Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka július 20.
Hatalom Kártyái - Élőholt invázió június 22.
A pillanat képe
Moridin
Küldd el képeslapként!
Moridin, a Nae'blis, a Sötét Úr helytartója, aki egyesek szerint a legerősebb és legőrültebb kitaszított, a Rand által megölt Ishamael reinkarnációja. A Sötét Úr hozta vissza a halálból, és a jeges táj is az általa előidézett állandó télnek köszönhető.
Nézz szét a galériában!
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Élőholt invázió
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Elemi erők
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Gemina erdeje
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Végzetúr alappakli

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (614)
Kaland-Játék-Kockázat (149)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)
Magyar fantasy könyvkiadás (35)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Michael A. Stackpole: Az elveszett sors (részlet)

Sián

Sián Közösség, Kapellán Konföderáció

3052. január 5.

Amikor Sun-Tzu Liao megpillantotta a mosolyt anyjának arcán, életének húsz éve alatt kifejlesztett minden csepp önuralmát össze kellett szednie, nehogy beleremegjen. Húgának, Kalinak, aki mellette loholt be a trónterembe, nem voltak ilyesféle fenntartásai. Zaklatott arckifejezése mintha Romano vonásainak tükörképe lett volna. Amint Sun-Tzu az apjára, Tsen-Shangra pislantott, undorral töltötte el a vigyor, amit az az arcára erőltetett, bár szemmel láthatólag igyekezett összehúzni magát félelmében.

Az asszony ott ült a súlyos mahagóniszéken, melyet mindenki csak "Dicső Trónus" néven ismert. A háttámlául szolgáló hatalmas korongra különböző csillagképeket, és az univerzumot jelképező, a kapellán mitológiában szereplő misztikus jeleket véstek.

Romano úgy ült a trónuson, mintha az egész Belső Szféra sorsa tőle függne, a világegyetem pedig úgy ágazott szét a fejétől, akár egy keresztény szent feje felett az aranyló sugarak.

- Mi történt, anyám? Miért hívattál minket? - kérdezte Sun-Tzu rezzenéstelen hangon, és nem mert erőltetett lelkesedést csempészni szavaiba, tartva attól, hogy baljós előérzete akaratlanul beleszövődik. Bármiről is legyen szó, a fiú leolvashatta Romano arcáról, hogy valami hihetetlen dolog történt. Csak remélhette, hogy a racionális univerzum és annak anyja fejében terjengő változata ez egyszer összhangba került egymással.

Romano, aki csak úgy ragyogott szivárványszínben pompázó selyemruhájában, melyet ágaskodó és áldozatukra támadó tigrisek hímzett hada díszített, nem szólt egy árva szót sem. A tróntermet keretező galéria rácsai közül a szobába szüremlő szórt fény rávetült a trón mögé rejtett tömjéntartókból felfelé kígyózó, karcsú füstszalagokra. A kancellár intett gyermekeinek, hogy telepedjenek a lába elé.

Ó, megint kezdődik! Túl hosszú ideje tart már. Sun-Tzu teste egy pillanatra megmerevedett. Testvéréhez képest szinte csak az enyhített volna görcsösségén, ha felrohan a trón lépcsőin. Kali ugyanis egy szempillantás alatt a lépcsőkre hanyatlott, és arcát Romano lábához dörgölte, akár egy macska. A fiú közeledtére húga feléje fordult, és arca egy pillanatra eltorzult dühében, mielőtt Romano megsimogatta volna a lány vörösesbarna haját.

Sun-Tzu megállt a lépcső alján, és összekulcsolta a kezét a háta mögött, akár egy pihenő katona. Romano arca egy másodpercre elborult, aztán nagylelkűen megajándékozta fiát mosolyával. A fiúban, bár hozzászokott már anyja hirtelen hangulatváltásaihoz, fellobbant a félelem, látván az asszony helytelenítő ábrázatát, és nagy megkönnyebbülést érzett, amikor az végül elmosolyodott. Újabb karmikus bűnömtől szabadultam meg. Nagyon jót tehettem előző életemben.

Romano összekulcsolta a kezét az ölében.

- A kezdetekkor - szónokolta ünnepélyesen - Pangu születésének magvából megalkotta az eget és a földet, majd életet lehelt belé. Nüwa megalkotta a férfiakat és a nőket, és közülük kiválasztott egyetlen családot, melyet az összes többi fölé emelt.

Kali izgatottan meghúzogatta anyja ruháját, mire Romano elnézően megsimogatta, engedélyt adva neki, hogy folytassa.

- A Liaókat bölcsességük és bátorságuk elismeréséül az emberiség fölé emelte, ám azok nem uralkodtak alattvalóik felett. Mentorok voltak inkább, nem diktátorok, akik a háttérből vezetik népüket, a nagy veszedelmek idejét kivéve, amikor csakis a Liaók kormányzásával menekülhetett meg az emberiség.

Romano Tsen-Shangra sandított, aki erre szemmel láthatólag összerándult.

- Így az emberiség felvirágzott a Liaók segítő keze által, és az emberiség bőségben élt. Otthonukból kifelé rajzottak, amíg a legtávolabbi csillagon is megvethették lábukat, aztán még annál is egyre távolabb merészkedtek. És a Liaók velük maradtak, támogatták, vezették őket. A Csillagliga volt a Liaók eszköze, és az emberiség megvilágosítása volt a cél.

Innen Sun-Tzu folytatta:

- A Csillagligában azonban sok kapzsi hatalom és nép született. Ezek közé tartottak az Amarisok, tőlük származott Stefan, a szörnyeteg, a gyűlöletes lény, aki lemészárolta a Csillagliga jog szerinti fejét, romba döntötte a Liaók alkotta Csillagligát, és az emberiséget sötét korszakba taszította.

Romano büszkén bólintott, mert fia minden szót tökéletesen intonált.

- A Liaók ismét felvállalták istentől kapott feladatukat, és magukra öltötték a Csillagliga nagyúri palástját. Jaj volt azonban az emberiségnek, mert az Amaris-pestis megfertőzte a többi nagy uralkodóházat. Davion, Steiner, Marik és Kurita mind a Csillagliga-trón legitim örökösének tartotta magát. Háborúkat indítottak, az elsőt, a másodikat, aztán a harmadikat, melyekkel egyre inkább megfosztották az emberiséget a bölcsesség ajándékaitól, melyek a Liaók nagylelkű adományai voltak. A nagy uralkodóházak hamis urai bosszúvágytól vezérelve rátámadtak a Liaókra, és megkísérelték elpusztítani őket, de nem jártak sikerrel egészen addig...

Káli felpattant, és elragadta anyjától a legenda fonalát.

- Amíg vipera nem született a Liaók kebelén. A hamis urak tudták, hogy a Liaók gyengesége könyörületességükben rejlik, ezért egy megtört, és kapellán véréért gyalázatot szenvedett embert küldtek hozzájuk. Ám ez az ember, a gonosz megtestesülése, cseppet sem volt szánalomra méltó. Sokkal inkább az árulás eszköze, melyet Hanse Davion alkotott és tartott kezében. Justin Xiangnak hívták.

Ezen a ponton Sun-Tzu vette át a szót húgától, de mellőzte a lány vérmes felhangjait, melyeket az beleszőtt a mesébe.

- Ez a Justin Xiang visszaélt a Liaók mutatta könyörületességgel. Elcsábította azok legvédtelenebbjét, Candace-t, és magával hurcolta urának birodalmába, megfosztva a Liaókat az imádott Szent Ivestól - szónokolta, és már kezdte is a következő sort. - De egy napon megbosszuljuk eme árulást...

Anyja ökle a trón karfájára sújtott, beléfagyasztva a szót.

- A mai napon megbosszultuk eme árulást! Egy, a Liaók szolgálatában álló mártírnak sikerült megtorolnia Justin Xiang szörnyű tettét. Ő és szukája holtan fekszenek az Új-Avalonon, ahol ostoba mód úgy hitték, menedéket lelnek a bosszúm elől.

Romano tekintete a távolba révedt, miközben egyre ontotta magából a dagályos szavakat, ám Sun-Tzuhoz egyetlen hang sem jutott el. Allard halott? És Candace is? Anyja diadalmas arckifejezése alapján úgy tűnt, az valóban hiszi is, amit mond, de Sun-Tzu réges rég megtanulta már, hogy az asszony hiedelmei és a valóság nem mindig állnak összhangban egymással.

- Apám, valóban igaz lenne? Lehetséges ez?

Tsen-Shang leverten bólintott.

- A Komsztár elég nagy horderejűnek ítélte a hírt ahhoz, hogy a hálózatán keresztül szétkürtölje. Olyan spekulációk kaptak szárnyra, miszerint Tormana nagybátyádat nevezik ki a Szent Ives Paktum régensévé, legalábbis átmenetileg. Kait visszarendelik a klánok elleni háború frontjáról, hogy elfoglalhassa a trónt.

Sun-Tzu összevonta a szemöldökét nagy igyekezetében, hogy kirekessze anyja és húga kárörvendő viháncolását.

- Ha Kai visszatér, mi az esélye, hogy nem vezeti ellenünk csapatait? A Szent Ives harcosai pillanatnyilag a klánokkal háborúznak. Nem lehetséges, hogy megkaparintanak valamit a klánok fejlett technológiájából, és működőképessé teszik, mire visszaérnek?

Apja vállat vont.

- Sejtelmem sincs.

- Nem te vagy a titkosszolgálatunk vezetője? - rivallt rá Sun-Tzu. - A Maskirovka minden bizonnyal nyomon követi Candace csapatait. Az, hogy lefejeztük Davion kémszervezetét, önmagában még nem jelenti azt, hogy ülhetünk a babérjainkon.

Tsen-Shang felkapta a fejét, szemében tűz lobbant, de hamarosan el is hamvadt.

- Igen, fiam, kaptunk jelentéseket, de azok nagyon megbízhatatlanok. A klánok eddig felfaltak minden koncot, amit eléjük vetettek, így feltételezem, hogy ez nem lesz másként Szent Ives csapatainak esetében sem.

- Remélem, igazad lesz, atyám - pillantott az anyjára Sun-Tzu. - Ő gyűlölheti nővérének gyermekeit, ám te és én nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust. Anyám azt képzeli magáról, sérthetetlen, de én nem táplálok efféle illúziókat. Ha még nem ért minket támadás, az nem azért történt, mert Candace képtelen volt lecsapni ránk, hanem mert uralkodott a bosszúvágyán. Örökösei - Kai, Cassandra, vagy akár Kuan Yin és Quintus - nem biztos, hogy ennyire fékezni fogják magukat.

A fiú beharapta alsó ajkát.

- Atyám, emlékezz a szavamra: el fognak jönni. Lehet, hogy kivárják, míg győzelmet aratnak a klánok felett, de egy napon bosszút állnak rajtunk Candace-ért és Justinért - mondta, és az anyjára sandított. És ha elérkezik ez az idő, készen kell állnom, hogy nemzetemet megvédelmezhessem.

Mar Negro, Alyina

Trell Grófság, a Jádesólymok megszállási zónája

3052. január 5.

Az óceán sötét vizét szürke füstfelleg borította, elrejtve Kai Allardot, amint feje kibukkant a hullámok alól. Megdöbbentette a baljós csend, melyet csak saját ziháló lélegzetvétele tört meg. Háborús zónában vagyok, és mindenütt némaság! Leküzdötte irracionális félelmét, hogy amikor mechje a tengerbe zuhant, talán nemcsak elájult, hanem azonnal meg is süketült. Dehogy, ha így lenne, nem hallanám a lélegzésemet, és a hullámokat sem.

A sziklaszirt felé fordult, ahonnét a mech a Mar Negro vizébe szánkázott. Victor Davion sürgető hívására ő és raja a herceg segítségére sietett. Átalakított, kísérleti myomerizmokkal ellátott Centurionja pillanatok alatt lehagyta társait. Amint elsőként a csata színterére érkezett, Hanse Davion örökösét egy megtépázott mechben kellett megpillantania, a klánok négy, élvonalbeli masinájának gyűrűjében.

Egyszerűen megőrültem! Túl közel mentem, és hagytam, hogy az a mech magával rántson a szikláról. Felnézett a partvonalon vagy húsz méternyire föléje tornyosuló mészköves oromra, és agyába villant az örökkévalóságig tartó zuhanás a mech halálos ölelésében. Amint a vízbe csapódott, elveszítette az eszméletét, de tudta, hogy a földnyelv itt egy kilométer mélyen süllyed a tengerbe.

Amikor magához tért, még mindig Centurionja, Yen-lo-wang pilótafülkéjében ült, a klánbeli omnimech szorításában, az óceán fogságában. De ahelyett, hogy a mechek a tenger fenekére süllyedtek volna, fennakadtak egy vagy tíz méter mélyen kiemelkedő sziklapárkányon. Kai talán fél órája lehetett a víz alatt, amikor kievickélt a pilótafülkéből, és felúszott a felszínre, anélkül, hogy a nyomáskülönbség miatt aggódnia kellett volna.

Amint elérte a szirt alját, egy félig alámerült sziklára húzta magát, és leltárba vette felszerelését. A mechben viselt hűtőruha igen jól megfelelt golyóálló mellénynek, ám ez és a rövidnadrág, melyet viselt, kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a közelgő éjszaka hűvösét átvészelje benne. Súlyos, duraplast csizmája térdtől lefelé védte ugyan, de aligha sétára tervezték. Csak túlélőkése ért valamit, mely a jobb csizmájára erősített tokból kandikált elő, és Kai elmosolyodott, amint megérintette a markolatot.

- Hát, Victor, most valódi harci körülmények között tehetem próbára a karácsonyi ajándékodat.

Hirtelen megfoghatatlan rettegés rántotta össze a gyomrát. Hisz' még azt sem tudom, Victor életben maradt-e! Óvatosabbnak kellett volna lennem. Ha miattam halt meg... Talpra támolygott, és megiramodott a keskeny ösvényen, amely a sziklaszirt oldalán kanyargott felfelé. Bár félelme meggondolatlan iramra sarkallta, másik énje elővigyázatos maradt. Amikor a szikla tetejének közelébe ért, lelassította lépteit, és megakadt a szeme a vakítóan fehér folton, ahol a szirt pereme mechjének talpa alatt leomlott.

Fehér és fekete füst kavargó felhője lebegett vészjóslóan a fennsík felett. Alig négy órával ezelőtt zöldellő dzsungel burjánzott ezen a helyen, olyan, amilyet az alyinai Turisztikai Minisztérium igen jellemzőnek minősített volna ezen a bolygón. Mégis, egy néhány perces csatának sikerült alaposan megtépáznia. A síkot egykori fák elszenesedett tuskói pettyezték, akár egy temető elszórt sírkövei. Csak néhány zöld folt maradt, azok is szanaszét heverő földdarabok voltak, melyeket a tüzérségi fegyverek ástak ki.

Harci gépek összezúzott törzsei és leszaggatott darabjai hevertek mindenfelé, melyeknek ezért a földért, egy akkor még valóságos paradicsom megkaparintásáért kellett odaveszniük. A csatamechek ép állapotban ötször voltak magasabbak Kainál, mintha az ember harci kedvének legyőzhetetlen, gépi illusztrációi lennének. Kai, amióta csak az eszét tudta, egyetlen dologról álmodott: hogy szülei nyomdokaiba lépve maga is mechharcossá lehessen. Szemében nem létezett nagyobb dicsőség annál, mint egy ilyen gigantikus harci jármű kormányzása, és nem volt szentebb cél, mint hogy ezt családjának és nemzetének védelmében tehesse.

Most azonban, a felismerhetetlenségig kifacsart és összetört csatamechek inkább az ifjúság ártatlanságának megcsúfolását jelentették számára. Ahogy ott hevertek kusza összevisszaságban, és vaksi szemekkel meredtek az égre, hasznavehetetlennek és alantasnak tűntek. Kai most úgy látta, ezek a gépek csak rombolásra képesek. Ez létük egyetlen célja, amit úgy hajtanak végre, hogy közben alkotóik legvadabb álmait is túlszárnyalják.

Kai villámgyorsan keresztülrohant az immár halotti csendbe burkolózó csatatéren. Letérdelt egy földre bukott Hagetaka árnyékában, és egy futó pillantással felmérte a terepet, hátha rábukkan Victor Daishijének bármi nyomára. Először semmit sem talált, aztán arra a helyre rohant, ahol legutoljára látta a herceg mechjét. Egy gép lábfeje hevert ott, amely valószínűleg Victor masinájáé volt. Amikor Kai a fémdarab mögött heverő, félig olvadt páncéllemezekre pillantott, felfedezett egy tovakígyózó nyomot, melyet egy megrokkant mech hagyhatott, miközben tovasántikált.

- Igen, sikerült elmenekülnie - csapott Kai a Daishi lábfejére. Innen sikerült kimenekülnie, de lehet, hogy utána mégis elkapták - suttogta egy kijózanító hang a fiú fejében. - Ha itt lettél volna, Victor egészen biztosan élne.

Egy sirály éles vijjogására felkapta a fejét, és visszazökkent a valóságba. A madarat a magasban tartó szellő szétoszlatta a füstöt, és Kai tisztán láthatta a sötétedő eget. Az egyre mélyülő sötétségben mintha megmozdultak volna a csillagok: két, ragyogóan fénylő pontokból álló rombusz alakzat emelkedett az űr felé. A fiú szíve nagyot dobbant, amint rádöbbent, hogy az Egyesült Nemzetközösség űrjáróflottáját látja, amint éppen kifelé igyekeznek az Alyina vonzásából.

- Victor biztosan túlélte. Nem mennének el ilyen sietve, ha nem lenne közöttük.

Körbepillantott a csatamezőn, és a nyomokból arra következtetett, hogy bizonyára érkezett némi erősítés, akik segítették Victor visszavonulását. A holttestek egyenruháján levő emblémákból az ezred vezérrajának tagjaira ismert.

A sirály ismét felvijjogott, majd a többi madár is rázendített, mialatt a csapat lassan lefelé ereszkedett. Kait csodálattal töltötte el könnyed reptük, és szinte hálát érzett karcsú szimmetriájuk szépségéért, mely éles ellentétben állt a táj rémségével. Elmosolyodott, amikor az egyik madár leereszkedett, majd méltóságteljesen leszállt egy mech pilótafülkéjének romjaira. Csak akkor ébredt rá, miért özönlenek a sirályok a csatamezőre, amikor újabb példány igyekezett ugyanarra a leszállóhelyre, de társa elüldözte.

- Nem! - Kai az elpusztult mech felé iramodott, és mindkét madarat elhessegette. Amint a pilótafülkéhez ért, megcsapta a vér és az égett hús bűze, de nem állt meg. Benézett a fülkébe, és Sam Lewis, egykori professzor és tábornok vezérlőüléshez szíjazott holtteste tárult a szeme elé. Kai tudott arról, hogy Lewist az ezredhez rendelték, de soha nem hitte volna, hogy kijön a harcmezőre. Valóban válságosra fordulhatott a helyzet. A férfi neurosisakjának fele összeroncsolódott, és az alatta levő arc fele hiányzott. Kai elsápadt a látványtól, és érezte, hogy remegni kezd a térde. Elfordult, majd a földre rogyott, és fejét a kezébe temette.

Fölötte két sirály egy szemgolyón civakodott, amelyet egyiküknek a pilótafülkében levő halottból sikerült kicsippentenie.

Kai azonnali késztetést érzett, hogy az összes pilótát - barátot és ellenséget egyaránt - kimentse a mechekből, és egy hatalmas máglyán égesse el őket, nehogy a lakomázó madarak martalékai legyenek. Bármennyire vágyott is erre, a feladat kivitelezhetetlennek bizonyult. Nemcsak hogy nagyobb energiát követelt volna, mint amennyivel pillanatnyilag rendelkezett, de több kilométeres körzetben már minden éghető anyag elenyészett a harc során.

Azzal is tisztában volt, hogy a máglya felhívná a klán őrjáratának figyelmét arra, hogy legalább még egy ember túlélte a csatát. Mivel a harcos nem jelentkezett náluk, tudnák, hogy nem klánbeli az illető, és azonnal megkezdenék a hajtóvadászatot.

Kai gyűlölni akarta a sirályokat, de tudta, az életben maradásért vetemednek dögevésre. És mivel az apró fénypontok az éjszakai égen inkább távolodnak, semmint közelednek az Alyinához, rá is ugyanez a sors vár, ha menteni akarja az életét. A klánok legyőzték a Tizedik Lyrán Gárdát, és ő olyan mélyen az ellenséges vonalakon túl esett csapdába, hogy a menekülés a sajátjai közé elképzelhetetlennek tűnt. Egyedül úgy szabadulhatna, ha mentőalakulat jönne vissza érte. Húsz évvel ezelőtt Hanse herceg Davion Oroszlánjait küldte el, hogy az apámat kimenekítsék a Siánról. De ez itt nem a Sián, és a klánok nem olyan ostobák, mint Maximilian Liao.

Egyre jobban magával ragadta a kétségbeesés. Én nem az apám vagyok. Értem nem jön mentőalakulat. Magamra maradtam.

Ez a felismerés minden bizonnyal többeket az öngyilkosság gondolatára vezetett volna, Kaiban azonban felizzította a túlélés makacs ösztönét. A küldetésemnek már lőttek, a mechem pedig az óceán mélyének foglya, ráadásul egy másik mech szinte agyon-nyomta. Biztosan azt gondolják, eltűntem a bevetés során - vagy ami még valószínűbb, hogy odavesztem. Elhatározta, hogy nem szégyeníti tovább a családját és a barátait azzal, hogy fogságba esik, és felkészült arra, hogy ezt az eshetőséget utolsó lélegzetvételéig megakadályozza.

A fölötte repdeső sirályokhoz és az éjszaka üvöltő vadkutyáihoz hasonlóan ő is átkutatta a harcteret, hogy magához vegyen minden hasznosíthatót. Egy Wolverine pilótafülkéjének hátsó részében felfeszítette a tárolószekrényt, és kihalászott belőle egy keki színű overallt, mely egykor Dave Jewell tulajdonát képezte, aki Victor vezérrajában szolgált. A szára túl hosszú volt, mert Jewell magasabbra nőtt Kainál, de ez most kevéssé számított. A fiú a késével felhasította az anyagot, hogy továbbra is viselhesse mechcsizmáját, és az overall alatt magán tartotta a hűtőmellényét is.

A szekrény egy túlélőkészletet is tartalmazott, melyet Kai egy kis méretű hátizsákba csúsztatott, amely egy fegyver és egy övháló társaságában függött egy kampón. A fegyver, egy Mauser and Gray M-39-es tűpuska, kellemesen simult a tenyerébe. Alaposan megvizsgálta, majd beletöltött egy adag ballisztikus polimert. Amint felcsatolta a fegyvert, kissé szorosabbra húzta az övet, hogy az jól illeszkedjen keskeny derekára.

A szekrény alján talált egy kis csomagot, benne két holodiszket, egy hologramot és egy kisméretű, kézírásos kártyát, melyen egy kisebb hologram két mosolygó gyermeket ábrázolt, egy fiút és egy lányt, akik között több év korkülönbség látszott. Kai ránézett a szálkás betűkre, és látta, hogy a gyerekek imaverset írtak apjuknak, hogy megóvják a harc rémségeitől. "Katrina és az ifjabb David" - szólt az aláírás.

A hologram karcsú, vonzó nőt ábrázolt, csecsemővel a karján. A látvány eszébe juttatta, hogy Jewell nemrég eldicsekedett azzal, hogy a felesége, Katherine, nemrég adott életet harmadik gyermeküknek, Kari Lynnek. Még öt hónapos sincs. Kai hátán végigfutott a hideg.

- A kislánynak még az sem adatott meg, hogy találkozzon az apjával.

A vezérlőülés pántjaiból félig kilógó holttestre pillantott. Levette a katona kicsavarodott nyakában lógó azonosítót, és a csomagba tette, azt pedig a hátizsákba. Kezével végigsimított az eltulajdonított overall mellén levő névtáblán.

- Megígérem, hogy ezeket visszajuttatom a gyermekeidhez, David Jewell. Megmondom nekik, hogy az életedet adtad Victor Davion szabadságáért.

Kimászott a fülkéből, és vállára kanyarította a hátizsákot. Felpillantott a fekete égre, és már nem látta az űrjárókat, amint kifelé tartanak a rendszerből.

- Hát, vagy háromszáz fényévnyire vagyok az otthonomtól, és még egy normális túrabakancsom sincs. Az Alyina a klánok kezére jutott, és ha egy gyalogost le is terítek ezzel a tűpuskával, nem teszek mást, csak felhergelem őket. - Megrázta a fejét. - Ez egyszer tényleg jól megcsináltad, Kai.

Ezt a gondolatot még rosszabb követte. A Provincián a klánokkal szemben álló legkiválóbb harcosok közé tartozott. Ha most mégis ekkora bajba került, miféle reménye maradhat a Belső Szférának?

Óriás Farkas űrugró, kifelé tartó vektor

Satalice, a Farkas klán megszállási zónája

3052. január 17.

Phelan Wolf a gondjaira bízott Ragnar Magnussont fürkészte, miközben az a Belső Szféra klánbeli inváziójában rejtőző ellentmondásokkal próbált zöld ágra vergődni.

- Igen, Alekszander Kerenszkij több mint háromszáz éve hagyta el a Belső Szférát, hogy kivonja seregét a belháborúkból, amelyek szétszaggatták a Csillagligát. Meg akarta kímélni őket a nacionalista eszméktől, amelyek a Csillagliga tagjait szembeállították egymással. Csak belátod e lépés bölcs voltát, Ragnar, pozvál?

Az apró termetű szőke fiú a homlokát ráncolta.

- De hiszen azt mondtad, hogy kudarcba fulladt azon próbálkozása, hogy megőrizze a békét népe körében. Belső harcokba keveredtek, és Nyikolájnak, Kerenszkij fiának, és egy sereg lojalistának sikerült csak újraegyesítenie a hadsereget. És hogy a klánok azért maradtak távol a Belső Szférától, mert Nyikoláj arra tanította őket, hogy az ő feladatuk a Belső Szféra védelme, nem pedig az, hogy a harcokba és a politikába ártsák magukat. Ha ez igaz, mér' akarnak visszajönni?

- Beszélj rendesen, és fogalmazz szabatosan! - dörrent rá erélyesen Phelan, hátrasimítva barna haját, végül fáradtan a tarkóját kezdte vakargatni.

- Csak a klánbéliek egy része, az úgynevezett Őrzők vallják még mindig azt, hogy meg kell védelmezniük a Belső Szférát. - Felállt a székről, és elkezdett fel-le járkálni a szűk kabinban. - A többiek, akik Kereszteseknek nevezik magukat, azt vallják, hogy a Belső Szféra a jogos otthonuk, és azért jönnek vissza, hogy jussukat visszavegyék.

- Ez hülyeség - villant meg Ragnar kék szeme. - Ők hagyták el a Belső Szférát. Milyen jogon állítják, hogy az övék?

Phelan halványan elmosolyodott.

- Ugyanazon a jogon, amelyen a te néped szabad állammá kiáltotta ki Rasalhágot, miközben az a Drakónis Szövetség fennhatósága alatt áll.

Ragnar válaszra nyitotta a száját, de Phelan látta, hogy a gondjaira bízott jobbágy tétovázik, azon töprengve, vajon hová vezetne egy efféle beszélgetés. Végül megrázta a fejét, mert rádöbbent, hogy ha arról nyit vitát, ki milyen jogon milyen területet akar magáénak tudni a Belső Szférában, mindenképpen alul marad.

- De azt mondtad, hogy az ilkán, a Farkas klán Ulrik kánja, az Őrzők közé tartozik. Akkor miért erőlteti ezt az inváziót?

Miközben Ragnar beszélt, a jobb csuklóján levő karperecet húzogatta, mintha zavarná a fehér fonott zsinór. Phelan visszagondolt arra, mennyire irritálta őt is a jobbágyzsinór, amikor napjait a Farkasok jobbágyaként tengette. Ugyanakkor büszkeséggel töltötte el az adoptálási ceremónia emléke, amikor felvételt nyert a Farkas klán harcosainak kasztjába, amelynek során a gyűlölt zsinórt levágták a csuklójáról. Az emlékkép futó vigyort csalt az arcára, mire Ragnar tekintete elsötétedett.

- Való igaz, Rasalhág hercege, hogy az ilkán az Őrzők közé tartozik, mégis az inváziót erőlteti. Hallhattad, azt mondta a Kom-sztár prímásának, hogy az invázió célja mindig is a Terra, a Csillagliga egykori székhelyének meghódítása volt. Az a kán, akinek a harcosai elfoglalják a Terrát, örök időkre ilkán marad, klánja pedig a többi fölé emelkedik - szegte fel büszkén a fejét Phelan. - Mihelyst ez megtörténik, az ilkán véget vethet a háborúskodásnak, és megkezdheti a lerombolt területek újjáépítését.

Ragnar szemében ellenséges szikra gyúlt.

- Látom, élsz-halsz ezért a hódító hadjáratért. Hogy lehet az, hogy te, Davion örökösének unokatestvére, ennyire lelkesedsz a klánokért és primitív szokásaikért? - tárta szét a karját, szinte átölelve a spártai kabint, Phelan rezidenciáját. - Zsoldos voltál, így feltételezem, hogy megvásároltak, de mivel? Ezzel a nagy jómóddal? Vagy talán Rannával? Milyen árat szabtál, Kell-Wolf, vagy ahogy éppen hívod magad?

Még mielőtt Ragnar befejezhette volna a mondandóját, kinyílt a kabin ajtaja, és egy lángvörös hajú harcos asszony lépett a helyiségbe. Szokásához híven minden tétovázás nélkül a lényegre tért.

- Annyit kért, Ragnar, amennyit neked esetleg fizetned kell. Ha valakinek az a célja, hogy minél több pusztításnak elejét tudja venni, meg kell fontolnia, milyen eszközzel képes ezt elérni. Dönthet úgy, ahogyan te magad, hogy harcol, amíg le nem győzik, sőt még annál is tovább, de persze semmire sem megy vele.

Ragnart azonban nem lehetett eltántorítani.

- Vagy pedig, Natasa Kerenszkij, lehet belőle áruló, mint Phelan, aki a saját fajtája ellen uszítja az ellenséget. Phelan volt az, aki a klánok kezére játszotta a Gunzburgot!

- És tette anélkül, hogy akár egyetlen lövés eldördült volna. Senkinek sem esett bántódása, amikor a világ gazdát cserélt, Ragnar - felelte Natasa, és égszínkék szemében harag lobbant. - Nemcsak hogy életeket mentett meg, amikor egymaga foglalta el a bolygót, hanem egy csapásra klánbeli harcost csinált magából. Ezzel pedig nagy befolyásra tett szert, olyanra, amivel lelassíthatja ezt a könyörtelen hordát.

Az aprócska herceg elsápadt Natasa vehemens szavai hallatán. Lesütötte a szemét, és elvörösödött. Phelan, gyanítva, hogy felettese nem csupán azért érkezett, mert Ragnar kijelentései feldühítették, szembefordult az asszonnyal:

- Natasa, mi a baj? Mi történt?

A csak Fekete Özvegy néven hírhedtté vált asszony magába roskadt. Phelan azonnali késztetést érzett, hogy megvigasztalja, de visszatartotta magát, nehogy megsértse annak méltóságát.

- Van olyan hírem, aminek örülni fogsz, Phelan, és olyan is, ami majd elszomorít.

A fiú fejében ezernyi szörnyű gondolat cikázott, de alig méltatta őket figyelemre. Tudta, hogy mivel a klánok váratlanul szakítottak a Komsztárral, a Belső Szférában maradt családjáról nem juthatott el idáig semmilyen hír. A Füstjaguárok és a Novamacskák luthieni veszteségeiről pedig már látott jelentéseket. Titokban még össze is mosolyogtak, mert az egységek, ahová valaha tartoztak - a Kell Kopók illetve Wolf Dragonyosai -, sikeresen védték meg a Drakónis Szövetség fővilágát. A klánok érkezte előtt egyikük sem értesült a két zsoldoscsapat emberveszteségeiről, de szinte biztosra vették, hogy barátaik és rokonaik túlélték a csatát.

Phelan, aki képtelen volt kitalálni, mi nyomaszthatja Natasát, hellyel kínálta az asszonyt.

- Miről van szó?

Natasa lassan kifújta a levegőt.

- Cyrilla Ward meghalt.

- Micsoda?

Cyrilla volt a Ward-ház matriarchája, azé a vérnévcsaládé, ahová Phelan is tartozott. Amikor utoljára találkoztak, múlt szeptemberben, mielőtt a klánok folytatták volna előrenyomulásukat, egészségesnek és életerősnek látszott annak ellenére, hogy hetvenes éveinek elejét taposta. Mióta Phelant felvették a harcosok kasztjába, az ősz hajú asszony oktatta és segítette, hogy minél jobban bekapcsolódhasson a klánok életébe. Halálhíre felfoghatatlannak tűnt Phelan számára.

Natasa fekete overalljának egyik zsebéből előhúzott egy átlátszó műanyag borítékban levő holodiszket.

- Ezt vette fel neked. Az imént érkezett egy szállítmánnyal a Strana Mechtyről.

Amikor Phelan elvette a diszket Natasától, észrevette, hogy remeg az asszony keze.

- Natasa, tudom, hogy Cyrilla jó barátnőd volt, és egy tesközben nevelkedtetek. Bár én csak rövid ideje ismertem, ő volt a tanítómesterem klánbeli életemben.

- Még mindig az, Phelan.

- Nem értem.

Natasa felállt, és lesimította overalljának felső részét.

- A holodiszk majd megvilágítja - felelte, és Ragnarra sandított - Jöjj velem, kis herceg! Phelan minden bizonnyal egyedül kívánja megtekinteni ezt a lemezt, így inkább fundáljunk ki valamit, amivel felbosszanthatjuk Vladot és Conal Wardot.

Phelan a diszkre pillantott, majd felkapta a fejét.

- Várj, Natasa. Hogy halt meg?

A Fekete Özvegy a fejét ingatta.

- Majd beszélünk, miután megnézted azt a felvételt - sóhajtotta fáradtan. - Nézd meg kétszer, sőt inkább háromszor! Ne feledd, hogy Cyrilla hitt benned, és a klánok Ulrik képviselte jövőjében! Ez a gondolat az egyetlen, ami úgy-ahogy indokolja a történteket.

Phelan megvárta, amíg az ajtó becsukódik Natasa és Ragnar mögött, majd kivette a diszket a tartójából, és a lejátszóba csúsztatta. Letelepedett az egyik székre, és cseppet sem volt biztos abban, hogy meg akarja nézni a felvételt. Milyen fura dolog holovidet kapni egy halottól. Mintha egy szellem küldött volna levelet nekem.

A felvételen a kezdeti csíkok után megjelent az ősz hajú asszony mosolygó arca. Egyenesen Phelanra nézett, és a pillanat törtrészéig a fiú biztosra vette, hogy Natasa tévedett. Cyrilla nem halhatott meg, mert ez a vitalitás nem maradhat alul a halállal szemben. Phelan ösztönösen visszamosolygott rá, bár a szíve már sajgott a gyász fájdalmától.

- Egyáltalán nem akarok melodramatikusnak tűnni, Phelan Wolf, de attól tartok, nincs más választásom. Ha éppen engem nézel, Natasa már tudatta veled a halálom hírét. Kérlek, ne sirass, és ne gyászolj, mert nem szenvedtem. Nem tartott sokáig. Halálom gyorsan érkezett, és úgy váltam meg ettől a világtól, hogy csak egyvalamit sajnáltam. Ez viszont, sajnos, veled kapcsolatos.

Arca ugyanazt a kifejezést öltötte, amit Phelan a klánok rítusairól és szokásairól szóló számtalan kiselőadásából már jól ismert.

- Nem újdonság számodra, hogy a Ward név egy azok közül, melyek abban a dicsőségben részesültek, hogy vérnevekké lehettek, mivel Jal Ward az újraegyesítési háború során Nyikoláj Kerenszkij oldalán harcolt. Azzal is tisztában vagy, hogy a Ward vérvonalúak közül csupán huszonötnek adatik meg egy időben az a jog, hogy Wardnak nevezhesse magát. Egy harcos csak azáltal nyerheti el ezt a dicsőséget, ha az összes többi jelöltet legyőzi. Ekkor a klántanácsba is bekerül, illetve jogosulttá válik arra, hogy a klán kánná válassza.

Nagy reményeket tápláltam az iránt, hogy egy napon elnyered a vérnevet, Phelan. Az ilkánnak nyújtott segítséged, a Gunzburg meghódítása és Rasalhág trónörökösének foglyul ejtése mind azt mutatják, olyan harcos vagy, aki nagyon kiérdemelte a vérnév dicsőségét. Tetteid feljogosítanak arra, hogy bekerülj a Ward-ház tagjai által kiválasztott huszonnégy jelentkező közé. További hetet választhat az a bizottság, mely az eskümester felügyelete alatt áll. Esetünkben ez nem más, mint Conal Ward, aki nem túlságosan lelkesedik érted. De még így sem kell harcolnod a selejtező válogatáson a harminckettedik hely megszerzéséért, tehát jó eséllyel indulsz a Vérjog Próbáján.

Cyrilla arca gondterheltté vált.

- Legalábbis erre számítottam, amikor a következő vérpróbán való szereplésed esélyeit latolgattam. Most viszont megtudtam, hogy bizonyos Keresztes körök, mindenáron meg akarják akadályozni, hogy valaha is vérnevet szerezz magadnak. Amint Vlad megjegyezte, amikor megpróbált megölni a Strana Mechtyn, a próbád során, Conal Ward és a többiek kitörő örömmel üdvözölnék a halálodat. S bár a gyilkosság nálunk nem szokás, nincs kizárva, hogy népszerűséged növekedtével egyszer csak magadra hagynak az egyik csatában, és azért kell elpusztulnod, mert szándékosan nem figyeltek rád.

- Semmi kétségem afelől, hogy képes vagy vigyázni magadra ebben a háborúban, és büszke vagyok mindarra, amit véghezvittél. Tudom, hogy még ennél többre is képes vagy, de ha bölcsességeddel a klánok útját kívánod egyengetni, akkor a klántanácsban is kell, hogy szavad legyen. Ez pedig azt jelenti, hogy ringbe kell szállnod a vérneved megszerzéséért, mégpedig a körülmények alakulása miatt minél hamarabb.

Cyrilla felsóhajtott, és megrázta a fejét.

- Mindeddig az invázió során egyetlen Ward vérnevű egyén sem halt meg, akinek a helyéért küzdeni lehetett volna. Ez igen jó fényt vet a Ward-ház harcosaira, ám nekem csak egy lehetőséget hagy: felajánlom a nevemet, hogy megvívhass érte.

Phelan hirtelen gombócot érzett a torkában, gyomra pedig mintha végtelen űrbe zuhant volna.

- Nem! - kiáltotta. - Nem lehet, hogy ezt tetted! Hogy miattam!

Cyrilla arca elkomorult.

- Inkább a Füstjaguárok elleni harcban szerettem volna meghalni, amint azt Natasával olyan régen megfogadtuk. Kiegyeztem volna a banditák elleni hajtóvadászattal is, de minden mozgósítható klánbeli egység az invázióban tevékenykedik, és senki sem fog egy vén csoroszlya alá mechet adni. De cseppet se aggódj, mert sokakat láttam már, akik előttem ugyanezt tették, így hát van fogalmam arról, hogy kell ezt szépen, tisztán elintézni.

Kis szünetet tartott, majd kényszeredett mosollyal így folytatta:

- Végakaratomban kinyilvánítottam, hogy téged jelöllek meg vérnevem örököseként. Ennek a döntésnek törvényereje van köreinkben, és még Conal sem merészelne kitaszítani ebből az örökségből. Elintéztem azt is, hogy ha egyáltalán összekerülsz Vladdal a versengés során, az csakis a döntő viadalon lehetséges. Ezzel elég időt nyersz ahhoz, hogy tanulmányozd a módszereit. Ha van igazság az univerzumban, a háború során talán megszabadít tőle valaki, azelőtt, hogy egyáltalán szembekerülnétek egymással.

- Phelan, egyetlen genetikai leszármazottam sem jeleskedett, ezért úgy éreztem, zsákutcába vezettem a Wardokat, egészen addig, míg közénk nem kerültél. Te az én gyermekem vagy, jövőnk záloga. Ulrikkal és Natasával új korszakot fogsz nyitni a klánok történetében, ahol rádöbbenhetünk valódi értékeinkre - mint harcosok, és mint emberi lények egyaránt.

Az asszony elégedett arccal tekintett ki a fiúra.

- Ne gyászolj engem, Phelan Wolf! Inkább élj úgy, hogy büszke lehessek rád!

A kép ezzel fehér és szürke szilánkokra bomlott, majd a monitor elsötétedett. Phelan csak bámulta tovább, remélve, hogy lesz még valami, ami tudatja vele, hogy amit látott, csak tévedés volt. Tudta, hogy a harcosok kasztjában egy harcos harmincöt évesen már túl öregnek számít. Ettől a kortól az a feladata, hogy új harcosgenerációkat neveljen, képezzen ki. Sokan inkább véget vetnek életüknek, ha úgy találják, már nem tudnak szolgálni a közösségnek.

De nem Cyrilla. Ő belevetette magát a Ward-ház politikai életébe, és vezetőjévé válva ügyesen sáfárkodott a rá bízott hatalommal a klántanácsban. DNS-cseréket támogatott és alkudott ki a többi klánnal, hogy megerősítse a Ward-ház vérvonalát. Életének jóval több értelme és haszna volt, mint amennyit egy harcos egyáltalán remélhet. És pont neki kell meghalnia, neki kell öngyilkosságot elkövetnie...

Phelant megrázta az események kiábrándító céltalansága. Natasa, Jaime Wolf, sőt, a saját apja, Morgan Kell is rég bebizonyították, hogy a harmincas éveik derekán túli mechharcosokat még korai leírni. És sorolhatott volna még több száz, a Belső Szférából való harcost, akik tejfelesszájúnak tekintenek mindenkit, aki nem töltött el legalább tíz évet egy mech pilótafülkéjében, ez pedig a klánok megítélése szerint már a harcos elvirágzásának kezdetét jelenti.

Bár Phelan tudta, hogy a klánok rendszere merő őrültség, a Belső Szféra inváziójának elsöprő sikere mégis megerősítette, hogy elsőrendű harcosok. Különleges képességeiket talán a magas technikai szintjük jelentette előnnyel is lehet magyarázni, de nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a harcosokat sokkal szigorúbb és megerőltetőbb kiképzésnek vetik alá, mint a Belső Szférában élő társaikat. Az viszont, hogy sikerült bekerülnie a Farkas klán harcosainak sorába, azt bizonyítja, hogy nem csak az ő módszerük lehet üdvözítő.

A kabin ajtaja ismét kinyílt, és ezúttal egy magas, karcsú, szürke kezeslábast viselő nő lépett be.

- Phelan, most kaptam a hírt. Vlad lent tollászkodott a tornateremben. El kellett jönnöm. Sajnálom, hogy ilyen veszteség ért - kezdte, és felemelte a kezét, hogy megérintse a fiút, ám karja tehetetlenül lehanyatlott.

Phelan hősies mosolyt erőltetett az arcára, miközben ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy a távirányítót a lejátszó képernyőjébe hajítsa.

- Köszönöm, Ranna - nyújtotta a lány felé a kezét, mire az letelepedett mellé a szék karfájára, és ideges mozdulattal a füle mögé simított egy rövid, fehér hajtincset.

- Amit Cyrilla tett, érted és a klánért tette - mondta. - Ezt tudnod kell.

A fiú ismét az immár sötét képernyőre pislantott, és lassan bólintott.

- Talán valóban erről van szó. Talán azt hitte, csak ezzel az áldozattal képes bizonyítani a klánoknak, hogy a rendszeretek nem az emberi fejlődés csúcsa. Isten a megmondhatója, olyan lecke ez, melyet Vladnak és Conalnak sem ártana megtanulnia - távirányítóját a lejátszóra szegezve újraindította a diszket.

Ranna könnyed csókot lehelt Phelan feje búbjára.

- Ha ennél kevesebbet ér el, drágám, hiába volt az áldozat.

Amint Cyrilla mosolygó arca ismét feltűnt a képernyőn, Phelan megpróbált úrrá lenni fájdalmán. Felkészült, hogy még egyszer végighallgassa, és megcirógatta Ranna hátát.

- Rendben van, Cyrilla - mondta félhangosan. - Ha azt a lehetőséget hagytad rám, hogy megmutathatom a klánoknak, másképpen is lehet gondolkodni, tudásom legjavát nyújtva fogok élni vele. A klánoknak soha többé nem lesz szükségük arra, hogy áldozatod megismétlődjön.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Michael A. Stackpole: A vér szava (részlet).

Létrehozás: 2005. január 21. 13:55:39Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.