Szerkesztőség: honlap@beholder.hu Készítők:
Farkas Zsolt (Speedz)
Szeitz Gábor (Talbot)
Mazán Zsolt (Maci) Webdesign:
Szirják Csaba (Chaar-Lee)
Szegedi Gergely (GerY5) Ha hibát találsz a honlapon: Írj nekünk!
Zarknod visszatérése - Zarknod: A szabadulás
Évek, évtizedek, számolatlanul hosszú idő egy lebegő burok belsejében. Bármely halandó beleőrülne az örökkévalóságnak tűnő tétlenségbe, ahol a börtön falai közt nincs más társa, csak a saját elméje. Bármely halandó... de Zarknod közel sem volt az. A Tl'urlang sík peremén lebegő kontinuum-buborékot maga Zarknod hozta létre. Ez volt az egyetlen lehetőség, amivel megvédhette magát attól, hogy a tl'urlangok hordája megsemmisítse. A Sík peremét őrző Nd'greon esszenciatiprók és Pr'ugeon életkioltók sokszorta erősebbek voltak, mint a Sötét Földre már átjutó Bn'oxrad szaggatók vagy Gh'raiton ölészek. Zarknod erre egyszerűen nem volt felkészülve.
De a kelepcéből nem volt menekvés, ezt ő tudta a legjobban. Ennek ellenére azért próbálkozott, éveken át... de végül feladta. Feladta, hogy önerőből megszökjön: de a reményt nem. Egyedül kelt útra, hogy mindörökre bezárja a kaput, amelyen át a tl'urlangok a világot készültek elpusztítani. Egyedül, mert tudta, ezt az utazást rajta kívül senki sem élheti túl. De a nyomok, amiket hagyott... talán elegendőek, hogy valaki utánajöjjön, megtalálja.
A rabság ideje alatt teljesen elvesztette időérzékét, és érdeklődését minden iránt. Amikor rájött, hogy nem szabadulhat ki, az alvás időszakait váltó ébrenlétben próbált megoldást találni a problémákra, amelyeket saját piramisában, minden segédeszköz és könyv birtokában sem tudott megoldani. Dornodon, fajának túlélése, a mágia természete, az éjfattyak elpusztítása és ezernyi más kérdés. Voltak kérdések, amelyekre nem talált választ, másokra viszont igen. Például már tudta, hogyan lehetne a dimenziókaput végérvényesen összefonni. A gondolat, ami legtöbbet foglalkoztatta, hogy inkább harcolnia kellett volna, meghalni, mint hogy ide meneküljön. De az idő múlásával ennek a gondolatnak sem volt semmi jelentősége. Hosszú ideig, amikor ébren volt, csak egyetlen gondolata volt már - nem is gondolat, csak a vágy... hogy ez az egész véget érjen. Aztán már nem volt semmi, csak az üresség.
Amikor végül megmentői elérkeztek, és az időpálca segítségével megtörték a csapdát, Zarknod mintha egy véget nem érő álomból ébredt volna. Egy halandónak - ha képes lett volna ezt ép elmével kibírni - akkor is hosszú idő kellett volna, hogy ez kiheverje. Zarknod azonban természetfeletti lény volt, a szabadulás akkora erőt adott neki, hogy rövid időn belül készen állt mindenre. Hatalmas, sárkányszerű teste és szárnyai, a fején elhelyezkedő apró szemek, irtózatos karmai félelmetes szörny benyomását keltették. Kiszabadítói mégsem féltek tőle. Látszott rajtuk, nem ez az első triklem drakolder. Amikor lerótta számukra a tiszteletüket, tudta, hogy eljött az idő, hogy végleg megbocsásson az embereknek és mindazoknak a fajoknak, akik valaha elárulták.
Ez első útja a Sötét Földre vezetett, hogy lezárja az évtizedek alatt egyre táguló dimenziókaput. Ha az életkioltók is át tudnak jutni rajta, akkor a harc elveszett.
Még a Sötét Föld kiégett, fekete földje, vörös égboltja, halott tája is űdítő változatosság volt a Tl'urlang sík teljesen negatív kisugárzású, mindentől idegen anyaga után. A mindenhol egymással harcoló Thargodanok gyűlölettel és félelemmel tekintettek a nagyhatalmú lényre. Márpedig volt belőlük bőven: a Kreátor által teremtett dezabukodonorok, a Bazmaont szolgáló lávabehemótok, és Ylgoroth tűzszarvjai, meg a számolatlan nevenincs Thargodan nagyúr egyéb szolgái. Ezek szerint Urgol káoszthanjai még mindig uruk esszenciáját próbálják összegyűjteni és a démonherceget visszahozni, és nincs senki, aki a Thargodanokat összefogja a tl'urlangok ellenében. A messzeségben még mindig ott magasodott Urgol citadellája: a termekben véres harc folyt az utódlásért, még most is, ennyi évvel a herceg pusztulása után.
És eközben ott volt a dimenziókapu: a kiégett pusztaság közepén örvénylő gigászi anomália. Már legalább kétszeresére nőtt azóta, hogy utoljára itt járt. A kapu körül elszenesedett Thargodan tetemek ezrei hevertek, de itt-ott fel lehetett fedezni a szétkenődött éjfatty esszenciát is. Az éjfattyakat nehéz volt megölni, de nem volt lehetetlen. És ahogy Zarknod a szabadítóitól megtudta, a harchoz nagyhatalmú kalandozók is csatlakoztak, akik képesek voltak eredménnyel szembeszállni az éjfattyakkal. De nem az életkioltókkal...
Több napba telt, amíg Zarknod előkészítette majd befejezte a dimenziószövés varázslatot. Az éjfattyak érkezése lassította a folyamatot, nagyjából hatóránként érkezett egy a résen keresztül, de Zarnod mindegyiket megsemmisítette. A varázslat befejeztével a síkot mennydörgésszerű robaj rázta meg, ahogy a kapu magába fordult, és a koncentrált gravitációs örvény összerántotta a tér-idő szövetén keletkezett repedést. A negatív robbanás a kapu környékén mindent magába szippantott. A végsőkig kimerült triklem drakolder pedig végrehajtotta az utolsó varázslatot, amire még futotta az erejéből: a térutazást, amivel visszatért Ghallára.
Miután Zarknod visszatért az ónixpiramisba, a tleikanok ellátták minden szükséges információval. A Világégésről, Dornodon istenné válásáról, és a többi eseményről. A számos nagy horderejű hír mellett a triklem drakolder nem sok jelentőséget tulajdonított annak, ami az ősz szakállú bajnokról, T. Vlagyimirról szólt, aki Közös Tudata segítségével saját ónixpiramist épített...
