Vissza a Főoldalra
 
Egyelőre üres.
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Újdonságaink
Előkészületben
ÁSZF
Adatvédelmi tájékoztató
A pontgyűjtésről
Akciók
Beholder könyvek (Lista)
Más kiadók könyvei (Lista)
Kártyacsomagok (Lista)
Magazinok (Lista)
Játék-kiegészítők (Lista)
Puzzle játékok (Lista)
PC játékok (Lista)
Társasjátékok (Lista)
Dobókockák (Lista)
Keresés a termékek közt
Chat, üzenõfal
Íróink
Sorozataink
Ajánlók, kritikák, ismertetők
Könyvrészletek
Fantasy borítóképek
Sci-fi borítóképek
Könyv toplisták
Fórumok
Szavazások
Bevásárló kosár
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka július 20.
Hatalom Kártyái - Élőholt invázió június 22.
A pillanat képe
Egy igazán vad disznó
Küldd el képeslapként!
A prófécia gyermekei című könyvben megesett jelenet: Az ifjú Garion bátran tartja fel a rohamozó, félelmetes vaddisznót.
Nézz szét a galériában!
Termékismertető - Kártyaalbum lap (10 darab)
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Az istenek csarnoka
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Látomások
Termékismertető - HKK - Zén Legendái: Ünnepek

A lista folytatása...
Könyv adás - vétel (614)
Kaland-Játék-Kockázat (149)
Böszörményi Gyula: A bolhedor lovagjai (19)
Harby Riann: Rúvel hegyi legenda (40)
Brian McAllister: Két világ közt (47)
Magyar fantasy könyvkiadás (35)

További témák...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

Robert N. Charrette: Keresd a magad igazát (részlet)

Mudder McAlister vére sötétvörösre festette az Ayer Szikla homokkövét. Piros pöttyök és szétkenődött, véres maszatok jelezték a helyet, ahol a férfi teste a kiálló sziklának csapódott. Feje alatt lassan növekvő tócsa terpeszkedett. Végtagjai groteszk szögben álltak, egyik karja pedig úgy csavarodott ki, mintha a könyökén kívül még egy helyen be lehetett volna hajlítani. Ha még életben is lett volna, addigra biztosan meghal, mire valaki leér hozzá.

Samuel Verner elfordította tekintetét a nem túl kellemes látványtól. Felnézett a felhőkkel pettyezett égboltra, és magában imát mondott a kísérőjük lelki üdvéért. Aztán némi bűntudattal bevallotta magának, hogy a szomorúsága nem annyira a férfi halálának, mint inkább saját küldetése megnehezülésének szólt. Alig egy hete ismerte Mudder McAlistert, de nem kedvelte különösebben. Durva modorú, mocskosszájú, kellemetlen fráternek tartotta. És Sam azon sem tudott nevetni, amin Jason olyan jól szórakozott: a férfi otromba közeledési kísérletét Szürke Vidra ugyanis egy alkalommal tettleg utasította el. Samnek tehát nem különösebben hiányzott McAlister társasága, de azt tudnia kellett, hogy a férfi volt az egyetlen olyan vadász Perthben, aki azt állította magáról, hogy tudja, merre lehetett megtalálni azt, amit Sam keresett. Cog, az arctalan seftes pedig szakértő vadászként jelölte meg McAlistert. Úgy tűnt, Cognak a világ minden pontján voltak kapcsolatai.

A mélyen Ausztrália belsejébe vezető úton McAlister újra és újra számot adott kivételes képességeiről és szakértelméről. Hibátlanul irányította a két teherhordó öszvért az úttalan, állandóan változó, isten háta mögötti környéken. Ötven évvel ezelőtt még nem lettek volna ilyen jellegű problémáik, de hát Ausztrália is megváltozott az Ébredés során.

A mágia visszatérte előtti időkben az országot kiváló úthálózat szőtte be. Repülőgépek repkedtek a kihalt sivatagok között, hogy összeköttetést teremtsenek a tengerparti városok és a civilizáció sivatag belsejében tengődő, elszigetelt bástyái között. Az Ébredéssel a vidéken azonban javarészt agresszív, mágikus lények ütötték fel a fejüket, és gyakran olyan erejű viharokat keltettek, melyek betemették, eltörölték az utakat és kockázatossá tették a repülést. Az Álomvilág Rémálomvilággá vált, és az emberek meghátráltak a nyers mágia zabolátlan tombolása elől. Csak a mamutcégek által fenntartott pár kutatóállomás működött a szárazföld belsejében, de azok is csak nagy erőfeszítések árán.

Sam tudta, hogy McAlister nélkül a csapat nem élte volna túl az Ayer Sziklához vezető utat. Kísérőjük tudta, hogyan lehet elkerülni az életveszélyes terepszakaszokat, és megmutatta, hogy a látott paraállatok közül melyek voltak és melyek nem. Még azt is megtanította Saméknek, hogyan vehetik észre, ha manavihar közeleg, és hogyan rejtőzzenek el az irányítatlan mágiatombolásban megjelenő manifesztációk elől. A férfi most meghalt, és az amerikaiaknak nem volt elég idejük arra, hogy mindent megtanuljanak, amit Mudder McAlister tudott a környékről. De azért mindnyájan tapasztalt árnyvadászok voltak, és a másik ausztrál, Harrier Hawkins még velük tartott. Hawkins ugyan nem rendelkezett akkora tapasztalattal, mint Mudder, de azért korábban már ő is járt errefelé néhányszor. Sam úgy vélte, hogy még mindig jó esélyük volt arra, hogy épségben visszajussanak.

Sam lenézett a sziklába bevert fém mászótüske köré csavarodott kötélgomolyagra. Ez a gomolyag maradt meg a kísérőjük mászóköteléből. Amikor a külső borítás és a többszálas belső rész elvált egymástól, a hirtelen feszültség felfelé lökte a kötél szabadon maradt végét. Sam lehajolt, hogy megvizsgálja a kirojtosodott kötélvéget. Úgy vette észre, mintha valaki vágást ejtett volna rajta. Sem Jasonnek, sem Szürke Vidrának - bármennyire is zaklatta őt McAlister - nem volt oka arra, hogy megölje a férfit. Samhez hasonlóan ők is nagyon jól tudták, hogy McAlister volt az egyetlen, aki ismerte az utat. Ami Harriert illeti, neki korábban volt már néhány vitás ügye McAlisterrel, így lehetett volna oka a gyilkosságra, de ő nem tartózkodott a kötél közelében.

Sam kiegyenesítette a kötelet, hogy megnézze, milyen hosszú darab maradt meg belőle. Ahonnan álltak, éppen elért a sziklapárkány széléig. Sam odasétált a szakadék pereméhez, és leguggolt. A szikla pereme recés volt ott, ahol a kötél feküdt még nemrég. Elképzelhető, hogy az éles perem elfűrészelte a rövid ugrásokkal lefelé ereszkedő McAlister súlya által ide-oda mozgó kötelet. Mudder azonban azt mondta leereszkedés előtt, hogy nincsen szüksége peremcsigára, mert a szikla felülete sima. Lehetséges lett volna, hogy egy olyan tapasztalt sziklamászó, mint McAlister hibázott, és veszélyes helyre fektette a kötelét? A recés perem nem lehetett ott, mielőtt McAlister elkezdte volna a leereszkedést.

Jason is kiállt a szakadék szélére, és lenézett a kísérő összetört holttestére. Az indián kiberverje csillogott a napfényben, és ezzel még a szokásosnál is kevésbé emberszerűnek láttatta mesterségesen megerősített, zömök testét. Sam felé fordult. Sötét szemöldöke alatt tükröző felületű szembeültetés meredt Samre.

- Pedig értette a dolgát.

A Jason mellett álló, karcsú lány egyetértően bólintott. Rövid rojtokkal és gazdag gyöngyberakásokkal díszített, szürke bőrből készült ruhát viselt. A bőrdzseki eredeti volt, nem úgy, mint az indián lány arcvonásai és bőrszíne, ez utóbbiakat ugyanis Szürke Vidra plasztikai műtétnek és melanin pigmentátalakításnak köszönhette. Egyszer korábban, amikor a lány éppen nagyon-nagyon ráért, megmutatta Samnek a műtét után visszamaradt aprócska, alig észrevehető hegeket, és azt állította róluk, hogy a rituális Naptánc jelét viselte magán. Sam azonban tudta az igazságot, mert egyszer, amikor még kutatóként dolgozott a Renrakunál, olvasott egy rövid összefoglaló cikket a drasztikus plasztikai sebészeti műtétekről. A lány még azon az estén sem árulta el azonban Samnek az igazi nevét. Sam biztos volt benne, hogy Szürke Vidra nem az utcákra született, csak később vállalta fel ezt az életmódot. A lány névadójához hasonlóan gyors volt és halálos, beszédét viszont csak a fontos alkalmakra tartogatta. És ha úgy szólalt meg, hogy előtte senki sem szólt hozzá, akkor az nála az aggódás jele volt.

- Rossz karma.

- Gyalázat - tört ki Harrier, és úgy táncolt a szikla szélén, mintha éppen felszállni készült volna. - Ti haverok nem adhatjátok fel. Az öreg Mudder se akarná aztat. Aszonta, igazi tökös gyerekek vagytok. Nem hagyhatjátok most abba. Má' olyan közel vagyunk.

- Seki nem mondta, hogy fel akarjuk adni - mondta Sam csitítóan.

- Pedig szerintem jó ötlet - mondta Jason. - Errefelé semmire sem jutunk kísérő nélkül.

- De Mudder aszonta, hogy má' itt van valahol, meg hogy megérkeztünk - ellenkezett Harrier.

- Ő már megérkezett. Esetleg te is csatlakozhatsz hozzá - Jason tett egy lépést Harrier felé, mire az alacsony férfi hátratáncolt, és menedéket keresett Sam mögött. Jason jót nevetett.

Sam szembefordult az indiánnal.

- Lemegyünk.

- Menj csak. Én nem azért jöttem ide, hogy a sziklákon ugráljak, mint valami bakkecske és közben olyasmit keressek, amit nem fogunk megtalálni.

- Te azért jöttél ide, mert én fizetlek. És mivel én fizetlek, befogod a szádat és jössz velem.

Jason felfortyant. Behajlította a csuklóját és az alkarjába épített, mielin hüvelybe ágyazott, tizennégy centis dupla pengék előcsusszantak. Sam tekintete a pengék hegyére vándorolt. Összeszorult a gyomra, amikor meglátta, hogy azok halványan remegnek, ahogy a szamuráj karjában megfeszülnek az izmok. Jason rendkívül arrogánsan viselkedett, és teljesen el volt telve saját harcosi képességeivel, de Sam remélte, lesz annyi esze, hogy rájöjjön, szükség lehet még Sam mágiájára a tengerparthoz visszafelé vezető úton. Nem tudhatták, milyen meglepetéseket tartogatott még számukra ez a vad, isten háta mögötti vidék. Márpedig több száz kilométeres körzetben Sam volt az egyetlen mágus. A szamuráj lelkében, belül valószínűleg tombolt a Sam szavai által felkeltett düh, de Jason soha nem dobott volna el magától olyasmit, amire a későbbiekben még szüksége lehetett. Sam legalábbis erre számított.

A pengék visszacsusszantak hüvelyükbe.

Sam megkönnyebbülten visszafordult Harrierhez, és utasította, hogy szereljen fel egy másik kötelet. Az ausztrál munkához látott, Sam pedig levette a hátizsákját, és a meredély szélére helyezte. Elővett belőle pár dolgot, amit hasznosnak vélt, majd ismét bezárta, és gondosan elhelyezte a kövek között. A hátizsák sajátos módon így a peremcsigát helyettesítette és elég jó megoldásnak számított ahhoz képest, hogy az eredeti peremcsiga odalent hevert McAlister holtteste mellett. Amikor Harrier elkészült, Sam ledobta a kötelet, és kétszer is meggyőződött róla, hogy az a zsákja felett haladt el. Aztán a derekán lévő csúszókapocsba erősítette a kötelet, és hátat fordított a mélységnek. Hátralépett, egy pillanatig a peremen álldogált, aztán hátradőlt, és megfeszítette a kötelet. Elégedetten nyugtázta, hogy a kötél valóban a hátizsákján fekszik, majd megtette az első lépést lefelé. Csak akkor kezdte meg az apró ugrásokat, amikor száz százalékig meggyőződött róla, hogy a kötél még mindig jó helyen volt. Az első, kétméteres ugrás simán ment. A második is. Egészen az ötödikig eljutott, amikor a kőfalra érkezéskor néhány kődarab leomlott a lába alatt, ezért egy kicsit meghúzta a bokáját. Bár az elrugaszkodásokhoz és a megérkezésekhez azt a lábát használta szívesebben, az ereszkedés többi része mégis eseménytelenül zajlott. Amikor végre leért a szakadék aljára, elégedetten nyugtázta, hogy azért meg tud állni a lábán.

Jason jött másodiknak, az ő ötméteres ugrásaival hamar leért. Szürke Vidra nem volt ilyen vakmerő, de még az ő elővigyázatossága is kevésnek bizonyult a baj elkerüléséhez. Félúton tartott, amikor rosszul érkezett a sziklára, elfordult és vállával csapódott a falnak. Vagy tíz métert csúszott, mire sikerült megállítania magát. Amikor leért, Sam látta, hogy a bőrruhája a vállánál felszakadt, de az alatta húzódó golyóálló fémlapok sértetlenek maradtak. A lány nem panaszkodott, de Sam tudta, hogy Szürke Vidra a jobb karját használta szívesebben. Jason csak mogorván bólintott, amikor a lány merev mosolyt küldött feléje. Sam épp elégszer találkozott már az indiánok sztoicizmusával, így tudta, hogy most nem lett volna tanácsos felajánlani a segítségét Szürke Vidrának. Harrier is leért. Olyan rövid, gyors ugrásokkal jött le a kötélen, hogy az egész nem annyira ereszkedésre, mint inkább vergődésre hasonlított.

A mostani sziklapárkány még keskenyebb volt, mint az előző, mindemellett még McAlister hullája is útban volt. Úgy tűnt, mintha a kísérő vérét beszívta volna a szikla, így a foltok alig ütöttek el a vöröses homokőtől.

Tőlük balra sötét nyílás tátongott a sziklában. Felülről nem lehetett látni, mert eltakarta egy föléje nyúló sziklapárkány. Az alsó szemlélő számára is el volt rejtve, annyira kiállt a barlang szája előtt húzódó, szinte teljesen csupasz és sima szikla. De a barlangot pontosan ott találták meg, ahol McAlister leírta.

Talán közvetlenebb megoldásnak tűnt volna, ha alulról, a síkságról közelítik meg a barlangot, de McAlister azt mondta, ahhoz komolyabb hegymászó felszerelésre lett volna szükség. Erősen tiltakozott az ellen, hogy annyi mászószeget üssenek bele a kőbe, amennyit a felfelé mászás igényelt volna. "A kő nem örülne neki" mondta. Így aztán megtették a hosszabb utat a párkányig, ahonnan közvetlenül a barlanghoz ereszkedtek le. Akkor Sam furcsának találta McAlister hozzáállását, de most, hogy a szikla megölte a kísérőt, megingott a korábbi véleménye.

A barlang szájának túlsó felén egy sivatagi tölgy kapaszkodott egy sziklahasadék bizonytalan talajába. A rideg környék miatt a fa nem fejlődhetett ki teljesen. Sam még a Renrakunál eltöltött évei alatt tudta, hogy sokan a cég kertészei közül mindent megadtak volna egy ilyen törpecsodáért.

A fa árnyékának szélén valami megmoccant. Sam először semmit sem látott a napsütötte sziklán; aztán észrevette, hogy egy gyík kapaszkodik a kövön. Hátát apró pöttyökből álló vonalak díszítették, de a minták elmosódtak, amikor a gyík villámgyorsan elillant.

Hirtelen lövés dördült és a gyík apró, véres foszlányokra robbant. Sam hátraugrott, amikor érezte, hogy a golyó csak centiméterekre zúgott el az arca mellett.

- Mi a fenét csinálsz? Majdnem eltaláltál!

- Nyugi, Csavar - Jason kajánul vigyorgott. - A kiber hi-tech. Még egy szőrszálat sem csípne le a francos angló szakálladból.

Sam ismerte Jason fegyverkapcsolatát. A technológia megakadályozta, hogy az indián elsüthesse a fegyverét akkor, amikor az egy olyan személyre mutatott, akit az indián a barátjának tartott. Jason a gyík szétlövésével így mutatta ki, hogy Samet csak addig tartja barátjának, ameddig neki abból előnye származik, egyébként pedig bármikor elintézhetné, amikor csak kedve tartja. Jason veszélyes férfi volt, és ez igen értékes tulajdonságnak számított a mostani vadászatukban. Tulajdonképpen Sam ismerősei között az indián volt a második legjobb szamuráj. Sam már kezdettől fogva tudta, hogy a vadászatuk veszélyes lesz, ezért csak az elérhető legjobb emberekkel vághatott neki. Nem kedvelte Jasont, nem is bízott meg benne, de azért mégis felbérelte. Jason úgy mutatta ki megvetését az ígérkező veszélyek és az iránt a bizonyos másik szamuráj iránt, hogy engedményt adott az áraiból. Ezért vált megfizethetővé Sam számára.

Megfizethető, halálos és potenciális veszélyforrást jelentő izomfiúvá.

- Nem kellett volna lelőnöd - mondta Sam.

Jason megpróbált ártatlanul Samre nézni. - Mérges is lehetett volna. Meg is haraphatott volna.

- Ostoba utcavadász - csattant fel Harrier. - Semmit se tucc? A kőgyíkok bogarakat esznek. Senkit se harapnak meg!

- Pofa be, kis ember. Jason továbbra is Samre nézett, de karját oldalra lendítette és fegyverének csöve egyenesen Harrierre meredt. Mindnyájan tudták, hogy az utcai szamuráj fegyverkapcsolata lehetővé tette a célzást akkor is, ha a szamuráj nem nézett arra, amerre a fegyvere mutatott. Szürke Vidra hátradőlt a sziklának, hogy kilépjen a tűzvonalból. Így senki sem maradt Harrier és a fegyver között, az ausztrál pedig elkezdett hátrálni a sziklapárkányon.

- Ne hagyd, hogy lelőjjön, Mr. Csavar. Sámán vagy. Varázsold el vagy micsoda.

Sam bosszankodva hátat fordított Jasonnek, kimutatva ezzel, mennyire nem tetszett neki az indián agresszivitása.

- Nem fog lelőni, Harrier. Azt hallottam, hogy errefelé az ember nem jut sehová kísérő nélkül és jelen pillanatban te vagy az egyetlen, aki valamelyest hasonlít ahhoz.

Sam hallotta, hogy Jason visszatette fegyverét a tokjába, és ez azt jelentette, hogy az indián egy ideig felhagyott az erődemonstrációval. Remélte, hogy addig nem is lesz semmi probléma, amíg vissza nem érnek az öszvérekhez. Jason általában pár óráig viszonylag kezelhető szokott lenni, miután elvesztett egy játszmát a vezérbikai szerep elnyeréséért folytatott játékban. És az itteni környék veszélyei miatt egészen addig csendben is lesz, amíg vissza nem érnek a tengerpartra. Ott majd megint változni fog a helyzet. Sam gyanította, hogy Jason majd elégtételt akar venni azért, mert Sam megszégyenítette őt Szürke Vidra előtt.

De jelen pillanatban a McAlister által leírt barlang bejárata előtt álltak. Ha a néhai vezetőjük által elmondott dolgok maradéktalanul igaznak bizonyulnak, akkor sokkal közvetlenebb veszéllyel is szembe kellett nézniük. Sam még asztrális érzékei nélkül is érezte azt a bizsergést, amiről megtanulta, hogy erős mágia jelenlétét jelzi. Leült a földre törökülésben, és átcsúszott az asztrális térbe. A barlang szája továbbra is fekete lyuknak bizonyult, asztrális érzékeivel sem tudott meg semmit arról, ami odabent rejtőzött. Maga az Ayer Szikla szinte lüktetett a benne felhalmozott manától, így Samnek nem nagyon akaródzott asztrális formában bemerészkedni a barlangba.

Miközben visszatért a testébe, halvány ragyogást vett észre a bejárat egyik oldalán. Már evilági szemével odanézett, és látta, hogy egy gyíkot ábrázoló képet festettek a sziklafalra ott, ahol nemrég még a Jason által szétlőtt gyík kapaszkodott. A vörös és okker képecske világos volt és csillogott, szinte mintha most festették volna. És a szaga is friss festésről tanúskodott. Sam megérintette a képet és érezte, hogy az ujját benedvesítette a festék. Amikor azonban lenézett az ujjára, nem látott rajta semmilyen színnyomot. Elgondolkodott a rejtélyen, és közben észrevett egy másik festményt is, körülbelül egy méterrel az előző fölött. A kicsit már megkopott kép szintén egy gyíkot ábrázolt. Az első képecskéhez hasonlóan, ennek a gyíknak a feje is a barlang szája felé mutatott. Mivel Sam most már tudta, hogy mit keressen, ezért láthatta, hogy a barlang bejáratát körben végig ilyen kis képecskék keretezik. Mindegyik gyík feje a barlang tátongó szája felé mutatott.

Sam felállt és elindult előre, de Jason elélépett, hogy ő legyen az első. Sam boldogan átadta az ismeretlenbe vezető első helyet az indiánnak. Jason felszerelése volt a legjobb, ha hirtelen fizikai veszéllyel kellett szembenézni, és Sam csak feldühítette volna a szamurájt, ha nem adja meg számára ezt a dicsőséget.

Amikor Jason mögött Sam is belépett a barlangba, hirtelen olyan hideget érzett, mintha egy hűtőszekrénybe ment volna be. Az első meglepetés után azonban rájött, hogy nem annyira a hőmérsékletkülönbség okozta a hatást, mint inkább az, hogy a nap égető heve hirtelen megszűnt odabent. Szemét meresztve megtett még néhány lépést előre. Mögötte Harrier és Szürke Vidra szintén beléptek a sötétségbe. Jasontól eltérően a másik három ember óvatosan, szinte kelletlenül haladt előre. Egyikük sem rendelkezett a szamurájéhoz hasonló, felerősített látással.

A normális szemnek percek kellettek, hogy hozzászokjon a sötétséghez. Utána Sam már látta, hogy egyfajta előszobaféleségben állnak. Szürke Vidra és Harrier ott álltak mellette, de Jason mélyebben behatolt a barlangba. A terem falait bennszülött festmények díszítették. A nap pusztító sugarai elől elrejtve ezek a képek nem tűntek olyan fakónak, mint a kintiek, jóllehet egyik sem volt olyan friss, mint az, amelyiket Sam megérintett. Harrier felismert néhányat, és nevükön nevezte őket, mintha csak totemek lettek volna: Kenguru, Koala, Borz, Kígyó és a fejük fölött, a mennyezetre festve, Krokodil.

Sam egy kőpadlón megcsúszó láb halk hangját hallotta és látta, hogy Jason a szikla belsejébe vezető alagút bejárata előtt áll és éppen feléjük fordul. Az indián mérgesnek tűnt, majd ismét visszafordult és eltűnt a sötétben. Sam bekapcsolt egy zseblámpát és intett a többieknek, hogy indulás.

Az alagút hol szélesebb, hol keskenyebb volt, és kanyarogva egyre beljebb hatolt a szikla belsejébe. Azokon a helyeken, ahol csak meghajolva lehetett átmenni, Sam szinte a vállán érezte a fölöttük lévő kőtömeg súlyát. A szinte tökéletes kör keresztmetszetű alagút falai simák voltak. Néha oldalfolyosók nyíltak a falakon és a mennyezeten, de ezek egy ember számára túl keskenyek voltak. A lámpa fényében látni lehetett, hogy némelyik azonnal visszakanyarodik, de a legtöbb ilyen oldalág egyetlen mély, áthatolhatatlan feketeségnek tűnt. Samnek az a furcsa, hátborzongató érzése támadt, mintha egy különös, gigantikus kőlény ereiben sétálnának.

Az egyik sarkon befordulva Sam hirtelen közvetlenül Jason mögött találta magát. Az indián kézben tartott fegyverrel lassan, óvatosan haladt előre. Sam lámpájának fénye Jason előtt furcsán remegni kezdett. Mintha véget ért volna a fénysugár, mintha egyenesen a csillogó végtelenségbe ragyogott volna.

Jason hirtelen megtorpant és felüvöltött, ahogy teste görcsbe rándult. Kiberverjének drótjai és kábelei mentén szikrák táncoltak végig a testén. A kezében tartott Ares Predator felugatott, amint az ujja megfeszült a ravaszon. A fegyver robaja minden más hangot elnyomott. Az indián teste megfeszült, mintha csak valamiféle óriási kéz szorításából próbálna menekülni, aztán hátraugrott, és pontosan Sam lába előtt elterült a földön. Égett hús szagát lehetett érezni a szamuráj felől.

- Ez az, hapsikáim - mondta Harrier, és kidugta a fejét a sarok mögött. - Itt a sorompó.

Ha ez tetszett, olvasd el a következő, jellegében hasonló cikket is: Robert N. Charrette: Jól válaszd meg az ellenségedet (részlet).

Létrehozás: 2003. december 14. 08:51:59Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.