Vissza a Főoldalra
 
Feliratkozás Hírleveleinkre!
Adatvédelmi Tájékoztató
Ország Boltja 2011 Népszerűségi díj Egyéb kategória II. helyezett Ország Boltja 2012 Népszerűségi díj Hobbi és kellék kategória III. helyezett

Most ingyen kezdhetsz el játszani a Túlélők Földjén!
Kattints ide a részletekért...
Nézz be kártyaboltunkba!
Hatalom Kátyái - Tükördimenzió november 23.
HKK - Zén Legendái: Clerebald gyűjteménye szeptember 21.
A pillanat képe
Galetki lárva
(Ősök Városa galetki)
Küldd el képeslapként!
Az ifjú galetkik fejlődésüknek első évében még nagyon fejletlenek, a legtöbb különleges tulajdonságot csak alapszinten ismerik. Van idejük ezalatt megtanulni, hogyan viseljék el kifejlett társaik lenéző pillantásait.
Nézz szét a galériában!
Növények tereptípusai
Tükördimenzió lapelemzés – 2. rész
Wastelands online
Végzet Verme 2.
Próféciák - Zén minikiegészítő

A lista folytatása...
Hatalom Kártyái - Lezajlott versenyek
Hatalom Kártyái - Versenykiírások
Eseménynaptár
Termékismertető - Hatalom Kártyái - Végzetúr alappakli

A lista folytatása...
Wastelands online (12)
Prófáciák - Zén minikiegészítő (6)
[HKK Piac] UR lapok (10508)
BEHOLDER bácsinak kérdések !!! (6747)
Szabályváltozások - 2019. november 14. (8)
Növények tereptípusai (2)

További témák...
Tegnap leggyakoribbak:







Utoljára ezt küldték:
Az elfekről általában
Küldj te is képeslapot!
Doomlord online game
Mágia Mesterei Online Játék
Pókerjáték
Szerkesztőség:
honlap@beholder.hu
Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci)
Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5)
Ha hibát találsz a honlapon:
Írj nekünk!
Ajánlott böngésző, felbontás:
Internet Explorer, 1024x768
 
Kategória: Próza (ÕV, VI. kategória)
Rövidebb-hosszabb "nem rímelõ" írások, azaz novellák, elbeszélések a Teron hegybõl.

Trilógia

RELIKVIÁK REJTÉLYE
Első fejezet

HÁROM BARÁT

Előhang


Ami jelen, szomorkás elbeszélésünk tárgyát illeti, épp egy emberöltő telt el az Első Nemzedék felköltözése óta, de a Teron hegy mintha meg sem érezte volna a változásokat. Az Elsők gyermekei is felnőttek már, ők is az Ellenség gyűlöletét hordozták szívükben, de - gondoltátok volna? - a Felszín visszahódítása most is éppoly távolinak tűnik, mint a kezdetek kezdetén.
Az eltelt súlyos esztendők ellenére szemlátomást minden maradt a régiben, folytatódott a galetki faj dekadens hanyatlása. Mégis, a belső villongások és a torzszülött rabszolgák időnkénti lázadása ellenére a helytartói rendszer szilárdsága és a pökhendi, makacs és egyre kevesebb alattvalót számláló Császár hatalma mindezidáig töretlennek mondható.
A lárvák által alapított szövetségek nagy része kihalt már, hírmondóik pedig szétszóródtak, és túlnyomórészt letelepedtek a hegyben, belefáradva a lét súlyába.
De van Remény.
Rövidke elbeszélésünk hősei nem mások, mint az Első Nemzedék leszármazottai: az új generáció képviselői. Küldetésük, hogy elbukott és elátkozott apáik örökségét magukra vegyék, és új kalandokat éljenek át.
Mert aki a mai zord viszonyok között józanul gondolkodik, és népének megmaradást remél, az kicsinyke bizalmát egyes-egyedül az új generációba vetheti. Az Énekmondók úgy mesélik, és maguk a galetkik is úgy hiszik és vallják, hogy az ifjoncok sorai közül fog majd kiemelkedni a Jel hordozója, aki bevégzi a régmúlt korok szabadságát: megdönti a zsarnok Császár fejlődésképtelen és zsákutcába torkollott uralmát, és beteljesítve a galetki faj rég dédelgetett álmát, kivezeti a Változás Népét a Felszínre...


* * *


Történetünk kezdetén egy újabb csapat lárva érkezett a Teron Hegybe, mit sem sejtve, hogy felszínes barátságuk mögött magukban hordozták az Ősi Átkot.
Mert előkerültek az Ősi Relikviák, és lesben várták, hogy megfertőzhessék a mit sem sejtő lárvák testét és elméjét. Hideg csöndben leledztek néma kőbörtönükben, mígnem apró rezgésként hatolt le hozzájuk egy nagyobbacska galetki üregben tartott ünnepség vidám danolászása...


Felnőtté válás


Kacagás fűszerezte, és bor locsogása ízesítette az estét. A galetki lárvák izgatott csivitelése és kacagása a milgandok fénykörén túli barlang mennyezetéig hatott, hogy aztán a távoli szellőzőjáratokban sejtelmes neszezéssé halkuljon, és elvigye a hegy legtávolabbi zugába is a hírt, miszerint Darlon és társa teljesítették a Felnőtté Válás Ceremóniáját és ezzel a mai napon a teljes jogú felnőttek közé lépett. Ennek örömére az ifjoncok hatalmas szabadtéri mulatságot rendeztek: színezett gömbmilgandokat szereltek oszlopokra, és hosszú asztalokat állítottak fel Thunil Baltarog, az egykori első helytartó hősi pózban tetszelgő szobra köré. Csak úgy zengett a tér a zenebonától! A muzsikusok játéka a játékos fuvolaszón és a pergő kobozakkordokon át a szívszorongató hárfajátékokig terjedt, mindezt dallamos dobpergéssel fűszerezve. Darlon ünneplése alkalmat adott a lárváknak, hogy ideköltözésüket követően egy nagyobb mulatságot keretén belül ismerkedjenek egymással, és önfeledten szórakozzanak.
Az ünnepelt fülig érő szájjal fészkelődött székén, és izgatottan szopogatta a markában szorongatott, habzó sört. Az asztala körül kíváncsi ifjoncok sereglettek, és irigységgel vegyes kíváncsisággal lesték minden szavát. Csodálták a náluk alig pár héttel hamarabb érkezett galetkit, amiért ily hamar túlesett a mindenkire váró próbatételen. Szokás szerint mindenki mindent tudni akart, és szentül meg volt győződve arról, hogy a félelmetes Sahran rákok legyőzése (mert ugye ez volt a ceremónia fő kihívása) neki biztosan nem, vagy csak nagy nehézségek árán sikerülhet majd.
Darlon nagy sóhajtással tette le kupáját, megigazította kissé gyűrött és izzadságtól párálló inge nyakát, lesimította csapzott, szalmaboglya formájú haját, és átszellemülten folytatta beszámolóját:
- Hol is tartottam? … Ó, igen: a Sahran rákok odújánál! … Lassan, óvatosan, egyre mélyebbre settenkedtünk a förtelmes torzszülöttek fészkébe. Orrunkban éreztük a rejtező fenevadak bűzét, csizmáink alól csikorogva fordultak ki helyükből a kavicsokba ágyazott galetkicsontok. Társam szinte reszketett a félelemtől, s bevallom, magam is nyeltem egyet-egyet. A zsigereimben éreztem, kemény harc vár ránk. Tudtuk jól, hogy küzdelmünk a kiéhezett torzszülöttekkel nem lesz egyenlő csata. S ekkor szisszenést hallottunk…ssssssz - Darlon átszellemülten, tágra nyílt szemekkel idézte fel az expedíció minden pillanatát, titkon elnyomva egy félmosolyt, mikor látta a lárvák megilletődöttségét. Maga is fel-felpattant, mikor valami váratlan eseményről beszélt, felgyorsította légzését, ha félelmet akart kelteni, és mosolyogva hátradőlt, ha kiürült a sörös kupája.
- A lábaink elől ködpamacsok gomolyogtak, - folytatta Darlon - s az egyik sarokból hirtelen egy nyálkás olló csapódott felénk. Ekkor felemelkedtem és…
- Egy szavát se higgyétek a félnótás Szemölcsnek! - serdült a táncolók közül az asztal mellé egy kissé túlméretezett prémköpenybe bugyolált testű kölyök. Tűzvörös haja és szeplős, pufók arca olyanná tette, mintha egy varázsszilmill jelent volna meg, hogy teljesítse a szerencsés galetki három kívánságát. Darlon hallgatósága is így gondolhatta, mert jót kacagott a jeleneten. Pirro - mert hát ki más is lett volna a jövevény - összevonta szemöldökét és toporzékolni kezdett.
- Na elég legyen kis nyavalyások. - sipította Pirro. - Majd ha ti is túlélitek a Felnőtté Válás ceremóniáját, majd akkor kacagjatok! De most tűnés, mielőtt csúnyát teszek! - Darlon elképedve bámult, a lárvák pedig lógó orral, durcás pillantásokkal felszedelőzködtek, és elkullogtak.
- Ezt azért nem kellett volna! - csóválta a fejét Darlon, és jókorát húzott a söröskupájából. Pirro nevetve veregette hátba barátját.
- Na persze. - mondta szándékolt gunyoros hangon. - Hagytam volna, hogy te arass le minden dicsőséget. Nélkülem semmire se mentél soha, te kis Szemölcs! - folytatta Pirro, miközben Darlon hanghordozását és gesztusait utánozta.
- Ne nevezz így! - replikázott villámló tekintettel Darlon. Keze a halántékán hordott anyajegyre tévedt… Mindig beleborzongott, mikor visszagondolt, az elindulás előtti napja otthon, az édesapja lakóbarlangjában, amikor is…

Darlon álmatlanul forgolódott az ágyában. Hiába dobálta magát jobbra balra, nem tudott szabadulni az elválás gondolatától. Váratlanul hangokat hallott a fogadóteremből, és a függöny alól fény szűrődött ki. Odalopódzott, és óvatosan kilesett.
Az asztalnál apja ült. Darlon még mindig nem szokta meg azt a ráncos, töpörödött, fogatlan vénség alakot, amit Proteusnak kellett viselnie valamiféle átok gyanánt. Szembe vele, egy tömött, barna szakállú, aranykeretes szemüveget viselő férfi ült, forralt borral a kezében.
“Biztos vagy benne, barátom?” - kérdezte Proteus komolyan.
“Teljesen” - mosolygott a jövevény borongósan. “Tegnap akadt rá az egyik tanítványom a feljegyzésre. A Relikviák újra felbukkantak!”
“Az nem lehet!” - hördült fel Proteus. “Az Isteni Avatárok Relikviái a régi kor készítményei, és a Felszín elvesztésével örökre feledésbe múltak - tán elő se kerülnek többé.
“Dajkamese!” - legyintett Mordonc fáradtan. “Megtévesztésből írták, nehogy rájuk bukkanjon valaki! Az Ősi istenek hatalmát őrző Relikviák ugyanis felruházzák viselőjét az Avatárok jellemvonásaival és hatalmával! Ez pedig kellően veszélyes ahhoz, hogy legyen félnivalónk tőle.”
“Akkor mire várunk? -hajolt előre rút fejével Proteus. “Azt mondtad, megvan a térkép! Verbuváljunk a Teaházi Szövetségekből egy különítményt, hogy felkutassák és örökre lezárják a kincseskamrát!”
“Sajnos késő!” - csóváltra a fejét Mordonc. - “Éjjel rajtaütöttek a Bölcsek raktárán, és kirabolták kincseskamráját. Felforgatták a könyvtárat is, és minden olyan iratot elvittek, ami a Relikviákról, a régi Istenekről - s ami különösképp elborzasztó - a világégésről és a mágikus tűzviharokról szólt. Félő, hogy az Energator neve által fémjelzett Sötét Kör rebellis bandája volt az…” - ennek hallatára Proteus elsápadt.
“Ha az iratok az Energator kezébe kerülnek… Nem, ezt nem hagyhatjuk! Azonnal cselekednünk kell, mielőtt felhasználja! Holnap majd…


- Hu-húú! - húzta el a kezeit Pirro Darlon szemei előtt. - Van itthon valaki?
Darlon pislogott egyet, hogy kiűzze szemeiből az emlék utolsó foszlányait. A hegymélyi ünnepély látványa magához térítette. Pirro épp egy vöröses árnyalatú papírlapot csomagolt ki az asztalon. Valami térképféleség lehetett, de Darlon nem tudott kiigazodni rajta.
- P-persze, figyelek! - bológatott buzgón Pirro-ra. - Folytasd, kérlek! - mosolygott barátja kissé durcás arcába.
- Tehát mint mondtam, itt hatolunk majd be! - húzta végig a kezét Pirro egy csíkon. - A bejárat pontosan az Ősök Csarnoka alatt van. A legnagyobb titokban kell mennünk, mert ha sikerrel járunk, akkor miénk lesznek az ott lévő ott hatalmas kincsek, és az Ősi Relikviák halmai! Gazdagok leszünk!
- Olyan biztos vagy benne? - kérdezett vissza Darlon egykedvűen.
Pirro összegyűrte az iratot, és Darlonra förmedt:
- Hát vedd tudomásul, te kis Szemölcs, hogy ez nem holmi ócskaság, hanem apukám ajándéka az útra! - majd kissé halkabban, átszellemülten folytatta a vörös hajú galetki. - Ő mondta, hogy ha felnövök, akkor ezek révén beteljesíthetem a Dogmákat, leigázom az Ellenséget, és a galetki faj rabszolgáivá teszem őket. Én leszek a Kiválasztott! - húzta ki magát saját pöttömségében Pirro, és a mellére ütött. Majd elfordult, és parádés lépésekkel elmasírozott. Foghegyről még odavetette Darlonnak:
- Jól gondold meg, hogy elkísérsz-e! Nem holmi nyápicoknak való küldetés lesz, hanem igazi Hősöknek való kihívás.
De Darlon már nem figyelt Pirrora. Tekintetét egy új vendég kötötte le.
Egy lány.
Magányosan üldögélt az egyik félreeső széken. Aranyló hajzuhatag ölelte körbe apró, törékeny alakját. Magas homloka, büszke tartása és tiszta, türkizkék szemeinek eleven csillogása nemesi vérről árulkodtak. Mosolyogva nézte a körülötte ténfergő fiúkat. Néha előrehajolt, és szót váltott némelyikükkel. Mikor ajkai játékos mosolyra húzódtak, és orcáját elöntötte a pír, nevetéséből valami megmagyarázhatatlan sugárzó báj és kedvesség áradt. Bár arca ragyogott a boldogságtól, Darlon tekintetében mégis valami elfojtott szomorúság és magány szikráját vélte felfedezni. De ez a furcsa érzés tovaszállt, és a fiú ismét megilletődve bámulta ezt a tüneményes kis tündért. Darlon képtelen volt nem beleszeretni. Nevet is adott neki a lelkében: Hajnalpír.
- Te, Pirro! - fordult barátja felé. - Nem tudod ki az a lá… - de Pirronak már hűlt helye volt. Darlon zavartan kortyolt bele italába, és visszafordult a választottja felé. Kereste kedvese tekintetét. Tekintetük találkozott, a lány csak mosolygott, és elfordult. Darlon keze megremegett. “Talán táncba kéne vinni!” “Áh, úgyse jönne velem” morfondírozott magában. Zavarában újra a halántékán lévő szemölcsöt babrálta.
Már épp elhatározásra jutott, és felállt volna, mikor megfagyott ereiben a vér. Pirro jelent meg a lány előtt. Hajnalpír szőke fürtjei közül felnézet, majd jókedvűen pattant fel, és Pirroval a karján táncra perdült. Darlon lúdbőrözve mérte végig őket, majd sértődötten megfordult, és könnyeivel küszködve kiviharzott a teremből. Magát ostorozva távolodott az ünnepélytől, míg a távoli zene halk zsongássá elegyedett a fülében, és tisztán nem hallotta megbolydult szíve nyugtalan lüktetését.

Az Ősök Csarnoka


Darlon dideregve topogott az Ősök Csarnokának bejáratánál. Az öblös barlangnyílás hidegen és némán ásított az éjszakába, készen arra, hogy elnyelje azt a meggondolatlant, aki járatai mélyére merészkedik. Borzongás futott végig a fiú tagjain, és egyik lábáról a másikra állt. Nem volt meggyőződve, hogy jó helyen jár! Átfutott az agyán a gondolat, hogy milyen jó lenne most a puha, meleg takarók alatt húznia a lóbőrt. Ásított, majd topogott tovább.
Már épp úgy volt vele, hogy a mai kalandot holnapra halasztja, mikor lépések, suttogás, és halk, csilingelő nevetés ütötte meg a fülét, ami furcsán ismerős volt valahonnan. A környező homályból két vászonruhás alak bontakozott ki szaladva, és lihegve érkeztek meg Darlonhoz. Az egyikük hátrahajtotta a csuklyáját - Pirro volt az - és a másik alakhoz fordult.
- Jól van, te nyertél! - lihegte Pirro.- De legközelebb nem kapsz ekkora előnyt.
Darlon elképedve nézte, ahogy a másik galetki is kibontotta haját, és az aranyló hajfürtök körbeölelték, egész a derekáig. Hajnalpír!
- Szervusz! -nyújtotta játékos kézfogásra a kezét a lány. - Melissa vagyok. Leszünk barátok?
- Há-hát persze! - bökte ki végül akadozva Darlon, miközben izzadt tenyerével megmarkolta a lány jéghideg kezét. Erre a fordulatra valahogy nem számított.
- Melissával tegnap jöttünk össze az ünnepélyen. - húzózkodott közéjük fontoskodó arckifejezéssel Pirro. - Akkor meséltem neki a titkos küldetésről, és úgy döntött, hogy velünk jön.
- Titkos küldetés? - húzta fel leheletnyit a szemöldökét Melissa, miközben a szeme sem rebbent. - Kíváncsi vagyok! Anyukám sokat mesélt ezekről a nagyhatalmú Ősi Relikviákról meg kincsekről, amik már több ezer éve elvesztek…
- Nos, akárhogy is, nemsokára kiderül. - köszörülte meg zavartan a torkát Darlon, mert hirtelenjében semmi más nem jutott az eszembe. - Azt javaslom, hogy mihamarabb lépjük át a Csarnok küszöbét, hogy a végére járjunk a titoknak!

* * *


A Csarnok oszlopai némán hirdették az Ősök dicsőségét. A három betolakodó félve botorkált egyik szobától a másikig. Lépteik nyomát magába itta a padlót selyemlepelként burkoló homokréteg, amit gondos arénamesterek kezei szórtak a folyosóra. Bár már mindnyájan elnyerték az Ősök Áldását, mégis elnehezedett a szívük, valahányszor e járatokat járták.
Hőseink nem tudták, de a lárvaszinti csarnokban vajmi kevés veszély leselkedett a magukfajta galetkikre. A Csarnok mérete - összehasonlítva a magasabb szinteken lévőkkel - tényleg elhanyagolhatónak volt mondható, és az Ősök szellemei is igen egyszerű próbatételeket állítottak a vállalkozó kedvű próbázók elé. Nem csoda, hogy a megbúvó polipfejek és mikropoidok legyőzésével a Csarnok kihaltnak és lehangolónak tűnt. Csakhogy a három barát valami olyasmit keresett, amire a Csarnok készítői álmukban se gondoltak…

* * *


- Itt vagyunk! - rikkantott fel a központi teremben Pirro. Darlon borzongva gondolt bele az Ellenség látomásába, amit az ősök mutattak meg neki. Hatalmas, nyálkás gömbök, vérfagylaló rikoltások! Brrrrr! Még az emlékük is visszariasztotta.
- Erre. -fogta meg a kezét Melissa, és húzta magával a terem végébe. S csakugyan: Pirro épp most tűnt el egy az érintése után kiforduló titkosajtó mögött, egy lefelé vezető csigalépcsőn. Darlon megszorította a lány kezét, és kipirult arccal követte választott kedvesét.
A fokok végül elfogytak, és a három barát egy nagyobbacska kamrában találta magát. A kamra közepén egy rég kihűlt tűzhely - áldozati oltár? - körvonalai rajzolódtak ki. Pirro megindult, és körbejárta a falakat. Magasra tartott milgandja fénye egy-egy gránitszobor alakjaira vetült. Rövid fejszámolás után megállt. Nyolcat számolt össze. Vajon kik lehetnek?
Melissa elhúlt arccal tapogatta meg az egyiket. Összevont, bozontos szemöldökű, elszánt arcú, nyakig vértezetbe fordult férfit ábrázolt, kezében hatalmas csatabárddal. A következő lépésnél egy köpenyes, hajlott hátú vénember kőarca nézett rá vissza, arcán barázdált bölcsességgel és valami hamiskás félmosollyal. Mintha kacsintott volna! Vagy csak a fény űzött csúfos játékot a lány érzékeivel!
- Az Ősökre! - hüledezett Darlon. - Ezek Ghalla Ősi Isteneinek kőképmásai! Csak azt tudnám mit keresnek itt, és áhhh - mielőtt folytathatta volna, kínzó fájdalom nyilallt Darlon halántékába. Kétrét görnyedt és az anyajegyéhez kapott. Mikor kitisztult a látása, eltátotta a száját: az oltár felett édesapja, Proteus enyhén derengő képmását pillantotta meg, amint az szomorú teintettel őt nézte.

Nagy veszélybe sodortad magad és a barátaid, fiam! Rábukkantál az Ősi Relikviák Csarnokára! Tudd meg, hogy Ghalla Ősi Isteneinek szentelték ezt a helyet a lárvaszint építésekor, abban bízva, hogy vissza tudják csalogatni a földre. Az avatárok jövetelében bízva számtalan harcos kereste már, de ez idáig senki se járt sikerrel. Ezért még az ősidőkben határoztak úgy, hogy a terem köré építik a kiképzőközpontot, hogyha valóban eljő egy kiválasztott, az rábukkanhasson.
A jóslat be fog teljesülni! Az avatárok nagy hatalommal ruháznak fel benneteket - de nagy árat is kérnek érte. Minden tettetek révén egyre hasonlatosabbá váltok hozzájuk, akaratuk rabszolgái lesztek.
Az egyetlen megoldás az lehet, ha megtagadjátok a Relikviák hatalmát! Ha nem így tesztek, akkor hatalmuk előbb-utóbb fölibétek kerekedik, egymás ellen fordít és elpusztít benneteket! Én figyelmeztettelek!


Darlon megdörzsölte a szemét, hogy nem káprázik-e, de kettőt pislantott, és a jelenés eltűnt. Ijedten nézett körbe. Pirro diadalmas mosollyal állt egy torz grimaszba fordult arcú, kámzsás alak szobra előtt. Mikor megfordult, a nyakában egy bíbor színnel derengő denevérforma amulettet viselt. A milgandja fénykörébe váratlanul Melissa lépett - szőke haja kecsesen lebbent utána. Az ő mellei felett egy kékes örvényben fürdő, nyitott szem alakú medalion fityegett, s átható virágillatot árasztot magából.
- Látod Darlon? - mutogatta fennhéjázón szerzeményét Pirro. - Urgod kegyes volt hozzám és ezt kaptam tőle. Egy, az Ősi Relikviák közül.
- Ez pedig Hendiala ékszerei közül a legbecsesebb! - piszkálta meg óvatosan az ékszert Melissa. - Te mit kaptál? - kérdezte mosolyogva?
Darlon még mindig remegett apja szavaitól. Ha igazat mondott Proteus, a jós, akkor ők most az Avatárok játékszereivé válhatnak, ha elfogadják a relikviákat. Darlon késpenge vékony szájjal emelkedett fel. “Nem! Ennek nem szabad megtörténnie! Mi irányítjuk a sorsunkat! Szabad az akaratunk!”
- Ti ezt nem érthetitek! - fakadt ki végül Darlon. - Tudom, nem lesz könnyű, de bíznotok kell bennem! Hagyjatok itt mindent, és távozzunk üres kézzel, amíg nem késő. Én… - de nem tudta befejezni a mondatot. Pirro kinyújtott kezén eleven lángnyelv lobbant fel, de szemlátomást nem okozott neki fájdalmat.
- Ez az! - vigyorodott el a szeplős fiú, és határozott léptekkel megindult a kijárat felé. Darlon eléállt. Pirro felkacagott és egy ujjmozdulatára láthatatlan erő penderítette arrébb Darlont, aki tehetetlen rongybabaként terült el a földön. Pirro peckesen kisétált.
Darlon kábán tápászkodott fel. Érezte, hogy meleg ujjak markolják meg a tenyerét, s valamit a kezébe csúsztatnak, s a kezei ösztönösen ökölbe szorulnak Felkapta a tekintetét, de csak Melissát látta maga felett.
- Te csacsi! - csóvált a fejét nevetve a lány, majd Pirro után szökellt.
- Melissa várj! - kiáltott fel Darlon és a lány után ugrott. A csigalépcsőhöz érve csak a szőke fürtöket látta eltűnni a fordulóban. Érezte a lány hajának mámorító illatát a levegőben. Valami csillant a sötétben: Melissa egyik szőke hajszála volt az. Darlon megragadta, és tovább iparkodott a lány után. Kiért és… senkit sem talált odakint. Mind Pirronak, mind Melissának nyoma veszett.
A kijárat felől támadt huzat meglobogtatta Darlon haját, s enyhe virágillatot sodort felé. Megfordult, hogy visszatérjen titkos terembe, de a feljárónak nyomát se lelete. Az út bezárult! Ekkor tűnt fel, hogy valamit a markában szorongat. Szétnyitotta az ujjait, s egy apró, napocska alakú kitűző volt az. Elkerekedett szemekkel emelte maga elé.
- A Napkirály szimbóluma! - szűrte a fogai között a szavalat. Felemelte a fejét, és dacosan mormogta maga elé.
- Nem fogadom el a rám kiszabott sorsot! Szembeszállok a végzetemmel, és megmentem a barátaimat! Mert mihez is kezdhetnék Melissa nélkül? Csakis érte érdemes küzdeni, és egy napon ő is megérti ezt, és biztosan belém szeret majd! Különben minden értelmét veszti, és csak az Ősük a megmondhatói, mi lesz azután. Avagy Vele, avagy Senkivel!
Ám szavaira csak a csarnok csöndje felelt.

RELIKVIÁK REJTÉLYE
Második fejezet

AZ ALKONY LEÁNYA

Előhang


“Tíz, meg egy, meg egy fél hosszú esztendő követte egymást, mióta a Relikviák újra felbukkantak a három barát jóvoltából. A két civakodó ifjú férfivé serdült, míg a szipogós kislányból elragadó, varázslatos ifjú hölgy lett. Az Énekmondók arról regéltek, hogy közeleg a Jel Hordozójának felbukkanása, de a három fiatalt a névtelenség homálya elrejtette a fürkésző tekintetek és a Helytartók kémei elől. Ám a Végzet más-más utat szánt nekik, és útjaik különváltak.
Pirro egyre engesztelhetetlenebb gyűlölettel viseltetett a fennálló rendszer ellen, ezért elhatározta, hogy valami emlékezetes, apjához, az Energatorhoz, és példaképéhez, Urgodhoz méltó tettet hajt végre. Egy napon felkerekedett és bottal üthették a nyomát.
Melissa - kinek minden léptét hódolók és kérők lesték - bánatosan lépdelt a magunkfajta galetkik világában, és könnytelenül siratta elveszett boldogságát, amiről nem beszélt senkinek. A városok ligeteit magányosan járva kereste helyét a világban.
Darlon pedig, céltudatos és akaratos lévén, szívós munkával és szervezéssel egy szövetséget hívott életre: a Nap Rendjét, melynek nagymesterévé vált. Rendtársaival egyetemben büszkén viselték a Felszín visszafoglalását jelképző nagy milgand, a Nap-szimbólumát...”


A Nap Szövetsége


- Gyorsan, gyorsan, mihaszna semmirekellők! - nyekeregte Pavron, a Nap Szövetségének munkafelügyelője. - A Mester nemsokára itt lesz, és igen morcos lesz, ha nem leszünk készen időre!
A kimerült galetkik megtörülték verejtéktől lucskos kezükkel gondterhelt homlokukat. Tucatmagukkal állták körül az éjfekete obeliszket, ami a barlang közepén hevert, mint egy kidöntött oszlop. Mellettük szíjra fűzött orgling szolgák csörgették láncaikat. Néha ki-kivillantották veszedelmes agyaraikat az orrlikaikba kalapált orrkarikák mögül, de Pavron korbácsának suhogására rögvest meghunyászkodtak.
- Majd adok én nektek lázadozni, ocsmány férgek! - rikácsolta Pavron. Hogy megértsük szavait, érdemes megjegyezni, hogy amióta a Nap bajnokai a Naplovag vezetésével tavaly sikeres hadjáratot vezettek a folyton lázongó orglingok ellen, azóta megszilárdult a rend és a béke a hegyben. Ez a haditett hozta meg a rég várt hivatalos elismerést is a Nap Szövetségének. Az építkezések beindultak, s ennek jeleként készültek felállítani a Nap hírét hirdető Obeliszket.
- Hó-rukk! - veselkedett neki a korábban kivájt, és fényesre csiszolt oszlop felállításának a galetki munkások és orgling rabszolgák csapata. A csörlők lassan működésbe léptek, és az obeliszk pár lábnyit emelkedett, amikor…
Egyszer csak sisteregni kezdett a felsőbb szintekre mutató térkapuk egyike, és egy aranyló fényességbe burkolózott páncélos alak jelent meg. A barlang bejáratát védő, vibráló kék erőtér mögött bámészkodó, féregszinti lárvák bámultak elhűlve.
Naplovag komor arccal bicentett a munkásoknak, majd öles léptekkel elindult. A tátott szájú munkások lehajtották fejüket. Naplovag páncélba burkolt alakja halk csörgés kíséretében vonult végig a szövetség központi barlangján. A komor vándor némán rótta a szövetség termeit. A helységékben uralkodó csivitelés mindenütt elhalkult, ha valahol felbukkant a felszegett fejjel lépdelő harcos. Fényesre csiszolt páncélja halvány, derengő aurával ölelte körül termetes testét - a szövetség legkiválóbb kovácsmestereinek a tehetségét dicsérve. Sisakja sárgarézzel futatott napot formázott, testét pedig aranypalástba burkolta. Olybá tűnt, a fény a mellén büszkén csillogó napot formázó medalionból fakadt, s amikor Naplovag elvonult, úgy hatott, a fény is vele távozott.

Ferramus


A Tanácsteremben komor csend uralkodott. A kör alakú asztal körül gondterhelt arccal ülték körül a Nap szövetségének képviselői. Egyedül Naplovag arcvonásait nem lehetett látni bűvös sisakja mögül - sok pletyka keringett arról, hogy miért takarja ismeretlenség a szövetség nagymesterének arcát, de úgy hírlik, titkáról Criallán kívül nem beszélt senkinek.
Crialla, igen, róla még nem szóltunk. Köpcös, galetkilány volt. Korábban gúnyolták alacsony termete miatt, de hamar meggyőzte a kétkedőket a harcokban tanúsított önfeledt bátorsága, és a bajtársai iránt érzett felebaráti szeretete. Rövid, szerteágazó barna haja, és jellegzetes, telt mosolya hamar a “szövetség kedvencévé” tette. Pár hete hivatalosan is Naplovag jobbkezévé, és a Nap Rendjének második katonájává választotta s szövetség, amire igen büszke is volt.
- Barátaim! - osztotta meg Crialla az asztaltársasággal lefegyverző mosolyát. - Fontos bejelentenivalóm van. Ferramus újra felbukkant és nyíltan hadat üzent a Császárnak!
Egyik arc a másik után sápadt el a hír hallatán. Minden szem Naplovagra szegeződött, ám a harcos néma és mozdulatlan maradt.
- Igen, jól hallottátok, kedves barátaim. - folytatta a lány. - S ez egyúttal azt is jelenti: a Nap harcosainak újra csatasorba kell állniuk a galetki társadalom érdekében. Ferramus közveszélyes torzszülött: egyre több, eretnek gondolatokat hirdető galetki csatlakozik az oldalához. Ha így halad, nemsokára akkora fenyegetést jelent majd ránk, mint egykor a hatalmas Tók, az orglingok hírhedt vezére volt.
- Én ellenzem, hogy a nap harcosai hadba vonuljanak - emelte fel a hangját Turp, az örök kétkedő a Tanácsban. - Ha csak a fele igaz, amit Ferramus csürhéjéről hallottunk, akkor okkal kell tartanunk, hogy bevehetetlen erődöt építettek magukat. Az utóbbi hetekben százával raboltak a bérencei építőeszközöket, és orgling rabszolgákat. Egy jól védett erősség megrohamozása veszélyes lehet.
- Én amondó vagyok, hogy harcoljunk! - csapott az asztalra tenyerével Bárdos, a mogorva kovács. A többiek helyeslően morogtak.
- Igen ám, csak mit szól tettünkhöz a Császár - vetette ellene Turp. - Egy ilyen fellépés bizonyára nincs az ínyére. Ez akár újabb háborúhoz és torzszülött felkeléshez vezethet.
- Azért vagyunk itt és most, hogy erről hozzunk döntést - próbálta csitítani a kedélyeket Crialla. Én… - folytatta, de váratlanul felállt Naplovag. Egy pecsétes iratot húzott elő köpenye mélyéről, és az asztalra helyezte.
- A Császár nyilatkozott, vége a vitának. - szólalt meg Naplovag kongó hangja sisakja mélyéről. -Tegnap vettem át küldöttétől a teljes körű felhatalmazást a beavatkozásra. - kiegyenesedett, és büszke szemmel nézett végig a körbeülő asztaltársaságon.
- Tanácskozásunk okafogyottá vált. - mondta csengő hangon. - A szívetek már meghozta a döntést. Most szedjétek össze katonáitokat, és készüljetek a hosszú menetelésre. Három milgandoltás után készen kell állnunk az indulásra. Menjetek hát!
A tanácstagok illő tisztelettel meghajoltak, majd egyenként eltávoztak. Csak Crialla és Naplovag maradtak az asztalnál.
- És most - eresztett meg egy bátortalan grimaszt a harcosnő - ugye a ligetbe vágyódsz?
- Te ezt nem értheted, Crialla! - fakadt ki a lovag, miközben hátat fordított helyettesének. - A Végzetem szólít oda. Meg kell mentenem azt, aki a szívemnek a legkedvesebb! - Crialla fintorgott Naplovag szavainak hallatán.
- Ne menj oda! - kérlelte a lány a férfit. - Az alkony leánya szeret téged, de nem szerelemmel. Sosem fog úgy szeretni! Sosem lesztek egymáséi! Vakságodban elemészted és tönkreteszed magadat. Zsákutcában toporogsz, Naplovag!
Naplovag makacsul összeszorított ajkakkal hallgatott. Szemeiben elfojtott fájdalom visszfénye csillogott.
- Tudod, hogy te vagy a Jel Hordozója - felelős vagy a tetteidért! - folytatta Crialla. - Ha odamész, beteljesíted végzetedet és elpusztítod őt is - magaddal együtt…
- Nem…NEM!! - üvöltötte Naplovag. - Ezt kell megakadályoznom, hát még most sem érted? … Bah! Mit is tudsz te a szerelemről. - Naplovag legyintett egyet, és dühösen elviharzott.
- Nagyon is sokat - motyogta maga elé a lány, és hosszasan nézte a távolodó lovag alakját.

A Liget


A Ligetek ültetése egyike volt a Helytartók legnépszerűbb intézkedéseinek. Az Énekmondók sokáig nehezményezték, hogy a nagy mesemondások és dalnokversenyek egyre kevésbé igézi meg a hallgatóközönséget a néma és halott amphiteátrumok rideg ürességében. A galetkik túl régen éltek már a föld mélyén - kezdték elfelejteni a Felszín illatát, és a nap fényét, és évről évre a barlangokat kezdték végső otthonuknak tekinteni. Szükség volt hát valamire, ami fellobbantja szívükben az olthatatlan vágyat a Felszín iránt.
Ezért összefogtak a hegymély bravúros építőmesterei a mágusokkal, és egy különleges kristályból farigcsált csillárrendszerrel - no meg némi mágiával - elérték, hogy valódi napfényt csempészék be a Hegy mélyére. A hatás leírhatatlan volt. A galetkik a fény halványulásával majd újra erősödésével megtapasztalták az alkony és a hajnal kézzelfogható jelét. Kicsit olyan volt, mintha máris visszaköltöztek volna a föld színére.
S mit adnak az Ősök, az igazi napfényes helyeken csakhamar növények sarjadtak a földből, s pár év elteltével gyönyörű ligetekké terebélyesedtek. Ezek a patakcsobogás kísérte, parányi zöld foltok az itt ott megbúvó tavacskákkal a magányt keresők kedvelt menedékeivé váltak.
Melissa halkan dúdolgatva üldögélt egy mohos kősziklán, épp egy nagyobbacska tavacska partján. Mellette a rideg sziklafalból egy vízesés áttetsző függönye szórta szerteszét a rátűző, de egyre halványuló napfényt. A felszínen már alkonyodott.
A lány testét ezüst virághímzéssel díszített, bársonykék köntös fedte, amin aranyló búzatáblához hasonlóan terült szét szép hosszú, egyenes szálú, szőke haja, amely a legapróbb mozdulatokra is lágyan lengedezett. Melissa arcán furcsa, keserédes mosoly tündökölt, és szemei a távolba révedtek, miközben ujjai apró mókusokként hímeztek egy kendőt. A pillanatnyi idillt váratlanul fémes csörtetés durva ricsaja zavarta meg. A leány letette a hímzést, és a zaj irányába fordult. A mozdulat nyomán kicsit megcsúszott, és előbújt a kelmék takarásából a nyakában hordott, bűvös szem alakú-talizmán, mely minden szemlélő tekintetét magához vonzotta.
- Hát eljöttél, Darlon! - mondta a lány kissé szomorkásan, mégis kedvesen. Naplovag némán állt egy darabig, és rekedten sóhajtozott.
- Jaj, ne légy már olyan mulya, te mamlasz! - csapott fel váratlan jókedvvel Melissa gyöngyöző kacaja. Egy szökkenéssel a meglepett lovag mellett termett, és megfogta kesztyűs kezét. A lovag kábán engedte, hogy a lány a sziklához vezesse, és leültesse. Egy darabig csak ültek szótlanul.
Melissa türelmesen, kiismerhetetlen pillantásokkal nézte a jövevényt, és halkan énekelni kezdett, mígnem naplovag erőt vett magán, és remegő kezekkel oldotta ki sisakjának csatjait. A súlyos fémalkalmatosság apró szikrákat csiholt ki a kőből, ahogy a lovag hanyagul elengedte, látni engedve ezáltal az arcát.
Szemlátomást nem volt oly erős csontozatú, mint azt a súlyos páncél sejtette. Egy megszeppent, durcás kisfiús arc bukkant elő az esti alkonyfényben. Darlon arcát loncsos, borzas barnás haj ölelte körbe, de még így sem tudta eltakarni azt a hatalmas anyajegyet, ami a bal halántékán éktelenkedett. Melissa szemöldökei aggódva ráncolódtak össze, és langyos ujjaival megérintette a furcsa képződményt. Darlon felszisszent.
- Ne érj hozzá! - suttogta fenyegető hangsúllyal, de nem tudta még a harag szikráját se hangjába vinni, mikor tekintete Melissa arcát fürkészte. - Évről évre nő, és hiába próbáltam a legkülönfélébb ráolvasásokat, áfiumokat, egyik sem segített. Rosszat sejtek. Vajon miért van ez?
- Nem tudom, Darlon. -mondta Melissa. - Bár tudnék segíteni…
Darlon elfordult, és a távolba révedt. Kezével megtapogatta mellvértjét, ami alatt bebugyolálva egy hosszú, szívének kedves szőke hajszálat őrizgetett.
- Emlékszel, mikor még gyerekek voltunk? - kérdezte a fiú. - Mikor találkoztunk? Akkor bukkantunk ezekre a furcsa talizmánokra. Akkor még nem tudtuk, mit tartogat a számunkra sors…
- Igen. - válaszolta a lány. - Mennyit nevettünk együtt! S amióta Pirro elhagyott minket, szüntelenül csak a régi emlékeken töprengek. Egyre csak Rá gondolok…
Darlon dühösen felkapta a fejét, és dacosan a lány szemébe nézett. Melissa enyhén csodálkozva pillantott vissza rá.
- Csak annyit akarok mondani, hogy most nekem is el kell mennem, megfékezni egy nagyhatalmú, torzszülött mágust- szűrte a szavakat a fogai között. - A…azért jöttem - folytatta akadozó nyelvvel -, hogy elbúcsúzzam és… és hogy elmondjam nagy sokára… hogy… - de Melissa haragos pillantása beléfojtotta a szót.
- Hát szép kis barát vagy, mondhatom! -fordította el a fejét és emelte fel dacosan az állát Melissa. - Ha te is elmész, végképp egyedül maradok! Akkor ki marad nekem, mondd?
- De Melissa, te nem tudod… - nyújtotta vaskesztyűs kezeit a lány vállai felé, de mielőtt elérte volna, Melissa fürge ujjaival megragadta csuklóját.
- Darlon, te reszketsz - mondta aggódva a lány. - Meglátod, a Napkirály ereje Veled lesz az úton, és visszatérsz. Akkor talán több időnk lesz kicsit beszélgetni. - ezekkel a szavakkal elengedte a lovag kezeit. Darlon csak némán állt, kissé elkámpicsorodott arccal.
- Most pedig menj! - mondta Melissa. - A katonáid már várnak!
Darlon szótlanul felcsatolta a sisakját, és határozott mozdulatokkal elviharzott. Melissa fejcsóválva nézett utána.
- Sajnálom, Darlon… - suttogta Melissa maga elé.

Tűzvihar


A barlangot betöltötte a mindent átható csatazaj. A galetkik vicsorogva nyomultak előre Ferramus barlangja felé, és csapásaik nyomán sorra hullottak a harcra kényszerített orgling szolgák. A küzdelem sűrejéből váratlanul kimagaslott Naplovag alakja. Nyakában szemkápráztató fénnyel csillogott a Napkirály amulettje, és derengő aurával vonta be a testét, melyről ártalmatlanul pattantak le az ellen ütései, és rontó varázslatai.
- Utánam, vitézek! - harsogta sisakja mögül, és eltiporva az útjába állókat, benyomult az ellenséges csarnokba. Ám alig tett meg pár métert, kiáltása elhalt, rohama megtört, és döbbenten szembesült a látvánnyal.
A kémek elmondásai szerint itt kellett volna állnia Ferramus erődítményének. Ehelyett az egész csarnokot egy gigantikus, fekete obszidiánkőből faragott, piramisszerű építmény uralta. Az épület csúcsa felett egy furcsa, éjfekete gömb lebegett a levegőben, és miközben a tengelye körül forgott, időnként villámkisülések csaptak ki belőle. A tetejére egy széles lépcsősor vezetett föl.
Időre volt szüksége Darlonnak, hogy felfogja a látvány teljességét. Csata közben elérte a piramis oldalait. Az északi és a nyugati barlangokból is özönlöttek be a Nap szövetségének harcosai az előzetes haditerveknek megfelelően, Crialla és Turp vezetésével. A teremben nyűzsögtek az orglingok. De míg egy részük a betolakodókat próbálta meg feltartóztatni, a többiek - akik a piramis legkülönbözőbb pontjain álltak - kétszeres erőfeszítéssel láttak neki a bizarr épület oldalainak vésőikkel és kalapácsaikkal.
- Vajon mi olyan sürgős nekik? - morfondírozott magában Darlon. Hamarosan választ kapott a kérdésére. A lebegő gömb felszínéről hangos sistergéssel újabb villám csapott ki, egyenesen Turp felé. A galetki megremegett, majd megfeketedett testtel eldőlt, mint egy zsák. Darlon agyát elöntötte a düh, és üvöltve rohant fel a lépcsőn.
Mikor felért, újabb meglepetésbe ütközött. A piramis teteje ugyanis sík volt. A tükörsima felületre fehér festékkel egy pentagrammát rajzoltak, melynek mindegyik sarkán egy-egy vörös kámzsás alak állt, és fittyet hányva a csatára, halkan mormogott. A pentagramma közepén, pontosan a sistergő gömb alatt, egy vörös köpenybe burkolt férfi állt. Skarlát lobogó hajkoronája démoni külsőt kölcsönzött misztikus tetoválásokkal sűrűn telerótt arcának. Mikor meglátta a Naplovagot, sötéten elvigyorodott.
- Ferramus! - harsogta Darlon. - A Császár Végzetét hozom neked. Pusztulni fogsz vétkeidért, és a sok kiontott vérért.
- Tévedsz, napfényes barátom, méghozzá súlyosan. - nevetett föl rekedtes hangján Ferramus. - A csatát elvesztettétek. A Császár összes csahos kutyája égni fog - veled kezdve! - mutatott koromfekete ujjaival Naplovagra Ferramus. Ekkor újabb villám csapott ki az alig pár méternyire fölöttük lebegő gömbből, egyenesen Darlon mellébe, aki ólolamlassúsággal próbált kitérni - mindhiába. Füst szállt fel, és égett szag terjengett a levegőben. Ferramus felkacagott. A füst oszladozni kezdett, és Ferramus torkán akadt a kacaj, amikor Darlon sértetlen alakja bukkant elő. Ha lehet mondani, a Naplovag alakját még vakítóbban ölelte körül a nap aurája.
Ferramusnak nem sok ideje maradt a csodálkozásra. A páncélos lovag pár lépéssel előtte termett és kinyújtott bal kezével megragadta a torkát, és minden erőlködés nélkül a levegőbe emelte. Másik kezével vészjóslóan felemelte a kardját..
- Ezt pedig Turpért kapod- sziszegte Darlon. Ferramus felsikoltott, de az ujjak összeszorultak a torkán. A kard vágásra lendült, amikor…
- Darlon, ne tedd! - hangzott fel tisztán, érthetően egy női hang. Naplovag azon nyomban elengedte áldozatát, és megpördült. Ferramus köhögve zuhant a földre. A lépcsőfeljáróban Melissa állt, haját és köntösét büszkén lobogott, de szemei könnyesen csillogtak.
- Hajnalpír! - kiáltott fel Darlon. - Mégis mit keresel itt? Veszélyben vagy! - folytatta. Melissa enyhén bicentett, majd megfogta a nyakában függő talizmánt. - Éreztem a jelenléteteket. - mondta halkan.
- A jelenlétünket? - hüledezett Darlon. - Mit akarsz ezzel mondani? Csak nem… - borzolódott fel a hátán a szőr, és a még mindig fetrengő Ferramusra nézett. A földön térdeplő alak kámzsája alól jól láthatóan kivillant a rég látott, denevérforma amulett.
- Az Ősökre, ne! - sápadt el Darlon. Elerőtlenedett ujjai közül kihullott a fegyvere, és csörrenve esett a földre. - Ez… ez a féreg nem lehet Pirro! Ez... ez csak valami tévedés lehet.
- Mindig is szánalmasan gyenge voltál, Szemölcs - sziszegte a földről Ferramus. - De én vagyok a Jel hordozója, és kezeimet Urgod hatalma vezeti. Nem szállhatsz velem szembe, különben elpusztulsz..
- Nem! - mondta Darlon, és elhátrált. - Megfogadtam, hogy megakadályozom végzetünket. Most elmegyek Pirro! Nem tudom, mi a célod, de ne kerülj az utamba és nem lesz baj.
Ezekkel a szavakkal hátat fordított Pirronak, és megindult Melissa felé, aki még mindig reszketve állt a feljárónál, és szüntelenül sírt.
- Melissa, én… - emelte fel vigasztalóan a kezét a lány felé, mikor ruhák surrogását hallott Pirro felől. Sóhajtva fordult egykori barátja felé. Pirro - immáron újra a méltóságteljes és gonosz Ferramus szerepében tetszelegve - állt a pentagramma közepén. Egy könnyed mozdulattal leakasztotta nyakából Urgod amulettjét és a magasba emelte.
- Szentimentális bolondok! - húzodtak kéjes vigyorra ajkai. - Fogalmatok sincs róla, mekkora erők felett rendelkezem. Abban a megtiszteltetésben lesz részetek, jelen lehettek eme történelmi pillanatnál, mikor én, Dart Energator fia Ferramus, Urgod hatalmának örököse, felszabadítom népünket rabigájából, megdöntöm a Császár uralmát, és vezetésemmel a galetkik szembeszállnak az Ellenséggel! - Ferramus e szavaknál már szinte magánkívül rikoltozott. Kezében vörösen izzani kezdett a denevér, majd hirtelen elmosódtak körvonalai, és lassan pulzálni kell.
- Hedniala minden kincsére! - suttogta Melissa. - Ez egy Zan!
- Úgy van, úgy van! - heherészte Ferramus. - Lásd, hát miképpen működik…az újdonsült Zan indukátorom!
Ferramus feldobta a Zant a levegőbe, majd vakító fényesség támadt, ahogy a legendás varázstárgy hozzáért a pentagramma felett lebegő gömbhöz, millió, apró darabra robbant szét. Darlon ólomlassúsággal kapta maga elé a kezét, de későn. Még látta, hogy a pentagramma csúcsain álló alakok megrándultak, s a semmiből perzselő tűzoszlopok támadnak. A tűzfüggöny mögött, a lángok lobogásán is átderengett Ferramus hórihorgas alakja, amint szemlátomást örömét lelte az elszabadult dúlásban. Ez volt az utolsó kép, amit látott, mielőtt elvesztette volna az eszméletét.

Epilógus


Ferramus némán állt az indukátor tetjén. A barlangcsarnok feketéllett az elszenesedett holttestektől. A tűzvihar nem tett különbséget szolga és ellenség között - és most mindegyikük lelke az ő erejét növelte. Ferramus kihúzta magát. Tagjai duzzadtak az erőtől és a hatalomtól.
- Most pedig eljött az ideje, hogy beteljesítsem Urgod akaratát, és leszámoljak a Császárral!
- Pirro, miért? - ütötte meg a fülét egy ismerős hang. Csodálkozva fordult meg. Szénné égett tanítványai teteme fölött Melissa állt. Arca kormos volt, de teste szemlátomást sértetlen és valami furcsa kékes derengés vette körül.
- A Relikviák ereje! - hüledezett Pirro. - Ügyes, kislány. Mi van még a tarsolyodban? - fordította oldalra fejét.
- Pirro, még nem késő abbahagyni - mondta Melissa könnyeivel küszködve. - Tudom, hogy Urgod kényszerített minderre. De a Zan megsemmisült. Most már szabad vagy! - és esdeklően nyújtotta felé a kezét.
Pirro némán nézte Melissát. Majd elmosolyodott.
- Melissa, Melissa! - csóválta a fejét. - Lehet, hogy ezt a félnótás Szemölcsöt megtévesztetted, de engem soha. Te szeretsz engem!
- Én… én nem. - rázta a fejét a lány, miközben sápadva hátrált.
- Hiába is tagadod! - lépett oda Pirro. Melissa kék szemeit Pirro tetovált arcára vetette. Csökönyösen rázta a fejét, de Pirro egyre közelebb hajolt. Megragadta a skarlátvörös csuklyát, hogy eltolja magától, de azon vette észre magát, hogy a férfi vállába karol és megcsókolja hosszan, szenvedélyesen.
- Igen! - mondta kéjes elégedettséggel Pirro, mikor elhajolt, Melissa zavarodott pillantásától kísérten. - Így lesz jó. Gyönyörű császárné leszel az oldalamon!
Melissa elpirult. Kitátotta a száját, hogy tiltakozzon, de egy hang se jött ki a torkán. Ferramus hangos kacagással indult meg lefelé az indukátor lépcsőjén, Melissa pedig némán vonult utána.
Egyiküknek se tűnt fel, hogy a piramis tetején fekvő testek egyike megmozdul. A kormos alak lassan felült, ám ahelyett, hogy felpattant volna, és a távozók után szaladt volna, felhúzta térdét, rágörnyedt, és hangos zokogásban tört ki...


RELIKVIÁK REJTÉLYE
Harmadik, befejező fejezet

A BUKÁS

Előhang


“Megdöbbentő hír járta be a Teron Hegy mélyét, melyek ha igaznak bizonyulnak, az könnyen a galetki civilizáció végét jelentheti Mindenki a váratlanul felbukkant Ősi Relikviákról beszélt, amik a régi Istenek eljövetelét fémjelezték - állítólag.
Ezt látszik igazolni, hogy az elmúlt hónapban irtózatos erejű tűzvihar szabadult el a Városlakók szintjén - sok ezer galetki életét követelve. A legfrissebb hírek szerint a tragédiát egy, magát az egykori őrült próféta, Dart Energator fiának valló Ferramus nevű galetki okozta, egy Zan-indukátor segítségével. A Nap Szövetsége néven ismert tekintélyes Rend ugyan ostromot vezetett a megátalkodott ellen, de elkéstek. Mondják, hogy vezetőjük, a Császár hű bajnoka, Naplovag is az ősi erejű lángok martalékává vált. Egyesek tudni vélik azt is, hogy a véres események mögött valójában két egykori jó barát, Pirro és Darlon vetélkedése áll. A vetélkedés tárgyaként megint mások egy szépséges és kedves leányzót, Melissát tartották.
Hogy ebből mi igaz, nem tudni. Mindenesetre tény, hogy a Zant az Isteni Urgod relikviájaként tartják számon, és megindult a találgatás, hogy kik lehetnek a többi avatár kiválasztott Relikviáinak hordozói.
Mikor újra felvesszük történetünk fonalát, a következőkről kell még szót ejtenünk. Ferramus nyíltan hirdeti, hogy ő a nagyhatalmú Urgod evilági manifesztációja, és magának követeli a Császár koronáját. Hatalma olyannyira megnőtt, hogy tucatjával sereglettek Lázadó zászlói alá az elégedetlenek, élükön egy bizonyos Torz Talbottal, akinek hatalmáról szintén legendákat zengenek.
A pánik közepette a Nap Szövetségének maradéka egyesítette a Császárhoz hű galetkik erőit, és a Császári Palota előtti csarnokban néznek egymással farkasszemet a csapatok, és némán készülődnek a döntő összecsapásra...”


Szerelem


A lány a fiút nézte. Szeretettől csillogó szemét olykor eltakarták hosszú, fésült szőke hajszálai. Melissa ilyenkor egy könnyed fejmozdulattal arrébb lendítette őket, de hiába: mindig visszalebbentek az arca elé.
A fiú kinyújtotta kezeit, és egy szeretetteljes mozdulattal arrébb simította őket, majd megsimogatta Melissa arcát. Kezei nyomán a lány újra mosolyra fakadt, és elővillant ápolt, egészséges fogsora.
- Sokáig vártam rád, Pirro kedves! - csilingelte Melissa mesterkélt nehezteléssel a hangjában. A fiú elkomorult. A fellobbanó milgandfényben előtűntek az arcát borító tetoválások, és loncsos hajsörénye haragosan lebbent.
- Ne nevezz így többé, megmondtam! - mennydörögte, fejét a mennyezetnek fordítva. A távoli szellőzőnyílások pedig felerősítették a hangját. - Én már Ferramus vagyok. Urgod hatalma lüktet ereimben. És nemsokára megszerzem a Császári koronát is fejékül.
Most Melissa ráncolta össze gondterhelten kecses szemöldökeit. Kék ruhája fodrot vetett, ahogy ellépett a férfitől. Keblei előtt megcsillant a Szem-szimbólum. A barlangnyílás bejáratát fedő függöny meglebbent. Mögüle kihallatszódott az ébredező sereg lármája.
- Kedvesem, a sors rabja vagyunk, de még visszafordulhatunk. - fordult esdekelve a férfihoz. - Hagyjuk itt a seregeket, maradjunk együtt, és éljünk boldogan. Mert félek, ha elmész mellőlem, akkor valami szörnyűség fog történni, és végleg elveszítjük egymást.
Ferramus megkeményítette a szívét, és csak hallgatott.
- Katonáid készek az újabb öldöklésre! - keményedett meg váratlanul a lány hangja. - Mintha nem folyt volna már elég vér az ostoba háborúd miatt! Ne feledd, hogy a tűzvihar vette el egykori barátunk, Darlon életét is! - folytatta Melissa, szomorúsággal bélelt hangon. Felidézte magában a halott fiú arcát, és egy könnycsepp jelent meg szemeiben.
- Ne emlegesd a színem előtt azt az árulót! - csattant fel váratlanul Ferramus. - A mihaszna kis Szemölcs csak azt kapta, amit megérdemelt! - harsogta a férfi. Majd kihúzta magát, a barlang bejárata elé lépett, és karját nyújtotta kedvesének.
- A mai nap sokáig emlékezetes lesz a galetki nép emlékezetében. - folytatta Ferramus. - Ma lesz a napja, hogy az idegen Császár letaszíttatik trónjáról, s helyébe a galetki nép hírvivője kerül. Velem tartasz-e, kedvesem, megünnepelni ezt a boldog órát?
Melissa nem szólt semmit, csak szomorú arccal odalépett a férfihoz, és belékarolt.

Visszatérés


A Császári palota az eltelt évezredek emlékét őrizve, büszkén magasodott éjfekete falaival a hatalmas Csarnok végében. Előtte, mint nyughatatlan lelkek, gombamód szaporodtak a milgandfények két csoportban, az egymással szemben álló seregek sorai között.
A nemsokára vérben fürdő csatatér fölé csüngő cseppkövek biztonságos mélyéről egy ijedt barlangi denevérfióka bámult ki vaksin hunyorogva. A lázadók - akik elállták a Császári palota bejáratát - épp egy hatalmas, kosszarvakat viselő galetki szónoklatát hallgaták, ütemes T-a-l-b-o-t! T-a-l-b-o-t! kántálás kíséretében.
A másik oldalon még nem álltak hadrendbe a katonák. A tábor közepén mintegy tucatnyi hadvezér állt egy térképféleség előtt, és morfondírozva tanakodtak a haditerv fölött. Váratlanul kilépett közülük egy harcoslány. Arca csinos lehetett, de a bal szeme világát csúnya égési seb torzította groteszk kacsintássá. Crialla egyike volt azon keveseknek, akik túlélték a tűzvihart. Nagy árat fizetett érte. Mégis felépült sérüléséből és ő szervezte újjá a Nap Szövetségét ama baljós nap után. Egyenes hangon folytatta:
- … tehát nincs más választásunk. Ahogy Bárdos kémei megerősítették, Ferramus arra készül, hogy betörjön a Császár Szentélyébe. Márpedig minden hatalma megvan ehhez! Csak mi, a Nap Szövetségének túlélői állunk ördögi tervének útjában! Csapatai kipihentek, erősek, az ördögi Talbot vezetésével. Egy frontális támadástól nem sok jót remélhetünk. Ki kell tartanunk, amíg…
- N-E-E-E-M! - bömbölt fel váratlanul valaki a tömegben.
Mindenki elcsendesedett. Itt-ott mozgolódni kezdtek a sorok, majd egy helyen szétnyíltak, utat engedve egy bekormozódott páncélos alaknak. A jövevény komótosan, hangos csörrenések kíséretében bicegett a kör közepe felé. Enyhe égésszag lengte körül. A nagyszakállú Bárdos vette észre először a jelenlévők közül, kit is rejthet a páncél.
- Naplovag!- kiáltotta túláradó örömmel. - Visszatértél hát elhagyott harcosaid soraiba!
Naplovag némán bólintott.
A jelenlévők egy emberként ereszkedtek fél térdre. Naplovag váratlanul megragadta kormos kardjának markolatát, és kirántotta. Az előszökkenő penge fehér fényben izzott, s a hirtelen mozdulattól előugrott a mellvértje mögött hordott aranyló nap szimbólum. Egy suhintás, és a katonák legnagyobb megdöbbenésére a térképállvány lángolva csuklott össze.
- Nincs szükség szavakra! Sem imára! - mondta Naplovag kissé rekedtes hangon. Szavai valami mély, elfojtott fájdalomról és csalódottságról árulkodtak. - Nincs oly üreg ebben a hegyben, ahol Ferramus nyugalmat lelhetne bosszúálló fegyvereink elől. Ha a Császár trónjáig kell is üldöznünk, akkor is eltaláljuk és bosszút állunk rajta amiért elvette… amiért elvett annyi galetki életet! Utánam!
A körülötte álló katonák egyként emelték fel fegyvereiket, és bömbölték vele harci kiáltásukat.
- Hallottátok uratok parancsát! - kiáltotta a mindezidáig némán álló Crialla. - Mindegyikőnknek akad egy kis elszámolnivalója a lázadókkal. - örökre eltorzult arcán bizarr táncot lejtett a milgandok fénye.

Párbaj


Vihar előtti csend ölelte körbe a Lázadók seregét. Bár soraik rendezettek voltak, kissé feszengve szemlélték a barlangmélyi homályból lassan kibontakozó több ezernyi milgandfényes harcost, élükön egy fényes kardot magasba tartó, fekete páncélos lovaggal. Mikor a támadók tíz lépésnyire értek, megálltak. Vártak. Naplovag előrelépett, és elszántan kiáltott fel:
- Ferramus, te gyáva! Mutasd magad, merre vagy!
Válaszként csak halk kuncogás hallatszódott. A Lázadók közül maga Torz Talbot lépet elő.
- Attól tartok, elkéstél barátom! - kulcsolta össze az ujjait Talbot sajnálkozó arckifejezéssel, sűrű fejrázás és szemöldökráncolás kíséretében. - Ferramus már bebocsátást nyert a Császári Szentélybe, hogy megkapja, ami neki jár! - kezeit a szeme fölé tartotta és színpadias mozdulattal intett a Császári Palota felé. Az egymással szemben álló seregek fölé vésztjóslóan emelkedtek a fekete obszidiánkőből épült falak, és adtak súlyos nyomatékot Torz Talbot szavainak.
- Hazudsz, kutya! - szűrte a szavakat Naplovag az ajkai között.
- Ó, igen, majd elfelejtettem! - tette hozzá kaján arckifejezéssel. -Természetesen hites arája, a szépséges Melissa is vele tartott, - karonfogva, a lehető legteljesebb boldogságban együtt töltött éjszaka után. Nekem elhiheted, kedves barátom..
Naplovag megdermedt.
- Igen, igen. - folytatta felemelt mutató ujjal Talbot. - Úgy látszik, a lányok tudják, hogy kit érdemes pártfogolniuk, és ki az, aki ahelyett, hogy védelmükre kelne, holmi öldöklő háborúba menekül a kételyei, és önmaga elől!
Naplovag páncélos teste váratlanul meglódult, és elkezdett rohanni a kapu felé. Az útjában álló Lázadók tanácstalanul tekintgettek egymásra.
- Utat a dicső hősszerelmesnek, aki a legválságosabb időben hagyja magára katonáit. - rikkantotta Talbot gunyorosan. A lázadók megdöbbenve nyitottak utat az immáron futó Naplovagnak.
- Darlon, várj! A vesztedbe rohansz! Ez csapda!- ugrott az önmaga elől menekülő férfi után Crialla. De Naplovag csak haladt tovább előre, hátra se fordulva. A Lázadók sorai újra összezárultak. Talbot sóhajtott egyet, és rosszallóan tekintett a megtört arcú harcos lányra.
- Attól tartok, ez a nagyszerű férfi mégsem téged választott, kedves! - mosolygott gúnyosan.
Crialla egyetlen szeme megtelt gyűlölettel, és üvöltve ugrott Talbotnak. Talbot is megindult Crialla felé ruganyos lépteivel, és halk, elmélyült mormogással egy varázslat felidézésébe fogott. Erre egyként lendültek mozgásba a várakozó katonák, és szikrázó haraggal estek neki a másik aprításának.
Galetki nem lenne képes szavakba foglalni azt a leírhatatlan borzalmat, ami ezután következett…



A Császár és a Relikviák hordozói


Darlon fújtatva állt meg a veretes ajtó előtt. Sehol egy őr, sehol egy lélek. Mindenütt csak az obszidián falak, a némaság és üresség fogadta. Méretes páncélja csörgése fülsértően hatott a Palotába, mégsem figyelt fel rá - szemlátomást - senki. Bár legendák keringtek a Palota labirintusairól, Darlon mégis ösztönösen megérezte a felfelé vezető utat, s rábukkant a megmászhatatlannak mondott csigalépcsőre, amellyel - állítólag - még nem birkózott meg galetki élve, akit ne a Császár akarata vezetett volna.
Darlon megtapogatta a mellén hordott Nap-szimbólumot, mely szinte ragyogott a kormos mellvért felett. Lehunyta szemét, vett egy mély lélegzetet, s lenyomta a kilincset.
Az ajtó csikorogva feltárult, és elébe tárult a Császár Szentélyének monumentalitása. A helység groteszk módon csavarodó falai egy lándzsaék formájú boltívet vontak a szemlélő fölé, akinek az volt az érzése, hogy a terem szünös-szüntelen forog a saját tengelye körül. A csarnok egyetlen nyílása egy éjfekete bársonylepellel takart erkélyajtó volt, melyet a légmozgások szüntelen lengettek. S most mintha a lenti öldöklés zajait hozta volna fel a szél.
A terem közepén egy méteres álló cseppkőből faragott trónus díszelgett, telis tele apró mintázatokkal. Az eltelt évszázadok során a galetki nép teljes történelmét faragták bele a gondos mesteremberek kezei - dicsérve a mindenkori uralkodók ízlését. De Darlon szeme nem sokat időzött a cicomákon, mikor meglátta a vörös tógát viselő, loncsos hajú, tetovált arcú Ferramust, amint lehajtott fejjel, alázatosan térdepelt a háttal lévő trón előtt. Lágy, kék köntösbe burkolt testtel Melissa lépett elő mellé. Szépen simított gyöngyhaja a derekáig ért, szemében szomorúság és aggodalom keveréke ült, vörös ajkai pedig szelíd, szánakozó mosolyt formáztak. Kinyújtott kezével finoman megérintette Ferramus vállát. A térdeplő férfi összerezzent, majd fújtatva feltápászkodott és sátáni vigyorral nézett a jövevényre.
- Most elértelek, aljas gyilkos! - sziszegte a sisakja mögül Naplovag. - Most meglakolsz azokért a bűnökért, amiket a galetkik ellen elkövettél.
- Ugyan mi okod ítélkezni felettem…barátom? - tárta szét a kezeit Ferramus gúnyos mosollyal az arcán. - Mikor téged is nemes eszmények helyett kicsinyes érzelmek hoztak el idáig? Szánalmas Szemölcs vagy, pont, mint aki voltál.
- Ne nevezz így! - sziszegte a fogai között Darlon. Előrántotta napfényben ragyogó kardját, melyből gyilkos fénycsóva vágódott ki Ferramus felé. De mielőtt elérhette volna, Melissa megfogta kedvese kezeit, és a fénysugár elporladt a hirtelen támadt kékes derengésben.
- Nem tudsz nekünk ártani! - rázta a fejét Ferramus mosolyogva, és megszorította Melissa kezét. - Halld hát uralkodónk szavait! - felelte nyájas mosollyal az arcán, majd elkomorult. - Ne akard, hogy Urgod lángjai perzseljék végig lelkedet. - tette hozzá.
A cseppkő-trónus lassan megfordult, és látni engedte a benne ülő alakot. Alacsony, tömzsi, rikító sárga köntöst viselő férfi ült benne. Fején csúcsos süveget, hatalmas, vörös orrán pedig kecses szemüveget hordott. Hibátlan fogsorát hosszú, szürkés kaporszakáll koronázta, mely hamiskássá tette mosolyát. Kezében villámnyelvet formázó pálcát szorongatott.
- Császárom! - tisztelgett Darlon csillogó kardjával. Majd felszegte a fejét, és kérlelhetetlenül mondani kezdte: - Csak parancsold meg uram, és végzek a hitszegő árulóval, ki kegyelemért könyörögve járult trónod elé. Tudnod kell, hogy ő ama Ferramus, aki ellen - parancsodra- a Nap Szövetségét vezettem, s aki merő önzésből lángba borította a Városlakók szintjét. Végül nem átallott a jogarad alatt élő népeket uralmad ellen lázítani, és koronádat magának akarta megkaparintani. Annyi galetkitől vett el annyi mindent… - akadt el Darlon szava, s csak grimaszba fordult arccal tátogott. Ferramus leplezetlen gúnnyal vigyorgott, Melissa pedig lesütötte a szemét. A Császár összeütötte a tenyerét, és elégedetten állt fel a trónjáról.
- Nagyszerű! Nagyon-nagyon-nagyszerű! - mondta nevetve. - Minden úgy alakult, ahogy terveztem. Már csak Talbot hiányzik, hogy meghozza a lázadás leverésének a hírét.
Darlon elképedt.
- Attól tartok, nem igazán értem, uram! - hebegte.
- Pedig rém egyszerű, fiam! - válaszolta az uralkodó. - Mikor még én is egy voltam az ifjú lárvák közül, magam is rábukkantam az Ősök Csarnokának mélyén fekvő avatár szentélyre, ahogy az a legendákban állt. És tényleg: azt mondják, halandó nem távozhat onnan úgy, hogy sorsát el ne jegyezné az avatárok egyikével, akik Ghalla egykori Isteneinek hatalmát hordozzák. Nekem Rugharra esett a választásom, és sorsom folytán a hatalmas Fairlight kegyeltje lettem. Íme - tárta szét kezeit, láttatni engedve a testét övező sárga dicsfényt.
- A Relikvia hatalma segített, hogy az idők folyamán megleljem az utamat. - folytatta a Császár. - És rájöttem, hogy az uralkodásban, és a Felszín visszafoglalásában nagy segítségemre volna a többi avatár hatalma. Ezért választottam ki féltő gonddal az Énekmondókat legtehetségesebb ügynökeim közül, akik elterjesztették a mendemondát az avatárokról, a Kiválasztottról és a Jel hordozójáról. S vártam. Vártam türelmesen, hogy az első galetkik engedelmeskedjenek a hívásnak, és jöjjenek el hozzám. S íme, akaratom most valóra vált! Ha jobban megnézed, a jelenlevőkön fellelheted Hendiala, Urgod és a Napkirály csodatévő erejét. S az ötödik…
Ekkor fellebbent az erkélyt takaró függöny, s Darlon legnagyobb elképedésére Torz Talbot hórihorgas, szarvas alakja jelent meg benne. Megjelenésére némiképp magyarázatott adott a lapockáiból kinövesztett két, hártyás denevér alakú szárny, melyek most sikamlósan tapadtak a hátára.
- Akaratod megtestesült, uram. - hajtotta meg fejét Talbot. - A lázadó seregeket a biztos vereségbe vezettem. A csatát a hozzád hű katonák nyerték meg. Uralmad újra helyreállt, uram!
- Én… én ezt nem hiszem el…uram! - esett egyik ámulatból a másikba Darlon. - Talbot Ferramus szövetségeseként küzdött a császári katonák ellen!
- Ugyan, dehogy! - legyintett fölényesen a Császár. - Talbot hű szolgám, aki mindvégig a parancsaim szerint járt el. Nem mellesleg ő is járt a szentélyben, s Okulüpaj kegyeit élvezi. - Talbot körszakálla mögül vicsorgott, és egy pillanatra feltűnt egy félhold alakú orrkarika az orrában.
- De…de Talbot a lázadók oldalán állt… - kötötte Darlon az ebet a karóhoz. - Ferramus pedig felégette az egyik lakószintet…Melissa pedig…szerelmet érez olyasvalaki iránt, aki azt nem érdemli meg….
- Ez is része a Relikviák erejének. - legyintett a Császár. - Ők mindnyájan Kiválasztottak. A Jel Hordozói. Melissa szerelme, és csábítása révén szelidült meg Pirro, aki miután felégetett egy szintet, a színem elé járult. De ugyanígy fellelheted Raia erejét magadban, ha a Nap Szövetségére és a Nap kultuszára gondolsz, amit te magad vezettél be! Ekképpen szolgáltátok a szerelmet, a tüzet és a káoszt a Relikviák és az Avatárok parancsainak engedelmeskedve! - a Császár váratlanul fordult egyet és villámforma pálcájával Darlonra mutatott. - Tagadod, hogy a Napkirály hatalma révén lettél Naplovag, a tiszta erkölcs bajnoka? Te is egy vagy a Kiválasztottak közül! Nem kell sokat várnunk, hogy eljöjjenek a többiek, és együtt váltsunk bölcs szavakat a galetki nép jövőjéért! Jer hát közénk, és foglald el méltó helyedet az oldalamon!

Féltékenység


Darlon szíve hevesen vert. Rejtve őrzött, anyajeggyel csúfított arca izzadt a kormos sisak mögött. Belsőjében kavarogtak az érzelmek. Hazudtak neki! A bolondját járatták vele! De ami még jobban zavarta: nem tudott a Végzete fölé kerekedni, és megóvni magát, és a barátait a Relikviák hatalmától.
Mégis, egy pillanatra még Melissáról is elfeledkezett, úgy megszédítették a Császár szavai. Tudta, hogy apja, Proteus most büszke lenne rá. Itt áll a fen

Vissza a végeredményhez


Főoldal | Túlélők Földje | Ősök Városa | Kalandok Földje | Sárkányölő | Puzzle | Hatalom Kártyái Kártyajáték | Álomfogó Kártyajáték | Káosz Galaktika Kártyajáték | Könyvesbolt | Alanori Krónika | Shadowrun | Battletech | Íróink | Könyvsorozataink | Fórum | Galéria és képeslapküldő | Sci-fi és fantasy novellák | Regisztráció | A Beholder Kft.-ről | Adatvédelmi tájékoztató

© Beholder Kft., 2003 - 2019
1680 Budapest, Pf. 4 | E-mail: beholder{kukk}beholder{ponty}hu | Tel.: (06-1)-280-7932

Az oldalon megjelent szöveges és illusztrációs anyagok átvétele, másolása, illetve bármilyen módon történő felhasználása csak a Beholder Kft. engedélyével lehetséges.