Raymond E. Feist & William Forstchen: Nagyrabecsült ellenségem (fantasya.hu kritika)A Midkémia világán játszódó, legutoljára megjelent kötet ismét azok közé tartozik, melyet Raymond E. Feist nem egyedül, hanem egy már hazánkban sem ismeretlen szerzővel William Forstchennel együtt jegyez. Szerencsére, ez a társulás is sikeresnek mondható, hisz az új szerzőtárssal együtt alkotva sikerült egy a régiektől eltérő, de mindenképpen jó művet létrehozniuk.
Történet:
A könyv története - némileg szokatlan módon - szinte egyetlen szálon fut, melyről csak ritkán és rövid időre kalandoznak el a szerzők és akkor is csak azért, hogy a fő cselekményszállal kapcsolatosan közöljenek kiegészítő információkat az olvasókkal. A regény két ellenséges csapat, egy tsurani egység és egy királyságbeli zsoldossereg történetét mutatja be, akik a frontvonal mögött találkozva a saját túlélésük érdekében kénytelenek összefogni a közös ellenség, a mordelek ellen. A regény tulajdonképpen azt a néhány hetet öleli fel, amíg a két csapat a kényszerű együttlétet elviselve próbál hazajutni.
Maga a cselekmény, bár egy egyszerűnek és talán unalmasnak mondható alapötletre épül, nem hiszem, hogy bárki számára kivetnivalót hagyna maga után. A két szerző ugyanis gondoskodott arról, hogy a menekülés története ne csak egy újabb hősies menetelés leírása legyen, melyet időnként csatákkal szakítanak meg. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nincsenek csaták, harcok a kötetben, vannak, méghozzá szokás szerint érdekesen és jól megírva. Viszont ezek mellett megfelelő hangsúlyt kap a két csapat közötti kultúrális különbség és az eredendően ellenséges viszonyból fakadó feszültség bemutatása is. Valójában az ellentétekről, majd az ezeken való felülemelkedésről szól a könyv. Arról, hogy két ellenséges, egymást gyűlölő parancsnok és egység, a sok szenvedés árán miképp alakul át szövetségben harcoló, barátinak mondható alakulattá. A konfliktusok bemutatása teszi a művet hitelessé, a történetben bekövetkező váratlan fordulatok, pedig izgalmassá és gyorsan pergővé.
Szereplők:
Nos, a műben a bevezetéstől és a lezárástól eltekintve nem találkozhatunk az eddig megismert hősökkel. Szóba sem kerül Arthua herceg, Sebes Jimmy, vagy akár Íjász Martin. Viszont helyettük megismerhetjük két katonai egység vezetőjét, Dennis Hartraft-ot és Asayaga haderőparancsnokot, valamint velük együtt még jó néhány katonát, a Résháború egyszerű alakjait, akik talán nem olyan történelemformáló hősök, mint Raymond E. Feist megszokott szereplői, de mindenféleképpen érdekes személyiségek, akiken keresztül belepillanthatunk a háború pillanataiba a résztvevők szemén keresztül is.
Mint arra már utaltam a történet elemzésében, a regény szereplői nem igazi, sorsfordító hősök, ráadásul nem is a szerzőtől eddig megszokott hófehér jellemek. Mind Hartraft, mind pedig a műben szereplő összes karakter ízig-vérig ember, illetve elf, minden ezzel járó hibával és kicsinyességgel együtt. Az olvasók szerencséjére ezt a két szerző nagyszerűen képes ábrázolni. A két parancsnok folyamatos ellenségeskedése, és a mindkét seregben jelen lévő intrikusok kisded játékai azok, melyektől igazán életszerűvé válnak az események. Az olvasó el tudja hinni, meg tudja érteni az érzelmeiket, és ezáltal hitelessé válnak a cselekedeteik is. Véleményem szerint ezek a jól eltalált jellemábrázolások és megfelelően bemutatott konfliktusok teszik igazán élvezetessé a művet.
A karakterekről szólva meg kell még említeni a regényben az ellenség szerepét játszó sötét tündéket, a mordeleket is. A világ szempontjából fontos faj képviselői az eddigi művekben nem kapták meg az őket megillető igazi részletességet, hiszen idáig igazából csak a sötét és rettegett ellenségként találkozhattunk velük egy-két kivételtől eltekintve. A könyv ebből a szempontból is tartalmaz újdonságot, mert most bepillantást nyerhetünk ennek a fajnak is a gondolkodásmódjába, motivációjába is. A szerzőknek ezzel sikerül eloszlatniuk azt a tévhitet, hogy a mordelek egyszerűen barbár gyilkosok.
Hangulat:
A fentebb leírtak azt hiszem mostanra híven tükrözhetik a regény hangulatát, mely bővelkedik izgalmakban, fordulatokban. Összességében az eddigi regényektől eltérően ez a mű egy kissé sötétebb, pátosztól mentesebb hangulatot áraszt magából, híján van - szerencsére - a Feist-től megszokott igazi „happy end”-nek is, de ettől csak realisztikusabbá és valósághűbbé válik.
Külső:
A mű borítóját tekintve első pillantásra észrevehető, hogy a Résháború-sorozat, mint már annyiszor korábban, újabb designváltáson esett keresztül. Hogy ez jó-e, annak megítélését az olvasókra bíznám.
Mindenesetre a borítófestmény ismételten kitűnőre sikerült. A Boros - Szikszai páros festménye a megszokott profizmussal készült, híven tükrözve a regény hangulatát, a történet egy fontos momentumának megfestésével.
Ez a profizmus a fülszöveg tekintetében is tetten érhető. A regény bemutató, kedvcsináló összefoglalás minden szempontból jóra sikerült, a vásárló megfelelő áttekintést kaphat általa a műről.
Összegzés:
A Nagyrabecsült ellenségem mindenképpen egy szokatlan regény a Midkémia világán játszódó könyvek sorában. Ám, talán pontosan emiatt válik igazán fontossá azok számára, akik minden zegét-zugát szeretnék megismerni ennek a sokszínű világnak. A fanatikus rajongók mellett nyugodtan ajánlható azok részére is, akik idáig nem olvastak egyetlen Feist művet sem, mert bár hangulatilag egy kicsit eltér a többitől, mindenképpen egy igazán jól megírt, pergő cselekményű, élvezetes olvasmány.
Doom, www.fantasya.hu
Vissza a könyvhöz Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: J. Goldenlane: A jósnő hercege (fantasya.hu kritika).
Létrehozás: 2003. december 15. 10:33:53 | Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:08 | Nyomtatási forma |
|