Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka július 20.
Hatalom Kártyái - Élőholt invázió június 22.
A pillanat képe
A Rókakirály
Küldd el képeslapként!
A Rókakirály című könyv borítóképe.
Nézz szét a galériában!
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Élőholt invázió
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Elemi erők
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Gemina erdeje
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Végzetúr alappakli

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (614)
Kaland-Játék-Kockázat (149)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)
Magyar fantasy könyvkiadás (35)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Harby Riann: A bolhedor lovagjai (részlet)

Rúvel hegy - a Démon vulkán magmakamrája

A csata ismét fellángolt.

Mire Horke Fersan átverekedte magát a Kín terén tomboló öldöklésen, ereje megcsappant, csak tántorogni volt képes. Kidlióval, a kétpengéjű karddal oly dolog történt, ami még soha, mióta utolsót csapott rá kalapácsával az őt készítő galetki fegyverkovács: a porba hullott gazdája csápjából.

A két férfi alig egyetlen, rövid lépésre állt egymástól. A hajszoknyás nekromanta egyenes derékkal, dacosan előre meredő, hegyes állal, merev tagokkal. A díszvértes, vértől csatakos katona hajlott háttal, elkínzott ábrázattal, gyermekien értetlen tekintettel szédelegve.

Mindketten a hegymélyben lakó galetki nép fiai, s mégis korszakok választották el őket egymástól.

Horke Fersan mögött a csata változatlan erővel tombolt. Torzszülöttek, élőholtak és galetkik tiporták, kaszabolták, irtották egymást vak, elkeseredett dühvel. Alig néhány akadt közöttük, aki megértette, hogy ennek már semmi értelme. A valódi harc abban a két férfiban lángolt tovább, aki az Ében Gömb előtt állt, egymással szemben, mozdulatlanul.

Az alacsonyan lebegő gigapoid fölött lángfuvallatok, és éles fényű robbanások pettyezték a magmakamra "egét". A Bolhedor Lovagjai rég várták az alkalmat, hogy összemérhessék erejüket, ügyességüket az Ében Hüllőkkel. Most megkapták a lehetőséget. A sárkánylovasok, bár csak öten voltak, felértek a majd' harminc bolhedorral. A galetki nyergelők kapitánya hamar megértette, hogy a quwarg dárdák túl nehézkes fegyverek a légiharcban. Szinte lehetetlen volt vad fordulók, szédítő zuhanások, és emelkedések közepette pontosan eltalálni a hüllőket, s épp időben elkiáltani a varázslatot feloldó igét.

A sárkányok váratlan támadásának első percében hat bolhedor zuhant a tengerbe, vagy a sziget cseppkövei közé, feltépett gyomorral, vagy szénné égetett szárnyakkal. A repülő torzszülöttek halálsikolya messze zengett a sötét barlangcsarnokban, vérük esőként permetezett a téren harcolókra.

A nyergelők kapitánya két csoportba rendezte bolhedorait. Közre fogták a hüllőket, s miközben az egyik osztag folytonos támadásokkal zavarta a szörnyeket, a másik igyekezett fölébük kerülni. Ha a galetkik ismerik a Felszín ősi sárkánylovasainak feljegyzéseit, tudták volna, hogy a kapitányuk ösztönösen, vagy talán sugallatra hallgatva, eltalálta a leghatékonyabb légiharc-formát.

Az Ében Hüllők acsargó dühvel akarták rávetni magukat a köröttük repkedő, kisebb, és fürgébb bolhedorokra, de a testükbe ágyazott élőholtak visszafogták őket. Néhány sárkány elszabadult indulattal megpróbálta leharapni magáról az őt irányító koloncot, de három sor fogukkal nem érték el azokat. Az egyik hüllő, mely mindig is a legakaratosabb volt mind közül, visszafordított pofájából sárga lángcsóvát köpött saját élőholtjára. Az egykori galetki kapálózó fáklyaként porladt le róla derékig, s izzott tovább, mélyen a pikkelybőr alatt, ahol lábai a mágia hatására egybeolvadtak a sárkánnyal. A váratlan kín megzavarta a hüllőt. Leszakadt a többiektől, és fejét forgatva próbált megszabadulni a fájdalomtól, amit önmagának okozott.

Hat bolhedor csapott le rá egyszerre. A hüllő későn vette észre őket, s már nem tudott kitérni a felé pörgő quwarg dárdák elől. A botok végébe préselt mana fehér fénnyel robbant szét. A sárkány bal szárnya tőből szakadt le, pikkelyes farka is megsérült, s végül a harmadik dárda kiégette mindkét vörös szemét. A hegymély gyomrából kiásott iszonyat a hátára fordult, majd némán a tengerbe zuhant.

Testvérei azonban tovább harcoltak. A galetki kapitány hamarosan még négy bolhedort veszített. Egyiküket saját társai öltek meg, mert kivált az alakzatból, s váratlanul olyan helyen bukkant fel, ahol hüllőre számítottak. A dárdák detonációja kettészakította a bolhedort, nyergelőjét vérpermetté füstölve.

A második sárkány, ami a tengerbe veszett, csupán a véletlennek köszönhette pusztulását. Agyaraival épp átharapta az elébe kerülő bolhedor torkát, csontot roppantva rázta pikkelyes fejét, s vele együtt zuhant a hullámok felé, mikor a hátában ülő élőholt feje egyszerűen levált. A rothadó húst még a nekromanta parancsige sem volt képes tovább egyben tartani, így a renegát galetki végre nyugalmat nyert. A sárkánya azonban úgy megzavarodott attól, hogy nincs többé, aki irányítsa, hogy "elfelejtette" elengedni a bolhedort. Sötét tajtékot vetve csapódott a két repülő lény a tengerbe, ahol már várták őket a hideg mélység ragadozói.

A galetki kapitány kénytelen volt néhány nyergelőt visszaküldeni a gigapoid hátára. Néhányuk súlyos sebeket szerzett, s ügyetlen, lassuló röptükkel csak akadályozták társaikat. Másoknak a quwarg dárdái fogytak el.

A maradék bolhedor osztag egyetlen támadó ékké egyesült, és szembe száguldott az Ében Hüllők három, megmaradt szörnyetegével. Ez a frontális ütközéssel fenyegető roham végre tökéletesen ínyére volt mindkét félnek. A sárkányok a nélkül használhatták süvítő lángtengerüket, hogy nyakukat kellett volna forgatniuk. A nyergelőknek viszont volt elég idejük felkészülni a dárdavetésre, s gondolatban kiszámolni, hova is kell célozniuk.

A légben gyilkolók összecsapása olyan erejű volt, hogy a gigapoid rémületében megremegett, s még a téren egymást mészárlók is felpillantottak, megakasztva saját fegyvereik mozdulatát.

Az Ében Hüllők tűzorkánja nyolc bolhedort lobbantott lángra. A nyergelők sikoltva vetették magukat a mélységbe, de a sárkánylehelet szikrázó csóvává emésztette testüket. A bronzmágusok által életre keltett szárnyaló torzszülöttek megvadultak a kíntól, s mivel érezték, hogy már senki nem irányítja őket, egymásnak, és még sértetlen társaiknak csapódva keresték a gyors halált. Egyikük megvakult a tűztől, s egyenesen a sziget közepére zuhant. Becsapódása galetki katonákat, papokat, varázstudókat és emberharcosokat préselt szét a sziklákon, kidöntve a kínzó cseppköveket.

A jól célzott, egyszerre dobott quwarg dárdák gránitrepesztő csattanással robbantak fel. A nyergelőknek nem maradt idejük, hogy egymás között egyeztessék: melyikük hová veti fegyverét. Ezért a legtöbb dárdát a középen repülő sárkány kapta, és nyomban szétszakadt.

A jobb oldalon támadó Ében Hüllő szintén súlyos sebeket kapott. Az egyik quwarg dárda letépte az állkapcsát, a másik elporlasztotta hátán az élőholtat, így röpte megdőlt, lelassult. Két bolhedor nyomban zuhanva követte, és végzett vele, mielőtt eltűnhetett volna a magmakamra hideg feketeségében.

A harmadik hüllőre egyetlen nyergelő sem dobott dárdát. A szörnyeteg épp a Bolhedor Lovagjainak kapitányával szemben közeledett, de tüzét szándékosan két kísérőjére köpte, épen hagyva a parancsnokot. Majd elszáguldott a bolhedor alatt, s kissé megemelve pikkelyes pofáját, kitépte annak mindkét hátsó lábát.

A kapitány azonnal érezte, hogy nem képes tovább a levegőben tartani hátasát. Vaktában hátradobott két dárdát, a távolodó sárkány után, de a robbanások hangjából tudta: célt tévesztett. A bolhedor rohamosan gyengült, s vele elszivárgott mágikus ereje is. A kapitány meglátta az alant suhanó, sötét hullámokat.

- Ősök, vegyétek lélekenergiámat! - sóhajtotta a galetki, és a végső ima pózába merevedve várta a pusztulást.

Odafönn a rangidős nyergelő vette át a parancsnokságot. Csakhogy már nem volt kit harcba vinnie. A bolhedorok közül csupán hatan maradtak levegőben, s azok közül három volt sértetlen. A sárkányt sehol nem látták, elrejtette az óriás milgandok fénykörén túli sötétség.

Azután mégis felbukkant. A magmakamra legtetejéről süvített le, oldalához húzott bőrszárnyakkal, egyenesen a gigapoid csontháta közepének szegezve csupa fog pofáját. A lomhán lebegő torzszülött megérezte a veszélyt, mert nem várva az utasításra, előre kezdett siklani. A raktárak, felépítmények közötti üres tereken mindenhol sebesült galetki katonák hevertek, s ők voltak az elsők, akik megpillantották a feléjük zuhanó szörnyeteget.

A csonthát épületei mögött rejtőző, felfegyverkezett renegát whakto imádók új vezére, Milona ezt a pillanatot választotta a cselekvésre. A csupa izom, férfias alkatú és arcú galetki nő, aki a nyergelők egyike volt, de betegséget mímelve elkerülte a mostani bevetést, most magasra emelte széles pengéjű, rövid kardját.

- A Fekete Kos dicsőségére! - üvöltötte mérgező gombától recsegő hangon, és kirontott a sebesült galetki harcosok közé. Nyolc munkás, hét katona és három nyergelő követte a nőt, akit Xanaver, az elpusztult mágustanonc helyett választottak a lázadás vezérének.

Milona azért kapott rá a whakto rágcsálására, mert feledni akarta galetki élete legostobább hibáját. Valaha úgy döntött, hogy lemondva a női kecs, báj és szépség minden kellékéről erőssé, férfiassá, keménnyé fejleszti a testét. Ez jó gondolatnak tűnt kislányként. Később azonban, mikor asszonnyá lett, meg kellett értenie, hogy a női bájakról lemondva elveszítette a szerelem lehetőségét is. A galetki férfiak remek cimboraként kezelték, de taszította őket Milona szálkás izomzata, követ roppantó két mancsa, és hajat nem ismerő, tar koponyája.

A whakto édes borzongása elfedte a nő keserű fájdalmát. S hogy ígéretet kapott a távolból: bármennyi szárított gombát kaphat, ha renegáttá lesz, ezért őrjöngő fanatizmussal rontott elő a raktárak mögül. Nyomában hasonlóan whaktora éhező háborodottak robogtak.

Az Ében Hüllő dühödten bömbölt, mikor hátában az élőholt lefékezte zuhanását. A bőrszárnyak szélvihart kavaró csapkodása tucatnyi galetkit söpört le a gigapoid csontlemezes hátáról, átlendítve őket a korláton. A nyak tövéhez épített torony, amiben a lomha torzszülött nyergelője foglalt helyet, recsegve oldalára dőlt, és a szigetre zuhant.

Az Ében Hüllő, kelletlenül engedelmeskedve az élőholtnak, lassú emelkedésbe kezdett. Vérszomjtól parázsló szeme áldozatok után kutatott, de a gigapoidot, bármilyen csábító csemegének érezte is, el kellett kerülnie. Ekkor tűntek fel ismét azok, akik még megmaradtak a Bolhedor Lovagjai közül. Hárman száguldottak elől, de a sebesültek is követték őket, nem törődve azzal, hogy semmi esélyük a győzelemre.

Az ifjú nyergelő, aki a kapitány örökébe lépett, a sárkányt figyelve lenyúlt combja mellé, de csápja csupán a kiürült dárdatokot tapinthatta. A káromkodás, amit elengedett, talán nem volt méltó az Ősök Szelleméhez, de őszintesége felért egy imával.

Az Ében Hüllő meglendítette szárnyait, és a bolhedorok felé szökkent. Pofáján mintha torz, helyeslő vigyor jelent volna meg. Eltátotta fogsorát, előtűnt vaskos, vörös nyálkában úszó nyelve. Az egyik galetki rádobta utolsó quwarg dárdáját, de a robbanás szele csupán megdobta kissé a hüllőt.

Az új kapitány kétségbeesett cselekedetre szánta el magát. Hirtelen felrántotta hátasa fejét, emelkedésre kényszerítve őt, majd a sárkány mögé érve izmokat recsegtető fordulóba vitte. A hüllő nem törődött vele. Csökevényes értelmével azt gondolta, a galetki egyszerűen gyáva, s megpróbál elmenekülni a csatából. Ezért tűzsugarát a másik két bolhedorra köpte, elégedett üvöltéssel nyugtázva, hogy a lángok egyiket sem hagyták sértetlenül.

A galetki kapitány látta társai pusztulását, de lelkében nem vert visszhangot a haláluk. Teste egybeforrt a bolhedorral, amit maga nevelt, gondozott, munkásokat nem engedve soha a közelébe, mert tudta: egyszer a torzszülött mindezt feltétel nélküli engedelmességgel fogja meghálálni.

A bolhedor előtt, valamivel lejjebb, egyenesen szárnyalt tovább a sárkány. A nyergelő bokája szorításával fegyelemre intette hátasát, majd hirtelen rádőlt a nyakára. A bolhedor bevonta szárnyait, teste mellett barlangi orkánként tombolt a szél, éppen csak ki nem tépve nyergéből a galetkit.

Az Ében Hüllő túl későn érezte meg a veszélyt. A sziget hátulsó cseppkőerdeje fölött suhant alacsonyan, hogy kellő távolságban visszafordulva megkeresse még élő ellenségeit. A bolhedor ekkor csapódott rá a hátára teljes súlyával. Az élőholt szétporladt a két repülő szörnyeteg teste között. A lendület kifacsarta a hüllő bőrszárnyait, s a siklásból zuhanás lett.

Együtt vágódtak a hegyes cseppkövek közé. A galetki nyergelő hunyt szemmel hagyta, hogy a tehetetlenség elrepítse hátasáról, és az Ősökre bízta sorsát. Rövid, bátor életének egy éles peremű szikla vetett véget, melyre rázuhanva gerince pozdorjává tört.

A sárkányfatty megpróbálta lelökni magáról a bolhedort, de az karmait a pikkelylemezek közé vájta. A hüllő barlangot omlasztó robajjal érte el a cseppkövek sorát, melyek a csontlemezekkel nem védett hasat felhasították, amint a sárkány teste tovább csúszott.

A kavargó port lassan elfújta a mélytengeri szél. A Fekete Kos által életre rángatott hüllők egyike sem élt már. A bolhedor azonban, ami a halálba taszította az utolsó Ében Gyíkot, csodálatos módon feltápászkodott a dögről, s bár szédelegve, mégis elindult, hogy keressen valami ehetőt a parti sziklák között. Azután szimata jelezte, hogy szeretett nyergelője valahol a közelben van. Tömzsi lábain billegve a halott galetkihez sietett, és orrával többször megbökte őt.

Mikor a nyergelő nem mozdult, a bolhedor halk, nyüszítő dalba kezdett, s azt mintha vele zengték volna a környező sziklák.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (részlet).

Létrehozás: 2004. január 20. 16:46:05Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.