennyeskosárral még egymaga is megbirkózik! -, aztán visszanyelte a szavakat. Az agya volt az egyetlen fegyvere, amit meghagytak neki, és használnia kellene ahelyett, hogy hagyja, hogy elragadja az indulat. Rolan egyáltalán nem véletlenül volt itt. Ezt azért ő sem hitte volna el. Gyakran látta azóta, hogy foglyul ejtették, sokkal gyakrabban, mintsem hogy az véletlen egybeesés lett volna. A férfi követte. Mit is mondott Nadricnek? Nem adta oda Sevannának, és nem is ajánlotta fel cserére. Bár Rolan fogta el, Failenek úgy tűnt, hogy a férfi ellenezte, hogy a vízföldieket gai'shainná tegyék - ezzel a legtöbb Árva így volt -, ám ennek ellenére mégis a sajátjaként tartotta számon. Egészen biztos volt benne, hogy nem kell attól tartania, hogy Rolan ráerőltetné magát. Már lett volna rá esélye, mikor Faile ráadásul anyaszült meztelen volt, és meg volt kötözve, de Rolan olyan érdektelenül nézte, mintha csak egy kerítésoszlop lenne. Lehet, hogy nem szerette úgy a nőket. Mindenesetre az Árvák majdnem annyira kívülállónak számítottak a shaidók között, mint a vízföldiek. Egyetlen shaidó sem bízott meg bennük igazán, és az Árvák általában úgy viselkedtek, mint akiknek nagyon csípi a bűz az orrát. Elfogadták a kisebb rosszat, hogy elkerülhessék a nagyobbat, de láthatóan már egyre kevésbé voltak biztosak abban, hogy tényleg ez lenne a kisebbik rossz. Ha összebarátkozhatna a férfival, talán segítene is neki. Nem a szökésben, azzal túl sokat kérne tőle, de... Vajon tényleg túl sokat kérne? Ezt is csak úgy deríthette ki, ha megpróbálta rávenni Rolant a segítségre.

- Köszönöm szépen - mondta még egyszer, és ezúttal sikerült elmosolyodnia is. Meglepő módon a férfi visszamosolygott rá. Aprócska kis mosoly volt, de az aielek nem voltak valami érzelmesek. Kifejezetten merevnek és hidegnek tűntek, ha az ember nem volt hozzájuk szokva.

Egy ideig csak egymás mellett mentek, és nem szóltak egy szót sem. Rolan vitte a kosarat, Faile pedig felemelte a ruháját, hogy ne legyen sáros. Úgy nézhettek ki, mint akik sétálnak egyet. Ha az ember félig vak volt. Néhány arra járó gai'shain döbbenten nézett rájuk, de aztán sietve újra lesütötték a tekintetüket.

Faile nem tudta, hogyan kezdjen bele. Nem akarta, hogy a férfi azt higgye, hogy flörtöl vele, mert mi van, ha mégis szereti a nőket? Rolan szerencsére elejét vette a kínlódásnak.

- Figyeltelek - mondta. - Erős vagy és határozott, és azt hiszem, nem félsz! A legtöbb vízföldi félig belebolondult a rettegésbe. Keménykednek, aztán ha megbüntetik őket, meghunyászkodva bőgnek. Azt hiszem, te egy olyan nő vagy, akiben sok ji lakik!

- Pedig én is félek - válaszolta Faile -, csak igyekszem nem mutatni. A sírásnak különben sincs semmi haszna! - A legtöbb férfi legalábbis ezt hitte. A könnyek persze gyakorta megakadályozták az embert abban, hogy előre jusson, de az, ha valaki néha sírdogálhatott egy kicsit éjszaka, sokszor segített elviselni a következő napot.

- A sírásnak is van ideje, és a nevetésnek is! Szeretnélek nevetni látni!

Faile kurtán, szárazon felnevetett.

- Nincs sok okom nevetni, amíg fehérben vagyok, Rolan! - A szeme sarkából ránézett a férfira. Ugye nem ront ajtóstul a házba? De Rolan csak biccentett egyet.

- Ennek ellenére szeretném, ha nevetnél! A mosoly illik az arcodhoz! A nevetés még jobban illene! Nincs feleségem, de néha meg tudok nevettetni egy-egy nőt. Jól hallottam, hogy van férjed?

Faile úgy meglepődött, hogy megbotlott a tulajdon lábában, és csak Rolan karjába tudott kapaszkodni, hogy ne essen el. Sietve elkapta a kezét, és a csuklyája rejtekéből a férfit leste. Rolan megállt, megvárta, amíg Faile visszanyeri az egyensúlyát, aztán elindult, mikor a nő is továbbment. A férfi arcán lanyha érdeklődés ült. Nadric viselkedése ellenére az aiel szokások szerint az ilyesmit mindig a nő kezdeményezte, a férfi csak megpróbálhatta elnyerni a tetszését. Ennek egy módja az volt, ha valakit elhalmoztak ajándékokkal. A másik pedig az, ha megpróbálták megnevettetni. Ennyit arról, hogy Rolan nem szereti a nőket!

- Férjnél vagyok, Rolan, és nagyon szeretem a férjemet! Nagyon szeretem! Alig várom, hogy ismét vele lehessek!

- Ami akkor történik, mikor gai'shain vagy, azt nem lehet felhozni ellened, ha egyszer letetted a fehéret - válaszolta a férfi nyugodtan -, de lehet, hogy a vízföldiek máshogy vannak ezzel. De néha nagyon magányos a gai'shainok sora. Talán néha beszélgethetnénk!

A féri nevetni akarta látni, de Faile nem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen. Rolan épp most jelentette be, hogy nem adja fel a próbálkozást, és továbbra is megpróbálja felkelteni az érdeklődését. Az aiel nők sokra becsülték a kitartó férfiakat. De ha Chaid és Bain nem akarnak vagy nem tudnak többet segíteni annál, mint hogy elkísérik őket az erdő széléig, akkor már csak Rolanban reménykedhetett. Úgy vélte, hogy idővel meg fogja tudni győzni arról, hogy segítsen neki. Még szép, hogy meg fogja tudni: a csüggeteg emberek sosem győztek! Rolan egy megvetett kívülálló volt, akit a shaidók csak azért tűrtek meg, mert szükségük volt a lándzsájára! De akkor majd okot kell arra adnia, hogy Rolan kitartó legyen.

- Az valóban jó lenne! - mondta óvatosan. Lehet, hogy végül mégiscsak kell majd egy kicsit kacérkodnia vele, de nem vette volna ki jól magát, ha az egyik pillanatban még azt ecseteli, hogy mennyire szereti a férjét, a másikban pedig már elakadó lélegzettel, tágra nyílt szemekkel bámulja ezt az aiel óriást. No nem mintha amúgy ilyen messzire akart volna menni - elvégre nem volt ő domani! - de lehet, hogy szüksége lesz valami hasonlóra. Egyelőre viszont elég lesz, ha emlékezteti Rolant, hogy Sevanna megsértette a "jogait". - Most viszont mennem kell dolgozni, és tartok tőle, hogy Sevanna nem lenne boldog, ha csak azért késlekednék a munkával, mert veled beszélgettem!

Rolan ismét bólintott egyet, és Faile felsóhajtott. Lehet, hogy a férfi valóban meg tudott nevettetni egy nőt, ahogy mondta, de amúgy nem volt valami beszédes. Sokat kell majd vesződnie vele, hogy beszélgessenek, ha bármi többet is hallani akar, mint pár aiel tréfát, amit úgysem ért meg. Bár Bain és Chiad sok mindent elmagyaráztak neki az aielek életéről, még mindig nem értette meg a humorukat.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Raymond E. Feist & Janny Wurts: A birodalom leánya (részlet).

Létrehozás: 2004. március 9. 14:32:21

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20

Nyomtatási forma