Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Hírek, változások
Mi is az az AK?
AK Archívum
GN Archívum
Tartalomjegyzékek
Cikkek az újságból
Krónikák a boltban
Szavazások
Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 

S. A. Rosencrantz: Jéghideg éj (részlet)

A Káosz Citadellája karcsú, toronyszerű épület volt a város központjától valamivel keletebbre. Falai hollófekete kőből épültek; aki alkonyatkor rájuk nézett, az lehetett az érzése, mintha ezek a falak a legapróbb fénysugarat is magukba szívnák. Nem csoda hát, ha a fellegektől árnyékolt hold gyér fényében szinte észrevehetetlenek voltak. Lőréshez hasonló ablakait erős, sűrű vasrács fedte, annak jeléül, hogy a Káosz Lordjai talán mégsem bíznak annyira ebben a láthatatlanságban. Csupán egyetlen, valamivel szélesebb spaletta nyílt középtájon, jóval a kétszárnyú, vasalt kapu fölött.

Pelegrin óvatos tapogatózással vetette meg lábát a jó kétarasznyi ablakpárkányon. Nyomában hamarosan fölért Szonja és Beren is; az elf ügyes mozdulattal csavarta föl maga mögött a liánból sodort, erős kötelet, majd könyökével belökte az időtől elvásott spalettát. Egy pillanatig kutatva néztek befelé, a jókora csarnokban uralkodó félhomályba.

A szentélyben - mert szemlátomást erre a célra szolgált a homályos terem - vagy féltucatnyi gyertya lobogott a falak mentén. "Úgy látszik - állapította meg magában Pelegrin -, Chara-din hívei ennyit már átvettek a jelenkorban uralkodó szokásokból." A Káosz istenének ősidőkbeli kultuszában eleinte semmiféle fényt hordozó eszköz nem kaphatott szerepet, ám a gyertyák lassanként mégis szertartásaik részévé váltak. "Lám, a fény előbb-utóbb mégiscsak legyőzi a sötétséget" - mosolyodott el fanyarul a mutáns.

A szentély berendezése mindössze néhány kőpadból és az áldozatok bemutatásához használatos, itt-ott vérfoltos emelvényből állt, leszámítva persze az oltárt, amely - amennyire kivehették - éppen alattuk helyezkedett el. Amint a szemük valamelyest alkalmazkodott a sötétséghez, arra is rájöttek, mi takarja el előlük: egyetlen szénfekete kőtömbből faragott, hatalmas ragadozó madarat formázó szobor terpeszkedett az oltár fölött, kiterjesztett szárnyakkal, mintha préda után kutatva siklana a levegőben. Pelegrin először megdöbbent, nem értvén, miképpen képes a monumentális kőszobor támaszték nélkül a levegőben maradni. Azonban amint szeme hozzászokott a félhomályhoz, észrevette, hogy a finoman kidolgozott szárnytollak vége az oldalfalakat érinti, csakúgy, mint az alattuk borzolódó farktollak, így tartván a magasban hajszálpontos mérnöki munkának köszönhetően a gigászi drónkeselyűt.

A madár feje, farka és hatalmas szárnyai pontosan a négy főégtájt jelölték ki. Horgas csőre, gonosz tekintetű szeme éppen az arcába meredt annak, aki a főajtón keresztül lépett be a szentélybe. A hajdani szobrász aprólékos odaadásának köszönhetően a hatalmas ragadozó szinte élni látszott; a holt anyag még nyakának aprócska tollpihéit is hűen visszaadta. Igazán kár, hogy az alkotó soha nem tudta megismételni vagy fölülmúlni ezt a remekművet: amint a szobor elkészült, a megrendelők kegyetlenül a modelljéül használt kiéhezett drónkeselyű elé vetették...

A liánkötél könnyedén csavarodott a hatalmas fejre, és a következő pillanatban Pelegrin csizmatalpa halkan koppant a széles háton. Amikor már mindhárman a legömbölyített farktollak tövében lapultak, Szonja törte meg a csöndet:

- Kíváncsi lennék - suttogta -, mennyire kitartóak azok odakint a keresésünkben...

- Én jobban tartok ezektől, idebent - intett egy fejmozdulattal a csarnok mélye felé Beren.

Szavainak igazolásaként a következő pillanatban léptek koppantak a folyosón, a főajtó előtt: a katonacsizmák zaja egyenletesen erősödött, akárcsak a drónkeselyű hátán lapuló betolakodók rémült szívdobogása. Aztán - őszinte megkönnyebbülésükre - a léptek kopogása távolodni kezdett, jelezvén, hogy az őr megállás nélkül elhaladt az ajtó előtt.

- Meddig lapulunk még itt? - kérdezte Szonja mély sóhaj kíséretében.

- Azt hiszem, a legjobb lenne megvárni a hajnalt - súgta Pelegrin, miközben kivonta rövid tőrét, az egyetlen fegyvert, amit magával hozhatott a szűk ablaknyíláson való átmászás miatt.

- Itt többé-kevésbé biztonságban vagyunk - bólintott Beren. - Legalábbis valamivel kevésbé valószínű, hogy ránk akadnak, mint hogyha lemásznánk innen...

- Mindjárt elalszom - mormolta a mutánslány.

- Tessék, rajta - mosolyodott el Beren. - A legrosszabb, ami történhet, hogy visszakerülsz a havas vidékre...

Sietve elhallgatott, amint az őr léptei ismét felhangzottak az ajtó előtt, ezúttal az ellenkező irányból. A három kalandozó harcias arckifejezést öltve lapult odafönt, az előbbinél valamelyest nyugodtabban várva, hogy a zaj elüljön.

- Talán nem is ártana - szólalt meg végül az elf -, ha valamelyikünk visszacsöppenne abba a bizonyos álomba. Jó lenne minél többet megtudni róla...

- Legalább annyit - tűnődött Pelegrin -, hogy valóban köze van-e ehhez az egész kalamajkához, ami ébren történik velünk.

- Általában nem helyeslem, ha behatolunk valaki másnak az álmába - vonta össze Beren hegyes ívű, kifejező szemöldökét -, de ebben az esetben nem hiszem, hogy csak egy egyszerű álomról lenne szó...

- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én aztán egy fikarcnyit sem vagyok ludas ebben a behatolásban! - vágta rá Szonja, talán egy árnyalatnyival hangosabban, mint szabad lett volna. - Nem tehetek róla, de ahányszor elalszom, ugyanoda kerülök vissza!

A vörös mutánslánynak a torkára forrt a szó. Odakintről ismét léptek közeledtek, de ezúttal nem csak egy pár csizma kopogása hallatszott, hanem egy egész csapaté. A kalandozók rémülten hasaltak az óriási madár hátán. Kisvártatva megnyikordult a szentélybe vezető jókora, kétszárnyú ajtó, és hangos dörrenéssel kitárult.

Az elsőként belépő ember férfi fekete lepelbe burkolt csomagot tartott a kezében. Óvatosan, szinte tisztelettel emelte maga elé két tenyerén. Kreol bőrű arcában átszellemülten villogott kékeszöld szeme, rövid, világosbarna hajára, keskeny fekete fejpántjára táncoló árnyakat vetett a fal melletti gyertyák hajladozó lángja. Öltözéke, vállára omló rejtőköpenye sötétszürke volt; csupán az oldalán viselt, ezüstszínű kard és a nyakában lógó káosz szimbólum - közepén felfüggesztett, lefelé forduló félhold - tompa csillogása törte meg a sötét színek komor összhangját.

Nyomában újabb, hasonló öltözékű alakok érkeztek, de az ő köpenyük barna volt, és egyiküknek sem volt fejpántja. Hajukat rövidre nyírva viselték. Amint sorjában beléptek az ajtón, a keselyű hátán lapuló Szonja összesen nyolcat számolt meg belőlük. Két sorban fölzárkóztak a szürke ruhás férfi mögé, és ahogy egy pillanatra megtorpantak, a gyertyák halvány derengésében is ki lehetett venni a terem boltozata felé kígyózó füstcsíkokat: mindegyikük egy-egy füstölőt tartott a kezében, melynek csípős, savanykás illatát a szorongó kalandozók hamarosan maguk is megérezték.

A fejpántos férfi lassú, kimért léptekkel az oltár felé haladt. Társai követték, és hamarosan fegyelmezett, egyforma mozdulatokkal körülvették a hatalmas kőmadár hasa alatt emelkedő oltárt. Egyetlen apró jelre mindegyikük hátrált egy lépést, és elhelyezkedtek félhold alakban, szemközt a bejárattal. Rezzenéstelen tekintetüket szürke köpenyes vezetőjükre szegezték.

Odafent a három szempár közül kettőben elsősorban félelem és aggódás tükröződött; valamint a remény, hogy a Chara-din-hívők nem néznek föl, és esetleg nem fedezik fel őket. Az Álomőrzők vezetőjének szemében azonban a harag lángja lobogott: jól emlékezett arra a napra, amikor a Káosz istenének thargodan küldötte, Dögvész bemocskolta a libertani Fény Szentélyét, ahol Pelegrin negyedfél esztendeje meglátta a napvilágot. Elkeseredett küzdelemben sikerült ugyan a gonosz démonfajzatot és sötét lelkű követőit kikergetni onnét, a mutáns keze most mégis ökölbe szorult a rátörő keserű emlékektől. Megpróbálta elfojtani dühét, hiszen a szíve azt súgta, hogy a harag mindig céltalan. Csak ezt néha olyan nehéz volt elhinni...

A szertartást vezető férfi közben előrelépett, magasra emelte a kezében tartott csomagot. Válaszul meglibbentek a füstcsíkok is, ahogy a nyolc alacsonyabb rangú pap keze a magasba emelkedett. A főpap az oltárra helyezte a csomagot, és hagyta, hogy a lágy esésű, sötét lepel szárnyai lassan lehulljanak róla.

Létrehozás: 2004. január 20. 16:42:47Utolsó frissítés: 2015. május 20. 10:44:20 Küldd el a cikket másoknak Nyomtatási forma


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2020
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.