Szerkesztőség: honlap@beholder.hu Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci) Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5) Ha hibát találsz a honlapon: Írj nekünk!
Zarknod visszatérése - Novella 2a.
Zan-csemete kábán tért magához, iszonyúan hasogatott a feje. Percekig csak ült, maga elé meredve próbálta felidézni mi is történt, mielőtt elájult volna. Füle tompán zúgott, szemei előtt csillagok táncoltak és iszonyú melege volt.
- Rendben, mi az utolsó, amire emlékszel? - kérdezte magától, ám hiába erőlködött. Ellenben eszébe jutott egy nagyon hasonló helyzet, amit korábban élt át: a Világégés után pár nappal lehetett, amikor ugyanígy tért magához, és ugyanígy fogalma sem volt, mi történt vele. De akkor legalább ott volt Vlagyimir, hogy elmesélje mi ment végbe az elmúlt napokban. - Az ám, Vlagyimir! - mosolyodott el, hogy valami nyomra bukkant az emlékei közt. Vlagyimir befogadta, és tanította őt, cserébe a segítségéért: a Zan szilánkjainak felkutatásáért. Az egykori máguskirály úgy sejtette, benne is lehet egy darab, ezért is keresztelte Zan-csemetének a magáról semmit nem tudó ifjú alakváltót. S ahogy felfedezte tanítványa képességeit, rögtön felismerte a benne rejlő lehetőségeket: a fiú - bár állítása szerint soha nem értett a mágiához - képes volt felkutatni a Világégésben szétrobbant mindenható ereklye szilánkjait.
- Ez az! - kiáltott fel, ahogy a gondolatmenet végére ért - A begyűjtés!
Mióta felépítették Vlagyimir saját Ónix-piramisát, Zan-csemete munkáját az jelentette, hogy találja meg, gyűjtse be és vizsgálja meg azokat az élőlényeket és varázstárgyakat, melyekben a Zan darabjait érzi. Tudta, hogy mentora újra össze akarja rakni Dornodon félelmetes erejű relikviáját, ám, hogy mi a célja vele, arról fogalma sem volt.
Kóválygó fejjel körültekintett a teremben. A tágas szobát a kormos falakon lobogó fáklyák fénye világította meg, ő maga pedig a hideg kőpadlón ült, háta a falnak vetve, a fal pedig valószínűleg a tarkójától véres. Csúnyán beüthette... Vele szemben, a terem közepén kőasztal, azon pedig ott feküdt a halálpenge, melyet a legutóbbi útjukon gyűjtöttek be Dornodon egykori varázstornyának környékén, a kiégett pusztaság szívében. Zan-csemete már messziről megérezte a valaha élt thargodan testőrök fegyverének kisugárzását, noha ő maga sem tudta megmagyarázni hogyan. Mérföldekre voltak a pusztító tűzvész során összeolvadt, kiégett toronytól, mikor az agyában felvillant egy fénysugár, s ösztönösen megindult a penge irányába, magával vonszolva Vlagyimir unokaöccsét, aki rendszerint vigyázott rá a begyűjtések során.
Most már eszébe jutott minden: a halálpengét vizsgálta, mikor a robbanás bekövetkezett. Bizonyára óvatlan volt, és aktivált egy védőrúnát, amit még az ősi időkben húzhattak a fegyverre. Lassan felállt, igyekezett megtalálni az egyensúlyát, bár lába még remegett, s a háta is sajgott az eséstől. Az asztalhoz támolygott, s végignézett a kardon: A markolat végén a koponya fenyegetően vicsorgott, a penge pedig ennyi év után is borotvaélesen csillogott a táncoló lángok fényében, belsejében pedig ott érezte a Zan kisugárzását. Zan-csemete biztos volt benne, hogy ennyi év után is működik a mágia, melyben a thargodan kovácsok edzették a fegyvert, tehát egy apró karcolása is halálos lehet. Rendkívül óvatosan a kezébe vette, körbe forgatta, megbizonyosodott arról, hogy a relikviának nem esett bántódása a robbanásban, majd ezt követően megvizsgálta az azt védő varázslatot is, ezúttal sokkal körültekintőbben.
Bár a mágiához nem volt sok érzéke, úgy vélte egy szimpla visszacsapó rúna lehetett a robbanás okozója, ami úgy tűnik túl régi ahhoz, hogy komoly kárt okozzon benne. Az ilyen bűbájok feltörésére számos eszköz lapult Vlagyimir pincéjében.
A lépcsőn lefelé baktatva azon gondolkodott, vajon végre tudja-e hajtani a manaszakadás varázslatot anélkül, hogy a bűbáj ismét működésbe lépjen. Mire az ónix-piramis vörös pinceajtajához ért már tudta, hogy inkább felkutatja az egész raktárt a teknőstotem után, minthogy újra varázsláshoz fogjon. Ahogy belépett az ajtón, állott levegő csapta meg. Vlagyimir nem sűrűn látogatja a csecsebecséit, Jagumir még annyit sem, hármójukon kívül pedig senkinek nincs bejárása ebbe a kamrába. A legalsóba persze még Zan-csemetének sem volt, de úgy képzelte, mentora Zarknod alsó kamráját is igyekezett lemásolni, noha valószínűleg ő sem tudta, milyen is lehet pontosan a drakolder hírhedt kínzókamrája.
A pincében sötét volt, csak fiú kezében tartott gyertya adott egy kis fényt, de nagyjából tudta, merre kell keresgélnie. Vlagyimir az anti-mágikus tárgyakat igyekezett a legmélyebb zugokba száműzni, hogy meg ne zavarják a zan indukátorok működését. Kis idő múltán meg is találta az energiahálót, mely a mágikus környezetet védte az alatta lapuló kincsektől.
Mikor a környékbeliek hírét vették, hogy Vlagyimir gyűjti a Világégést túlélő, gyanús relikviákat mázsaszám kezdték idehordani a legócskább vackokat is, fizetség reményében persze. A piramis intézője nem vesztegette az idejét ezek elszortírozásával, így most a teknősök ősi toteme valahol a moagrin koponyák és a palackozott csiganyál-koncentrátumok hegye alatt lapult.
Zan-csemete a gyertyáját egy falikarba helyezte, majd belevetette magát a kutatásba. Alig tette félre az első útjába kerülő sallank-bundát, az apró láng fénye megcsillant valamin a halomban. A fiú reménykedve nyúlt érte, bízott benne, hogy hamar megtalálta, amit keresett, és folytathatja a munkáját. Azonban ahogy a csillogó tárgyat megérintette, már tudta, ez valami egész más. A pszi kő simán csúszott kezébe, s ahogy megérintette vakító kék ragyogás töltötte be a pincét. A fény végigfolyt a testén, a földön heverő halmokon, hirtelen a legapróbb részletek is élesen kirajzolódtak előtte. A világosság egyre erősödött, másik kezével el kellett takarnia a szemét, olyan bántó volt, de legalább már látta a keresett tárgyat. Nyúlt is volna a totemért, de ugyanabban a pillanatban már késő volt: szemei fennakadtak, elfehéredtek, s ő maga elterült a dohos padlón, kezében görcsösen szorítva a számára eddig ismeretlen varázstárgyat.
A pince és az ónixpiramis eltűnt. Olyan volt, mintha az évek csak másodpercek lettek volna számára, látta elröppenni maga mellett a korokat, noha még mindig érezte maga alatt a padlót. Látta Vlagyimirt és Zarknodot összecsapni, majd olyan borzalmakat látott, melyekre nincsenek szavak, látta, hogy az idegen Ellenség miként igázza le Ghalla teljes világát, hogyan írt ki minden életet a föld színén. Aztán látta mi történt a föld alatt: végignézte, ahogy népe, az alakváltók egy csoportja a hegyek gyomrába menekülve túlélte az iszonyú gyötrelmeket, idővel megváltoztak, csodálatos új képességekre tettek szert, képesek voltak új végtagok növesztésére, tetszésük szerint alakították testüket. Ezek a lények pedig minden általa ismert társadalomnál szervezettebb rendben éltek, biztonságban a hegy mélyén.
Felült, látomása véget ért. Gyertyája teljesen leégett, pedig ő csupán pillanatoknak érezte az eltelt időt. A kamrában újra teljes sötétség honolt, kezében a pszi kő darabjaira roppant. Zan-csemete szemében az eltökéltség szikrája lobbant. Úgy vélte, megértette az istenek üzenetét: neki kell népét a föld alá vezetni, ha itt lesz az ideje, s minden bizonnyal nem sokára itt lesz, legjobb tehát, ha máris nekilát a felkészülésnek.
Ereje elhagyta a látomásos roham során, így időbe telt, míg a sötétben eltapogatózott a kamra bejáratáig. Kifelé menet összegyűjtött pár tárgyat, amiről úgy ítélte meg, Vlagyimirnak úgysem fog hiányozni (valószínűleg azt sem tudja, hogy itt vannak), magára terítette a láthatatlanság köpenyét, s elhagyta az ónix piramis zanszilánk raktárát. Lassan megmászta a laboratóriumába vezető lépcsőt, s a halálpengére ügyet sem vetve átbotorkált a termen. A köpeny oltalma alatt láthatatlan volt, s lépései zaját igyekezett minél jobban vissza fogni, így észrevétlen tudott maradni a piramis őrei közt, míg végig ment a hosszú folyosókon, ki a napfényre. Megfeledkezett Vlagyimirról, a zanszilánkokról, a kísérletekről és begyűjtésekről. Egyetlen dolog lebegett a szeme előtt, az új isteni küldetés, mely a látomásában szerepelt. Elindult, hogy felkutassa a legkiválóbb alakváltókat egy új világ létrehozásához.
"...Felszíni leletek tanulmányozása közben rendkívül érdekes információkat derítettem ki az Ellenség eljövetele előtti időkből. Ha módodban állna kontaktust teremteni ezzel a bizonyos ősünkkel, még mielőtt végzetes döntését meghozná, úgy vélem a régi korok máguskirálya sárkánnyá válva képes lenne megakadályozni a végzetünket jelentő inváziót. Nagyon fontos, hogy megértesd az ifjú alakváltóval, hogy semmiképp ne hagyja el az ősz mesterét..."
Atvy Morodur levele a nagymesterek szintjének mentátjához