Janny Wurts: A száműzött herceg II. (ekultura.hu ajánló)

Arithon, az Árnyékmester, egyre jobban közeledik a Koriathianok nagyasszonya által állított csapdához. Hiába Dakar, a Részeges Próféta, és Caolle, a barbár testőr minden próbálkozása, védencük hajthatatlan.

Ez végül szembefordítja a barátokat és Aithon összecsap a barbárral. Caolle halálos sebet kap az összecsapásban, és a Koriathian-rend Első Varázslónőjének kezei közé kerül, az Árnyékmester pedig menekülni kényszerül Folyóvég városából. Úgy tűnik minden és mindenki összeesküdött ellene, egyedül a Próféta tart ki mellette.

A Hetek Szövetsége (Athera varázslórendje) kétségbeesetten próbál Arithon segítségére sietni. Az Árnyékmester, varázserejét felhasználva kiszabadítja fogságából Felirint, egykori jótevőjét, ám ez az akció, teljesen kimeríti.

A varázslók védencüket mindenféleképpen életben akarják tartani, ezért Dakart egy ősi teleport kapuhoz irányítják, hogy arra meneküljön az Árnyékmesterrel és Felirinnel. A kapu mágiája azonban magával ragadja Arithont, és csak egyetlen esély marad arra, hogy az illúziók világából megmenekülhessen. Ez azonban cseppet sem veszélytelen.

Meglehetősen nehéz egy sorozat nyolcadik kötetéről írni. Mit is lehetne elmondani, ami az eddigi hét kötet kapcsán ne került volna terítékre? Azt hihetnénk, nem marad más választás, mint az eddigiek alapján valamilyen sablon szöveget írni.

Csakhogy Wurst gondoskodik arról, hogy ne legyen ilyen „egyszerű” a feladat. Sejteni lehet, hogy az Árnyékmester valamilyen módon kikerüli a neki állított halálos csapdát, de azt kevesen gondoltuk volna, hogy a megmenekülését másnak köszönheti.

Wurst ebben a kötetében meglehetősen sok váratlan fordulattan operál. Bár csökken az eddigi sodró lendület, azért sikerül megtartania annyira, hogy kellemesen izgalmas olvasmány kerekedjék művéből.

Egy dolgot azonban, mint furcsaságot, meg kell, hogy említsek. Nevezetesen a szereplők eddig semmilyen „álcázást” nem alkalmaztak, mikor jókedvüknek mosollyal, nevetéssel vagy, uram bocsá’, kacagással adtak hangot. Ebben a kötetben „hirtelen” minden szereplő a szája elé kapja a kezét, ha jókedvre derül, és akár egy ásításnál, eltakarja lepénylesőjét beszélgetőpartnere elől. Furcsa. Eddig ilyesmi nem történt.

Ettől a fura dologtól eltekintve továbbra is azt mondhatom, ez a sorozat legjobb kötete. Bár nem mindenki szerepel annyit benne, mint az előző részben, de ez nem is okoz annyira problémát. Azt mondhatnám, kiegyensúlyozott lett ez a rész. Az első kötet talán túlzott „pörgése” csillapodott a szerző által megfelelőnek tartott mértékben, amely reményeim szerint összhangban van a kedves Olvasó által támasztott elvárásokkal.

Mezei Attila, www.ekultura.hu

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Robert Crais: Rémálmok városa (ekultura.hu ajánló).

Létrehozás: 2004. szeptember 28. 10:19:21

Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:08

Nyomtatási forma